2015. december 27., vasárnap

#04 - Helyzetjelentés a rendszeren túlról


Ha most se sikerül összehoznom egy normális élek-még posztot, akkor az egészet a Hydrára fogom és hívom Coulsont, hogy rakjon rendet. Ha valakinek akkor neki tuti sikerül. Így belegondolva lenne is értelme, mert az egész blogspot olyan köcsög, hogy simán kinézem, hogy a Hydra csápjai vannak benne. Coulson! Szükség van rád! (Candyvel úgyis megbeszéltük, hogy ügynökök leszünk a S.H.I.E.L.D.-nél)
Na, de akkor most jöjjön valami csapongás, amíg össze nem omlik a rendszer. Megint. Nem ártana már frissíteni. Meg ne kérdezzétek mi ez a szöveg, maradjunk annyiban, hogy lehetséges a túl sok sci-fi.
Szóval voltam pár helyen, őszi Mondoconon, Hungaroconon, magamon kívül, ahol sok mindent csináltam, lelkeket gyűjtöttem, könyveket szereztem, mások idegeire mentem és ami a legszebb, hogy egyikről se lesz beszámoló, mert már aktualitásukat vesztették. Annyit mondhatok, hogy remekül éreztem magam, és jövőre is megyek rájuk, már csak azért is, mert találkoztam az egyik kedvenc magyar írómmal, akiről egy színpadi beszélgetés során kiderült, hogy a szintén jelen lévő író barátjával közösen terveznek egy olyat, hogy a köteteiket egy fedél alá hozzák ami a Mysteries Univers név alatt fog futni, és én alig várom, hogy levadászhassam. De előtte még utána nézek a munkásságának, mert annyira jóizűen beszélgettek! Meg is kivántam tőlük, és én is akarok Candyvel egy borozgatós, beszélgetős, világépítős, hajnalba nyúló éjszakázást. Plusz, ami miatt körberepültem hirtelen egész Budapestet az az volt, hogy kaptam tőle egy autogrammot. Van egy kibaszott autogrammom Anthony Shenardtól!!! Ez egyszerre lelkesít és tesz nyáladzóan boldoggá.
Aztán végre befejeztem azt a novellát, amit egy netes pályázatra írtam. Ennek van egy története, és annyira én vagyok, hogy sírva röhögök a saját szerencsétlenségemen. Az volt, hogy már tavaly is jelentkeztem a Heroes in the Maze nevezetű kihívásra, ami idén is megrendezésre került, én pedig nem akartam kihagyni. Végigzongoráztam a kulcsokat és úgy elfelejtettem az egészet, de úgy! Tanítani lehetett volna. Aztán a beküldési határidő előtt öt nappal szólt a szervező, hogy gyerekek haladni kéne. Szívrohamot kaptam. Aztán nekiálltam vázlatolni és olyannyira elkapott a gépszíj, hogy húsz oldalas, kézzel írt, munkavázlatom lett. Erre ráment három napom, de legalább olyan lett, amit már csak meg kellett írnom, mert még az is benne volt, hogy mikor, ki mit mondd, vagy legalábbis az, hogy miről beszélgetnek. Természetesen nem lettem kész, de nem voltam egyedül ezzel, így tolva lett a határidő, és én hisztérikus kacagással vetettem bele magam a folytatásba és az összes drukk ellenére, amit a nyakamba kaptam a legkülönfélébb emberektől, így késtem le ezt is. Nem is én lettem volna, nem is én. A sztori ekkora már olyan húsz-huszonöt gépelt oldalnál tartott, és az még hagyján, hogy csak kacsintgatott a befejezés felé, de hogy alig történik valami! Mármint valami van, többek között a világ felskiccelése, szereplők felsoroltatása, ismerkedés, beszéd, beszéd, beszéd, szereplők közti interakciók, de az összes látványelem és akció az utolsó öt oldalban sürüsödött össze! Én nem tudom, hogyan csináltam, csak érzem, hogy a végébe még bele kellett volna toldanom, de egyszerűen annyira frusztrált, hogy még mindig nem adtam le, és már így is vért izzadtam a kockásra ült fenekemből, legszebb hasonlat valaha, úgyhogy hagytam és bedobtam a közösbe. Viszont a kívánt hatást ennek ellenére elértem, úgyhogy volt a fürdőszobában egy "EZAZ, TUDOK ÍRNI!" kitörésem, mert fontos az egészséges önbizalom (ami aztán úgyis eltűnik a süllyesztőben). Amikor pedig véget ér a verseny, ide is felteszem, aztán ítéljetek meg, hogy mennyire lett bármilyen. Update: megkaptam az első kritikát hozzá. Inkább hideg, mint meleg, de nagyon korrekt, és elismerően bólogatok, hogy kéremszépen így kell előbbre vinni az embert érdemben. Annak ellenére, hogy hát az embert persze kicsit megingatja, de azért hosszútávon megéri, mert lehet belőle tanulni. És igen, az önbizalom egy időre ment a kukába, de kialszom magam, és megmutatom, hogy tudom jól csinálni.
Ez így mondjuk vitte is az időmet rendesen, utána meg olyan szar hetem volt, hogy akár egy pocsolyában is feküdhettem volna. És kivételesen nem Gabi által ajánlott filmek vagy olvasmányok tettek tönkre, vagy legalábbis nem teljesen. Mert a Cornetto filmek ( Haláli hullák hajnala, Hot Fuzz, The World'S End), úgy belevittek a susnyásba, hogy lett egy új OTP-m. Az Angelbutter a Crevinnel együtt sütkérezik a napfényben, én meg boldogan ölelgetem őket. A The World's End pedig egy fél éves periódus, mire teljesen feldolgozom. A Fantommal együtt.
Ugyanis Gabitól kölcsönkaptam három könyvet, de ebből csak a két Operaház Fantomjáról szóló, illetve az alaptörténetet kibontó regényt, sikerült elolvasnom. Ugyanígy vagyok mellesleg a könyvtári könyvekkel, hogy kiveszek tizet és nyolcat olvasok csak el.
A Manhattan fantomja jó volt, szépen összerakott, a kedvenceimnek az újságíró szemszögéből írt részeket mondom. Viszont A Fantom! A Fantom! Az! Te. Jóságos. Atya. Úr. Isten! Miután elolvastam, bekucorodtam a sarokba, betettem a Zene az kell-t Gabi tanácsára, és csendesen véreztem összetört lelkem szilánkjain kuporogva. Hozzáteszem, hogy a POTO (Phantom of the Opera) továbbra is komoly összecsengéseket mutat a Deanleyvel. A fájdalom túllépte az elviselhetőség határát, és nagyon finoman fogalmaztam. Annak viszont kifejezetten örültem, hogy Gabi az ország másik végén lakik, mert volt néhány pillanatom, amikor komolyan felpofoztam volna, annyira kiborultam. Tudom, hogy ez viccként hangzik, lévén én állandóan ilyen sistergős hangulatban vagyok, ami nálam normális, de most a legkevésbé sem volt az. Nem csupán összetört, hanem kizsigerelt, megnyúzott, élve eltemetett aztán otthagyott. Két teljes napig olyan mély letargiába kerültem, amit csak mély traumákkor tapasztalok ki.
Csodálkozom is azon, hogy Gabi hogyan juthatott haza élve a talink után, holott feltett szándékom volt Győr összes folyójába, termálvizébe, medencéjébe, pocsolyájába belefojtani! De helyette Mandaláztunk, és volt pofája bemutatni Scott Pilgrimnek. Végeredmény: Kell Egy Wallace. Ez amúgy egy kiváló képregényadaptáció, és jávorom bele van buzulódva a képregénybe, és nem győzött kommentálni, hogy mi hogyan van az alapanyagban, amit nem bántam, élvezet volt hallgatni. Viszont tudom, hogy soha nem fogom elolvasni. Nem mintha nem tisztelném az egyedi stílusukat és rajzokat, a fantasztikus történeteiket, mert tudom, hogyan olyan sokfélék lehetnek akár a könyvek, és én is ugyanúgy leülök nyáladzani egy Marvel film elé, de egyszerűen kevés. Oldalszámilag. Egy nap alatt el tudok fogyasztani egy háromszáz oldalas könyvet értő olvassással, vagyis felfogom az értelmét, nem csak átlapozom, de egy képregényre ránézek és már el is fogyott. Persze lehet, ha hozzámvágnának egy ötven darabot az biztos lekötne, de magamtól nem fogom elkedeni gyűjteni, mert az ár/olvasási idő arány miatt nem igazán éri meg nekem. Oké, online is vannak, de ismerem magam annyira, hogy tudjam, nem fogok belekezdeni. Hát, most mondjátok meg, se játékokkal nem játszom, képregényeket se olvasok, sose lesz belőlem igazi kocka. Megmaradok szégyenszemre kocakockának. Pedig még eddig ez az a szubkultúra, amivel kapcsolatban volt egy "Hazaértem!" megvilágosodásom. (Kiváncsi vagyok, hogy belém köt-e a jávorom, vagy nem. Azt hiszem még csalódott is lennék, hogyha nem tenné. Megrendülne a világ rendjébe vetett hitem.)
Aztán ha már rajongás felfedeztem magamnak Szirmai Gergely urat és már az összes Hollywood Hírügynökség videót végignéztem, és úgy döntöttem, hogy ez az ember rohadt inspiráló. Egy jávor bőszen bólogat a háttérben, már csak azért is, mert ő mutatott be neki. Szóval eldöntöttem, hogy erőt merítek lelkes természetéből és kitartóbb leszek és hetente egyszer teszek fel valami frisset, akár verset, novellát, regényt, blogbejegyzést, régi munkát, ajánlót, mert a blognak élnie kell!  "lángoló tekintettel és csattogó köpennyel mered a távolba"
Ennek érdekében leszedem a blogregényt, hogy előről kezdhessem, csak ezúttal jól is fogom csinálni. Ezt nemcsak Szirmai úr hozzállása miatt gondolom így, hanem mert volt szerencsém megismerkedni közelebbről is két nagyon szimpatikus lánnyal, Dórival és Lizyvel, akik ott voltak őszi conon, de így pár hete kezdtünk el beszélgetni rendszeresen. És huszadikán lesz egy hármas tali, amit meglepően könnyű volt összehozni, az én mércém szerint, mert Lizy győri és ennek azóta is meg tudok örülni, mert van egy győri rajongótársam! Nos, ők meséltek arról, hogy miként dolgoztak ki saját karaktereket és építették bele őket a soriba. Én meg csak pislogtam rácsodálkozva, majd szépen lassan eldöntöttem, hogy a fene egye meg, hát ha egyszer tudok írni, meg napokat áriázok a karakterhűtlenség, a nem-tudok-élő-embereket-belevinni-téma és a történetnélküliség felett, akkor már kezdhetem előről. Jó, jávorom is rengeteget beszélt a saját Narutos karaktereiről, de azt valahogy úgy fogtam fel, mint egy esti mesét, mert este volt, ő az ágyon ült és beszélt, én meg mellette elfekve, az oldalánál pihentetve a fejemet, hallgattam az egészet, és az is lenyügözött, de ez a gondolat, csak most érett meg úgy istenigazából bennem. Viszont lehet, ha nem regéli el nekem, akkor a két lány karakterről való beszámolása sem hullik termékeny talajra, bár ezt már sose tudjuk meg. Zárójel bezárva. Mert igaz, hogy én teljesen poénnak veszem ezt az egész írjuk-bele-magunkat-a-sztoriba dolgot, és hogy igazából csak a saját szórakoztatásomra csinálom, de azért még írhatom úgy, hogy az ne valami összegányolt levélkupac legyen. Ez mondjuk azt is megmagyarázza, hogy miért haladtam olyan kínkeservesen. Úgyhogy leszedem, csinálok neki egy normális alapsztorit, aztán munkavázlatot és úgy írom meg és töltöm fel. Mindenki jobban fog járni.
Update: Azóta megvolt a tali, és megtartom őket. Meg talán ők is engemet. És akkor még nem is meséltem, hogy voltunk korcsolyázni. Annyi elég, hogy a Pokolban nincs hó, hogy én értsek ehhez. Mondjuk legalább ők jókat röhögtek, és a végére már nekem is sikerült mennem egy kört elesés nélkül. Csak a büszkeségem fájt, meg utána a térdem és a derekam.
De nem csak a blogregény, amit újrakezdek, hanem a sci-fim is. Nem vagyok teljesen ép, hogy ezt én tényleg meg akarom írni, de egyszerűen muszáj. A fejembe befészkelte magát az a gondolat, hogy Crow mesterséges intelligencia. Tsss... csak fogadjátok el. (Igen, meguntam, hogy Cas kapja az ilyen szerepeket, meg hát szeretem az MI-ket, innentől kezdve pedig nem volt kérdés, hogy ki kapja meg). Na ennek volt készen egy fejezete, megírtam, és erre úgy fogom előröl kezdeni, hogy csak na! Vagyis inkább a felétől kell átírnom, és az elejébe meg belejavítanom. Vicc, hogy mindenkivel tudok bánni, csak a két Winchester nem hagyja magát! Komolyan, srácok lehetnétek kicsit együttműködőbbek. Karakterhalált nem is tervezek.
Aztán ott van még a steampunk Au, aminek szintén van egy minimális munkavázlata, mert nagy vonalakba megvan a dolog, de hiányoznak a részletek. És mostanában nagyon háklis vagyok, ha nincs normálisan kidolgozva egy világ. Nem tudom, honnan jött, de zavar, hogyha nem értem mi, miért, és hogyan működik. Hagyhat nyitott kérdéseket, de azért olyanokat, amiket el lehet helyezni. És szerintem ezért nem bírtam a Végtelen történetet könyvben, mert mindig ott volt, hogy "Ez már egy másik történet" és nem volt ott a folytatás, és a végére már rohadtul idegesített. Felfogtam, hogy igen, ezért végtelen, hogy mindig akad egy másik sztori, amit el lehet regélni, de akkor is, mérhetetlenül zavart, hogy ilyen durván kilógó szálak maradtak ott. Így hiába volt kerek maga a központi történet, nem élveztem ezek miatt. Ha valakinek van erről tudomása, hogy meg lettek írva ezek a mellékszálak, adjon már valami infót, és akkor talán már jobban fogok viszonyulni ehhez a regényhez. Kissé elkalandoztam. Ott tartottam, hogy csak nagy vonalaim vannak, ennek ellenére Dóri rajzolt hozzá egy Kevint, amin én elfolytam. Rózsaszín paca lettem, és szívecskéket bugyborékoltam.
Ahhoz a sztorihoz rajzolta, ami még nincs is kész. Sírva vigadok.
Vannak ám még terveim, csak ilyenkor semmi nem jut eszembe, holott annyi van! Bezzeg amikor csak random kerülnek szóba, le se lehet lőni, mert csak úgy jönnek a tervecskék. A tervkecskék. Mekegnek a fejemben a tervkecskék és lerágják az agyfaszerdőm leveleit. Kicsit fáradt vagyok elnézést, nem is értem mitől.
Maradjunk Spn-nél még egy kicsit, úgyis ez az alapfandomom, amíg el nem intézi, hogy végleg szakítsak vele. Végleg. Nagyon jó úton jár, és félek, hogy eljön az a pillanat, amikor már semmivel nem tud rávenni, hogy folytassam. Ezért is drukkolok, hogy Crow kapjon végre egy méltó halál, mert sokkal könnyebb búcsút mondani, ha már nem szerepel benne. (Fúh az az új trailer, még mindig nem dolgoztam fel teljesen. Nem). Meg amúgy is, ha már nem tisztelnek engem, mint rajongót, és nem tisztelik a sorozatot sem, akkor minek tartsak ki? Rád is nézek ám DW, rád is nézek! Capaldi sziszifuszi munkát végez és ez csak azt nem veszi észre, akinek a legjobban kéne. De most nincs hangulatom, hogy mérges legyek.
Ebből azt akarom kihozni, hogy főleg ezért foglalkoztatnak az AU és a sorozat átírása. Egészen konkrétan a kilencedik évadé, de annyira félek hozzányúlni! Az alapelgondolás annyi, hogy Kevin felügyelete alá kerül Crow, hiszen amúgy is az ő vérével lövi magát és ebből szépen fel lehetne építeni a Crevint. De én ehhez mennyire kevés vagyok! Nagyon szeretném megírni, de nagyon rettegek belefogni, mert én nem tudok még negyedannyira sem a késhegyén érzelmekkel táncolni, mint Nienor. Pedig ehhez pontosan az kéne és ilyenkor siratom meg, hogy csak egy párosos. Tudom, tudom, ezerszer átrágtuk és csak átlágba hisztizek, mert ez a szakterületed, én meg csak pislogok, hogy hát ezt én soha az életben nem fogom tudni megközelíteni. Pedig az érzelmi szálakat kéne kifejtenem, megragadnom és akkor olyan szép, fájdalmas sztorit lehetne kihozni, hogy a fal adná a másikat! Crowley emberré válása, vívódásai (szeretem érzelmileg kínozni a drágámat), aztán Kevinhez való viszonya, meg Kevin, ahogy feldolgozza, hogy akkor arra kell felügyelnie, aki megölte a barátnőjét, őt magát megkínozta, valamint az egymás elfogadása, a múlt lezárása! És annyira nem tudom, hogyan fogom ezt megírni! " az asztalra borul és sír egy sort"
Be fogom fejezni a punk AU-t, de egyszerűen nem megy, nem tudom miért, de válságba került az a sztori. Majd kitalálom mi bajunk van egymással.
Aztán ott van még az a HP/Spn crossower, amit szintén előröl fogok kezdeni, mert túl sok benne az olyan, aminek semmi keresnivalója benne. És mert tetszik az, hogy a Szükség Szobája tökéletes hely egy gyors szerelmi légyott lebonyolítására. Ne mondjátok, hogy nem jutott ez eszetekbe. A másik amit meg fogok hagyni a tetőjelenet, mert fucking POTO referencia.
És amit még nagyon el kéne kezdeni az a Mooseley-flatmate. Nem tudom említettem-e már, de Gabival van egy olyan random agyfaszunk, hogy Sam és Crow együtt bérelnek egy albit. (Fun fact: a füzetemben Sam helyett Gabit irtam :"D Kicsit összemosódtak bennem a dolgok :"D ) Na, ennek kéne megirni valahogy az elejét, és egyáltalán hogy a viharba kerültek ezek össze? No meg le kell fektetni az alapszabályokat, és most jöttem rá, hogy míg ezen elmélkedtem Samet következetesen Gabinak irtam. És ez csak most esett le. Abba is hagyom, a lényeg, hogy írni kéne, de nem tudom elkezdeni.
Huuuuh... mi is van még? Kéne egy karácsonyi fici is, mert karácsony és vásár és cuki fluff. Addig kell megírnom, amíg még szezonja van. És a szentségit annak a trailernek! Tudom, feleslegesen dühöngök, és más szemmel kéne néznem rá, de ez még a gyújtogatós dührohamos szakasz. Mondjuk Lizy megigérte, hogy megnézi előttem és tájékoztat, szóval addig nincs más dolgom, mint valahogy megbeszélni önmagammal, hogy felesleges a sárkány üzemmód.
Több tervem nincs, jó, voltak Deanleyk, amiket taaaaalán meg fogok írni. Jó, tudom, punkok, de valamit tényleg nagyon nem érzek a sztorival kapcsolatban. Lehet, hogy azt is újra kéne kezdenem? Nem, nem akarom, nincs az az isten. Tudom, jávorom tudom és próbálkozom, oké? De ez már így marad, mert nincs erőm újra belekezdeni. Mondjuk mindenki random nyáladzásba tört ki a gimnazista Halál miatt, tehát meglehet, hogy valamit kezdeni kéne valamit egy külön sztoriba. Mondjuk érdekes lenne egy Sherlock/SPN crossoweres AU. Íme így kezdtem el shippelni Mycroftot és a Halált.
Szerintem hagyjuk ezt most egy kicsit és inkább térjünk most át más fandomokra. Rájöttem, hogy hiányzik a Sherlock, szóval lehet újranézem és kaptok ficiket. Mystrade, mert a Brit Kormány és a Scotland Yard nagyon ütőképesek, Johniarty vagy mi, mert kell a szevezetemnek, volt asszem egy Mycroft/Moriarty tervem is. Itt jöttem rá, hogy szeretem a gonoszokat végigshippelni a casttal. De hát ha egyszer viszi a vérük őket! Mondjuk Lokit csak Tonyval shippelem. Meg Darcyval. Meg Thorral. És egy elvetemült pillanatban Coulsonnal.
FRANCBA! "rávág az asztalra és le is fejeli"
Tudom nagyon vicces mikor én ébredek rá olyan dologra, amit mindenki tudott rólam. Viszont innentől kezdve már tényleg fogalmam sincs, hogy hova is akartam kilyukadni eredetileg. Mert igen, volt valami célom, csak aztán elfelejtettem útközben. Na mindegy, tartjuk az irányt: előre.
Az Spn-t felsoroltam, és más fandomból van nekem még valamim? Dw-ből kéne még valami, talán crossower, asszem Spn. Már látom is, ahogy az édes kis Clara eladja a lelkét. Nem, nem személyesen Crowleynak, olyan verzió szóba se jöhet, ahol az a kidekorált biodiszlet testi érintkezésbe lép a királyunkkal. Nem. Pflej. Undorító. Csak szimplán haljon meg. És ha már meghalás volt nekem egy olyan ötletem, hogy Avangers/Spn, ahol Loki megöli Cast. Ez még úgy a Deanley kibontakozása körül, vagy még inkább előtte lehetett és igazából csak Edit agyát húztam vele. Azóta is váro a buzibár mögötti rózsaszín, szivárványt fingó unikornisokkal díszített kukáknál bekövetkező halálomra. A sztoriból viszont nem lesz semmi, mert alapból nem tudtam összehozni egy normális ok-okozati viszonyt, másrészt meg Steve halálával is cseszthetem. Fun fact: Az Amcsikapcsi hármat két Steve fannal fogom végignézni. Jó, ficikbe már úgy, ahogy el tudom fogadni, de a képernyőn való szereplésétől még spontán rángógörcsöt kapok. Van valami a személyiségében, ami nagyon irritál. Biztos van mindenkinek egy ilyen karakter az életében, aki tökre népszerű, de ő mégis palacsintasütővel döngölné bele a földbe. Szerintem nem jövök ki élve a moziteremből. Megfojtanak egy popcornnal és egy szívószállal. Hülye halálom lesz. Viszont senki ne haljon meg, ezt én is mantrázom magamban. Coulson tegyen rendet és kész.
Említettem már, hogy akarok egy Avangers/Jurassic World AU-t? Regény akar ez is lenni, ő szeret, én gyűlölöm ezért. A sztori lényegében annyi, hogy a raptorok ezúttal emberek, de Owen ugyanúgy a kiképzőjük, csak hát SHIELD-es lesz, a csajok pedig a csapata, és az egyik leghatékonyabbak is. A történet egy pontján viszont tényleg raptorokká változnak, majd aztán x idő múltán vissza. Nagyon mazohista vagyok, mert megint olyanba futottam bele, amihez a leggyatrább írói készségem kell, vagyis az érzelmekkel való bánásmód. De hát ami nem öl meg, az megerősít. Kivéve a medve. Mert a medve tényleg megöl, mondás a'la Lizy. Ja, és főellenségnek a Hattyú lesz, mert kell referencia a Hot Fuzzból is, na meg mert Gabi remek ötleteket ad. Egyelőre ennyi van meg, ja és hogy Tonyt akarom-e Owennel shippelni? Inkább csak olyan felületesen. Különben is van másik JW shippem.
Ha azt hiszitek, hogy ennél lejjebb már nem lehet, akkor tévedtek. Candyvel összehoztunk egy Avangers/Minionok agyfaszt. Mert a minionok azt hiszik Furyról a szemkötője miatt, hogy gonosz és megszállják a bázist. És aztán csak képzeljétek el, ahogy azok a sárga kis izék közösen elvinnyogják, hogy: Heil Hydra! Remélem nektek is fájt.
Aztán asszem ennyi, ami tervbe van véve, a Good Omensből szerintem nem nagyon lesz. Továbbra is imádom, de fici nem fog érkezni belőle, nincs hozzá semmi ötletem. A Fargoból, ha végre végignézem, szerintem hozni fogok valamit, mert érdekel és kihívásnak tartom. A Csengetett Mylord?-ból is szeretnék még, mert nagyon magaménak érzem ezt a fajta csipkelődést és humort, már csak P. G. Wodehouse miatt is. Akiről eszembe jutott, hogy jávorommal beszélgettünk valami Stonyt és míg ő oda jutott, hogy Tonynak milyen jól állna az ipari forradalom, addig én csináltam az egész Bosszúállókból egy dzsentri bandát. Mondtam, hogy szeretem ezt a műfajt, no.
De ezzel, talán, végre végeztem a fanficekkel, bár, hogy mikor írom meg őket, az egy rohadt jó kérdés. Mert karácsony és ünnepek, és én úgy el voltam havazva, Megint, ahogy annak a rendje és módja. És nem vagyok hajlandó leirni sem azt a hajcihőt.
Viszont ha már ünnepek. először is késve hadd kívánjak mindenkinek Boldog Vadkanlesést! Ami olyan, mint a karácsony, de az kicsit snassz, viszont Terry Pratchett mindig menő. Aztán remélem, hogy nyugalomban telnek az ünnepek, kevés rokonnal, vagy sokkal, de mindenképpen olyanokkal, akiket szerettek és kedveltek, lehetőleg veszekedés nélkül. Valamint olyan ajándékokkal, amiket élveztetek! Én voltam Pesten és olyan csudiságokat kaptam! Asimov: Fekete Özvegyek Klubját meg a Vének háborúját, egy Keep calmos poharat, egy Crowleys kulcstartót, csokit, ilyen cicás fakanalat, ja és persze egy zöld, galaxisos szebórát, amitől egyszerre érzem magam Timeladynek és mardekárosnak :3 Még egyszer köszönöm csajok, az ajándékokat is, és hogy kialudhattam magam! :D Aztán Dóritól kaptam egy DW-s könyvet, a Halál városát, és egy ilyen cunci kis kulcstartót, ami egy kis lilás üvegcse, rajta meg egy kis trón :3 Le sem tagadhatnám magam :D
Amúgy a Fekete Özvegyek Klubját már kiolvastam, ahogy a DW könyvet is és jahahajajjjj!! Imádtam :3 Itthon amúgy kaptam egy ujjas takarót, ami takaró, puha, kék, és van két ujja, ergo nem fázik benne a kezem, ha betakarózom, bundás bögrét (nem lehet inni a bundájától, viszont melegen tartja az italt), könyveket, ééés angol sört, szóval eddig okés vagyok. A rokonokat meg elviselem valahogy.
Viszont eleget beszéltem. Jövő héten találkozunk. Legyetek rosszak!

Share: