2017. február 25., szombat

#31 - Ilyen idők


Hogy én milyen boldog voltam, hogy sikerült megúsznom a zombiapokalipszist! Már a cuccom is összekészítettem, hogy csatlakozom Deaconhoz, mert én is immúnis vagyok, aztán... aztán tessék. Utolért.

Hétfőn úgy kibontakozott rajtam a nátha, mint az újonnan felfedezett szigeten az oda behurcolt agresszív növényfaj. Az egyik nap még boldogan mászkáltam a ballon felső részén, mit sem törődve a körülményekkel, másnap meg már csak úgy zubogott belőlem a takony. Egy egész százas zsepit elhasználtam egy nap alatt és még a szám felső ajka is kisebesedett.
Plusz ráment a fülemre, mert hát olyan rohadt kicsi az a terem, hogyha nincs nyitva az ablak akkor egyszerűen megfulladnánk. Az ajtót meg ugye nem lehet mindig, mert szünetbe halljuk a srácokat kint tombolni. Akiket amúgy a rendszergizda, aki az online alapismeretek tanítja nekünk, egyszerűen majmoknak nevez... Kedvelem a felvilágosult fejét.

Szóval muszáj nyitva tartani az ablakot, csakhogy a cúg pont rám jön. És mivel mégsem ülhetek pilótasapkába a terembe, ezért szépen benáthásodtam. Ráadásul pont most, amikor színházba megyek. Meg lett volna egy másik fontos dolog, de az tolódott hétfőre. Remélem, hogy akkor már emberinek fogok kinézni.
Mondjuk most is egészen normálisan érzem magam, igaz, hogy pénteken vettem be egy rakat gyógyszert, meg most is csepegtetem a fülem, mert hát nem bedugult az is? Nesze neked immunitás...

Maga a tanfolyam, hát gyerekek, többször érzem azt, hogy meg se érte felkelni, mert annyira unalmas és értéktelen, hogy én azt nem tudom nektek elmondani. Ennyi erővel akár neki is navigálhatnék valami hegységnek, annak se lenne sokkal több haszna és értelme. 
A Word még oké, meg néha az Excel is, de például van olyan, hogy marketing, vagy micsoda. Amiből vizsga se lesz, csak elő van írva, hogy tartani kell. Alapjáraton nem lenne rossz az az elképzelés, hogy magyarázzuk el miként kell viselkedni egy állásinterjún, miket mondjuk és ne, de ehelyett? Hát fogalmam nincs mit csinálunk, mert a tanárt akár leállíthatnánk ajtótámasztónak aztán hadd mondikáljon ott magának.
Mindent Ádámtól és Évától kezd, útközben elfelejti, hogy mit akart belőle kihozni, ezért aztán a mondandójának kilencven százaléka csak függ a levegőben, nincs levonva belőle tanulság és nem is kapcsolódik hozzá semmihez. A maradék tíz százalékot meg úgy olvastatja el velünk, akárcsak a volt föcitanárom. És ezzel megy el egy napom.
Mázli, hogy lehet netezni, így közben nyelvet tanulok, kutatómunkázok, szóval legalább ki tudok belőle hozni valami értelmeset.

Az online alapismeretek szintén egy vicc, most például útvonalterveztünk, és én megértem, hogy nagyon széleskörű a csapat, de amit művel. Direkt odafigyeltem, de baszott elmondani, hogy mi a kiindulópont, mi a végpont, mit állítsunk be, semmit. Én nem kétlem, hogy rendszergazdának okés, de hogy tanítani nem tud, az is biztos.

Van még olyanunk is, hogy számítógépes alapismeretek és ha a marketing abszolút felesleges, az online alapismeretek unalmas, akkor ez az amitől legszívesebben kétdimenziósra fejelnéd a falat. A tanárnak nem a képe olyan, hogy meglátod és ütnéd hanem a hangja! Egyszerűen olyan lekicsinyítő, lenéző hangszínnel beszél velünk, olyan ostobának gondol hogy én néhányszor már kivégeztem gondolatban. Egyszerűen azt hiszi, hogy mind kisgyerekek vagyunk, akiket hódok neveltek az erdőben és még sosem láttunk számítógépet, sőt be se kapcsoltuk. 
De ez még hagyján. Ezt még valahogy elviselném, bár már ez is eléggé nehéz, de...de.
Tudjátok van olyan, hogy orvosi titoktartás. Na, most elvi és közmegyezésszinten létezik olyan is, hogy tanári titoktartás. Tehát, ha olyan viszonyban van egy tanárral egy diák, hogy el meri neki mondani a magánéleti problémáit, akkor az a tanár ne adja már tovább tizenhat embernek! Már eleve az sem érdekel, hogy miként neveli otthon a gyerekeit, de az meg főleg nem, hogy a diákjai miket beszéltek neki bizalmasan! Mégis milyen undorító viselkedés ez?
Felfogni se tudom.

Talán még a Word az, amiért úgy-ahogy megéri, de amúgy unalmas, logikátlan, akinek meg tényleg új infók, mert mondjuk nem napi szinten használja, vagy valami, na őt meg még jobban belekeverik.
Szóval várom már azt a március hetedikét, amikor a vizsga lesz.

Addig is nem lehetne, hogy én mondjuk bájitaltanra járok? Sötét varázslatok kivédése? Kviddics?

De ennyit erről a tanulmányi borzalomról, amiről még tudnék regélni, nagyon hosszan, csak már nem akarok.
Beszéljünk az írásról, okés?
Okés.

Rainer most kissé elégedetlen és hát őszintén szólva én is.
Amúgy, aki nem tudná Rainer a Múzsám. 
Haha, azt hittétek, hogy Crowley az, de nem. Crowley bár igen közel áll hozzám, de nos, én őt inkább úgy veszem, mint egy énképet, amire ráhúztam az ő figuráját. Tudom, nem érthető, de egyszer írok most már tényleg egy posztot arról, hogy miért ő a spirit animalom. És bár nagyon szeretem, de lássuk be, hogy nem feltétlen egy múzsa alkat.
Olvastam Stephen King könyvét, még x éve, az Írásról, és volt egy leírása, hogy ő hogyan képzeli el a Múzsáját. Ne kérjétek már tőlem a pontos idézetet, kutassátok fel magatok, a lényeg, hogy megmaradt bennem. És nemrégiben beugrott, hogy az én Múzsám biztos egy német származású katonatiszt, mert amennyire szeretek csoportosítgatni, címkézgetni és mindent szépen elrendezni. A vázlataim vázlatai is külön helyen vannak, de azt tudnám, hogy ennek ellenére, hogy tudom eltenni annyira a dolgokat, hogy meglegyenek, hogy aztán ne is találjam.
Ezenkívül pedig olyan valakire volt szükségem, aki hosszútávon is rezzenéstelen arccal tűri a hisztijeimet, majd ha kell ellökdös írni.
Hát egy ilyen valaki Rainer. Őt nem egy szigetről szedtem fel, hanem csak úgy megjelent a léghajómon. Eléggé magas figura, épp hogy nem hórihorgas, fekete, hátranyalt hajú férfi, szürke tekintettel, szemüveggel és vonalzóval szerkesztett arcvonásokkal. Mindig pedánsan rendbe tartja magát meg a cuccait és valamilyen különös oknál fogva utálja a székeket. Inkább enyhe terpeszben ácsorog, vagy felül az asztalra, de a székeket nem szívleli. Az irodájában sincs egy se, de kanapé ellenben igen. A többiekkel nem nagyon szeret vegyülni, mármint a többi karakterekkel és ha meg is kell velem látogatnia a szigeteket, azt igen kelletlenül teszi. Kicsit magának való, bár engem fura mód elvisel. Muszáj neki elvégre ő a Múzsám.

Bár magán a hajón nem sok ideje van, de azért meglátszik a jelenléte. Rendben, nektek még nem annyira, mert még mindig nem tudok frisst hozni. De gépelem, komolyan, igyekszem visszarázódni a napi ezer karakterre, csak hát az se megy könnyen.
Mert van nekem egy sajátos Micimackó-effektusom: Amit leírok, hogy csinálnom kéne, tuti nem azt fogom csinálni.
De ennek a kiküszöbölésre van Rainer.

Amúgy a betegség mellett volt némi elakadás problémám is. Nienor szokta mondani, hogyha elakadsz, az nem véletlenül van. Higgyétek el ez a lehető legigazabb mondás.
Ugyanis ha még te nem is látod, hogy miért nem tudsz tovább haladni, annak ellenére se, hogy van egy kész, komplett terved, a sztori már érzi, hogy légy van a levesben. Nekem is volt, de Madnak kihisztiztem magam, és megoldottam a dolgot.
Ráadásul megint az a nyomorult átkötő részekkel tudok a legtovább szenvedni. Teljesen piszlicsáré dolgok, de egyszerűen nagyon nehezen tudok túllendülni rajtuk. Az eddigi legdurvább a Mooseley ficimben volt  amire még úgyis büszke vagyok, hogy soha nem fejezem be, és a páros azóta egy erős friendshippé avanzsált. Na ott volt egy olyan jelenet, hogy a srácok lemennek a bunkerbe. És az istennek nem tudtam megírni azt a szakaszt mikor lemennek a lépcsőn. Nem történt semmi nagy, egyszerűen csak egy rohadt lépcsőn kellett nekik lesétálniuk és afelett is ott ragadtam hetekre az tuti.
Na, most csak pár napig, de itt meg egy padra nem bírt leülni Crow meg Kevin. Oké, itt érzelmileg fajsúlyos dolgok is folytak közbe, de speciel az egyszerű lenne, hogy leülnek egy padra. És alig tudtam összehozni, nem tudom miért.
De sikerült, és most már haladok tovább és így már sokkal faszább lesz az egész. Amint tudom, hozom! Nem ígérgetünk, mert nem tudom betartani. 

A sci-fi Au-ba jelenleg komoly kutatómunka folyik, amit még nekem is gyakorolnom kell, mert szeretek belemélyedni és elaprózgatni. Mondjuk már van egy nevem. Haladok. Tudom. De a türelmeteket kérem srácok, igyekszem, hogy ne süllyedjen le ez a kis káoszhajó.
Továbbra se leszek a gyorsaság mintaképe, és abban is csak bízhatok, hogy legalább minőségileg elfogadhatóak hozok.

Lassan amúgy zárom soraim, mert holnap színház, mint mondottam, végre láthatom a Macskákat! *-*
Ja, igen, jelen vagyok Wordpressen is, miért ne alapon, aki gondolja ott is követhet. Ott igyekszem majd főleg a nonficieimre koncentrálni, de ne aggódjatok, nem költözök el blogspotról.
Ennyi voltam:

Legyetek rosszak!

U.I: A legelső kép saját szerkesztés a "Valóság az, ami megtörtént"hez
Share:

2017. február 10., péntek

#30 - Elmélkedés a szorongásról


Egészen biztos vagyok benne, hogy már mindegyikőtök hallott már olyan teljes hangerővel, kedélyesen magyarázó úriembert vagy hölgyet, aki épp azt ecsetelte, hogy ezek a mai fiatalok már attól is öngyilkosok lesznek, hogyha nem kapják meg az áhított telefont. Személy szerint a falat tudnám kaparni az ilyen és ehhez hasonló állításokról, mert egészen nyilvánvaló, hogy az illetőnek erőteljes tévképzetei és tudásbeli hiányosságai vannak.
 Ilyenkor oda lehet menni és vitatkozni vele, de van egy olyan erős sejtésem, hogy nem éri meg, mert sajnos itthon a legtöbben a vitát nem a vélemények és eszmék cseréjének tartják, hanem sárdobálásnak, és az egész nagyon hamar átmegy személyeskedésbe. Amiből aztán persze te jössz ki rosszul.
Nekem az egyik tanárom kezd rá folyton egy hasonló szövegre, amitől már legszívesebben laposra fejelném az IBM monitorokat. A tudatlanság dühítő, ahogy az a megvetés, ami azokat az embereket övezi, akik elmennek pszichológushoz, szakemberhez, hogy valahogy dűlőre jussanak a problémáikkal. Csak tudnám miért baj, hogy valaki ugyanúgy törődik a mentális egészségével, mint a testivel?
Személy szerint én is szívesen elbeszélgetnék egy jó szakemberrel, mert meg lett állapítva jávorommal, hogy én is küzdök az anxiety egy formájával, vagyis szorongásom van, ami az utóbbi pár napban megint kinőtte magát. Nekem meg elegem lett belőle, így három nap után, hogy egy problémahalmaznak érzem magam, szóval úgy döntöttem, hogy kiírom magamból.
            Ez nem lesz egy hivatalos cikk, nem fog tartalmazni csodamódszereket és az sem biztos, hogy a felsorolt tippek–trükkök másoknak is bejönnek majd. A saját véleményemet, benyomásaimat szedtem egy csokorba, és bár nem ez a legvidámabb téma így (léghajó)szülinap közelében, de szerintem fontos és megéri beszélni róla.

Mi is az a szorongás?


            A szorongás alapvetően nem valami betegség, hanem egy átfogó megnevezése azoknak a reakcióknak, amiket testünk produkál egy vészhelyzet, krízis, változó helyzetek során. Te is szorongsz, mikor a tanár feleltet, vagy a főnököd behív egy beszélgetésre. Nem tudod, hogy mi fog történni, nem vagy tisztában a következő lépéssel, hiányzik az érzelmi biztonság, és ennek testi jelei vannak.
Ami aztán elmúlik mihelyt a bizonytalanságot, krízist szolgáltató tényező eltűnik, és te megtudtad, hogy hányast kaptál, vagy a főnök közölte, hogy fizetésemelést kapsz. Vagyis már visszaszerezted az érzelmi, lelki biztonságot, ami nem feltétlen egyenlő azzal, hogy nyugodt vagy. Hanem, hogy tudod mivel nézel szembe. 
A krónikus szorongás, na az nem ilyen logikus. Az akkor is megjelenik, ha nincs semmi olyan inger, ami normális esetben kiválthatná a szorongást, vagy csak nagyon enyhék ezek az ingerek, de a tested mégis halálos veszélyként reagál rá. Nálam ez általában a családi vitáknál szokott kijönni, mikor édesanyám felelti az öcsémet. Ugye ebben nincs semmi válságos, ha nem is tudta éppen a testvérem a leckét, akkor majd még átnézi, de ennyi. Rám nincs közvetlen hatással, ennek ellenére képes vagyok mégis egy jól fejlett gombóccal a gyomromban ülni az ágyamon.
            Számos egyéb fajtái is vannak még, amiket most jelenleg nem kívánok fejtegetni, mert kevés hozzá a felkészültségem és nem tudnám hitelesen és korrekten fejtegetni őket, de akit érdekel, annak itt van egy kiindulási link, nézegesse, tanulmányozza nyugodtan.


Mitől alakul ki?


            Mint általában a mentális betegségnek ennek is több oka van, hogy miért jött ez létre, alakult ki, és nem lehet egyetlen egy okot ráhúzni, hogy na ezért szorongsz te. Nyilvánvalóan nem olyan egyszerű, mint hogy elvágod az ujjad és vérzel. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne akkor az életünk! Elég lenne rá egy sebtapasz és magától szépen behegedne.
De sajnos nem így megy. Sok–sok dolog vezethet ehhez, és van amelyikre segítség nélkül nem is jönnénk rá, de ha éppen van elég időd és erőd, akkor el lehet gondolkozni afelett, hogy életünk melyik aspektusa hozhatta magával ezt a krónikus szorongást. Az már önmagában fél siker, ha rájössz, hogy mi okozta, hiszen könnyebben nézel szembe vele. Én most adok pár tippet, ahonnan ki tudsz indulni:

– Öröklött tényezők: Van a családban valaki, az édesanya vagy édesapa, aki esetleg hasonló típus volt? Kicsiként könnyen kihathatott ránk az ő idegessége, ami aztán később nálunk is tünetté nőtte ki magát.

– Veszteségek: Volt valami fontos személy, akit elvesztettél? Talán a munkahelyeden alakult ki olyan helyzet, akár az elbocsátásod, vagy áthelyezésed miatt, ami okozója lehetett?

– Nehéz anyagi körülmények: Azt hiszem ezt nem kell magyaráznom. Az anyagi biztonság hiánya könnyedén kiválthatja ezt.

– Tartós stressz: Szintén nem szorul bővebb kifejtésre, mind tudjuk, hogy az állandó nyomás korántsem hat üdítően a szervezetünkre.

– Társ, intimitás hiánya: Esetleg túl messze vannak a barátaid és régen láttad őket? Vagy a családoddal nincs olyan kapcsolatot, ami biztonságos érzelmi hálót alkothatna körülötted?

– Alacsony önértékelés: Úgy érzed, hogy téged senki nem szeret, mert semmire nem vagy jó? Mindegy mit teszel az úgysem lesz elég?

– Életkori válságok: Éppen most kamaszodsz? Vagy esetleg változó korba léptél? Vagy magad sem tudod, hogy a korodhoz képest, hogy kéne viselkedni?

Ezek a tényezők minden embernél másként játszanak közre, van amelyik egyáltalán nem is esik bele a kialakulásért felelős okokba, ezért aztán mindenképpen szükségeltetik egy kis önismeret ahhoz, hogy eredményesen lépj fel ellenük.
Ez nem éppen egyszerű dolog, vagy éppen fájdalommentes, mert szembenézni a hibáinkkal nem épp egy vasárnapi piknik. Mégis elengedhetetlen, hogy ezekre a kérdésekre választ találjunk, mert csak így tudunk továbblépni, változtatni vagy éppen elengedni. A krónikus szorongás is betegség, és mint minden betegséget csak úgy lehet hathatósan kezelni, valamint megakadályozni, hogy újra kialakuljon, hogyha ismerjük a kiváltó okot.
A fentieken kívül persze még akadhat száz egy másik, ami okozhatja, és ami specifikusan csak rád jellemző, valamint ezek keverednek is, szintén személyre jellemzően.


Milyen tünetei vannak?

            Az anxiety, ami nem más, mint az angol megfelelője a magyar szorongásnak, mint azt megtudtam, testi és lelki tünetekkel is jár. Ahogy a kiváltó okoknál, úgy itt sem kötelezően fognak jelentkezni mindenkinél ugyanazok a tünetek. Ráadásul azok is változó mértékben, hogy igazán személyre szabott legyen ez az egész.
           
            Testi tünetek: torokszorítás, gyomor – és bélrendszeri problémák, vérnyomásproblémák, szívpanaszok, álmatlanság, derékfájás, izompanaszok

            Lelki tünetek: indokolatlan szomorúság, örömtelenség, kilátástalanság, pesszimizmus

És ez csak tényleg pár tünet, itt van egy másik oldal, aki még szeretne utána olvasni. Nálam például az összeszorult gyomor, a torokban lévő gombóc volt a testi tünet, lelkileg pedig legszívesebben bebújtam volna a legkisebb egérlyukba is, csak hogy ne vegyenek észre.
            Gyakran kíséri még az a képzet, hogy nem felelsz meg a barátaidnak, családodnak, hogy te mindent elhibázol és egyáltalán semmi keresnivalód itt az életben. Nem mersz írni senkinek, mert nem érzed úgy, hogy kíváncsi lenne a társaságodra, vagy a mondandódra, félsz megosztani velük az ötleteidet, mert úgy véled, hogy csak kinevetnének érte. Holott ez nyilvánvalóan nem igaz, csak azok a bizonyos hangok a fejedben akarják, hogy elhidd.
            Ezenkívül kihatással van még a testképedre is, ami viszont már súrolja az anorexiát és a bulimiát, úgyhogy ebbe most nem megyek bele mélyebben.
            A lényeg, ahogy a kialakulásának okai is úgy a tünetek is rendkívül változatosak lehetnek, bár abban mind kiegyezik, hogy olyankor is pánikot, félelmet érzel, amikor nincs rá semmi okod.

Mit lehet tenni?


            Nyilvánvaló a legideálisabb megoldás az, hogy szakemberhez fordulsz, aki megfelelő támogatást és segítséget tud neked nyújtani abban, hogy leküzd ezt a mentális zavart. De ha nem vagy olyan anyagi helyzetben, vagy esetleg társadalmi, családi okok miatt nem tudsz elmenni egyhez, akkor van pár „trükk” amivel kicsit csökkentheted magadban.
Ezek még mindig nem százszázalékos csodaszerek, csupán pár olyan dolog, ami nekem ilyenkor bevált, mivel az én krónikus szorongásom az enyhébbek közül való, illetve időszakosan tör elő. Főleg akkor, mikor menstruálok, mert hát akkor alapból is megzavarodnak a hormonok meg a hangulat.

– Önismeret: Ha tudod, hogy hol gyökerezik a probléma könnyebben is meg tudod szüntetni. Én kellemes órákat töltöttem el, hogy ízekre szedtem a belső világomat, majd szépen összeraktam. Azt nem állítom, hogy teljesen ismerem magam, de van egy stabil önképem, ami még ha néha el is halványodik a különféle viharok során azért ott van.
Hidd el, az sem baj, ha csak egy tégla vagy a falban, mert már ez is sokat ad ahhoz, hogy eredményesen győzd le magadban a szorongást. Mert amikor a hangok túlságosan is hangosan pampognának mindig marad egy józan részed, ami megakadályoz abban, hogy hülyeséget csinálj.

– Kultúra: Ebbe belefér minden a könyvtől kezdve a zenén át a színházig minden. Javaslom, hogy ne feltétlenül a nagyon vidám fajtából való, hanem inkább az elgondolkodtató darabok közül válogass. Tapasztalatom szerint ilyenkor a nagyon boldog, habos–babos cukormázas dolgok csak még mélyebbre löknek a mocsárban. Ellenben a sötétebb alkotások végigvezetnek egy olyan úton, amibe könnyedén belehelyettesítheted a saját érzéseid, gondjaid, bajaid és így a végén te is kapsz egyfajta lezárást. Személy szerint nagyon ajánlom a Fantastic fear of everythinget, ami egy zseniális alkotás Simon Peggtől, és kiválóan mutatja be a pánikbetegséget. Vagy az Augusztus Oklahomábant, ami szintén elég sokféle betegséget, mentális zavart megemlít.

– Barátok: Ha közel vannak, akkor kérd meg valamelyiküket, hogy találkozzatok és beszélgessetek személyesen. Nem kell feltétlen, hogy szó essen a szorongásról, a lényeg, hogy kialakuljon egy olyan hangulat, amiben biztonságban érzed magad, és úgy érzed, hogy feltöltődtél. Ha távol vannak, akkor csak írj rájuk, és szintén beszélgessetek. Meséljetek neki a legújabb ötletetekről, filmről, amit láttatok, vagy arról, hogy mostanában nem vagytok a toppon, mindegy. A lényeg a kommunikáció, hogy te is érezd, hogy a barátaid tényleg a barátaid, és fontos vagy nekik.

– Önbecsülés fejlesztése: Szerintem ez az egyik legnehezebb dolog. Az ember alapvetően is elégedetlen magával, de mikor szorong akkor aztán minden apró hibáját alaposan fel tudja nagyítani, ami pedig csak még tovább növeli a szorongás mértékét. Tegyük fel, hogy leejtesz egy poharat, ami bárkivel megesik, fogyóeszköz, de te mégis úgy érzed, hogy te vagy a világon a legszerencsétlenebb, legrosszabb ember valaha, hogy még egy poharat sem tudsz rendesen fogni. Holott ez nyilvánvalóan nincs így, pusztán az anxiety csinált a bolhából elefántot. Fontos megtanulnod elfogadni a dicséretet, majd emlékezni és felidézni mikor nagyon mélyen vagy. Tudnod kell, hogy igenis vannak pozitív tulajdonságaid, még ha most nem is látod tisztán a helyzetet. Afféle gyertyaláng ez a sötétségben.
Úgyhogy mikor a barátod azt mondja, hogy igenis jó vagy ebben meg ebben, akkor hidd el neki.

– Pozitív megerősítés: A barátok bíztatása, a kellő önismeret mellett még az is jól jöhet, hogy arról, amit csinálsz azonnal érkezzen a pozitív megerősítés. Nekem például most a programozás elkezdése az, ami megadta ezt. Van egy FreeCodeCamp nevezetű oldal, amit szerintem kezdő angolosok is bátran használhatnak, én legalábbis elboldogulok vele. Szóval itt azonnal érkezik a feladatra a válasz, ha jól csináltad, hogy igen, szép munka, és ez nagyon sokat hozzá tud tenni ahhoz, hogy ne érezd magad olyan rosszul.
Vagy csinálja valami olyat, amiben tehetséges vagy, és mutasd meg másoknak is.



Nos, ez csak néhány dolog, ami esetleg neked is segíthet, és még mindig sajnos neked kell kitapasztalnod, hogy mi működik és mi sem. Egy komolyabb szorongásnál lehet, hogy ezek már kevesek. Ilyenkor érdemes egy pszichológushoz fordulni, vagy ha nem lehet, akkor egy ingyenesen hívható segélyvonalhoz.
Valamint az is segíthet, hogyha rendszeresen iszol vizet, kerülöd az izgatószerek úgymint kávé, energiaital és kóla fogyasztását, és valamit mozogsz. Jó, hát ebben én pont nem vagyok követendő példa, bár nem tudom a napi összesen negyven perc rohamgyaloglás minek számít, ráadásul kávé nélkül képtelen vagyok funkcionálni.

            Ezzel el is értünk ennek a véleménynek a végére. Remélem, hogy segíthettem, és hogy nem bánjátok, hogy ez érkezett szülinapi posztként. Miután jómagam három napig szenvedtem ebben az öngerjesztő mizériában, úgy érezte, hogy ideje kicsit szembenézni vele. Ha van valami tapasztalatotok, véleményetek, nyugodtan vegyétek használatba a Hozzászólás szekciót, valamint:

Legyetek rosszak!

U.I: Eskü igyekeztem írni egy humorosabb blogbejegyzést, de ez lett belőle.
           




Share:

2017. február 4., szombat

#29 - Rendszerezésbe fulladó káosz


Rájöttem, hogy csillagidőt nem érdemes használni, mert az csak összezavarna mindenkit, ráadásul nekem sincs sok türelmem, hogy folyton átszámolgassam. Arról nem is beszélve, hogy úgyse egységesen használják ezt a fajta időmérést, így aztán végképp nincs értelme, hogy bevezessem. Ragaszkodjunk csak ehhez, amit itt használnak.
Azt is sajnálom kedves utasaim, hogy ezen a héten sem sikerült írnom. És nem arról van szó, hogy nem akarnék időt szakítani rá, csak mire odajutottam, hogy akkor most igenis utánajárok pár dolognak, elment minden energiám.
Okosabban kéne gazdálkodnom az erőmmel és az időmmel, de továbbra sem tudok rendes időbeosztást csinálni. Rainer már-már elvesztette a türelmét, amiért képtelen vagyok tartani magam a megbeszéltekhez. Pedig még egy táblázatot is elkezdtem, és magamnál hordok egy kis jegyzetfüzetkét, hogy biztos azt csináljam, amit kell, de valahogy sikerül folyton elkallódnom.
Persze, mikor felvetettem neki, hogy nem direkt csinálom, pusztán több időre van szükségem egy-egy feladat elvégzéséhez, csak felvonta a szemöldökét és közölte velem, hogyha így kezdek viszonyulni a navigáláshoz, távozik a hajóról. Aztán még egyszer meghagyta, hogy rendszerezzem magam, mert ez így nem mehet tovább.

Igaza van, tényleg nem mehet, csak még nincs Módszerem arra, hogy miként csináljam, hogy mindenre jusson időm, és mégis haladjak. Mert sajnos elveszek a részletekben, nekiállok bogarászni, ami nem minden esetben hatékony. Rainer is megjegyezte már párszor, hogy amit meg tudok csinálni fél-egy óra alatt, arra ne pocsékoljak már többet. Ehhez meglepően nehéz tartanom magam.
De hogy miket is művelek mostanság? Nos, egyrészt szeretnék már egy normális munkahelyet, így nagyon beleástam magamat a különböző portálokba. Nagyon hasznosak, de néha mire betölt egy-egy oldalt! A jóhoz könnyű ám hozzászokni, és mióta rendben megy a jel, azóta kicsit zokon veszem, hogyha valami nagyon lassan töltődik le. Sajnos a családi vérvonalból a forrófejűséget is sikerült megörökölnöm, ami nem tölt el felhőtlen örömmel.
Megint nem tudok témánál maradni, ráadásul fecsegek itt össze-vissza. Mondjuk ez a hajónaplóm, úgyhogy arról beszélek, amiről csak akarok.
Először is a tanfolyamról, ahova járok már egy hete, bár legszívesebben ezzel a kis légikatasztrófával hajóznék oda, mert az út nagyon változatos mintában jeges. Egy részen feltúrták a gyökerek a betont, valamint maga a beton is másfajta lehet, így aztán átmenni ezeken a kis buckákon egy komplett kaland.
 De ez még hagyján is lenne, edzésnek nem rossz, viszont a terem. Illetve a képernyők.
Nos, mint tudjátok, minden kornak megvan a maga fejlettségi foka, ahogy ennek is, és én olyan örömmel hagytam magam mögött az írógépet, hogy ti azt el se tudjátok képzelni. A billentyűzet egy nagyon, nagyon hasznos találmány.
A jóhoz nagyon könnyű hozzászokni, épp ezért alaposan meglepődtem, mikor a tanteremben, kapaszkodjatok meg, IBM katódsugárcsöves monitorok fogadtak.
Azt hittem elájulok. Nem tudom, honnan szedték össze ezeket az ócskaságokat, de ingyen és bérmentve visszaviszem nekik.
Könyörgöm még a rendőrségnél sem használtak ilyeneket!
Mikor leültem elé szabályosan rosszul lettem, mert hát persze olyan közel van, hogy súlyosan súrolja az intim szférát. Éreztem, hogy rongálja a szemem, hátrébb meg nem lehet tolni, mert mögötte már a fal van.

A terem meg kicsi, szűk, levegőtlen, nincs hova akasztani a kabátot, ráadásul tizenhat emberből tíz beteg, én meg úgy érzem magam, mintha egy zombiapokalipszis kellős közepébe csöppentem volna. És még csak egy bakelitlemezem sincs.
Maga a tanfolyam nem annyira vészes, mármint tanultam pár ügyes billentyűkombinációt, amikkel már könnyebben navigálok, és beleszerettem a 2016-os Wordbe. Meg is próbáltam letölteni, másodszorra már legálisabban, de erre közölte, hogy rossz a termékkulcs. Szóval úrinősen csak annyit mondok már ennek, hogy kapja be. Majd lesz, ami lesz...
Pedig olyan szép az egész, nekem nagyon bejött, úgyhogy nagyon nem akarok megválni tőle.
Másrészről pedig alaposan belevetettem magam a nyelvtanulásba meg a programozásba is, lesz ebből még valami. Találtam egy rakat hasznos oldalt, ami ugyan önmagában még nem lenne elég, de lelkesen használom. Úgyhogy ezek miatt nem jutok ide a hajónaplóhoz. És ezeket a dolgokat kéne valahogy rendszereznem.
Ami az írást illeti, nos befejeztem a sci-fi AU-m vázlatát, aminek rettenetes módon örülök, mert bár még sok munkám lesz vele, de legalább tudom, hogy miről fog szólni és hogy az egyes szereplők mikor-mit csinálnak. Remélem, hogy nem lesz halál unalmas, mert a cselekményvezetést ilyen léptékű műfajnál még nem igazán érzem magaménak. De hát valahol el kell kezdeni.
A szereplőkön kívül nem sok köze lesz a sorozathoz, ezt előre megígérem, úgyhogy efelől is nyugodtan lehet olvasni majd. Útközben megpróbálok kibékülni a végével, mert szerintem ritka csillámosra sikeredett.
Rainer igyekezett megnyugtatni, hogy passzol az egészhez, de hát ez nem változtat a szokott felállásunkon, miszerint én hisztizek ő meg tűri.

Ezenkívül nagyon igyekszem befejezni a „Valóság, ami megtörtént” -et, bár közben volt egy vitánk Crowleyval. A végéről. Komolyan, ezek a végek, egyfolytában gondot okoznak, már azzal is, hogy soha nem érek oda hozzájuk.
Vissza ehhez a crossoverhez. Szóval összevesztem Crow-val, mert én tudtam, hogy mit akarok és ő is, de neki nem tetszett annyira, mint nekem. Azóta elrendeztem a dolgot, vagyis megbeszéltem vele, hogy kap egy alternatívot. Spoiler: Nem fog. Nem lesz olyan isten, hogy én két véget írjak egy műnek.
Aztán a saját írásokkal is haladok, mert ebben az évben elő akarok állni egy kvázi elfogadható regénnyel.
Nagyjából most ennyi, amit el akartam mondani, most visszamászok az írós sarkomba és csinálok valami értékelhetőt. Azt hiszem a raktárt is át kéne néznem, régen volt leltár, és a Flottát is bővítenem kell.
A könyvtár friss, nyugodtan szemezgessetek, valamint:

Legyetek rosszak!

U.I: Hát, én igyekeztem ennek valami keretet adni, szerintem nem sikerült, de még talán tudom hova fokozni ezeket a blogposztokat. Majd figyeljétek csak meg, mikor eljön az idő, hogy behozom, milyen mély tartalmú beszélgetéseket folytatok a karakterekkel. 
Share: