#105 - Pride, Pride, szív

Ha őszinte akarok lenni hozzátok fiaim, akkor fogalmam sincs, hogy honnan jött a "zászló, zászló, szív" dolog és hogy egészen pontosan mit jelent, és most már nem is merem megkérdezni, de annyira azért nem szégyellem eme kimaradást, hogy ne használjam, mint blogcím.

Mentségemre legyen mondva, szinte nulla mennyiségű hírt fogyasztok, és a Harcosok Klubja agyfaszt is csak hetekkel később tudtam meg, hogy mégis micsoda, és hát srácok, az az igazság, hogy boldogabb voltam tudatlanul. Úgyhogy szerintem most se éri meg felvilágosodnom, mert csak indokolatlanul felmenne az agyvizem és az ebben a melegben nem épp a legjobb ötlet. Főleg, hogy most éppen vissza van adva a hitem az országban.

A tájékozatlanságomra egyébként is nagyon jól rámutat, hogy fogalmam se volt arról, hogy tényleg be volt tiltva a Pride. Én teljesen abba a hitbe voltam, hogy ez csak a szokásos mismásolás volt, hogy jaj nem engedjük meg, de aztán mégis, de hogy nem, bár aztán lehet, hogy mégis, és csak szokásból mennek végig a "így készülj fel a Pride-ra, meg általában egy tüntetésre!" kisokosok. Meg ugyan mondták nekem közben is, hogy vannak arcfelismerő kamerák, de akkor se esett le, mert hát persze, hogy vannak, diktatúrában élünk, most mégis mi másra számítanák, amikor évtizedek óta megy a gyűlöletkeltés?
És aztán másnap, mikor átpörgettem a híreket, hogy na, akkor ki mit mondott, akkor jöttem rá, hogy ez tényleg, rendesen és abszolút be volt tiltva! Én meg ültem a kanapémon, hogy ja, jó, oké, rendben, köszönöm, hogy most már mindent értek.

Viszont így legalább kipipálhattam egy életre a be gay, do crime sort a bingókártyámon.

Mondjuk azóta se hallottam, hogy volt-e egyáltalán bármi értelmük, hogy fel voltak szerelve, vagy csak simán belátták, hogy azt a mennyiségű tömeget egyáltalán nem érdemes átfésülni. Főleg úgy nem, hogy amúgy minden teljesen békésen ment.
És csendesen.

Életem legcsendesebb Pride-ja volt, mert hogy elvesztek a kamionok a tömegből, és sajnos lemaradtunk a kutyáéktól, akik mindig jó zenét tolnak, legyenek bárhol is. Igaz, én még úgyis megyek megmozdulásaikra, plusz jövőre is lesz lehetőségünk erre, szóval annyira nem húzom a szám, inkább örülök, hogy láttam őket. Elővették a szürke Pride-on használt nagy zászlókat is, amiknek vigyorogtam egy sort. Irigyelni nem irigyeltem tőlük, elvégre akkor én is zászlóvivő voltam, le is égett rejtélyes módon a karom, csak örültem, hogy látom azokat is.

De hogy tizenhárom kamion jutott olyan kétszázezres tömegre, szóval nem nehéz elképzelni, hogy mennyire eltüntek a tömegben.
Mert tömeg, az volt.

Már amikor kimentünk, akkor látszott, hogy ez egy nagy megmozdulás, és amikor benne voltunk a fősodorban, akkor is pedzegettük, hogy tuti rekordot döntöttünk hazai léptékben. Csak arra nem számítottunk, hogy nem csak az itthoni Pride-n való részvételszámot ugrottuk meg toronymagasan, de hogy még az egyéb tiltakozások és felvonulások létszámát is.

Bár erre már abból rájöhettünk volna, mikor belefutottunk a járdán, út szélén álldogálló tömegbe, és gyakorlatilag nem tudtál megmozdulni. Volt már életemben részem olyan helyzetekben, ahol feltorlódtak az emberek, de hogy ennyire beszorulva még nem voltam. Egyszerre megértettem, hogy miért veszélyes, hogyha nem biztosítanak vészkijáratot, kitör valami pánik, és nekilódul a tömeg, és agyontaposnak. Mert eddig én azt hittem, hogy jó, hát biztos van valami hézag, meg el lehet férni, de nem.
Nem férsz el.
Ha nem maradsz állva, neked véged.
Szerencsére itt semmi ilyesmi nem volt, csak mérgelődés, hogy nem sikerült a szervezőknek eloszlatni egyenletesen a tömeget, meg hogy se előre, se hátra, de hogy amúgy viszonylag nyugodt maradt mindenki. De így is egy érdekes élmény volt, amit nem kívánok megismételni.
Az, hogy nem jött ki a tömegiszonyom, azt nem tudom minek köszönjem, annak, hogy tudtam, ha most beüt a pánik, az nem lesz nagyon szerencsés, vagy egész egyszerűen az agyam nem a tömeget dolgozta fel, hanem azt, hogy mennyire nem lehet elférni, és közben arra koncentrált, hogy ne veszítse el a többieket. De akár az is lehet, hogy mivel ez volt az első találkozásom ilyen szintű tömeggel, ezért aztán elfelejtett bebootolni a pánik.

Akárhogy is, örülök, hogy nem jött ki, és végül sikerült becsatlakoznunk a sodorba, de hogy átküzdeni magunkat nem volt egyszerű.
Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy micsoda állapotok voltak a két szélén azok között, akik csak nézték, vártak, vagy bármi más miatt nem csatlakoztak a menethez. Én még ilyet nem értem srácok, és egyrészt nagyon örülök, hogy ennyien voltak, de másrészről meg nem akarom még egyszer átélni, ha ez lehetséges.

A szervezőket nem hibáztatom, egyértelműen nem számítottak ekkora tömegre, szerintem senki nem számított ekkora tömegre, és úgy lehetettek vele, mikor felkészültek, hogy elég lesz az, ahogy a tavalyi években felkészültek.
Nem lett elég.
Ami egyrészt nagyon jó, mert instant visszatért a reményem az országba, de hogy közben meg: egy gombostűt nem lehetett leejteni.
De mondom, mindenki többé-kevésbé nyugodt volt, nem hallottam veszekedést, nem tört ki se harc, se pánik, az meg hogy mindenkinek elege lett a helyzetből, teljesen érthető volt, de nem lett belőle baleset.
És miután bejutottunk a menetbe, ott már teljesen oké volt, na de addig? Holy fucking shit, én ilyet még nem értem.

A menet maga meg meglepően csendes volt, egyrészt azért, mert nem sikerült kamion mellé kerülnünk, másrészt azért mert nem kiabált senki rigmusokat, és csak alkalmanként ment a hujjogatás, bár ha megkérdeztek se tudom megmondani, hogy egész pontosan mire. Valahol elkezdődött, én meg csatlakoztam, de ennyi. Én még ilyen csendben nem meneteltem sehova.
Remélem, hogy ezt senki nem úgy érti, hogy literálisan néma csönd volt, mert hogy kétszázezer ember egész egyszerűen nem tud csendben lenni, és mindenki beszélgetett, nevetgélt, meg általánosan létezett, de hogy nem volt semmi háttérzene, vagy rigmus ordibálás.

Pedig valahol az egész egy politikai tüntetés is volt, rengeteg táblát láttam, meg, halljátok, most kapaszkodjatok meg, mert hogy ilyet én még nem értem: mihazánkos is kint volt velünk, a tömegben, ugyan full gearben, de hogy még ő is belátta, hogyha a Pride be lesz tiltva, akkor az ő megmozdulásaikat is betilthatják.
Láttam vele egy tök jó interjút, és tök jó volt látni, hogy valóban értelmes. Az egész Kárpátia, Nagy-Magyarország, mélymagyar vonulatot meg bőven van még ideje kinőni, én is így kezdtem, aztán nézzetek meg most. És egy nagyon jó kezdésnek látom, hogy akkor kijött ő is.

És nem ő volt az egyetlen, aki azért volt kint, mert meglátta, hogy ez az egész túlmutat saját magán, és letette a két centjét amellett, hogy mégis miféle országban akar élni. Úgyhogy most büszke vagyok az országomra. Jó lenne ezt a mentalitást megtartani a választásokra, mert hogy ha mindenki elmenne szavazni, akkor le tudnánk váltani egy kevésbé rosszra ezt az agyfaszt.
De hát az apátia nagy úr, és nem ítélkezhetek, mert hogy én is benne voltam ebben az állapotban, hogy miért csinálj bármit, amikor amúgy is minden pusztulásra van ítélve, de szerencsére kinőttem, és bár nem csinálok sok mindent, de legalább a hozzáállásom megváltozott. És talán ha az emberek vették arra az energiát, hogy kimenjenek negyven fokban egy Pride-ra, akkor talán a szavazásra is el fognak menni. 

Mondjuk ha őszinte akarok lenni, az apátia amúgy is kihúzza nálam a gyufát, mert oké, hogy nem fogod egyedül megverni a greedy corporationokat, de ha nem is teszel semmit, akkor csak passzívan része leszel a status quónak. És teljesen oké, ha csak egyetlen dolgot csinálsz, a lényeg, hogy tegyél valamit. Mert neked is jól fog esni.
Pont ugyanezért álltam be passzivistának, és eddig még nem nagyon csináltam mást, mint segítettem kipakolni nekik meg felállítani a sátrakat, de hogy segítettem! Hozzájárultam ahhoz, hogy meg tudják tartani a programjukat, úgyhogy hozzátettem a két centemet. 

Azt hiszem ennek az egésznek kicsit köze van annak, hogy az igazi életnek izgalmasnak meg egzotikusnak kell lennie, máskülönben nem éltél igazán, és hogy a komfortzónádból való kilépés valami adrenalinfröccsöt okozó dolognak kell lennie. Nem tudom, hogy más is benne volt-e ebben a mindsetben, vagy csak nekem sikerült teljesen és tökéletesen félreértelmeznem és évekig benne voltam abba, hogy mivel én nem csinálok semmi izgalmasat, ezért aztán nem is élek igazán.
Ne tudjátok meg milyen nehéz volt ebből kijönnöm, és rájönnöm, hogy a csendes, kicsi örömök is örömök, és ha a komfortzónámból való kilépés azt takarja, hogy elolvasok egy olyan könyvet, amilyet általában nem tennék, akkor azt jelenti. Persze, tuti vannak olyanok, akik hirtelen fellelkesülve vadvízi evezésbe fognak, de én csak megpróbálok rajzolni, mert hogy ez olyasmi, amivel soha nem próbálkoztam, és meg voltam győződve róla, hogy hát minek is tenném, hogyha semmi tehetségem nincs hozzá? De kiderült, hogy rajzolni fun, és nem kell jónak lennem benne. (Meg mindenkinek szóltam, hogy egyelőre még nem akarok kritikát, mert csak arra hajtok, hogy komfortos legyek, és ha ez megvan, utána jöhet a kritika. Szerencsére mindenki abszolút megértő.)

Meg a másik amin állandóan stresszeltem, hogy még csak minimális hajlandóságom sincs arra, hogy másszak a karrierlétrán – tudom, hogy van erre egy szó, de hogy az istennek nem jut eszembe, és ha eszembe is jut, akkor utána rögvest el is felejtem –, és hogy ez így valamiféle beépített probléma velem, de aztán rájöttem, hogy ha nem akarok ezzel foglalkozni, akkor nem is kell. Tökéletesen boldogan elvagyok azzal, hogy bemegyek, ledolgozom amit le kell, hazajövök és holnapig nem is gondolok az egészre.

Egészen biztos vagyok abban, hogy tudnék még példákat hozni erre, hogyha nem hajnali háromkor gépelném ezt az egészet, de egyelőre kifogytam az egészből.
A lényeg meg az, hogy teljesen rendben van, hogyha nem csinálsz Nagy és Izgalmas dolgokat, rendbe van, ha megelégszel azzal, amivel csak így abszolút content vagy, és teljesen rendben vagy, hogyha nem feszíted túl konstans a határaidat.

Nem azt mondom, hogy ne is akarj változni, ne akarj fejlődni, ne akarj több lenni, de hogyha kitaláltad az életed, meg rájöttél, hogy mivel vagy komfortos, mivel nem, és látod, hogy miben kell fejlődnöd és törekszel arra hogy jó ember legyél, akkor teljesen rendben vagy. Az élet nem verseny és a halál nem célszalag.

Azt hiszem gyerekek kibukott belőlem a harminc év feletti és/vagy felnőtt.
Nyilván vannak problémáim, meg a pénzügy az valószínűleg halálom napjáig el fog kísérni, de azért összességében jó érzés, hogyha vannak dolgok amiket sikerült megfejtened magaddal kapcsolatban, van mozgástered, vannak olyanok melletted akik szeretnek és elfogadnak, és teljesen rendben van, ha ez nem valami nagy és misztikus dolog, hanem csak egy kicsi és valós dolog.
És teljesen rendbe van, hogyha ebbe az életbe a szelektív szemétgyűjtés fér bele, vagy egy közösségi megmozdulás, vagy egy séta a városban százkilencvenezer másik ember mellett egy jó és fontos ügy érdekében. Mert oké, hogy csak egy ember vagy, de közben te is egy ember vagy, és nélküled kevesebben vannak.
Szóval menj el szavazni is!

Ha, nagyjából sikerült visszavezetnem, fejlődök!
Meg is veregetem a vállam érte, nagyon jó vagyok.

Szóval a séta maga teljesen nyugodt volt, bár egy ponton módosítani kellett az útvonalat, mert az ellentüntetők elfoglalták a Szabadsághidat, de hát az a jó Budapesten, hogyha egy hidat elfoglalnak, van mellette még nyolc másik, szóval igazából nem nagyon szorítottak sarokba senkit.
Na meg őszintén: kétszázezer ember ellen most mégis mi a fenét fog kezdeni harminc ember? Nem azt mondom, hogy akkor kezdjünk téglát dobálni - bár az utcakő ingyen van -, de hogy erőviszonyokat tekintve mi álltunk jobban. De a béke kedvéért elsétáltunk egy másik hidra, és bár összetorlódott a tömeg, de egyáltalán nem volt belőle probléma, mindenki szépen, lassan haladt, és nem lett kibírhatatlan tömegnyomor.
Viszont ehhez kapcsolódik a legviccesebb sztorija a Pride-nak.

Az ellentüntetők természetesen meghallották, hogy akkor másik hidat választottunk, és megpróbáltak átjönni, de itt jön a fantasztikusan vicces része a dolgoknak. Ugyanis a rendőrség is ott volt, és mikor az ellentüntetők utánunk akartak iramodni, közölték velük, hogy: nope, itt maradtok.
És nem engedték le őket a Szabadság-hídról! Onnan voltak kénytelen végignézni ahogy az egész Pride átvonul az Erzsébet-hídon! Elmenőben láttuk a rendőrautókat, meg a rendőröket, akik őrizték őket, és bár sajnos az arcukat onnan nem láthattuk, de hogy el tudtam képzelni, hogy mennyire csalódottak lehetnek szegények.
Szóval így történt, hogy ezen a Pride-on két darab ellentüntetőt láttunk, ami rekordalacsony szám, és nem segített azon, hogy kevésbé legyenek szánalmasak.

Kedvenc sztorim esküszöm.
Okosak akartak lenni, de aztán csak megszopatták magukat,
A rendőrség, meg annak ellenére, hogy az egész rendezvény be volt tiltva, és nem kísérték úgy a felvonulást, a rendet ennek ellenére biztosították, úgyhogy ezért jár a kudos nekik. Meg hogy behúzták az egész Pride legviccesebb mozdulatát.
De közben meg a sajátjuk is ott vonult a tömeggel, szóval ezen a ponton csak szerezzenek be másik hobbit, nem tudom, tenyésszenek turult, írjanak rovást, vagy nem tudom, actually foglalkozzanak azzal a kultúrával, amiért annyira kiállnak, ahelyett hogy komplett idiótát csinálnának magukból.

Nem mentünk azonban végig mind az útvonalon, mert a vége előtt megint nyomorrá alakult minden a puszta számok miatt, plusz páran el is fáradtunk, úgyhogy visszamentünk Sybillékhez - majdnem azt írtam, hogy haza -, és csak feküdtünk a padlón, élvezve azt, hogy végre hűvös van.
Kálid Artúr áldja a légkondit.
És a floor time egy nagyon jó leeresztés volt a menet után, és még fagyit is kaptam! Meg a menet előtt ebédet is! Nagyon jók voltak hozzánk a vendéglátóink, és srácok, sose képzelitek el, úgyhogy inkább elmondom: megkóstolhattam a loooong loooong mant!
Remélem, hogy mindenkinek megvan az a reklámsorozat, ha nincs, keressetek rá, nem fogjátok megbánni. És az a nagy helyzet, hogy amit reklámoznak, az is rohadt finom.
Megvan, már akinek meglehet, azok a régi gyerek rágógumik, amiket ilyen rózsaszín és kék hengeres cuccban tároltak? És valami irgalmatlan hosszúak voltak, illetve az első két rágás után elment az ízük, úgyhogy betömtél a szádba még egy adagot, majd amikor annak is elment az íze, még egyet, míg végül az egész elfogyott tíz perc alatt. Na olyasmi textúrája és színe volt, de ízben meg közelebb állt a vegán gumicukorhoz, bár nem volt annyira töményen édes. Összességében véve finom volt, meg is ettem egymagamban az egyik csíkot, és volt bennem annyi, hogy kicsit elszégyelljem magam, de megbánni nem bántam meg semmit.
Finom volt.

Meg valami úton-módon varázsoltak ilyen bogyókat, amit a bubble teába tesznek, és tudjátok, hogy nem fogok utánanézni, hogy mi az, szóval csak mindenki képezze magát tovább gondolatolvasásból és tudja automatikusan, hogy mire gondolok.
És mivel volt fekete teájuk, meg tejük is, ezért aztán ittam egy jó kis tejes, fekete teát bubble-bigyókkal, és az a helyzet, hogy az is nagyon jó volt.

Amíg a vendéglátóink a kosztot osztották meg velünk, addig mi meg a sminkkészleteinket, hogy mindenki a neki megfelelő módon legyen csillámos, vagy egyéb módon kicsípve. Én is náluk sminkeltem ki magam, a Beetlejuice palettámmal, aminek még mindig annyira kis boldog vagyok! Viszont abból senkinek nem adtam, mert azzal kapcsolatban irigy vagyok, viszont a csupa glitter palettámat megkapták, aminek szintén nagyon örültek, és Winnie el is kérte hozzá a linket.
Előkerültek még egyéb testfestékek, arcra és bőrre ragasztható kis csillogós biszbaszok, meg egyéb kiegészítők, és még a token cisz fiaink is kaptak a hangulatból. Egyikük az arcára a csillogós biszbaszból, másikuk meg egy zászlót, és az egész csapatból fel lehetett volna állítani egy mércét, hétköznapitól az extravagánsig.

Most jut eszembe, hogy a selfiemet kitehettem volna az Instagramra. Nem mintha annyira sokat fejlődtem volna a selfiezésben, de így is elég jól nézek ki rajta, és arra tökéletesen megfelel, hogy flexeljek a kinézetemmel.
Az a helyzet, hogy mióta a Pixlr beleállt az AI-ba, és le kellett törölnöm a telefonomról és még nem találtam egy megfelelő pótlást helyette, azóta nem foglalkozok a képeimmel. Mert szeretem a világ összes filterét rájuk tenni, levágni, meg egyéb fun dolgokat csinálni, de hogy így most nincs hozzá megfelelő eszközöm, így aztán a fényképezést magát se űzöm úgy.
Úgyhogy ha bárkinek van bármiféle megoldása erre, ami egy másik appot takar, akkor legyen jó hozzám, ossza meg velem a tudást, ne tartsa magában.

Sminkelés közben meg megtárgyaltuk azt is, hogy miként lehet kicselezni az arcfelismerő kamerákat, és arra jutottunk, hogy ennyi csillámmal, meg minden mással az arcunkon, esélyük sincsen kiszúrni minket. Aztán miután megtapasztaltuk a tömeget, simán csak kiröhögtük a kamerákat, mert nincs az az alulfizetett közszolga, aki ezeket elmosódott képkockáról elmosódott képkockára átnyálazza, majd beazonosítja a képernyőn lévőket, és aztán az adatbázisból kikeresi a címüket, hogy random büntetés szabhasson ki rájuk a kormány.

Nagyon cuki próbálkozás volt tőlük, hogy tolnak egy Kínát hirtelen, de hát mi még mindig a Balkán vagyunk, szóval hacsak nem azt csinálják, hogy elkezdenek ABC sorrendbe és/vagy találomra csekkeket kiküldeni, nem hiszem hogy bármennyire is aggódnom kéne.
Azt nem tudom, hogy a tömegből kiemeltek-e valakit, bevallom a hírek követését abbahagytam körülbelül a második nap után, mert nem érte meg azt a stresszt, amit a többi hír elolvasásával szereztem. Szóval ha bármi történt is, akkor se tudom, de azt igen, hogy a jogsegély nincs messze, mert hogy kutyapártosok is megosztották a saját köreikben, hogy hova és kihez érdemes fordulni, ha a kormány úgy dönt, hogy veled akar példát statuálni. De természetesen ne akarjon.

Összességében eltekintve a vonulás eleji katasztrofális körülményektől egy jó napnak ítéltem meg, és jövőre is ott leszünk, ha törik, ha szakad.

Illetve ha már szakad, meséltem nektek, hogy a melóhelyen meg ötperces szüneteket rendeltek el a hőségriadó alatt? Nem tudom, nem emlékszem, úgyhogy most jól elmesélem nektek még egyszer.
Ki is rakták minden üzenőfelületre, hogy a dolgozók egészen biztosan betartsák, és még mások is odajöttek megkérdezni, hogy láttam-e, meg hogy látom-e az órát, hogy le ne maradjak a szünetről. És nem csak hogy kérdezgettek, hanem a megadott időben el is ment mindenki valami árnyékos/klimatizált helyre, engem is beleértve. Kicsit kultúrsokkba voltam, mert hogy én még életemben nem dolgoztam olyan helyen, ahol ezt a szünet dolgot tényleg betartották volna, és nem csak egy kinyomtatott szöveg egy random papírlapon.
Ha még védőitalt is osztogattak volna! De hát valamit valamiért, és őszintén szólva nem tiltakoztam az ellen, hogy kaptunk egy kis extra pihenőt.
Főleg mert hogy nincs beszerelve klíma, így aztán melegből megyünk be a melegbe, de legalább nincs egy kibaszott nagy kemence, mint a Festónál, és elég sok ventilátor is van, amiből nekem is jutott, így azzal meg a vizes kendővel a fejemen egész elviselhető volt a hőség.
Meg őszintén szólva kezdek belépni abba a korba, mikor kezdek kicsit háklis lenni, mikor pontosan rám jön a hideg levegő. Nem magával a klímával, csak azzal, amikor pontosan alatta állok, mert a telibe kapott hideg levegő annyira nem fun.

A vizes kendő meg a rendszeres szünetek mellett persze azért igyekeztem többet is inni, mert a hidratáció fontos, és amúgy is a meló segít többet innom, mint amikor itthon vagyok, és le is ment három liter minden nap, úgyhogy egyáltalán nem evett meg a fene annyira, mint amennyire beharangozták.
Mondjuk ami a legnagyobb problémám, az itt is az állás része, mert hogy rendesen tud fájni a talpam nap végére. A hungaropharmánál az egyetlen valódi előny az volt, hogy olyan munkacipőt kaptunk, aminek volt egy zselés része, ami megkönnyítette valamelyest az állást. Itt azonban acélbetétest kaptunk, mert ugye járnak közöttünk forkliftek, meg van amikor nehezebb dolgokat kell megemelni, viszont egy ponton szerintem venni fogok bele talpbetétet, mert ez így nem állapot.
Máskülönben jól bírom, bár azért amikor ülőmunkát kapok, akkor is tudok min panaszkodni, mert a szék megöli a derekam. Valószínűleg a büdzsébe nem fértek bele az ergonomikus székek, vagy nem tudom, nincsenek olyan székek, amik kifejezetten termelési területre valók, és nem gerincgyilkosok.
Jó, ezek igazából félig-meddig megoldható problémák, mert mind mondtam, veszek egy betétet, ha meg ülni kell, akkor egy ülőpárnát, ami szintén meg fog oldani pár dolgot.

Igaz, ami még szintén kultúrsokként szokott érni, amikor megkérdezik tőlem, mikor mondjuk már pár napja csinálom ugyanazt a feladatot, akkor odajön István, hogy minden oké, bírom-e még, én meg nézek vissza rá, hogy de hát miért ne lenne? Mit csináltam, amiből esetleg az jött volna le, hogy nem?
Kicsit felfoghatatlan számomra, hogy ez így komolyan érdekli, mert nem ehhez vagyok hozzászokva, és nem tud nem az lenni az első, második, sőt a harmadik reakcióm is, hogy amúgy valamit elrontottam, vagy nem jól csinálok, és még mindig folyamatosan megkérdőjelezem, hogy akkor tényleg csak az érdekli, hogy bírom a melót.
Ez nekem egy idegen koncepció, mert hát azért fizetnek, hogy ezt csináljam, szóval nem hiszem, hogy van nagyon itt választási lehetőségem, bár nem is nagyon bánom, mert én teljesen jól elvagyok ugyanazzal a feladattal, akár hetekig is. Na nem mintha ez előfordulna, mert általában kettő-három naponként cserélnek, és bevallom, egy ideig eltartott ezt is megszoknom, mert hát az volt az első gondolatom, hogy annyira rosszul csinálom, hogy át kell rakni máshová, de mindenkit ugyanígy rakosgatnak. Plusz eddig nem kaptam nagy lebaszást, úgyhogy remélhetőleg tényleg nincs velem nagy bajuk.

Meg szerintem már letelt a próbaidőm, de hát azért ki tudja, hogy miként számolják egész pontosan, attól a naptól mikortól él a szerződésem, vagy magától a hónaptól, mert akkor kicsit más a kettő, de akárhogy is, júliusban vége lesz és megnyugodhatom, hogy akkor ez egy állandó helyem lesz, remélhetőleg jó pár évig.

Szegény posztot hosszabb ideje írom, mint ahogy általában szoktam, de minden kifogásom az, hogy a) rohadt meleg van és b) feladta a működést a laptoptöltőm, és ezzel alaposan rám hozta a szívbajt. Mert nyilván más töltőfejjel nem működött, úgyhogy nem is tudtam csekkolni, hogy mi a fene baja van, és hétköznap történt, hogy akkor még csak át se futhassak senkihez, hogy hé, ez történt, meg tudnánk nézni, hogy mi mondta be az unalmast? Szóval pár napig laptop nélkül maradtam, mert természetesen fizu előtt pár nappal játszotta be, csak azért, hogy engem idegesítsen.
Szerencsére aztán kiderült, hogy csak magának a töltőzsinórnak volt problémája, és egy új töltő szépen megoldott mindent.
Selly közölte is, hogy most aztán tényleg semmi nem tart vissza attól, hogy megírjam az összes projektemet, amit nem tudok mire vélni, mert emlékeim szerint egyáltalán nem bántottam.

Az igazság fáj.

Talán, ami szerencsésen kijött ebből az egészből, hogy a fontosabb dolgaimat leszedtem egy pendrive-ra, mert nem tudtam, hogy mi baja van, és ha esetleg valami komolyabb, akkor legyenek már meg egy külső tárolón is az írásaim, meg a hangoskönyvek, meg az ebookok, meg még néhány fontos cucc.

Így most aztán van egy plusz mentésem, ami azért megnyugtató, még úgy is, hogy végül csak egy töltőzsinórt kellett vennem.  

 Jó, azért folytattam a Lábnyomok a hóbant, bár egy kicsit döcögősen ment, de hát ez mindig ilyen, plusz folyamatába mantrázom, hogy ez még csak az első draft, ennek annyi a feladata, hogy létezzen, aztán majd ráérünk javítgatni. Lett egy szép Focuswriteres doksim, csecse háttérrel meg mindennel. Újra letöltöttem azt a programot, és remélem, hogy ezúttal nem csinál olyat a drága, hogy csak úgy bezárja magát és közben baszik elmenteni vagy húszezer szót. Fél nanónyi munkámat tette a levesbe, csak az volt a szerencsém, hogy volt egy 4thewordsos doksi is belőle, így aztán nem veszett el örökre, de gondolhatjátok, hogy évekre megutáltam.

De hát most letöltöttem újra, mert töröltem a Windows fiókomat, viszont a pót-Word programba nincs teljes képernyős mód, ami nekem meg pontosan annyira elengedhetetlen, mint a zene íráshoz, úgyhogy nem maradt más választásom.
Oké, lehet van másik ingyenes szövegszerkesztő, amiben szintén van ilyen funkció, de eltekintve attól az egyetlen iszonyatos tragédiától szeretem a Focuswritert, mert hogy pontosan arra helyezi a hangsúlyt, amire egy első draftnál kell, és még írógép hangokat is tud közben.
Na meg genAI mentes.
Ez egy nagyon fontos kitétel, hogy nincs benne a tőzsdések legújabb kedvenc játékszere, ami miatt töröltem a Microsoft fiókomat. Meg nagyon szeretném tudni, hogy miként lehet leállítani a Windowsnál, hogy gyakorlatilag kémprogramként mindent ellopjon, mert az egy dolog, hogy a kínai kormány mindent tud rólam, meg még két dolgot, de a saját szellemi tulajdonomat szeretném megtartani, ha már vért, verítéket és időt ölök abba, hogy évenként egy-két novellát összehozzak. Legalább ennyi szabadságom hadd maradjon, hogy bassza meg őket egy taliga jegesmedve.

Nem, ebbe most nem megyek bele, mert vasárnap van, álmos vagyok, és nincs elég káromkodás a világon, ami ki tudná fejezni az ellenérzéseim.

Ott tartottam, hogy horrornovella, amit folytattam végre.
Messze sajnos nem jutottam, de hogy itt igazából még mindig az a lényeg, hogy elkezdtem, és nem akarom felgyújtani a fenébe. Oké, vissza kellett törölnöm egy kicsit, mert hogy útközben átszerkesztettem a csontvázát, és ahol abbahagytam, az már annyira nem működött, így javítottam, majd folytattam is. Most már csak az kéne, hogy akkor ezt valahogy konzisztensen csináljam, és akkor a nyáron ezzel még végeznék is.

Félálomban eszembe jutott, hogy egy ponton én véletlenül néztem egy olyan csatornát, ahol a csaj különböző híres írók írói munkaritmusát próbálta ki, és emlékszem hogy volt egy abszolút madlad is közöttük, aki a fizikai munkája előtt még x mennyiségű órát írt, meg utána is, és mindezt ilyen abszolút megszakadós stílusba. És igazából én is azért kelek fel korábban a meló előtt, hogy tudjak írni, de mégse jön össze, ami egy szégyentelen dolog, és mélyen irigylem fent említett madladot.
Ezen nem segít, hogy kifejtettem a múltkori posztomba, hogy a láthatatlan falon nehéz túljutnunk, mert az irigységre nem hat a racionális szép szó.

Írás fronton nagyjából ennyi történik, meg az, hogy végre kitaláltam a buzi táltosaimnak az átívelő szálat. Szerencsétlen regényen is lassan egy évtizede dolgozom, de hát mindig változik kisebb-nagyobb mértékben, és ezen nem segít, hogy akkor bedobtam az egészbe egy sci-fi szálat, mert miért is ne.
És az megvolt, hogy a fennálló rendszer ellen megyünk, csak nem sikerült rájönnöm, hogy egész pontosan miért is, illetve mi köze az egészhez a tündéreknek, na meg, hogy akkor mi legyen az új rendszer a trilógia végén. De kitaláltam!
Nagyjából!
És eldöntöttem, hogy nyílt mágiájú világ lesz, ami még vissza fog jönni seggbeharapni, mert hogy amúgy nincs kedvem annyira nagyon kidolgozni, mint inkább a meglévő dolgokra rászórni némi mágiát és megelégedni az egésszel. Közben pedig folyamat mantrázom azt, hogy amivel nem akarok foglalkozni, azt nem kell beleírnom.
Igen, van jó pár írói mantrám, mert hát ez egy ilyen szakma.

Illetve azért is döntöttem még a nyílt mágia mellett, mert így könnyebb lesz korruptálni a nem-mágikus politikai rendszert és vica versa. Kvázi olyasmibe gondolkodok, hogy a jedi rend helyett egy sith rend lett volna és az ő közreműködésük a Köztársasággal. Aztán a végére ezt lecseréljük kvázi egy jedi rendre, és elvágjuk a nem kellő szálakat. Nem akarom teljesen kívül helyezni őket a politikai rendszeren, csak felépíteni egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb Tanácsot.
Még azt kell kitalálnom, hogy amúgy a sima emberi politika mit nyer ebből az egészből. Mert az egy dolog, hogy hatalmi megtámogatást, hiszen azokkal kevésbé lesznek hajlandóak baszakodni, akiket megtámogatnak a táltosok, de egyéb előnyökhöz is kell, hogy hozzájussanak, hogy megérje nekik is közel tartani őket. Valszeg ehhez ki kell találnom olyasmi mágiát, amihez a táltosok értenek kizárólag, vagy ők űzik a legmagasabb szinten, és ez igazából félig-meddig tiltott is. Nem feltétlenül azért, mert veszélyes, hanem mert túlzott mértében felborítja a természetes egyensúlyt. Mint ahogy a Fullmetal Alchemist: Brotherhoodban volt, hogy ugye az alkimisták nem készíthettek aranyat, többek között, és itt is lennének hasonló megkötések, bár ehhez előbb ki kéne találni, hogy mégis pontosan milyen képességeik vannak a táltosoknak, mire terjed ki a mágiájuk, mire nem, hol vannak a határaik és ilyenek.

Ez a másik indok, amiért nehezen haladok, mert hogy eszembe jut egy dolog, amivel haladni kéne, aztán arról beugrik egy másik, majd egy harmadik is integet, hogy hahó, nem ártana azt is kidolgozni, hogyha össze akarom rakni ezt a sztorit, és ennek a vége az lesz, hogy nem kezdem el egyáltalán, mert egyszerűen túlterhel az a mennyiség, amit ki kell dolgoznom ahhoz, hogy egyáltalán nekiláthassak a sztorit kidolgozni.
És nem tudom, hogy mások ezt hogy csinálják, de ha valaki otthon van a sorozat felépítésében és kidolgozásában, vagy tud egy megfelelő szakirodalmat, az ne tartsa magában!

Mert az a nagy bajom, hogy a legtöbb kreatív írást tanító cucc kezdőknek szól, én meg már vagy tizenhat éve koptatom a billentyűzetet, és elég sok mindent magamra szedtem autodidakta módon, úgyhogy ezek a könyvek nem segítenek, de nem tudom, hogyan keressek specifikus segítséget.
A helyzeten meg az se segít, hogyha konkrétan valamelyik projektemről kell beszélni, mert annyi mindent kell kidolgozni, hogy nem is tudok összefüggően beszélni róluk, csak darabok, vibeok, részletek vannak, ami meg nem feltétlen vezetnek előrébb.
Sehogy se jó ez, de azért próbálkozunk, aztán maximum elmegyünk kisszéket faragni.

Viszont pink lett a hajam!
És annyira jól néz ki, abszolút szerelmes vagyok bele!
Soha többet nem váltok vissza sima lilára, ez eszméletlen menő, és nagyon szeretem!
Winniéknél történt a beavatkozás, és az összes megelégedett vagyok. Annyira, hogy kivételesen nem akarom lekaparni a bőrömet, mikor a szemembe lóg a hajam, mert látom, hogy mennyire jól néz ki.
A melóhelyen is mindenki körbedicsérte, ahogy azt kell.
Már egy jó ideje akartam rózsaszín hajat, konkrétan azóta, hogy megnéztem a She-Rát, és hát Glimmer nagy inspiráció volt. (Oké, alapjáraton is Glimmer volt a kedvenc karakterem, nagyon adtam.) És roppant elégedett vagyok azzal, ahogy sikerült, színügyileg egy tumbli main character vagyok, formailag meg az összes evil lesbian corporate overlord, úgyhogy őszintén kijelenthetem, hogy I nailed it.

Na, de egyelőre ennyi történt velem, remélhetőleg sikerül kitalálnom a megfelelő és tartható írói rutint, és hamarosan rendes novellával is jelentkezhetem.
Legyetek rosszak és Erő legyen veletek!

Ui..: Megnézettem Wispékkel a Nerdy Prudes Must Die-t, és Wisp úgy döntött, hogy Clivesdale-i lakos lesz. Így számítson az ember a barátaira.