#19 - Egy kis ez, egy kis az


Kivételesen nem kell elnézést kérnem, mert frissítettem! Elvileg meg akartam írni az egészet és úgy feltenni, de nem bírtam megállni, hogy körbe ne lobogtassam ami kész van és vállalható. Így legalább rám lett szólva, hogy kicsit kevesebb felkiáltójelet használjak és hogy végig rosszul írtam azt, hogy Cipher.  De ezekből tanul az ember.


Ezek mellett volt vagy négy programom, amin részt vettem, mert egy randa extrovertált féldémon volnék, aki igazán a tömegrendezvények töltenek fel. Élvezem a kicsi, baráti összejöveteleket is, természetesen, csak mellette szükségem van ilyenekre is. Gondolkodtam is róla, hogy egy külön fülön menüpontot csinálok ezeknek az élménybeszámoló bizbaszoknak. Hátha valakit érdekel, hogy zajlanak az ilyenek, már amennyit látok belőlük, mert Hungaroconon hajlamos vagyok bebarikádozni magamat az irodalmi előadásokra. 



Aztán végre rájöttem, hogy ebből a blogból én egy léghajót akarok csinálni, és amint az látható, többé-kevésbé sikerült is. Mindig is nagyon vonzottak azok a tematikus blogok, amik képesek voltak koherensen felépíteni. Na ez nekem sose ment, mert mindig annyi mindenben akartam jelen lenni, hogy képtelennek bizonyultam választani. Kicsit úgy érzem magam ilyenkor, mind az internet vs. valóság képek, hogy látok valami nagyon királyt, amit én is akarok, csak mire megcsinálnám, akkor lesz belőle egy katyvasz. Ez főleg az alteregókra vonatkozik, mert én sose tudtam magamnak kitalálni egyetlen jó karaktert, akinek előadom magam. Részint azért, mert annyi minden volt/van, amit bele akartam tenni, részint azért, mert képtelen vagyok a rendes színészkedésre. Én csak ripacskodni tudok, bár azt egész jól. Szóval ezért volt itt mindig akkora káosz, bár szerintem megtaláltam a tökéletest, ezt a kapitány dolgot, mert ezzel sok mindenbe belekaphatok és nem lesz túlzás sem. Jah, erre eltartott egy ideig, mire rájöttem. 



Továbbá újfent elkezdtem kommentározgatni, bár még csak az elején járok, de lassan kezdek visszarázódni, úgyhogy nem kizárt, hogy teljesen random felbukkanok itt-ott. Főleg, ha GF fici is van, az most nagyon vonzz. De tényleg, muszáj visszaszokni a kommentárokra, mert azokból él a blogger. Én meg amúgy is az a lelkes fajta vagyok, igazi Mabel ezen a téren. 


A blogjaimmal is elkezdek rendesen foglalkozni, szégyellem, hogy elhanyagoltam mindent, de már vannak ötleteim a visszatérésre! A Könyvturira változatlanul egy filmes lista érkezik majd, míg a Kelléktárra egy feladatot szeretnék majd hozni a héten. Meg egy fészbúk csopit, mert az elmaradhatatlan. 

Asszem hirtelen csak ennyi, majd lehet, hogy egy kis őszt még becsempészek a fészbúk oldalamra. Mert nekem olyanom is van, beza :"D Nem tudom miért, de van.
Noh, egyelőre ennyit, legyetek rosszak!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések