2016. január 30., szombat

#08 - Hétköznapok indoklás nélkül


Múlt héten nem tettem fel frisset, mert ellustultam a dolgot. Ez nagyon zavaró érzéseket indukált bennem, amik csak abból a szempontból hasznosak, hogy kezdek rászokni a rendszerességre és zokon veszem magamtól  ha ellógom a dolgot.
Kárpótlásul a hetekben feldobálom az összes, és vállalható, Sherlock BBC-s írásomat. A jávorom felfedezte magának a Sheriartyt, és olyan lelkesedéssel zúgott bele, mint én a Star Warsba.
Igen, én is láttam, és felébredtem bennem az Erő. Igaz, még mindig inkább Trekker vagyok, de megértettem, hogy miért is van ennek az egésznek, ilyen kiterjedt rajongótábora, és én is ott csápolok a tömeg szélén,
Én egy vörös fénykardos jedi leszek.
Eszembe jutott a klasszikus hasonlatom arra, hogy miért nem hasonlítok össze ilyen kiterjedt univerzumokat, mert annak annyi értelme lenne, mint a metált a szimfonikus zenét összerakni  csak aztán eszembe jutott, hogy létezik szimfonikus metál. Nem crossowert akarok, csak kifejezni  hogy korántsem olyan lehetetlen mind a kettőt egyszerre szeretni.
Kylo Ren pedig kimeríti a badasság fogalmát,
Most, hogy ezt leszögeztük, közlöm, hogy haladok az írással is. A steampunk fici kezd koherenssé válni, annak ellenére, hogy egy ponton elszaladt velem a fehér seggű csillámló, de sikerült visszaösztökélni, és lett egy-két igazán jó ötletem, amire büszke vagyok. 
Aztán sikerült felidéznem azt a mesét, amit jávorom faunos sztorija ihletett és elalvás előtt jutott eszembe, és csak azért nem veszett kárba, mert jegyzetfüzetnek néztem a csetablakunkat és felskicceltem. Nem is tudom, miért nem írtam meg utána egyből, de a héten ő is kapott egy vázlatot, és már csak a hangulatra várok, hogy elkezdhessem írni. Ez egész sokat elárul rólam.
A flatmate–ficibe is bele fogok kezdeni, mihelyt Gabi rendesen felskicceli az alaprajzot. Egy vázlatot már kaptam, és kellően rá is csodálkoztam, mert ez én fejemben valamivel kisebb verzió élt. Viszont így sokkal logikusabb, hogy miért olyan drága. Szeretem, hogy Gabi olyan alapos. (Erről a mondatról eszembe jutottak azok a pálcikaemberek, amiktől már instant gutaütést kapok, de ez is csak divat, majd le fog csengeni. Csak addig kell kibírni.)
A ficik mellett azonban a saját novelláimmal is foglalkozom, mert találtam két pályázatot. Rendben, mások mondták, én pedig úgy döntöttem, hogy ezeket nekem is érdemes lenne bepróbálni. Jó, a határidők még mindig nem a legjobb barátaim, sőt, kifejezetten ellenségesek vagyunk, de annak mindenképpen jó lesz, hogy felidézzem milyen, amikor saját világban kell alkotnom. A sci–fi–re megírom az egyik, már előre eltervezett novellámat, a másikra, amire igazából csak egy kulcsszó van megadva, egy agyfaszt fogok alkotni. Sajnos a sci–firől nem tudok úgy beszélni, hogy ne lőjem le a poént, ezért csak mondom, hogy beküldöm, hátha. A másik meg egy szellem szemszögéből mesél el egy horror sztorit, valahogy így:
25. nap
Új zárakat szereltek fel. Kezdhetem előröl az egészet. Ráadásul papot akarnak hívni. Ez persze elismerés, de ki nem állhatom azokat az fennkölt idiótákat.
Egész péntek délután és szombaton horrort néztem, holott abszolút nem szokásom, de valahogy rájuk kívántam. És rájöttem, hogy a megszállt házak a zsánereim, eddig a Babadook vitte a pálmát, attól még rémálmom is volt, és valószínű, hogy újra fogom nézni. Az Insidiousok is tetszettek, nagyon hangulatosak. Megnéztem a Sinistert is, ami tíz perccel hosszabb volt a kelleténél, akadt jó néhány kérdésem, és a gyerekszínészek egy tánccsoportot jutattak eszembe. Nem tudom miért. Jah, meg a Démonok között is felkerült a megnézettek listára, és nagyon bejött, volt egy jelenet, amiért tényleg megérte. (Bár most sehogy se jut eszembe, hogy melyik volt az.) Pluszba igaz történet alapján íródott, ami meg a gyengém. Következtetésképpen vannak olyan horrorfilmek, amik nekem is bejönnek, a ZS–s szörnyfilmeken kívül.
Csak még ezekhez is hangulat kell.
Az írói projektjeimről nagyjából ennyik, na meg az ajánlók, amikhez sosem jutok oda, DE! tervezem, hogy nem csak írott szöveggel hajtom uralmam alá az internetet, hanem videókkal és képekkel is. Csak programjaim nincsenek.
Tegnap este Grenmát hallgattam, és olyan jó klip ugrott be a blogregényemhez! De anyagom sincs.
Jól kezdődik, mi? :”D
Kéne egy olyan videó szerkesztő, ami könnyen kezelhető, nem igényel különösebb számítástechnikai bravúrokat a letöltése, a gépigénye se verdesi az egeket, és egyből látni, hogy mit csináltál. A pixlr videó szerkesztő testvérét szeretném. Nem kéne, hogy ekkora igényeim legyenek.
A másik,hogy regisztráltam instára. Kemény öt percig csak azért, hogy legyen, aztán elkezdett zavarni a funkció nélkülisége, szóval kitaláltam, hogy mit csinálok vele. A legszebb kézírásommal leírok néhány sort az épp készülő novellából és felteszem. Valamint inspirációs képeket. Meglássuk mi lesz.
Óh és tervezem elszakadni komfortos kis világomból, hogy hozzászólásokkal dobáljam meg a klubtársak bloghajlékait.
Láthatjátok tervekben nem szenvedek hiányt, már csak az kéne, hogy ne lógjam el.

No, valahogy azt is megoldom. Egyelőre ennyi hölgyek, urak, szörnyek, nyulak, még találkozunk. Addig is legyetek rosszak!
Share:

2016. január 28., csütörtök

Reggel


Tartalom: Jim és Sherlock egy szombat reggelen.
Megadott téma: Reggeli szertartások
Páros: Sheriarty
Fandom: Sherlock BBC
Műfaj: fluff
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: slash
Megjegyzés: A cím lehet, hogy angolul jobb lenne, de akkor is ugyanolyan ostobán hangzana. Mindenesetre a lényeget és a hangulatot is fedi. Panda jegyezd meg, a te hibád, hogy megszerettem a párost. Ezért aztán azt mondom amit a rádiós kívánságműsoroknál: Küldöm Pandának, meg mindenkinek aki szereti.
Megjegyzés 2.: Újrafeltöltés. Ez, a jelek szerint, valami pályázatra született, de ha leüttök se fogom megmondani, hogy mifélére. Amúgy vegyétek úgy, hogy a hétfői feltöltés a múlt heti volt, amikor csúnyán ellógtam a dolgot. De ezt majd megmagyarázom. Nem tudom milyen régi, szerintem már megromlott, nem olvastam el, mert akkor nem került volna fel. 


Jimnek határozott elképzelése volt a szombat reggelekről. Az ember legalább kilencig ágyban marad, aztán összedob valami reggelit, amit a tévé előtt ülve fogyaszt el. Olyan tíz óra körül összekaparja magát, beágyaz, letusol, felöltözik, majd egy jó erős kávéval és egy jó könyvvel elüti a délelőtt hátralévő részét.
Előfordult ugyan, hogy néhányszor előbb kellett felkelnie, valami halaszthatatlan dolog miatt, de a jelszava általában a Csak kényelmesen! volt.
Még egy bűnöző géniusznak is kijár a pihenés.
Azonban most erről szó sem lehetett.
Valaki hajnalok hajnalán, fél hétkor, motoszkált a konyhában. Nem hangosan csak állhatatosan, mint amikor egy szúnyog döngicsél a fülnél, pont olyan hangerővel, hogy őrületbe kergessen.
Jim morgott valamit, majd megfordult, kezével Sherlockot keresve.
Nem feküdt mellette.
Az ágynemű még meleg volt, de ettől még nem lett jobb kedve.
Hamar levonta a következtetést, hogy ő rendezkedik a konyhában, majd ebben a tudatban megpróbált visszaaludni.
Remélte, hogy Sherlock ágyba hozza a reggelit.
Miután háromnegyed óra múlva se érkezett meg, Jim lerúgta magáról a takarót, felkapott magára egy bokszeralsót, majd mezítláb kicsattogott a konyhába.
Sherlock mosolyogva köszönt jó reggelt, majd jóízűen reggelizett tovább. Farmernadrágot, egyszerű fehér pólót viselt és ettől olyan normálisan hétköznapinak tűnt, hogy egy pillanatra Jim megfeledkezett a bosszúságáról.
Ez kitartott egészen addig, amíg le nem ült ő is az asztalhoz.
- Negyed nyolc – közölte. Sherlock érdeklődve felhúzta a szemöldökét.
- Miért vagy fent hajnali negyed nyolckor szombat reggel? – kérte számon, két falat pirítós között.
- Nem tudtam tovább aludni – válaszolt Sherlock. Jimnek is öntött a narancsléből és egy ideig csak az étkezés zajai hallatszottak.
- Azt hittem ágyba kapom a reggelit – jegyezte meg nyűgösködve Jim.
- Csak összemorzsáztad volna az ágyat, a bejárónő pedig ezt roppant zokon venné. Arról nem is beszélve, hogy kényelmetlen a morzsákon feküdni, másról nem is beszélve – felelte.
- Romantika Sherlock, romantika! – sóhajtotta Jim, majd segített elpakolni a reggeli maradványait.
A mosogatást egyezményesen mellőzték.
Sherlock vizet tett fel forrni, majd a tea filtereket kereste.
Jim közölte vele, hogy azt nem talál.
Farkasszemet néztek, majd Sherlock megtörte a csendet. Felsorolta a tealevélben rejtőző összes egészséges hatóanyagot, aztán áttért a mézzel történő ízesítésére, végül az egészet lezárta azzal, hogy nélkülözhetetlen az angol társadalom és egyén megfelelő működéséhez. A monológban csak úgy repkedtek a latin, kémiai, orvosi kifejezések a grammatikailag és logikailag tökéletes mondatok. Ha pedig történetesen prezentáció is lett volna hozzá, még egy iskolásokat az egészséges életmódra nevelő tematikájú műsorban is megállta volna a helyét.
Elhallgatott és várakozóan nézett Jimre.
- Nem szeretem – jelentette ki és megvonta a vállát.
Majd elkészítette a két adag kávét. Sherlock a sajátját felettébb gyanúsan szemlélte, de azért megitta. Aztán úgy nézett Jimre, mint a székhez kötözött lázadó, akinek igazságszérumot adtak be.
- Kezdhetsz aggódni, életben maradtál – vigyorgott rá Jim, majd a fürdőszobába vonult.
Hamar rájött, hogy Sherlock motoszkálása nemcsak a konyhára terjedt ki, hanem a fürdőszobára is.
Semmi nem volt a helyén.
A megszokott kedélyes káosz helyett idegen rendszer fogadta. Lehetetlenségnek tűnt, akárcsak a fogkefét megtalálnia benne.
- Mit műveltél? - robbant ki, kezében harciasan lóbálva a fogkefét.
- Rendet raktam. Használati és abc sorrendbe tettem őket – válaszolta szemtelenül vigyorogva. – Nem kell megköszönni.
Jim egy pillanatig leküzdhetetlen vágyat érzett arra, hogy lenyomja Sherlock torkán a fogkefét, de végül csak dühösen fújt egyet és visszavonult a fürdőbe. Őszintén remélte, hogy a hűtőjéhez nem nyúlt. Se a ruhásszekrényéhez.
Végül csak sikerült konszolidált külsőt öltenie és csak egy egészen kicsit keverte össze a dolgokat. Volt egy olyan érzése, hogy úgyis visszarendezi.
Mire kijött Sherlock már menetre kész öltözékben toporgott az ajtóban.
- Lestrade szólt, hogy talált nekem valamit. Mennem kell.
- De szombat van! – nyögött fel Jim – Szabadnap, no meló, együttlevés, tudod!
- Gyilkos öngyilkosság – mondta Sherlock, sajnálkozva megvonva a vállát.
- Munkamániás – jegyezte meg Jim, majd hessegető mozdulatokat tett.
- Helló! – Sherlock búcsút intett, majd távozott. A z ajtó döngve csapódott be utána. Jim hallotta, ahogy végigvágtat a lépcsőn, majd az ablakhoz sétált és nézte, ahogy elhúz az autójával és elhatározta, hogy legközelebb alapos továbbképzést tart Sherlocknak lazításból.

Share:

2016. január 25., hétfő

Csillagok idején


Tartalom: Sherlock és Moriarty együtt nézik a csillagokat és beszélgetnek, egy dombon a lágy, nyári éjszakában.
Műfaj: próza, és ha valaki ezt a cselekmény nélküli izét be tudja határolni, adok neki két puszit.
Páros: Sherlock/Moriarty
Fandom: Sherlock BBC
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: enyhe slash utalás, és hangyányi karakterhűtlenség
Megjegyzés: Panda kérésére egy novella. A cím a Jekyll és Hyde musical egyik dala, és a kettő semmilyen összefüggésben nincs egymással. Hivatalosan fanficistának számítom magam, majd megtudjátok miért. Valamint a csillagválasztásnak se néztem utána.
Megjegyzés 2.: Újrafeltöltés, és istentelenül régi. Három éves. Jávorom találta meg valamikor hajnalban, és ki is fejtette nekem, hogy mit képzel arról, hogy Sheriarty dugdosok előle. Pedig erről szó sincs, egyszerűen csak elfelejtkezem, hogy van. De most hoztam ide is, bár személy szerint annyi hiba van benne! Oké, a párbeszédeimmel nincs különösebb gondom. Ami külön vicces, hogy az én lelkem ekkor még hamvas kis virágszálnak számított. Hova süllyedtem!


Share:

2016. január 17., vasárnap

Elátkozott blues


Nem vagyok szuperhős,
sem szupersztár,
nem forog köröttem
semelyik világ.
Nem születtem úgy,
mint az istenek.
Sorsomat sem magam
választottam meg.

Vagyok, aki vagyok
ezt szánta az ég.
Élek, ahogy élek
mást mit tehetnék?
Csak megyek előre
mindig utamon.
Vállamon a démonom
és az angyalom.

Kettétép a végzet,
de az élet egyben tart.
Nem jut más részemül
csak örökös kudarc.
Természetem része,
ezt tudom én már rég,
sötétből lépkedek
ó, a fény felé!

Hív engem és csábít,
mint éjjeli rovart.
De nem tudom: megóv,
vagy elpusztít majd.
Mégis mennem kell,
ez belső parancs
bár jól tudom, hogy eszem
más irányba hajt.

Választani kéne,
de nincs helyes irány.
A keresztútnál engem
csak egy démon vár.
Alkut nem ajánlj,
csak vigyorog rám.
Jól tudja ő is,
hogy a pokol vár.

Miért élek még?
Magam sem tudom.
Előre megírt sorsom
vezet utamon.
S ha eljön értem,
ó, a zord halál!
Hát elátkozott lelkem
föld mélyébe száll.


Ez egy régebbi vers, így újrafeltöltésnek minősül. Akartam friss verset hozni, csak nem jöttek össze azok a tényezők, amik szükségesek egy vers létrejöttének, de be akarom tartani, hogy mindig hozok valamit, szóval... hoztam valamit. Amikor ez született rémesen sok HOBO-t hallgattam, és a Crowley mániám még csak kibontakozóban volt. Furcsa ebbe belegondolni, hogy mit küzdöttem én ez ellen, aztán tessék.


Share:

2016. január 9., szombat

#07- A Sötétség mindent beborít


Legalábbis a Supernatural 11. évadában, illetve ameddig láttam és továbbra sem tudok jó bejegyzéscímeket adni, de ez legalább lefedi, hogy mégis miről akarok beszélni. SPOILERESEN. Úgyhogy mindenki saját felelőtlenségére olvasson tovább,
Tegnap éjjel, úgy döntöttem, hogy nekem már nagyon hiányzik Mark hangja, és hát akkor kössük össze a kellemest a hasznossal, folytassuk a tizenegyedik évadot.
Hát.
HÁT.
Hát a színészek most is hozták az elvárt színvonalat, és könyörgöm valaki énekeltessen Markkal egy altatódalt, vagy valamit és tegye fel a netre, hogy elalvás előtt rongyosra tudjam hallgatni! Nagyon szépen kérem! Úgyis mindenki énekelt már a castból, nem hiszem, hogy ez akkora kérés lenne.
Tehát mindenki hozza azt, amit kell, tényleg becsülettel dolgoznak, ezt el kell ismernem nekik, és egyre viszik a hátukon azt, amit csak szép adag jóindulattal tudok történetnek nevezni. És itt kezdődnek a fő bajaim.
A sorin már évek óta érezhető az a bizonyos színvonalbeli csökkenés, ami miatt nem tudom pontosan ki felelős, de az illetővel szívesen elbeszélgetnék egy sötét sikátorban, hogy akkor most hogyan is gondolta ezt? És még másokat is vinnénk, hogy megbosszuljuk egy remek sorozat leépítését. Mert emögött vagy nagyon is tudatos munka van, és a színészek, meg a rajongók meg nem becsülése, vagy nagyon tudattalan, hogy nem fogják fel micsoda kárt okoznak. És ha az első verzió van érvényben, akkor meg rajtunk is múlott, hogy engedtük ezt. Szirmaitól átvettem az elgondolást, hogy igenis a rajongónak is van valami beleszólása ebbe, elvégre normális esetben nekünk csinálják, és a mi visszajelzéseink is számítanak egy bizonyos szinten. Bár nem úgy ismerem a fandomot, mint aki megelégedne ezzel, és ez esetben az történhetett, hogy figyelmen kívül hagyták a jelzéseinket, és csináltak a saját szájízük szerint. De ezt se értem, mert nyilvánvalóan rossz úton járnak, egyre több rajongó pártol el tőlük, ami a nézettség csökkenésével jár, ergo a bevétel sem lesz akkora.
Tudom, én vagyok a naiv, meg minden ilyen, de én igenis szerettem ezt a sorozatot, és gyalázat, hogy csak egy színész miatt nézem még mindig, holott annak idején még a történet miatt is figyelemmel követtem. Most meg már Gabival karöltve van egy olyan univerzumunk, ami nemes egyszerűséggel nem veszi figyelembe ezt a lefelé tartó irányt. Ő pedig már nem is nézi, és a lehető legteljesebben megértem, mert amit műveltek! Jesszus. Maris. Nagy a züllés. Odáig még nem jutott el, hogy akkor megjelenjen egy cápavihar a semmiből, de a helyzet ennek ellenére nem rózsás.

Kezdjük ott, hogy nincs főszál. Az első évadokban még simán működött, hogy inkább a szörnyölős részek domináltak, és az átívelő cselekmény kis darabkákban volt elhintve, elvégre fel kellett építeni a világot, az univerzumot, meg minden egyebet, és ehhez a negyedik évadban nagyon okosan behozták a Mennyet, aztán szép sorban mindent, és közben a lényirtás a háttérbe húzódott, hogy helyet adhasson a karakterdrámáknak. Hangsúlyozom karakterdráma és nem az a szappanopera szerű tinglitangli, amit most nekünk előadnak! De ezt majd a következő pontokban, most maradjunk csak meg annál, hogy nincs történet, és a nyolcadik évadban volt egy rendesen összerakott cselekmény, amibe bőven jutott a főszálból, voltak értelmes, magát a cselekményt is előrevivő öldöklős részek, és még a karakterek is a helyükön voltak. Aztán valahogy elfelejtették hogyan is csinálták, vagy kiégtek, vagy mit tudom én, de nem sikerült ezt megismételni. Most ugye itt van a Sötétség, amitől én minden egyes pillanatban várom, hogy feltűnjön az Enterprise, ami hű de erős, meg minden, mind meghalunk, de gyerekek én valahogy nem tudom komolyan venni. A srácok csak mondogatják, hogy nyomoznak utána, de amúgy nem szakadnak bele a munkába, az angyalt kispadra tették, megint, és mindenki csak lityeg-lötyög, mint egy partin hajnali fél négykor, amikor a DJ már minden jó számát ellőtte, de mégis ott maradnak, mert nem indulnak még a buszok.
És akkor megpróbálnak valamit csinálni, de nem igazán hat meg a dolog. Túl kevés a nyomozás, a pörgés, nem érzem, hogy Amara tényleg olyan nagy ellenfél lenne, plusz még a szörnyes részek se pillanatnyi szusszanások az izgalmak közepette, hanem ellenkezőleg, végre valami történés az unalomban.
És ennek nagyon nem így kéne lennie.
Mert ugye Isten, aki Chuck, Gabriel meg a még életben lévő angyalbanda, akiknek nem tollas csicskáknak kéne lennie, de erről is majd kicsit később, ők simán visszatérhetnének, és nem csak Lucifer. Aztán akkor lehetne még hogy Crow is belelendül a dolgokba és nem magát sajnálja azon a kibaszott trónon, meg a fiúk is általában lehetnének kicsit kompetensebbek. Mert lehetne ebből egy világrengető harcot kihozni, simán, mégiscsak a Sötétségről beszélünk, aki erősebb mindennél, ehhez képest? Van egy kiscsaj, aki lelkeket eszik és... igazából ennyi. Lelkeket eszik.
Nem egy kellemes dolog, de nem rohanok sikítva ki a világból. Esküszöm az a gyilkos nyuszi ijesztőbb volt. Jah meg néha beszél is, illetve Dean után csorgatja a nyálát, amitől instant idegbajt okoz mindenkinek. Most komolyan? Tényleg? Ennyi az egész? Akkor inkább Eve Mindenek Anyja, vagy Lilith, tőlük még tartottam is, mert csináltak valamit.
Jah, meg hát ott van a démontábla is Metánál, legalább ez a köcsög csináljon már valamit, nem hiszem el erről a faszfejről, hogy sutyiba nem kavar valamit! Ember lett, na és? Nem az a fajta, aki bosszú nélkül hagyná ezt. Szóval van ebbe potenciál, csak éppen mindenki figyelmen kívül hagyja. És ettől érzem én a ZS-t rajta, mert azokban szokott terjengeni ilyen fajta unalom. És még a nem is nagyon rosszakba, mert azokon legalább tudsz röhögni, hogy milyen szánalmas, hanem ezekben a középkategóriásokban, és ez nagyon, de nagyon fáj, mert láttam, hogy tudnak azért cselekményt felépíteni.
A második a karakterek, és ez hosszabb lesz. Igaz, eddig se voltam vegytiszta, mert az nem az én műfajom, de igyekszem nem keverni.
Ha a történet Zs, akkor a karakterek már nem is szappanoperásak, hanem egyenesen YA-sak. Ha valaki nem tudná, akkor ez a Young Adult kifejezés, vagyis az ifjúsági irodalomra vonatkozik, ahol jellemzően hemzsegnek a kategórián aluli izék, amik totál hülyének nézik az olvasót. Jellemző főszereplőjük Mary Sue, aki az író jobb, tökéletesebb, szebb hasonmása, viszont jelentéktelen, aztán később mégis kiderül, hogy ő Atlantisz királynője, valamint mindenki szerelmes belé. Vagy ha nem is, akkor két fiú, vagy két lány egészen biztosan, hogy meglegyen a szerelmi háromszög. E mellé még társul valami látszatcselekmény, de a lényeg az, hogy a főszereplő kit választ és kivel fekszik le. Biztos vannak ebben is jó könyvek, csak én nem találtam meg őket, és elve az SPNbe egy ilyen, hát finoman szólva is totál műfajtévesztés, de van, szóval foglalkoznom kell vele.
Az aktuális szépfiúnk természetesen Dean, bár rejtély, hogy mi a fenéért zsongja mindenki körül, annyira azért nem is néz ki jól, és a komplexusai is megérnek pár misét. Belé szerelmes Amara, de MIÉRT? MINEK? És Dean igy totál megfagy a közelében, szintén MIÉRT? MINEK? Ott van Castiel, hahó, szivemszotty, kihúzott a Pokolból, feláldozta magát érted, ezek így rémlenek még? És most jöttem rá, hogy ez már szerelmi négyszög, jajadejó.

Csakhogy amig a Cas és Crow vetélkedése nagyon szép és fájdalmas volt, tényleg meg tudtam fojtani azt a rohadt ballonkabátost, mert hadd legyen már boldog az a nyamvadt király is egyszer! Aztán persze mégis maradt a Destiel, és ez gyönyörűen át volt vezetve, remélem mindenkinek megvan még, ahogy Dean Casnek adja a Pengét és nem Crownak, mert én ott meghaltam. Persze, én is tudtam, hogy nem lehetnek együtt, de azért nem úsztam meg könnyek nélkül. Tehát ez a háromszög hozta azt, amit az ember várt tőle, hogy megölje, minden szappanoperás felhang ellenére. Viszont Amara!

Jézusom! Nem, nagyon nem jó! Amara ugyanis nem a Sötétség, csak egy hisztis liba, aki mellesleg lelkeket eszik. És magának akarja Deant, mert hogy ő Isten teremtménye. Vagy valami ilyesmi, igazából nem értettem, hogy pontosan miért nyáladzik utána, csak nyáladzik. Motiváció nulla, és hiába játszanak jól a színésznők, nem mentik meg nekem magát a karaktert. Aki nem mellesleg Isten húga.
Hagyom, hogy megemésszétek.
A Sötétség Isten húga.

Én nem is... én nem... egyáltalán nem értem, hogy ezt hogy.
Pedig eddig ügyeltek a bibliai hűségre, és elismerem a benne lévő teremtéstörténet zavarosabb, mint a felkavart iszapú Balaton vize, de tényleg nem értem, hogy ezt hogyan hozták ki. A sci-fi rajongó énem pedig rituális öngyilkosságot követett el ekkora faszság hallatán. Minden elmélet szerint a teremtés, vagy az élet kialakulása ELŐTT volt itt az a sötétség, sötét anyag, semmi, ki hogy akarja nevezni, ergo nem lehetséges, hogy Isten húga legyen, pusztán azért, mert idősebb! Én nem tudom mit szívtak, de igazán adhattak volna belőle. Hátha úgy megérteném, hogy miként lehetséges egy idősebb, erősebb erő egy utána következőnek a húga. Asimov segíts meg!



Viszont tök mindegy, mert nem tudjuk róla elképzelni, egyszerűen nincs bemutatva, hogy erős lenne. Oké, Crowot kis híján megöli, és kijelenti, hogy nem kér a védelméből, pedig Crow most nagyon logikus volt, édesem összeszedte azért magát, és a kis luvnya igazán felfoghatta volna. Ott vagy a Pokol királya előtt, aki azt mondja neked, hogy megtanít mindenre, átadja a tudását neked, segít, hogy teljesen kiaknázd az erődet, persze, hogy maradsz! Az elérhető legnagyobb védelem áll a rendelkezésedre, mert ugye Isten kilőve, az angyalokról nem beszélünk, a vadászok nullák, szóval némi logikus gondolkodás után belemész. Erre mit csinál ez a csitri? Meg akarja ölni, mert jaj, bántottad a barátomat!

Baszki! Mi ez? Crow nem ért a gyerekneveléshez, ezt tudjuk, köszönjük, de ettől függetlenül Amara is maga alatt vágta a fát! Oké, hogy Deant akarja, de a Winchesterek meg a halálát, és ugye ott van Lucy is, aki még nem tudom, hogyan csatlakozik ide, de könyörgöm! Gondolkodjunk! Ott van a net, simán utánanézhetett Winchesteréknek, tudhatja, hogy ők az emberiség adu ászai, és amíg ő nincs ereje teljében, akkor engedjük, hogy vigyázzanak ránk. És nem szipkázzuk ki, csak azért is a ránk ügyelő hadsereg lelkét, nem hisztizünk és nem makacskodunk, hanem belátjuk, hogy erre szükség van. Mondjuk, ő nem látja be, mert nem a Sötétség, csak egy hisztis kamasz, abból is a legrosszabb fajta, aki meg akarja mutatni, hogy nagyon ő a főnök, és igenis a szépfiúval fog bálozni, de körülbelül azt érte el, hogy már Crow is rá vadászik. Gratulálunk Amara.

Megérte magadra haragítanod? 

Nos, nézzük a szerelmi négyszögünk negyedik alakját, az angyalt, aki csak úgy van. Tényleg, szó szerint csak úgy van és tévézget. Én még ilyen erőltetett karakterfélreállítást csak ritkán láttam, de ez benne van a top tízben, És ezt azzal próbálják magyarázni, hogy Rowena átka ennyire megviselte. (Amúgy azok az átkok nagyon furán működnek. Miért hatnak egy angyalra, és Crow hogyan élte túl az átokzsákot? Csak úgy kérdem.)
Fenomenális. Jár a keksz.
Arról az angyalról beszélünk ám, aki megnyitotta a Purgatóriumot! Aki az évek során amúgy is a család teljes jogú tagja lett, szóval az a Castiel, akit én ismerek, az nem csak tévézik, hanem megy, segít, harcol értük. És oké, megtalálta Metatront, szép volt, de előtte részeken át csak ült a bunkerben! Egyszerűen azért, mert basztak neki szerepet adni. Hogy higgyem el ezek után, hogy ő az igazi szerelem Deannek? Ha semmit nem csinál? Ha nem fejezheti ki tettekkel, mert félre van állítva? És még azt se tudom mondani teljes szívből, hogy azért van hanyagolva, mert az "alkotók" félnek meglépni ezt a szálat! Ugyan, nem abban a világban élünk már! Rengeteg sztorit hallottam, hogy megmutattak kisgyereknek egy szolid fanartot, mire az közölte, hogy szerelmesek, plusz a Deanley meg ott van keményen, így tolja bele az arcodba. Ki is lett mondva kereken, hogy Crow szerelmes Deanbe, tehát valami harmadik oka kell, hogy legyen, hogy nem szerepeltetik Mishát. Viszont ezek után senki ne csodálkozzon, hogy kiestem a Destielből. Viszont a jelenléte nem tagadható el, ezért van nekünk egy szerelmi négyszögünk, ami már egész haladó YA húzás. A vadász, az angyal, a démonkirály és a lelkeket evő hisztis kamasz. Csodálatos.

Szegény Sam, meg hát ő van, létezik, és még mindig nem engednek elég teret a karakterének, bár most mintha egész okosakat mondikálna, legalábbis igyekszik visszahozni a régi mottót, de nem tudom, hogy feltűnt neki, hogy ez kicsit álszentség. Itten prédikál mindenki családról, de ehhez képest meg akarta ölni Crowot, aki azért segített nekik, és külön tetszett, hogy még le is bunkózta, amiért nem felelte a hívásukra. Nem is tudom, de ha engem meg akarnának ölni, miután mindent kockára tettem, hát nem hiszem, hogy sok kedvem lenne velük cseverészni. Ennyit a családról. Meg aztán az átlag rémek irtása, arra ott lenne a többi vadász, ha nem hagynák figyelmen kívül ezt a szálat, ami történetszövésileg megint egy akkora hiba, hogy sírni támad kedvem. Sam mindenesetre próbálkozik, bár ezt se nagyon értem, hogy miért akkor áll neki, amikor életveszélyben van. Ezen kívül nála nem érzek karakterfejlődést, a látomások csak arra kellennek, hogy felvezessék Lucyt, akit szerintem közönségvisszacsábítónak akarnak, és be is jött. De ez magát a karaktert akkor sem nagyon viszi előbbre. Fájdalmas dolog ez, mert szegény valahogy sose kapott elég teret, vagy elég karaktert, hogy úgy igazán kibontakozhasson. Megint az a kisöcsi, aki okosakat mondd, figyel a bátyjára, de úgy ennyi. És ez nekem kevés.
Akárcsak ez az egész, amit kapok. A történet lagymatag és zuhan lefelé, a karakterek mintha egy ifjúsági könyvből léptek volna ki, és egyedül a színészek mentik még meg, úgy ahogy.
Mindent elmondtam, amit akartam? Nagyjából. Menet közben biztos elfelejtettem, ezt meg azt, de a lényeg itt van, hogy miért is érzem azt, hogy lökdös el magától az egész sorozat. Persze, lehet rá némi remény, hogy összeszedi magát, de amíg a mostani gárda ír, addig nem sok jót jósolok neki.
Főleg, amíg nem veszik ki ezt az ostoba négyszöget, amíg nem hajlandóak azzal foglalkozni, hogy a Sötétség egy hihető, és komolyan vehető főellenség legyen, amíg nem fekszenek rá arra, hogy rendesen kidolgozzák a történetszálat, addig ne is számítsanak kedvező hangvételre a rajongók köréből.

A gifeket köszönöm a jávoromnak, sokat segített. Meg a beszélgetéseink is sokat segítettek, szóval ha hasonlóság van, akkor az azért van, mert magamévá tettem pár dolgot, de többnyire igyekeztem saját kűtfőből dolgozni. Elismerem, nem annyira összeszedett, és kicsit kevés is, de valahol el kell kezdeni. Na meg nekem jólesett leírni a nyűgjeimet is. Ha valaki válaszolni tud kérdésekre, vagy másként látja, vagy bármi, akkor lehet velem kommunikálni. Érdekelne, hogy mások hogyan vélekednek.
Nos, de erre a hétre ennyi lettem volna.
Ciao!
Legyetek rosszak!

Share:

2016. január 2., szombat

#06 - Új év, új hisztiroham


Ez egy hiszti lesz.
Tessék úgy olvasni, és nem komolyan venni. Még tart a lendület, szóval kihasználom, amíg van, és most rátok zúdítom azt, amit négy fal között a többieknek szoktam előadni. Vicces lesz, mert ők már megszokták, én meg jövök és elborzasztom az olvasóközönségemet. (Van olyan egyáltalán? Jobban jelen kéne lennem, de ez most egy másik téma.)
Szóval nem titkolt álmom, hogy én egy nap szeretnék író lenni, és ezt már a másik blogomon is kitárgyaltam párszor, de sosem tudok eleget pofázni erről. Könnyen meglehet, hogy titokban hiszek abban, hogy minél többször elmondom, annál hamarabb fog teljesülni. Persze, ez csak babona, mert ahhoz, hogy teljesüljön, meg is kell szenvednem érte. Na, meg egyáltalán rászánnom magam arra, hogy elkezdjem. Illetve, el van kezdve, de rendesen foglalkozni kéne vele, amiben sikeresen megakadályozom magam. Mert hát mindig akad egy kifogás, nem igaz?
Jó, ez az út sem fog sehová vezetni, le is térek gyorsan róla. Vannak ilyen végtelenített szalagjaim, amiket bárhol és bármikor elő tudok húzni, és bekapcsolni, bár legalább mostanában odáig eljutottam, hogyha észreveszem magam, hogy már megint itt tartok, akkor gyorsan lecsapom magam, mert a rinya nem visz sehova.
Ennek ellenére kifejezetten szeretem alkalmazni a hisztit, valahogy energiát nyerek abból, hogy alaposan bepörgetem magam, a rutinos ismerőseim, már csak legyintenek ilyenkor, és gyorsabban haladok. És bár a hiszti azt sugallja, hogy figyelmet követelek, valójában nem, csak hely kell, hogy felszívhassam magam. Mint például most is.
Nos nekem van három kötetötletem, amitől sírva rohannék ki a világból, mert így egyikkel sem haladok, ráadásul az utolsó elég friss, és szó szerint csak megálmodtam a dolgot. Bár, ha jobban belegondolok a regényötletem is egy álommal kezdődött. Hm... ideje lesz tisztáznom a címeket, hogy ti is tudjátok melyikről picsogok éppen. Van a regényem az „Én a lázadókkal vagyok” és ennek lesz egy másik címe, mert irritál, hogy nem tudom normális párhuzamot vonni a regény tartalma és a címe között. Pedig rohadt jó cím, és nem akarom elpazarolni, ráadásul egyelőre nincs más. A második a novelláskötetem, aminek viszont kifejezetten büszke vagyok a címére, „Milennehák avagy Nézőpontok abszurd sokkjai”. Jó, kis csúsztatás ebben is van, de a lényeget fedi, miszerint igyekszem kicsit új szemszögből vizsgálni egyes kliséket. A harmadiknak pedig címe sincs, igaz története se nagyon, szóval ezt csak így fogom emlegetni.
Ami még úgy, ahogy kidolgozott, és a leggyorsabban tudnék vele haladni, az a Milennehák, mert bár novellákból áll, de mégis könnyebb több, különálló sztorival foglalkozni, mint egy nagy regénnyel. Mert a Lázadókkal az egy nagyon komplex sztori, abban az értelemben, hogy nem csak egy világot kell kidolgoznom, hanem kettőt, plusz egy teremtéstörténetet is, mert valahogy, valamikor ez a sztori kijelentette, hogy ő márpedig többkötetes akar lenni, és én nem tehettem semmit. Amúgy ez a történet nagyon önálló és makacs, csak épp íródni nem nagyon akar. Mert nincs kidolgozva, úgyhogy ez érthető is tőle, de akkor mit pofázgat arról, hogy ő többkötetes akar lenni, meg, hogy akkor a démon az így kvázi emelkedjen fel? Idegesítő kis ribanc. Igen, ez a könyvem határozottan nőnemű, meg ne kérdezzétek, ez csak úgy jött. Talán azért, mert a szerelmi szál az leszbikus szerelem, és az is így csak megtörtént, hogy akkor a két főhősnőm összejön. Én nem vitatkoztam, csak a fejemet fogtam, hogy ne már gyerekek, én nem akartam romantikát! Plusz egyre többet aggódok amiatt is, hogy tudok-e én egy rendes, erős, női karaktert összehozni! Hát még kettőt! Hát még sokat! Ahahahahaaaaj, nem is tudok írni!
Mindenesetre az SW VII. ebben a kérdésben segített, és hálaimát zengek Reyért, mert így már nekem is könnyebb valahonnan kiindulnom. Természetesen nem lemásolni akarom, csak végre van valami, hogy hogyan is működik egy jó női karakter. De ettől függetlenül még mindig csak reménykedem, hogy sikerülni fog megalkotni, olyanra, amilyenre én szeretném. Ez egyike a fent említett szalagjaimnak, úgyhogy ugrok is.
Maga a története szerintem nem olyan nagy szám, de ha mindent beleadok, akkor még lehet szórakoztató. Mert tudom magamról, hogy nem tudnék, legalábbis a jelenlegi tudásommal nem, egy jó kis összeesküvés elméletes sztorit összehozni, jobban fekszenek ezek a kalandozós, kicsit mágiás, humoros, laza történetek. Komolyan, még az se bánt, hogy esetleg ifjúsági fantasy sikeredik belőle, mert hülyének azért nem nézem az olvasót. Igen, rád is nézek Five!
És még valami steampunknak is kéne benne lennie! Mondjuk Elsabeth világát ebbe képzeltem el, mert szerelmes vagyok abba, hogy esernyővel és sétapálcával vívnak. Ha valami, akkor az aztán elegáns! Legalábbis számomra, bár ebből a világból is ki kéne kupálódnom. Hjaj, de sok munkám van még ezzel! Világok, karakterek, történet! Ideje lesz belevágnom valahol. Kaptam Candytől egy nagyon pöpec kis jegyzetfüzetet, úgyhogy már csak ezért is muszáj lesz valamit kezdenem magammal, meg ezzel a történettel.

A novelláskötetek ennél egy fokkal jobban állnak, mert megvan, hogy hány történet lesz bennünk, tíz vagy tizenegy, ez nálam már egy pontos szám, hagyjatok. Mikor Olívnak tálaltam, hogy mik is lesznek benne, megjegyezte, hogy elég gyakran szerepel a világvége. Ha nem mondja, nekem fel se tűnik, így viszont percekig röhögtem, hogy jé tényleg! Ami viszont jobban kétségbe ejt, hogy kettőnek is hasonló a kiindulási pontja, ráadásul kevés benne az agyfasz, amihez talán a legjobban értek. Én egy nagyon mazochista alak vagyok.
A harmadik történet, meg hát csak van, ami szintén kikövetelte magának, hogy foglalkozzak vele. Igazából csak egy álomból indult az egész, amire hatással volt a Full metal alchemist – Brotherhood, ami igazából az egyetlen anime, amit négyszer is végignéztem, annak ellenére, hogy nem vagyok rajongója ennek a műfajnak. Úgy vagyok vele, mint a sitcomokkal, hogy tök jó, hogy létezik, biztos remekek, de valahogy nem nekem valók, és csak néhanap kívánok rájuk. Ebből azt akartam kihozni, hogy a fejemben megmaradhatott Edward piros köpenye, ami összekeveredett jávorom folyamatos pörgésével az SW–ről, mi másért kevergett volna az álmomban egy rohamosztagos? És így lett az, hogy volt két oldal, amik közül az egyik kék köpenyt, a másik meg vörös köpenyt hordott, gondolom mindenki számára értelemszerű, és én eleinte kék köpenyt viseltem, de aztán a másik oldal kiválasztott magának, és akkor én átálltam, de tartottam a kapcsolatot a másik oldallal, viszont többet nem tudok, mert felébredtem. Viszont azok a köpenyek megtetszettek, és így azóta is gondolkozok, hogy vajon miként tudnám felhasználni, és már körvonalazódik bennem valami, de még túl sok a kérdés.
Úgyhogy ezekkel kéne valamit kezdeni. Plusz a bloggal. Plusz a hszekkel. Meg minden mással. Úgyhogy ezt ennyiben hagynám, és hozzá is látnék, hogy rendbe vágjam ezt a rakás szerencsétlenséget. 
Share:

2016. január 1., péntek

#05 - Ránk szakadt az új év


Ha már volt Boldog Vadkanlesés, akkor miért ne lehetne hawaiiul boldog új évet kívánni? Nos, remélem, hogy bármi rossz, ostoba, hülye, fájdalmas dolog történt veletek, az most ott marad mögöttetek, és csak a jó dolgokat viszitek tovább, na meg azt a tudatot, hogy akkor megint túlélt egy évet, és erősebb, ügyesebb, okosabb, tapasztaltabb lett. Tudom, nem megy varázsütésre, de valahol mégiscsak egy új év, új kezdet.. Eh, hagyjatok csak, ez az optimizmus és lelkes hozzáállásom kiirthatatlanul bennem maradt, és néha csak így kirobban belőlem. Elég hülyén, mellesleg.
Mindenesetre számitsunk a legrosszabbra, de reméljük a legjobbakat.
A blog is aktívabb életet fog élni, elvégre ficik, versek, saját regények, mind mind itt toporognak a küszöbön, hogy irjam már meg őket, engem pedig várnak a conok és remélhetőleg egy pesti albi, mert hát mindenki jár egy saját élet. Sok sikert, erőt, kitartást, és mindenféle olyat, amire szükségetek van a terveitek, álmaitok megvalósításához!
Az Erő legyen veletek!
Share: