#53 - Work in progress

Azt hiszem ideje lesz beleállnom, hogy valójában csak személyes naplónak használom ezt a blogot, és ennek megfelelően átalakíthatnám az egészet. A fanfices korszakom határozottan mögöttem maradt, vagy egyszerűen csak feltettem a polcra pihenni, de akárhogy is, valamit ki kell találnom, hogy kicsit kényelmesebbé tegyem, és az esetleges idetévedők se essenek abba a hibába, hogy ez még egy fanfices blog.
Vagy netalántán bármi vállalható megjelenik rajta a személyes nyavalygásomon kívül.
Hmmm... ezen határozottan el kell gondolkodnom, hogy mit rakjak hova, meg hogy miként maradjanak meg az írásaim, mert hát azokra azért mégiscsak büszke vagyok, meg nem nagyon akarom őket leszedni.
Csak valahogy át kell variálnom, ennyi az egész. Mert azért a blog megmarad. Szeretem kiüvöltözni magam a netre, még akkor is ha ez senkit nem érdekel.
Engem megnyugtat és segít, és ez a lényeg.
Amúgy persze mehetnék én is véleményezni másokhoz, mint pár éve, vagy akár elővehetném azt a projektet, hogy én leszek a wattpad közellensége - néha kifejezetten szeretek házhoz menni a pofonért -, de így eh. Nem igazán mozgat meg. Arról nem is beszélve, hogy időm se nagyon van, még akkor se, ha épp lenne, mert amúgy meg tök jól elvagyok itt magamban. Az én blogos közösségem már rég eltűnt a látóhatárról, az újba meg nem hiszem, hogy beleillenék, szóval maradok itt és írogatok csak úgy, magamnak.

Meg annak a pár szerencsétlen idetévedőnek, akik eltévedtek a végtelen internet sztyeppéin.
Oké, valamit kezdenem kell az egésszel, de fogalmam sincs, hogy pontosan mit, d egy biztos: ez a blog megmarad. Szeretem ezt a blogot, és korántsem lett még szűk a hely rajta.
Meg őszintén szólva, fárasztóbb lenne egy újat kezdeni, mint ezt renoválni.
Meg hát továbbra is alkotgatok, csak mindennel rohadt lassan haladok. De haladok, talán. Két héttel ezelőtt Larával tartottunk egy brainstorming napot, és kaptam egy rakat ihletet és ötletet a regényemhez, meg sikerült összébb is rántani, úgyhogy most a buzi táltosaimnál intenziven megy a világépítés. Az már megvan, hogy miként néznek ki a képességeik, meg miként és hogy lehet valaki táltos, és igyekszek nagyon a mitológiánkhoz visszanyúlni és nem nagyon Böszörményitől venni. Mert bár igaz, hogy nagyon rég olvastam, de ő volt aki táltosokkal meg sámánokkal foglalkozott így a YA keretein belül, és eléggé megihletett, szóval csak remélni tudom, hogy nem leszek totál koppintás.
Nem mintha lenne bármi új a Nap alatt, de értitek. Nehéz elkerülni ezeket, de nagyon dolgozom rajta, hogy tényleg az enyém legyen, csak hát vannak olyan részek a mitológiánkban, amiket nem tudok másként venni.
De még nem is ez az igazán nehéz része. Hanem hozzátenni a bibliai mitológiát! Oh gosh, elképzelni se tudjátok, hogy mennyire üti egymást a kettő! Vagy de. Nézzétek meg az István a királyt, oszt lesz képetek róla.
Szerintem ezt is mondtam már egyszer, de nem érdekes, mert állandó problémám még mindig.
Lassan meg közeleg a hivatalos camp, úgyhogy arra is ki kellett találnom valamit, hogy mit írok. Ez amúgy a Prométheusz tüze égett bennünk lett, ami még mindig az SPN sci-fi AU-m, és akkor is meg fogom írni, mert nem akarom elvesztegetni.
Ráadásul méltó tisztelgés lenne a sorozat előtt, ha már végre, végre eljutottak odáig, hogy lezárják. El se hiszem igazából, hogy tényleg lezárják, köszönöm Kálid Artúr, viszont már most elegem van abból, hogy mi hiszti lesz még itt, mert egész biztos vagyok benne, hogy az értelmezéssel hadilábon álló fanok nem fogják csak úgy elfogadni, hogy valaminek vége.
Komolyan nem tudom megérteni, hogy mi a fenét nyígnak, amikor kaptak egy tök hosszú sorozatot, sok-sok évaddal, szerethető karakterrel, epizóddal, meg remek ötletekkel, és egy lezárással. TUDJÁTOK HÁNY SZERETETT SOROZATOMNAK SOHA NEM FOGOM TUDNI A VÉGÉT CSAK AZÉRT, MERT KASZÁT KAPOTT MIELŐTT NORMÁLISAN BEFEJEZHETTÉK VOLNA!
HÚ, DE MENNYIRE SZAR LESZ MOST NEKIK, AZÉRT MERT KAPNAK EGY LEZÁRÁST, DE SAJNÁLOM ŐKET!
Biztos lesznek ilyenek, és már előre tikkel a szemem tőlük. Tudom, hogy mindenhol van egy hangos és hülye kisebbség, de köszönöm, nekem elég a munkahelyi stressz, plusz elég belefutni azokba a barmokba, akiknek még azt se sikerült elfogadni, hogy Mark Sheppard otthagyta a showt.
Kérdem én alázatos és rebegő hangú tisztelettel, hogy mi a hetvenhetedik pokol bugyrában ücsörgő szende utcalány redvás sarkáért nem lehe elfogadni színészek döntését.
Fel is húztam magam az egészen, pedig még el se kezdődött. Mi lesz velem később?
Házhoz megyek a pofonért. Az lesz, előre látom.
Mert hát engem is inspirált ez a sorozat, én is sokat köszönhetek neki, és igen, nekem is megvannak a magam kis holmijai, amikhez gyermeki önzőséggel ragaszkodom, csak azért teljesen más tisztelettel elbúcsúztatni egy lezárásra kerülő holmit, mint utána verni a mellünket, hogy deméhagytátokabba....
És ez az, amitől már előre kivagyok teljesen. Megpróbálom kikerülni amennyire lehet, de ismerve magamat, tuti, hogy bele fogok futni. Mert sajnos van egy olyan részem, ami imád házhoz menni a pofonért.
Mindenesetre így tudom, hogy mit fogok írni, és elbukni, mert én rendszeresen elbukom a campeket. Így két éve, mióta csinálom ezt az egészet, azóta folyamatosan bukom el a campeket, viszont magát a rendes NaNót, meg megnyerem. Nem tudok rájönni, hogy miért van ez, de szerintem köze lehet a versenyszellemhez. Mármint így valahogy jobban rajtam van, hogy teljesíteni kell, és akkor is megnyerem, ha holnap reggel vérben forgó szemekkel, görcsösen rángatózva heverek a laptop előtt. A camp meg lazább, így aztán én se veszem annyira komolyan, és nem is győzök benne.
Mondjuk értékelném, ha ez az életem más területére is igaz lenne, de sajnos ott még nem szembesültem vele. Nem tudom, hogy miért, lehet hiányzik az is, hogy másokért is hajtsak.
Akárhogy is, egy próbát azért mindig teszünk vele, mert ha már csak száz szót írok, azzal is előbbre vagyok.
Máskülönben meg amúgy minden ugyanaz még velem, dolgozom, keresek melót, interjúkra járok, aztán majd csak felvesznek most már valahová! Amúgy azért tart ez ennyi ideig, mert értelemszerűen jobbra akarok váltani, mint amilyenben most vagyok, és ahhoz idő kell. Csak a rossebb gondolta, hogy ennyi. Mindenesetre haladok ezzel is, meg elkezdtem jógázni, és két napja most már ilyen itthoni edzést is folytatok, nem fogyási céllal, egész egyszerűen csak jól akarom érezni magam ebben a testemben, amennyire ez lehetséges. Meg gyakorlom az oroszt, meg az angolt is. És elkezdtem keresztszemezni újra, mert az meg megnyugtat.
Szóval talán lassan lesz belőlem énekes halott.

Legyetek rosszak!

U.I: Azért ilyen kurva rövid ez a bejegyzés, mert későn álltam neki.

#52 - Egy zűrös hét

Szóval akkor megpróbálkozok azzal, hogy napi lebontásban írom meg a posztot, és akkor biztos minden benne lesz, amit akarok, ráadásul azzal se kell vacakolnom, hogy nem összefüggő a szöveg.

Hétfő

Nos, ez még nem volt annyira rossz nap, attól eltekintve, hogy lett egy kicsi hiányom, de ma mindenkinek volt hiánya. Szerintem mindenki annyira megörült, hogy nincs Timike, hogy senki nem figyelt oda kellően a munkára, mert végre nem kellett minden idegszáladdal arra koncentrálnod, hogy kizárd. Úgy fest, hogy ennek is van hátránya, vagy csak szimplán volt valami a levegőben. Akárhogy is, annyira nem volt vészes, bár az igazi káosz majd csak holnap kezdődik.
Két állásinterjú, ráadásul két egymástól kurva messzire eső helyen, és akkor nekem még be is kell érnem dolgozni. De ha a holnapit túlélem, akkor gyakorlatilag már jó vagyok.
Mondjuk nagyon örülnék, ha már felvennének valahova, mert kezd egy kicsit csömöröm lenni, hogy én keresek, küldözgetek, valahova visszahívnak, aztán amelyik tetszik, oda engem nem vesznek fel, amelyik meg nekem nem tetszik, nos, arról én mondok le. De nem akarok olyan helyre menni, ahova csak azért, hogy ne a Postán, hanem akkor már tényleg tetsszen és legalább minimálisan feleljen meg az elvárásaimnak.
De akkor is kezdi kicsit megenni az energiáimat az egész, és kezdem magam haszontalannak és semmire nem valónak érezni. De azért megyünk tovább.

És most valami egészen más. Vasárnap én kis butus ledaráltam az Umbrella Academyt és a végén szegény Molly billentyűzetét alaposan meggyötörtem, mert annyira nem tudtam kifejezni, hogy mekkora agyfaszt kaptam.
Röviden és tömören: Nagyot.
És még azt se tudom, hogy a jó vagy a rossz értelemben, mert minden nagyon szépen fel volt építve, de akkora cliffhangerrel zárult, hogy majdnem a falba vertem a fejem. De helyette a billentyűzetet strapáltam.
Komolyan. Iszonyúan agyfasz, szóval menjetek és nézzétek meg. Zseniális. De készüljetek fel rá, hogy úgy lesz vége, hogy nagyon ki fogtok akadni.

Kedd

Fúj, de undorító nap volt ez.
Tényleg.
Őszintén és igazán.
De legalább a nehezén már túl vagyok, úgy érzem. Legalábbis a kedd lement, úgyhogy valamilyen szinten egészen stabil ez az állítás.
Mondjuk eleve azzal kezdődött, hogy hétfő este kaptam egy sírógörcsöt, mert így hirtelen feltört belőlem minden szar érzésem, és nem tudtam mit csinálni, ráadásul ma is rajtam volt végig a szar hangulat, bár voltak pillanatok, mikor enyhült. Remélem, hogy csak sharkweek lesz, mert akkor legalább tudnám, hogy mitől vagyok ennyire bolond.
Visszamentem az NN biztosítóhoz, megadtam neki ezt az esélyt, de hát valóban, tényleg nem ezt keresem. Aztán lemondtam egy alsónémedist, mert így ha már váltok, akkor olyanra akarok váltani, amit szívesen csinálok, meg tényleg jobbak a körülmények, mint a postán. De nagyon nehéz ilyet találni.
Mármint tényleg nagyon nehéz. Három hónapja keresek már, és még mindig semmi. Komolyan, kezdek kicsit kilenni bele, de hát feladni meg nem akarom.
Csak jó lenne egy olyat találni, ami mondjuk így budapesti, fix bérezés, irodai meló, és boldog lennék. Mondjuk eléggé szerencsétlennek érzem magam, hogy angolt is csak alig makogok. Eh, srácok, az se biztos, hogy egyáltalán munkapiacra való vagyok-e, de ma este mindent is megkérdőjelezek, szóval ezt ne is vegyétek figyelembe.
Csütörtökön is lesz egy interjúm, arra is kíváncsi leszek.
Vigasztalásból elkezdtem nézni a Doom Patrolt, ha már egyszer Mark Sheppard játszani fog benne! Eleinte nem akartam, mert hát majd ha játszott benne, utána megmondom, hogy kell-e nekem az egész sori, de aztán mégiscsak elkezdtem és... kinda tetszik? Meg hát játszik benne Alan Tudyk és így ahahahaha, főgonosz, oké, kész, vége, megvett, adjatok még. És igazából a komoly részek nagyon működnek, azok rohadtul ülnek. Amikor cinikus, szarkasztikus, görbe tükröt tart az is. Aztán amikor megpróbál vicces lenni, na... az abszolút nem jön össze szegénynek.
Valahogy nem illik össze az egésszel, mert a komoly részekhez ez a fajta humor egész egyszerűen nem passzol. Ha van alapjáraton egy komoly holmid, és ha abba beleraksz ilyen altesti poénokat és társaikat, akkor abból nem fog kisülni valami jó dolog. Vagy az egyik, vagy a másik, de a kettő nem fog nagyon könnyen elegyedni úgy, hogy az élvezhető eredményt adjon.
Nem is működik itt se. Viszont amikor kicsit intellektuálisabbra veszi a figurát, hirtelen az egész hazatalál. Úgyhogy ha nem tart vissza titeket némi műfajdöcögés nyugodtan kezdjétek el, mert határozottan van benne fantázia és ihlet, és amikor nem akar vicces lenni, akkor még működik is.
Ja meg hát van benne egy rakat ismerős színész, szóval ez a fele is rendben van, és mindenki nagyon ügyes meg tehetséges. Főleg, aki Janet játssza. Remélem, hogy neki még nagyon sikeres pályája lesz, mert holy shit! TUD.

A hét maradék része

Tévedtem kedden.
Az egész hetem egy katasztrófa volt, és egyáltalán nem örültem, hogy élek. Komolyan nem. Az egyetlen értékelhető pont az a csütörtöki állásinterjúm volt. Mondjuk szerintem egy odavágó végzettséggel rendelkező kiüt az egészből, de hát legalább én úgy érzem, hogy jól ment és nagyon azon vagyok, hogy ezt pozitívként kezeljem.
Aztán minden más egy katasztrófa volt, de tényleg. Nagyon szar hetem volt, úgyhogy remélem, hogy a jövő hetem vállalhatóbb lesz. Nem is nagyon akarok beszélni róla, már kipanaszkodtam magam a megfelelő embereknek, szóval blogra már nem hoznám.
Legyen elég annyi, hogy alaposan megtalált az élet és pofán vert. Megint.
Biztos vannak, akik ezeket könnyebben vagy jobban kezelik, és biztos meg lehet tanulni valahogy, hogy én is jobban és könnyebben kezeljem, de hát nagyon nehezen jutok el odáig. Amúgy nem tetszik, hogy egyfolytában panaszkodok, viszont abból se származik túl sok minden előny, ha magamba tartom, szóval akkor már mondom, bár mindig úgy érzem, hogy túl sokat pofázok magamról.
Nehéz velem srácok, ez a mély és visszavonhatatlan igazság.

Fuh erről eszembe jutott, hogy voltam egészségügyi vizsgálaton, hogy dolgozhatok, és baszki tökre felhúzott a mérleg.
Már megint úgy jártam, hogy korántsem érzem annyinak magam, amennyinek mutatott és tökre nem értem, hogyha elkezdtem kicsit jobban odafigyelni a testemre is, meg igyekszem rászoktatnia szervezetem a napi másfél liter vízre, meg ilyenek, és akkor azt közli velem a mérleg. Hát kösz baszdmeg.
És mivel benne voltam éppen egy anxiety attackba, ez csak még lejjebb lökött. Úgyhogy ja, megint és még mindig nem szeretem a testem. Szívesen elcserélném.
De engedjük el ezt az egészet, és beszéljünk arról, hogy mindenki menjen és nézzen Doom Patrolt.
Komolyan.
Menjetek és nézzétek.
Pénteken jött ki az új rész és egyszerűen képtelen vagyok leakadni róla. És nem csak azért, mert Mark Kurvára-Enyém-Az-Egész-Jelenet Sheppard játszott benne, bár elismerem, hogy miatta kezdtem el érdeklődni a sorozat miatt, hanem mert tényleg JÓ.
És ezen én vagyok a legjobban meglepődve. Amikor már a csapból is szuperhősös dolgok folynak, akkor az ember hajlamos azt hinni, hogy még egy ilyen sorozat már nem érheti meglepetésként, kiszámítható az egész, de azért megnézi, hátha elszórakoztatja, és aztán... kiderül, hogy tévedett.
Valószínűleg rajtam kívül vannak még olyanok, akik szintén nem vágták, hogy ez DC sztori, és meg is lepődtem mikor szembesültem ezzel, mert hát főleg Marveles vagyok, meg aztán az utóbbi időben kezdenek nem nagyon izgalomba hozni ezek a szuperhős dolgok, de ez egy teljesen új dolog!
Ilyennel, ebben a műfajban még nem találkoztam. Most az utolsó két részben végképp elhagyták az altesti humort, és ráfeküdtek a weird vonalra, ami iszonyatosan jól áll neki, és istentelenül szórakoztató. Végig ilyen „Whathehell?” arccal néztem, már amikor nem azon voltam ledöbbenve, hogy mennyire komoly az egész, és hogy itt valódi, élethű, reális emberek vannak irtózatos problémákkal, és nem is akarják megjátszani a hőst. Egész egyszerűen fantasztikus, ahogy elegyítik az emberi drámákat a bizarr humorral.
Ódákat tudnék zengeni arról, hogy mennyire komolyan veszi azt, hogy ezeknek az embereknek igenis teher, probléma, veszteség és fájdalom a „képességük”, amikkel meg kell tanulniuk együtt élni, és hogy ezek felett nem biztos, hogy van hatalmuk. Csodálatosan odatették magukat a karakterábrázolásban és nem tudom eldönteni, hogy ez most csak a Doom Patrol részéről működik ennyire jól, vagy ez ilyen DC specifikus dolog?
Aztán amikor épp nem a dráma történik, akkor meg foghatod a fejed a szürreális helyzetek felett, amiket egy idő után meg sem próbálsz megérteni, és nem vársz választ a „Miért?”re, mert tudod, hogy nem is kell.
Úgyhogy a show maga is megér pár misét, és én nem tudtam elképzelni, hogy fog ebbe illeszkedni Mark, aztán megnéztem a negyedik részt, és gyakorlatilag nem értem, hogy nem vagyok klinikai halott még. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy káoszmágus, és egyrészt medzsikel az öreg harcos, másrészt meg szerintem valaki úgy írta meg a karaktert, hogy végignézte miben és miket játszott a színész, majd szó szerint személyre szabta. Nem találok más magyarázatot arra, hogy mennyire tökéletes.
Ehhez még hozzá kell vennünk, hogy gondoltak a rajongókra, én legalábbis úgy érzem magam, mint akire gondoltak, mert így már a megjelenése is olyan, hogy így képzeltem el azt, hogy miként bukkanhatott fel az összes sorozatban, amibe eddig szerepelt. Meg aztán üvölt róla, hogy mennyire élvezi az egész helyzetet, és hogy egyszerre rutinos, de újszerű, és valaki adott neki egy kibaszott mágikus lángoló kardot.
Tízes skálán közel a végtelenhez haltam meg.
Tudtam amúgy, hogy az öreg harcos többnyire jó sorozatokban játszik, de egyrészt ez az első szerepe az SPN után, szóval már csak ezért is hihetetlen nagy volt bennem a hájp, másrészt pedig még mindig a szívem bal csücskének bérlője, csak a körülményekre nem voltam felkészülve.
Amúgy szerepel benne még Alan Tudyk, akit a Fireflyból és a Dirk Gentlyből ismerek, meg a Halál az SPN-ből, meg amúgy az a fószer, aki a DW-ben Rassilont alakította, szóval ha nézed a sorit, és nem ismersz fel legalább három embert, akkor add vissza a geek cardodat.
Amúgy még tudnék bőven regélni, hogy mennyire fantasztikus az egész, de hagyom hadd fedezzétek fel magatoknak.

Legyetek rosszak!

U.I: A Good Omens trailerről meg nem is beszéltem még, de ami késik, az nem jön időben. És a Pinterest nem szeretett képekkel a Doom Patrolról, sorry about that.

#51 - Meg a zombik

Alapvetően nem szeretem a zombis témát, mert igazából elég klisés és nem könnyen megújítható dolog, ráadásul ha választani lehet a világvégék közül, akkor már inkább a hagyományos, kilovagolnak a Lovasok opciót támogatom teljes mellszélességgel, mert azért annak mégiscsak van valami stílusa.
Meg egész egyszerűen nem tudom megunni, mindegy hány feldolgozásban olvasok róluk.
De! Visszatérve a zombis témára, bármelyik történelmi esemény automatikusan izgalmasabbá tehető, ha hozzávágunk néhány zombit a képlethez. Meg fogyaszthatóbbá teszi, és attól mert belevágunk néhány nyáladzó, félig rothadt mozgó hullát a csatához nem kell megváltozni a történelmi tényekhez.
Most valljátok be őszintén, hogy ti mire ülnétek be szívesebben: A sima Egri csillagokra, vagy az Egri csillagok meg a zombikra?
Na ugye, hogy ugye.
Meg ugyanígy lehetne a Szigeti veszedelemmel is, akár. De mondom gyakorlatilag bármilyen történelmi eseményhez hozzá lehetne csapni, és az elsők között lennék, aki beülne rájuk a moziba.
Mondjuk kicsit elfogult vagyok, mert elsősorban magyarokkal nézném meg, mert egy utolsó elfogult rohadék vagyok azért. Most random eszembe jutott, hogy nem szereztem meg a Nyugat és a zombikat, és most tökre sajnálom, pedig pontosan olyannak nézett ki, mint amit nagyon élnék, csak hát mit tudom én mi volt akkor velem. Mondjuk azt, hogy csóró voltam, mint mindig. Remélem, hogy ezek után tényleg híres író lesz belőlem, mert hát adott a zűrös családi háttér és a csóróság ahhoz, hogy elismert legyek. Olyan csekélységek, mint hogy kitartó munka, meg kész kézirat nem igazán lényegesek.
Pedig most dolgozom a regényemen, tudom, hogy nem látszik, mert annyira baby stepsekkel haladok, pedig attól még igaz. Nem is nagyon írok mást, mert ezt tűztem ki magamnak februári camp célul, hogy haladok a regényemmel, és nos, annak ellenére, hogy úgy fest, hogy soha nem leszek kész, feleslegesen bonyolítom az életem és hogy egyáltalán nem tudok írni, haladok.
Mondjuk rohadtul nem egyszerű összeegyeztetni a munkát, a munkakeresést meg az írást egyszerre, de azért valahogy megvagyok. Nem vagyok egy nagy superhuman, csak egy démon, aki valamiért nehezített pályán tolja az életet, úgyhogy csak a magam ütemében tudok haladni. Néha fáj, oké elég gyakran, hogy másoknak mire nincs ereje és ideje, de leszokóban vagyok arról, hogy másokhoz hasonlítgassam a tempómat. Ha én úgy érzem, hogy hasznos és produktív voltam, akkor hasznos és produktív voltam, és mindegy, hogy két vagy huszonkét dolgot csináltam, az már haszon és produktivitás.
Nem vagyunk egyformák, nagyon nem vagyunk semmilyen szinten és nincs semmi baj a saját tempóddal, amíg tudod, hogy amerre haladsz az az irány az jó.
Az egy dolog, hogy nem bírok egy témánál maradni, de hogy honnan a viharból vagyok ilyen szerencsesütis szöveggel rendelkező démon, na arra továbbra se tudok magyarázatot adni. De ez egy érdekes jelenségem, amire már egy ideje keresem a választ, hogyha magamat egy üres és kifosztott szobának is érzem, amiben nincs semmi érdekes, vagy vállalható, de az egyik barátomnak épp tudok segítséget adni,vagy támogatni, megyek és támogatom. Nagyon eltökélten tudok hinni és bízni a barátaimban.
Tényleg egy kibaszott tank vagyok az a nagy helyzet :”D Meg big, damn hero :”D És démon.

Ez utóbbi azért nagyon fontos, mert szombaton előkapartam az egyetlen szándékosan elkövetett Mary-Sue ficimet, és kis híján kitéptem a hajam, hogy volt pofám nephilimnek írni magam. Az önismeret majdnem teljes és tökéletes hiánya, mert azért a beszólogatások a helyükön voltak, csak így... miért hittem én azt, hogy angyali leszármazott lennék. Nonszensz. Pedig ez még a nagy SPN-s korszakomba volt, de úgy fest, hogy még nem fedeztem fel magamnak Mark Sheppardot, ami szintén nem értem, hogy létezhet, de úgy fest, hogy volt ilyen időm is.
De akkor is, mi az hogy angyal. Mi. Az. Az én fekete-vörös megtépázott lelkem kikéri magának az ilyen gyanúsítgatásokat. Lehet, hogy decent person vagyok, de nem angyal.
Zombik. Igen, tudom ám, hogy volt egy témám, de még mindig felzaklat ez a tény, hogy ennyire nem voltam tisztában magammal. Az, hogy nőként írtam bele magam, meg barna hajjal egész egyszerűen egy kezdeti baklövés, meg ennek a jelenségnek a nem értése, hogy mi a jó abba, ha magadat is beleteszed a ficibe, meg hát akkor még nem szerepeztem szerintem. Sőt, biztos, hogy nem. Az 2015-ben jött, és utána kezdtem el megismerni magam.
Mondjuk, ha nagyon mazochista lennék, és éppen ennyire unatkoznék simán megírhatnám, hogy miként buktam el, mert hát mindig imádtam, ha egy internetes avatárnak van egy szép, kidolgozott sztorija, csak nem vagyok elég egoista ehhez, hogy ilyesmivel foglalkozzam. Szóval ez maximum a saját szórakoztatásomra fog megszületni, ha valaha is leszek ennyire részeg, hogy ilyet írjak.
Amúgy tök szívesen beszélnék közelebbről a regényemről, hogy mi várható benne, de nem tehetem, mert nem akarom lelőni a spoilert - mondjuk az se biztos, hogy bárki is olvasná ezt a blogot, de hát sose lehet tudni. Szóval az igazán izgalmas részeket kerülnöm kell, hogy elég megrázó legyen az élmény, mert szándékomban áll olyan könyvet írni, amit heves káromkodások között tesz le az ember és azon frissiben nyílt levelet ír az írónak, hogy mégis hogy képzelte ezt.
Ehhez pedig az kell, hogy csak a beavatottak tudják teljes egészében a várható végkifejletet. Aki most úgy érzi, hogy ezeket a sorokat széles vigyorral gépelem, gratulálhat magának, mert igaza van. Én egy nagyon vidám író vagyok by the way.
De azt elárulhatom, hogy behoztam egy kis csoportot, akik bár első ránézésre csak megbonyolították az életem, meg az egész sztorit, valójában azonban pont azt a szükséges bonyodalmat hozták be, ami még hiányzott az egészből. Imre elég rendesen konfrontálódni fog velük és hát a végén ugye segíteni is fognak neki, bár ne aggódjatok, nem éppen a saját akaratukból.
Amúgy szegény Imrének majd rendesen tolnom kell a szart a nyakába, hogyha azt akarom, hogy rendesen átérezhető legyen az, hogy tulajdonképpen miért csinálja azt, amit. Meg nem árt majd rendesen feltápolnom ahhoz, hogy hiteles is legyen a világvége felhozatala. Meg most jöttem rá, hogy ez igazából nem csak két barát széttöréséről szól, meg arról, hogy miként kell sikeres apokalipszist csinálni, hanem arról is, hogy valójában mire nem vagyunk képesek a szabad akaratunkkal. Mondjuk ezt már rendesen bebizonyítottuk a bolygónak is, ami pár évtizeden belül szépen fel fog perzselődni, ha nem állunk tenni valamit kibebaszott gyorsan. De lehet, hogy amúgy már így is késő, és ilyenkor szoktam megkérdőjelezni magamban mindent, hogy egyáltalán mi a fenének fektetek bármiféle energiát a jövőmbe, hogyha egyszer úgyis annyi lesz. Hát, azért mert addig is boldogulni kéne valahogy az életben, mert a szörnyű és keserves vég ellenére még azért addig valahogy ki kéne bírni, és nem lenne rossz, hogyha viszonylag normális körülmények között tudná kihúzni, szóval nem lehet csak úgy elbújni a szobába, bármennyire is jólesne.
Azonban, ennél a kötetnél valahogy azt is akarom bemutatni, hogy mire képes úgy igazán az ember, ha komolyan rászánja magát, és mivel amúgy is mindig össze akartam hozni egy sikeres világvégét, így aztán ötvöztem a kellemest a hasznossal. Aztán majd még meglátjuk, hogy ebből mit sikerül átültetnem a gyakorlatba és mit nem, mert bár tartom, hogy az ember akkor írjon, ha van is mondanivalója, attól függetlenül még erősen kérdéses, hogy az olvasónak hogy jön át, miről is szólt ez az egész, amit olvasott. Mondjuk én már azzal is abszolút boldog leszek, ha valaki anyázva a sarokba hajítja, majd melléül sírni.
Nem tudom, hogy kit akarok még becsapni, amikor tényleg ennyi a célom.
Mondjuk ehhez nem ártana valamit haladnom is, de fuh, nem könnyű dolog a szerkesztés, én mondom nektek. Ki kell dolgoznom szinte az egész világot, Győrt át kell alakítanom - mert Győrben játszódik, ha még nem tudtátok volna -, plusz ott vannak a különböző mágiák, azok keveredése, fajok és varázsigék, aztán a karakterek, nekik a kapcsolataik és háttereik, aztán ugye az eszközök és egyéb helyszínek, ja és hát persze magát a cselekményt, de hát ez olyan nyilvánvaló, hogy nem is mondom. Nem kicsi munka na, és azt se tudom, hogy hol kezdjem, mert még sose csináltam semmi ilyesmit eddig. Vagy legalábbis nem ennyire nagyszabásút, úgyhogy abszolút teljesen és tökéletesen meg vagyok lőve, hogy mi is lenne a hatékony.
Zombik.
Mondjuk lassan már itt én leszek a nulladik beteg, annyit kell hülyékkel foglalkoznom, ráadásul ott van Timike, és nincs elég erős jelző arra, ami kifejezné azt a mértékű ostobaságot és sötétséget ami ebbe az ember alakú csótányba beleszorult. Komolyan, pusztán attól jobb lesz bármelyik munkahely, hogy nincs ott Timike.
Egy hete írom ezt a posztot, komolyan, úgyhogy legyetek szívesek és ne várjatok el semmilyen koherenciát ebben a szövegben. Meg úgy egyik blogposztomnál se, de ezt mindig elmondom, miért ismétlem magam? Mert olyan hosszú ideig írok, hogy elfelejtem mit írtam már le.
Na mindegy skacok az van, hogy a jövő hetem egész egyszerűen brutális lesz. Kedden két állásinterjú, csütörtökön még egy, pénteken pedig üzemorvos, plusz végig dolgozom, úgyhogy nem tudom mi lesz, de valószínűleg párszor meg fogok szakadni. Hétvégén megpróbálok jelentkezni, hogy élek-e még vagy mi van.
Amúgy kurva nehéz meló ez az álláskeresősdi, főleg úgy, hogy még dolgozol is mellette, de remélem, hogy lassan már lesz valami.
Oké, azt hiszem most már befejezem ezt a se füle, se farka posztot. Amúgy posztoltam a héten verset is, szóval mégiscsak produktív vagyok.

Legyetek rosszak!

U.I: Jövő hétre várható ezen kívül a kiakadásom, hogy én még nem olvashatom a Jók és Rosszak iskolájának utolsó kötetét, valamint rajongásom, hogy Mark Sheppard új szerepben. Húzós hetünk lesz guys.