#40 - "Amikor bejött az élet"

”Én gyorsan kimentem/ Felbaszott, amit mondott és nekimentem”
Az is a jó az Alvin és a mókusokban, hogy minden élethelyzetre van egy daluk. Főleg így a felnőttség, meg a felnőtt, felelősségteljes élet témakörben. 

Szerintem GIF-ek helyett az ő számaikkal fogom telerakni ezt a bejegyzést. Főleg, ha már voltam koncertjükön is! 

De kezdjük az elejétől. 

Mondjuk, először azt kéne tisztázni, hogy pontosan hol is van az eleje, mert én már nem tudom. Így talán kezdjük ott, hogy nagyon sajnálom, hogy egyszerűen fizikailag képtelen vagyok normálisan és rendszeresen frissíteni. Hol van energiám, de nincs időm, hol van időm, de nincs energiám, máskor meg szimplán csak ellustulom az egészet. Úgyhogy fel kéne már hagynom azzal, hogy mindig megígérem, hogy hozok valamit, mert úgyse tudok. 
Mondjuk nekem az ígéretek betartása se erős oldalam, mármint megcsinálom, csak soha nem akkorra, amikorra mondom. 
Nem tudom miért van ez így, de legalább tudom magamról és senkinek nem ígérek semmit, de azt biztosan. Úgyhogy ezentúl itt se fogok, és megkímélek mindenkit a szabadkozásaimtól. Na, áll az alku kölkök? 

Azért persze elmesélem, hogy mi a vihar is történt velem, mert ez még mindig ilyen blog. Oh, basszus rendbe kéne tennem a menüpontokat, remélem nem felejtem el a végére. 

De. 

Oké, mindegy, valaki majd szóljon azért még egyszer. 

Folytatom ott, hogy koncert. Illetve kifejtem ezt a szegmensét a heteimnek. 
A történethez hozzátartozik, hogy Alvinékat én gyakorlatilag csak fél éve hallgatom, mióta felköltöztem Pestre, és a Postánál dolgozom. Meglepően relevánsak voltak az összes élethelyzetemre, kiválóan ki tudtam velük engedni a gőzt, erőt adtak és segítettek átvészelni a húzós napokat is. 
Úgyhogy annyira nem régi szerelem, de annál intenzívebb. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy igazából három albumokat hallgattam rongyosra, mert én olyan kis sznob vagyok, hogy szeretem azokat az albumokat hallgatni, ahol már kiforrottabb a zenekarok stílusa. Aztán ha nagyon megtetszik, akkor persze az egész bibliográfiát végighallgatom, mert sosem lehet tudni, hogy mi fog meg. Alvinéktól a régebbi dalaik közül a Bizalom tett rám mély benyomást, amikor még a rendőrségen voltam és trudyka rendszeresen felcseszte az agyam, és hazafelé azt dúdolgattam félhangosan, hogy: “Mert én elvágom a nyakadat(...)”
Idegi terápiának se utolsók hát a srácok, úgyhogy mikor láttam, hogy elérhető közelségben és árban lesznek miért ne alapon vettem jegyet és kivonultam. 

Kicsit furcsán éreztem magam, mert mindig azt hittem, hogy a koncertszüzességemet az Ossián fogja elvenni, mert ők az egyedüli zenekar, akit olyan gimis koromtól kezdve mindmáig szívesen hallgatok és rendszeresen figyelemmel követem az új albummegjelenéseket. Hát nem így lett, de azért majd eljutok egy Ossián koncertre is. 

A helyszínre persze, hogy az elsők között érkeztem, holott úgy voltam vele, hogy nem nagyon érdekel az előzenekar, de hát ha én valahova megyek, akkor inkább tíz perccel előbb ott vagyok, semmint, hogy késsek. (Jó, a pesti távolságokat még mindig meg kell szoknom, de az önhibámból kívüli késésnek számít. Nálam)
És még el sem tévedtem, bár a tömeg helyett két rockernek kinéző csajt követtem, és isten - ördög - áldja az eltérő öltözködési kultúrákat, mert nagy segítségére vannak az embernek a tájékozódásban. 
Maga a helyszín a Barba Negra Track volt, kulturáltnak nézett ki, és némileg drágának, mert mi a fene került egy üveg ásványvízen négyszáz forintba? 

Igen, én ásványvizet ittam koncert előtt - és közben, - mert a sörtől csak a mellékhelyiséget akartam volna az indokoltnál többször meglátogatni, plusz az alkohol és a meleg nem a legjobb kombó. Lépjünk tovább. 

A hajópadló nagyon tetszett, meg hogy simán leültem a színpad előtt húzott kordon tövébe és elkezdtem olvasni, mert alsó hangon is fél óra volt még a kezdésig és mi mást csinálhat az ember fia, hogyha nincs társaságban és éppen ráér? Olvas. Pontosan. 
Terry Pratchetett, és még mindig ott tartok, hogy karácsonykor jávoromhoz vágom ezt a kötet, mert Fantom feldolgozás részben. Aztán majd kiolvassa, mikor kiolvassa, engem már meg fog nyugtatni a tudat, hogy ott van a polcán. 

Egyre többen lettünk, ami olyan húsz-harminc embert jelentett, mert mások sokkal ügyesebben csinálták a kihagyjuk az előzenekar dolgot. Akik amúgy a Szükségállapot voltak, és ha még mindig stílusom lenne a hörgős metál, nagyon szeretném őket, így sajna csak elhallgattam őket. Mondjuk nem voltak rosszak a srácok, a dalszövegeiktől pedig ismét felébredt bennem a vágy, hogy én is dalszövegeket akarok írni. Útközbe jávoromtól kaptam egy appot, szóval remélem abba is bele tudok vágni. Igen, tudom, hogy videókat is kéne szerkesztenem és talán már oda is fogok jutni, mert ötletem van, csak így a fent vázolt probléma erre is áll. 

Vissza a koncerthez.

Az előzenekar mindent megtett, ami tőlük telhető volt, bár a nép kevés is volt, meg hát ugye ők is a nagy fogásra vártak. Lényegében: 

Előzenekar: Látom, vannak akik még mindig csak állnak.
Én, a bajszom alatt: Miért, mit csináljunk? Üljünk?

Jó, jó, nem voltak rosszak, egyáltalán, csak se nem nem ismertem őket, meg aztán nem is nagyon műfajom már, de egynek elment, meg mondom a dalszövegeik egész szépek voltak. Már amikor értettem őket. 

Aztán ők levonultak és némi szinpadtechnikai manőverezés után felléptek a színpadra Alvinék. És itt szeretném kijelenteni, hogy feloldottak egy bennem lévő ellentmondást, miszerint ingben és nyakkendőben is lehetsz vérbeli punk. 
Ugyanis én nagyon szeretem az alkalmibb megjelenést, jobba érzem magam benne, ha ki kell mozdulni, viszont hát a zenei izlésemet semennyire nem tükrözi, tán az egy bluest kivéve, és erre jönnek Alvinék és megmutatják, hogy egy frászt. Nem a ruha teszi a punkot! 
De már az a puszta tény, hogy nyakig begombolt ingben, meg nyakkendőben a reflektorok alatt, harminc fokban kiénekelték a lelküket is, már ez megér egy vastapsot. 

Iszonyatosan nagy bulit csináltak, és eldöntöttem, hogy amennyi koncertükre tudok, elmegyek. 

Mert az még hagyján, hogy nagyon jól kommunikáltak a közönséggel, de így sört is osztogattak. Engem ez teljesen meglepett, mert nem hittem volna, hogy ez nekik bevett szokásuk, hogy olyan negyed pohárnyi söröket random leadogassanak a nézők közé. Maga a gesztus jelentett nagyon sokat, hogy ezzel kvázi egy szintre hozták magukat meg a közönséget, hogy ők is emberek, mi is emberek, nesztek kaptok a sörünkből. Nagyon kocsmafilozófia, de nagyon működőképes. 

Maga a koncert, hát arra én szeretnék találni szavakat, de nem tudok. Mert amikor együtt üvöltesz x száz emberrel, hogy: “Földet rá, bort, békét, boldogságot”

Vagy azt, hogy: “Hidd el, hogy csak rajtad múlik, a rántotthús az égből hullik”

Meg azt, hogy: “Ez a rohadt élet, ez a kurva élet, ez a mocskos, rohadt élet”

Annak így nem találsz szavakat. Egyszerűen valami elementáris amikor fogod az összes fájdalmad, frusztrációd, félelmed, szorongásod és kiüvöltöd magadból, és melletted még sok másik ember ugyanigy teszi, hát gyerekek terápiának se utolsó. 

Az én személyes kedvenc részem az volt, mikor az Aludj csak-ot játszották. Én egyszer nem hallottam ezelőtt ezt a dalukat, és nem értettem, hogy miért. Eleve úgy konferálták fel, hogy ezt azoknak éneklik, akiknek van kiért aggódniuk. Mondanom se kell, hogy az összes barátom eszembe jutott, de ez még semmi. Az igazi, majdnem sírás akkor jött rám, mikor mindenki, és tényleg mindenki leguggolt és úgy énekeltük Alvinékkal. 
Ez ilyen koncerthagyomány lehet, de annyira bensőségessé és emberivé tette az egészet, hogy én még most is megkönnyeztem. 
Aztán valamikor a dal közepe felé mind felugrottunk, talán pont, hogy: “Így válunk hirtelen gyermekből férfivá” és kívánom mindenkinek, hogy legyen egy ilyen élménye. 

Az a baj, hogy én ezt nem is tudom rendesen elmondani, mert ezt át kell élni, ott kell lenni, és ezúton is köszönöm még egyszer drága jávoromnak, hogy megismertette velem ezt a zenekart. Többet adott vele, mint azt bármelyikünk is gondolta volna. 

Huh, gyerekek, mi volt még pozitiv élményem a hetekbe? Hát a sci-fi con egyértelműen, amit összekevertem a Fantasy Expoval. 

Amiről idén lemaradtam, RIP. 
Mondjuk nem volt az a mindenkinek elmesélem mi volt ott dolog, de az én lelkemet határozottan megsimogatta, plusz lett három nagyon jó könyvem, ebből kettő York Ketchikanes, akiről beszélnünk kell. 
Én nem tudom, hogy élhettem az életem eddig York nélkül. 
York tipikusan az a karakter, akit nem tudsz nem szeretni. Hozza azt az akciófilmes verekedős-szexelős figurát, de nem lesz tőle kétdimenziós. Van egy rakat fájdalma, múltbéli sebe, nem érzéketlen köcsög, de néha szimplán tényleg köcsög, mert egyszerűen egy nagyszájú, vagány gyerek, Indiana Jones és Han Solo szerelemgyereke. 
Szerintem már vágjátok a karakterfigurát, legalábbis nagyon remélem, mert én iszonyatosan megszerettem. Ugyan antihősnek mondanám, és ezer százalék, hogy romba dönti azt a negyedet/várost/bolygót/szupercivilizációt, ahol megfordul, de attól még ő egy jó rosszfiú és még vicces is. 
(Deadpoolnak Esélye Se Lenne Ellene, és szerintem Deadpool még mindig túl van értékelve, ellentétben Yorkkal.)
Ráadásul az sem irritál, hogy eperegyeben van írva. 

Amúgy meg: ANTHONY SHEENARD A MAGYAR ÍRÓI PÉLDAKÉPEM ÉS EGY TÜNEMÉNY AZ AZ EMBER ÉS IMÁDOM ÉS SZERETEM! 
Igen, ezt ki kellett nyilatkoztatnom, sajnálom. 

Oké, mivel semmi más nem ugrik be, hogy hol voltam ami említésre méltó lehetne, szerintem ezt így feladom, és áttérek az írásra.

A helyzet az, hogy az utóbbi hetekben nem igazán tudtam írni. Rengeteg változás és stressz ért, ami miatt egyszerűen egy alkotói válságba keveredtem. Úgy éreztem magam, mint Zuko, mikor elfelejtett tüzet idomítani. 
Szerintem ezzel mindent megmagyaráztam. Viszont az utóbbi héten eldöntöttem, hogy jó, akkor az élet szar és nehéz, de azért mégiscsak írni kéne, mert így soha a büdös életben nem fogok megjelenni. 

Megjegyezném, hogy az is segített, hogy láthattam jávorom, halljátok eljött az az idő, amikor nem kell svájci óramű pontosággal leszervezni mindent, hanem csak felszállok egy buszra és elmegyek hozzá. 
Nagyon jó volt, mert biztosított róla, hogy nem, nem vagyok a terhére, amit én hajlamos vagyok minden barátommal kapcsolatban hinni, megbeszéltünk pár dolgot és még kaját is kaptam. Szóval az úgy kellett. 
Vissza az íráshoz. 

Először is eldöntöttem, hogy indulok az Aranymosáson, bár lehet hogy ezzel kicsit elkéstem. Valamiért abban a hitben voltam, hogy december tizenkettedigéig kell beküldeni kéziratot, de lehet, hogy valamit nagyon benéztem, és akkor erről most lemaradtam. Akárhogy is, a szándék akkor is megvan, hogy én ezt majd eléjük dobom. Meg egyáltalán megirom. 

Tudom, TUDOM, így kezdtem a crosoveremmel is, amit szerintem a kutya sem olvas, de ami nagyobb baj, hogy én se piszkálom meg még bottal sem. És nem tudom, hogy most szimplán elment a kedvem az egésztől, vagy olyan orbitális logikai tigrisbukfenc van benne, hogy azért nem írom tovább. Rá kéne nézni végre, az a nagy helyzet, és rá is fogok, amint lesz rá hangulatom.
Vagy átírni, hátha segítene rajta. Eh, nem tudom, mi a baj vele, azon kívül, hogy kurva sok minden.

Vagy magából az írás folyamatából is kiestem, elég sokat kihagytam és nem tudom hogyan üljek vissza a lóra. 

Igen, ez nem változott, még mindig rengeteget tudok picsogni...

Szóval a crosoveremmel egyszer majd csak lesz valami, még kiderül az idővel, de be akarom majd fejezni, mert ettől függetlenül büszke vagyok pár részére és szeretem az egyes megoldásaim. Nem szép, nem tökéletes, de az enyém. 

De hogy akkor mit is akarok hozni? Na, szóval a sci-fi AU-mt és borzasztó furcsa nem azt mondani, hogy crossover. A crossoverek az én igazi világom, erre már sikerült rájönnöm, úgyhogy ezért lepödők meg magam is, mikor erről az ötletemről beszélek, hogy egyfandomos. Igen, SPN, mert még mindig bassza a csőrőm, hogy azt valaki sci-finek kategorizálta. Mikor nyilvánvalóan NEM az. Úgyhogy meg kell mutatnom, hogy mi lenne, ha sci-fi lenne.
Ez az elképzelés eddig is élt és több, mint szép volt, de sajnos valami hiányzott belőle, és a Hungaroconon jöttem rá, hogy mi is. 
A konfliktus, a mélység, az a leheletnyi gondolat, ami igazán sci-fivé teszi nekem a sci-fit. És ez jelen esetben az ember-MI konfliktus. 

Az sose volt titok, hogy én Crowleyt akarom MI-nek, mert ezzel nagyon sok mindent meg tudnék magyarázni: miért él már négyszáz éve, honnan az emberfeletti erő és egyéb képességek. 
Viszont ez még korántsem elég a boldogsághoz, mert így nem elég mély az egész. Aztán jött a Hungarocon és teljesen random megvilágosodtam. A démonok lesznek az MI-k ebben a világban, és kvázi ők lesznek az ilyen belső ellenség, akiket irtani kell és amúgy joggal, mert az ellenük való harcban vált majdnem teljesen lakhatatlanná a Föld. 
És ha nagyon ügyes leszek, akkor nem lesznek teljesen ők a rosszak, de a köztudatban mégis ők a hibásak, és így hát ez adja majd az egyik konfliktust. A másikat meg a leviatánok, akik bolygófaló szörnyek lesznek. 
Óh és karakterileg szerintem mindenkit, vagy legalábbis majdnem mindenkit belezsúfoltam a történetbe, kivéve azt a két vadász nőt, ott még az első évadok környékén. Volt az a szőke, meg az a másik. Na ők nincsenek benne. 
Mondjuk ha már itt tartok, akkor felsorolom a szereplőgárdát: Winchesterek, Cas, Gabe, Crow, Bobby, Rowena, Kevin, Rufus, Naomi, Hanna (azt hiszem, hogy rá gondolok), Metatron, Abbadon, Alaister, John, Charlie. 
Meg még biztos vannak olyanok is, akik most nem jutnak eszembe. De ők tuti, hogy benne vannak, meg persze egy rakat saját karakter is, mert hát másképp nem megy. 
Ja meg Juliett, mert drága KingofHellem nem létezhet a kedvenc ölebe nélkül. Csavar persze itt is lesz, de ezt már nem árulom el. 

Na, ez az egyik sztorim amit most már nagyon, de istenigazából hozni akarok, és van még néhány másik, ami talán itt érdekelheti a T. Közönséget. Mondjuk azt irok, amit akarok, szóval legyetek hozzá érdeklődök. Akkor kevésbé fáj. 

De azért én csodálkozom, hogy született Mardekáros vagyok, no mindegy. Jaj, erről ugrik be, hogy végre elkezdtem nézni a Trónok Harcát, és rá kellett jönnöm, hogy bár nem a műfajom, és egy évadon át MINDENKI idegesített, egész nézhető. Főleg a politikai játszmák, azk érdekesek, de a harckoreográfiától sikítani tudnék. 
Ahogy Danykától is, tudjátok a Sárkányok Anyja. Én ezt a nőt, én ezt a nőt fognám és addig szoritanám a kis csinos nyakát, amig egyenletesen lila nem lesz. Olyan szinten bassza a csőröm, hogy az már-már legendás. Annyira felelőtlen, annyira kiskirálylányos, annyira ő akar lenni a világmegváltó, és annyira nem veszi figyelembe a tettei következményét, hogy az már bámulatos. 
Valamint a Vastrón is ronda véleményem szerint. 

Most, hogy az olvasóbázisom jelentős hányada megutált, folytatnám is a blogot. 
Tervezek még egy TFTBL/Firefly crossovert, mert ez a két fandom örök és boldog házasságra lépett a szemeben. Egyszerűen olyan tökéletesen kiegészitik egymást, hogy én arra szintén nem találok szavakat. 
Történet még nagyon nincs hozzá, csak annyi, hogy Badger megbízza Malékat valami munkával - btw: imádom, hogy Markom ebben is játszott, King of Nerd :”D – ami történetesen egy Vault megkeresése lesz, és itt belebotlanak a Vaulthuntereinkbe. 
De hogy ezen kívül még mi lesz? Nem tudom, de higyjétek el, hogy nagyon szeretném, mert a kapcsolati hálók nagyjából tiszták, és bosszant, hogy ezt nem tudom elétek tárni. Még. 

Itt jegyezném meg, hogy nehéz jó crossovert írni. Persze, az ember azt gondolja, hogy összeteszek két fandom karaktereit, ugyan, mi abban a nehéz! 
Hát rögtön kezdődik ott, hogy ez. Egymásba olvasztani két külön világot, eleve nem kicsi feladat, bár a sci-fi és a fantasy egész működőképes, mert egyikkel meg lehet magyarázni a másikat. (Ahogy ezt a Hungaroconon hallottam). Vagyis azt mondod, hogy ami az egyik fandomban mágia, az valójában tudomány és vica verse. Erre ott van példaként a SuperWho.
Persze minél különbözőbb a két vagy több fandom műfaja, annál nehezebb közös nevezőre hozni a világukat. Mondjuk egy Gotham, amit nem nézek személy szerint, nagyon nehéz lenne egy DW-vel összehozni, hiszen az egyik. Nem lehetetlen, de nem is olyan egyszerű. Mondjuk ott van az, hogy egyszerűen A fandom karaktereit kicsérel B fandom karaktereire, de ott meg ott van az a csapda, hogy el kell találnod, ki ki lenne a másik világban.
Látható, hogy már az elején ilyen kis kérdésekkel tudunk szembesülni, ami még mindig csak a jéghegy csúcsa. A mélység még csak most jön. 
Miután kitaláltad, hogy miként kereszteződjenek a világok jön az a probléma, hogy a karakterek találkoznak. Alapjáraton is nehéz karakterben maradni, de ha az a karakter egy ismeretlen univerzumba kerül, akkor aztán csak találgatni tudsz, hogy mit csinálhatna ott. Az OOC veszély ezzel már meg is duplázódott.
Majd rájön az, hogy nem elég, hogy x karakter találkozik Y-nal, arra kell egy reális indok is. És igazából ezek félig-háromnegyedig már az iró ügyességén, profizmusán is múlik, hogy milyen szinten áll, hiszen alapjáraton se tűnik fel csak úgy senki a színen, indoka és okai vannak az ottlétére. Egy crossovernél ez ott lesz csavar, hogy meg kell találni azt a közös nevezőt, ami alapján a különböző fandomok karaktereit közel viszi a másikhoz. Például Charlie és Bill járnak. Ez meg van indokolva, hiszen mindkét karakter leszbikus, teljesen működőképes és meg van az is, hogy miért bukkanhat fel itt a Doktor. 
Igazából nagyon nehéz megmagyarázni, de mégis próbálkozom, mert olvastam egy borzalmas crossovert és meg kell magyaráznom, hogy ez az egész nem úgy működik, hogy csak egymáshoz vágom a fandomokat és majd történik valami, mert nem. Meg kell találni, hogy a keresztezettt világokban hitelesen működjenek a karakterek, meg legyen indokolva, hogy miért vannak ott és ami történik, az teljesen működőképes. Plusz, PLUSZ a kapcsolati hálók, hogy ki kit ismer és miért. Az indoklás hölgyek és urak, az indoklás! Nem bánom, ismerje Sherlock Crowleyt, de a szentségit legyen megindokolva! 
Ezt amúgy se értem, mert Crow, bárhogyan is nézzük, egy sötétszürke szereplő, mig Sherlock fehér, jó kevésbé szürke, de mindenképpen ellentétes oldalon állnak és különböző fokokon, és ahhoz hogy az ő ismeretségük hiteles legyen, ahhoz kell egy hiteles indok, nem csak az, hogy ismerik egymást. Sokkal valószínűbb, hogy Crow inkább Moriartyval áll kapcsolatban, és az ő révén keveredik bele valahogy ebbe az egészbe. De itt is kell valami, ami ezt működésbe hozza.
Tehát két dolog kell, hogy egy crossover jó és működőképes legyen: A világok hiteles összeolvadása, hogy ne legyen kirivó, hogy különböző világokról beszélünk, másrészt pedig, hogy a karakterek kapcsolati hálója is hiteles legyen. 
A többi pedig főleg írói tapasztalat és rutin. 
Nagyon felhúzott az a fici, igen. 

Szóval vissza az íráshoz. Vagy hol is tartottunk. A TFTBL és Serenity házasságát elmondtam, óh akkor tudom még mit akarnék! 
Egy színházas ereszdelahajamat összcrossovert, mert Imádom a Színházat és van pár felhasználhatatlan headcanon, amit bele akarok tenni. 
Ettől némileg félek, oké, rettegek, mert nem érzem magam kellően nagynak és okosan ahhoz, hogy ennyire nagyon rajongott dolgot megpróbálok írásba, jobban mondva fanficibe foglalni. 
Lehet kaptok hozzá némi magyarázatot, még eldöntöm.

Most viszont szerintem ennek a posztnak is vége, ami nem magyaráz meg semmit, közepesen hosszú és egyetlen erénye, hogy van. 
Én is vagyok, néha így, néha úgy, de vagyok. És ezt nem szándékozom abbahagyni, néha bármennyire is úgy tűnik.

Legyetek rosszak!

U.I: A dizi ilyen marad kölkök

#39 - Mi a baj?

Lassan bele kéne már törődnöm, hogy úgyse tudom magam tartani semmilyen tervhez, még ahhoz se, amit csak magamban döntöttem el, hogy márpedig hozom és megcsinálom és izé. 
Mondjuk hetek óta ülök a crossover felett és csak egy oldalnyit sikerült haladnom. Én nem értem mi van vele. 
És ez már nem is a pihentetés kategória, ez a kőkemény megakadás, meg talán még a kedvem is elment tőle, mert ennyi hibát csesszétek meg! Én nem is tudom, hogy képzeltem ezt, mármint, hogy publikálom. De egyszer úgyis befejezem, nem érdekes, hogy senki se olvassa. Én se olvasnám, de mivel én írom, így muszáj. 

Ebben csak az vigasztal, hogy a kezdetek kezdetén írt cuccaimat is túlélték az olvasói, meg én is, szóval van még remény. Csak nem sok. 

Arra is gondoltam, hogy mellette elkezdek hozni valami mást, mert ez már így is a végitéletig húzódik. Pedig gyakorlatilag már csak két fejezet van hátra és ebből az utolsó inkább egy epilógus, és nem is kéne átrágnotok magatok tízezer karakteren. Az a baj, hogy én olyan vastagságú könyveken szocializálódtam, amikkel már embert lehet ölni, és automatikusan azt hiszem, hogy ez másoknak se okoz gondot. 
De, de igen. 
Mindegy, a hibáinkból tanulni kell, hogy legalább utólag legyen értelme az elkövetésüknek.

Már megint olyan szerencsesüti szövegeket tolok, mintha megettem volna egy keleti bölcset. Bocs srácok, mindjárt megtalálom a saját hangomat, csak régen írtam blogbejegyzést. Tudom, az se érdekelt már senkit, de sajnos ez még mindig az én blogom így aztán azt hozok, amit én akarok. Meg tudok. Mert még mindig nincs semmi vállalható nálam raktáron. 

És még a dizim se az igazi. Az előzőt megtámadta valami vírus/bug/féreg/internetentenyészőtavirutyutyu és összeganézta. Eltüntette többek között a fejlécet, a hátteret és mindenhova ilyen internetsebesség-mérőket rakott, a chatablakomat is teljesen kitörölte. Azt hittem sikítok. 
Candyvel végül is konzultáltunk egy gyorsat és arra jutott, hogy le kell szedni a dizit és teljesen újrarakni, mert anno neki is csak ez segített. 
Úgyhogy azért búcsúztunk el a steampunktól, és lett ez a roadtripes életérzés, amit már én gányoltam össze ingyenesen letölthető designból. Tudom, hogy ez még mindig nem a legjobb, de viszonylag elviselhető, és legalább kicsit megint tanultam a HTML-ról. A törlés például már egész jól megy. Arra még rá kéne jönnöm, hogy a bejegyzés alól miként szedhetőek ki a népszerű posztok, de majd valahogy rendbe hozom. Persze tippeket és trükköket szívesen fogadok. 
De legalább tudjátok, hogy miért nézünk ki úgy, ahogy. 

A héten pedig kicsit körülnéztem, hogy mi újság a világban, mert mostanában arra is nagyon rászoktam, hogy nem olvasok se HVG-t, se 444-t, és fogalmam sincs, hogy mi történik, így aztán behoztam a hátrányom.
Az már más kérdés, hogy nem érzem magam boldogabbnak ettől. 

Azt se nagyon tudom, hogy mit mondjak rá, mert csak egy rakat szomorú és csalódott érzelem lötykölődik bennem, hogy ilyesmik megtörténhetnek. És most nem csak a charlottesville-i mészárlásra gondolok, meg a neonáci tüntetésre, hanem arra is, hogy sikerült szembetalálkoznom olyanokkal, akik komolyan hiszik, hogy a Föld lapos. 
Nem értem, hogy mi történt a világgal. Trump, Brexit, neonácik, lapos Föld hívők, nálunk meg kitörni látszik teljes pompájában 1984. 

Van egy olyan sejtésem, hogy valójában már megtörtént az apokailpszis és ez lett az eredménye. 

Ami meg még jobban felidegesít, mikor jön a “másvalaki problémája” hozzáállás. Más emberek, más országban, más kontinensen, de könyörgöm, nem vagyunk elszigetelve hermetikusan! Az internet, telefon, média ezerféle módon összeköt minket, ami ott történik itt is hatással lesz valahogy. Lehet kisebb mértékben, lehet nem ugyanúgy, de ostobaság lenne azt hinni, hogy kimaradunk. 
Meglehet nálunk nem történik tömegben gázolás, de ettől még ugyanúgy van egyfajta félelemterror, amit kék plakátokkal, kormányzati hirdetéssekkel és a média manipulálásával akarnak elérni. Aki fél, azt könnyebb irányítani, szóval először is nem szabad félni. 
Tudom, ez most nagyon fellengzősen és lehetetlenül hangzik, mert én se tudom kivonni magam, én is ugyanúgy szembesültem a kék plakátokkal nap, mint nap, mint bárki más, és ugyanúgy hallok azért a terrorcselekményekről, mint bárki más. 
És én is ugyanúgy tenni akarok ez ellen, mint bárki más. Szeretnék egy élhető világot, amiben nem kell attól tartanom, hogy a nemi/szexuális identitásom, a vallásom, vagy épp ateista valóm, vagy egyáltalán bármi miatt elitélnek, de nyilván egy fecske nem csinál nyarat. 
Azt hiszem ezek nagyon is érthető kívánságok, de nem élek álomvilágban annak ellenére sem, hogy néha nagyon naiv vagyok, már ami a világ és a józan ész működését illeti. 

A tehetetlenség az, ami a legbosszantóbb ebben, hiszen az ember oly gyakran érzi, hogy még a saját barátjain se tud segíteni, akkor mégis mit tehetne az egész világért? 
Nos, kis dolgokat. Először is meg kell próbálni embernek maradni az embertelenségben. Azt hiszem ez a legnehezebb mutatvány ebben az egészben, hisz mind a terror, mind a propaganda arra utazik, hogy elveszítsd ezt magadban, hogy lélek nélkül húzd össze magad és rettegj. 
Ne tedd. Végy egy nagy levegőt, csekkold le, hogy körülötted mindenki épségben és egyben van-e, majd dönts úgy, hogy tájékozódsz. Nem véletlenül tartják úgy, hogy a tudás hatalom. Hiszen ha hajlandó vagy kutatni, utánanézni, kérdéseket formálni máris veszélyesebb lettél azok számára, akik meg akarnának törni. 

Oh, nem én nem fogok ellenségképeket gyártani, azt elintézik fent, de igenis vannak olyan dolgok, amik ellen küzdeni kell: az ostobaság, gyűlöletkeltés, rettegés mind ilyenek. 
Nem tudom azt mondani, hogy tudom milyen érzés elveszteni valakit egy terrorcselekmény során, sem azt, hogy tudom, milyen amikor az utcán támadnak rád, csak azért mert te éppen más vagy, mint ők. De azt el tudom képzelni, hogy milyen lehet, bele tudom képzelni magam és ezzel el is értünk még egy fontos dologhoz.
Mielőtt ítélkeznél bárki felett csak gondold át az ő helyzetét. 
Nem, nem kell szeretned, mert én is tudom magamról, hogy nagyon gyorsan reagálok, és nem éppen tapintatosan teszem, de igyekszem ezen javítani. Megérteni, hogy a másik miért olyan amilyen, és nem folytatni egy olyan vitát, ami úgysem vezetne sehová. Néha ez a legokosabb amit tehetünk, hogy nem vívunk meg minden csatát, mert úgysem érdemes. 
De azáltal, hogy megpróbáljuk megérteni mit és miért tett, megértjük a motivációit és legközelebb eredményesebben léphetünk fel ellene. 

Oké, ez ilyen ördög ügyvédés módszer, de akár tetszik, akár nem, mind emberek vagyunk, még akkor is, ha sokszor inkább patkánynak, vagy féregnek tűnnek a viselkedésük alapján, de akkor is, emberi módon kell meghozni az ítéleteket. Ha fáklyás-vasvillás lázadással válaszolunk a fáklyás-vasvillás huligánkodásra, akkor mégis mitől lennénk jobbak náluk? 

Mondjuk kicsit vicces, hogy pont egy olyan ember mondja ezt, aki a barátaiért még vért is képes lenne ontani, de nem vagyok ostoba, az erőszak nem megoldás, csak egy módszer, ami hosszútávon nem vezet semmi jóra. És amúgy sem kell vért ontani ahhoz, hogy megmutasd az erődet.
Légy okos, légy ravasz, légy felkészült, légy határozott és légy tájékozott és akkor már félig nyert ügyed van, és amíg lehet addig ne keveredj konfrontációba. Az önvédelem nem arról szól, hogy miként tudod fizikailag lenyomni azt, aki zaklat, hanem arról, hogy hogyan úszd meg, kerüld el ezeket a szituációkat. 

Én itt és most valamiféle szellemi önvédelemről beszélek ilyen rohadt zavarosan és hosszan. Hiszen ez az, amit még kontrollálni tudunk a világban folyó őrület közepette. Már úgy-ahogy. De amíg magunkkal nem tudunk dűlőre jutni, addig nagyon mással sem, és ez nem feltétlen azt jelenti, hogy akkor mi magunk leszünk a Zen, hanem egyszerűen megismerjük magunkat hibáinkkal és erényeinkkel együtt. 
Aztán hogy neked most melyik ad erőt, már édes mindegy. Nekem spec a hibáim. Hiszen ha ismerem és vállalni tudom, akkor már nem tudnak bántani vele, nem lesznek többet gyenge pontjaim. 

A sötét erőket sem véletlen választottam. Óh, igen, persze, nagy szerepe volt benne Mark Sheppardnak, de ma rájöttem, a blogposzt írása közben, hogy a sötétség itt nem gonoszságot takar. Hanem azt, hogy én a negatív érzelmeimet, tulajdonságaimat használom arra, hogy egyben tartsam magam és igenis menjek tovább. A harag, a düh, a gyűlölet, az irigység, a fájdalom, a magány egybegyúrva igencsak hathatós fegyver, persze csak akkor ha okosan használod. 

Mert ebben az elveszett világban még mindig az első és legfontosabb a józan ész és az értelem. Ezt őrizd meg magadban, ezt védd és ezt gyarapítsd, és már rossz úton nem járhatsz. Nem érdekes, hogy miben hiszel, hogy kit szeretsz, hogy honnan jöttél, ha képes vagy tanulni és fejlődni.
Tudom, hogy más látszik, és szinte armegeddon közeliek az állapotok, de én mindezek ellenére is hiszek abban, hogy ti és még megannyi ember a világon rengeteg értékes, értelmes dolgot tesz és ezzel megakadályozza azt, hogy a sötétség végképp végigsöpörjön. Tudom, hogy a magatok módján ti is erősek vagytok, hogy ki tudtok tartani és hogy másokban is tartjátok a lelket és én büszke vagyok rátok mindezért, még ha személyesen nem is ismerjük egymást. 

Legyetek rosszak!

U.i.: Oké, ez most igy nagyon nyálasra sikeredett, meg érzelgősre és több nyál folyik ki belőle, mint az Isaura tévéből, de néha ki kell írnom magamból ezt is. A Firefly meg csak azért mert Firefly és belepusztultam. 

#38 - Csak az élet történik

Helló kölkök!

Na, akkor most már ideje lesz elmagyarázni, hogy hova és miért és minek tűntem el ennyire. Szokásomhoz híven ez káoszos és hosszú lesz, szóval mindenki így készüljön fel rá. Mert hát miért is tudnám, hogy hol akarom kezdeni? Az túl egyszerű lenne, úgyhogy most kezdem a legfrissebb emlékkel, aztán majd meglássuk, hogy hova lyukadunk ki. Izgalmas lesz, vágjunk is bele!

Elsőként lefutott a con és amilyen pocsékul indult, olyan jó lett a vége. Igazából az a szombati Sherlock csapat cosplay, nos, az nem várt nehézségekkel startolt, és küzdött olyan csapatszinten, de aztán a nap végére sikerült kicsit felszívnunk magunkat és lettek fényképek is. Jó, igazából nem tudom mire számítottam úgy, hogy se jávorom, se Kisze nem aludt úgy köbö semmit, mert még a cp-ken dolgoztak, plusz nekem is volt egy momentem, amikor táskaörzés közben nemes egyszerűséggel bealudtam. Úgyhogy tudjuk be az összes kellemetlenséget az alváshiánynak, a faszkodós időjárásnak, és lépjünk túl rajta. 

A fényképek nem tudom mikor, egyszer majd csak érkeznek, ne legyünk türelmetlenek, hiszen ma ért véget a con, még mindenkinek ki kell aludnia magát, meg válogatni, meg hasonlók. 

De részemről elégedett vagyok a Lestrade cpmel, és bár nagyon jó fodrászom van, de jávorom is olyan rohadt jól belőtte a frizurám, hogy szabályosan fájt megmosnom a hajam, hogy kijöjjön belőle a szürke hajlakk. 

Szeretem a vörös hajam, de nagyon jól állt. Meg kaptam egy kis kort, szóval kinéztem legalább huszonnégy évesnek :DDD
Óh és hát a fotósunk! Őt imádtam! Nem csak az, hogy nagyon rendes volt velünk, hanem így kérdezgette, hogy mit akarunk kifejezni a képpel, mik a motivációi a karakternek, és ezzel engem kilóra megvett.
Lettek is faszányos képeink! Majd ha megjönnek, és nem felejtem el, megmutogatom őket. Vagyis... frászt. Azért van nekem instám meg tumblim, oda felszórom, arra valók úgyis. De azért majd jelzem, hogyha van valami érdeklődésre méltó. 

A vasárnap nekem csak ilyen nagyon fél nap volt, ráadásul civilben, mert valamikor aludni is kell és kipihenni az egész heti melót, de olyan zseniális vége lett! Találkoztunk ugyanis szombaton egy teljes Gravity Fallsos cp-s csoporttal, akik istentelenül jó fejek voltak, és vasárnap derült ki, hogy mennyire is azok. 

Jávorom ugyanis egy huszonéves Dippert alakított, pofátlanul zseniálisan, amin én már önmagában is istentelenül befanoltam, de aztán megleltük a csoportot, akiket egy Ford, egy Stan, három Bill és a Pines ikrek alkottak. Én megígértem, hogy csendben fogok meghalni, de ez egyáltalán nem sikerült.  
Jávoromat kitörő örömmel fogadták, és nagyon, nagyon, nagyon cukik voltak, de tényleg, ilyen elmondhatatlanul jó érzés volt, még civilként is, ott lenni köztük, és figyelni, hogy mit hoznak össze a kamera előtt. 
Persze, engem se kellett félteni, mert amíg a jávorom a kamera előtt tobzódott én betámadtam szegény Stant. 
Így igyekeztem nem nagyon vállalhatatlanul viselkedni, de olyan rohadt tökéletes volt, én meg olyan rohadt boldog neki, hogy így muszáj volt letámadnom. És ebből az lett, hogy a fejemre rakta a fezt, ismétlem: FEJEMRE RAKTA A FEZT, én meg meghaltam a boldogságtól. És így megkérdezte, hogy nem akarnék-e Soos lenni. De, de akarok. Szóval őszi conom az így: GF. Első nap, vagyis szombaton, Stan leszek, mert Stant nagyon élem és imádom, és vasárnap meg Soos. 
Amúgy erről van fénykép is valahol, valakinél, ami egyszer majd csak hozzám kerül, de nem baj, addig is higgyétek el, hogy körülbelül a hetedik mennyországban éreztem magam miatta. 
És kaptam néhány pro tippet a cp készítéshez is, meg be is jelölt a srác fészbúkon, szóval egyszer majd random ráírok. Csak így: mindent kezdet nehéz. 

Közben meg jávorom megkapta Ford köpenyét, ismétlem: FELVETTE FORD KÖPENYÉT, szóval neki is lett egy nagy momentje és így rohadt pozitívan zártuk ezt a napot. És megérte elmenni conra végül. 

Az meg csak hab a tortán, hogy játszhattam Kisze sorozatgyilkos karakterének az áldozatát. Ripacskodhattam kicsikét, meg amúgy is bakancslistás tételem volt hullát és/vagy áldozatot alakítani. A másik bakancslistás pontom amúgy, hogy zombi legyek a kamerák előtt :”D

Mondom, ha lesznek képeim, akkor majd jelzem. 
És most, hogy ezt elmondtam következik az a rész, amikor nem beszélek a melóról, mert még mindig sok a hülye, és most éppen jó kedvem van, szóval nem akarok elszomorodni. 

Még attól sem sikerült, hogy !SPOILER! a Doktor nő lett !SPOILER VÉGE!
Mert ugyan én se vagyok ettől a fordulattól elragadtatva, és nem is akartam, hogy bekövetkezzen, viszont magát a sorozatot nagyon szeretem és nem akarom elengedni, úgyhogy még szünetet tartok benne, amíg ezt meg nem emésztem és el nem fogadom.
Igaz, még jó pár résszel le is vagyok maradva, mert nem vagyok képes elengedni Capaldit. Egyszerűen még nem vagyok rá képes. 
Crowleyt minden különösebb gond nélkül elbúcsúztattam magamban, komolyan megúsztam az egészet egy fél délutános torokköszörüléssel, amivel a gombócot próbáltam eltüntetni, de Capaldi egészen más kategória. Ő most kapott egy ízig-vérig, csontig-velőig ütős és megrázó és felforgató évadot és így annyira érzem, hogy megint ad nekem valamit ez a sorozat, és annyira zseniális színész, szóval nagyon nem tudom, hogy miként lehetne őt pótolni. 
Mondjuk nem is lehet, és senki nem akarja, de én még akkor se állok készen. 
Úgyhogy addig is próbálom magammal megbeszélni, hogy bár nem vagyok boldog, de képes vagyok elfogadni és megszeretni, hogyha olyan évadot és karaktert kap. 
Ezt viszont mindegyik regenerációtól elvárom, szóval lényegében megleszek én vele is, mihelyt képes leszek józanul látni. 
Nem mondom, én is nagyon ágáltam ellene, ez tény. De megváltoztatni úgy sem tudom, a sorozatot nem akarom elengedni, szóval vagy képes vagyok felülbírálni az álláspontom, és elfogadni ezt a tényt, vagy egy hisztis picsa leszek, amit meg nem akarok. 
Úgyhogy kedves, újsütetű Tizenhármas Doktor: legyél nagyon jó, emlékezetes, karakteres és igazán Doktor. Én pedig megpróbállak minél előbb megkedvelni téged is. 

Amúgy pedig van egy másik nagyon fontos kérdésem, fontosabb, mint a 13. Doktor, méghozzá: Milyen lesz az új companion?!
Ajánlom nekik, hogy ne jelenkori legyen, örülnék egy idegennek, de leginkább egy nagyon múltszázadi skót férfiú legyen kiltben és ijedősen. Tudom, ezt már valamelyik Doktornál elsütötték, de én támogatnám az ötlet újraélesztését. 
De lehet idegen is, vagy bárki csak ne legyen egy döglött lazac. Légyszi. Vérszemet kaptam hahó!

És minden istenekre, istennőkre és egyéb dolgokra kérem, hogy Ne Hozzák Össze Őket. Bár ez is olyan dolog, amit minden regenerációnál kérek. 

Oké, ennyit a DW-ről, más sorozattal kapcsolatban nem tudom, hogy akartam-e bármit is, és a munkáról továbbra se vagyok hajlandó beszélni, bőven elég átélni, bár lehet egyszer még összefoglalom a hülye ügyfelek típusait, de az nem most lesz. Beszélek inkább az írásról, oké? 

Oké, hát!

Nos, egyszer be fogom fejezni a közeljövőben a crossoverem, csak egyszerűen Van Valami, ami miatt nem tudom folytatni. 
Amire útközben már rájöttem, hogy mi is akadályozott pontosan, szóval mihelyt nem lesz olyan idő, hogy rám olvad a laptop, nekiesek és folytatom. Oh, nem nem lesz rövidebb, sajnálom, képtelen vagyok röviden fogalmazni, ráadásul kell a karakterszám, hogy mindent úgy adjak vissza, ahogy a fejemben él. 
Oké, így se sikerül mindig, de totál ismeretlen terepen mozgok, szóval ezt meg lehet bocsátani nekem úgy érzem. 

A késlekedést nem tudom, hogy lehet-e, de Nienornak van egy olyan rokonszenves és találó elmélete, hogyha valamin ennyit kell ülni, az azért van, mert a sztoriban valahol, valami, valamiért nem stimmel és ezt a tudatalattid már érzi, csak te nem látod át. Na, nekem ilyen problémáim voltak, de miután jávoromnak gondolkoztam egy sort, meglett, hogy mi volt a homokszem a gépezetben. 
Magáról a sztoriról nem beszélnék, tessék olvasni, olvasható, nyomokban, komolyan, én meg úgysem tudok róla úgy beszélni, hogy ne lőjek le minden poént. Annyit talán elmondhatok, hogy lesz benne szenvedés, nagyon sok szenvedés, főleg Crow részéről, akinél talán kicsit elvetettem a sulykot, mert nem egyszerű ügy felhozni a végjátékra. Viszont úgy fest, hogy megoldottam, és ha nagyon ügyes vagyok, akkor fájni fog a vége. 

És ha már vég. Végre sikerült lezárnom magam a sorozatot, oké, egy ideje már ez megtörtént, de ide kapcsolódóan elmondom végre, hogy én annyira kibaszottul örülök, hogy sikerült méltón elbúcsúztatni Crowot. 
Persze, én magamban vagy kismillió halálnemet találtam ki neki, amivel kiléphetne és továbbra is fenntartom, hogy messze több dráma és feszültség és harag kellett volna azért ott előtte, mármint úgy le kellett volna ordítani a Winchesterek haját, hogy még a bunker fala is berepedjen, de azért szép volt. Megmentette a világot ez az öltönyös barom, én pedig a körmömet lerágva várom már, hogy miben fog legközelebb felbukkanni Mark Sheppard. 
Azt viszont kurvára szégyellem, hogy ahelyett, hogy a karakter gyászával, vagy a színész elbúcsúztatásával foglalkozott volna a hangos kisebbség (legalábbis remélem, hogy ők voltak azok), máris azt kérdezgették, hogy mikor tér vissza és hogyan Crow. 
Szerencsétlen Mark megmondta nyíltan, kereken, őszintén, tisztelve a rajongókat, hogy NEM fog visszatérni, de pár embernek persze tovább kellett verni a nyálát... Sajnáltam érte az embert, hogy ennyire képtelenek tiszteletben tartani a döntését. 

Ami engem illett én nagyon is jól fogadtam, csak egy fél délután át köszörültem a torkomban a gombócot, mert hát a sorozatot már nem néztem, a karakter is szépen a háttérben simult nálam, úgyhogy csak a nosztalgiavonat csapott el. 
Úgyhogy nagyon nem tervezek már semmit a sorozattal, csak a sci-fi AU-t, mert túl sok munkám fekszik benne, meg max crossoverként tűnhet fel. Mert a crossovereket nem tudom elengedni. 

Amúgy Markról jelenleg annyit tudom, hogy dobol, és remélem, hogy vállal még szerepet valami sci-fiben. Oké, az én vérmes álmom az az lenne, hogyha Edgar valamelyik filmjében szerepelne, de erről még én is tudom, hogy nagyon elfajult képzelgés. Megmaradok annál, hogy remélem játszik még. 

Vissza az íráshoz, ha már elejtettem a sci-fi AU-t, akkor az majd jönni fog, csak még van pár iszonyat nagy kérdés és rengeteg finomhangolás ahhoz, hogy ez tálalható legyen, de nincs elfelejtve, ne aggódjatok. És menő lesz, meg logikus, meg lesz benne űrcsata is. Sokat mondtam, tudom, de még mindig nem tudok rendesen összefoglalót írni anélkül, hogy el ne lőjek minden poént, meg cselekményszálat. 
Hjaj...

Oké, akkor pár szó csak így a karakterekről. Crowley MI aka Mesterséges Intelligencia, Sam és Dean pilótának képződnek, mert még ott a tojáshéj a fenekükön, Cas és Gabe angyalok vagyis nagyon multidimenzionális lények, Kevin a nyelvészgyerek, Naomi a legerősebb anyaűrhajó kapitánynője, Metatron megint az aktuális faszfej, és persze Bobby se hiányozhat a roncstelepével. Futottak még: Charlie, Ash, Rufus, John és Mary Winchester, Azazel, meg még azok akik hirtelen nem jutnak eszembe. Főellenségnek pedig ott vannak a leviatánok, akik ezúttal teljes testi valójukban irgalmatlanul nagy szörnyek. Olyan bolygófalóként nagyok. 
Tudom, hogy ez úgy hangzik, mint valami középkategóriás kalandozós cucc, és nos, valóban nincs semmi magasztosabb célom a szórakoztatásnál, de azt viszont nívósan szeretném.

Főleg, amióta olvastam Anthony Sheenard egyik könyvét. Én nem tudom, hogy tudtam eddig York nélkül élni, de eztán nem akarok. Zárójel bezárva. 

Nos a pályázatokra is össze kell hoznom valamit, de attól félek, hogy nem tudok elég jó lenni. Bár, ha meg se próbálom, akkor valóban nem leszek jó. Úgyhogy nekidurálom magam és írok egy novellát, aztán beküldöm. Ha nem is nyer, legalább lesz egy kész anyagom, amit majd még alakíthatok, máshova is feltölthetek, meg ilyenek. 

Van rá még egy-két napom, szóval ráfekszem a saját novellák írására is, aztán lesz, ami lesz. 

A regényemmel amúgy kezdek egész jól haladni, szerintem lassan fel fogom használni a wordpresses oldalam arra, hogy ott telespammeljek vele mindent, mert egyrészt reklám, másrészt meg kedvcsináló. Jó, pontosan még nem tudom, hogy ezt hogy képzelem, de majd kialakul. 
És szerintem feladom az elveim és megpróbálom betolni majd Aranymosásra. Oké, sokat szidtam őket, és nem hinném, hogy alaptalanul, de érdekel, hogy az enyém átjutna-e a szűrőn. Urban fantasy, talán ifjúsági, megszórva némi sci-fivel és steampunkkal, bónuszként jár hozzá alternatív teremtéstörténet. Jó kis egyveleg, működőképes, csak kérdés, hogy én meg tudom-e írni, ahogy azt kell. 

A ficiket, pedig hogy miket tervezek hozni? Hát, ezt magam se tudom egyelőre, de mihelyt kitalálom, tájékoztatlak titeket. Én pedig lassan megyek, mert ki kéne aludnom magam végre. 

Legyetek rosszak!

U.i: A dizájnal egyszer csak lesz kezdve valami. A zene meg csak azért, mert én megkedveltem őket, és ez az új himnuszom. 

#37 - Jelentés az élet viharából

Már megint nem friss, már megint semmi olyan, ami értékelhető, csak a magyarázatom, hogy miért nem azt hozom, amit kéne. Gondolom már biztos a könyökötökön jön ki, hogy mindig csak magyarázok, meg mentegetőzök, ahelyett, hogy most már valami ficit, vagy egyebet mutatnék fel!

Mondjuk azon egyszerű okból kifolyólag sem tudok hozni, hogy még nincs kész, és bár minél hamarabb jó lenne, ha végre ötről a hatra jutnék, sajnos ez nem megy ilyen könnyen. Egyrészt a munka miatt, ami még jobban leszív, mert most már levelet is veszek fel. Nem annyira vészes, csak inkább ez is az, hogy sok és sietned kell. Jah meg az a sok paraszt ügyfél, akinek nem szólhatsz vissza, mert Ügyfél. Komolyan, nem tudom, hogy nem lehet minimális megértést mutatni az ablak mögött ülő iránt, főleg úgy, hogy mi igazából megint a legkisebb fogaskerekek vagyunk. Oké, ez ritkán fordul elő, de azért akkor se esik jól.
Ezért van az, hogy én inkább automatázok amikor csak lehet, mert így biztos nem leszek én a tapló ügyfél az ablaknál.

Ott tartom, hogy most már leveleket is veszek fel, ami bonyolultabb, mint a csekk, de ami engem nagyon idegesít, hogy úgy akarja Gyöngyike, hogy gyors legyek, hogy semmi rutinom nincs. Így pedig ha olyan gyorsan csinálnám, ahogy ő gondolja, akkor csak kapkodnék és elbasznám, amivel meg csak plusz munkát csinálnék. Úgyhogy miért baj az, ha először meg akarom érteni, hogy mit miért és hogyan csinálok, majd onnan felhozni magam? Nem értem. Plusz sose lesz valami villámkezem, sajnálom, Amúgy kétlem, hogy vissza tudna emlékezni arra, hogy egykor ő is volt kezdő és neki se ment gyorsan, mert olyan a személyiségtipusa.
Jahj, de nincs szerencsém nekem a Gyöngyikkel.
 Ami pedig csak még furábbá teszi, hogy amúgy dícsér. És nem tudom azért, mert tényleg meg van elégedve velem, vagy ez valamiféle jelzés, hogy csináljam jobban. Nem értem gyerekek, nem értem....

Amúgy maga a munka már kicsit jobban megy, most már nagyjából rálátok mindenre, levelezek is, úgyhogy igy már nem pánikolok annyira, de gyerekek, hogy mennyi hülye van! Egyszer el is mesélem, hogy mennyi, mert a Postára aztán tényleg odatéved mindenféle népség és ez hol nagyon vicces, hol pedig mérhetetlenül irritáló. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennék kevésbé fáradt.

Az a baj, hogy egyszerűen nem tudok normálisan feltöltődni, mert mindig akar tőlem valaki valamit. A legjobb az lenne, ha három napra csak annyi netet használnék, ami zenehallgatáshoz, meg kutatómunkához szükséges és mellette olvasnék meg írnék. Teljesen és tökéletesen egyedül, mert bármennyire is függök a barátaimtól, néha nagyon jó lenne minden lelkiismeretfurdalás nélkül kilőni a chatet és csak merengeni, gondolkodni, alkotni vagy épp semmit se csinálni.
De sajnos képtelenség ezt megcsinálni, mert mindig vannak körülöttem olyanok akik akarnak tőlem valamit.
A másik megoldás az lenne, ha végre Nienorommal sikerülne összehozni egy pár napos hétvégét, mert akkor alapból ki van lőve a közösségi média, és beszélgetünk mindenféléről, meg főzünk, iszogatunk, ha úgy van, alszunk, egyszóval töltődünk. De sajnos neki is zajlik az élet.
Úgyhogy még kicsit a hattyú halálát játszom, de szerintem azt fogom tenni, hogy pár napra elhagyom a social mediát.
Legalább ott ne zargasson most senki, amíg meg nem találom magam. Ez ugyan nem az igazi, de a kevés is több, mint a semmi.
Update: kipróbáltam, de nem igazán jött be. De lehet, hogy csak azért, mert előre bejelentettem mindenkinek, hogy most eltünök

Meg talán így könnyebben tudok majd arra koncentálni, amire kell, például hsz-k. Tudom, hogy istentelenül el vagyok velük havazva, és nem ez mostanában fog változni. Bár lehet, hogy a hosszú hétvégéből rászánok egy egész napot, még elválik. Nyugi gyerekek, elfelejtve nincs, és egy hozzászólás úgyse jöhet rosszkor. Vagy ne magamból induljak ki?
Mindegy, érkeznek, amikor érkeznek és majd az illető szerzővel is igyekszem ezt tudatni, hogy tudjon róla.

Meg a blogaimat is rendbe kell vágnom, de hogy ezt mióta mondogatom? Jó rég óta, de már erre is sort kerítek. Először is kiteszem a cseréket, mert az a biztos, aztán valamit kezdenem kéne a bemutatkozásom menüpontjával is, mert per pillanat az nem mutat sehova, és ez már rohadtul zavar. Nem mintha tudnék bemutatkozást írni, csak úgy dukál, hogy legyen.

A Könyvturira kellenek ajánlók, és ami még friss élmény az a Hollóember, nem röhög, meg a Barátságos óriás. Ez így pont semlegesre jön ki, mert a Hollóembernek amilyen botrányos a borítója olyan fasza történetet tartogat, és fontosnak tartom, hogy magyar kortársakkal is foglalkozzunk, mert rohadtul megéri.
A Barátságos óriás pedig egy vesszőfutás, mert elvett két órát az életemből, amit már soha nem kapok vissza... Pocsék, én mondom nektek, pocsék. És ez még egy szelíd jelző rá.

A többire pedig még kitalálom. Szerintem a wordpressre felmegy a "Valóság az, ami megtörtént" első fejezete, hogy egy kis reklámalapot szolgáltassak magamnak. Amúgy csak azért nem mentem wattpadra, mert nem voltam hajlandó besározni a lábamat Mordor mocsarával. És ezek után se akarok, előbb publikálok Ao3-n, mint a wattpadon.

Ha pedig már "Valóság az..." akkor örömmel hirdetem, hogy kész vagyok a sztorinak úgy a negyven százalékával. Jó, a kész, az kicsit túlzás, mert még át kell néznem párszor, hogy minden pontosan úgy legyen, ahogy én akarom és azt az érzelmet közvetítse, amit közvetítenie kell. Ezért is írom ilyen rohadt lassan, mert abszolút ismeretlen terepen járok. Mármint úgy ismeretlen, hogy nagyon érzelemközpontú az egész, míg én inkább a cselekményt kedvelem, és most végig úgy érzem magam, mintha egy kötéltáncos lennék, akit elfelejtettek kikötni és még csak védőhálóm sincs, elég hát egy rossz lépés a szörnyethaláshoz.
Azért persze megy ez nekem és hozni is fogom, csak még meg kell találnom az ideális egyensúlyt a pihentetés és a halogatás között, mert az még nem mindig sikerül. Most mondjuk szerintem a halogatás van képben, sajnos, úgyhogy nem is igérgetek semmit.
Illetve dehogyisnem! Vért, könnyeket és fájdalmat, mert olyan végjátékkal készülök nektek! Csak jussunk el odáig.

Óh és van már rá egy bétám, mert rájöttem, hogy ilyen léptékű műnél fel kell adnom az elveimet és szerezni valakit, aki visszamenőleg is átfutja a ficit, és szól, hogy mire figyeljek és mit javítsak. Rendes srác, rossz szavam nincs rá, csak hát a jávoromhoz képest mindenki olyan puha kritikus és vigyáz rám, mintha himestojás lennék, amire az égadta egy világon semmi szükség. Tökéletesen tudom fogadni a normálisan megfogalmazott és építő jellegű kritikát és ezért is ezer hála jávoromnak. Annak ellenére, hogy mindig van bennem egy alap idegesség, ami mindenkiben benne lehet, ha kritikus szemek vizslatják a művét, én iszonyatosan hálás vagyok neki, mert ha egyszer tudok olyat írni, amire ő is azt mondja, hogy ez igen, akkor joggal leszek büszke magamra. Addig nem igazán.

És nem afféle önbizalomhiány miatt, hanem azért mert a művészet közönség nélkül nem művészet és ha én magam miatt írnék, akkor abból nem hiszem, hogy lenne bármi is. Ezért aztán mindig elképzelem, hogy másoknak ez hogy tetszene, vagy hogy mit reagálna rá, és ez segít át a kezdeti szakaszon. Úgyhogy ha az előre elképzelt reakció bejön annál jobb visszaigazolás nem is kell.

Ezenfelül pedig van nektek egy nagyon jó tanácsom. Ha van valaki, akárki, mindegy ki, aki egyszerre szereti és tiszteli a munkásságodat annyira, hogy felhívja a figyelmed a hibáidra, akkor azt az embert ha kell vaslánccal kötözd magadhoz és becsüld meg alaposan.
Komolyan beszélek, mert te is így fogsz a legtöbbet fejlődni és tanulni és így még azt sem fogod elfelejteni, hogy hol kezdted és mennyi tanulnivalód van még. Úgyhogy nagyon szeressétek és tiszteljétek azt aki normálisan, köntörfalazás nélkül, emberi hangnemben megmondja, hogy mit csinál rosszul és hisz benned annyira, hogy tudja ezeket ki fogod javítani.

Azt hiszem elmondtam azt, amit ezzel el akartam mondani, szóval jöjjön az én kedvenc részem, amikor beszélhetek az írásról, meg a terveimről!
Azt már tudjátok, hogy mi van a crossoveremmel, de miket tervezgetek ezen felül?

Nos, pályázatra saját anyagokat, mert egyrészt felháborító, hogy mennyire nincs leírva egyetlen régi és jó ötletem se, másrészt pedig találtam egy rakat nagyon jó pályázatot, amikre muszáj leszek rohadtul összekapni magam.
Eleddig ez nem nagyon sikerült, mert megint az a kacifántos helyzet van, hogy vagy időm van, van energiám, esetleg ötletem. A három együtt rohadt ritkán áll össze, de megoldom én ezt!
Arról pedig nem beszélünk, hogy a pünkösdöt a heverészésre basztam el, mert valahogy fel kell töltődni! Igyekszem magamhoz türelmes lenni, hiszen a szellemnek is kellenek üresjáratok olykor-olykor.
Jó, jó, abbahagytam és komolyra fordítom a szót, és megyek sorba a pályázatokkal, hogy miket akarok írni, és azt mikorra kéne produkálni.

Június 30.-án jár le a Magyar Irodalmi Ház egy kötetlen témájú novelláskötete, amit főleg és elsősorban a megjelenés miatt akarok megpályázni. Nos, azt hiszem oda vagy a "Túl tökéletes"-t fogom megírni, vagy beküldöm azt, ami már amúgy is készen van, és egy másik pályázatba már nem fért be. Lehet átpofoztatom valakivel és akkor azzal kicsit kevesebb gondom lesz. De még meglátom.
A "Túl tökéletes" amúgy egy urban fantasyba csomagolt valláskritika, és ez némi magyarázatra szorul. Ugyanis négy éve, körülbelül négy, kitaláltam egy meleg nyári hajnalon egy novelláskötetet, amiben mindegyik novella egy-egy fricska lett volna a társadalomnak, mert nem titkoltan szeretek polgárokat pukkasztani. Nos, ez nyilvánvalóan ebbe a formába nem fog elkészülni, de nekem ilyenkor könnyű dolgom van, mert előkapok egy nagyjából passzoló ötletet és megírom. Bár ha őszinte akarok lenni, akkor ez az első, amire ebből írok, és ráadásul a nyitó novellának is terveztem.
A történet röviden annyi, hogy van egy szépségiparos, akinek a termékei kezdenek kifutni a divatból. A férfi mindent megtesz, hogy életben tartsa a céget, amihez nem szégyell semmilyen eszközt bevetni, így hát amikor véletlenül foglyul ejt egy angyalt, azonnal azon kezd el töprengeni, hogy miként vethetné alá a céljainak. Végül lecsapolja a vérét és belekeveri egy arckrémbe, amitől az emberek szemmel láthatóan szebbek lesznek. Igen ám, de ennek nem várt következményei lesznek, főleg úgy, hogy a cégigiazgató kamasz lánya ellopott egy keveset a teszttermékből. Az emberek lassan egyre szebbek lesznek és egyre kevesebb lesz az árnyék, szó szerint.
Ennek a sztorinak az üzenete valami olyasmi lenne, hogy az ember soha nem lehet tökéletes, mert önmagában tökéletlen és ha mégis megpróbálja elérni akkor annak csúfos kudarc lesz a vége.

Aztán van egy verspályázat, amire nem tudom, hogy mit fogok beküldeni, mert a megírtak közül semmi nem igazán tartozik bele a jeligébe, szóval írnom kell egy újat. Amihez viszont csend és egyedüllét is szükségeltetik, amit meg aztán még úgyse kapok meg. Lehet, hogy majd leténfergek este a parkba, ott senki nem zavar és költök valamit a nyárról.
Mert hogy a nyár az egyik kulcsszó. Érdekes lesz, de hát a kihívások erről szólnak.
Ő pedig július 30.-án ér véget, arra kell összekaparnom.

A következő pedig egy novellapályázat, amire egy nagyon jót kell villantanom, valami valóban egyedi hangvételűt és ütőset, mert nagyon pénzdíjas, Milliós nagyságrendűen pénzdíjas, szóval alaposan fel kell kötnöm a gatyámat, hogy valami olyat küldjek be, amire még annyira se számítanak, mint a spanyol inkvizicióra mert olyan egyedi.
Hjaj, szeptember harmincadikáig kell összeszednem magam, úgyhogy erre van időm, de nem szabad elengednem magam, mert ha azt akarom, hogy valóban ütős legyen, akkor legalább egyszer pihentetnem kell és minimum két bétával átnézetni.
De még azt se tudom, hogy mit írjak rá!
Oké, ezzel kapcsolatban még párszor be kell vernem a fejem a falba. Addig is igyekszem magammal elhitetni, hogy van saját stílusom.

Óh és van egy regénypályázat szintén milliós pénzdíjjal, de arra legalább tudom, hogy mit akarok összehozni, csak az se olyan laza és menő, mint amilyennek lennie kéne. Egyedül a címe az, amivel meg vagyok elégedve: Én a lázadókkal vagyok!

Nos, ennyit a saját írásokról, következzenek a ficik, amikből nincs akkora felhozatal, mint bárki is gondolná. Nem tudom miért alakult így, de most mind fogadjuk ezt el.
Amivel elsősorban foglalkozni akarok majd az a sci-fi SPN AU-m, mert egyszerűen túl sok munkát öltem bele ahhoz, hogy ne írjam meg, és gyerekek ígérem, hogy nagyon laza és menő lesz, és koherens és még karakteríveket is tervezek bele.
Csak még mindig annyi nyitott kérdésem van, még magában a világ kialakításában is, hogy ez se holnap fog érkezni. De megírom, hiába zártam le végleg magamban a sorozattal való kapcsolatom. De erről majd a poszt végén.

Aztán erősen érlelődik egy Doctor Who/Gravity Falls, egyrészt mert konstans képtelen vagyok egy fandomon belül gondolkodni, másrészt pedig én nagyon élem a Mabel/Bill párost. Ne, ne is kérdezzétek, úgysem tudnék rá magyarázatot adni. A másik pedig, hogy nagyon látom magam előtt, ahogy a Doctor, szigorúan a tizenkettedik, áll a Bill által megszállt Mabel előtt és így a lángoló tekintetével közli Billel, hogy nem fog veszni hagyni senkit.
Sajnos ennél több nincs meg, pedig az az imádat amit én Capaldi iránt érzek! Nekem Eccleston volt az első Doktorom, és mindig is ő lesz, de Peter KingOfFuckingEverything Capaldi ő sajnos nem hogy kilóra megvett, de kiporciózott és el is adott. Annyira eszméletlenül zseniálisan játszik, mintha már a túlvilági életéért is játszana, annyi tűz és lendület sugárzik belőle, olyan profizmussal kezeli a szerepét! És ami a legszebb az egészben, hogy végre, VÉGRE, kapott egy méltó évadot, companiont, úgyhogy tényleg a fanszívem már ezermillió darabokra tört miatta.
Meg amiatt is, hogy sokan, akik eddig nézték, most azért nem nézik, mert öreg... Már bocsánat, de egy KÉTEZER ÉVES TIMELORDRÓL BESZÉLÜNK!
Fuh, bocsánat, de nagyon fel tud baszni, amikor ilyen ok nélkül okokra fognak valamit, mert Capaldi az Atyaúristen, és még ha nem is érzi magának valónak a Doktorát, akkor legalább azt mondaná! Nem azt, hogy: Öreg...
Abbahagyom, mert komolyan ideggörcsöt kapok.

Huh, lassan befejezem ezt a posztot, amit amúgy lassan már egy hete írok, és semmi érdemleges nincs benne. Nem baj a következőbe se lesz :D
Legyetek rosszak!

U.I: Az albis élet is megérne egy misét :"D ÉS tudom, hogy akartam még valamiről beszélni, de elfelejtettem, szóval nem beszéltem