Szigorúan Nyilvános

Ez egy nagyon bátor kijelentés tőlem, annak fényében, hogy elment a szeptember és még egy kardot se rajzoltam. Mert I'm not like the other girls, és az inktober helyett a swordtembert követem, de hogy eddig még nem sikerült semmit alkotnom rá. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy elkaptam az aktuális Őszi Takony TM-et, úgyhogy egy hétre ki is dőltem. De itt van a kanyarban a preptober, és szép őszi idő van és a kreatív energiáim is visszatértek, szóval abszolút meg fogjuk tolni!

Még ha az a jó nem is több, mint az a tény, hogy végre ősz lesz és véget érnek az indokolatlan hőhullámok, ami azt jelenti, hogy végre tudok létezni! Nagyon szeretnék már létezni!

Az a nagy helyzet fiaim, hogy szerintem engem a munkahelyen kísért egy démon, mert mással nem tudom megmagyarázni, hogy miként szerzek random sebeket, meg karcolásokat. Másokat otthon kísért, engem meg munkában talál meg, bárhol is legyen az a munka, de legalább nagyon megértő, és haza eddig még egyszer nem követett. Bár kíváncsi vagyok, hogyha beszereznék eBayről egy haunted dollt, akkor vajon hazajönne velem? Nem mintha annyira akarnék itthonra egy random démont, de érdekelne, hogy tényleg ennyire udvarias, vagy csak hiányzik neki a megfelelő vessel. Szeretem ilyenekkel szórakoztatni magam. Mondjuk tényleg nem értem, hogy honnan szerzek random sebeket, mert hogy akkor se érzem őket, mikor megtörténik a random baleset, csak észreveszem, hogy hoppá van egy új sebem, de fogalmam nincs, hogy mikor és miért. De hát ez csak ilyen random sebekre vonatkozik, sajna az igazi munkahelyi balesetekre ez a blissful ignorance nem vonatkozik, mert azokat észre szoktam venni. Jelenleg a Külhwasse...

Ha őszinte akarok lenni hozzátok fiaim, akkor fogalmam sincs, hogy honnan jött a "zászló, zászló, szív" dolog és hogy egészen pontosan mit jelent, és most már nem is merem megkérdezni, de annyira azért nem szégyellem eme kimaradást, hogy ne használjam, mint blogcím. Mentségemre legyen mondva, szinte nulla mennyiségű hírt fogyasztok, és a Harcosok Klubja agyfaszt is csak hetekkel később tudtam meg, hogy mégis micsoda, és hát srácok, az az igazság, hogy boldogabb voltam tudatlanul. Úgyhogy szerintem most se éri meg felvilágosodnom, mert csak indokolatlanul felmenne az agyvizem és az ebben a melegben nem épp a legjobb ötlet. Főleg, hogy most éppen vissza van adva a hitem az országban.

  Ha valaki meg tudná nekem magyarázni, hogy mégis hova ment el az év első fele, azért nagyon hálás vagyok, mert esküszöm, hogy tisztára olyan érzésem van, mintha csak tegnap lett volna április. Erre fel már megint hőhullámok, melegfrontok és harmincöt fokok árnyékban, amitől még az életkedvem is elmegy, az alkotóiról meg nem is beszélve. Őszintén irigylek mindenkit, akit nem szív le ez a hőség, mert hogy nekem a létezés is kínszenvedés ilyenkor. És ha ehhez még hozzáveszem az utolsó hónapnyi próbaidős pánikot, akkor meg aztán végképp visszavonulnék egy finom, hűvös barlangba és átaludnám az egészet.

Bár még mindig velem van a próbaidős pánik, és továbbra is csak külső segítséggel tudtam kifizetni a májusi albimat, azért vannak jó oldalai is a helyzetemnek. Például az, hogy a melóhelyem előtt van valami építési terület és indokolatlan sok daru egy helyen, amik olyan békésen álldogálnak a helyükön! Van valami mélyen megnyugtató abban, ahogy hajnalban elsétálok az elkerített terület mellett, és ott vannak: a daruk. Némán, mozdulatlanul, csak egy piros fény világít, ahogy várják, hogy nekik is elkezdődjön a nap. They're fellow workers to me, és egyszer le fogom fényképezni őket a liminal bliss jeligével.

  El se fogjátok hinni srácok, de végre valami pozitív irányba változik! Én se akarom elhinni, mert bennem van az, hogy el fogom kiabálni, amit meghallanak az égiek, és aztán Kálid Artúr se fog megvédeni attól, hogy ki ne basszanak velem valahogy.  Rendben, hajlandó vagyok elismerni, hogy túldramatizálom, és több, mint biztos, hogy csak a szorongás beszél belőlem, de sajnos valamiért elég gyakran szoktam inni a medve bőrére, így aztán az a pattern alakult ki bennem, hogyha valaminek előre örülök, azt elkiabálom és nem fog beteljesülni. Human brain is weird, fiaim.

  Március van, aminek egyrészt örülök, mert tavasz, és a tavasz a kedvenc évszakom az ősz után, másrészt meg el vagyok keseredve, mert még mindig a munkakeresési limbóba vagyok, és ez kiszopkodja belőlem az összes életet, pedig gyerekek, ezen a ponton már a nemlétező elvárásaimat is feladtam. Elmegyek én takarítónak is, csak adjanak érte pénzt!

  Fiaim, az a nagy helyzet, hogy beléptem abba a korba, amit az emberek általában középkorúnak mondanak, bár én nem sorolom magamat ide, mert hát nekem ez a megnevezés az anyám korosztályára vonatkozik. Oké, hogy állandóan testvéreknek néznek minket első ránézésre, holott nem is lehetne eltérőbb személyiségünk, de ettől még nem leszünk egy korosztály. Én meg nem fogom magamra használni a középkorút. Csak simán felnőtt, még hobbit mértékkel nézve is. Nagyon durva, ha engem kérdeztek.

  Pénteken voltam egy temetésen, és nagyon tanulságos volt, már ha szabad ezt mondani egy temetésre. Meg nyilván nagyon ünnepélyes és szomorú is, de számomra azért legfőképpen tanulságos. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt vele semmilyen kapcsolatom, sem laza, sem szoros, csak náluk laktam az első pár hónapban, amikor felköltöztem Pestre.  Aztán ahogy kitettem onnan a lábam, egy-két éven belül újra teljesen elvesztettem velük a kapcsolatot. Amit annyira nem bántam, mert bár hálás voltam, hogy ezt megtették értem, de mégiscsak a semmiből jött az egész, és olyan ideákkal bírtak, amikkel én nem kívántam közösködni. Fideszes volt, na.  De mivel mégiscsak engedte, hogy nála csövezzek, ezért aztán úgy voltam vele, hogy ennyi tiszteletadást azért megérdemel az öreg, és így aztán elkísértem anyámmal együtt. 

  Őszintén örülök, hogy elkezdtem új helyet nézegetni, mert hogy a melóhely megint kimutatta a foga fehérjét. Na, nem annyira, mint az "elvesszük a karácsonyi jutalmatokat, mert nem dolgoztatok elég jól, annak ellenére, hogy nem mondtuk meg, mit takar a jó fogalma, és a beigért jutalomnál se mondtuk, hogy nézni fogjuk a teljesítményt, ja és meg se mondtuk azoknak, akik mondvacsinált oknál fogva nem kapnak, mert fuck you, thats why" incidens, de hogy azért megálltam kicsinkét a fejlődésben. Persze jobban örülnék ha nem kéne, és ellehetnék itt még pár évig, mert maga a munka nem nagy szám, és közben hallgathatok audibookot. Ez egy nagyon fontos kitétel, mert hogy belém annyi ambíció se szorult, amivel egy hangya jóllakna, úgyhogy az, hogy kvázi zavartalanul működhetek, nekem tökéletesen megfelel. Csak hát sajnos a melóhely úgy döntött, hogy nincs szüksége olyan hülyékre, akik boldogan csinálják ugyanazt napi nyolc órában, a hét öt napján.