2017. augusztus 21., hétfő

#39 - Mi a baj?



Lassan bele kéne már törődnöm, hogy úgyse tudom magam tartani semmilyen tervhez, még ahhoz se, amit csak magamban döntöttem el, hogy márpedig hozom és megcsinálom és izé. 
Mondjuk hetek óta ülök a crossover felett és csak egy oldalnyit sikerült haladnom. Én nem értem mi van vele. 
És ez már nem is a pihentetés kategória, ez a kőkemény megakadás, meg talán még a kedvem is elment tőle, mert ennyi hibát csesszétek meg! Én nem is tudom, hogy képzeltem ezt, mármint, hogy publikálom. De egyszer úgyis befejezem, nem érdekes, hogy senki se olvassa. Én se olvasnám, de mivel én írom, így muszáj. 
Ebben csak az vigasztal, hogy a kezdetek kezdetén írt cuccaimat is túlélték az olvasói, meg én is, szóval van még remény. Csak nem sok. 

Arra is gondoltam, hogy mellette elkezdek hozni valami mást, mert ez már így is a végitéletig húzódik. Pedig gyakorlatilag már csak két fejezet van hátra és ebből az utolsó inkább egy epilógus, és nem is kéne átrágnotok magatok tízezer karakteren. Az a baj, hogy én olyan vastagságú könyveken szocializálódtam, amikkel már embert lehet ölni, és automatikusan azt hiszem, hogy ez másoknak se okoz gondot. 
De, de igen. 
Mindegy, a hibáinkból tanulni kell, hogy legalább utólag legyen értelme az elkövetésüknek.

Már megint olyan szerencsesüti szövegeket tolok, mintha megettem volna egy keleti bölcset. Bocs srácok, mindjárt megtalálom a saját hangomat, csak régen írtam blogbejegyzést. Tudom, az se érdekelt már senkit, de sajnos ez még mindig az én blogom így aztán azt hozok, amit én akarok. Meg tudok. Mert még mindig nincs semmi vállalható nálam raktáron. 

És még a dizim se az igazi. Az előzőt megtámadta valami vírus/bug/féreg/internetentenyészőtavirutyutyu és összeganézta. Eltüntette többek között a fejlécet, a hátteret és mindenhova ilyen internetsebesség-mérőket rakott, a chatablakomat is teljesen kitörölte. Azt hittem sikítok. 
Candyvel végül is konzultáltunk egy gyorsat és arra jutott, hogy le kell szedni a dizit és teljesen újrarakni, mert anno neki is csak ez segített. 
Úgyhogy azért búcsúztunk el a steampunktól, és lett ez a roadtripes életérzés, amit már én gányoltam össze ingyenesen letölthető designból. Tudom, hogy ez még mindig nem a legjobb, de viszonylag elviselhető, és legalább kicsit megint tanultam a HTML-ról. A törlés például már egész jól megy. Arra még rá kéne jönnöm, hogy a bejegyzés alól miként szedhetőek ki a népszerű posztok, de majd valahogy rendbe hozom. Persze tippeket és trükköket szívesen fogadok. 
De legalább tudjátok, hogy miért nézünk ki úgy, ahogy. 

A héten pedig kicsit körülnéztem, hogy mi újság a világban, mert mostanában arra is nagyon rászoktam, hogy nem olvasok se HVG-t, se 444-t, és fogalmam sincs, hogy mi történik, így aztán behoztam a hátrányom.
Az már más kérdés, hogy nem érzem magam boldogabbnak ettől. 

Azt se nagyon tudom, hogy mit mondjak rá, mert csak egy rakat szomorú és csalódott érzelem lötykölődik bennem, hogy ilyesmik megtörténhetnek. És most nem csak a charlottesville-i mészárlásra gondolok, meg a neonáci tüntetésre, hanem arra is, hogy sikerült szembetalálkoznom olyanokkal, akik komolyan hiszik, hogy a Föld lapos. 
Nem értem, hogy mi történt a világgal. Trump, Brexit, neonácik, lapos Föld hívők, nálunk meg kitörni látszik teljes pompájában 1984. 
Van egy olyan sejtésem, hogy valójában már megtörtént az apokailpszis és ez lett az eredménye. 

Ami meg még jobban felidegesít, mikor jön a “másvalaki problémája” hozzáállás. Más emberek, más országban, más kontinensen, de könyörgöm, nem vagyunk elszigetelve hermetikusan! Az internet, telefon, média ezerféle módon összeköt minket, ami ott történik itt is hatással lesz valahogy. Lehet kisebb mértékben, lehet nem ugyanúgy, de ostobaság lenne azt hinni, hogy kimaradunk. 
Meglehet nálunk nem történik tömegben gázolás, de ettől még ugyanúgy van egyfajta félelemterror, amit kék plakátokkal, kormányzati hirdetéssekkel és a média manipulálásával akarnak elérni. Aki fél, azt könnyebb irányítani, szóval először is nem szabad félni. 
Tudom, ez most nagyon fellengzősen és lehetetlenül hangzik, mert én se tudom kivonni magam, én is ugyanúgy szembesültem a kék plakátokkal nap, mint nap, mint bárki más, és ugyanúgy hallok azért a terrorcselekményekről, mint bárki más. 
És én is ugyanúgy tenni akarok ez ellen, mint bárki más. Szeretnék egy élhető világot, amiben nem kell attól tartanom, hogy a nemi/szexuális identitásom, a vallásom, vagy épp ateista valóm, vagy egyáltalán bármi miatt elitélnek, de nyilván egy fecske nem csinál nyarat. 
Azt hiszem ezek nagyon is érthető kívánságok, de nem élek álomvilágban annak ellenére sem, hogy néha nagyon naiv vagyok, már ami a világ és a józan ész működését illeti. 

A tehetetlenség az, ami a legbosszantóbb ebben, hiszen az ember oly gyakran érzi, hogy még a saját barátjain se tud segíteni, akkor mégis mit tehetne az egész világért? 
Nos, kis dolgokat. Először is meg kell próbálni embernek maradni az embertelenségben. Azt hiszem ez a legnehezebb mutatvány ebben az egészben, hisz mind a terror, mind a propaganda arra utazik, hogy elveszítsd ezt magadban, hogy lélek nélkül húzd össze magad és rettegj. 
Ne tedd. Végy egy nagy levegőt, csekkold le, hogy körülötted mindenki épségben és egyben van-e, majd dönts úgy, hogy tájékozódsz. Nem véletlenül tartják úgy, hogy a tudás hatalom. Hiszen ha hajlandó vagy kutatni, utánanézni, kérdéseket formálni máris veszélyesebb lettél azok számára, akik meg akarnának törni. 

Oh, nem én nem fogok ellenségképeket gyártani, azt elintézik fent, de igenis vannak olyan dolgok, amik ellen küzdeni kell: az ostobaság, gyűlöletkeltés, rettegés mind ilyenek. 
Nem tudom azt mondani, hogy tudom milyen érzés elveszteni valakit egy terrorcselekmény során, sem azt, hogy tudom, milyen amikor az utcán támadnak rád, csak azért mert te éppen más vagy, mint ők. De azt el tudom képzelni, hogy milyen lehet, bele tudom képzelni magam és ezzel el is értünk még egy fontos dologhoz.
Mielőtt ítélkeznél bárki felett csak gondold át az ő helyzetét. 
Nem, nem kell szeretned, mert én is tudom magamról, hogy nagyon gyorsan reagálok, és nem éppen tapintatosan teszem, de igyekszem ezen javítani. Megérteni, hogy a másik miért olyan amilyen, és nem folytatni egy olyan vitát, ami úgysem vezetne sehová. Néha ez a legokosabb amit tehetünk, hogy nem vívunk meg minden csatát, mert úgysem érdemes. 
De azáltal, hogy megpróbáljuk megérteni mit és miért tett, megértjük a motivációit és legközelebb eredményesebben léphetünk fel ellene. 
Oké, ez ilyen ördög ügyvédés módszer, de akár tetszik, akár nem, mind emberek vagyunk, még akkor is, ha sokszor inkább patkánynak, vagy féregnek tűnnek a viselkedésük alapján, de akkor is, emberi módon kell meghozni az ítéleteket. Ha fáklyás-vasvillás lázadással válaszolunk a fáklyás-vasvillás huligánkodásra, akkor mégis mitől lennénk jobbak náluk? 
Mondjuk kicsit vicces, hogy pont egy olyan ember mondja ezt, aki a barátaiért még vért is képes lenne ontani, de nem vagyok ostoba, az erőszak nem megoldás, csak egy módszer, ami hosszútávon nem vezet semmi jóra. És amúgy sem kell vért ontani ahhoz, hogy megmutasd az erődet.
Légy okos, légy ravasz, légy felkészült, légy határozott és légy tájékozott és akkor már félig nyert ügyed van, és amíg lehet addig ne keveredj konfrontációba. Az önvédelem nem arról szól, hogy miként tudod fizikailag lenyomni azt, aki zaklat, hanem arról, hogy hogyan úszd meg, kerüld el ezeket a szituációkat. 

Én itt és most valamiféle szellemi önvédelemről beszélek ilyen rohadt zavarosan és hosszan. Hiszen ez az, amit még kontrollálni tudunk a világban folyó őrület közepette. Már úgy-ahogy. De amíg magunkkal nem tudunk dűlőre jutni, addig nagyon mással sem, és ez nem feltétlen azt jelenti, hogy akkor mi magunk leszünk a Zen, hanem egyszerűen megismerjük magunkat hibáinkkal és erényeinkkel együtt. 
Aztán hogy neked most melyik ad erőt, már édes mindegy. Nekem spec a hibáim. Hiszen ha ismerem és vállalni tudom, akkor már nem tudnak bántani vele, nem lesznek többet gyenge pontjaim. 
A sötét erőket sem véletlen választottam. Óh, igen, persze, nagy szerepe volt benne Mark Sheppardnak, de ma rájöttem, a blogposzt írása közben, hogy a sötétség itt nem gonoszságot takar. Hanem azt, hogy én a negatív érzelmeimet, tulajdonságaimat használom arra, hogy egyben tartsam magam és igenis menjek tovább. A harag, a düh, a gyűlölet, az irigység, a fájdalom, a magány egybegyúrva igencsak hathatós fegyver, persze csak akkor ha okosan használod. 

Mert ebben az elveszett világban még mindig az első és legfontosabb a józan ész és az értelem. Ezt őrizd meg magadban, ezt védd és ezt gyarapítsd, és már rossz úton nem járhatsz. Nem érdekes, hogy miben hiszel, hogy kit szeretsz, hogy honnan jöttél, ha képes vagy tanulni és fejlődni.
Tudom, hogy más látszik, és szinte armegeddon közeliek az állapotok, de én mindezek ellenére is hiszek abban, hogy ti és még megannyi ember a világon rengeteg értékes, értelmes dolgot tesz és ezzel megakadályozza azt, hogy a sötétség végképp végigsöpörjön. Tudom, hogy a magatok módján ti is erősek vagytok, hogy ki tudtok tartani és hogy másokban is tartjátok a lelket és én büszke vagyok rátok mindezért, még ha személyesen nem is ismerjük egymást. 

Legyetek rosszak!

U.i.: Oké, ez most igy nagyon nyálasra sikeredett, meg érzelgősre és több nyál folyik ki belőle, mint az Isaura tévéből, de néha ki kell írnom magamból ezt is. A Firefly meg csak azért mert Firefly és belepusztultam.