#104 - És már megint nyár

 

Ha valaki meg tudná nekem magyarázni, hogy mégis hova ment el az év első fele, azért nagyon hálás vagyok, mert esküszöm, hogy tisztára olyan érzésem van, mintha csak tegnap lett volna április. Erre fel már megint hőhullámok, melegfrontok és harmincöt fokok árnyékban, amitől még az életkedvem is elmegy, az alkotóiról meg nem is beszélve. Őszintén irigylek mindenkit, akit nem szív le ez a hőség, mert hogy nekem a létezés is kínszenvedés ilyenkor.
És ha ehhez még hozzáveszem az utolsó hónapnyi próbaidős pánikot, akkor meg aztán végképp visszavonulnék egy finom, hűvös barlangba és átaludnám az egészet.

Mert, hogyha jól számolom, és az a rendkívüli tört április hónap is beleszámít, akkor ez az utolsó hónapom próbaidősként, és nagyon remélem, hogy megtartanak. Mondjuk eddig csak egy dolgot basztam el, és igazából azt is rendbe lehet hozni, meg nem került ki vevőnek rossz áru, szóval gyakorlatilag nem történt nagy baj, legalábbis azt hiszem, objektívan ez még belefér, meg hogy eddig nem csináltam nagy faszságokat, de közben meg annyira nem vagyok ebben biztos! 

Oké, a meós, ezután a nagyobb hibám után azt mondta, hogy nincs semmi baj, meg hogy ügyes vagyok, és a főgépbeállítónk - legalábbis azt hiszem, hogy fő gépbeállító, mert hogy van neki asztala a hátsó irodában -, is azt mondta, hogy ügyesen szerelek, szóval lehet, hogy objektívan nem vagyok annyira problémás, mint amennyire én annak hiszem magamat. 
De közben meg tudjátok hogy van ez, főleg mikor szorongással kell együtt élnetek: soha nem vagy benne biztos, hogy tényleg elég jól dolgozol-e. Mert hát oké, hogy én azt hiszem, hogy igen, de hogy aztán simán lehet, hogy nem, mert hogy a külvilágnak más szokott lenni a véleménye dolgokról. Valószínűleg ez a disszonancia onnét ered, hogy rajta vagyok a spektrumon egy hangyányit, de csak pont annyit, hogy hiányoljam a mindenki más birtokában lévő használati utasítást az élethez. 
Oké, oké, ha lemegy a próbaidőm és megtartanak, akkor majd tényleg nyugodtabb leszek, de addig még esz a fene, és minél közelebb lesz majd a hónap vége, annál jobban rágcsálni fog majd.
Viszont nem igazán éri meg ennél jobban pörögni rajta, mert úgyse kapok választ idő előtt bármennyire is szeretnék, és csak tovább rontja a mentális helyzetem, mert az üres malom, ha mégis őröl, csak magában okoz kárt. Úgyhogy igyekszünk a háttérbe rakni, és nem rá fókuszálni. 

Szóval térjünk is rá egy jóval kellemesebb témára! Mégpedig az írásra! 
Megvolt a Szívküldi leleplezése, úgyhogy most már én is szabadon beszélhetek az én projektemről! Meg én is tudom, hogy nekem kik írtak, úgyhogy meg tudtam nekik köszönni. Két sztorit is kaptam, egy népmeséset és egy Star Wars ficet, és mindegyik annyira nagyon jó volt, hogy ihaj csuhaj. 

Mondjuk most jön az a rész, hogy le kéne ülni, és akkor beletenni mindazt, ami időszűkében kimaradt belőle, de hogy ez nem jelenti azt, hogy most azonnal elkezdenék vele foglalkozni. És nem csak azért mert jelenleg még egy kicsit elegem van az egészből, és rá se akarok nézni, hanem mert van két másik projektem amit csinálnom kéne, és célszerű lenne olyan projektekre fókuszálnom, amikből még nincs kész dolog, mint a készre, amit csak kipofozni kell. 

Az egyik továbbra is a Star Wars/Utódok crossoverem, aminél megállt az élet azelőtt, hogy találkoznának a fiatalsággal, mert a fiatalságnak nincs családneve, és előre kidolgozott karakterlapja, amitől aztán nagyvonalúan eltérhetek sztori közben, mert actually kitalálták, hogy mit akarnak magukkal kezdeni. 
Persze, a családnévhez felhasználhatnám a randomnévgenerátort, a legjobb barátomat, de hogy először szeretnék valami olyat kitalálni, ami actually tükrözi a mesehősi, illetve mese gonoszi hátterüket. Aztán ha nem lesz semmi, akkor majd előveszem a generátort, mert na, azért haladni is kellene végre vele. 
Meg maga a sztori is kicsit leült, szóval jön az, hogy majd ütni kell, amíg nem találok egy jó megoldást arra a problémára amit megfogalmazni se tudok pontosan. 

De ameddig ezt pihentettem, addig egy másik sztorin azért dolgoztam ám! A Lábnyomok a hóban horrorsztorimmal, aminek végre összeállt a befejezése is! Úgyhogy be tudtam fejezni a munkavázlatot, mert gyakorlatilag csak ez hiányzott az egészből, meg pár összekötő rész, mert hogy nem tudtam a főszereplőm miként tud meg fontos, és a túléléséhez elengedhetetlen dolgokat, de most már minden szépen összeállt. 
Oké, van még néhány kérdés, amire nem ártana választ kapnom, mielőtt végleg belecsapok, de hogy amúgy minden kész, és folytathatom az írását!
Mert hogy én ezt elkezdtem egy ponton, bár nem jutottam messzire, mert hogy hiányoztak azok a dolgok, amiket most viszont sikerült kibogozni, szóval ha minden jól megy, akkor azon is elkezdhetek dolgozni. 

Jó, az is igaz, hogy ez egy gore horrorként fog debütálni, hogyha minden jól megy, amire én leszek a leginkább kíváncsi, mert hogy én amúgy nem szeretem a gore-t, meg a slasher horrort se, mert számomra undorító, és nem bírom az ilyet, de apparently mivel afantáziám van, ezért ha írom, annyira nem zavar. Elvégre ha nem látom, akkor máris kevésbé undorít vagy zavar, plusz ha író vagyok, akkor az egy teljesen más mindsetting, mint ha befogadó lennék. Valahogy jobban el tudom választani magam és nem akaszt ki annyira, meg már pontosan tudom, hogy engedjem a sztorit olyan irányba folyni, amerre menni akar, mert ilyenkor a tudatalattim már ért valamit, amihez én még nem jutottam el. 
Ez nem azt jelenti, hogy ne lepődnék meg, mert mint mondtam: nem szoktam ilyeneket fogyasztani. Úgyhogy hogy ez így honnan jött és miért? A promptból magából ez nem feltétlen következne, szóval nem tudom, hogy kanyarodtunk idáig, de hát mint mondtam: ilyeneket nem szoktam megkérdőjelezni. 
Csak nagyon drámázni felette, mert az meg sajnos már hozzátartozik az írói processzhez. 
A lényeg úgyis az lesz a végén, hogy már van egy kész vázlatom, és nekiállhatok actually írni! 

Mondjuk nem hiszem, hogy délutános műszakba fog megtörténni, mert délelőtt én nem szeretek írni. A legjobb erre hajnal meg az este, esetleg a délután, de a délelőtt? Az a legkevésbé kreatív időszakom. Szerkesztésre meg arra, hogy blogposztot pötyögjek arra jó, de sajna semmi másra nem. 
Szóval most majd jön az a kísérlet jövő héten, hogy hajnalban megpróbálni írni, ami szintén érdekes lesz. 

Oké, a délelőttös műszakra való átállás önmagában is érdekes dolog mert kitaláltam, hogy felkelek egy istentelen órában, és aztán ahogy hazajöttem melóból eszek és alszok is, hogy azért kipihent legyek. Mert az volt a bajom, hogy oké, hogy felkelek egy órával indulás előtt, de hogy a rendszer nem tudott bebootolni teljesen. Aztán eszembe jutott, amit még az egyik Festos munkatársam mondott, hogy ő nagyon korán kel, és aztán mikor vége a munkának, akkor lefekszik egyből.
Úgyhogy kipróbáltam, és tudjátok mi a legbosszantóbb az egészben? Hogy bevált. 
Semmi, az égadta egy világon semmi joga nem lett volna erre, de hát sajnos erről nem tájékoztatták, és működik. Így jelenleg délelőttös héten hajnali kettőkor kelek, és mivel négy ötvenkor indulok el, ezért aztán van szűk három órám arra, hogy akkor megébredjek, egyek, meg foglalkozzak a hobbijaimmal, és ez így sokkal jobb, mert nem érzem magam olyan mosott rongynak, mikor el kell indulni melóba. 
És amikor hazaérek, akkor is van pár órám, amíg ki nem dőlök, bár akkor inkább már csak a munkanapból eresztek le. Na meg így el is tudok menni write-inekre, amik szintén nagyon hiányoztak.

Jaj, fiaim, itt el kell panaszkodnom, hogy a CCC - nem a cipőbolt, a kávézólánc -, úgymond felújította a kelet-Balkán alsó terét, és eltűnt belőle a nagy asztal. De a kicsiket megtartották, meg legalább eltüntették az eltört székeket is, de hogy a nagy asztalt azt miért? 
Oké, hogy mi használjuk egyedül azt a részt így találkákra - mint ahogy azt megtudtam -, de hogy nekünk meg pont szükségünk van arra a nagy asztalra, mert hogy mindenki laptoppal meg egyéb dolgokkal jön, és ha beüt a november, akkor meg aztán még többen is leszünk, mint öt-tíz ember, és jó lenne ha mindenki elférne meg le is tudna pakolni. Ezen a ponton úgy vagyunk vele, hogy akkor mi magunk szerzünk oda egyet, díjmentesen meg minden, csak kapjunk rá engedélyt. Mondjuk ha tudnám, hogy miként lehetne észrevétlenül levinni egy hosszú asztalt az alagsori terembe, akkor már rég megcsináltam volna, de hát sajnos ezt nem tudom kivitelezni. Engedélyt meg isten tudja kitől tudnánk kérni, és ha valaki tudja is, akkor az az illető hogyan és mikor elérhető. 

Bár azt se értem, hogy mi a fenének vitték el. Évek óta odajárunk, pontosan tudják, hogy írókör vagyunk, szóval mi a fenéért kellett elvinni a nagy asztalt is? Vagy csak azért vitték el, mert szarok voltak a székek és könnyebb volt akkor azt asztalt is kidobni, ahelyett hogy jobb székeket szereztek volna be? Nem lepődnék meg, ha ez lenne a magyarázat, csak nagyon fognám a fejem. 
Lefogadom, hogyha megengednék, akkor székeket is tudnánk nekik szerezni, csak hát valahogy nem hagy jó ízt a számban, hogy magunknak kell gondoskodni a felszereltségről, amikor ez nem kéne, hogy a mi felelősségünk legyen. És sajnos nem tudunk más helyre menni, mert valahogy a megfelelő mennyiségű asztallal, konnektorral és világítással ellátott kávézóból/teaházakból rettentő kevés a felhozatal, ami meg is közelíthető és normális árakkal operál. Azt hinnéd, hogy elhajítasz egy követ és három ilyet eltalálsz, de ez egy tévedés. Valami mindig hiányzik, és hát eddig a CCC lett az, ami úgy-ahogy megfelelt, de hát elvitték a nagy asztalt! 
És sosem tudjuk meg, hogy egész pontosan miért. 
Mondjuk nyáron még ebből nincs is olyan nagy baj, mert ez viszonylag holt szezon szokott mindig lenni, de hogy novemberbe mit csinálunk, arról fogalmam sincs. Valószínűleg megoldjuk majd, ha odaértünk. 

Egyéb, és kissé személyesebb okokból viszont örülök, hogy ilyenkor kevesen vagyunk, mert határozottan vissza kell szoknom ahhoz, hogy háromnál több ember van körülöttem. A munkában jórészt egyedül vagyok, maximum ketten, hogyha éppen Kühlwassert szerelünk közösen - egyikünk szerel, másikunk pedig nyomásellenőrit a gépen -, de hogy akkor is be van dugva a fél fülem, és elveszek a hangoskönyvben. 
Itthon is egyedül vagyok, illetve ha barátokkal találkozok, az is általában maximum három fő pluszba, szóval amikor elmegyek write-inre és megüt az, hogy hoppá, itt több ember van, és zsivaj, ami teljesen jó, érezze mindenki magát nagyszerűen, de hogy engem megüt a csoportlétszám. 
Most hogy ezt leírtam, rájöttem, hogy megyek conra a hétvégén, és ott is tömeg lesz. 
Meg meleg. 
Én erre nem készültem fel mentálisan. 
Oké, a melegre igen, lesz nálam vizes kendő a fejemen, víz, naptej, meg még testpermet is, de hogy a tömeg csak most jutott el a tudatomig. Hm, talán segíteni fog, hogy egyedül leszek, így aztán kicsit el tudom szigetelni magam, plusz sok minden olyasmi lesz ott, ami érdekel, ami meg majd segít elterelni a figyelmem. De hogy a tömeg egész biztos meg fog ütni, mert hogy még write-ineken se voltam annyit, hogy visszaszokjak ahhoz a tényhez, hogy emberek vannak helyeken. 

Nem hinném, hogy tömegiszonyos vagyok, csak az egyedüllétet preferálom, ahhoz vagyok szokva, és döcögős megszoknom, hogyha esetleg más a helyzet. 

Szóval útközben lement a con, és azt kell hogy mondjam, jól éreztem magam. 
A tömeggel kapcsolatban végül semmi problémám nem lett, nagy területen terült el, és a melegre is sikerült felkészülnöm, így aztán le se égtem. Az egyetlen problémám igazából csak az álmosság volt, de az meg a hőség miatt. Ilyenkor nyáron én legszívesebben elbújnék egy barlangba, és átaludnám az egészet. 

Amikre panelekre beültem, ott tanultam új és hasznos dolgot, támogattam a magyar írókat, sőt mi több a magyar írók is támogattak engem, mert szombaton az volt az első dolgom, hogy leüljek egy asztalhoz, amire ki volt rakva egy pretty könyv, és az ott ülő hölgy közölte, hogy fanficekről beszélget, én meg nyilván azzal a lendülettel le is ültem, hogy szia. Beszélgessünk ficikről. 
És beszélgettünk, tök jó volt, adott egy támpontot, aminek nagyon örültem, és aztán megvettem a könyvét, mert nem fogok otthagyni egy magyar helyszínen (aka Budapesten) játszódó magyar folklore-val operáló urban fantasyt! 
Bár, hogy miért mindig minden Budapesten játszódik, arról fogalmam nincs. Kicsit olyan az, mint hogy minden Angliában játszódó sztori Londont jelöli ki színhelyül. 
Persze, tudom, hogy ez nem egészen pontos és némileg túlzó megjegyzés, de most mondjátok, hogy nincs valahol igazam ebben az egészben. 

Aztán meghallgattam az előadását, amit egy másik írónővel együtt tartott, és igazából meglepően elégedett vagyok azzal, hogy elég sokan használják az irodalmi körökön belül a magyar folklore-t. Meg nagyon okos tanácsokat adtak a végén a wannabe íróknak, és kézzelfoghatóakat is, szóval nem csak az "olvass sokat" ment. 

Mondjuk az a helyzet, hogy mivel én autodidakta módon tanultam írni, ezért aztán a kezdőknek szóló tanácsok nem mondanak sokat, viszont nincsenek ilyen középhaladóknak szánt kézikönyvek, amikből megtudhatnék specifikus válaszokat, és már csak ezért is örültem, mikor kaptam egy használható tippet, hogy miként álljak neki szerkezetileg felépíteni az egyik trilógiám. 
Ettől függetlenül azonban továbbra is egy írói piaci résnek érzem magam ilyen szempontból. 

Ezután az előadás után elfelejtkeztem a social normokról, mert nem érdekelt ami utána jött, és úgy döntöttem, hogy akkor inkább körbejárok egy kicsit, de még mielőtt teljesen összeszedhettem volna a cuccaim, egy csávó megszólított, hogy ne menjek sehová, mert a következő előadás is nagyon érdekes lesz. 
Mire én: Biztos vagyok benne, majd később visszanézek. 
Aztán elsétáltam, és vagy két perccel később esett le, hogy gyanúsan egyenpólóban volt, úgyhogy rákerestem, és mit ad isten, a következő panel egyik előadója volt. Én meg ott álltam, hogy well, hát ezért nem mondom magam udvariasnak, mert ezek soha nem esnek le. 
Igaz, ha le is esett volna, akkor se maradok ott, bár lehet, hogy sikerült volna valami udvariasabbat válaszolnom. Vagy esetleg ottmaradnom. 

Azt talán mondanom se kell, hogy fotóztam is, rengeteg lenyűgöző cosplayest láttam, de hogy még sokáig bosszús leszek amiatt, mert elvesztettem szem elől a Bad Batch-es Codyt, mielőtt még kérhettem tőle volna képet. Jó, igazából pont akkor állt be játszani, miután észrevettem és regisztrálta az agyam, hogy mi történik, szóval nem zavartam meg,és elsétáltam, hátha látok máshol valami érdekeset, viszont soha többet nem láttam ezt a cosplayest. 
Hasonlóan jártam egy Omegával és Hunterrel, azzal a kivétellel, hogy őket csak a szemem sarkából láttam, miközben egy panelen ültem, és aztán mikor vége lett a panelnek, és elindultam megkeresni őket, sehol nem találtam meg őket. Valószínűleg kitaláltátok, hogy ez így végződik. 

Mondjuk nem meglepő, elvégre a Hungexpón volt tartva, két épületben, ami pont elég nagy ahhoz, hogy könnyedén elveszíts bárkit szem elől, hogyha nem követed. 
Szerencsére a Star Wars sarok kárpótolt egy Thrawnal és egy Sabinével, akiknek nagyon örültem. Oké, főleg Thrawnak, nem is értem kit akarok becsapni ezzel. 
Mindig öröm látni a kedvenc evil blueberrymet. 

Akiket még sajnálok, hogy nem sikerült elcsípnem, az az Avatár csapat. Őket csak a sorban láttam, és aztán soha többet, pedig ott volt az egész branch, plusz egy Azula, ha jól szúrtam ki.
És voltak olyanok, akiket csak a választott jelmezük miatt sajnáltam, aka minden fél és egész furryt, meg mindenkit aki bármiféle páncélban volt, mert bár nem volt annyira dögmeleg, de hogy ettől függetlenül az időjárás nem volt túlzottan kegyes hozzájuk.
De az összes elismerésem járt nekik, mert hogy már maga a páncél összerakása is nagyon black magic nekem. 

Illetve volt még egy aspect, ami miatt kicsit szomorú voltam, az az, hogy nem voltak kint Warhammeresek a társasjátékos részlegnél. Gellasz leadta nekem a drótot, hogyha van kedvem, akkor nézzek rájuk, amihez nyilván volt, de aztán kiderült, hogy érdeklődés hiányában elmaradt a versenyük, szóval nem néztem Warhammert. 

Összességében jól szórakoztam a magam indoor person módján - nem jut eszembe az a szó, amit keresek -, szereztem rendezvény merchet is, hogy érezzék a támogatásom, lettek jó kis képeim, új dolgokat tanultam paneleken, és még boba teáztam is, úgyhogy teljes sikernek nyilvánítom a rendezvényt, és jövőre is menni fogunk. 
Igaz, egyszer nagyon szeretnék eljutni egy kizárólagos Star Wars conra, mert annak ellenére, hogy erősen megválogatott részével interaktálok a fandomnak, nagyon fun lenne kiélni magam egy ilyen helyen. (És talán sikerülne összeraknom végre azt a Kylo Ren cosplayt, amit évek óta mondogatok.) 

Ha meg már rendezvények, akkor lesz itthon Smash Into Pieces koncert! Szerencsére csak valamikor ősszel, úgyhogy még rengeteg lehetőségem lesz jegyet venni rá. Jó lesz megint koncertre menni. Ilyen szempontból sajnálom, hogy magam mögött hagytam az Alvin és a mókusokat, mert hogy marha jó bulikat tudtak csapni, csak egy ponton felbaszott az egyik ostoba állásfoglalásuk az egyik dalukban, és azóta nem is néztem feléjük. Valamikor a lezárások idején lehetett, és már pontosan nem tudom, hogy mi volt, de valami a coviddal és hogy mesterségesen hozták létre, én meg álltam ott, hogy oké, ez lehet szarkasztikus volt, de nekem rohadtul nem úgy hangzott, és mivel elég ilyen ostoba megszólalással találkoztam a való életben, ezért aztán nem voltam hajlandó még csak hallgatással se támogatni. 
Hogy aztán azóta megemberelték-e magukat, vagy megmaradtak a boomer "punk" vonulatnál, azt nem tudom, és őszintén szólva nincs is kedvem kideríteni. 

Így belegondolva, nem is nagyon hallgatok magyar előadót. Néha előveszem a hiperkarmát, meg esetleg az Ossiánt, akik ilyen gyerekkori kedvencek, és eddig még nem futottam bele semmi hülyeségbe tőlük, ami nem jelent sokat, tekintve, hogy pár évente egyszer nézek rá az új albumukra, hogy mit csinálnak.

Meg egy ponton találtam magamnak egy random rockbandát, akiket hónapokon át hallgattam, és el akartam menni koncertjükre, de aztán az ennyibe maradt. Talán a Spoti emlékszik még helyettem is. 
Bár az is igaz, hogy mostanában nem nagyon hallgatok zenét, fene tudja miért, de inkább videókat hallgatok. Nem nagyon vitatkozok, majd elmúlik ez a korszakom is, aztán visszatérünk a normális zenefogyasztásunkhoz. 

A lényeg úgyis, hogy majd jól veszek jegyet a Smash Into Piecesre, és nagyon jól fogom érezni magam a koncerten. Meg elég időm van felzárkózni az albumaikból rendesen, és nem csak azt a kettőt-hármat hallgatom újra. 

Akiknek nagyon örülnék, hogyha esetleg jönnének Budapestre, vagy akár valahova a közelbe, az az Amaranthe. Őket nagyon szeretem, rendszeresen hallgatom, és szívesen szereznék merchet is. 
Rákerestem, és jövőre valamikor jönnek Ausztriába, hát az egy megugorható távolság. Na, majd ha kicsivel többet tudok, akkor majd elkezdjük ezt is tervezni. Meg kiderült, hogy tavaly voltak itt, és fogalmam nincs, hogy miért nem mentem el rájuk. Valszeg a pénz szólt közbe. 
De most hogy rákerestem, feltűnően Európa központú tourt tartanak, ami nagy reménnyel tölt, mert hát így van esélyem látni őket! 

És most valami teljesen más.
Munkában van egy csávó, akit elkezdtem erőteljesen nem kedvelni, mert többszöri kérdésre se hajlandó elfogadni, hogy Éva és Évi vagyok - ez a worksonám neve, mert nem feltétlenül vagyok komfortos coming outolni -, és állandóan kicsinyítő képzőzik. Annak ellenére is, hogy minden egyes alkalommal kijavítom, és felajánlottam a Márkot is, igaz abban a kontextusban, hogy ezt is szeretem, de hát nyilván az se tetszett neki. 
Mondjuk csak azt nem értem, hogyha ő se szereti ezt a dolgot, akkor miért kell rám alkalmaznia. 
Meg mondjuk alapjáraton se nagyon kedvelem a kisugárzásait, meg azt, ahogy kezeli azt amikor hozzá fordulok valami problémával. Nem kifejezetten hostile, de vannak allűrjei, amik anyámra emlékeztetnek, és nyilván nem tetszik, de természetesen ettől még együtt tudok vele működni, csak ki kell morognom magam. Aztán meg minden megy tovább, mert hát civilizáltak vagyunk, és ő igazából csak karcolgatja a türelmem jéghegyének felszínét, tehát messze vagyunk attól, hogy igazán ideges legyek rá, csak vannak megmozdulásai amiket nem értem, hogy minek kellett. 

Anyhow a másik kedvenc dolgom, hogy kitették a karácsonyi céges bulira a meghívót, időponttal meg helyszínnel. Értem én, hogy minden középkorú egyik kedvenc mondata, hogy "mindjárt itt a karácsony" főleg januárban és a nyár közepén, de hogy ezt nem kellett volna ezért annyira komolyan venni. 
Bár, így legalább már jó előre mindenki eldöntheti, hogy akarja-e vagy sem. 
Engem érdekelne, viszont nem írták oda, hogy meghívásos vagy fizetős alapon működik-e, ami ugye nagyon nem mindegy, de hát korán van még megkérdezni, főleg hogy még nem telt le a próbaidőm. 

Ami meg a nyárt és a többi tervemet illeti, fogalmam nincs róluk. 
Megírtam a Lábnyomok a hóban vázlatát, bár lehet, hogy ezt említettem már, de tudjátok, hogy nem szoktam visszaolvasni, és már csak kicsit kell rajta pofozgatni, de hogy most annyira nincs kedvem ehhez! Bár aztán lehet, hogy csak össze kéne szednem magam és megcsinálni, majd utána hátradőlni egy kicsit, hogy jó, akkor ez megvan. 
Jön a július meg a camp, és akkor igazából dolgozhatnék is ezen, meg tudjátok, ott van az SW/Utódok crossoverem, vagy esetleg az SW 7-9 újraírásom. 
Jó, a crossoverrel továbbra is ugyanott tartok, mint a legutóbbi posztom óta, de mentségemre legyen mondva, hogy közben a Lábnyomokkal foglalkoztam, szóval az egyik írós projektemmel procastináltam a másik írós projektemet. 

Az a nagy helyzet, hogy valószínűleg akkor se lennék gyorsabb, hogyha kiderülne, hogy literálisan pár évem van hátra, és addig be kell fejeznem mindent, vagy máskülönben itt ragadok szellemként, mert vannak befejezetlen dolgaim. 
Az a helyzet, hogy mióta tudok erről a koncepcióról, azóta egy gyerekes félelmem, hogy a befejezetlen projektjeim miatt ragadok itt, és ezen nem segít, hogy több trilógiányi projektem van, amikre nem tudok elég időt szánni. 
Elég kínosan nézne ki ez a túlvilági körökben, attól tartok. 

Most így eszembe jutott, hogy lehetséges azért nem tudok rendesen haladni, mert van egy szép adag executive dysfunctionom, ami miatt nehezen kezdek el bármit, és simán lehetséges, hogy ez kihat az írásra is. Mert ha nehézségeim vannak belefogni mondjuk a házimunkába - és nem csak azért, mert mondjuk leszívott a munka, és először pihennem kell, hanem van a fejemben egy láthatatlan fal, ami megakadályoz abban, hogy nekifogjak. 
És eddig valamiért nem raktam össze, hogy ez kihathat az írásra, mert hogy fizikailag ez olyan kevés energiát igényel, hogy nem gondoltam rá úgy, mint valamire, aminek a végzésében akadályozva lennék. 
De közben meg, ha az executive dysfunction mindenbe akadályoz, akkor abba a mindenbe benne van az írás is! És persze, hogy nem tudok úgy haladni, ahogy akarok, ha közben meg megint csak saját magammal kell harcolnom! Illetve azt is megmagyarázza, hogy miért megy könnyen, ha egyszer már benne vagyok, mert hogy a láthatatlan falon túljutottunk, és onnantól kezdve már nincs nagyon ami megakadályoz, de ahhoz túl is kell jutnom a láthatatlan falon. 

Van egy módszerem, amit azonban csak a takarítási és egyéb ilyen feladatokhoz használok, a Félelem órája, ami azt takarja, hogy kijelölsz magadnak egy órát, ami alatt csakis és kizárólag azokkal a dolgokkal foglalkozol, amiket halogatsz, vagy valami más miatt nem kezdtél még bele, holott a feladat már lassan a körömágyadra ég. Ez egy nagyon jó módszer, segít elkezdeni nekem a házimunkát, vagy egyéb dolgokat, de nem akarom az íráshoz bevezetni. 
Már csak azért sem, mert nem akarom, hogy a félelem érzése társuljon hozzá az elkezdéshez, mert nem motiválna. 

A takarításnál, meg a többinél megvan az, hogy jó, akkor ez történik, ez most rossz és nem tetszik, meg egyébként is, ki találta ki ezt az egészet, viszont ha megcsinálom, akkor meg van csinálva, és nem kell többet felé néznem. Legalábbis addig biztos nem, amíg fel nem merül ugyanaz a dolog, amin megint túl kell lenni. 
Viszont az íráshoz nem lenne célszerű ilyet kapcsolni, de jelenleg nem tudom, hogy akkor mégis miként oldhatnám meg ezt.
Majd megkérdezem a többieket, hátha valakinek van valami jó megoldása erre az egészre, és ha beválik, akkor majd megosztom a nagyközönséggel. 

Addig is lehet, hogy érdemes lenne kipróbálnom a helyváltoztatást. Mert ha egyszer már elindultam, akkor legyőztem egy nagy láthatatlan falat, és onnantól kezdve már könnyebb belekezdeni más dolgokba is. És ha jól emlékszem, akkor még érvényes a könyvtárjegyem, és a Szabó Ervin főkönyvtárban a Palotatermek egy fantasztikus hely, abszolút szerelmes vagyok belé. És mivel nyár van, és amennyire tudom vége van a vizsgaidőszaknak is, ezért aztán még hely is akad. 
Ha ugyan nem zárt be az is a nyárra, de ennek majd utána nézek. Mondjuk ha maguk a Palotatermek zárva is vannak, az olvasótermek tuti nyitva vannak, feltéve hogyha maga a könyvtár is. Meg lehetséges, hogyha kitalálom, hogy mikor és hogy akarok menni, akkor megkérdezem Bandit, hogy esetleg van-e kedve csatlakozni egy közös írási sessionhoz.

A másik megoldás a teázók/kávézók, mert egy személyre sokkal könnyebb helyet találni, viszont itt ott van a probléma, hogy fogyasztani kell, és hát az ember nem feltétlen akar mindig fizetni, hogyha kimozdul a lakásból. 

Na persze, azt is megcsinálhatom, hogy egész egyszerűen itthon ülök át A-ból B-be, de hogy ez eddig nem nagyon akar működni, pedig van egy fasza asztalom is hozzá, szóval gyakorlatilag nincs akadálya, de valamiért ez is olyan, hogy nehezemre esik megcsinálni. Ne kérdezzétek, én se értem, nem tudom, hogy miért van, de könnyebben kezdek el írni, ha előtte megtettem legalább egy kilométert, mint ha csak fél métert kellene odébb mennem. A fejemben van valami egyenlet a távolsággal és a láthatatlan fal vastagságával, de hogy nem tudom rendesen kifejteni. 
Talán ha lenne egy külön szobám, akkor az a tény, hogy átmegyek valahova, ugyanazzal a hatással járna, mintha kimennék valahová. 
Vagy ha beiktatnék valami olyan tevékenységet, ami nem használja fel a kanalaim, és nem is házimunka, mert a házimunka után mindig le kell ülnöm pihenni. Talán esetleg valami kezdő jóga, vagy valami hasonló. 
Oké, vannak itt ötleteim, majd szép lassan kipróbálom őket, aztán meglássuk, hogy mi válik be és mi nem. 

Amitől mondjuk alapjáraton agyfaszt kapok, hogy a rutin olyasmi amit nagyon szeretek, viszont abban a pillanatban hogy magamnak kéne kialakítanom, teljesen szétesik. És tudom, hogy harminc nap kell ahhoz, hogy egy szokás stabil legyen, de nekem a harmincegyedik napon sikerül teljesen legyalulnom nullára. Hogyha nem vagyok külsőleg rákényszerítve, teljesen elveszteném azt a kevés időérzékemet, meg struktúrámat is, ami van, és sokkal rosszabbul lennék mentálisan. 
Úgyhogy ha olyan jó lennék pénzügyileg, amilyen jól sose leszek, akkor is elmennék dolgozni, csak maximum négy órába, hogy legyen valami kerete a napomnak.

És ha már keret, a keresztszemes mintáimmal is haladnom illene, amire így nyáron nagy esély van, csak el kell döntenem, hogy melyik típusú projektemből válasszak: a saját magamnak készülőkből, vagy valamelyik barátomnak valót. Eddig az utóbbi áll győzelemre, bár hogy aztán abból a huszonöt darabból egészen pontosan melyiknek akarok nekilátni? Van köbö három darab, ami prioritást élvez, és ezen a ponton simán lehet, hogy kidobom kockával, aztán valahogy csak sikerül eldöntenem, hogy mit akarok! 
Mondjuk itt nagyobb problémám az, hogy nincs elég anyagom hozzá. A minta meg a cérna még hagyján, de hogy nincs anyagom, és az anyag igazából ebből a legdrágább dolog. 

Amikor legutoljára arra jártam, a Varrógépcentrumnak voltak méretre levágott különböző anyagai, és azóta is bánom, hogy akkor nem vettem többet, mert hogy nagyon híján vagyok ezeknek a dolgoknak. Az aliexpressel ebben az esetben nem vagyok előrébb, az etsyről meg még nem rendeltem, hogy tudjam, hogy vajon megéri-e, vagy mi van. 
Mert értitek akkor már többfélét veszek, elvégre van elég projektem, de hát minden is drága, úgyhogy továbbra is azt hiszem egy anyagbolttal járok a legjobban.
És addig is reménykedek, hogy a Varrógépcentrum tartson még ilyen méretre vágott anyagokat. 

Jaj, meg most eszembe jutott, hogy van egy olyan darab DMC szín, ami vagy nem létezik, vagy annyira keresett, hogy folyamatosan hiánycikk, mert valahányszor keresném, soha nincs. Nem fogom tudni, hogy melyik az a szín, de hogy többször is megjártam vele, több boltban, és ezen a ponton meg vagyok győződve arról, hogy itt valami átverés történik, amire nincs pontos rálátásom. 
Persze, pótolhatom közel eső színnel, de közben meg: miért nincs soha ez a szín? 
Mondjuk megnézhetném neten is, hátha ott több sikerrel járok. 

Ó, meg amit mindenképpen szeretnék így nyáron, az a fürdőzés. Tavaly egyszer sikerült eljutni a Squaddal, és nagyon jó volt, mert évek óta először jutottam vízközelbe, és nagyon élveztem, úgyhogy idén is menni akarok. Biztos vannak olcsóbb helyek is itt Pesten, hétvégén is. Oké, nyilván mindenki hétvégén megy mindenhova, de hát én is dolgozó ember vagyok, szóval nyilván én is akkor fogok, de remélhetőleg ha találok valami eldugottabb helyet, akkor a tömeg nem lesz akkora probléma.
De ezt majd még meglátjuk.

Oké, azt hiszem lassan a végére érek ennek a bejegyzésnek, mert most nagyon más nem történik az életemben, aminek őszintén örülök, én szeretem, ha unalmas az élet és kiszámítható, mert történt elég fuck up az utóbbi években, és az élet úgyis megtalálja a módját, hogy keresztbe tegyen még, így addig is élvezem az átmeneti nyugodtságot. 

Legyetek rosszak és az Erő legyen veletek. 

Ui.: Biztos nem lehet magamat lejegeltetni a nyár hátralévő részére?