2017. július 21., péntek

#38 - Csak az élet történik



Helló kölkök!

Na, akkor most már ideje lesz elmagyarázni, hogy hova és miért és minek tűntem el ennyire. Szokásomhoz híven ez káoszos és hosszú lesz, szóval mindenki így készüljön fel rá. Mert hát miért is tudnám, hogy hol akarom kezdeni? Az túl egyszerű lenne, úgyhogy most kezdem a legfrissebb emlékkel, aztán majd meglássuk, hogy hova lyukadunk ki. Izgalmas lesz, vágjunk is bele!

Elsőként lefutott a con és amilyen pocsékul indult, olyan jó lett a vége. Igazából az a szombati Sherlock csapat cosplay, nos, az nem várt nehézségekkel startolt, és küzdött olyan csapatszinten, de aztán a nap végére sikerült kicsit felszívnunk magunkat és lettek fényképek is. Jó, igazából nem tudom mire számítottam úgy, hogy se jávorom, se Kisze nem aludt úgy köbö semmit, mert még a cp-ken dolgoztak, plusz nekem is volt egy momentem, amikor táskaörzés közben nemes egyszerűséggel bealudtam. Úgyhogy tudjuk be az összes kellemetlenséget az alváshiánynak, a faszkodós időjárásnak, és lépjünk túl rajta. 
A fényképek nem tudom mikor, egyszer majd csak érkeznek, ne legyünk türelmetlenek, hiszen ma ért véget a con, még mindenkinek ki kell aludnia magát, meg válogatni, meg hasonlók. 
De részemről elégedett vagyok a Lestrade cpmel, és bár nagyon jó fodrászom van, de jávorom is olyan rohadt jól belőtte a frizurám, hogy szabályosan fájt megmosnom a hajam, hogy kijöjjön belőle a szürke hajlakk. 
Szeretem a vörös hajam, de nagyon jól állt. Meg kaptam egy kis kort, szóval kinéztem legalább huszonnégy évesnek :DDD
Óh és hát a fotósunk! Őt imádtam! Nem csak az, hogy nagyon rendes volt velünk, hanem így kérdezgette, hogy mit akarunk kifejezni a képpel, mik a motivációi a karakternek, és ezzel engem kilóra megvett.
Lettek is faszányos képeink! Majd ha megjönnek, és nem felejtem el, megmutogatom őket. Vagyis... frászt. Azért van nekem instám meg tumblim, oda felszórom, arra valók úgyis. De azért majd jelzem, hogyha van valami érdeklődésre méltó. 

A vasárnap nekem csak ilyen nagyon fél nap volt, ráadásul civilben, mert valamikor aludni is kell és kipihenni az egész heti melót, de olyan zseniális vége lett! Találkoztunk ugyanis szombaton egy teljes Gravity Fallsos cp-s csoporttal, akik istentelenül jó fejek voltak, és vasárnap derült ki, hogy mennyire is azok. 
Jávorom ugyanis egy huszonéves Dippert alakított, pofátlanul zseniálisan, amin én már önmagában is istentelenül befanoltam, de aztán megleltük a csoportot, akiket egy Ford, egy Stan, három Bill és a Pines ikrek alkottak. Én megígértem, hogy csendben fogok meghalni, de ez egyáltalán nem sikerült.  
Jávoromat kitörő örömmel fogadták, és nagyon, nagyon, nagyon cukik voltak, de tényleg, ilyen elmondhatatlanul jó érzés volt, még civilként is, ott lenni köztük, és figyelni, hogy mit hoznak össze a kamera előtt. 
Persze, engem se kellett félteni, mert amíg a jávorom a kamera előtt tobzódott én betámadtam szegény Stant. 
Így igyekeztem nem nagyon vállalhatatlanul viselkedni, de olyan rohadt tökéletes volt, én meg olyan rohadt boldog neki, hogy így muszáj volt letámadnom. És ebből az lett, hogy a fejemre rakta a fezt, ismétlem: FEJEMRE RAKTA A FEZT, én meg meghaltam a boldogságtól. És így megkérdezte, hogy nem akarnék-e Soos lenni. De, de akarok. Szóval őszi conom az így: GF. Első nap, vagyis szombaton, Stan leszek, mert Stant nagyon élem és imádom, és vasárnap meg Soos. 
Amúgy erről van fénykép is valahol, valakinél, ami egyszer majd csak hozzám kerül, de nem baj, addig is higgyétek el, hogy körülbelül a hetedik mennyországban éreztem magam miatta. 
És kaptam néhány pro tippet a cp készítéshez is, meg be is jelölt a srác fészbúkon, szóval egyszer majd random ráírok. Csak így: mindent kezdet nehéz. 
Közben meg jávorom megkapta Ford köpenyét, ismétlem: FELVETTE FORD KÖPENYÉT, szóval neki is lett egy nagy momentje és így rohadt pozitívan zártuk ezt a napot. És megérte elmenni conra végül. 

Az meg csak hab a tortán, hogy játszhattam Kisze sorozatgyilkos karakterének az áldozatát. Ripacskodhattam kicsikét, meg amúgy is bakancslistás tételem volt hullát és/vagy áldozatot alakítani. A másik bakancslistás pontom amúgy, hogy zombi legyek a kamerák előtt :”D
Mondom, ha lesznek képeim, akkor majd jelzem. 
És most, hogy ezt elmondtam következik az a rész, amikor nem beszélek a melóról, mert még mindig sok a hülye, és most éppen jó kedvem van, szóval nem akarok elszomorodni. 

Még attól sem sikerült, hogy !SPOILER! a Doktor nő lett !SPOILER VÉGE!
Mert ugyan én se vagyok ettől a fordulattól elragadtatva, és nem is akartam, hogy bekövetkezzen, viszont magát a sorozatot nagyon szeretem és nem akarom elengedni, úgyhogy még szünetet tartok benne, amíg ezt meg nem emésztem és el nem fogadom.
Igaz, még jó pár résszel le is vagyok maradva, mert nem vagyok képes elengedni Capaldit. Egyszerűen még nem vagyok rá képes. 
Crowleyt minden különösebb gond nélkül elbúcsúztattam magamban, komolyan megúsztam az egészet egy fél délutános torokköszörüléssel, amivel a gombócot próbáltam eltüntetni, de Capaldi egészen más kategória. Ő most kapott egy ízig-vérig, csontig-velőig ütős és megrázó és felforgató évadot és így annyira érzem, hogy megint ad nekem valamit ez a sorozat, és annyira zseniális színész, szóval nagyon nem tudom, hogy miként lehetne őt pótolni. 
Mondjuk nem is lehet, és senki nem akarja, de én még akkor se állok készen. 
Úgyhogy addig is próbálom magammal megbeszélni, hogy bár nem vagyok boldog, de képes vagyok elfogadni és megszeretni, hogyha olyan évadot és karaktert kap. 
Ezt viszont mindegyik regenerációtól elvárom, szóval lényegében megleszek én vele is, mihelyt képes leszek józanul látni. 
Nem mondom, én is nagyon ágáltam ellene, ez tény. De megváltoztatni úgy sem tudom, a sorozatot nem akarom elengedni, szóval vagy képes vagyok felülbírálni az álláspontom, és elfogadni ezt a tényt, vagy egy hisztis picsa leszek, amit meg nem akarok. 
Úgyhogy kedves, újsütetű Tizenhármas Doktor: legyél nagyon jó, emlékezetes, karakteres és igazán Doktor. Én pedig megpróbállak minél előbb megkedvelni téged is. 

Amúgy pedig van egy másik nagyon fontos kérdésem, fontosabb, mint a 13. Doktor, méghozzá: Milyen lesz az új companion?!
Ajánlom nekik, hogy ne jelenkori legyen, örülnék egy idegennek, de leginkább egy nagyon múltszázadi skót férfiú legyen kiltben és ijedősen. Tudom, ezt már valamelyik Doktornál elsütötték, de én támogatnám az ötlet újraélesztését. 
De lehet idegen is, vagy bárki csak ne legyen egy döglött lazac. Légyszi. Vérszemet kaptam hahó!
És minden istenekre, istennőkre és egyéb dolgokra kérem, hogy Ne Hozzák Össze Őket. Bár ez is olyan dolog, amit minden regenerációnál kérek. 

Oké, ennyit a DW-ről, más sorozattal kapcsolatban nem tudom, hogy akartam-e bármit is, és a munkáról továbbra se vagyok hajlandó beszélni, bőven elég átélni, bár lehet egyszer még összefoglalom a hülye ügyfelek típusait, de az nem most lesz. Beszélek inkább az írásról, oké? 
Oké, hát!

Nos, egyszer be fogom fejezni a közeljövőben a crossoverem, csak egyszerűen Van Valami, ami miatt nem tudom folytatni. 
Amire útközben már rájöttem, hogy mi is akadályozott pontosan, szóval mihelyt nem lesz olyan idő, hogy rám olvad a laptop, nekiesek és folytatom. Oh, nem nem lesz rövidebb, sajnálom, képtelen vagyok röviden fogalmazni, ráadásul kell a karakterszám, hogy mindent úgy adjak vissza, ahogy a fejemben él. 
Oké, így se sikerül mindig, de totál ismeretlen terepen mozgok, szóval ezt meg lehet bocsátani nekem úgy érzem. 
A késlekedést nem tudom, hogy lehet-e, de Nienornak van egy olyan rokonszenves és találó elmélete, hogyha valamin ennyit kell ülni, az azért van, mert a sztoriban valahol, valami, valamiért nem stimmel és ezt a tudatalattid már érzi, csak te nem látod át. Na, nekem ilyen problémáim voltak, de miután jávoromnak gondolkoztam egy sort, meglett, hogy mi volt a homokszem a gépezetben. 
Magáról a sztoriról nem beszélnék, tessék olvasni, olvasható, nyomokban, komolyan, én meg úgysem tudok róla úgy beszélni, hogy ne lőjek le minden poént. Annyit talán elmondhatok, hogy lesz benne szenvedés, nagyon sok szenvedés, főleg Crow részéről, akinél talán kicsit elvetettem a sulykot, mert nem egyszerű ügy felhozni a végjátékra. Viszont úgy fest, hogy megoldottam, és ha nagyon ügyes vagyok, akkor fájni fog a vége. 

És ha már vég. Végre sikerült lezárnom magam a sorozatot, oké, egy ideje már ez megtörtént, de ide kapcsolódóan elmondom végre, hogy én annyira kibaszottul örülök, hogy sikerült méltón elbúcsúztatni Crowot. 
Persze, én magamban vagy kismillió halálnemet találtam ki neki, amivel kiléphetne és továbbra is fenntartom, hogy messze több dráma és feszültség és harag kellett volna azért ott előtte, mármint úgy le kellett volna ordítani a Winchesterek haját, hogy még a bunker fala is berepedjen, de azért szép volt. Megmentette a világot ez az öltönyös barom, én pedig a körmömet lerágva várom már, hogy miben fog legközelebb felbukkanni Mark Sheppard. 
Azt viszont kurvára szégyellem, hogy ahelyett, hogy a karakter gyászával, vagy a színész elbúcsúztatásával foglalkozott volna a hangos kisebbség (legalábbis remélem, hogy ők voltak azok), máris azt kérdezgették, hogy mikor tér vissza és hogyan Crow. 
Szerencsétlen Mark megmondta nyíltan, kereken, őszintén, tisztelve a rajongókat, hogy NEM fog visszatérni, de pár embernek persze tovább kellett verni a nyálát... Sajnáltam érte az embert, hogy ennyire képtelenek tiszteletben tartani a döntését. 
Ami engem illett én nagyon is jól fogadtam, csak egy fél délután át köszörültem a torkomban a gombócot, mert hát a sorozatot már nem néztem, a karakter is szépen a háttérben simult nálam, úgyhogy csak a nosztalgiavonat csapott el. 
Úgyhogy nagyon nem tervezek már semmit a sorozattal, csak a sci-fi AU-t, mert túl sok munkám fekszik benne, meg max crossoverként tűnhet fel. Mert a crossovereket nem tudom elengedni. 

Amúgy Markról jelenleg annyit tudom, hogy dobol, és remélem, hogy vállal még szerepet valami sci-fiben. Oké, az én vérmes álmom az az lenne, hogyha Edgar valamelyik filmjében szerepelne, de erről még én is tudom, hogy nagyon elfajult képzelgés. Megmaradok annál, hogy remélem játszik még. 

Vissza az íráshoz, ha már elejtettem a sci-fi AU-t, akkor az majd jönni fog, csak még van pár iszonyat nagy kérdés és rengeteg finomhangolás ahhoz, hogy ez tálalható legyen, de nincs elfelejtve, ne aggódjatok. És menő lesz, meg logikus, meg lesz benne űrcsata is. Sokat mondtam, tudom, de még mindig nem tudok rendesen összefoglalót írni anélkül, hogy el ne lőjek minden poént, meg cselekményszálat. 
Hjaj...
Oké, akkor pár szó csak így a karakterekről. Crowley MI aka Mesterséges Intelligencia, Sam és Dean pilótának képződnek, mert még ott a tojáshéj a fenekükön, Cas és Gabe angyalok vagyis nagyon multidimenzionális lények, Kevin a nyelvészgyerek, Naomi a legerősebb anyaűrhajó kapitánynője, Metatron megint az aktuális faszfej, és persze Bobby se hiányozhat a roncstelepével. Futottak még: Charlie, Ash, Rufus, John és Mary Winchester, Azazel, meg még azok akik hirtelen nem jutnak eszembe. Főellenségnek pedig ott vannak a leviatánok, akik ezúttal teljes testi valójukban irgalmatlanul nagy szörnyek. Olyan bolygófalóként nagyok. 
Tudom, hogy ez úgy hangzik, mint valami középkategóriás kalandozós cucc, és nos, valóban nincs semmi magasztosabb célom a szórakoztatásnál, de azt viszont nívósan szeretném.

Főleg, amióta olvastam Anthony Sheenard egyik könyvét. Én nem tudom, hogy tudtam eddig York nélkül élni, de eztán nem akarok. Zárójel bezárva. 

Nos a pályázatokra is össze kell hoznom valamit, de attól félek, hogy nem tudok elég jó lenni. Bár, ha meg se próbálom, akkor valóban nem leszek jó. Úgyhogy nekidurálom magam és írok egy novellát, aztán beküldöm. Ha nem is nyer, legalább lesz egy kész anyagom, amit majd még alakíthatok, máshova is feltölthetek, meg ilyenek. 
Van rá még egy-két napom, szóval ráfekszem a saját novellák írására is, aztán lesz, ami lesz. 

A regényemmel amúgy kezdek egész jól haladni, szerintem lassan fel fogom használni a wordpresses oldalam arra, hogy ott telespammeljek vele mindent, mert egyrészt reklám, másrészt meg kedvcsináló. Jó, pontosan még nem tudom, hogy ezt hogy képzelem, de majd kialakul. 
És szerintem feladom az elveim és megpróbálom betolni majd Aranymosásra. Oké, sokat szidtam őket, és nem hinném, hogy alaptalanul, de érdekel, hogy az enyém átjutna-e a szűrőn. Urban fantasy, talán ifjúsági, megszórva némi sci-fivel és steampunkkal, bónuszként jár hozzá alternatív teremtéstörténet. Jó kis egyveleg, működőképes, csak kérdés, hogy én meg tudom-e írni, ahogy azt kell. 

A ficiket, pedig hogy miket tervezek hozni? Hát, ezt magam se tudom egyelőre, de mihelyt kitalálom, tájékoztatlak titeket. Én pedig lassan megyek, mert ki kéne aludnom magam végre. 

Legyetek rosszak!

U.i: A dizájnal egyszer csak lesz kezdve valami. A zene meg csak azért, mert én megkedveltem őket, és ez az új himnuszom. 

2017. július 14., péntek

Ideiglenes változás

Tudom, tudom, sokáig nem voltam, és még most sem leszek. És nem is azért írok, hogy ezt megmagyarázzam, csak közlöm, hogy mire fel az ideiglenes dizájnváltozás.
Ugyanis egy vírus megtámadta a drága kicsi kis viktóriánus lyánkámat, és amíg Candym nem tudja visszabűvészkedni, addig ez marad. Sorry guys, türelmeteket kérem és kaptok egy retek hosszú posztot.
Addig is:
Legyetek rosszak!

2017. július 5., szerda

Harcaink után


A téli égre nézve,
mosolyod élessége
a fejemben visszhangot ver,
a csend most nem ölel.

Te nem szólsz, és én sem szólok.
Mit mondhatnék, mi is ez a dolog?
Hova tűnt, ami eddig hajtott?
Ez a „te a pásztor én a bárány vagyok”?

Úgy ér véget, ahogy elkezdődött:
vér cseppent, mert valaki ütött.
A másik pedig visszavágott.
így szolgáltuk az igazságot.

Most itt vagyunk szemtől-szembe,
mindketten egy választ keresve.
Tulajdonképpen miért is harcolunk?
Meglehet, nincs is rá okunk.

Kezemet nyújtom, kezedet nyújtod,
a háború végére tegyünk pontot.
Ennyi volt, erre az ég a tanúnk
és nem vagyunk többé egymagunk.



Első írásom a fandomban, yeah! Mindenki örvendjen!
PUF musical inspirálta Csónakos/nagyPásztor ship fanvers, ami valamiért Csónakos szemszögéből íródott. És erre most jöttem csak rá, pedig nem sok POV alkotásom van.
Tudom a végére kicsit szétcsúszott, de talán élvezhető maradt. Az első két soromra nagyon büszke vagyok csak jelzem, a kép totál random, mert eddig tartott a késő esti lelkesedésem.
Ficik, versek, akármik még várhatók, ez csak az avatás volt. 

2017. június 23., péntek

Az utolsó harcos



Mindenki meghalt, csak én maradtam
Talpig véresen a vesztes harcban.
Egy hulla néz rám, de nem szól semmit
A túlvilágon még ők sem értik.

Törött a kardom, üres a tegezem,
Halott a barátom és az ellenségem.
Kiáll egy dárda a lovam fejéből
Döghús lett a csataménből.

Dicsőséget valahogy nem érzek
Felettem varjak, alattam férgek.
A Nap már véres salakba fullad
Indulnék, de eltörölték az utat.

Elfelejtettem merre van a jó irány
Az otthonom hiába vár reám.
Küszködöm mégis, vonszolom magam
Nem halhatok meg itt egymagam!

Gyenge testemet szorítja a páncél
Sebeimből folyik a drága vér.
Így már biztos, hogy nem jutok messze
Szemeimre borul az örök este.

Vége lesz, nem marad túlélő
Nyomainkat elmossa majd az eső
Nem születnek rólunk se dalok, se legendák
Mintha meg se vívták volna a névtelen csatát



Nos, elég régen írtam már verset, szóval ha valami hiányossága van, akkor ezt tudjátok be annak, hogy kiestem a gyakorlatból. A hátteréről annyit, hogy melóban született, amikor épp a kutya se járt felénk, nem volt mit tenni, az én fejembe meg beugrott az első két sor. 
Megpróbáltam követni a szótagszámot, de aztán feladtam és csak az ütemet tartottam nagyjából. Ugyanis továbbra is dudorászva írom a verseim.

2017. június 9., péntek

#37 - Jelentés az élet viharából


Már megint nem friss, már megint semmi olyan, ami értékelhető, csak a magyarázatom, hogy miért nem azt hozom, amit kéne. Gondolom már biztos a könyökötökön jön ki, hogy mindig csak magyarázok, meg mentegetőzök, ahelyett, hogy most már valami ficit, vagy egyebet mutatnék fel!

Mondjuk azon egyszerű okból kifolyólag sem tudok hozni, hogy még nincs kész, és bár minél hamarabb jó lenne, ha végre ötről a hatra jutnék, sajnos ez nem megy ilyen könnyen. Egyrészt a munka miatt, ami még jobban leszív, mert most már levelet is veszek fel. Nem annyira vészes, csak inkább ez is az, hogy sok és sietned kell. Jah meg az a sok paraszt ügyfél, akinek nem szólhatsz vissza, mert Ügyfél. Komolyan, nem tudom, hogy nem lehet minimális megértést mutatni az ablak mögött ülő iránt, főleg úgy, hogy mi igazából megint a legkisebb fogaskerekek vagyunk. Oké, ez ritkán fordul elő, de azért akkor se esik jól.
Ezért van az, hogy én inkább automatázok amikor csak lehet, mert így biztos nem leszek én a tapló ügyfél az ablaknál.

Ott tartom, hogy most már leveleket is veszek fel, ami bonyolultabb, mint a csekk, de ami engem nagyon idegesít, hogy úgy akarja Gyöngyike, hogy gyors legyek, hogy semmi rutinom nincs. Így pedig ha olyan gyorsan csinálnám, ahogy ő gondolja, akkor csak kapkodnék és elbasznám, amivel meg csak plusz munkát csinálnék. Úgyhogy miért baj az, ha először meg akarom érteni, hogy mit miért és hogyan csinálok, majd onnan felhozni magam? Nem értem. Plusz sose lesz valami villámkezem, sajnálom, Amúgy kétlem, hogy vissza tudna emlékezni arra, hogy egykor ő is volt kezdő és neki se ment gyorsan, mert olyan a személyiségtipusa.
Jahj, de nincs szerencsém nekem a Gyöngyikkel.
 Ami pedig csak még furábbá teszi, hogy amúgy dícsér. És nem tudom azért, mert tényleg meg van elégedve velem, vagy ez valamiféle jelzés, hogy csináljam jobban. Nem értem gyerekek, nem értem....

Amúgy maga a munka már kicsit jobban megy, most már nagyjából rálátok mindenre, levelezek is, úgyhogy igy már nem pánikolok annyira, de gyerekek, hogy mennyi hülye van! Egyszer el is mesélem, hogy mennyi, mert a Postára aztán tényleg odatéved mindenféle népség és ez hol nagyon vicces, hol pedig mérhetetlenül irritáló. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennék kevésbé fáradt.

Az a baj, hogy egyszerűen nem tudok normálisan feltöltődni, mert mindig akar tőlem valaki valamit. A legjobb az lenne, ha három napra csak annyi netet használnék, ami zenehallgatáshoz, meg kutatómunkához szükséges és mellette olvasnék meg írnék. Teljesen és tökéletesen egyedül, mert bármennyire is függök a barátaimtól, néha nagyon jó lenne minden lelkiismeretfurdalás nélkül kilőni a chatet és csak merengeni, gondolkodni, alkotni vagy épp semmit se csinálni.
De sajnos képtelenség ezt megcsinálni, mert mindig vannak körülöttem olyanok akik akarnak tőlem valamit.
A másik megoldás az lenne, ha végre Nienorommal sikerülne összehozni egy pár napos hétvégét, mert akkor alapból ki van lőve a közösségi média, és beszélgetünk mindenféléről, meg főzünk, iszogatunk, ha úgy van, alszunk, egyszóval töltődünk. De sajnos neki is zajlik az élet.
Úgyhogy még kicsit a hattyú halálát játszom, de szerintem azt fogom tenni, hogy pár napra elhagyom a social mediát.
Legalább ott ne zargasson most senki, amíg meg nem találom magam. Ez ugyan nem az igazi, de a kevés is több, mint a semmi.
Update: kipróbáltam, de nem igazán jött be. De lehet, hogy csak azért, mert előre bejelentettem mindenkinek, hogy most eltünök

Meg talán így könnyebben tudok majd arra koncentálni, amire kell, például hsz-k. Tudom, hogy istentelenül el vagyok velük havazva, és nem ez mostanában fog változni. Bár lehet, hogy a hosszú hétvégéből rászánok egy egész napot, még elválik. Nyugi gyerekek, elfelejtve nincs, és egy hozzászólás úgyse jöhet rosszkor. Vagy ne magamból induljak ki?
Mindegy, érkeznek, amikor érkeznek és majd az illető szerzővel is igyekszem ezt tudatni, hogy tudjon róla.

Meg a blogaimat is rendbe kell vágnom, de hogy ezt mióta mondogatom? Jó rég óta, de már erre is sort kerítek. Először is kiteszem a cseréket, mert az a biztos, aztán valamit kezdenem kéne a bemutatkozásom menüpontjával is, mert per pillanat az nem mutat sehova, és ez már rohadtul zavar. Nem mintha tudnék bemutatkozást írni, csak úgy dukál, hogy legyen.

A Könyvturira kellenek ajánlók, és ami még friss élmény az a Hollóember, nem röhög, meg a Barátságos óriás. Ez így pont semlegesre jön ki, mert a Hollóembernek amilyen botrányos a borítója olyan fasza történetet tartogat, és fontosnak tartom, hogy magyar kortársakkal is foglalkozzunk, mert rohadtul megéri.
A Barátságos óriás pedig egy vesszőfutás, mert elvett két órát az életemből, amit már soha nem kapok vissza... Pocsék, én mondom nektek, pocsék. És ez még egy szelíd jelző rá.

A többire pedig még kitalálom. Szerintem a wordpressre felmegy a "Valóság az, ami megtörtént" első fejezete, hogy egy kis reklámalapot szolgáltassak magamnak. Amúgy csak azért nem mentem wattpadra, mert nem voltam hajlandó besározni a lábamat Mordor mocsarával. És ezek után se akarok, előbb publikálok Ao3-n, mint a wattpadon.

Ha pedig már "Valóság az..." akkor örömmel hirdetem, hogy kész vagyok a sztorinak úgy a negyven százalékával. Jó, a kész, az kicsit túlzás, mert még át kell néznem párszor, hogy minden pontosan úgy legyen, ahogy én akarom és azt az érzelmet közvetítse, amit közvetítenie kell. Ezért is írom ilyen rohadt lassan, mert abszolút ismeretlen terepen járok. Mármint úgy ismeretlen, hogy nagyon érzelemközpontú az egész, míg én inkább a cselekményt kedvelem, és most végig úgy érzem magam, mintha egy kötéltáncos lennék, akit elfelejtettek kikötni és még csak védőhálóm sincs, elég hát egy rossz lépés a szörnyethaláshoz.
Azért persze megy ez nekem és hozni is fogom, csak még meg kell találnom az ideális egyensúlyt a pihentetés és a halogatás között, mert az még nem mindig sikerül. Most mondjuk szerintem a halogatás van képben, sajnos, úgyhogy nem is igérgetek semmit.
Illetve dehogyisnem! Vért, könnyeket és fájdalmat, mert olyan végjátékkal készülök nektek! Csak jussunk el odáig.

Óh és van már rá egy bétám, mert rájöttem, hogy ilyen léptékű műnél fel kell adnom az elveimet és szerezni valakit, aki visszamenőleg is átfutja a ficit, és szól, hogy mire figyeljek és mit javítsak. Rendes srác, rossz szavam nincs rá, csak hát a jávoromhoz képest mindenki olyan puha kritikus és vigyáz rám, mintha himestojás lennék, amire az égadta egy világon semmi szükség. Tökéletesen tudom fogadni a normálisan megfogalmazott és építő jellegű kritikát és ezért is ezer hála jávoromnak. Annak ellenére, hogy mindig van bennem egy alap idegesség, ami mindenkiben benne lehet, ha kritikus szemek vizslatják a művét, én iszonyatosan hálás vagyok neki, mert ha egyszer tudok olyat írni, amire ő is azt mondja, hogy ez igen, akkor joggal leszek büszke magamra. Addig nem igazán.

És nem afféle önbizalomhiány miatt, hanem azért mert a művészet közönség nélkül nem művészet és ha én magam miatt írnék, akkor abból nem hiszem, hogy lenne bármi is. Ezért aztán mindig elképzelem, hogy másoknak ez hogy tetszene, vagy hogy mit reagálna rá, és ez segít át a kezdeti szakaszon. Úgyhogy ha az előre elképzelt reakció bejön annál jobb visszaigazolás nem is kell.

Ezenfelül pedig van nektek egy nagyon jó tanácsom. Ha van valaki, akárki, mindegy ki, aki egyszerre szereti és tiszteli a munkásságodat annyira, hogy felhívja a figyelmed a hibáidra, akkor azt az embert ha kell vaslánccal kötözd magadhoz és becsüld meg alaposan.
Komolyan beszélek, mert te is így fogsz a legtöbbet fejlődni és tanulni és így még azt sem fogod elfelejteni, hogy hol kezdted és mennyi tanulnivalód van még. Úgyhogy nagyon szeressétek és tiszteljétek azt aki normálisan, köntörfalazás nélkül, emberi hangnemben megmondja, hogy mit csinál rosszul és hisz benned annyira, hogy tudja ezeket ki fogod javítani.

Azt hiszem elmondtam azt, amit ezzel el akartam mondani, szóval jöjjön az én kedvenc részem, amikor beszélhetek az írásról, meg a terveimről!
Azt már tudjátok, hogy mi van a crossoveremmel, de miket tervezgetek ezen felül?

Nos, pályázatra saját anyagokat, mert egyrészt felháborító, hogy mennyire nincs leírva egyetlen régi és jó ötletem se, másrészt pedig találtam egy rakat nagyon jó pályázatot, amikre muszáj leszek rohadtul összekapni magam.
Eleddig ez nem nagyon sikerült, mert megint az a kacifántos helyzet van, hogy vagy időm van, van energiám, esetleg ötletem. A három együtt rohadt ritkán áll össze, de megoldom én ezt!
Arról pedig nem beszélünk, hogy a pünkösdöt a heverészésre basztam el, mert valahogy fel kell töltődni! Igyekszem magamhoz türelmes lenni, hiszen a szellemnek is kellenek üresjáratok olykor-olykor.
Jó, jó, abbahagytam és komolyra fordítom a szót, és megyek sorba a pályázatokkal, hogy miket akarok írni, és azt mikorra kéne produkálni.

Június 30.-án jár le a Magyar Irodalmi Ház egy kötetlen témájú novelláskötete, amit főleg és elsősorban a megjelenés miatt akarok megpályázni. Nos, azt hiszem oda vagy a "Túl tökéletes"-t fogom megírni, vagy beküldöm azt, ami már amúgy is készen van, és egy másik pályázatba már nem fért be. Lehet átpofoztatom valakivel és akkor azzal kicsit kevesebb gondom lesz. De még meglátom.
A "Túl tökéletes" amúgy egy urban fantasyba csomagolt valláskritika, és ez némi magyarázatra szorul. Ugyanis négy éve, körülbelül négy, kitaláltam egy meleg nyári hajnalon egy novelláskötetet, amiben mindegyik novella egy-egy fricska lett volna a társadalomnak, mert nem titkoltan szeretek polgárokat pukkasztani. Nos, ez nyilvánvalóan ebbe a formába nem fog elkészülni, de nekem ilyenkor könnyű dolgom van, mert előkapok egy nagyjából passzoló ötletet és megírom. Bár ha őszinte akarok lenni, akkor ez az első, amire ebből írok, és ráadásul a nyitó novellának is terveztem.
A történet röviden annyi, hogy van egy szépségiparos, akinek a termékei kezdenek kifutni a divatból. A férfi mindent megtesz, hogy életben tartsa a céget, amihez nem szégyell semmilyen eszközt bevetni, így hát amikor véletlenül foglyul ejt egy angyalt, azonnal azon kezd el töprengeni, hogy miként vethetné alá a céljainak. Végül lecsapolja a vérét és belekeveri egy arckrémbe, amitől az emberek szemmel láthatóan szebbek lesznek. Igen ám, de ennek nem várt következményei lesznek, főleg úgy, hogy a cégigiazgató kamasz lánya ellopott egy keveset a teszttermékből. Az emberek lassan egyre szebbek lesznek és egyre kevesebb lesz az árnyék, szó szerint.
Ennek a sztorinak az üzenete valami olyasmi lenne, hogy az ember soha nem lehet tökéletes, mert önmagában tökéletlen és ha mégis megpróbálja elérni akkor annak csúfos kudarc lesz a vége.

Aztán van egy verspályázat, amire nem tudom, hogy mit fogok beküldeni, mert a megírtak közül semmi nem igazán tartozik bele a jeligébe, szóval írnom kell egy újat. Amihez viszont csend és egyedüllét is szükségeltetik, amit meg aztán még úgyse kapok meg. Lehet, hogy majd leténfergek este a parkba, ott senki nem zavar és költök valamit a nyárról.
Mert hogy a nyár az egyik kulcsszó. Érdekes lesz, de hát a kihívások erről szólnak.
Ő pedig július 30.-án ér véget, arra kell összekaparnom.

A következő pedig egy novellapályázat, amire egy nagyon jót kell villantanom, valami valóban egyedi hangvételűt és ütőset, mert nagyon pénzdíjas, Milliós nagyságrendűen pénzdíjas, szóval alaposan fel kell kötnöm a gatyámat, hogy valami olyat küldjek be, amire még annyira se számítanak, mint a spanyol inkvizicióra mert olyan egyedi.
Hjaj, szeptember harmincadikáig kell összeszednem magam, úgyhogy erre van időm, de nem szabad elengednem magam, mert ha azt akarom, hogy valóban ütős legyen, akkor legalább egyszer pihentetnem kell és minimum két bétával átnézetni.
De még azt se tudom, hogy mit írjak rá!
Oké, ezzel kapcsolatban még párszor be kell vernem a fejem a falba. Addig is igyekszem magammal elhitetni, hogy van saját stílusom.

Óh és van egy regénypályázat szintén milliós pénzdíjjal, de arra legalább tudom, hogy mit akarok összehozni, csak az se olyan laza és menő, mint amilyennek lennie kéne. Egyedül a címe az, amivel meg vagyok elégedve: Én a lázadókkal vagyok!

Nos, ennyit a saját írásokról, következzenek a ficik, amikből nincs akkora felhozatal, mint bárki is gondolná. Nem tudom miért alakult így, de most mind fogadjuk ezt el.
Amivel elsősorban foglalkozni akarok majd az a sci-fi SPN AU-m, mert egyszerűen túl sok munkát öltem bele ahhoz, hogy ne írjam meg, és gyerekek ígérem, hogy nagyon laza és menő lesz, és koherens és még karakteríveket is tervezek bele.
Csak még mindig annyi nyitott kérdésem van, még magában a világ kialakításában is, hogy ez se holnap fog érkezni. De megírom, hiába zártam le végleg magamban a sorozattal való kapcsolatom. De erről majd a poszt végén.

Aztán erősen érlelődik egy Doctor Who/Gravity Falls, egyrészt mert konstans képtelen vagyok egy fandomon belül gondolkodni, másrészt pedig én nagyon élem a Mabel/Bill párost. Ne, ne is kérdezzétek, úgysem tudnék rá magyarázatot adni. A másik pedig, hogy nagyon látom magam előtt, ahogy a Doctor, szigorúan a tizenkettedik, áll a Bill által megszállt Mabel előtt és így a lángoló tekintetével közli Billel, hogy nem fog veszni hagyni senkit.
Sajnos ennél több nincs meg, pedig az az imádat amit én Capaldi iránt érzek! Nekem Eccleston volt az első Doktorom, és mindig is ő lesz, de Peter KingOfFuckingEverything Capaldi ő sajnos nem hogy kilóra megvett, de kiporciózott és el is adott. Annyira eszméletlenül zseniálisan játszik, mintha már a túlvilági életéért is játszana, annyi tűz és lendület sugárzik belőle, olyan profizmussal kezeli a szerepét! És ami a legszebb az egészben, hogy végre, VÉGRE, kapott egy méltó évadot, companiont, úgyhogy tényleg a fanszívem már ezermillió darabokra tört miatta.
Meg amiatt is, hogy sokan, akik eddig nézték, most azért nem nézik, mert öreg... Már bocsánat, de egy KÉTEZER ÉVES TIMELORDRÓL BESZÉLÜNK!
Fuh, bocsánat, de nagyon fel tud baszni, amikor ilyen ok nélkül okokra fognak valamit, mert Capaldi az Atyaúristen, és még ha nem is érzi magának valónak a Doktorát, akkor legalább azt mondaná! Nem azt, hogy: Öreg...
Abbahagyom, mert komolyan ideggörcsöt kapok.

Huh, lassan befejezem ezt a posztot, amit amúgy lassan már egy hete írok, és semmi érdemleges nincs benne. Nem baj a következőbe se lesz :D
Legyetek rosszak!

U.I: Az albis élet is megérne egy misét :"D ÉS tudom, hogy akartam még valamiről beszélni, de elfelejtettem, szóval nem beszéltem

2017. május 1., hétfő

#36 - Lépesméz és bolondgomba


Hát, papuskák, azt se tudom, hogy hol kezdjem.
Igen, megint jól eltűntem, tudom, és már megint csak egy blogposztot tudok felhozni a mentségemre. Elég sok minden történt velem, ami miatt nem tudtam hamarabb jelentkezni. Meglehet kissé klisésnek tartjátok már azt, hogy mindig a körülményekre fogok mindent, de ha egyszer így van?
Az élet egy nagy kliséhalmaz, higgyjétek el.

Először is ott van a munka, ami rohadt fárasztó. Nem fizikailag, hanem mentálisan. Rengeteg ember fordul meg a postán, és mivel pénzzel is dolgozom, ezért nagyon jelen kell lenni fejben, ami azért jól kiszívja az ember erejét. Szóval skacok, soha ne ítéljetek meg egy munkát pusztán abból a szempontból, hogy ülő vagy álló. Mert egy ülőmunka is lehet kimeritő, és egy álló is laza. Én meg rohadtul utálom, hogyha az alapján van könnyűnek bélyegezve egy munka, hogy ülő.
Én is ülök, mégis úgy kiszipolyoz! Péntekre már sírni tudnék a kimerültségtől.
Persze, lehet van olyan ember, aki ezt könnyedén bírná, de én nem vagyok más ember. Én én vagyok és igenis kimerít.
De hát csinálom, mert kell a pénz.

Ami pedig még viccesebbé teszi ezt az egész helyzetet az az, hogy hétfőn hétig vagyunk nyitva, keddtől csütörtökig ötig, pénteken háromig. Nagyon vidám. Nagyon.

De hagyjuk is a munkát, mert csak indokolatlanul felhúz, és nem haladunk sehová. 
Bár mondjuk még továbbra se tudom, hogy mivel folytassam. Mert nem tudom, hogy mi is az eleje pontosan.
Talán a legfontosabb az, hogy találtam albérletet.

Úgyhogy most már így külön életet élek, nem a rokonaimnál lakok, ami át kicsit megviselte a pénztárcámat, de hát majd visszahozom. Valahogy. Elvégre ezért is dolgozom, hogy tudjak olyanokra költeni, amik nekem fontosak. és egy albi elég fontos dolog.
Két srácnak lettem a harmadik lakótársa, és nekem ez meglepően kényelmes. Mindig is jobban kedveltem férfiak között lenni, és ez alól kivételek a barátaim, de a barátaim amúgy is egy nagyon különleges kategória. De például jávorom nem akarnék összeköltözni. Igazából ilyen szempontból mindig Candy volt a megfelelő társ, és ha úgy hozza az élet ki is lesz vitelezve.
Addig pedig bőven jó itt. A srácok jó fejek, remélem én is jófej vagyok nekik. Igyekszek az lenni, bár nem adhatok mást, csak ami a lényegem.
Úgyhogy most albiba vagyok, és tanulok bele a nagybetűs Életbe. Ha nem lennék gyakran, az ezért van és megértéseket kérem. 

Aztán, ezeken kívül voltam kint tavaszi mondocon, teljesen random és szó szerint kint, mert nem vettem jegyet, csak jólesett összefutni barátokkal, meg egy csomó új arccal, akiket én nem értem, hogy nem ismertem idáig.

A playIT-en is kint voltam, de oda már vettem jegyet is, sőt elkisért öcsém, akit legalább Harleynek bemutattam. Majdnem elfelejtettem mondjuk, de csak azért, mert kerestem a mi sorunkat.
Maga a rendezvény igazán... érzelemdúsra sikeredett, de most van autogrammom Imitől, Siriustól, Daevtől, és egy nagyon fasza könyvem, ami trilógia egyben és már ki is olvastam. (Jó érzés volt, annyit olvasni megint.)
Nem tudom, hogy írok-e beszámolót róla, tartok tőle, mire odajutok, már abszolút idejétmúlt lesz. 

Ami még érdekes, és rendezvény, az a Vígszínházi majális volt, ahol megünnepelték a színház születésnapját és én annyira nagyon élveztem! Sírtam is rajta, mert kibaszott megható volt, és erről viszont lehet, hogy majd lesz beszámoló, mert így... Színház.
És lehet, hogy meg kéne már magyaráznom, hogy miért vagyok oda ennyire a színházért, és mire fel ez a nagy szerelem. Ha már egyszer megmagyaráztam Mark Sheppard iránt érzett lelkesedésemet!

Oké, ezek így a rendezvényeim, jávorom ballagása a héten lesz, amiért szintén lelkesedem, és remélem, hogy legalább a vacsorára odajutok. Mondjuk odajutok, csak azért még mindig közbejöhet valami váratlan.
De meg akarom ismerni a klánját. És majd arról is lesz beszámoló, ha minden igaz.

Na, meg valami arról, hogy miket fogok írni. A Nanót buktam, ahogy várható volt, de ebből is tanultam valamit, és továbbra is egyelőre a Valóság az, ami megtörténten dolgozom. Jávorom ellátott pár nagyon hasznos kritikával, aminek nagyon örülök, és remélem, hogy sikerül majd megfogadnom őket. Nagyon azon vagyok, hogy fejlődjek, és fogok beszerezni helyesírási szótárt, mert nekem az kell, hogy fel tudjam csapni és meg tudjam nézni, hogy mi és hogyan és merre.
És kéne szerezni egy mazohista bétát, akinek nem okozna nagy törést úgy harminc oldal átnyálazása. Tudom, senki sehol és különben is menjek a pokolba.
De egy próbát megér, mert nekem is fontos, hogy minőségit olvassatok, és magamtól nem látom minden hibámat, és igenis kell egy objektív és kritikus szemlélő.

Ezen kívül, majd jön a sci-fi SPN AU-m, mert nem adom fel, csak azért se, és valami a PUF-al, meg egy DW/GF crossover, meg valami összcrossoveres színházas izé is, amit még majd megszülök.

És mennem kell kommentelni is, sokakhoz, tudom, és igyekszem srácok, igyekszem, de most mára ennyi volt.

Legyetek rosszak! 

2017. április 14., péntek

#35 - Valahonnan valahová


Észrevettétek, hogy mennyi v betű szerepel a címeimben mostanában? Mert én igen. Lehet, hogy ez egy égi jel arra, hogy ujra meg kéne nézni a V mint Vendettát.

Igen, megint eltüntem, megint nem azt csinálom, amit kéne, és mélyen sajnálom, hogy annyi aktivitást mutatok, mint egy sült hal. Elhiszem, hogy úgy tűnhet, hogy nem foglalkozom eleget a követőimmel, meg a blogommal, és ebben ott van az igazság, hogy korántsem tudok annyit veletek lenni, amennyit megérdemelnétek. Nagyon, nagyon, nagyon hálás vagyok annak a negyvenkét embernek, aki feliratkozott, mert úgy érezték, hogy érdemes követni ezt a rakás szerencsétlenséget. Valamit azoknak is, akik néha-néha bekukkantanak, mert hát miattatok érdemes csinálni.
Egy művész a közönség által lesz művész, hogy vannak olyanok, akik kiváncsiak a munkásságára, arra, hogy mit ad magából, a gondolataiból, a véleményéből. Mert lehet az asztalfióknak alkotni, én is voltam így, de egy idő után kell, hogy mások lássák és elmondják, nekik mit adott. Hisz ezért van ez a blog, hogy adjon valamit. Néhány gondolatot, pár önfeledt percet, némi érzelmet, vagy bármit, ami túlmutat a valóságunkon. Lehet, hogy ez túlságosan egoista ahhoz képest, hogy közel nem tudok annyi időt, energiát belefektetni, amennyit szeretnék, és hihetetlen mód jólesik, hogyha visszajeleztek, mert tudom, hogy érdemes ezt folytatnom.
Igaz, nekem is kommenthadjáratba kéne kezdenem, de per pillanat annak is örülök, hogy végre van erőm blogposztot gépelni és megköszönni nektek, hogy továbbra is velem vagytok, itt vagytok.

Most pedig jöjjön a kifogás, mentegetőzés, magyarázat arra, hogy miért nincs időm és energiám arra, amire kéne, hogy legyen.
Első számú indokom, hogy dolgozom.
Végre nem közfoglalkoztatotként vagyok, hanem rendes munkaerőként, ami azért jó dolog, mert rendes fizetést kapok. Oké, nem álom meló, de igyekszem jól csinálni a munkám. Amúgy szeretnék továbbra is valami programozónak kitanulni, mert az érdekel, meg szívesen csinálnám, meg nem nekem való ez a nagyon kötött munkavégzés. Jó, bírom én, de nap végére annyira kimerülök, hogy egy zsák zuzmónak érzem az agyam, és ez azért baj, mert hiába látom, hogy mihez kéne hozzányúlnom, egyszerűen semmihez nem tudok, mert nem tudok ott lenni fejben. És ez nagyon rossz.
Meg mondjuk a fönönknővel se vagyok kibékülve. A Gyöngyikkel valahogy sose volt még szerencsém. Nem is akarok beszélni róla, örülök, hogy nem kell most a közelében se lennem. Kicsit mindig úgy érzem,mintha azt akarná, hogy adjam el a lelkemet a postának, de én nem akarom ennyire odakötni magam. Meg még magammal se tisztázott körülmény, hogy van-e egyáltalán lelkem.
Ez meg mondjuk oda vezet, hogy néha ha nagyon fáradt vagyok, arra jutok, hogy tuti ki fog rúgni. És akkor mit csinálok? Persze, igyekszem rendesen végezni a munkám, de egyáltalán nem érzem magam biztonságban alatta, mint munkavállaló.
Meg aztán nem akarok csalódást okozni senkinek. Meg, hogy miattam legyen vita, veszekedés itthon és nekem szégyenszemre el kelljen jönnöm Pestről, holott nagyon szeretek a fővárosban.
Mindegy. Bocsánat skacok, csak a kimerültség beszél belőlem. Ahogy a Republic dal is mondja: "Ha látod, hogy sírok és fáj nagyon, ne hidd el, én nem akarom. Ha mosolyt hozok a könnyek helyett, így maradjak meg neked"

Egy kis részem azért tartja magát, csak a többi nyolcvan százalékot kéne kiirtani valahogy, vagy legalább elhallgatatni. Amúgy vágjátok ugye, hogy most van az az állapot, hogy: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"?
Ha nem, akkor most már igen, és bocsánat, hogy ilyen kusza vagyok. De úgyse lesz jobb alkalom, szóval miért is ne?
Jah, tele vagyok kétségekkel, és próbálom nem felszínre engedni őket, de azért csak esznek belüről. Bizonyára mindenki így van ezzel, nincs ebben semmi újdonság, én is csak olyan átlagos vagyok, mint mindenki más.

Ehhez már hozzászoktam, és van amikor nagyon tetszik, de tudjátok mi a szívás? Mikor megismersz egy rakat valóban különleges, szikrázó tehetségű, végletekig bonyolult embert, akik valamilyen érthetetlen oknál fogva a barátaid lesznek, és te csak ott állsz a magad szürkeségében és nem érted a dolgot.
Gyülölöm a barátaimat, mert mindegyikük olyan félelmetesen gyönyörű világ, amit félek sose fogok megérteni, sose leszek nekik elég és sose vagyok benne biztos, hogy el tudom-e mondani, hogy mennyire fontosak nekem. Igen, gyülölöm őket, de egyszerre meg is akarom védeni őket, holott pontosan tudom, hogy nincs szükségük erre, mert tudnak magukra vigyázni. Mintha a Napra akarnál vigyázni, nehogy kiégjen.
Szép kis ostobaság tudom, de hát már csak ez van bennem. Valami ködös, kietlen mocsár, fel-feltűnő lidércfényekkel, bár félek ez is túlságosan patetikus a valósághoz képest. Azért, próbálkozom. Próbálkozom, hogy valahogy visszaadjam nekik azt a rengeteg dolgot, amit tőlük kaptam, és ha kell a véremet adom értük, mert én ilyen kibaszott őrdémonnak érzem magam.
Néha jó lenne, ha megküzdhetnék a szörnyekkel és a letépett fejüket a barátaim elé vihetném, hogy úgy érezzem, hogy van valami hasznom.

Heh, el tudom képzelni, hogy most mindegyikük kiakad, milyen baromságokat hordok össze, ahelyett, hogy rendbehoznám magam, meg pihennék. Nyugi skacok, állapotom nem tragikus, csak melankólikus.
Oh, mondjuk attól nem félek, hogy túl sokat hoznék magamból nyilvánosságra, amúgy is könnyen kiismerhető vagyok, és hát van egy olyan fixa ideám, hogyha az ember pajzsot készít a gyengeségeiből, akkor azokkal már nem tudják sarokba szorítani.
Nah, mindegy skacok, fogjuk a fáradtságra, kimerültségre, nevessünk egyet és haladjunk tovább. A szeretet és a gyűlölet végül is ugyanannak az éremnek a két oldala, így hát talán nem olyan végzetes mindkettőt egyszerre, ugyanolyan intenzitással érezni.

Mondjuk sokkal jobban örülnék, ha azt írásban tudnám hasznosítani, ha már egyszer voltam olyan ostoba, meggondolatlan hülye, hogy jelentkeztem az áprilisi NaNoWriMora.
Ki lehet találni mennyit írtam rá.
Nem sokat. Nem, annál is kevesebbet.  Köbö ezer karaktert. Kibaszott siralmas ez tudom. Ahogy azt is tudhattam volna, hogy n e m fog menni, mert ha határidőre kell alkotni, akkor nálam elvágtak mindent. Persze, most is megpróbáltam, hátha ezúttal másképp lesz, de kétlem...
És nem csak azért, mert nap végére annyira elfáradok, hogy már azt se tudom, hogy fiú vagyok vagy lány, és az se tölt el örömmel, mikor leesik, hanem mert nincs motivációm.
A lehető legszarabb kifogás valaha, egen, de attól még ah van, hogy nem érzem, hogy ez bárkit is érdekelne. Az SPN sci-fi AUt alkotnám amúgy, amiről jávorom megjegyzte, hogy ő várja, de ez most úgy fest, hogy kevés. Jó lenne, azt érezni, mint a "Valóság, ami megtörtént"-nél, hogy hiába nem olvassa senki, attól én még végigirom, mert élvezem. Gyülölöm, hogyne, az idegeimre megy a jelenetek vágása, de azért egy kicsit élvezem.
Ennél meg azt se, és nem tudom, hogyan lehetne motiválnom magam.

Vagy lehet, hogy pont azért nem megy, mert a crossover elszívja az ihletet? És inkább azt kéne írnom? Nem tudom srácok, komolyan nem.
Úgyhogy várok pár tanácsot.

Addig is, hjaj, miről beszéljek még? Az az igazság, hogy nagyon közéleti meg politikai dolgokba nem akarok belemenni, és nem is szeretek. Persze, azért szerdán én is ott voltam a tüntetésen, mert #istandwithceu, de nem érzem magam kompetensnek a témában. Menjetek a hvgre, indexre, bárhova ahol elfogulatlan véleményt és tényeket kaphattok, mert én nem tudok bölcs lenni. A munka miatt annyira begubóztam, hogy az információim csak a felszínt kapargatják.
Annyit azonban mondhatok, hogy továbbra is az a legfontosabb hogy merjetek kiállni az elveitek mellett, nem erőszakkal, de határozottan, kérdezzetek, vitázzatok és ne hagyjátok, hogy ez az elnyomó állam, vagy bármelyik másik, elvegy az erőtök és a hitetek. Nem kell mindig harcban állni, épp elég, hogyha magatok tudását, szellemét gyarapítjátok, hogyha alkottok, hogyha jelen vagytok ebben a világban, hogyha olyat tesztek, amitől ti és mások is többek lesznek. Nem kellenek nagy, világmegváltó tettek, csak egyszerű emberi dolgok. Amihez tehetségetek, lelkesedésetek van, amit kellő kitartással és odaadással tudok művelni.
Óh, hát igen, én egy naiv ember vagyok, és nem is tudom miért. Valahogy így alakult, de hát valakinek hinnie is kell a többiekben, nem igaz?

Azt hiszem feladom, hogy ennek a bejegyzésnek, bármi értelme is legyen.
Miért eddig volt bármi értelme is a posztjaidnak?
Remek. Már csak te hiányoztál ebből a káoszból. Mi lenne, ha beérnéd azzal Crow, hogy széttrolkodod a leveleimet? Miért kell még a blogomat is?
Tudod te nagyon jól, hogy miért. Megegyeztünk valamiben sweetheart,amit te nem akarsz betartani.
Soha. Többet. Ne. Hívj. Így. Elég kényelmetlen egy hangtól a fejemben. Nagyon. Brrrr… Ami pedig a többit illeti: ugye te se hitted, hogy tovább foglalkozom a sztorival, mint kellene?
Meg tudom nehezíteni az életed, ezt jobb ha szem előtt tartod.
Komolyan nem értem mi bajod. Badass vagy, kijutott a boldogságból, megtennéd, hogy nem drámázol? Én vagyok az író, az lesz, amit én akarok, ebbe bele kéne már törődnöd. Úgyis folyton kedvezek neked. Vagy Billel van a bajod? Féltékeny vagy, vagy mi?
Én? Féltékeny? Ne tedd magad még nevetségesebbé. Nyilvánvaló, hogy ki nevet majd a végén.
Rendben, feladom, nem értem mit keresel itt. Vegzáld Kevint, vagy valami.
Vagy valami. Nézd, szánalmas már ez a vergődésed, és unom nézni, úgyhogy tedd már meg azt a szivességet, hogy legalább valami hasznosat csinálsz.
Épp blogposztot írok, ez hasznos.
Picsogsz. Többet, mint a mókus, mikor a szárnyasa után kesereg, pedig azt hittem annál mélyebbre nem lehet süllyedni.
Kösz baszdmeg. Most már tuti nem lesz alternatív vég. És még a blogposztnak is itt lesz vége. Legyetek rosszak!
Nem kell megköszönni.

U.i.: Tudom, hogy ez egy zaklatott poszt lett, bocsi, és a végére nincs semmi magyarázatom. Sorry guys, legközelebb talán jobb lesz.

2017. április 1., szombat

Valóság az, ami megtörtént (3. rész)


Tartalom: Metatron semmitől nem riad vissza, hogy megtartsa a hatalmát, és ezért a Földre idézi Bill Ciphert, egy másik dimenzióból származó démont, hogy segítse a céljai elérésében. Csakhogy a dolgok nem egészen úgy alakulnak, ahogy azt tervezte. Bill rövid időn belül átveszi a gyeplőt és bezárja Crowleyt, hogy még véletlenül se segíthessen a Winchestereknek.
Páros: Crevin
Fandom: Supernatural/Gravity Falls crossover
Műfaj: angst
Korhatár: 16+
Figyelmeztetések: enyhe slash, karakter halála, vér, verekedés, kínzás, öncsonkítás, elmezavar, káromkodás (valamint magázás)
Megjegyzés: Tudom, tudom, nagyon lassan hoztam, ráadásul egyszer le is kellett törölnöm, mert a blogspot szétbaszta a formázást...Cserébe viszont van itt minden: Crowley különbejáratú lelki terrora, Bill öncélú és helyenként eléggé undorító erőszaka és őrülete, úgyhogy gyengébb idegzetűek talán ne olvassák. De legalább végre rászolgáltam a korhatárra, és nem mondom el milyen hosszú.

Copyright © Szigorúan Nyilvános Published By Gooyaabi Templates | Powered By Blogger

Design by Anders Noren | Blogger Theme by NewBloggerThemes.com