#21 - Ünnepek közelegnek


Még nem a karácsony, egyelőre csak a Mindenszentek/Halloween - ki, mit ünnepel -, viszont idén úgy döntöttem, hogy tényleg időben nekiállok az ajándékoknak, mert így is el fogok csúszni. Komolyan, különleges tehetségem van hozzá, hogy alaposan elhúzzam a dolgokat, és mindennel csak az utolsó utáni pillanatban legyek kész. De mindig megígérem magamnak, hogy idén aztán másképp lesz.
Ami a furcsa, hogy kezdem úgy érezni, hogy idén talán időben végzek, de ezt gyorsan lekopogom. Összeszámoltam hány embernek kell karácsonyi ajándék, és már megint el fogok jutni tíz emberig. Max nyolcig, és nem értem, hogy csinálom. Év közben ugyanezen szám három-négy, csak ilyenkor, az ünnep közeledtével hízik fel. Nem panaszkodom, mert királyság, hogy van ekkora a baráti köröm, csak szolid értetlenséggel állok az ügy előtt.
De hogy aztán ki mit kap?! Az egy jobb kérdés, mert csak pár embernél tudom biztosan, és még náluk se érzem azt, hogy ez így korrekt. A problémát nehezíti, hogy nincs kézügyességem, így aztán arra nem támaszkodhatok, hogy akkor most rajzolok valamit, vagy varrok. De ennek a fele megint nem igaz, mert Madnak akarok egy Billt varrni, ami onnan indult, hogy anyám egyik varrós újságjában megláttam, hogyan lehet ilyen kis háromszöget csinálni, és ettől megjött a kedvem. Nyomokban tán még hasonlítani is fog. Sárgának sárga lesz az biztos.
Candynek meg egy macskát keresztszemezek, amit én könyvjelzőnek gondoltam, de így elnézve, kicsit nagyobb lesz annál. Hát... lehet, hogy csinálok egy rendes könyvjelzőt, vagy nem tudom. És még könyvet is kell néznem. Tudom milyen szeret, csak találni! Na, majd szépen lassan azt is megoldom.
Aztán jávoromnak akartam egy Hufflepuff címert, szintén keresztöltéssel, csak az a buzi nyomtató egyszerűen nem volt hajlandó rendesen kinyomtatni a mintát és egyszerűen kivehetetlenek voltak a kockák, meg a fekete árnyalatai. Pedig az összes létező variációban kipróbáltam, és nem. Úgyhogy ez most ugrott neki, de a múltkor valamelyik csángálásom során láttam egy művészellátót. Oda benézek, csak jó lenne tudni, hogy pontosan merre is volt.
A családnak meg... na nekik egyáltalán nem tudom. Győri öreganyám csokit kap, ez fix, barbacsi valami alkoholt, apám szerintem valami konyhai eszközt, anyám nem tudom, gyönyöket meg könyvet, öcsém meg... talán a PlayIt-en is vannak valami vásárosok, ott nézek valami gamer cuccot, vagy hozzá kapcsolódó bizbaszt, úgyis rá van függve a játékokra. Hmm... akkor ezzel nagyjából el is dölt, kösz skacok a segítséget!

És most valami hír az írásról.
Nem leszek gyorsabb. Ez gondolom senkit nem lepett meg.
A jelenlegi fő projektemmel haladok, de egyrészt a varrogatásba most nagyon belejöttem, másrészt meg elértem az első fő részhez és nagyon pocsék lett. Sikeresen beletapicskoltam két olyan dologba, ami mindig nehézséget okozott az írás terén. Az egyik a tájleírás, amiről nem tudom az oroszok miként képesek három oldalakat megtölteni, de taníthatnának. A másik pedig, amiről itt nem panaszkodhatok, mert túl nyilvános, de legyen elég annyi, hogy bele fogok őszülni, mire sikerül úgy kipofoznom, hogy az jó legyen és azt adja át, amit én akarok, hogy átadjon.
Utána már talán könnyebben fog menni, és jobban ráérzek majd, de ez... Ez nagyon szivat.
Aztán mostanában megint azt érzem, hogy csak foglalkozni kéne a sci-fi AU-val, de az annyira nagy projekt, hogy nem tudom mikor láttok belőle értékelhető formát. Nem akarom elsietni, mert az senkinek nem használ, főleg nekem nem, úgyhogy egy darabig még csak ígérgetve lesz. A többi fici meg, nem tudom. Egyszer csak érkeznek, mert annyira hangulatfüggő mind, hogy az valami undorító. Van egy, amin dolgozok, és akkor ahhoz igyekszek minden nap hozzányúlni, de a többi így elvan magába. Sorry guys, de ez van.

Jah és akkor nem beszéltem még a saját novellákról, regényeimről, amikkel szintén haladni kéne. Pályázatost veszem előbbre, ami robotok a munkahelyen jeligére halad, és már van egy jó kis ötletem ezzel kapcsolatban, de azt is ki kéne dolgoznom.
Aztán van egy steampunk kisregényem, amit szintén pályázatra akartam, de kibaszottul nem készült el időre. Maga a koncepció okés, mármint készen van, de simán ki tudnám bőviteni, és akkor több idő jutna megismerni a karaktereket, meg a mozgatórugóikat. Amúgy a funny az az benne, hogy egyrészt Győrben játszódna, mert rohadtul unom, hogy Budapesten kívül más város nem létezik. Valamint belepofátlankodott egy Gabriel és szó szerint kitúrta Michaelt. Mert úgy a negyedik oldalnyi vázlat után vettem észre, hogy mindenhova Gabet irtam Michael helyett. Úgyhogy marad, de arról ne is álmodjon, hogy valami SPN értelmezésű karaktere lesz. (Dehogynem... Köcsög, kierőszakolja magának)
Aztán ott van az évek óta húzódó két Nagy projektem, egy novelláskötet meg egy regény, de a regénynek m é g m i n d i g hiányzik az átfogó koncepciója, mert mindig túl sok kérdés és logikai bukfenc van a rohadékban, szóval azt még pihentetem. A novelláknak meg kéne egy normális munkavázlat.

Asszem hirtelen ennyi az írásról, meg minden másról is.
Legyetek rosszak!

U.I.: Igen, megint nem volt energiám giffeket keresni, ezért a zene az elején

Megjegyzések

  1. Szia,

    Az ünnepekre való készülődés nálam is szokszor az utolsó utáni időre esik, pedig időben neki szoktam állni. Lassan már úgy vagyok vele, hogy fura lenne ha nem lenne egy kis kapkodás :D

    Sejtem, hogy az ünnepek pont kevesebb időt fognak hagyni - hiába a szünet vagy szabi-az írásra, de azért kíváncsian várom a leendő alkotásokat. :)
    Jut eszembe, a pályázatra készült anyagot is publikálod majd?

    Szeretettel:
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hella!

      Oh, gyere, adj egy pacsit! Egy kis kapkodás tényleg kell, már csak a hangulat miatt :"D És akkor gondolom nálad is előkerül az "Az alvás a gyengéknek való!" jelmondat :D Amúgy nagyon örülök, hogy nem csak én játszom el ezt rendszeresen.

      Én is :"D Igazából a múltkor úgy beidegesedtem magamra, hogy kiszámoltam, hogy átlagosan mennyi időm lenne írásra és mennyit fordítok rá ténylegesen. Kevés lett :"D Ehhez jön hozzá, hogy alapból is lassan írok és igy... nem tudom, hogy vannak olvasóim :"""D

      Hm... nem tudom. A pályázat kikötésébe szerepelt, hogy olyan művet nem lehet beküldeni, ami már publikálva van, így a netes megjelenés is kizárásnak minősül. Utána meg, nem tudom. Majd megkérdezem, és ha igen, akkor a pályázat lejárása után feldobom :3

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések