2018. január 27., szombat

#42 - Folytassuk




Helló kölkök!

Remélem mindenkinek hiányzott már a komolyabb összefüggés nélküli csevejem. Helyes, mert még van talonban, legalább egy hónapja, ha nem több, egy díjas poszt, szóval megkímélem az életeteket, és inkább egy külön posztban pofázok mindenről. 
Is. 

Hu, hun is hagytuk el a dolgok állását? Valahol november környékén, amikor is nekifeküdtem a NaNoWriMonak és végigvittem. 
Ötvenvalahányezer szót sajtoltam ki magamból, utána vagy tíz napig még papírra se tudtam nézni, nemhogy megnyitni egy dokumentumot, aztán jött a karácsonyi őrület, meg az újév, de jobb lesz, ha sorba megyek. 

NaNoWriMo azaz National Novel Writing Month, amiben én a Novelt mindig Novembernek mondom, mert valahogy így jegyeztem meg. Ne kérdezzétek miért, én se értem magamat néha. Olykor. Gyakran. 

Igazából azzal a szent küldetéstudattal szálltam ebbe bele, hogy egyrészt végre írjak valamit a regényemből, másrészt, hogy lássam végig tudom-e vinni. Én lepődtem meg a legjobban mikor kiderült, hogy igen. 
Oké, volt pár nap, mikor majdnem megszakadtam, és soha, semmikor, semmilyen körülmények között nem fogok fent maradni egész éjszaka azért, hogy írjak. Nem. Én aztán nem. Soha. Nincs az a pénz.

A NaNos magyar közösség iszonyatosan elfogadó, kedves, nyílt és barátságos és mindig készek motiválni, tarkón legyinteni, vagy együtt szenvedni veled. Aki azt hiszi, amit én hittem, hogy az írás magányos tevékenység, akkor sürgősen próbálja ki, hogy milyen amikor öt-hat vagy akár több emberrel ír egyszerre. Nem azt mondom, hogy olyan nagyon produktív lesz, vagy legalábbis nem feltétlenül, viszont hihetetlen jó érezni, hogy azok az emberek körülötted pontosan átérzik a te bajaidat és mindig készek segíteni, hogy átlendülj felettük. Szóval ha kell egy jó írói közösség akkor a NaNosok a te csapatod. 

Na és hogy sikerült maga az írás? 
Nos, legyen elég annyi, hogy azóta se nyitottam meg azt a fájlt. Először csak megkönnyebbültem, hogy oké, akkor ez megvan, hagyhatjuk pihenni. Aztán rájöttem, hogy mennyit kéne dolgozni rajta, aztán végül teljesen elfelejtettem, mert nem vagyok hajlandó foglalkozni azzal a szeméthalommal. 

Mondták, hogy az első vázlat senkinek nem jó, de az, hogy gyakorlatilag a negyvenöt százalékát ki kell dobnom az ablakon? Az kissé sziven ütött. 
A nem várt fordulatokról meg nem is beszélve. Megvan az az érzés, amikor a szereplőd önálló életre kel és csak azért sem azt csinálja, amit szeretnél? Na, hát akkor ezt szorozd fel úgy néggyel és megkapod azt, amit én éreztem, mikor az egyik főszereplőm megölte a másikat. 
Úgy, hogy nekik amúgy egy csapatot kellene alkotniuk. És elvileg ez a C karakter hozta volna közelebb egymáshoz A-t meg B-t. 

Valahogy sikerült ide kifutnia a történetnek, én meg csak pislogtam, hogy rendben van Roberus fiam, démon vagy meg minden, teszel rossz dolgokat, de elmondanád édes egy apádnak, hogy mi a halálért művelted ezt? 
Szóval valahol itt halt meg először az egész és aztán csak rosszabb lett. Mert Rebeka drágám meg kezdett jól kijönni Dániellel, és így beállt Lilithez, én meg csak pislogtam, hogy hát az irányítás az volt ugyan, de már közel sincs nálam. 
Mondjuk ettől függetlenül ezeket meg fogom tartani, mert bármennyire is idegesít, zavar és utálom, hogy nem tudom pontosan miért is történt az, ami, tetszik, mert olyasmi ami már fordulatként is emlegethető. 
De azért morgok felette, mert nem is én lennék, ha nem tenném. 

Összességében azonban megéri belevágni, ha azért mert nem tudod, hogy kezdd el effektíve írni a vázlatod, ha látni akarod, hogy képes vagy-e rá, ha kell egy írós világ-megmentős csapat, vagy csak egyszerűen ki akarod elégíteni a mentális mazochizmusodat, vagy egy egészen másfajta indok miatt, de szerintem megéri belecsapni. 

Tehát ez volt a novemberem, összességében. A decemberről ne is beszéljünk, hajtás ezerrel, sziasztok postás vagyok, és kész csoda, hogy nem gyújtották ránk az épületet. Mondjuk nem tudom, hogy mennyire omlottunk össze, mert az történt, hogy mivel benne ültem, ezért a rálátásom leszűkült arra a területre, amivel dolgozom, és amiben benne vagyok, épp ezért fogalmam se volt arról, hogy mi történik globálisan. Jó, arról amúgy sincsen, kis hal vagyok én a tengerben, de remélem, hogy azért mindenkinek megérkezett mindene, épen és egészségesen. 

A munkáról pedig pont ennyit voltam hajlandó beszélni, bár lehet, hogy egyszer majd csinálok egy “Így neveld az ügyfeledet!” című posztot, de még semmi nem biztos. Bármi lehetséges és annak az ellenkezője is. 

Januárban, hát még január van, remélem, hogy még akkor is január lesz, mikor kikerül ez a bejegyzés, mert már komolyan rosszul érzem magam, hogy ennyire elhanyagoltam a blogot. Reménykedjünk a szürke és nyugodt hétköznapokban, hogy visszaáll a rendszerem és rendszeresebben tudok jelen lenni. Már csak azon elv alapján is, hogy remek ujjgyakorlat a blog ahhoz, hogy a stílusomnál maradjak. 
Többek állítása szerint van ilyen, bevallom én még nem nagyon vettem észre, de azért igyekszem elhinni. Azonban ezt is, mint minden mást az életben, ápolni kell, csiszolni és folyamatosan fejleszteni, amiből nem vonható ki a rendszeres írás sem. 

A NaNo jól rávezetett arra, hogy miként válhat napi rutinná az írás, és amúgy nem különösebben okoz gondot, hogy akár ezerötszáz szót leírjak, egyszerűen maga az, hogy akkor most én leülök és írok, az marad ki. 

Komolyan, hasonló tüneteket produkálok, mint amikor neki kell ülni a tanulásnak, hirtelen minden más fontosabb lesz és amikor háromnegyed órája kijelentetted, hogy na most aztán Tényleg Nekiülök és azóta már a hűtőt is kitakarítottad, na akkor érezhető, hogy mégsem olyan könnyű dolog ez. 
Főleg amikor az ember a munka után hazaesik és nem is vágyik másra, hogy végre egy kis nyugta legyen a sok ostoba embertől, hogy ne kelljen tovább pörögnie a benti dolgain, kicsit kikapcsoljon. Na, ilyenkor szokott megesni az, hogy akár egy óráig se csinálok semmit, csak létezem, és mikor kiszakadok ebből a kábulatból és ránézek az órára, na akkor kapok egy röpke szívinfarktust, hogy már megint elcsesztem az időm. Aztán meg már elkezdeni sincs kedvem, mert minek? 

Az embernek viszont arra van ideje, amire akarja, szóval nincs más hátra, mint előre, nekem is újra be kell iktatni a mindennapjaimba az írást, mert tudom, hogy képes vagyok rá, csak a hangok a fejemben nem mindig segítőkészek. 
Ezzel pedig részben vissza is kanyarodtunk a szürke hétköznapokhoz, amik bár segítenek azzal, hogy keretet adnak a napomnak, de egyben le is szívnak addigra, amikorra hazaesek. Úgyhogy a trükk a következő: Miként spórolhatnék össze magamnak energiát az íráshoz? 
Nos, én nem jöttem még rá, szóval ezért inkább adok időt magamnak a semmibe bámuláshoz, megnézek pár videót, mostanában nagyon rákaptam a gameplayekre, meg a Sznobjektívre, aztán mikor már úgy érzem, hogy nem akar egy egész állatkert kiszabadulni a koponyámból, akkor keresek valami inspiráló zenét – ez mostanában a gamesongok, ne kérdezzétek én se értem - és nekiesek. 

Az már egy másik kérdés, hogy meddig jutok, hogy csak munkavázlatot pötyögök, vagy effektíve valami írást, esetleg totál random verset. Ahogy megfigyeltem magamon, homlokegyenest mást csinálok, mint amit elterveztem, viszont az nem megy, hogy először eltervezem, hogy mit nem fogok csinálni és így mégis azzal foglalkozok amivel kéne. 

Kacifántos vagyok, tudom. 

Példának okáért hoznom kéne egy Bendy and the Ink Machine novellát, de ehelyett van fent egy vers és készül még egy vers, mert csak. A novella meg köszöni szépen, elálldogál magában. Mondjuk ebben közrejáthatsz az is, hogy abszolút ismeretlen terepen mozgok. 
Nem az angol nyelv, mert vannak barátaim, van a google fordító és van magyar végigjátszás – vagyis azok a részek, amik már készen vannak, és remélem, hogy a hátralévő fejezeteket is végigviszik -, hanem maga az a tény, hogy nincs befejezve. Félkész dologhoz pedig hozzányúlni mindig kockázatos, mert biztos lehetsz benne, hogy egész máshogy fog folytatódni, mint ahogy te kitaláltad, és maga a fandom is változik, ami az egyik részben még totál biztos canon és te ráépítettél egy kis palotát, azt a következő, akár hónapok múltán leadott, rész teljesen felfordítja és ott állsz a romok felett, hogy na basszus, kellett ez nekem? 
Szóval félek hozzányúlni, na.
Arról nem is beszélve, hogy ez egy játék. Ha valaki egy éve közli velem, hogy majdan egy gamehez fogok tervezgetni novellát, konkrétan szembe röhögtem volna. Mert nem tartottam az én világomnak, aztán persze, csak meg kellett kicsit ismernem, kitapasztalnom, hogy mit is keresek én ebben a világban, és már egészen megszerettem, megtaláltam a szám íze szerinti holmikat. 
Így keveredtem a BATIM-hoz is, és sajnos iszonyatosan beleestem. Pedig nem az a képernyőhöz szögezős csavarokban bővelkedő fajta, nem is az, hogy mindent, de tényleg mindent rád bíz, hogy te dönts el, mi történt, csak jeleket ad, és mégis megfogott. 
Először is rémesen retro, első generációs Disney rajzos környezet, és hogy az egész tényleg egy fricska a Disneynek, ami már önmagában garantálta azt, hogy elkapjon a gépszíj. 
Emellett pedig ott van az, hogy egy tinta démonról beszélünk. Tinta. A mai napig vérmesen imádok kézzel írni, és fekete tollat használok, valamint alapvetően is könnyebb azonosulok egy sötétebb hátérrel rendelkező karakterrel, ezenkívül végre egy olyan démon, ami köthető a történetszövéshez, és nem csak annyi van, hogy egy ijesztő kép egy régi házban. 

Jó, most ebbe biztos, hogy bele lehetne kötni, de ne tegyétek, mert nem éri meg. Bendy puszta léte egy komoly hiányosságot tölt ki számomra, és ebbe nincs mit belemagyarázni. 
Plusz egy érv a végére: Cuki, de veszélyes.

Viszont már írtam két verset is a fandomhoz, szóval mégse vagyok annyira elveszett, mint amilyennek hiszem magam. 

Ezenkívül még mindig szeretném hozni a sci-fi SPN AU-mat, mert még mindig nem engedtem el, de hogy még mi lesz, vagy hogy mi valósul meg ebből, nos az egy külön történet lesz. Nem merek ígérni semmit, mert úgyse azt hozom. 

Ezenkívül jobban szeretném ráfeküdni a saját novellákra, meg azért könyvajánlókat is kéne írnom, csak valamiért azok nem mennek. Simán kiolvasok egy nap alatt egy négyszáz oldalt, de leírni, hogy miért is volt olyan fantasztikus, vagy miért sem, és egyáltalán, az valahogy nem akaródzik menni.
De lehet, hogy ehhez is csak gyakorlás kell. Mindenesetre majd nekiesek, viszont azt hiszem egyelőre nincs több mondanivalóm. 

Talán csak annyi, hogy itt vagyok, újra és mindig.


Legyetek rosszak!


U.I.: Meglepően gif nélküli lett ez a bejegyzés. 
Share:

2018. január 25., csütörtök

Valóra váltak



Csupán papír és tinta
Az élet illúziója.
Rád mosolyog és felnevet
Teremteni ugye milyen remek?
Látni, ami sosem volt igaz.
(Vigyázz, ez csak olcsó vigasz)
Köszönni egy új léleknek,
és megölni, ha úgy hozza kedved.

Persze, mindig tiéd lesz!
(Nem veled, de rajtad nevet)
Követ téged és nem hagy el,
ez a folt már nem szívódik fel.
Menekülsz? Mondd miért is teszed?
Nem áldoznád az életed?
Egykor azt mondtad, mindent megtennél,
mert az életed csak fél.

A varázslat valóság
Él minden, amit álmodtál.
Rettegsz, félsz szembenézni
könnyebb volna ugyanúgy hazudni.
Az irányítást elvesztetted rég
(Nem gondoljuk úgy, hogy elég!)
Már nem ér semmit a szavad,
miénk a fény, dicsőség, akarat.

Jobb lesz, ha odébbállsz
Nincs itt már semmi szükség rád.
Vagy csendet! Élvezd a műsort!
Végleg a miénk lett ez a kis show
Elátkozott? Hogyne, hát persze!
(Nem fogsz messze jutni élve!)
Uralkodunk világodon

A farkas, az angyal és a démon.



Oké, megint írtam egy fanverset. Nem tudom, hogy mi van velem, amúgy egy novellán kéne dolgoznom, de ez előbb született meg.
Itt is az első két sor ugrott be először, és a többi meg már ahogy a dallam, meg a rímpárok és szótagszámok diktálták. 
Amúgy igen, ennyire ráértem munka alatt, hogy BATIM fanverset ácsolgassak. Majdnem fansongot írtam...
Történetileg, hát talán megint afféle előzménysztori, vagy az első fejezet, igazából nem határoltam be magam nagyon, ha nektek sikerül, váljék egészségetekre. 
  
Share:

2018. január 16., kedd

Ki nevet a végén?


Tinta- tinta- tintagép
mágiáját szórja szét
Mi nevetünk a vásznon fent,
a sikolyod csak benned zeng!

Siker, pénz és csillogás,
úgy ígérted, nem lesz más.
Szemedbe néztük és elhittük
A te hibád, hogy így végeztük!

Most nézz körül és láss csodát,
nem tűnt el az a szép világ.
Egy bábu képében rád kacsint.
Csak a huzat az, ami meglegyint.

A tömeg eltűnt és üres a hely
A múltad az, amitől félned kell.
Ne aggódj, egy angyal dalol.
Nem jössz ki élve a föld alól!

Te sem hitted, hogy így marad?
Hogy bezártál ajtót, ablakot, falat?
Hiába rohansz, most nem szöksz el.
Nézz csak szembe a létünkkel!

Tinta- tinta- tintagép
átkokat szór szerteszét
Sírod felett nevetünk

és örökké itt leszünk!


Szóval. Az úgy volt, hogy.
Én eredetileg novellát akartam írni, csak aztán hajmosás közben beugrott az első két sor, és ahogy az lenni szokott, addig nem mászott ki a fülemből, amíg meg nem írtam.
Jó, tudom, nem a legütősebb, de egyszer olvasható tán.
Óh, igen, amúgy BATIM fanvers, bár a ritmusa alapján már-már fansong, kéne nekem egy köztes kategória srácok.
Bendy and the Ink Machine és Bendy POV, amikor Henry visszatért a műhelybe.
Igen, én egy játékhoz írtam egy verset. Érezzétek a változás szelét! (nem, minecraft gameplayt nem csinálok)
Share:

2018. január 1., hétfő

#41 - Újfent elkezdjük



Hát helló kölykök!

Ismét eltelt egy év, remélem mindenki a neki megfelelő módon tudta ünnepelni a szilvesztert, valamint a karácsonyt is, és a család senkinek nem ment különösképpen az agyára, plusz még jóságokat is kapott!
Vagy legalábbis megúszta különösebb lelki törés nélkül. 

Óh, igen, megint elhanyagoltam a blogom, erre ott van egyrészt mentségnek a NaNo, amit amúgy sikerrel kivittem, aztán a karácsonyi hajtás, de ezek lényegtelenek. Nem, ezután a mondat után nem az fog következni, hogy megfogadtam, hogy idén többet fogok foglalkozni a bloggal, mert ez úgysem jönne össze. 
Ami azt illeti nem is fogadtam meg semmit, mert a fogadalmakat úgys tartják be nagy többségben, én meg még egy szimpla igérettel is el tudok csúszni. 

Helyette inkább elégettük mindazokat a dolgokat, amiket már nem akarunk magunkkal cipelni, amik már túlontól terhesek és amiken egyszerűen csak szeretnék végre túljutni és változtatni rajtuk. 
Sokkal badasabb és hatékonyabb dolognak néz ez ki, mint a sima fogadalomtevés.

Persze, ezeken is sokat kell még dolgozni, de egy szép első lépés én úgy gondolom, plusz több súlya is van, mint valami átlagos, minden harmadik ember által kijelentett dolognak. 

Tehát, akkor ez hogy is vonatkozik a blogra? Nos, mivel kis híján gutaütést kaptam attól, hogy mennyire nincs olyan tartalom, amit büszkén és felemelt fejjel tudnék hirdetni, ezért aztán az elsők között lesz az, hogy januárban hozok egy BATIM ficit. 
Vagyis Bendy and the Ink Machine ficit, 

Igazából én magam se gondoltam volna, hogy valaha is játékhoz fogok ficit írni, de nagyon úgy fest, hogy most elkövetkezik ez a pillanat. Nagyon megszerettem ezt a játékot, bár én magam nem töltöttem le, de a végigjátszásoknak hála kaptam egy élményt, ráadásul ott vannak hozzá a fansongok, amik pontosan eltalálták az ízlésem. Na meg hát tinta és démon áll a főszerepben, szerintem nem igazán kell ezt nagyon magyaráznom. 
Mondjuk egy ideig rémes fenntartásaim voltak, mert az angolom gyenge és tartottam attól, hogy mi van, ha valami üvöltő pontatlanságot sikerül leírnom, de az internet istenei lemosolyogtak rám és találtam olyan magyar nyelvű holmit, ahol le vannak fordítva a magnófelvételek, szóval most már abszolút neki merek állni az írásnak. 
Persze, még így is eléggé szabadon fogom venni az egészet, mert mivel nincs úgy kidolgozva a miértek és a háttérsztori, ezért aztán bele lehet nyúlkálni és formálni. 
Van is már konkrét ötletem, hogy mit akarok írni, csak egy pofás cím kéne hozzá. 

Aztán, mivel már kezd elegem lenni abból, hogy nem tudom végigvinni, ezért aztán januárban egy működőképes regényvázlatot is össze akarok állítani. Saját regényem, szóval össze kell hoznom, már pusztán azon az alapon is, hogy lássam, végig tudom-e vinni. 
Mókás lesz. 
Spoiler: nem. 

Valamint meg akarom végre írni a sci-fi AU-mat, ami még mindig SPN, de egyrészt annyira tetszik a témája, meg az egész, amit kitaláltam mellé, hogy azt akarom, hogy mások is olvassák. Úgyhogy igazából ez a másik nagy konkrétum, amit még szeretnék hozni blogra. 

A GF/SPN crossoveremmel nem tudom mi lesz. Lehet leszedem a petlákba és átírom, és a vége se lesz, az amit szerettem volna, de ez még kiderül. Mindenesetre nem szeretném ha a kukába kötne ki, ahhoz túlságosan szeretem pár aspektusát, hogy eldobjam. Csak éppen rohadtul meg vagyok lőve az egésszel. 

Más egyéb tervem, így az írással kapcsolatban nincs, vagyis van, de az is szép teljesítmény lesz, ha ezeket összehozom. 
És ezzel most búcsúzom is, remélem legközelebb hosszabb és érdekesebb poszttal jelentkezem. 

Legyetek rosszak!

U.I: Van egy díjas posztom. Na, az hosszú lesz. 
Share: