2017. március 26., vasárnap

#34 - Nyugaton a helyzet változik


Az a nagy helyzet, hogy már vagy ötször belekezdtem egy afféle összegző posztba, de egyszer nem jutottam a végére, ráadásul aktualitását is elvesztették, szóval szerintem már soha nem fogjátok megtudni, hogyan éltem meg a költözést. Talán nem is baj, úgyis indokolatlanul nyálas lett volna.

A másik kálváriam azok a papírok voltak. Fuh...nem tudom, hogy el akarom-e mesélni, mert per pillanat nem is akarok gondolni rájuk. Legyen elég annyi, hogy az első héten rendesen kijött rajtam a szorongás, meg a többi, ami valahol teljesen normális, de ettől még kurva szar volt. Egyedül Trudykának kívánom, senki másnak.
Nem tudom ki ismeri közületek az Asterix tizenkét próbáját, de aki nem menjen, és nézze meg, szórakoztató egy régivágású rajzfilm. Aki meg igen, az idézze fel magában azt, amikor Asterixnek az A38-s igazolványt kellett előkerítenie. Nah, én is ugyanígy voltam a kilépőpapírjaimmal.


Persze, azért jó is akadt a heteimben, például találkoztam Alexel, akiről még sztem nem meséltem, de szerepjátékos, rajzos csávó, és annak ellenére, hogy átlag kétnaponként beszélünk, egészen jóban vagyunk. Moziztunk, megnéztük a Szólít a szörnyet, és utána beültünk még a Barcraft 2-be, szóval az egy nagyon jó nap volt. A film is szép volt, azt kaptam, amit vártam tőle, meg tanulságot, és jah, kéne róla egy ajánló.
Aztán Nienorral is taliztunk, agyonölelgettük egymást, meg beszéltünk, bár jó, ha a feléig eljutottunk az eszmecserének, hogy kivel mi és merre történt, plusz kaptam tőle egy Douglas könyvet, meg fahéjas kürtikalit, meg szeretet, és vele pedig a Köröket láttuk. Shit, arról is kéne egy ajánló.
Meg utána felmentem még hozzájuk és játszottam a kisfiával, imádom azt a kis csibészt. Úgyhogy az is egy nagyon-nagyon jó nap volt, remélem minél előbb megtudjuk majd ismételni és akkor már több időt tölthetünk együtt.

De...gyerekek, most jön a hab a tortán, az öntet a fagyikelyhen, az a bizonyos korona az élményeken. A jávorommal ugyanis elmentünk a Pál utcai fiúk musicalre és... és. Te.
Szentséges.
Júdás.
Ebből is kell egy normális ajánó, de nem tudom, hogyan fogom összehozni, mert olyan feelseim vannak, te jóságos...


Magával Gabival is jó volt találkozni, meg megölelni. Még akkor is, hogyha lyukat vágott a csontjába az állam. Meg én amúgy néha megölelném gyakrabban, de mindig oda jutok, hog túl awkward lenne. Ezt vele is közlöm, és akkor megnyugszom. Meg rájöttem, hogy én igy megérinteni szeretem a barátaim, vállsimogatás, vagy csak valahogy piszkálom, amikor rámjön, mert így megbizonyosodok arról, hogy tényleg ott van és ettől is megnyugszom. Bár, ez is inkább hangulatfüggő. Jó, maradjunk annyiban, hogy általában teljesen ki vagyok békülve azzal, ha csak így ülünk egymás mellett/szemben és beszélgetünk.
Ez most amúgy tök lényegtelen volt, csak így beugrott, abból, hogy régen láttam jávorom és nagyon boldog voltam, hogy most megint, és hát szinházba mentünk.

Kevésszer voltam annyira színházban, mint amennyire most voltam.
Ha azt mondom, hogy zseniális, azzal nem adom vissza, hogy mennyire felemelő, energikus, élettel és érzéssel teli, szenzációs, fantasztikus, szomorú és gyönyörű az egész darab.
A Grund fiai egyszerűen pont olyanok, akivel bárki könnyedén tud azonosulni, és olyan színeket visznek a megfakult kötelezőbe! Kolnay és Barabás már önmagukban egy teljes sitcom, Boka annyira lánglelkű, hogy néha a Doktorra emlékeztetett, és igazi kis vezéregyéniség és olyan bro momentjeik voltak Nemecsekkel, hogy hát azt én kevés vagyok elmondani. Nemecsek életképtelenségét és szerencsétlenségét, de ezzel együtt lévő bátorságát a színész úgy hozza, hogy vagy tíz kiló díjat dobnák a nyakába. Meg az egész castnak.
Csónakos az Csónakos, és hát mindenki olyan kis nyunyorgatnivaló, hogy nagyon.
De, de, de bármennyire is élek-halok értük, bármennyire is tudom, hogy ők a hősei a történetnek, engem végérvényesen megvettek a Pásztorok.
Tudom. Tudom. Mindent. Tudok.
Csakhogy ahhoz, hogy ezt megértsétek látnátok kell azt a félelmetesen nagyszerű belépőjüket, amivel egyszerűen beuralták a színpadot.
Kész voltam abban a pillanatban.
Valamint jobb, hogyha belátod, hogy soha nem lehetsz olyan menő, mint egy Pásztor. Nem, akkor sem, fizikailag képtelenség. Egyszerűen nem. Nem. Senki nem menőbb náluk, sajnálom Crow, de te sem.
Hát, csak egyszerűen rájuk kell nézni.


És igen, csak sikerült eldöntenem, hogy én valamelyik conon random vörösinges akarok lenni, mert csak. (Továbbra is könnyebb lenne az életem, ha kisebb lenne a mellem, mert így olyan szar férfit cpzni, lány karakter meg nem fogott meg még annyira.)

A vége. Holy judas a vége.
Nemecsek halála.
Az így... hát azon bekönnyeztem. Én erre amúgy számítottam, és nem hiszem, hogy bármi kínos lenne abban, hogyha elérzékenyül az ember egy ilyen mély jeleneten, de. De kissé elszámoltam magam.
Merthogy én megfogtam jávorom kezét és kiszorítottam belőle a maradék vérkeringést is, de egyszerűen muszáj volt, hogy érzelmi támasznak használjam. Aztán annyira belefeledkeztem a dolgokba, vagy nem is tudom, de elfelejtettem letörölni a könnyeim, és az egyik rácsöppent jávorom kezére.
Legcikibb dolog valaha, komolyan.
De Gabinak jár az ingyen élet és örök hála, azért a reakcióért, és még egyszer bocsánat.
Nagyon szomorú jelenet volt, világos?!


Fuh...nem tudom, hogyan fogom viselni, ha elmegyek erre egyedül még egyszer, de szerintem elbújok utána zokogni egy sötét sarokba. És iszonyat hosszú, elküldésre soha nem kerülő szöveget fogalmazok barátság/Tshapat témában.

Azt hiszem már csak Áts Adonisz Ferencről nem beszéltem. Nos, ő nem annyira adonisz, mint amilyennek anno meg lett álmodva, viszont igy is pontosan hozza azt, akit én vártam. Kellően szigorú, és azért ha nem is kétnaponta, de havonta egyszer levadász egy párducot. Valamint képes szemmel verni, és olyan hangja van te!
És amikor a végén már a vastapsot zsebelték be, olyan kis szerényen hajolt meg!
De azért a Pásztorok.

Mondjuk jávorom több shippel távozott előadás után, mint ahogy érkezett, aminek nagyon örültem, mert egyrészt ficialapanyogok, másrészt nem csak velem esett meg, hogy a tapsrend miatt kezdtem el valakiket sshippelni.
Ő Csónakossal meg a nagyPásztorral járt igy, akiket én valami miatt nem szúrtam ki, de boldog vagyok, hogy ő igen, és abszolút támogatom a shippet.


Minket meg a cast instagram fiókjai támogatnak, merthogy vannak nekik és valóságos aranybányák.
Én is nagyon, nagyon, nagyon szeretnék velük írni, csak még mindig nem látom, hogy mit és hogyan, annak ellenére, hogy született egy többé-kevésbé használható ötletem.
Mert továbbra is bizgat, hogy letörlöm a Deanley punk AU-t és addig gyúrom át meg át, amig használható ötlet nem kerekedik belőle. Úgyse fejezem be, akkor meg minek tartigáljam blogon?
Csak azt nem tudom, hogyan hozzam össze a két fandomot, mármint a PUF-t és az SPNt, főleg úgy, hogy az SPNből csak Crevinéket akarom, a többiek így nem igazán hoznak lázba. Merthogy ott vannak elsősorban a nyelvi különbségek, és azt hogy oldjam meg? És egyáltalán hogy keverednek össze ennyire különböző nemzetiségűek? Meg egyáltalán, mi történjen? Plusz Lara iszonytatóan zseniális ficije már önmagában is rohadtul laza modernizált, én meg így nem akarom, hogy esetleg koppintásnak vélje, szóval nem tudom, mihez fogok kezdeni.
Bosszant ez, de nagyon.
Mert dolgozni akarok velük, csak nincs sztorim, amikhez passzolna a cast. Hjaj...
Oké, útközben beugrott, hogy csak a világot veszem alapul, úgymint, démonok, angyalok, lények, meg vadászok és akkor abba behozhatom Crowleyt, aki nem tudom, talán renegát lesz, de a lényeg, hogy akkor képzeljétek el Áts Adonisz Ferencet, mint King of Hell, a két Pásztor meg a leglazább démonok valaha.
Bár vicces lenne, ha a fiatalabb Pásztor angyal lenne, de ugyanugy maradnának testvérek.
Az, hogy mi történik, még mindig teljes homály, de azért képzeljétek már el! Kolnay és Barabás továbbra is kétszemélyes sitcom, mert van ami soha nem változik. És Boka meg Nemecsek akik ilyen nagyon brok, Csele az tuti amúgy hogy Egyetemes lenne - nem érdekeltek, nekem igenis tetszik ez a fordítás -, és jhaj, nem akarok halált a végén. N e m :""""")
Mondjuk ez még mindig kevés a boldogsághoz, de legalább megoldottam egy problémát.

Ha pedig már ficik, akkor folytassuk ezt a vonalat. Ugyanis ha nem lenne elég, hogy a fenti leírtakon rágom magam, jávorom egyik éjjel instant agyfaszt okozott. Magára a beszélgetésre nem emlékszem, de az megvan, hogy Daev, igen youtuber és én a Fun with geeks csatornáról ismerem, szeretem, imádom, szóval ő kutyát sétáltat. És sztán felbukkan Crow. És beszélgetnek, és hát az alkukötésre terelődik a szó.
Nagyon agyfasz, de bosszant, hogy ehhez sincs közelebbi sztorim.

Jah, meg hát ott van az, hogy Dirk Gentleyék megtalálják a Retroshock filmszínházat, mert hát miért ne. De így hogyan, minek, mi történik? Semmi nincs meg, csak az hogy jó lenne.

Azt meg már meg se említem, hogy milyen aranyos angstot lehetne kihozni abból, hogy Gazdag Klón meg Crow együtt siratják hatalmuk romjait.

Nem tudom feltűnt-e, hogy a crossoverek közé be akar kúszi a magyar youtuber közösség, mint fandom.
Pedig TheVr-k még szóba se kerültek...
Mondjuk annak jobban örülnék, ha nem csak ilyen, "De jó lenne egy ilyen!" fellángolások jönnének, hanem rendes sztoriötletek, amikkel lehet valamit kezdeni.


Mondjuk a GF/DW crossoverem egész szép állapotbn van. Természetesen 12th-vel lesz, mert iszonyatosan laza az az ember, és mert látni akarom ahogy befenyíti Billt. (Pechemre a leendő companiont is Billnek hívják.)
A sztori az lenne, hogy a Pines ikrek már gimibe/egyetemre járnak, Dipper régész akar lenni, míg Mabel divattervező. Dipper tovább kutat a rejtélyek után, és hát belefut a Doctorba, és addig rimánkodik, meg akaszkodik a nyakába, amíg a Doctor maga ellé nem veszi, mint companion. Utazgatnak meg minden, de addig Bill visszatér, igaz legyengülve, de azért kap az alkalmon, hogy a Pines ikrek különváltak és hát megkörnyékezi Mabelt.
Yepp, merthogy nekem ebben a fandomban főleg hetero shippjeim vannak, és hát sajnos a MaBillben túl sok az őrület ahhoz, hogy ne próbáljam meg kiaknázni. Meg hát most képzeljétek el azt a pillanatot, amikor Bill által megszállt Mabel farkasszemet néz a Doctorral a TARDIS-ban.
Aztán ahogy lenni szokott, itt is valami nyugodt vég lesz, de hát ez még nagyon az eleje a dolgoknak.

Ezek mellett természetesen írom a "Valóság az, ami megtörtént"-et, már csak Bill része van hátra és már frissítem is. Az oldalszám húsz felett van, ezért hozom ilyen piszok lassan, de remélem, hogy rászolgálok majd a türelmetekre.
Az most mindegy, hogy én utálom az egészet, mert hát annyi gondom-bajom van vele, de remélem, hogy ti azért élvezitek olvasni. Mert legyen bármilyen kicsi is ez a hely, legyek bármilyen lusta azért szeretném hinni, hogy megütök egy mércét az írásaimmal.


Mondjuk tegnap megleltem az első, netre is publikált írásomat, 2011-s, és belegondoltam, hogy basszus lassan hét éve írok. Hét éve már, hogy jelen vagyok az interneten, és megosztom a történeteimet a nagyvilággal, és hogy ennyi tanulom és fejlesztem magam folyamatosan, hogy egyre jobb legyek.
Igazából most értettem meg, hogy miért választottam Crowleyt, és bár nem ez az egyetlen, de elég sarkallatos dolog. Egyszerűen rossz felől közelítettem meg. Nem a munka felől kellett volna, hanem az írás felől.
Én is anno egyszer eldöntöttem, hogy kikerülök a könyvespolcokra, ez az én "trónom", amit el akarok és el is fogok érni. Hét éve folyamatosan fejlesztem magam, és még mindig van hova fejlődnöm, de úgy érzem, hogy készen állok egy könyv összeeszkábálására. Ha ez még nem is a Pokol trónja, de a Keresztutakénak épp megteszi. (Dat mondat.)
Ennyi. Összeállt bennem a kép, és ez most nagy büszkeséggel tölt el. Kiverekszek én is egy helyet a kortárs magyar irodalomban.

Nos, ez épp megteszi záró gondolatnak.
Legyetek rosszak!

U.i.: Azt meg el is felejtettem, hogy jávoromtól kaptam egy Metagalaktikát és még nem olvastam bele, de nagyon, nagyon boldog vagyok attól is. Meg a levélért is :3

2017. március 17., péntek

#33 - Régi új ismerős a Díj


Nos, mint azt már mondtam, áthelyeztem a székhelyem a fővárosba. Erről majd lesz egy külön poszt, hogy én hogy éltem meg az utazást, a környezetváltást, az idegen terepet, a pánikot...
Az hosszú lesz, és még kész sincs, de helyette van egy ilyen blogos díj. Tudjátok, ez így körbe-körbe röpköd bumerángként, csak én úgy döntöttem, hogy kicsit kiszállok és most támadt újra kedvem hozzá.
A végén pedig pofázok arról, hogy mi jön, mi nem, meg a szokásos. Reiner erre csak a fejét szokta csóválni, mert tudja, hogy a végtelenségig tudok pofázni az írásról. Az írás helyett.
Nah, de vágjunk is bele!

Az első díjat nagyon köszönöm egyetlen Mademnek, aki anno bemutatott a Gravity Fallsnak, meg a HH-nak és hát hogy így egyszercsak lett egy squadunk. :3
A másikat pedig Larának, akinek sikerült elérnie azt, hogy legyen shippem a Pál utcai fiúkból. Nagy szó ez hölgyeim és nyulaim! Meg amugy is, amilyen halál laza stílusa van, bőven megérdemli az imádatot!

1. Hogy vagy mostanában? :)
Hektikusan. Jó nagy változás ért mostanában, amit természetesen nem könnyű feldolgozni, de szerintem lassan kezdek talpra állni. Lett egy út, vannak tennivalóim, így már könnyebben küzdök. Lélekerőt annyit kapok a barátaimtól, hogy a visszafizetézéséhez száz év se lesz elég, szóval talpra állás van folyamatban. Ami talán egyszer tényleg sikerül. (Az is segít, hogy Crow is önmaga lett és felvillantották, hogy mennyire laza ez a démon.)

2. Játszol valamilyen hangszeren? Ha nem, mit tanulnál szívesen?
Nem, botfülü vagyok ami azt illeti. Huh, hát zongorázni szívesen megtanulnék és...dobolni.
Ne. Hallod, most ugrott be egy, az én életemben csak miliméternyi szakaszt kitévő, tipikus fantazmagória fanfiction. Tudjátok mikor xy karakterrel összeírja magát a kezdő, többnyire romantikusan. Nah, nálam ez nem volt nagyon jelen, már csak azért sem, mert asex természetem nem bírta a romantikát - bár akkor még mem tudtam, hogy ez létező dolog, és normális, és nem valami jellembeli defekt. Ezek meg arról szólnak, hogy hát csók, szerelem, miegymás.
De...de most beugrott egy. Hogy hát azért ha Mark Sheppard tanítana dobolni!
Borzasztó, nagyon ciki ez gyerekek. Szóval így rögvest kanyarítok belőle egy Mark Sheppard/Osric Chau ficit.
(Mad! Ez. A. Te. Hibád. Őt tessék vádolni.)


3. Van/volt olyan fandom, amihez iszonyatosan szerettél volna alkotni valamit, mégsem sikerült? (Nem jött a konkrét ihlet, kiszerettél a sorozatból/filmből/etc., mielőtt alkotásra került volna a sor, stb.)
Hajajajajaj! Nem is egy.
- Ott van mindjárt a Star Trek, amiért csatakiáltásokat ordítva lelkesedek, és még mindig szégyellem, hogy az új film kapcsán mennyire elkapott a nosztalgiavonat, konkrétan megkönnyeztem a Monológot. "Az űr a legvégső határ. Ennek a végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melnyek feladata különös új világok, új civilizációk, új életformák felkutatása, és hogy eljusson oda ahová ember még nem merészkedett"
Nem tudom elmondani, hogy mennyire akarok kadét lenni a fedélzetén, mennyire rajongok azért a három jómadárért, hogy mennyire végigcsókolnám a fedélzetét, ha rátehetném a lábam! De írni...azt nem tudok benne. Nem tudom miért, egyszerűen csak nem tudok mit kitalálni hozzá, pedig Enterprise.
  - Galavant, amibe nem számoljuk azt a förmedvényt. Egyszerűen annyira abszurd, annyira mély és sokrétű és végtelenül megcsavart humoru hogy nem tudom mit tudnék hozzáfűzni. Pedig Tad Cooper, meg Gal és King Rich barátsága, és Sid és musical és nem tudok velük írni!
  - Firefly: Ez a sorozat, ez... erre nincsenek szavaim. Ez...áh, én nem. Pedig szeretnék benne alkotni! De annyira nem lehet feldolgozni, hogy csak ennyi... ne, ne beszéljünk róla.

4. Mind ismerünk pár olyan tételt, amelyekre "az írás aranyszabályaiként" szokás hivatkozni. Na, a kérdésem az, hogy ezekből melyikeket tartod be kőkeményen, és melyikeket szoktad megszegni, akarva-akaratlanul?
Őőőő... én is? Lehetséges, bár mérget nem vennék rá.
Fuh, talán az, hogy kerülöm a túlzott sallangozást. Mérhetetlenül ki tud borítani, hogyha a harminckettedik szóképet használja arra a kibaszott szemszín leírására. Persze megvan ennek is a maga helye és ideje, amikor aztán a végletekig agyon lehet csavarni, erre a tökéletes példa a RetroShock, de ne használd feleslegesen.
Én inkább az egyszerűségre, gördülékenységre figyelek.
Amivel viszont állandóan bírkózom azok a vesszők, meg a külföldi nevek ragozása. Ezek nem aranyszabályok, de ezekkel vannak komoly problémáim.
Nem, fogalmam nincs ezekről az "írói aranyszabályokról" hirtelen.

5. Mi számodra az írás legnehezebb része?
Egyértelműen az átkötő részek.
Tudjátok ezek a szükséges üresjáratok, amikor az egyik nagyjelenet már lement de a következőnek még nincs itt az ideje, de mégis meg kell oldani, hogy logikusan kapcsolódjanak egymáshoz. És ilyenkor valamit csinálni kell a szereplőknek, de olyan szarul megy mindig! Két esetem van, amit mindig fel szoktam hozni. Az egyik egy Mooseley ficinél esett meg, hogy a srácoknak le kellett menni a lépcsőn. Ennyi volt az átkötő rész, de napokig ültem felette. Egy rohadt bekezdésen.
A másik ilyen a még nem publikált "Valóság az, ami megtörtént"következő fejezetében volt, amikor Crow és Kevin leül a padra. Két mondat okozott akkora gubancot gyerekek!
Ha véresre vernek se tudom megindokolni mi ezekben ilyen nehéz nekem...


6. Mit tanácsolnál egy kezdő bloggerinának? Mit egy haladónak? (csak, hogy másnak se legyen könnyű dolga - Zsazsi) (tartsuk a hagyományokat! - Babu) (ki vagyok én, hogy megakasszam a tradíciót - Mad)
Kezdőnek: Az önbizalom nem egyenlő a nagyképűséggel. Mivel most kezdtél írni ezért rengeteg hibád lesz, amikre egészen biztosan fel fogják hívni a figyelmed. De ne ess kétségbe, hanem törekedj a fejlődésre, légy állhatatos, kitartó és mindig a magadból kihozható legnagyobb teljesítményre törekedj. Ne zavarjon, ha ez esetleg egy milliomodik fantasy, mindenki elkezdte valahol. És ha befejezel valamit, akkor arra légy büszke, mert mégiscsak végigvitted. Tanulni belőle meg ráérsz ezután is.
Haladóknak: Az elégedetlenséged a fejlődésed kell, hogy szolgálja. Tudd, hogy nagy utat tettél meg, és még legalább ekkora vár rád, de már igenis letettél valamit az asztalra. Ezenkívül vállald a felelősséget, azért, amit csinálsz, légy állhatatos, odaadó és szenvedélyes, soha ne vedd félvállról, de a túlságosan elérhetetlent ne akard megugorni. Senki nem született zseninek, mindenki mögött véres és fáradságos út áll, amin neked is végig kell menned.
"Mondta az egoista kígyó"

7. Inkább fluff, vagy inkább angst?
Bármennyire is szeretném, én inkább fluffos vagyok. Tudom, undorító szokás,de ettől még igaz. Szeretem, ha jó egy sztori vége, meg ha felvidíthatom valaki napját. (Amúgy hurt/comfort, mert kell a sötétség is, de nemmmm szeretem nagyon gyilkolni a karaktereket :/)

8. Mi a legutóbbi film, amit láttál? Hogy tetszett?
Asszem a Split.
K i b a s z o t t u l  z s e n i á l i s.
Meg is ihletett a dolog, illetve a film utáni fejtegetésünk Lizyvel. Annyira. Nagyon. Imádtam. Órákat tudnék róla értekezni.

9. Nálad, hogy nyilvánul meg egy "fangörcs"?
Jaj :"D Én sajnos egy tipikus hülyepicsás fangirl vagyok, mert ha nem lát senki akkor tapsikolok, visitozok, kiabálok, körbetáncolom a szobát, sóhajtozok, káromkodok...
Ha társaságban vagyok, akkor igyekszem ezt tizedére leredukálni és csak marad a nevetés, ököl harapdálás.
10. Van olyan műved, amit később megbántad, hogy publikáltad? (ezt csak szimplán lopnám Babutól, de kíváncsi vagyok - Mad)
Van.
Az összes karácsonyi ficim.
Tudom, hogy most mégy és megnézed, mindegy mit mondok, de én megmondtam előre, hogy szarok. Nem, nem érdekel, én  érzem, hogy az a színvonaltalanság, amit produkáltam.

Most pedig következzenek Lara kérdései! Készüljön fel mindenki lélekben: Hosszú lesz.

1. Melyik író vagy könyv volt a legnagyobb hatással a mostani írói stílusodra? (Hulljon kőzápor, lehet több is.)
A két nagy klasszikus, vagyis hát akiket ilyenkor fel szoktam hozni, az Douglas Adams és Terry Pratchett. De most kaptok két újat is.
Az egyik P. G. Wodehouse. Nem tudom hányan ismeritek ezt a halál laza, vicces, humoros, a végletekig szórakoztató úriembert, de mentek és olvastok tőle. Az angol arisztokrata társaságot ábrázolta roppant szórakoztatóan, nem tudod őket utálni, mert egyszerűen nem lehet. Jah,meg hát azok a csodálatos, istenített párbeszédei! Emlékszem egyszer akartam én is az SPN-nek egy ilyen Wodehouse-s verziót, ahol mindenki aranyifjú, meg arisztokrata, meg mit tudom én. Valahol még most is szeretnék egy ilyet, valami sokfandomos ereszdelahajamat, totális cracket, de hát a színházzal is ugyanezt eljátszanám.
Mindegy. P. G. Wodehouse mutatta meg nekem milyen kemény, de jó dolog a szórakoztató irodalom. (De én még azért csodálkozom, hogy miért írok főleg könnyedebb műfajban)
A másik pedig két orosz úriember, de igazából akkor már három emberről beszélek. Remélem mindenki megkeveredett.
Szergej Lukjanyenko akihez az Őrség-sorozattal kapcsolatban lett szerencsém. Igazából előbb láttam a két filmet, mint ahogy olvastam volna a könyvet és nagyon szeretem mind a kettőt. Ami miatt fontos azonban, hogy itt kezdődött az orosz sci-fi őrületem. Zseniálisan jól ír, persze és imádom, hogy mennyire jól fel van már építve a világa.
A maradék kettő pedig a Sztrugackij fívérek. Szintén orosz, szintén sci-fi és ami még lényegesebb, hogy abszurd. Drótkerítést tudok rágni az olyan dolgokért, amiket kevesen értenek, és ez tipikusan az, hogy vagy tudod értékelni, vagy ezer kilométerre elkerülöd.
Szóval így ők inspiráltak, és őket követve próbáltam kigyúrni valami sajátos stílust. (Állítólag sikerrel)

2. Van(nak) olyan dal(ok), ami(k) visszavonhatatlanul az egyik fandomod juttatják eszedbe?
Még szép. Nem is egy. És igazából főleg magyar dalok. Bár van pár angol is, de azok nem biztos, hogy beugranak.
Zanzibár - Üvegszilánkokkal az ágyban: Azóta se hallgattam újra, mert annyira vérzik a Deanleytől, hogy NEM. (És ezeknek a daloknak háromnegyede Deanley. Nagyon agyfasz)
Anti Fittnes Club - Miért hazudom: Ugyanaz, mint fent. De hát ebből következik, hogy nem hallgattam máshoz
Republic - Jönnek a hadvezérek: Erre továbbra is akarok vágni egy Deanley vidit, nem érdekel.
Marina and the diamonds - Oh no!: Na, ez viszont már Sherlock! Volt egy rohadt jó fanvid és azóta ez nekem Sherlock. ( Meg kéne nézni a negyedik évadot, de sajnos továbbra se érdekel annyira)
Set it off - Wolf in sheep's clothing: Gravity Falls. Ízig-vérig, de főleg azért, mert erre teremnek a fanvidik.

3. Mi volt a legutóbbi videó, amit megnéztél a YouTube-on?
A Doctor Who új trailere. Fél órás kiselőadást tudnék arról tartani, hogy mennyire kibaszottul laza és fasza és menő....hjaj, gyerekek, nagyon az.


4. Melyik az a sorozat vagy film, ami már régóta érik nálad újranézésre?
A Doctor Who. I need a Doctor.
De úgy nagyon. Lehetőleg bőrdzsekis legyen, vagy rendelkezzen attack eyebrowal (ezt tuti nem így kell leírni)

5. Mi számodra az írás legkönnyebb része?
A párbeszédek.
Szeretek párbeszédeket írni. Szeretem, ha a karaktereim beszélnek, és íly módon konfrontálódnak.

6. Mit szeretsz a mostani írásaidban?
Azt ha végre befejezem őket... Bár utána meg utálom őket, mert kreatívtalan légypiszoknak tartom őket. Nem tudom. Semmit
A hosszukat azért rühellem, mert egy élet mire legépelek egy fejezetet vagy novellát, pedig nem gépelek lassan, egyszerűen nem tudok gyorsan írni, ami megőrjít.
Az alapötletet azért nem szeretem, mert mindig kifejtem magamnak, mit honnan szedtem, mi ihletett és mindig rájövök, hogy nincs új a nap alatt.
Stílusilag bőven hagy kívánni valót maga után, ahogy helyesírásilag is.
A karaktereket OOC-nek tartom.
A cselekményt unalmasnak.
Fogalmam nincs mi a fasznak írok mégis...

7. Van valamilyen készség, amit a közeli vagy távoli jövőben szeretnél elsajátítani?
Ha végre rendeződnek a dolgok, ami alatt a munkába állás értendő, akkor szeretnék belevágni egy webdesignes képzésbe, mert ez engem komolyan érdekel. Jah, meg feltornászni az angoltudásom, mert bár most is tanulok magamtól, találtam levelezőtársakat, de mégis jobb lenne, ha valami csoportba lennék, mert úgy rá vagyok kényszerítve.
Jah, meg nyáron görkorcsolyázni szeretnék.
Így ennyi.

8. Egy NOTP?
Friendship megfelel? Mondjuk OTP-m sincs, nah mindegy.
Ott van mindjárt Simon Pegg és Nick Frost, bár ők akár még házasok is lehetnének, komolyan. Nagyon szeretem és kicsit irigylem a barátságukat, bár én mit nem irigylek?. Aztán Galavant és Rich, akik ellenségekként kezdték, aztán legjobb haverok lettek. (Az az összeveszésük az nagyon fájt). Persze nem maradhat ki a Kirk, Spock, McCoy trió, mert ez a hármasfogat nagyon zseniális és imádom mindegyiküket. A Serenity komplett legénysége, de legjobban a tiszi és Baldwin barátsága, amit nagyon megkedveltem.
Jah meg hát Sam és Crow barátsága, ami amúgy a sorozatban nincs ott, magunknak építettük fel az egészet.
(Mivel kibaszottul nem esett le, hogy mi az a NOTP - életesszenciám, hogy baromira evidens dolgokat nem értek -, ezért született ez a válasz. És zsebjávoromat se kérdeztem meg, mert... nem tudom. Mindegy. Ez mán így marad, nincs kedvem átírni)

9. Alkoss egy tökéletes történetet az ismert x meets y/x találkozása y-nal marketingsablon és két fandomod felhasználásával! Nem konkrét cross-overről van szó, csak a két mű stíluselemei keverednek. Pár mondatban fejtsd is ki, pontosan milyen lenne ez a történet
De... de... de... én mindig konkrét crossoverekben dolgozom, és azt se tudom milyen stíluselemei vannak egyiknek vagy másiknak... én egy buta amatőr író vagyok, nem vágom a szakzsargont! Csak úgy teszek.
Fuuuuh... a színház nem lehet fandom? Pedig én megnézném, ahogy Mark és Járai összefut. Járai és Tim Minchin. Járai és SparkleBen. Nem.... ez túl sok csillám és ragyogás lenne, kiégne a szemüvegem. Járaiban is van csillámunikornisvér, ezt eskü alatt vallom.
Jó, hát Eva nem tud ám a kérdésre válaszolni általában sem.
Mindenestre azért 12th Doctor összefuthatna Gavinnal, megmenthetné, Gavin meg az új companion lenne Bill mellett, aki amúgy csajszi, majd valahogy odakeverednének a csipet-csapathoz és Crow kibaszottul örülne az élő fiának, és aztán cybermanek, vagy dalekok, meg egyéb faszságok, és 12th badass, Crow is, feltartja a túlerőt és a vége nyálas boldogság, Gavin tovább kalandozik a Doctorral, Crow meg összejön Kevinnel, mert kell egy awkward pillanat, amikor a négyszáz éves démonnak el kell mondania a saját fiának, hogy egy harminc éves se srácba habarodott bele.
Ez nem tökéletes történet, sajnos csak ez ugrott be.

10. Rajzolj egy macskát, vagy csatolj egy macskás képet! (Természetesen, a rajzot is csatolni kell!)
Eltartott egy ideig, de találtam megfelelőt. Ami azért tetszik, mert emlékeztet a Megalkuvó macskákra. :3



Akkor most jöjjenek az Én Kérdéseim!
1) Saját meglátásod szerint, mi a legnaívabb reményed? (Pl: gyors ügyintézés, nem irat a hetedik órában dolgozatot, ezúttal tuti elfogadja az autómata a kétszázast...)
2) Azt biztos tudod magadról, hogy szuperhős vagy szupergonosz vagy. Ez esetben ki lenne az ellenfeled és miért?
3) Te választod ki, hogy ki éljen túl egy apokalipszist. Ki vagy kik lennének azok, akik nem élhetnék túl? (Valakit választanod kell és te magad nem lehetsz)
4) Milyen műfaj lennél?
5) Mi az, amire büszke vagy az eddigi pályafutásod során? (Nincs olyan, hogy semmi!)
6) Mi volt a lehető leghülyébb tanács, amit kezdőként és/vagy haladóként kaptál? (Rezidens King of Hellként megtehetem, hogy megszegjem - Reyklani) /az eredeti kérdést lásd feljebb/
7) Az apokalipszis bekövetkeztével is megpróbálnál alkotni?
8) Hogyan szeretsz aludni?
9) Melyik mitológia a kedvenced?
10) Ki vagy ha éhes vagy?

Akinek küldeném, és nyugodtan kommentben is kitölthető. Mindenkinek aki szereti.

Mad - Nesze lyányom, nem érdekel, hogy tőled indult, megérdemled és kész.

Jávorom - Azt hitted kihagylak, mi? Rosszul hitted.

Lara - Mert kibaszottul megérdemli, és neki még nem túrtam fel eléggé a kommentszekciót, a z é r t. Meg amúgy is, megérdemli.

Babu - Mert nem tudom, hogy megetted-e a halat. Megetted?

Sheraphine - Mert tudom, hogy nem elég neki a pályázata :D Dolgozzon ezen is :D

Adam a vámpír - Fogalmam nincs, hogy szereti-e ezeket, de most kap. 

Brukú - Aki annyi szépséges kommentet hagyott nálam, hogy megérdemli. 

És nincs több, megszegem a szabályokat, mert én megtehetem. Démonként előjogom ez :D
Persze, ha valaki erre jár, nyugodtan viheti. 

Naaa, most hogy ezt letudjuk, beszélgessünk kicsit arról, hogy mi lesz.
Friss legalábbis bőszen remélem, hogy most már megkapjátok az arcotokba a "Valóság az, ami megtörtént" következő fejezetét. Nagyon kibasztam magammal a sztori vágásakor, de hála Madnek, most már összeállt, egy időre, és tényleg csak a türelmeteket kérem. Madnek amúgy a végén kell vennem valami vaniliás cuccot. Szereti a vaniliát. Menjetek és adjatok neki vaniliát.

A másik, hogy per pillanat egy pályázatos novellán is dolgozom, amivel úgyis az utolsó nap fogok csak végezni, műfajilag egy orosz cyberpunk lesz, és remélem, hogy sikerül azt visszaadnom ami a fejemben van. Ihletésnek rongyosra hallgatom a Görbe Tükör - Radioaktív számát.

Ami ezek után következni fog, az a sci-fi AU-m, most már aztán tényleg, és...és én eldöntöttem, hogy soha többet nem dolgozom az SPN-nel, de aztán sejthetitek, hogy nem így lesz. Mert Crossoverek. Crossoverek mindenhol.
Most főleg az, hogy láttam a Doctor Who-nak az új évadának az új trailerét és ahahahahahahah! Nagyon rápörögtem.
Bár ez nem kifejezés arra az eszeveszett fangörcsre, amit produkáltam. 
A lényeg, hogy szerintem fogok még alkotni a fandomban, bár inkább úgy, hogy hozzácsapom valamihez, és hát nem, Crowleyt se fogom kinőni. Úgy köbö soha.
Meg megírom a fent vázolt ficiket is, mert megtehetem azért.
Legyetek rosszak! 

2017. március 11., szombat

#32 - Pánikból elkövetett eszmefutattás


Tegnap este belenéztem a Supnat új részébe, mert a tumblim aszonta, hogy most tényleg megéri, ha belepislantok.

Tudom, el kéne már ezt az egészet engedni, de ha egyszerűen nem megy? Az a nyomorult öltönyös idióta a lelki állatom, a színészt is imádom, ráadásul a világgal már egész könnyedén alkotok, úgyhogy egy kicsit mindig a részem marad ez a sorozat. Ami valahol végtelenül szomorú, de hát ez van, majd megtanulom kezelni.
Ami nem most lesz.

Nos, mivel reggel én voltam itthon egyedül nyugodtan kimazsolázhattam az engem érdeklő részeket és nagyon örültem, hogy nem tartózkodott a házban más rajtam kívül. A fangirl énem kibontakozott pár sikoltozás és káromkodás erejéig. Bár nem sokat értettem, de a lényeg lejött és uramisten! Valami szenzációs volt! Aztán ahogy kijött a felirat, megnéztem még egyszer és gyerekek, nem tudom ki írta, de őt tartsátok meg. Légyszi.
Crowley visszatért méghozzá úgy ahogy azt kell!


Ja, ja, ja és végre derogált megköszönni a Winchestereknek, hogy annyiszor kihúzta a seggüket a bajból, plusz kapott egy ölelést és még badassul vissza is vágott Lucifernek, hát így kell ezt csinálni! (Megjegyezném, hogy esz a büszkeség, amiért én is hasonló módot találtam ki a bosszú véghezvitelére csak sokkal több vérrel.)

El nem tudom mondani, hogy mennyire jólesett, hogy végre sikerült egy egészséges arany középutat találni az emberi és a démoni része között. Végre nem azért üvöltöztem vele, mert már megint szerencsétlen, hanem mert odabaszott a rendszernek.
Végre jó érzéssel zártam be a videót, nem pedig azzal a keserű utóizzel, ahogy mostanában mindig.
Persze, az élmény nem tökéletes, mert hát így jó lenne azt is mutatni, hogy mit érez, hogy elvesztette a fiát, na meg mi van Juliettel? Komolyan, rohadtul érdekel a kutya sorsa.
Viszont ha ezeket nem számitom, akkor is kaptam egy kompetens, önmagára talált King of Hell-t, 
amiért nem tudok elég hálás lenni.

És nem csak azért, mert már hosszú évadok óta ért egy ilyen és sokkal, de sokkal előbb meg kellett volna lépni, hanem mert jómagam is elég ideges és feszült vagyok emiatt a költözés és új munkahely téma miatt.
Ezt talán meg kell magyaráznom.

Crowley nekem mindig is egy fontos karakter volt, bár azt nem tudom, hogy pontosan mikor kezdtem el igazán kedvelni. Nem gondoltam a jövőre és a régi blogomban se jegyeztem fel ennek a dátumát, se évad vagy epizódszámot, ami elég nagy hanyagság volt a részemröl. Pedig azt tudom, hogy nem volt az a tipikusan jött-látott-győzött helyzet, inkább az, hogy minél többet szerepelt a képernyőn, annál jobban kedveltem.
Mert hát a kétszinű, mindenkit átvágó, ironikus és szarkasztikus karakterek mindig a gyengéim voltak, lásd Loki. Lokival is szerettem irni, és érdekes módon ő volt az egyetlen akinél képes voltam E/1-ben alkotni.
Ugyhogy ez már adott volt, ráadásul lássuk be, hogy Mark egy rohadt tehetséges karakterszinész.
Ezt is megmagyarázom. Vannak olyan színészek, akik bármilyen szerepet adsz nekik gond nélkül hozzák. Vannak olyanok, akik szerencsétlenül benne ragadnak egy karakterben és onnan aztán soha nem jönnek ki teljesen. Na meg vannak azok, akik nagyon jól játszanak mellékszerepeket.
Egy mellékszereplő is fontos a nagy cselekmény előremozdulásában, új információkat, új szemszöget hoz be, előbbre lendíti az egészet, segíthet vagy árthat, ahogy a karaktere kívánja. És ezt úgy eljátszani, hogy valóban hangsúlyos legyél, de mégis lehessen érezni, hogy nem te vagy a központban nagyon nehéz.
Ilyen csodálatos tehetség volt Pingi is, bárki aki látta őt játszani, tudja, hogy miről beszélek.
És Mark Sheppard is hasonló színész. Rengeteg szerepe volt, megfordult a Star Trekben, a Doctor Who?-ban, Battlestar Glacticában, Fireflyban, hogy csak néhányat említsek, és mindegyikben gond nélkül hozta a karaktert. Ezért sajnálom szegényt, hogy megragadt itt az SPN-be, mert tényleg, kurva jól játszik, egyszerűen brillirozik, de ez már nem kihivás neki. Nagyon üditő lenne látni valahol másutt, bár ha úgy fogja fel, hogy ez most neki egy biztos jövedelem, azért se ítélem el, csak éppen sajnálom a tehetségét.
Vagy lehet, hogy a zenére koncentrál, mert dobol is a drágám, nem tudom, ennyire nem követem figyelemmel.
Hát valami ilyesmikért szeretem ezt az embert, arról nem is beszélve, hogy jól néz ki, gyerekek, ez az ember nagyon jól tartja magát, plusz vannak tetoválásai és egyszer ugy megkérdezném, hogy miért vannak! Meg általában a személyiségét is rokonszenvesnek tartom, a humoráról nem is beszélve. Meg a hangjáról. Nem hiszem, hogy kihagytam valamit.


Ebbe amúgy az a furcsa paradoxon, hogy bár sok mindent megtennék azért, ha ismerhetném személyesen is, annyira azért mégsem. Mert hát az ember tudja, hogy senki nem tökéletes, és nem is akarom piedesztálra állítani, azt a kort már kinőttem, egyszerűen csak arrol van szó, hogy nem kell minden illuziót lerombolni. Ő is ember, megvannak a maga hibái, nyilván, de nekem hadd maradjon már meg igy.
Ugyanilyen indokból nem szeretnék színházban dolgozni. Látom, hogy nehéz munka, nem megy összezörrenések nélkül, de nem akarom megtapasztalni. Egyszerűen vannak olyan dolgok az ember életében, amikről kialakit egy képet, amiben számításba veszi ugyan a valóságot, de közelebbről nem ellenőrzi, mert meg akarja őrizni magában sértetlenül a képet.

Ennyit a szìnészröl, térjünk vissza a karakterre. Nem tudom mikor kapcsolódtam be a sorozatba, csak azt, hogy a nyolcadik évad utolsó része, az volt a fordulópont.
Emlékszem, hogy mikor kijött hozzá a magyar felirat este volt már, aminek nagyon örültem, mert odaülhettem a nagygéphez - nem volt még meg Molly - és nem kellett attól tartanom, hogy bárki is megzavar.
Aztán elinditottam a videót, és ahogy haladtak elöre az események, ugy esett le egyre jobban az állam. Mikor pedig odaértünk a templomos részhez, hát már azt se tudtam, hogy melyik öklömbe harapjak, hogy ne kommentáljam.
Mondanom se kell, hogy Crow gyógyitását körülbelül annyi szkepticizmussal kezeltem, mint maga Sam és nem akartam elhinni.
Komolyan nem, hogy ez most tényleg megtörténik. Ahogy egyre jobban előjöttek az eltemetett érzései, meg ahogy elhangzott az a bizonyos " I deserve to be loved!", hát én már csak pislogni tudtam.
Mit érdekeltek holmi kiűzetett angyalok, amikor Crow ott ült a székhez bilincselve teljesen összetörten!
Képtelen voltam napirendre térni felette, olyannyira, hogy aztán ezt a részt megnézettem Candyvel meg a jávorommal is.

Na, nem pusztán azért volt ez ilyen hatással rám, mert kedveltem a karaktert, hanem mert talán az én érzelmi állapotom is hasonló lehetett. Erre már nem nagyon emlékszem, bocsánat, csak tudom, hogy nem igazán volt akkor jelen az életemben egy baráti kör. ( Kivéve tán Candy).
És ha az ember maga is hasonló helyzetet él meg, mint a kedvelt karaktere, akkor persze, hogy szorosabbá válik vele a kapcsolata.

Aztán mikor elkezdtünk szerepezni, persze, hogy én lettem Crow, bár fogalmam nincs, hogy pontosan miként. A lényeg, hogy ez meg még nagyobbat lökött rajtam, mert a szerepet én mindig lazábbra vettem, mint az írást. Ha írok, akkor azt igyekszem annyira objektívre venni, amennyire csak lehet, mert számtalan dologra oda kell figyelni, és nem engedhetem lazára a gyeplőt.
A szerepnél viszont igen, és ahogy a karakter választ, cselekszik, az én is vagyok, így utána szépen el lehet töprengeni rajta, hogy miért azt választottam, miért nem a másikat. Így aztán vidám (spoiler: nem volt az), órákat töltöttem azzal, hogy választ találjak arra miért pont őt választottam, miért úgy cselekedtem a szerepben ahogy. Nem egy pillanat volt, amikor kétségbe vontam a saját személyiségem létezését - és még tuti lesz néhány - és egyáltalán nem értettem, hogy van pofám ilyen badass karakter választani.

De aztán szép lassan kibontakoztak előttem a válaszok, és annak ellenére, hogy az ember soha nem ismerheti meg magát, meg hogy folyamatosan változik, lett egy stabilabb önképem.
Crowley tehát nekem nem csupán egy nagyon kedvelt karakter, hanem az, akin keresztül elkezdtem megismerni magam, és nem tudom, hogy nélküle ez ment volna, vagy ismerném Nienort és a jávoromat, hogy csak a két legfontosabb személyt emlitsem, a hárombol, akiket a legrégebben ismerek.
Beköltözött a fejembe is, de nem egészen ugyanaz, mint aki a sorozatban is, hiszen vegyitettem a saját jellemvonásaimmal, így ő az énem egy része, ami furán hangzik, de igaz.
Ráadásul sok rázos helyzeten átsegitett már ez a felállás. Tartom azt, hogy a saját bajodon csak te tudsz segíteni, mert a barátaid támogatnak és melletted állnak, de ha te nem vagy hajlandó elfogadni ezt a segítséget, vagy egyszerűen csak nem olyan, amibe segíthetnének, akkor addig nem is fogsz kijönni, amig fejben el nem döntöd. Azzal, pedig, hogy Crow igy bennem volt, talán gyorsabban és könnyebben átvészeltem ezeket. Nem azt mondom, hogy könnyű volt, de szerintem enélkül még tovább tartottak volna. (Konkrétumot ne kérdezzetek, úgyse emlékszem.)

Ezenkívül, ami még megfogott ebben a karakterben az az, hogy teljesen átlagos valaki volt életében. Sőt egy utolsó rohadék, aki eladta a lelkét, csak azért, hogy pár centivel hosszabb legyen neki az a bizonyos - tartom magam ahhoz, hogy akkor is pocsolyarészeg lehetett. Aztán a pokolra került, ahol kiverekdte magának a Pokol trónját. (Tudom, hogy megmagyarázták, de nem érdekel, mert egy bullshit.)
Nem volt kiválasztva semmire, mint a Winchesterek, nem volt küldetése, mint Castielnek, egyszerűen egy utolsó senki aki fogta magát és lett valaki. Nem tudom, hogy kell-e ennél inspirálóbb dolog.
Ott volt, értitek a nyomor legalján és tessék, most már a trónon ül. Egyszerűen azért, mert úgy döntött, hogy megmutatja a világnak, hogy vele igenis számolni kell. Egy hót átlagos, ha nem rosszabb, emberből lett a Pokol királya.
Kell még magyaráznom?
Ezzel szoktam magam inspirálni, hogyha neki ez ment, akkor nekem is menni fog ez az élet dolog. Nem kell kiválasztottnak lenni, ha keményen és kitartóan küzdesz. Számomra, aki a csapat legátlagosabb tagja, ez a létező legjobb üzenet.

Aztán ott van, ahogy öltözködik.
Én is utáltam az ünnepi öltözéket, mert olyan vérunalmas dolgokhoz kapcsolódott, mint évzáró, évnyitó, iskolai ünnepségek. Ráadásul szoknyába kellett lennem, amit gyülöltem, mert nem én voltam az iskola szépe.
Ehhez képest ma mindenhova öltönyben mennék, pusztán azért mert rájöttem egy con során, hogy ez nekem jól áll. Na, a szoknya továbbra se, de a nadrág igen, ráadásul az öltöny ad egyfajta súlyt a jelenlétednek. Kiemel és hangsúlyoz, főleg ha jól viseled.
Mert egy öltönyt nem csak felveszel, hanem viseled. Önbizalmat ad, mert hát muszáj valahogy kinézned benne, és ez visszahat rád is és így bezárul a kör.
Egy idő után meg úgyis életstílussá válik.

A múltja is érdekes, mert hát skót a drága és hát akkor a skót népi kultúrának is utánanéztem és fülig beleszerettem. A mondáik, a regéik, a vidék, a szokásaik, minden. Képes vagyok megállni egy tévéműsornál, már ha bekapcsolom, ha van benne valami skót: duda, kilt, akármi.
Nagyon durván belezúgtam a zordon tájaiba, a tengerpartokba, kastélyokba, a nem evilági nyelvükbe, a zenéjükbe. A szívem mélyén én is skót vagyok, és gyakorlatilag is az fogok lenni egyszer.
De minimum, hogy látni fogok felföldi játékokat.
Skócia.


Lehet, hogy ezekre a dolgokra, magamtól is rájöttem volna, lehet, hogy soha, nem tudom. Csak azt, hogy ahogy beleástam magam ebbe a karakterbe, ugy egyre jobban megismertem magamat is, na meg azt, hogy miért őt választottam.
A zűrös múltja, az, hogy a semmiből jött, hogy mennyire vágyik a kötődésre, hogy mindenkit előszerettel hoz zavarba, elég sokat nyomott a latba. Meg biztos van még pár, ami hirtelen nem jut eszembe, de a lényeget már úgyis elmondtam.

Ezért aztán különösen meghatározó lett ez az új rész. Jómagam is egy új életszakaszhoz érek ezzel a költözéssel, és ez a bizonytalanság, a változás megrémiszt, hogy vajon bírni fogom? Tényleg képes vagyok rá? Nem fogok megszégyenülni?
Szóval a szokásos kérdések fogócskáznak a fejemben, de mikor megnéztem a részt, kicsit megnyugodtam.
Crowley visszatért önmagához, badass és érzelmes is volt, szóval akkor nekem is menni fog ez az egész. Ostobaságnak tűnhet, de engem ez megnyugtat. Vagy legalábbis kevésbé vagyok ideges.
Hú, hát ez egy hosszabb locsogás lett, de úgyis érett egy magyarázat, hogy miért vagyok ekkora Crowley/Mark Sheppard fanatikus. Remélem most már kicsit világosabb a helyzet.

Legyetek rosszak!