Bejegyzések

#81 - Dolgok, többnyire dolgok

Kép
  Amennyire lila címeket tudok kitalálni az írós projektjeimnek, annyira képtelen vagyok normálisat kitalálni a blogposztjaimnak. De hát úgy fest, hogy ez is olyan, mint a beszéd, hogy az írás nagyon jól megy, de mihelyt beszélnem kell, teljesen elveszek. Mondjuk ha nem tetszene valakinek, akkor is ezek maradnának, mert ez az én blogom, and I woke up and choose violence. Jó, ebbe közrejátszik, hogy éppen sharkweek van és így a szokottnál is jobban instabilabb vagyok.  

#80 - Projektek projektek hátán

Kép
  Na, végre elérkeztünk ehhez a részhez is, amikor számba veszem, hogy mégis miket akarok és miket nem fogok ebből megírni. Attól tartok, hogyha több időm lenne, akkor se haladnék feltétlenül gyorsabban. De így munka mellett szinte lehetetlen.

# 79 – Megint egy új év

Kép
  Én komolyan akartam egy posztot kitenni még decemberben, de sehogy nem sikerült összehozni. Ötször újrakezdtem, és semmi. Egyszer még valami hatezer szót is összehoztam, de azt bevallom, hogy puszta szószámbányászat volt. Mondjuk a blogposztjaimat erős hatvan százalékban erre használom, mert a 4thewordson pötyögöm őket.  Nem, sajnos nem fizetnek nekem, hogy reklámozzam őket, pedig ezen a ponton igazán megtehetnék. Itt csak én fizetek - nem mintha amúgy bánnám, nagyon szeretem ezt az oldalt és nagyon sokat segít abban, hogy tényleg írjak. Még ha nem is feltétlenül látszik az eredménye.  De ebbe inkább bele se menjünk most. Magamat ismerve úgyis fel lesz még hozva, de egyelőre szeretném még azt az illúziót megőrizni, hogy ez egy évösszefoglaló lesz.  "mély sóhaj" Ezt is egy hétig fogom írni. 

#78 - Pppppreptober!

Kép
  Én ezt a posztot elkezdtem múlt héten, de olyan szinten zagyva lett az egész, hogy inkább újrakezdtem, mert azért nem voltam hajlandó vállalni a felelősséget. Nem mintha olyan összeszedett és rendezett lennék ezekben a bejegyzésekben, de hogy az még azokhoz képest is összevissza volt.  Oh boi, azt se tudtam merre vagyok fejjel előre. 

#77 - Chaos is rising

Kép
  Hazugság a cím, mert már eddig is bőven történt a káosz, de most meg még rá is lesz téve egy lapáttal. Már ha természetesen minden jól megy, de ez majd kiderül csütörtökön, mert ugye akkor megyek vissza pszichiátriára. 

#76 - Jöhetnél már ősz

Kép
  Szerintem mindenki egyetért velem abban, hogy most már igazán lehetne hűvösebb, vagy legalább eshetne valami eső, mert ezek áldatlan állapotok, hogy ilyen finoman fogalmazzak. Már csak azért is, mert képtelen vagyok kialudni magam rendesen, mert nincs egy normális függönyöm és az ágyra süt a nap, és felébreszt. 

#75 - Művészetek völgye

Kép
  Összegezve: történtek velem dolgok. Munkahelyen főleg, meg úgy a magánéletben is, és nyilvánvalóan ezt a posztot is körülbelül hetek óta próbálom fedél alá hozni, de hogy azt hiszitek sikerül?  Egy frászt sikerül. Megint az van, hogy van vagy időm, vagy energiám, vagy ihletem, de valami mindig hiányzik és sose fejezem be, ha meg minden összejön, akkor meg inkább szerkesztek, hogy egyszer tényleg legyenek készen dolgaim és publikálhassam végre őket.