#109 - This the season

Beütött a november srácok, és vele együtt az összes írós kihívás! Kilby (not her real name) megölte ugyan a nonprofit szervezetet, de a kihívás szelleme tovább él, és nyilvánvalóan én is ugyanúgy részt veszek benne! Egyrészt már hagyománnyá vált, hogy ezt csinálom és meg is nyerem, másrészt minden, számomra fontos, szervezet és közösség sikeresen túlélte, így hát én is tudom tovább tolni.
Ez a poszt pedig egy minden értelemben vett, hagyományos prokasztinálás.

Eskü, még októberbe is elkezdtem írni egy posztot, de nem nagyon jutottam vele sehová, mert egyrészt preptoberi események történtek, és én megpróbáltam összehozni egy vállalható vázlatot, amivel aztán tudok dolgozni, másrészt meg halványlila fogalmam sincs, hogy mégis miért nem.
Szóval most pótoljuk azt is. Szószámba nem tudom mire számítsatok, mert hogy szószámbányászat egybekötve prokasztinálással és ujjgyakorlattal, hát az lesz a legjobb ha megegyezünk abban, hogy hosszú lesz.

Ezen az egészen nem segít, hogy a halloweeni bulim másnapján gépelem, és srácok az a másnap egy egészen más nap volt. Nem a három pohár sör ártott meg, hanem az a tény, hogy a szervezetem nem szeret hajnali kettőig fent maradni. Öreg vagyok én már ezekhez a hajnalozásokhoz!
Reggel nyolctól este tízig vagyok hitelesítve, vagy esetleg hajnali öttől, de hogy akkor már beiktatunk az egészbe egy alvást is, mert másképp nem húzzuk ki. A szilveszternél is úgy vagyok, hogy vagy előtte aludtam rá, vagy kettőkor fellövöm magamnak a pizsamát.

Ez kissé önellentmondásos, hogy munkába meg az éjszakás az első számú kedvenc műszakom, aztán a délutános és valahol a lista alján a délelőttös.
Csak az átállások, azok tudnak megborítani, mert hogy mit értesz azon, hogy két nap alatt újra kell programoznom valahogy az összes bioritmusom, hogy aztán ne boruljak le a gépről?

Ennek ellenére annyira örülök, hogy éjszakás leszek egy hét múlva! Letudok egy délelőttös műszakot, és aztán irány az éjszaka! Az átállás már most meg fog ölni, de közben plusz pénz, és a legnyugodtabb műszak. Feltéve ha nem lesz ott a Mérgező Aura Nő, aki gyakorlatilag olyan negatív és kiállhatatlan, hogy amikor elsétál a zöldség-gyümölcs standok mellett, a növények nem hogy elfonnyadnak, hanem rögtön a mumifikálódott állapotba kerülnek.
Mindig van valami baja, mindig kiabál és ehhez még teli torokból bömbölteti is a diszkót. Oké, hogy éjszakásba van és megteheti, de hogy gyűlölnék ilyen zajszennyezés mellett dolgozni.

Bár tudom kezelni, mert csak ilyen nyugodt, mindent-leszarok hozzáállással kell ott lenni mellette, mert ha egyszer a bőröd alá mászik, akkor aztán rohadt isten, hogy nem lesz egy normális pillanatod se. Plusz pont, hogy az ilyen típusú embereket még inkább idegesíteni szokta, hogy a te idegeid nem pattannak el az övével együtt.
A szenvedés társaságot kíván, és abban a pillanatban, hogy te nem vagy hajlandó társaságot szolgáltatni, nem tudnak veled mit kezdeni.
Ettől függetlenül nem szeretnék vele együtt dolgozni.
De addig is még van egy délelőttös műszak, amit le kell tolnom.

Ami viszont mindenképp nyerő dolog, hogy a délutános műszakomon történt a háromnapos audit, és ez olyan remek volt, mert senki nem lihegett a fejem felett, és kimaradtam az általános ideges zsizsegésből is. Az egész annyiból állt, hogy át kellett vennem a kék pólót - mert amúgy nem kötelező átvennünk a munkáspólót -, és kész. Senki nem jött oda a nyakamba, senki nem állt szóba velem, aki ismeretlen arc volt és feltűnően auditor kinézetű, a kisfőnökök se játszottak kis kék helikoptert, szóval tudtam békében hallgatni az audiobookom.

Pedig be volt harangozva, hogy mindhárom műszakot meg fogják nézni, és nem kétlem, hogy ez így is volt, csak szerencsére én nem tapasztaltam belőle semmit.
Annál inkább a rá való felkészülésből, mert nyilván mindennek ment a felcímkézése, amit teljesen megértek, bár a vizespalackoknál továbbra is meghúztam volna a határt, meg az összes dokumentum aláírása, ami esetleg még elmaradt, munka-és tűzvédelmi előadások ismétlése, és a személyes kedvencem, a munkahelyi etikett és egyéb dolgok előadása.

Tudjátok az a fajta, amikor előadják nektek, hogy tartsd rendben a munkakörnyezetedet, meg hogy mik a selejt típusa, yadda yadda, de volt egy pont, aminél aztán kollektívan megálltunk a fejlődésben. Szóba került az, hogy akkor mégis mi a teendő, hogyha feltűnően sok hibát tapasztalsz, és milyen mennyiségű hibáknál kell szólni a meósnak. Ez mind szép és jó, csak le volt írva, hogy x mennyiségű hiba felett meg kell állni a termelésben, amíg zöld utat nem kapunk, hogy akkor folytathatjuk.
Egy emberként horkantottunk fel, hogy ja, hát ez így rohadtul nem működik. Soha, senki nem állt le a gyártással, mert túl sok hibás volt, maximum annyit mondtak, hogy rakd félre, aztán majd kezdenek az egésszel valamit, ha egyáltalán kezdenek, és nem az lesz, hogy akkor megnézzük megjavul-e magától, vagy tényleg pénzt és energiát kell beletenni abba, hogy ne szart csináljunk.
De megállni?
Ugyan, kérlek, hagyjuk már.

Még másik géphez se feltétlenül raknak át, csak kihúzod ott a napot, aztán arra mész vissza a következő műszakodba, hogy hát nagyban piszkálnak valamit vele, vagy csak átalakították pont annyira, hogy még tudjál vele dolgozni. De az, hogy akkor ha x mennyiségű hibát észlelsz, és megállsz? Na, olyan egyáltalán nincs.

Aztán mikor ezt a nyilvánvaló tényt felhoztuk annak is, aki az egészet tartotta, közölte, hogy tudja, hogy nincs így, de az audit miatt muszáj voltak egy ilyet csinálni, és ha esetleg kérdeznék, hogy mit teszünk amikor sok selejt lesz, akkor ezt válaszoljuk, még akkor is, hogyha mindenki tudja, hogy ez egyáltalán nem valóságos, és nem így működnek a dolgok.
Mert hát meg kell felelni az auditon, ami nem azt jelenti, hogy akkor hirtelen minden fel lesz fejlesztve, vagy bármi logikus dolog, hanem azt, hogy hazudunk mindenről mindenkinek.
Ezen mondjuk nem lepődtem meg, mert hogy az auditoknak se szokása valósághű és realista módon vizsgálni dolgokat, szóval valószínűleg ők is benne vannak ebbe az egészbe, és teljesen nyilvánvaló számukra, hogy azoknak a dolgoknak a fele, amit kérnek, az nem is állhatna messzebb a valóságtól.
Igaz, ez csak a saját összeesküvés-elméletem.
Viszont az, hogy akkor ezt kell hazudnunk, és aztán még alá is íratták velünk a jelenlétit, ami egyúttal azt is igazolja, hogy tisztában vagy a rendszerrel, hát az csak megkoronázta az egészet.

Mondjuk tőlem aztán végül nem kérdezték meg ezt, mert hát nem is jártak felém, meg ki tudja, hogy egyáltalán feltették-e bárkinek is, és valószínűleg már el is felejtkeztünk erről, ami csak azért történt meg, mert audit.
Nevetséges, én mondom nektek, nevetséges az egész.

Viszont, ami meg tényleg tetszett és hasznosnak találtam, az a munka-és tűzvédelmi oktatás, mert a faszi aki tartotta, az fenn tudta tartani a figyelmet, és leigazolta azt, amit már úgyis tudtam, nevezetesen, hogy kis hazánk összes gyárában nevetségesen idejétmúlt gépekkel dolgoznak. De hogy olyan szinten, hogy már az anyacég országában tíz éve leselejtezett gépet idehozzák, és itt akkor a WD40, a szikszalag és a szentlélek ereje tartja egyben, és működteti még legalább harminc évig.
Ezt a tény eddig is sejtettem, de jólesett, hogy megerősítettek ebben, főleg azután, hogy betanítottak a MAHO-ra.

A MAHO gép nem egy rossz feladatkör, nincs vele semmi bajom, viszont maga a komputer része, amin beviszik a gépbeállítók, hogy akkor melyik program menjen, meg minden ilyesmit és nem hazudok, a Jurassic Park második részének a könyvében is ilyesmi számítógépeket írtak le.
Ezt ennél jobban nem tudom elmagyarázni, de hogy abban a könyvben leírt a komputereknek pontosan ilyen esztétikája van, mert hogy a MAHO is gyakorlatilag egy generációnál fejlettebb csak azoknál a rendszereknél, amik csakis és kizárólag a DOS parancsok működnek.
Egészen lenyűgöző.
Nyilván ugyanitt valahol szánalmas is lehetne, de igazából én ezt már annyira megszoktam, hogy fel sem tűnik. Ezen a ponton igazából már csak az lepődne meg, ha egy gép új lenne és normálisan működne is, de hát ilyenekre én nem számítok.

Viszont cserébe a Kühlwassert megjavították, vagy legalábbis összekalapálták annyira, hogy minden probléma nélkül sikerült háromszázhatvanat lehoznom.
Úgy, hogy a háromszáz az alap, és eddig mindig meg kellett harcolni azért, hogy legalább ennyi meglegyen. Ennél nagyobb darabszámért meg hajtanod kellett, amire tudod, hogy mikor van az embernek mindig energiája, kedve, bármije, főleg, mikor a huszonötödik sárga figyelmeztetést dobálja a gép úgy, hogy még csak húsz darabnál jársz.

De most ki lett cserélve az agya, legalábbis azt hiszem, illetve még egy alkatrésze, és most olyan szépen megy! A szerelő szekciónál is kikupáltak pár dolgot, így aztán azt se kell rángatni, amiért a csuklóm iszonyatosan hálás.
Így most, hogy szépen megy az egész gép, és nem kell szenvedni vele, egyből jobban tudok teljesíteni.
Hihetetlen, tudom.
Lehetséges, hogyha megerőltetnem magam, akkor le tudnám hozni a négyszáz darabot, de annyira nem érzem magamban a sztahanovistát.

Igaz, sztahanovistának alapvetően se éri meg lenni, mert annak, hogy jól végzed a munkádat, csak az lesz a vége, hogy még több munkát sóznak rád, az meg nem hiányzik. Szerencsére kijöttem abból, hogy akkor a hátamon viszem el a céget.

Jaj, erről beugrott egy másik nagy pillanat, ugyanarról az etikai meg minden egyéb fejtágításról. Azt hiszem pont a selejteknél jött elő ez is, hogy valahogy úgy akarták a fejünkbe verni, hogy minőségi munkát végezzünk, hogy megmondták, hogy mennyiért veszik valamelyik alkatrészt, amit gyártunk.
Én meg álltam ott, hogy most komolyan ezzel akartok ösztönözni? Hogy rávilágítotok, hogy mennyire rabol meg minket a kapitalizmus? Mert azt az adott alkatrészből sok száz darabot tudunk legyártani egy nap, hát azt hiszed, hogy van a szememben bármiféle pénzügyi értéke? És majd lelkiismeret furdalásom lesz, hogy jaj hát akkor pénzveszteség? Pf, hagyjuk már.

Azt nyilván fontosnak tartom, hogy jó munkát végezzek, meg lehetőleg minél kevesebb hibával dolgozzak, de ennek semmi köze nincs a pénzügyi értékéhez, csupán ahhoz, hogy szeretek jó munkát végezni.

Oké, ennek amúgy nem volt nagy jelentősége az egészhez képest, de hogy engem egy kicsit megállított a fejlődésben, mert hát számomra ez a lehető legnonszenszebb motiváció.

Aztán az audit, az én szemszögemből, simán lement, nem volt probléma, szóval pont ezért sikerült hétfő reggel úgy berúgnom az ajtót, hogy az visszafelé még pofán is vágott.
Mert odaraktak az egyik ülőmunkához, viszont aki előttem volt, pont ellenkezőleg pakolt, mint ahogy én szoktam, és mivel még a kicsi gülü szemeimen semmit nem láttam, és az agyam is még csak pudingként rezgett a koponyámban, úgyhogy sikerült elbaszarintanom a kis gépet.
Nem végleg, mert simán meg lehet szerelni, csak mivel ez is egy özönvíz előtti típus, ezért aztán simán elment rá másfél óra.

Erre a fajta hibára amúgy felhívták a figyelmem amikor odakerültem, és egész eddig simán el is tudtam kerülni, de hogy most arccal előre belefejeltem, ami miatt aztán rosszul is éreztem magam, mert hogy mégiscsak másfél órát töltöttek azzal, hogy akkor ezt megcsinálják.
Pedig maga a hiba az nem nagy, nem jelentős, nem vág tönkre semmilyen alkatrészt, egyszerűen csak annyira irgalmatlan a felépítése, hogy ez a hiba teljesen megöli.
Nevetséges.
Nem is szerettem.
Meg azt se szerettem, hogy akkor szerencsétleneknek ezzel kellett foglalkozni.

Bár azt teljesen jogtalannak érkeztem, hogy a savanyúmarci odaszúrt, hogy azért, mert a telefonomat nyomkodtam, ami már csak azért sem igaz, mert ott állt felettem az új kisfőnökünk. Plusz akkor nyomkodtam, amikor azon vártam, hogy visszajöjjenek és eligazítsanak, hogy mit csináljak, amíg ők ezt rendbe hozzák.
De csak egy kicsit húztam fel magam ezen, mert hogy amúgy érthető, hogy ő se volt boldog ettől, de hogy nem volt igaza.

Mindegy, meg lett szerelve, meg én is tudom hol basztam el, és hogy erre elsőre nem szabad itt rutinból nekiállni, mert ez lesz az a vége.
Meg ülőmunkát csinálhattam, úgyhogy nem volt rossz ez a hétfő, és remélem, hogy a hét többi része is nyugodtan fog telni. Szeretem amikor nyugodtan telik a hét.
És, és aztán éjszakás leszek! Olyan jó lesz! Az átállást ugyan egyáltalán nem várom, mert az mindig egy borzalom, de így egyrészt ennél is van valami pótlék, másrészt pedig el fogok jutni az összes write-inre ebben a két hétben!
Hashtag prioritások.

Ha pedig prioritások, idén is jól sikerült a Halloweeni bulim.
Ezt a hagyományt nagyon szeretem, nagyokat beszélgettünk, most rajtam volt a sor, mert kiveséztük, hogy mi a fasz volt az az egész Muffinnal, és gyerekek. Az egy nagyon weird dolog volt, és nem is fogok ennél többet foglalkozni vele.
Mármint én elmeséltem, aztán kaptam külső benyomást, meg sikerült helyrerakni, hogy miért, meg megálltam a fejlődésben, de aztán ezt kialudtam. Nagyjából.

Voltak sütik, snackek, és Béka a világ legfinomabb sörét hozta, gyerekek, most sikerült megértenem, hogy miért hívnak egy italt lágynak, mert hogy ez aztán abszolút lágy volt, és nem olyan agresszívan sör ízű. Egész biztosan venni fogok még magamnak.
Meg nagyon szórakoztató kvízeket töltöttünk ki, és többek között megtudtuk, hogy milyen négyeshatos állomások lennénk, meg hasonlók.

Nem szoktuk szétrúgni a házat, de nagyon jól érezzük magunkat, mint mindig, és abszolút feltöltött. Jövőre is egyértelműen meg fogjuk tartani, illetve lehet, hogy beleállok a farsangba is, de azt majd még meglátjuk.
Nem mintha annyira nagy bulikat csapnák, vagy olyan hű de tematikusra sikerülne feldíszíteni a lakást, viszont a szándék a lényeg, nem?
Bár az is biztos, hogyha farsangi bulit szerveznék, akkor ott egyértelműen az egyik falatoznivaló az ikonikus erős pistás szendvics lenne, mert hát anélkül egy iskolai buli se létezett, és mindig nagy sikere volt. A farsangot meg úgyis legutoljára áltsuliban tartottuk, úgyhogy ez egyértelmű döntés.
A másik meg a fánkok, de hát az olyan egyértelmű, hogy mondanom se kell.
Na, majd még meglátom ezt az egészet, főleg ha el nem felejtem.

Ha pedig már bulik, akkor ezen a szombaton tartok egy batyus brunchot is az írós társaságnak! Ami szintén egy kis laza cucc lesz, amin eszünk, iszunk, beszélgetünk és két kajakóma között még írni is fogunk. Úgyhogy ez se lesz ilyen világmegrengető dolog és biztos vagyok benne, hogy a lelkemnek is jót fog tenni, de abban is biztos vagyok hogy semmiféle összeröffenést nem akarok hostolni az elkövetkezendő három hónapban.
Ez a kettő egymás után azért kicsit sok a jóból, bármennyire is szeretek mindenkit, de hogy ennyit mosogatni! Főleg azért mert sütöttem sütiket, és szombatra is ki kéne találnom, hogy mégis mit csinálni, amik után szintén el kell mosogatni, és már most ki akarok miatta vetkőzni a bőrömből.
És akkor én csak egyszemélyes háztartást vezetek, hát ennek nem kéne ilyen megterhelőnek lennie! Nem az van, hogy túlságosan sok lenne a mosogatnivaló, hanem az, hogy rohadtul nem marad elmosogatva.

Ugyanitt, laza összefüggésben ezzel a problémával: nagyon szeretnék egy robotgépet, ami kever, meg minden ilyesmi. Konyhai robotgép my beloved.
Az air fryerem is nagyon szeretem, de hogy múltkor láttam két rekeszest, és fúha, hát olyat is szívesen birtokolnék! Meg akkor már olyan melegszendvicssütőt, amibe lehet gofrit is csinálni és még grillezni is.
Konyhai eszközök my beloved.

Amikor majd költözök az lesz az egyik első számú szempontom, hogy normális méretű konyhám legyen, mert esküszöm a kedvem negyven százalékát a sütés-főzéshez elveszi az, hogy a jelenlegi konyhám inkább lyuk, mint bármi más.

Ezt nagyon ügyesen levezettem, de hogy egyetlen lépéssel se kerültem közelebb ahhoz, hogy ki találjam mégis mi az istent fogok sütni pénteken. Jó, még van rá két napom, úgyhogy annyira nem izgulok, de tény és való, hogy segítene, ha tudnám, hogy egyáltalán édeset vagy sósat akarok-e.
Valszeg egy édeset mindenképpen összehozok, de hogy mellé? Eh, majd megálmodom, aztán majd tájékoztatlak titeket róla, vagy nem.

Ez attól is függ, hogy befejezem e szombatig ezt a posztot vagy sem, mert ha nem, akkor tuti el fogom felejteni ezt a részt, és soha nem tudjátok meg, hogy mégis mit sütöttem.

Tudom, színtiszta tragédia, egyikőtök se fog tudni aludni este.

Apropó írás: elkezdtem a zónámat!
Juhé!
És majdnem megbántam az egészet, mert amit én nagyon jó ötletnek tartottam, az majdnem visszasült a pofámba. (Egész biztosan nem ezt a szót keresem, de hogy ez most teljesen jó lesz, úgyis értitek, hogy miről beszélek.) Mert én nagyon ügyesen és okosan, és saját vállamat veregetve kitaláltam, hogy mind az öt választható főszereplő szemszögéből írok egy pár bekezdésnyi történetkezdést, és aztán majd az olvasók kiválasztják, hogy mégis melyik nekik a legszimpatikusabb, és akkor annak a szemszögéből megyünk tovább.
Aha, aha, meg ahogy Móriczka elképzelte.
Olyan egységesen történt a szavazás, hogy már azon gondolkoztam, hogy vajon nekem kell-e tényleg döntenem, amit eredetileg nem akartam, vagy most mi lesz? Mert hát azért én nem véletlenül csináltam ezt, elvégre ha tudtam volna, hogy kinek a szemszögéből írjam, akkor ez nem így indult volna.
Ne hagyjatok már cserben!
Végül nem hagytak, de hogy nagyon close call volt.

A protagonista mellé meg sikerült azt is eldönteni, hogy akkor magical girlként vagy magical boyként csapassuk-e, és őszinte meglepetésemre a nép a magical girl mellett döntött, pedig én azt hittem, hogy a csak srácok felállás fog győzni, de hát ezek szerint tévedtem.
Nem mintha ez akkora baj lenne, mert hogy eleve nonbinaryként indítottam, és készültem mind fiú, mind lánynevekkel, csak mivel a Szívküldis novellámban nagy sikert aratott az, hogy srácok voltak, ezért aztán arra számítottam, hogy akkor ezt most is megszavazzuk.

Ami jobban zavar, hogy valamivel elbasztam a preptoberemet, és nem vagyok annyira előre megtervezve dolgokkal, mint amennyire szeretném. Igaz, ilyenkor egy bizonyos ponton túl amúgy se lehet tervezni, mert egész egyszerűen túl sok a szétfutó szál, meg túl sok lehetőséget kell figyelembe venni ahhoz, hogy értelmesen lehessen követni, de hogy most valamiért még odáig se jutottam el.

A történet eleje meg a lehetséges kifutások természetesen megvannak, csak így a köztes dolgok. Úgyhogy itt minden abszolút meglepetésként fog érni engem is, az olvasóimmal együtt.
Mázli, hogy azért tartanak azok a szinten a képességeim, hogy értékelhető dolgot hozzak ki ebből az egészből és csak titokban szívom a fogam, hogy hát fogalmam nincs mégis mi fog itten történni.

Átfutott az agyamon az is, hogy esetleg a wattpadra is felteszem a sztorit, de aztán rájöttem, hogy úgyse tudnám ott számításba venni a szavazatokat, mert hogy ezt elsősorban a hunóknak csinálom, így eléggé unfair lenne, másrészt first draft, és azzal nem szoktam nagyon dicsekedni.
Egész értékelhető first draftokat ki tudok már pattintani, de a valóságon ez azért továbbra se változtat semmit.

Mondanám, hogy akkor egyszer majd átdolgozom, de hogy egyelőre egy zónát se sikerült kisregénnyé varázsolnom, szóval ezt a hazugságot lehetséges hogy el kéne engednem.
Vagy csak nekidurálnom magam, leülni és megcsinálni.
De hát annyi minden projektem van!
És még mindig fogalmam nincs arról, hogy egész pontosan mivel akarok foglalkozni a zónám mellett.

Be kéne fejezni a Lábnyomok a hóban-t így első körbe, mert hogy azzal átléptük a tízezer szót, és kezdenek beindulni az események, úgyhogy az sincs, hogy azon kéne filóznom, vajon miként álljunk neki az egésznek. Szóval valahol reális, hogy akkor november végéig kihozzak belőle egy értékelhető first draftot, vagy legalábbis jókorát haladjak vele.

Vagy, ha már first draftoknál tartunk, amiket csak írni kéne, az Ajtók köztes terekre, is csak áll szomorúan, pedig annak is megvan egy értékelhető vázlata, és talán el is kezdtem írni? De ez csak abszolút talán, mert hogy igazából fogalmam nincs, hogy mégis mennyit haladtam vele igazából.
De mindenképpen érdemes azokat prioritizálni, amiknek van már kész vázlata, mert hogy azokból előbb lesz felmutatható dolog, mint azokból amiket tervezek.

De ha mégis tervezni támadna kedvem, akkor a horror antológiámból azt választom, amiből tudok splatterpunkot csinálni. Az utóbbi időben nagyon piszkálja a fantáziám a splatterpunk, és ide mondom nektek, hogyha nem kéne magam átszenvednem a szex részén a dolgoknak, akkor tuti már ott lennék a műfaj rajongói között. De hát ha egyszer túl aroace vagyok a szexhez a könyvekben!
Főleg úgy, hogy amúgy senki nem tud annyira megszállottan és kiakasztóan foglalkozni a saját péniszével, mint egy átlagos ciszhet férfi.
Senki.
Esküszöm a legpornófüggőbb gay people is normálisabb a témával, mint egy ciszhet férfi, és ezen a dombon kész vagyok meghalni.
Minden máshoz elég vastag tud lenni a bőröm, de ettől csak otthagynám a fenébe az egészet. És igen, természetesen tudom, hogy az egésznek az a lényege, hogy undorító meg a lehető legkényelmetlenebb legyen, de egész más ez, meg amikor annyira unod az egész nonszenszt a bizarr hozzáállásuktól, hogy csak otthagynád.
Mindegy, egyszer felnőtt leszek, és elolvasom a Playgroundot, amiről hallottam egy nagyon jó elemzést és kíváncsi lettem rá.

Nyilván nálam nem lenne foglalkozva a szexel, mert hogy így: nem érdekel, csinálja más helyettem, viszont az over the top gore-t azt abszolút tudnám hozni. Valamiért annyira viccesnek találom az egészet, és nem is kell nagyon megerőltetnem magam, elég annyit csinálni, hogy a karakterek minden létező kanyarban abszolút rosszul érezzék magukat, és több liter vért veszítsenek mint egy komplett gimnáziumi osztály együttvéve.

Meg kinda van hozzá egy ötletem is, szóval akár neki is állhatnék, az egyetlen ami megakadályoz az egészben, hogy én pozitív véget szeretnék neki, mert a hopepunk egy nagyon metál dolog, de hogy az istenbe közvetítesz bizakodó hangnemet, mikor az egész zsánernek a megbotránkoztatás a célja?
Ezt eddig még nem tudtam összerakni, bár biztos vagyok benne, hogy nem lehetetlen, elvégre az irodalomnak nincsenek kőbe vésett szabályai, szóval ezt is meg lehetne oldani, csak egyelőre még nem látom, hogy hogyan, és még nem jutottam el odáig, hogy akkor érdemben elgondolkozzak efelett.

Vagy egész egyszerűen csak ereszd-el-a-hajamat érzéssel kell beleállnom, és akkor máris könnyebb lesz ezt az egészet megfejtenem.
Na majd meglátjuk.
Az megvan, hogy mindenképpen egy unikornisos-démonos cuccot akarok belőle csinálni, mert az unikornisok based mitológiai állatok, és hát a gore aspektushoz meg nagyon jól mennek a démonok. Lehetséges, hogy előveszem az egészhez azt, hogy a főszereplő a Pokol elitjéhez tartozik, csak nem tud róla, vagy tud róla, de hogy ki kell harcolnia azt, hogy akkor valódi hatalommal rendelkezzen.
I'm a sucker for the angel-demon mythology. Mondanám, hogy keresztény mitológia, de igazából ez az egész, ami leköt belőle, meg amit szíves-örömest fogyasztok.

Az, hogy a Hazbin Hotelnek nem vagyok a rajongói között, holott a koncepcióját nagyon élem, az azért van, mert olyan borzalmasan van megírva! Gyerekek, nem tudjátok, hogy milyen belső vérzéseket okoz nálam az egész, holott a zenékre meg akkorákat tudok partizni!
De valami ritka rossz forgatókönyve van, amin nem segít, hogy csak nyolc epizódot kapott évadonként. Meggyőződésem, hogy az egészen nagyon sokat segítene, hogyha visszanyúlnánk pár évtizeddel és egy évadnak közel húsz epizódot adnánk. Oké, szerintem mindennek sokkal jobban állna, hogyha a sorozat tényleg sorozat lenne, és nem csak nyolc vagy tíz rész, amik mindegyik majdnem olyan hosszú, mint egy egész estés film.
De hogy itt kivételesen jól működnek, mert vivzipop nem elég jó író ahhoz, hogy megölje a drágáit, ezért aztán minden túlzsúfolt, gyors és végtelenül szájbarágós. Ellenben ha mindezt kihúznánk több részre, akkor máris kevésbé lenne szembetűnő ez a probléma. Nem azért, mert az írás hirtelen megjavulna, hanem mert minden karakternek maradna légzéstere, a sztori is természetesebben tudna fejlődni, és az érzésre legalább ötféle subplot nem esne hasra egymás lábában.
Nem vagyok benne biztos, hogy hirtelen működne, de mérföldeket segítene az egészen.

Persze, gondolom, az indie animátorok világa nem feltétlenül engedi meg ezt, és mivel vivzike nem éppen áll a történetmesélés dobogóján, ezért aztán számomra nézhetetlen.
Meg igazából a stílusa se nekem való, mert ugyan nem vagyok prűd, csak kikészülök, mikor valami attól akar felnőttes lenni, hogy káromkodnak benne és valamiért ez egyben vicces is.

Tudjátok mi felnőttes, ami szintén animáció, és egyetlen káromkodás nincs benne?
A Birdboy.
Holy. Fucking. Shit. A Birdboy.
Annak az első tíz perce olyan szinten megállított a fejlődésben, hogy arra nincsenek szavak. Végtelenül erőteljes és nagyon sok mondanivalója van az emberi pusztításról, az emberi természetről, abuziv dolgokról és arról, hogy valamiért mégis érdemes élni és van mit megmenteni.
Gyönyörű film volt, és fogalmam nincs, hogy miért nem látok több tartalmat róla. Valószínűleg köze lehet ahhoz, hogyha Silver nem mutatja meg nekem, akkor én se szerzek tudomást róla, ami egy szégyen lenne, mert uramég. Torokszorító és fantasztikus film.
Ha egyszer mégis belevágnék a youtuber dolgokba, akkor ez lenne az egyik, amit mindenképpen bemutatnék.
És igen, természetesen felültetett egy magas lóra is, de hát ez csak afféle mellékhatása.

Szóval az a helyzet, hogy nekem nem lehet eladni a káromkodunk-hihi-haha dolgot, mert azonnal megunom és azt keresem, hogy oké, de miért? Persze, a káromkodásnak nem kell indok, én is kötőszóként használom a baszdmeget, de amikor ennyire ráirányítják a fókuszt - és nem kezdenek vele semmi vicceset, mármint c'mon legalább egy kicsit legyél kreatívabb -, akkor elkezdem keresni, hogy mit akarunk ezzel eladni? Miért káromkodnak ennyit ezek a karakterek? Része annak, hogy polgárpukkasztunk? Meh, annyira nem állnak bele abba a témába. Nem láttam egy South Park részt, és nem is fogok, mert a) nem érdekel és b) nem nekem írják, de hogy ott egyértelműen része a káromkodás annak, hogy mindenkit felidegesítsen. Mert hát gyerekek és káromkodnak és ez kitűnő polgárpukkasztás, szóval nyilván használják!
A karakterek maguk szabadszájúak? A fene tudja, nem érzem, hogy akkor bármi másba beleállnának, és kritizálnák.
Úgyhogy kilyukadtunk oda, hogy káromkodnak, mert káromkodni edgy és cool, ami oké, legyen, you do you, de hogy mindegyik karakter ugyanúgy káromkodik! És mindegyik káromkodik! Ha legalább lenne egyvalaki, aki ebbe nem megy bele, vagy valaki aki ilyen over the top káromkodásokat használ, és így mindenki másnak meg kell állnia két percre, hogy akkor végighallgassa.
Vagy egész egyszerűen csak más nyelven tegye! Egy olasz vagy spanyol tökéletesen megtenné, vagy akkor már magyar, ha már a mi nyelvünk a nem hivatalos alien/demonic nyelv!
Oké, nem az zavar, hogy káromkodnak, hanem hogy mindenki ugyanúgy teszi! Why, why are you doing this?

És akkor ki lehetne itt térni arra is, hogy a karakterek is tök ugyanúgy néznek ki, mindenkinek ugyanaz a shit-eating-grin van odafagyva az arcára, mindenki ugyanolyan lenky és slender, mindenkinek ugyanolyan a színpalettája, és ha nem tudnám ki a főszereplő, akkor nem tudnám ki a főszereplő.
Ebbe nem megyek bele jobban, mert hogy nem vagyok grafikus meg animátor, de hogy bántja a kicsi gülü szemeim. És értitek, én elfogadtam, hogy mindig mindenhol vékonynak és szexinek kell lennie a castnak, de ez azért már túlzás. Legalább egy kövér sztereotípiát rakjatok már bele, csak azért, hogy különbözőek legyenek a karakterek!

Légyszi!

Jó sok beefem van ezzel a sorozattal, de két dolgot el kell ismernem neki.
Először is rohadt jók a zenéi, mármint indokolatlanul fülbemászóak, és nyilván én is rongyosra hallgattam Adamnak a hangját, amihez hozzátartozik az a számomra még mindig feldolgozhatatlan tény, hogy megnyerték a szerepnek Adam Brightmant.
Adam Brightmant! A musicales Beetlejuice! Egyik kedvenc blorbóm! Hát mi ez te? Gondolom kellett neki a pénz, vagy valami, amit nem ítélek el, csak iszonyatosan bizarr volt, és szerintem soha nem fogok ezen túllépni.
A másik pedig az, hogy behozta a köztudatba az indie animációkat, és nagyon sok támogatást kezdtek el kapni a különböző projektek, még ha ez csak nézőszámban nyilvánul meg a youtuben. De hogy az emberek most már tudják, látják és aktívan keresik is, ami egy hatalmas győzelem mindenkinek, aki indie terepen akar érvényesülni az animációjával.
Nem tudok mondani pontos számokat, arányokat, vagy bármi ilyesmit, de abban egész biztos vagyok, hogy sokan vannak, velem együtt, akik ennek köszönhetően ismertek meg egy csomó animációt. És ez akárhonnan nézem, fantasztikus dolog!
Ha pedig a további figyelemhez és felkapottsághoz az kell, hogy vivzike kapjon még vagy három évadot, akkor egye fene, kapjon, mit bánom én, mert közben így még több ember fog bejönni ebbe a zsánerbe, akár alkotóként, akár patreonként, akár egyszeri nézőként, annál jobb!
Jöjjenek csak!
A Hazbin Hotellel kapcsolatban beérem az elemző videókkal, és közben buzgón követem a GLITCHet, meg keresek újakat, hogy akár csak egy nézéssel és algoritmust támogató kommenttel és like-val kifejezzem érdeklődésemet.

Valahol amúgy sajnálom, hogy nem sikerült megkedvelnem, mert hogy maga a koncepció, az egész angyalos-démonos cuccal, annyira számíze, hogy ihaj, de a kivitelezés maga az is ihaj, csak a spektrum másik végén.

Meg mindig eszembe jut az a sztori, amit még régebben akartam megírni, hogy a főszereplő csaj a Pokol hercegnője, csakhogy a Pokol uralkodója Éva, és Lilith amúgy valami szarkeverő, és Ádám meg talán zsarolási alap volt, és nem sokra jutottam vele, de volt az egészben egy alternatív Kiűzetés Az Édenkertből része. Meg arra is szilárdan emlékszem, hogy azért akartam írni egyet, mert kiakadtam a Rémálom-sorozaton, és akkor még azt hittem, hogy ciszhet vagyok, szóval foggal-körömmel akartam megvédeni a keresztnevemet, és igazságot szolgáltatni neki.
Voltak weird dolgaim, na.

Aztán ez a koncepció elhalványodott, átolvadt másba, bár hogy aztán melyik ötletem örökölte meg, azt már nem tudom, de hát az ötletek már csak ilyenek. Jönnek, mennek, és az a helyzet, hogy most kettő olyan ötletem van, amit mindenképpen szeretnék megírni, mert egyrészt kilépés a komfortzónámból, másrészt mert valahogy ki kell adnom magamból azt a mértéktelen feszültséget, ami felgyűlt bennem a genAI kapcsán.

Az a nagy helyzet, hogy bárhol és bármikor abszolút number one hater vagyok, mert az a tény, hogy kiszervezzük az emberségünket egy kapitalista techdudbebro cégek által létrehozott, túlmagasztalt, glorifikált randomszógenerátornak, ami ráadásul mindent, aminek kicsit is köze van a művészethez, azt ellop és aztán valami groteszk másolatot böfög fel, mindeközben pedig tönkreteszi a bolygót, és öngyilkosságba beszél bele embereket.
Szavak nincsenek arra, hogy mennyire gyűlölöm az egész jelenséget, és hogy pontosan az a habzó szájú boomer leszek, akit az apokaliptikus filmek az alufóliát viselő, faszságokat kiabáló öregembernek szoktak beállítani, de Nem. Érdekel.
A genAI az egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb dolog, ami történt az emberiség történelmében ami a technológiai fejlődést tekinti.

És mielőtt bárki idejönne verekedni a kommentszekcióba: köszönöm szépen, tökéletesen meg tudom különböztetni egymástól az analitikai és a generatív AI-t. Az első kitűnően használható a tudományos területeken, megold nekünk ezelőtt megoldhatatlan matematikai problémákat, segít, hogy unalmas és repetativ feladatokat gyorsabban elvégezzünk és ha jól dereng, akkor még a rákos sejtek kimutatásában is sikerült valamit elérnie, bár az aztán nyilván nem jut eszembe, hogy mégis mi volt az egészen pontosan.
Meg ezer éve jelen van a játékiparban is.
Csak hát ha tudatosan elkezded összekeverni a fogalmakat, és arra rámenni, hogy ködös legyen, hogy mégis miről beszélnek az emberek, akkor annak az lesz az eredménye, hogy nyugodtan lehet mutogatni, hogy hát az ott nem is akarja, hogy valódi változás legyen, és aztán az egész beszélgetés elmegy valami jelentéktelen irányba, és aztán a valódi problémával meg nem lesz foglalkozva.
Yeah, mint említettem, gyűlölöm az egészet, úgy ahogy van.

Szóval írni fogok egy sztorit, ahol a genAi afféle zombikká változtatta át az embereket, olyanokká, akik könnyedén befolyásolhatóak és elvesztették a szabad akaratukat, de hogy ez így úgy van beállítva, mint a legfaszább dolog evör, és aki ellenkezik ezzel az egésszel, azt börtönbe vágják.
A világot természetesen a techcégek uralják, és az egész helyzet pontosan annyira kilátástalan, mint az 1984, csak épp modern környezetbe.
A genAI maga meg nem is feltétlen technológia lesz, hanem valami hibrid, ami megjelenésében is rá fog feküdni az egész parazita tematikára, de nem lesz túlságosan intelligens. Meg nem is veszti el azt a végtelen seggnyalós stílusát, csak hogy még jobban fájjon mindenkinek.

Az, hogy egész pontosan mi lesz a sztori, még nem tudom. Annyi azonban megvan, hogy egy lázadóra akarok fókuszálni, aki kereken elutasítja ezt az egész dolgot, és az ő kirekesztettsége és helykeresése egy olyan társadalomban ami kicsit sem akarja megérteni, és aki nem akarja, hogy megmentsék.
Az egész leginkább az 1984, meg az a hulladék újrahasznosító robotos film, aminek az istennek nem jut eszembe a neve, és egy random indie animációs kisfilmnek a keveréke lesz, megszórva az összes negatív érzelmemmel a genAI irányába.
Ebbe a keverékbe pedig még belekeverek némi hopepunkot, mert hogy lett légyen akármennyire is disztópikus a helyzet, akkor is kell, hogy éljen a remény, és megjelenjen a változás egy jobb irányba. Hogy ezt egész pontosan miként tudom majd kivitelezni, meg miként fog megjelenni, azt még nem tudom pontosan, de mindenképpen azt akarom, hogy pozitív vége legyen.
Meg arra se árt majd odafigyelnem, hogy ne legyen propaganda felhangja, és beletegyek még néhány dolgot, mert hogy igazából először akarok majd úgy írni egy sztorit, hogy először van meg az üzenet, és csak utána építem fel a történetet. Nem akarom, hogy nagyon erőltetett és száraz legyen, de igyekszem bízni az írói tehetségemben és rutinomban.

A másik olyan történet, amin szintén azért akarok megírni, mert kíváncsi vagyok arra, hogy vajon meg tudnám-e írni, az egy splatterpunk és hopepunk egyszerre.
A splatterpunkot eléggé érdekesnek találom, mint jelenség, és kicsit azért viccesnek is, mert hát most hogy veszel valamit komolyan, amiben ilyen szinten folyik a vér és a belsőség? Ugyan már!
És miután megtudtam, hogy mi is a Playground plotja, azóta meg vagyok győződve róla, hogy én is tudnék ilyet írni. Mínusz a szex stuff, mert ahhoz túl ace vagyok. Mármint semmi problémám nincs a smuttal és a pornóval, szívesen olvasom, de megválogatom, hogy milyen környezetben fogyasztom, és a horrorfilmek meg könyvek nem feltétlenül ez a környezet.
Úgyhogy csak ez az egy dolog tart vissza attól, hogy elolvassam a Playgroundot, mert minden más meg legit érdekesnek hangzott.
Na meg azt se tudom, hogy egész pontosan mik a műfaj szabályai, és ha én csak ilyen végtelenül túltolt gore-val dolgozom, akkor azt is bekategorizálhatom ennek? Bármennyire is azt tartom, hogy minden szabály azért van, hogy gondolkozzunk, mielőtt megszegjük őket, és az irodalom szabályai is inkább útmutatók mint kőbe vésett dolgok, de itt nem is ismerem ezeket, úgyhogy fogalmam nincs mégis mekkora a mozgásterem.

A másik problémám ezzel kapcsolatban, hogy ide is be akarom rakni a hopepunkot, mert egyrészt ez az új kedvenc kifejezésem, másrészt meg nagyon tetszik, hogy a remény egy punk dolog. De mint mondottam: nem tudom, hogy mik a mozgástereim. És aztán simán lehet, hogy ez a kettő igazából csak a DOOM game.
Amivel aztán meg utoljára áltsuliba játszottam, és akkor is csak két pályát, és simán lehet, hogy nem is az volt. A Balkánon élek, szóval bármiféle videójáték, ami ideért hozzánk, az ki tudja, hogy a valódi játék volt-e, vagy csak valami koppintás.
Zárójelet bezárva, remélem látjátok a problémámat.
Mert van egy ötletem, amibe húsevő unikornisok lesznek, és démonok is, mert ezek nagy kedvenceim és nagyon könnyű egy splatterpunkba belehelyezni őket, de közben meg így: ha csak gore van benne, akkor mennyire vagyok benne ebbe a zsánerbe?
Meg bizarr szex dolgot se esne nehezemre kitalálni, csak írni nem szeretek ilyesmit. Talán ha angolra váltanék, de angolul meg a gore rész nem ütne úgy.
Úgyhogy srácok ezt kéne nekem megoldani, és bármilyen segítséget szívesen fogadok ezzel kapcsolatban.

Mert nincs elég projektem, nincs ha mondom!

És akkor ott van még a hímzés, meg a rajzolás is, amiket szintén nem ártana folytatni, de olyan nehéz mindennek időt találni!
Az se segít, hogy az összes vitaminhiányom, de vas meg magnézium egész biztosan, és azok nélkül elég nehéz energetikusan működni, de majd venni fogok, és aztán csak sikerül ezt egy jobb szintre felhoznom! Meg amúgy is, vissza kell mennem az orvosokhoz, hogy akkor nézzük meg mi bajom van.
Ezt is mondogatom magamnak már egy ideje, de tényleg kezdek megint elérni oda mentálisan, hogy akkor berúgjuk az egészségügy ajtaját, és tovább folytatjuk azt, hogy akkor hozzuk rendbe a testünket, amennyire csak lehet.
Azt már úgyis tudom, hogy inzulinrezisztenciám meg PCOS-m van, csak nem ártana ezekhez valami kezelésféle. Meg fogamzásgátló, mert hogy én nagyon boldogan tudnék élni menstruáció nélkül. (Nyilván az lenne a legjobb, ha találnának valami olyasmit, ami miatt ki kéne venni a méhemet úgy, ahogy van, és ettől aztán minden rendbe jönne, de hát nem hiszünk efféle szerencsében.)

Keresztszemes.
Nagyon szépen haladtam egy indokolatlanul gejl karácsonyi mintával, és ennek őszintén boldog vagyok, mert hogy nagyon szeretem ezt a mintát, olyan csillivilli! Még az anyagja is, ami csak hozzátesz az egész hangulathoz.
Hogy aztán mégis hova fogom tenni, hogyha befejeztem, arról fogalmam sincs, de az tuti, hogy bekeretezem. Lehet felteszem Vintedre, vagy valahova, és eladom.

Mekkora lenne már, ha lenne egy sidehustlem abból, hogy embereknek varrok keresztszemes mintákat. Ugyan nem tudom, hogy miért akarná bárki is, hogy helyette és/vagy neki hímezzek, mert hát a keresztszemes minták szerintem viszonylag könnyű dolgok, legalábbis könnyebbek, mint a kötés vagy a horgolás.
Szóval az, hogy valaki megvenné amit én hímeztem, az ilyen nagyon wtf, de egy körbejárást megérdemel ez a dolog, főleg úgy, hogy én amúgy nem biztos, hogy kiakasztanám.
Meg szépen hímzek, minőségi anyagra, és még be is kereteztetem, szóval nem az van, hogy valami technikaórán készül izét kapna az illető, csak nem tudom, hogy mennyire lenne erre kereslet.
Yepp, mindenképpen meg kell kérdeznem.

Nos, azt hiszem egyelőre ennyi lesz tőlem a helyzetjelentés, és a legközelebbi találkozásig: legyetek rosszak és az Erő legyen veletek!

Ui.: Már kerülnek ki a karácsonyi dekorok, és én ettől annyira indokolatlanul boldog vagyok