# 79 – Megint egy új év

 

Én komolyan akartam egy posztot kitenni még decemberben, de sehogy nem sikerült összehozni. Ötször újrakezdtem, és semmi. Egyszer még valami hatezer szót is összehoztam, de azt bevallom, hogy puszta szószámbányászat volt. Mondjuk a blogposztjaimat erős hatvan százalékban erre használom, mert a 4thewordson pötyögöm őket. 
Nem, sajnos nem fizetnek nekem, hogy reklámozzam őket, pedig ezen a ponton igazán megtehetnék. Itt csak én fizetek - nem mintha amúgy bánnám, nagyon szeretem ezt az oldalt és nagyon sokat segít abban, hogy tényleg írjak. Még ha nem is feltétlenül látszik az eredménye. 
De ebbe inkább bele se menjünk most. Magamat ismerve úgyis fel lesz még hozva, de egyelőre szeretném még azt az illúziót megőrizni, hogy ez egy évösszefoglaló lesz. 
"mély sóhaj" Ezt is egy hétig fogom írni. 

A tavalyi év - amire amúgy még nehezemre esik úgy gondolni, hogy tavaly volt, és nem csak az általános időzavarom miatt. A fejemben még nem telt el elég időintervallum ahhoz, hogy valóban tavalyi év legyen. 
Hu basszameg, biztos összedőlne a világ, hogyha tudnék koherensen fogalmazni! Nézzétek el srácok, a káposztalé időszakot magam mögött tudtam, most egyszerűen csak a minden vasárnapok öregapja után végtelen hétfő van és nem sikerült kipihennem azt a megrázkódtatást, hogy visszakerültem a mókuskerékbe. A rutin mondjuk nem zavar, de az, hogy az össze dugózós tizenkettes házat meg kellett csinálnunk, az igen. Fú, délelőtt tízkor már úgy meg voltam halva, mint annak a rendje és módja. Az az egyik legmacerásabb anyag, minden szempontból, még a tartály is okésabb nála, pedig arra is szoktam fújni. 

Elviszik tőlünk a kilences meg a tizenkettes házakat, csak azt nem tudom, hogy akkor mi a faszt fogunk csinálni. Közelebb telepítik az öntödéhez, ami szerintem is egy logikus dolog, csak nem tesz jót a szorongásomnak. Így is kevés a munka, de hát így csak még kevesebb lesz! 
Baszki a nagy járványos lezárások alatt annyit dolgoztunk, hogy majd beledöglöttünk, állandóan kötelező szombatok mentek, emlékszem, egyszer még vasárnap is bementem. (Bár akkor a szombat kimaradt, mindenki megnyugodhat, hogy hat napot dolgoztam úgyis egy héten.)

Most meg? Sorba küldik el az embereket, ráadásul úgy, hogy basznak szólni róla. Még az illetőt se hívják oda, hogy figyi, nem fogjuk meghosszabbítani a szerződésed, kezdj el nézelődni új munkahely iránt. 
Nem, semmi.
Végig dolgoztatják vele a napot, majd az utolsó fél órában odahívják, hogy jó, köszönjük, akkor nem tartunk tovább igényt a szolgálataidra, holnap már nem kell jönnöd dolgozni. 
Scrooge és Marley oda-meg vissza lennének ettől az egésztől örömükben. 

Gondolhatjátok, hogy ez szintén nem segít a szorongásomon, mert mi van ha én nem dolgozom elég jól? Ha egyszer csak azt mondják, hogy belőlem is elég volt? Bár a kollégáim szerint jól dolgozom, és hajtom is magam, csak így meló közben szokásunk Erikával hörögni, meg énekelni, meg van, hogy úgy káromkodom, hogy az összes szent az égben elsápad tőle. És persze, közben bennem van, hogy egyrészt én ezt nem feltétlen engedhetném meg magamnak, de közben meg még senki nem szólt rám úgy igazán, és amúgy is: képtelen lennék tartani a számat. 
Megvan az a kis hang, ami azt mondja, hogy most nem kéne kinyitnom a számat, de az esetek többségében képtelen vagyok hallgatni rá. A szám az így önállósítja magát és utána én meg csak pislogok, hogy hát ha csak egyszer gondolkodnék!

Aztán meg amikor nagyon össze akarom kötni a gondolataim, akkor meg a szavakat nem találom, és akkor még ki se tértem arra, hogy van, amikor elkezdek dadogni is. Ezt nem tudom mitől van, egyszer csak elkezdtem és az utóbbi időben jöttem rá, hogy várjunk, ez is dadogás, amit csinálok. 
Szóval a lényeg az, hogy nem kapok megfelelő visszajelzést a munkámra és ezek miatt az elbocsátások miatt nem érzem magam túlságosan biztos talajon. Meg az, hogy tényleg aznap mondják meg neki! Ez szimplán csak felháborít, de így a végtelenségig. 
Főleg mert volt pofájuk előadni másfél hónapja, hogy ó, ne aggódjunk, minden rendben van, senkit nem fognak kirúgni! 

Aha, aha persze.
Végül is a szó szoros értelmében valóban nem rúgtak ki senkit, csupáncsak nem hosszabbították meg a szerződését. És erről nem is szóltak neki előzetesen. És azt se mondták, hogy miért, bár gyanítjuk, hogy a megrendeléshiány miatt. 
Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire felbasz ez a viselkedés. Legalább állnának bele! Lenne bennük annyi gerinc, hogy megmondanák kerek-perec, hogy igenis szarban a haza és ezeket kell tenni, mert nem ostoba kis óvodások vagyunk, akik nem fognák fel! Bármennyire is azt érzem néha a kollégákon, hogy legutoljára így a gimis kiskamasz osztálytársaim viselkedtek. Mert az egyik személyes meglátás a másik meg egy objektív hozzáállás. 

Még szerencse, hogy azt mondtam, hogy afféle évértékelő poszt lesz ez, mert ki tudja, hogy hova tértem volna el, ha nem szabom ki magamnak az irányt. 
Bár ha úgy vesszük, ez tavaly történt és értékelem a melóhelyemet is, úgyhogy számít, csak elhittem, hogy majd menni fog az ilyen tételes végig menés. 
Nem is tudom miért. 

Jó, lesz tételes része is a dolognak, mert megint csináltam a cetlis dolgok-amik-örömet-okoztak thingy thingymet és azt majd szépen sorra fogom venni. Azt hiszem kettő vagy három éve kezdtem el - bár már nem emlékszem, hogy hol láttam -, hogy egy kis cetlire felirom az aktuális dolgot, ami örömet okozott, aztán összehajtom és beleteszem egy kis dobozkába. Év végén pedig előveszem és megnézem, hogy mik voltak az igazán szép és emlékezetes pillanataim. 
Tök jó, mert egyrészt úgyis elfelejteném ezeket, meg el is felejtem, de aztán ilyenkor újra felelevenítem őket. Dátumokat nem írok rájuk, de gondolkodom, hogy idén esetleg ráírom, hogy mikor történt, hátha segít valamit. Gondolkodom, lol, most gépelés közben jutott eszembe. 

Az a helyzet azonban, hogy tuti nem működne, mert nem akkor írom le, mikor megtörtént, vagy legalábbis nem azon a napon és akkora meg már én is elfelejtem, hogy mikor volt pontosan. 

Úgyhogy azt hiszem ezzel mégse fogom kiegészíteni, bármennyire is jó ötletnek tűnt az elején.

Jaj, az az év de idióta volt, Kálid Artúr le se gyere. Nem tudom, hogy egész pontosan milyen szarságok történtek, csak arra, hogy az egésznek ilyen nagyon zaklatott aurája volt, kezdve azzal, hogy január-február környékén ellopták a telefonom. Szerencsére öcsém nekem adta azt amit nem használt túl sokat, mert márkát váltott, úgyhogy volt meg van telóm csak na. Rendesen szívrohamot kaptam azon a napon. 

Anyámék persze kezelhették volna jobban, de annyira durva nem is volt, viszont egész biztos, hogy a legközelebbi alkalommal, mikor telót veszek, nem szólok nekik. 

Egyaránt nem bízok bennük, és nem nagyon sikerül megváltoztatniuk ezt a véleményemet. 

Aztán ott van a munka, ami ugye mindig tud egészen újfajta agyfaszokat szolgáltatni, bár legalább néhány alkalommal röhögünk is rajtuk. Mást az ember kínjában úgyse tud mit csinálni. Meg amikor öten jönnek kicserélni a világítást a kabinban és tsai, akkor meg úgyse hiszel a szemednek. meg az összes bejárás és audit is megtörtént, és valamin 57%-t értünk el, de a bérünkben úgyse látszott meg az elismerés. 

Valamint továbbra se cserélték ki az elromlott hűtőszálat, aminek a javítását tavaly januárra mondták. Mondjuk ott nagyon tetszett, hogy behozták az alkatrészeket, tartogatták vagy háromnegyed évig, jött a nagyaudit, akkor kivitték, aztán visszahozták. 

Nem hittem a szememnek, hogy ezt most tényleg megjátszották. 

Fogalmam sincs, hogy ezek a faszságok kifejezetten magyar specialitások, vagy máshol is pontosan ugyanennyire vak, idióta, problémákat-a-szőnyeg-alá-söprő sötét félcédulás a főnökség? Na, nem mintha lenne pénzem vagy ilyesmim, hogy esetleg kint letelepedjek, és ebbe a témába meg aztán végképp nem megyek bele. Így is épp elég lesz végig élni az egész gazdasági összeomlást közvetlen közelről. De remélem, hogy legalább a Parlamentet felgyújthatom. 

Aztán persze ott volt, hogy anyám kínlódott öcsémmel, öcsém kínlódott a rokonsággal, én meg álltam felettük, hogy igazából ha egyszer meghallgatnátok az öcsémet, akkor nem tartanátok itt, de hát mit tehet itt egy ló? 

Ja meg ott volt, hogy barbacsi öreganyám benyalta a covidot, és mivel 89 éves, ezért aztán alaposan megviselte. Anyámék gondoskodtak róla, és akkor ott hallgathattam a dolgokat. Ami még nem is zavart, mert most hova zavarjon? Ennyi évesen az ember szervezete persze, hogy nem úgy működik, ahogy kéne, de hát szívós az öreglány, és fel is épült belőle szépen. Ami kikészített, hogy anyám ott semmisült meg nekem a vállamon, én meg ültem, hogy én próbálok itt neked bizakodó maradni, de kurva nehéz, mikor folyamatosan visszahúzol, meg megsemmisülsz és vészmadárkodsz.

Pontosan ezért fogom én őket beadni valahova, ha majd ott tartanak. Nem tudom, hogy hogyan fogok állni anyagilag, nem tudom, hogy lesz-e még ország, vagy egyáltalán ilyen hely, meg ápoló, de hogy én ilyenekkel nem akarok foglalkozni, az is biztos. Meg azért az csak emberibb, hogyha szakszerű ápolók felügyelnek rájuk. 

De a lényeg, hogy felépült, és minden rendben vele. Mondjuk az még mindig lehetséges, hogy oda fogom kötözni az ágyon, mert ő is ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik nem bír megülni nyugodtan és pihenni, és így kimegy fát vágni, mihelyt lábra tud állni, és nem ájul vissza. Borzasztó egy viselkedés, ha engem kérdeztek. De így is ő a másik normális rokonom, akit még szeretek, az öcsém mellett. Senki más nem érdemli ki ezt a cshaládból. 

Főleg azok után, amit karácsonykor leműveltek. Öcsémék macskája ugyanis valahol mérget evett - nem tudjuk hogy hol, azt sem, hogy milyet, és gyanítom, hogy soha nem is fogjuk megtudni -, és öcsém barátnője hiába talált neki szenteste egy állatorvost, sajnos a cica csak egy éjszakát élt túl. Szerencsétlen öcsém úgy siratta, hiszen szerette, és így próbáltunk ketten komfortot adni nekik, meg talán anyánk úgy-ahogy. Apámat, mivel olyan részeg volt, ahogy a nagykönyvben meg volt írva, nem számolom, a győri öreganyám meg a nagynéném meg csak tettetni se tettették, hogy ez az egész nem több, mint amikor eltörik az egyik tányér. 

Mert hogy "minek kellett macskát venni, amikor úgyis meghal". És ezt szó szerint idéztem. Aztán később meg jött az állatorvos mocskolása, hogy hát biztos tudta, hogy meg fog halni, csak lehúzta öcséméket. Én meg ülök ott, hogy: Hát ide is csak azért jöttem, hogy lássam, mennyivel jobb ember vagyok nálatok. 

Öcsémnek amúgy adtam egy Frontint, hogy megnyugodjon - természetesen akkor, mikor anyámék nem figyeltek, mert természetesen nem tudják, hogy gyógyszert szedek és pszichológushoz járok -, meg végül a cica el lett temetve a kert hátuljában falun. Meg legalább úgy szenvedett ki, hogy öcsémék el tudtak tőle búcsúzni, és ez is valami. 

Én nem kötődtem ahhoz az állathoz, hiszen nem az enyém volt, nem is láttam gyakran, úgyhogy én ott csak lelki támasz voltam legalább három ember helyett. Mondjuk az kifárasztott rendesen, de leginkább a drága cshalád hozzáállása a dolgokhoz. 
Azt meg igazából csak zárójelben jegyzem meg, hogy aztán otthon volt némi causal rasszizmus is, mert hát a törékeny férfiegó nem bírja elviselni, hogy léteznek emberek fekete bőrszínnel. 
De nem álltam bele ezekbe a dolgokba, mert nem volt hozzá elég erőm, és úgyse használt volna. Körülbelül annyira nyitottak, mint egy kétszer kulcsra zárt ajtó, és végtelenül középszerűek. 

Az azonban biztos, hogy soha többet nem megyek haza öt napra, hát nem az én idegrendszeremnek való ez az egész! Fogalmam sincs, hogy miként éltem ott túl huszoniksz évet, de nem is csodálkozom, hogy annyi traumát összeszedtem. 

De legalább azóta elköltöztem, egyedül élek és vannak barátaim, igazi, valódi barátaim, akik tényleg segítenek és valóban meghallgatnak, úgyhogy szerencsére van helyem, terem és energiám is a fejlődésre, és ez meg is látszik, külsőleg is. Így hát azt hiszem épp ideje rátéreni a dolgok kellemesebb részére és megnézni, hogy mik is voltak tavaly a szép pillanataim! (Folyton idént akarok írni. Mit csináljak? Nekem még 2022 idén van.)

Kiborítottam magam mellé a kis dobozkát és kiesett belőle egy pengető, amit az egyik Alvin koncerten szereztem meg. Persze, vagy öten nyújtózkodtak velem együtt, de a srác mutatta, hogy nem, azt nekem szánja :3 Azóta abba a dobozba pihen és őrzi az emlékeim. Én meg nagyon megörültem, hogy megláttam, mert hatalmas volt az összes Alvin koncert amin voltam, és idén menni kéne, ha már egyszer lehet. Na, majd ha el nem felejtem!

Na, de nézzük is az első, igazi versenyzőt!

 

— Szilveszteri partik: Egész biztos vagyok abban, hogy ez még a tavalyi évlezárásra vonatkozik, de én hozzácsapom az ideit is, elvégre ez is nagyon jó sikerült. Mondjuk a tavalyi - és itt a tavalyi a 2021-t érti, bár a fene tudja, hogy amúgy miként kéne rá hivatkozni. Kicsit úgy érzem magam, mint amikor a Galaxis Útikalauz magyarázta, hogy milyen nyelvtant kell használni az időutazás során. 
Jó, a tavalyi kicsit hektikus volt, mert egyszerre két helyre voltam hivatalos, és az este egyik felét a Squaddal, a másikat meg Vinniékkel töltöttem, és hát mivel mindegyiküket szeretem, igazából csak az okozott problémát, hogy eljussak A-ból B-be. Ami végül sikerült, de beláttam, hogy ezt így egyszer játszottuk el, mert így ilyen magyar népmesésre sikeredtem: itt is voltam, meg ott is, de sehol nem voltam igazán. 

Úgyhogy idén már csak a Squaddal volt a szilveszterezés, amit egybekötöttünk a karácsonnyal is, meg Mort szülinapjával, és képzeljétek! Én készítettem a hidegtálat! Egész jól sikerült, bár a hidegtál sótlan lett, a tojás meg fűszeres, viszont a fasírozott meg hibátlan lett. Meg hát a tormás sonkatekercset se lehet elrontani. Úgyhogy én úgy vagyok vele, hogy ez egy egész ügyes kezdés volt. Ja meg mellé kisminkeltem magam, szintén először életemben, és elvárásaimnak megfelelően extra lett.

Mindegyikhez igazából két dolog hiányzik: a rutin meg az évek. Amit sajna meg úgyse lehet siettetni. 

Kaptam még nagyon szuper dolgokat, amiknek nagyon örültem, és továbbra is abszolút sokkot kaptam, hogy emberek szeretnek és adnak nekem dolgokat, mert szeretnek. Még úgy is, hogy amúgy nagyon szeretek ajándékot kapni, csak valahogy nem sikerül összeraknom fejben, hogy emberek szívesen adnak is nekem. 

Fura egy érzés, hogy az emberek szeretnek. 

Ja meg az is nagyon király volt idén, hogy kiabálhattam. Nagyon szeretek kiabálni, csak olyan ritkán tehetem meg, hogy igy igazán kieresszem a hangom, de most megtehettem, és olyan jólesett! Mondjuk hétfőn, az első munkanapon, meg is bántam, hogy a 16 tonna fekete szént kezdtem el ordítani az utcán, mert a valóság megint magára vette, és csicskagyász dugózós tizenkettest csináltunk végig. 

De maga a buli nagyon, nagyon jó volt, és végtelenül hálás vagyok, hogy ilyen fantasztikus emberek a barátaim. 

— Van gyógyszerem: Ezt így írtam fel, úgyhogy itt is így közlöm. Nagyon nehezen és lassan - ami főleg a bürokrácia malmainak köszönhető -de lett pesti lakcímkártyám. És aztán ezzel elbattyogtam a háziorvoshoz, hogy szia, google szerint te vagy a háziorvosom, egyrészt be akarok hozzád jelentkezni, másrészt pedig adj nekem beutalót egy pszichiátriára, merthogy bajok vannak mentálisan. Itt nyilván azzal nyitottam, hogy öngyilkos gondolatok, ami egyáltalán nem hazugság, és még segít felgyorsítani az egész processt is. Úgyhogy aztán elmentem a pszichiátriára, kaptam egy időpontot szeptemberre, ahol kikérdeztek szépen, írtak fel gyógyszert, és srácok. Ez egy megváltás. Persze, csak ha a jó gyógyszert kapod, de akkor az valami iszonyatosan hasznos és fantasztikus dolog. Én amit szedek az reggel egy Scippa, meg mellé Frontin, és ég és föld a különbség. Például reggel így van energiám egyből felkelni! Meg amúgy is sokkal több energiám van, és bár ugyanúgy kiakadok mindenen, ami történik, de hogy sokkal hamarabb állok vissza egy viszonylag nyugodtabb alapállapotba. A Frontin meg nyilvánvalóan segít akkor, mikor nehezebb dolgok történnek velem, meg alváshoz is veszek be egyet, és azon is sokat dob. 

— Mozimaraton Morttal: Idén is folytattuk azt a tavalyi kezdeményezésünket, hogy egymás brainrotjait nézzük közösen. Ez az ő részéről a Bleach, az én részem meg a Star Wars, úgy an block. Ha jól dereng, akkor most főleg Bleach ment és nyert egy olyat tőlem, hogy egymás után kétszer is az övét nézzük, amit nem bánok, mert igazából leköt és élvezem az egészet. Ahogy Most társaságát is, nyilvánvalóan. (Ó, a poszton belül az idén még 2022, a tavaly meg 2021, csak hogy ti is összekeveredjetek konzekvensen az idővel, mint olyannal.)

— Malevolent podcast: Ó boi, hát idén én annyi fantasztikus podcastot találtam! És ez egy közülük, és a leginkább ilyen agresszív-boldog fókahangokat hallatok neki, mert annyira hibátlan és csodálatos és fantasztikus, és egy lovecrafti horrorral meglocsolható buddy-comedy, és végtelen gay és iszonyatosan idióták a karakterek és hihetetlenül imádom, és nem tudom eléggé dicsérni, hogy de mennyire gyönyörű. Zokogtam a röhögéstől, mert hogy így persze, dráma, meg horror, meg krízis, de közben meg olyan végtelenül vicces, ahogy kommunikálnak, hogy én egyszerűen csak nem. Az alapsztori az, hogy a csávónk - nem fog eszembe jutni a foglalkozása, mert sajnos egy ideje nem hallgattam, lévén csakis és kizárólag éjszakai műszakban szoktam hallgatni, de akkor aztán öt órákat konstans. Ezt a mondatot is gyönyörűen befejeztem, tessék megdicsérni. Szóval adva van egy csávó, aki arra tér magához, hogy így nem lát, ellenben valami hang így narrál a fejében. A hangról kiderül, hogy egy eldritch entity, aki a világ leghororrasabb nevét választotta magának: John. 
Imádom. Nem tudsz belekötni. 
A főszereplőnk meg amúgy Arthur. És valami hibátlan a dinamikájuk. De hogy így enemies to friends to lovers to friends to lovers to enemies to lovers to... lehetőleg egy epizódon belül. Ez abból áll, hogy elküldik egymást a fenébe, aztán megtárgyalják, hogy amúgy Arthurnak szüksége van Johnra, mert hogy John használja a szemeit, és ő lát és ő narrál neki mindent - amit aztán követ egyfajta mutual respect illetve hidegháború, attól függően, hogy állnak egymással, majd nagyon érzelmesek lesznek, hogy szükségük van egymásra, majd valamelyikük csak csinál valami baromságot és megint elküldik egymást a halál faszára. Zseniálisak. És egyiküknél sincs braincell, csak azt hiszik, hogy van. Meg az is hihetetlen, hogy John képes más hangsúllyal mondani Arthur nevét szituációktól függően, és egy idő után pontosan te is tudod, hogy megint mibe szaladtak bele, vagy mit akar John, pusztán abból, hogy miként ejti ki Arthur nevét. És igen, van egy külön kiejtése arra az esetre, mikor megint hullába botlanak. Nagyon ajánlom mindenkinek, aki szereti a horror dolgokat, a minőségi podcastokat, a queer dolgokat, a well-written sztorikat, a hibátlan karakterdinamikát, meg úgy általában mindenkinek. H i b á t l a n. De tényleg. Higgyétek el nekem és az inkoherens agresszív-boldog fókahangjaimnak. 

— Társasos est a Squaddal: Csináltunk egy ilyet, ami jó volt, én jól éreztem magam, bár nyilván egy ponton az egész átment ilyen beszélgetős-világmegváltós dologba, mert hát nyilván mindig meg kell váltani egy baráti beszélgetés közben a világot. Szegény Bandi fáradt volt, azt hiszem dolgozott, vagy talán a suli miatt? Fogalmam nincs, de igazából így is jó volt, hogy ő is a körünkbe tartózkodott. Valami mosómedvés, kártyás dologgal toltuk, ami így könnyen tanulható volt, és nagyon élveztük. Meg ittunk fancy dolgokat, én például valami oreós, csokis, hideg izét, de ha megvertek se emlékszem az ízére. 
Meg arra se, hogy amúgy mikor történt. De határozottan történt és kedves emlék marad, na. 

— The Sheridan Tapes podcast: Na, ez egy olyan szituáció, hogyha minden egyes alkalomkor kapnék egy pennyt, amikor egy sztoikus, természetfelettiben nem hívő egyén kazettákra olvas fel horrorsztorikat és aztán kiderül számára, hogy a természetfeletti létezik és ő maga is, akkor már lenne két pennym, ami nem sok, de fura, hogy kétszer is megtörtént. Igazából nekem ez ilyen ikertestvére a Magnus Archivesnak, és tudom, hogy úgy hangzik, mint ami ilyen gyenge utánzat, DE NEM! Srácok NEM! Saját egyedi hangja és története és karakterei vannak, csak ha hozzám hasonlóan imádod, akkor tegyél vele egy próbát. Mert hogy ez is rohadtul gyönyörű, és szintén nagyon queer és asex reprezentáció! Nyíltan, kimondva, és főkarakter az! Hát lehet, hogy elsírtam a munkahelyi WC-be magam, amikor ezt így meghallottam, erősen lehetséges. És emellé még kreatív szörnyek, meg sztorik, meg horror és mindenki queer, de hogy MINDENKI, még a token straight karakterről is kiderült, hogy ő is a skálán mozog, csak nem tudja, hogy pontosan mi. És a voice acting, és a zenék, ÉS MIÉRT NEM HALLGATJÁTOK MÉG, HÁT HIGGYÉTEK EL, HOGY FANTASZTIKUS. Khrm, I'm fine. This is fine. Everything is fine.

— Élő kick-off: VÉGRE VOLTAK ÉLŐ ÉS SZEMÉLYES ESEMÉNYEK A NANO ALATT! El sem hiszitek, hogy mennyire boldog voltam! Majdnem sírtam is! Két év után újra láttuk egymást face to face! Nem csak monitoron át! Jó, nyilván maszkot kellett vinni, hordani, de hogy akkor is! Élő! Ó, igen, a kick-off amúgy a nyitó eseménye a nanónak, ismerkedős, bemelegítős, együtt pánikolós thingy thingy. És nagyon, nagyon jó volt, nagyon élveztem, imádtam, raktam fel rúzst is, meg Vinnietől kaptam fülbevalókat - ilyen clipseset -, és megölelgettem embereket, és nyilván kaptunk lootot is az MLektől és jaj, fantasztikus élmény volt minden szempontból. 

— LEGO: Skywalker Saga: Hajaj gyerekek, hát ha van olyan játék, ami szívet, lelket melengető, szeret téged, szereti az eredeti materiált és csupa fun és élvezet, akkor az ez a játék. Nekem ugye abszolút kimaradt az ilyen gaming korszak abszolút, mert soha nem volt úgy számítógépünk, meg nem tudom, akkoriban nem érdekelt, és aztán valahogy sose sikerült bepótolni. Aztán jött a Star Wars, jött ez a játék, és öcsémnek van egy Switchje - fogalmam sincs, hogy ezt így kell-e írni és ragozni hirtelen -, és megvette és játszhattam vele! Hát csak egy kicsit sírtam el magam az egésznek, amikor elindult. Annyira wholesome és annyi kontent van benne! Mihelyt lesz úgy fizum megveszem magamnak azt a fajtát, amiben benne van az összes kiegészítő és annyit fogok vele játszani! De annyit! Már így is nagyon sokat játszottam vele, de még többet fogok, és úgy szeretem! Nagyon kis nyugodt - annak ellenére, hogy itt is kikészít néhány dolog érzelmileg, mert azok meg mindig mindenhol kikészítenek -, és abszolút szeret téged és végtelen kontent van benne, meg helyszín és karakter, és mindenkit szeretek benne. Úgyhogy egyértelműen az év egyik fénypontja volt számomra, meg szerintem még a '23-é is lesz. Úgyse tudtam kijátszani öcsém profilján, és azóta mivel megörököltem az eszközt, és lett saját profilom, ezért így kezdhetem előről, de így még jobb, mert már van némi tapasztalatom. Némi. Mert amúgy meg annyira sok az egész, a jó értelemben. Játszatok vele srácok, higgyétek hogy rohadt jó az egész.

— TGIO-party: Szintén hagyományos nanos rendezvény, méghozzá a záróparti, ami a "Thank God, it's over!" rövidítése, ami szintén egy közösségi megborulás, csak a skála másik végén, mert nyilván itt már mindenki kimerült és hősi halott és az utolsó energiamorzsáiba kapaszkodik és ezeknek a tetszőleges változataiba van éppen. Volt egy közösségi olvasósest, ami úgy működött, hogy mindenki vitt magával egy max öt oldalas részletet a nano alatt írt alkotásából, amit aztán elolvastunk egymásnak és aztán kommentáltunk. Írásban, úgyhogy mindenki meg tudta őrizni, és srácok, annyira jólesett az összes kedves szó! Megérte a sárkányos részt vinni, abszolút, mindenki azonnal lecsapott rá, mert hát SHÁRKÁNY! Az kell! És hát mindenki agyonsajnálta a sárkányt, mert hát bántom őt, hogy tehetek ilyet! Nevezett sárkányt amúgy meg se karcolta a fénykard, és a főhősünk - Jarni - épp az életéért küzdött a sárkány hátán, a sztratoszférában, erre mindenki azon pörgött, hogy hát megkarcolgatta a pikkelyeit, hogy ne zuhanjon le a biztos halálba. Imádom a barátaim, de hogy tényleg. XD Meg tök jól esett, hogy megjegyezték, hogy nagyon jól írok akciójelenetet, amit én mindig problémásnak látok, hogyha írom, de ezek szerint ez is sokkal jobban megy, mint hittem. Meg kaptam rengeteg egyéb gyönyörű visszajelzést is, és ami a legnagyobb dícséret, hogy olyan is elolvasta, aki így egyáltalán nincs benne a Star Warsban, de hogy még őt is abszolút megvettem. És ami a legjobb az egészben, hogy ezt így el tudtam rakni későbbre, mert hát ki van nyomtatva, és bármikor, amikor nem hiszek éppen az írásomban, akkor elő tudom venni, és visszaszerzem az írói önbizalmam, hogy lám-lám, megy ez nekem!
Meg természetesen én is nagyon sok szép és izgalmas és jópofa és fantasztikus sztorit olvastam és nagyon jó volt látni végre, hogy mások mit alkottak. Mert nyilván nekem időm se volt arra, hogy kinézzek a saját projektemből. Ja meg nyilván beszélgettünk és általánosan jól éreztük magunkat egymás hátán. 
Mena meg valami hihetetlenül tünemény volt, vett minden szendvicsből és muffinból nekünk egy-egy darabot. Ja, mert a Bazilikai CCC-ben voltunk, nekik van nagytermük ahol elférünk, meg van így konnektoruk és élhető áron dolgaik. Szóval Mena megvendégelt minket, aminek teljesen el voltam ájulva és negyed órát tuti eltartott, amíg feldolgoztam. Már ha egyáltalán sikerült ezt a dolgot. Hihetetlen, de tényleg, és nyilvánvalóan abszolút jól esett. 
Jaj, nagyon szeretem ezt a társaságot.

— Előkészület Vinniék esküvőjére: EZ IS IDÉN VOLT?! Mármint tudjátok, hogy idén. Amíg nincs fizu, addig nincs január. Szóval Vinnie meg Mena összeházasodtak, vagyis hát élettársi kapcsolatba vannak hivatalosan, mert mást ezt a nyomorult ország nem enged, de hát ettől még az esküvő az esküvő. És mi, meg így nyilván a többi baráti köre, így-úgy kivette a részét a felkészülésekből, úgyhogy többek között dekort is csináltunk. Én is segítettem, és abszolút jó volt, hogy végre hasznosíthattam a monotonitás-tűrő készségem kreatív területen, mert hogy így én festettem le fehérre a későbbiekben gyertyatartóként szolgáló befőttesüvegeket. És nagyon élveztem, hogy hasznos is vagyok meg kreatív is. Meg persze készültek rengeteg szép dolgok amik úgy feldobták az éttermet ahol volt a buli! Olyan szép volt a minden, és abszolút homemade. 

— Elvonulós hétvége Vinniéknél: Az a helyzet, hogy Vinniék lakása számomra ilyen abszolút safe baseként funkcionál és minden alkalomnak nagyon örülök, mikor ott lehetek náluk. És nem, nem csak a macskák miatt. Bár nyilvánvalóan nagy szerepet játszanak benne, de hogy alapvetően is olyan nyugodt az egész, meg kellemes és biztonságos és nagyon szeretek hozzájuk menni, már csak emiatt a légkör miatt is. Végtelenül otthonos, ezzel tudnám a legjobban jellemezni. Ez a hétvége meg speciálisan is erről szólt, hogy együtt vagyunk wrimósokkal, beszélgetünk, jól érezzük magunkat, megváltjuk a világot, és bár kevesebben mentünk el rá, mint ahogy jelezték - mint általában az a programokkal lenni szokott -, de nagyon jól éreztük magunkat. Lelkiztünk is, meg tarotot vetettünk - illetve ezt Mena vetette, mert az ő paklija volt -, és az a kártya mindenkit is nagyon őszintén calloutolt. De attól még jó volt, és élveztük, és nagyon jó volt. Eredetileg ez egy ilyen elmegyünk valahova és ott leszünk együtt, mint baráti társaság, de nagyon nyár végére lett volna és már mindenki kiköltekezte magát, úgyhogy végül csak ilyen helyben csapatós lett, de szerintem mindenki abszolút élvezte. Én legalábbis tuti. 

— Budapesti comicon: Erre is már legalább két éve vártam! Olyan elővételben vettem meg a jegyet és olyan random, hogy még én magam is meglepődtem ezen, de aztán beütött a covid, úgyhogy nyilván ezt is halasztották, meg ide-oda tologatták, de végül, végül, idén eljutottam rá! Természetesen jóval kisebb volt, mint amilyennek valószínűleg szánták, és jóval, jóval kisebb volt, mint külföldi társai, de a végtelen Star Wars kontent nekem abszolút kifizetődővé tette. Fényképezkedtem szinte mindenkivel, és az egyik legkedvesebb emlékem, hogy a darth Vader meglapogatta így a vállam. Olyan elismerve éreztem magam azon nyomban! De olyan elismerve! Ez még most is így kitart, és jó érzésekkel tölt el, hogy kedvenc sith nagyurunk meglapogatta a vállam! Meg nyilván olyan cosplayesek is voltak ott, hogy ihajcsuhaj, meg voltak kvízek, előadások, meg kirakodások, ahol megtaláltam a tökéletes bögrét - az van ráírva, hogy Hello there! -, meg egy gyönyörű gyűrűt és kitűzőt, és lejártam a lábam, pedig tényleg nem volt nagy rendezvény. Ja meg a Cinema City standjánál nyertünk egy rakat posztert. A többes szám nem királyi többes, hanem Vinnivel meg Menával voltam kint, aztán csapódtak hozzánk ismerősök és barátok, úgyhogy az a része is abszolút jó volt. Mondjuk úgy elfáradtam bele, hogy itthon jégkockával kellett dörzsölnöm a talpamat, hogy ne sajogjon annyira. Abszolút megérte, nagyon jó élmény volt, idén is megyek. 

— 4theWords tier 3 bundle kariajiba: Mena hihetetlen nagylelkűségekről tesz tanúbizonyságokat, de hogy így f o l y a m a t o s a n, és karácsonyi ajándékként kaptam tőle egy 4theWordsös bundlet, amiben egy csomó jóság volt, és hihetetlenül örültem neki, és örülök, mert így egész évben kapok még plusz dolgokat, és amúgy is hihetetlenül tolom ezt az egészet, és pontosan ugyanennyire élem, és járt hozzá még egy sárkánytojás, úgyhogy most van két kifejlett sárkányom a játékban. Meg egy rakat extrám, és csecse holmim, és jaj, nagyon, nagyon boldog voltam. Jó, valamit nekem is kellett belefizetnem, de magamnak úgyse vettem volna meg, szóval abszolút benne volt az ajándék érzése meg hogy ezt én úgy kaptam. Úgyhogy Mena kentereket ver jelenleg és általában is az összes szentekre. 

— Művészetek völgye: Erről ha jól dereng írtam egy külön posztot is, de hát itt is meg kell róla emlékezni, hiszen nagyon jó emlékem volt ez is. Annak ellenére, hogy megvoltak a maga gyerekproblémái - vagy mi ez a szó, amit keresek ide -, de őszintén jól éreztem magam, és idén is megyek. A hiperkarma koncert hihetetlenül zseniális volt, és fogok még menni rájuk, mert eszméletlen nagy buli és hangulat és majdnem szétszedtük a kordont is akkorát tomboltunk. Meg a színházi dolgok is nagyon jók voltak, a többi koncert is, a kirakodóvásár és a kézműves programok, meg a hangulat is, és alig várom, hogy idén is menjek. Öt napot voltam, de erősen gondolkodom, hogy tíz napra megyek le, mert go big or go home és mi nem megyünk haza. Meg tényleg, annyi kontent volt! Jó, persze, a kaja a sarkalatos kérdés, de elkezdek rá félretenni, és fél év alatt csak összejön egy normális összeg! Ez volt életem első, igazi fesztiválja, és be kell valljam, hogy nagyon rákaptam az ízére. Bár persze rendesen elfáradtam, mert hát na, az ilyenekben azért el lehet fáradni, de fel is töltött. Nem mesélem most végig az egészet újra, úgyhogy higgyétek el, hogy fantasztikus élmény volt. 

— Vinnie és Mena esküvője: Ó, GYEREKEK, ANNYIRA HIHETETLENÜL GYÖNYÖRŰ VOLT AZ EGÉSZ, ANNYIRA CSODÁLATOSAK VOLTAK ÉS OLYAN BOLDOG VAGYOK, HOGY LÁTHATTAM! És ott voltam és részt vettem, és i m á d t a m, és csak azért nem sírtam boldogságomban, mert hogy nem tudok sírni, de hogy olyan gyönyörűek voltak és fantasztikusak és a lagzi is hihetetlen jó volt, bár gyanítom, hogy mi voltunk az egyetlen olyan násznép, ami több vizet ivott, mint alkoholt :D De én végig roptam az egészet, és táncoltam mind a két menyasszonnyal, és persze a kaja is nagyon finom volt, és a dekoráció, meg így m i n d e n. Jaj de nagyon jó volt az egész, jaj de csodálatosan éreztem magam, és még mindig megvan az a buborékfújó, amit kaptunk. Mert hogy így mi buborékot fújtunk rájuk, mert hát az nagyon fun, és nagyon csodálatos képek is készültek, és mind a ketten csak úgy sugároztak a boldogságtól, és a továbbiakban képzeljetek ide boldog-haldokló fókahangokat. Mert mással úgyse tudnám normálisan jellemezni, csak ezzel, mert hogy így egybekeltek! (És még mindig emelkedjünk felül azon a tényen, hogy itthon csak bejegyzett élettársi kapcsolatra léphetnek, mert egy fasz a khormány.)

— Megnyertem a nanót a kalandzónámmal: Ez volt azt hiszem a hatodik alkalom, amennyire emlékszem, hogy megnyertem a nanót, ráadásul zsinórban hatodszorra. Emésszétek és dolgozzátok fel helyettem. Megint én írtam a zónát, a tavalyit folytattam, és jaj, nagyon jól sikerült. :3 Csináltam egy rendes, Star Wars intrót is, amivel összefoglaltam a dolgokat - Kálid Artúr az internetet, hogy tényleg minden van rajta -, és ezt pontban október 31. éjfélkor posztoltam, engedéllyel és beváltotta a hozzá fűzött reményeimmel. Mondjuk én kicsit cringének éreztem, mert én mindig egy kicsit cringének érzem magam, de hogy a népeknek nagyon tetszett. Meg maga a zónámat is nagyon élték, bár természetesen voltak benne olyan dolgok, amiket csakis és kizárólag a saját szórakozásomra írtam bele, de igyekeztem mindig úgy írni, hogy mindenki értse. És ez össze is jött, mert hogy olyanok is jelezték, hogy nagyon élik, akik egyáltalán nincsenek benne a fandomban. Sőt! SŐT! Gellasz kölcsön is kérte a saját karaktereimet az ő zónájához. Igaz, szerencsétlennek közbejött az élet, a világmindenség meg minden és nem tudta rendesen megírni, de maga a tény! A TÉNY! Ezt is segítsetek feldolgozni, mert jelenleg nem nagyon megy, hogy az én kis hülye karaktereimet valaki ennyire megkedvelje. Abszolút hihetetlen. Ja meg a nanóban a kedvenc eseményem idén is volt, a régiók közötti csetepaté, aminek nem tudom a rendes nevét, de hogy imádom, és idén valamiért úgy döntöttem, hogy Disney dalokat fogok belinkelni, de magyarul és aztán persze az ikonikus rockszámok is következtek, és én valami hihetetlenül jól szórakoztam. A visszajelzések szerint mindenki más is, és kapunk is rá ilyen régiós elismerést a központi szervezéstől, úgyhogy abszolút megérte. Imádom a nanót srácok, az a nagy helyzet. 

— Star Wars maraton Wisp-el: A szenvedés társakat kíván. Ezt se sikerült folytatnunk, de nem adtuk fel, csak napoltuk és cserébe én pedig majd az ő brainrotjába nézek bele, mert ez így fair. És nem csak azért nézetek boldog-boldogtalannal Star Warst, mert ezzel tesztelem le a barátaim tűrőképességét, hanem mert tök szívesen újra néznem a Clone Warst, de egyedül képtelen vagyok rávenni magam, mert FÁJ. Persze, társasággal is fáj, de akkor legalább le vagyok ültetve én is elé. Meg így újra nézés közben is tök sok mindent felfedeztem, ami elsőre nem esett le, vagy még nem volt meg a kellő háttértudás, hogy értékeljem. És Wisp is nagyon élvezte, úgyhogy emiatt nem kellett aggódnom, odafigyelt meg minden. Ebből is látszik, hogy én remek emberekkel vagyok körülvéve. 

— Random musical est Vinniéknél: Hát ezt se tudom, hogy mikor történt, de egész biztosan egy ponton, és csak sima ilyen átmenős hétvége volt, semmi különleges. Csak valahogy így este kilenc tájban a zenehallgatás elment oda, hogy végig énekeltük a Dzsungel könyve musicalt. Végtelen hamisan de pontosan ugyanennyire lelkesen dalolásztunk és aztán persze még egyéb musical, meg Disney dalokat is énekeltünk, és nagyon jól esett. Én igazából tökre szeretek énekelni, úgy is, hogy abszolút nem tudok, és semmi tehetségem nincs hozzá. És másokkal is szívesen éneklek, úgyhogy abszolút indokolt volt tőlem, hogy ezt felírjam. 

— Jávor szülinapi partija: Na, egy kicsit most meg kellett erőltetnem magam, hogy visszaemlékezzek, hogy itt mi volt, de sikerült. Nem volt nagy parti, sokkal inkább egy baráti összejövetel, mert csak így magunk között voltunk, de hát nekünk nem is kell több ember ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Bandi körbe mutogatta a könyvgyűjteményét, meg társasoztunk és beszélgettünk, Béka tartott nekünk felolvasó estet, ami mindig egy nagyon fun dolog, mert Békának egy rakat különböző hangja van, ha nem kétszer annyi, és nagyon élvezetes mikor felolvas. Ja meg nyilván megajándékoztuk Bandit, és oda tudtam neki adni a keresztszemes oroszlánt, amit csináltam. Szépen be van keretezve, meg minden és nagyon büszke vagyok rá, mert az első bonyolultabb mintám volt, és nagyon szép volt maga a minta is, amit találtam, meg még koronája is volt az oroszlánnak, úgyhogy ennél jobbat aztán nem is adhattam volna. Meglátásom szerint legalábbis, és a reakcióból ítélve neki is nagyon tetszett. Meg kapott még egy rakat kókuszos jóságot, meg még dolgokat, amikre nem emlékszem, de hogy egész biztosan örült nekik. Ilyen kis csendes, meghitt de jó hangulatú volt, pont amilyeneket szeretünk. 

— Kenobi series: Hajajaj gyerekek, hajajaj, de hogy mennyire élveztem én ezt a sorozatot! De hogy nagyon! Konkrétan egész végig hörögtem és nyáladzottam és sikoltoztam, és nagyon, nagyon örültem, hogy nem lát senki a szobám magányában, mert egészen biztosan letagadnának. De hogy én annyira élveztem, fizikailag képtelen vagyok kifejezni, hogy mennyire. És amikor felbukkant Hayden Christensen! Ott konkrétan meg kellett állítanom, hogy kisikíthassam magam. És aztán két percenként szintén, mert ott van! OTT VAN! HÁT OTT VAN A FIAM! ÉS CLONE WARS ÉRA! ÉS OTT EDZ OBI-WANNAL! Nem, nem voltam jól. Meg akkor se, mikor darth Vaderként felbukkant. Nem tudom, hogy mikor lettem pontosan ekkora fanja Hayden Christensennek, de hogy az lettem, és annyira cuki és aranyos és imádnivaló, és így Anakinként is annyira szívmelegető volt látni. Jó, persze, nyilván összetörtem neki kétszer, ha nem háromszor, és az egész végtelenül összetört, és a kicsi Leia, a kicsi Leia, uramég, Kálid Artúr gyere le és vidd magaddal a lelkemet. Persze, a neten úgy ekézték, mint egyszeri jobbágy a földet nyár elején, de én ilyen népekre nem adok, szerintem perfekt és csodálatos és fantasztikus és az egyik legjobb sorozatélményem evör, és nekem csinálták, de hogy legalábbis a sequel rajongóknak. Fú baszki, kibaszottul jó volt, nem tudom ragozni, hogy mennyire. És tudjátok hogy mikor éreztem nagyon sorsközösséget Obi-Wannal? Amikor az elején kicsekkolt a húsfeldolgozó üzemből. Na. Ott. Akkor. Akkor így megvolt a kötödés munkásember és munkásember között. És persze, természetesen elhangzott az ikonikus "Hello there!" is. Fú, én nagyon. De hogy nagyon. Végtelenül. Ilyenkor érzem úgy igazán, hogy mennyire megérte nekem invesztálódni a Star Warsba.

— Halloweeni party: Idén nálam volt a party és egész jól sikerült, ha szabad ezt mondani. Legalábbis a többiek ezt mondták, én meg igyekszem elfogadni. Kidekoráltam az egész szobát és nagyon kis cozyra sikeredett az egész, meg a világ összes gyertyáját meggyújtottam hozzá, hogy legyen meg a hangulat, meg háttérzenét is adtam, meg nyilván sütöttem sütit is. Ez volt az első alkalom, hogy sütöttem, és elég jól sikerült. Nyilván, én az örök elégedetlen önmagammal, nehezen tudom elfogadni, de igyekszem tudatosítani magamban, hogy azt mondják, amit tényleg gondolnak, és amúgy sincs semmi értelme gondolatolvasással próbálkozni. Úgyhogy csak elfogadom, hogy sikerültek és kaja is került nekik, meg az alvást is megoldottuk. Meg társasoztunk és jaj az is nagyon jó volt, és azt a fajtát lehet be is kéne szerezni, mert nagyon jót mulattunk. Mondjuk én végig ilyen haldoklós állapotokba voltam, mert valószínűleg a munkahely történt velem, de hogy ettől függetlenül nagyon jó volt. Szeretem mikor olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket szeretek. Shocking, I know, de nekem tényleg az. 

Jaj meg Bandi kisminkelte a fejemet és ilyen kalocsai mintás skullcandy lett a fejem, amit nagyon éltem. Meg mindenki más is alkalomhoz illően érkezett, mert ezt külön kikötöttem, és Alföldi szavajárásával és hangjával élve: Itt mindenki olyan gyönyörű! Remélem, hogy majd meg tudjuk majd oldani idén is, mert nagyon, nagyon jól éreztem magam és a többiek is. Jaj meg szétvertünk egy pinátát is! Oké, nem kézzel készült, hanem úgy vettem a Flying Tigerben, a jóságokat bele meg a Lidliből, és szét is vertük a pinátát ahogy illik! Jó, végül aztán nem kötöttük fel fára, hanem a szobámban ütöttük szét kézzel, és ez egy kitűnő döntés volt, már csak azért is, mert csak úgy repkedtek belőle a cukorkák, valamint jó érzés volt szétverni. Szerintem az ágyam alatt még tuti van egy-két darab, de azok igazából már ott is maradnak, mert én be nem megyek értük, az egészen biztos. Úgyhogy összeségében abszolút jól sikerült, megadta az önbizalmat is a sütéshez, és egyáltalán. Jó volt srácok, jó volt. 

— Elköltöztem! Végre egyedül lakom! - Januárban sikerült találnom egy rendes albit. Oké, régi, és vannak problémái, de hogy nagyon rendes a főbérlő, és intéz nekem dolgokat, meg szerelőt, meg ilyenek, de hogy tágas a szobám, megfizethető, jó a közlekedés, és EGYEDÜL LAKOM! VÉGRE! Annyira jó érzés, hogy csak én tartózkodom itt, hogy azt elmondani nem tudom. Kidekoráltam a falaimat poszterekkel, meg kényelmes az ágyam, is a derekam se készül ki tőle, van babzsákfotelem, meg íróasztalom, amit még használok is. Bár elismerem, hogy a szék rohadt kényelmetlen hosszú távon, de hogy megfizethető, és az enyém és nagyon szeretem. És végre nem megy ki senki előttem WC-re, meg mosdóba, senki nem kavar a közös helyiségekbe, amikor én is ott lennék, és egyáltalán: azt csinálok, amit én akarok! Meg így elférnek a dolgaim is, ami így külön medzsik, és én is, és az, hogy a vonat gyakorlatilag fél kilométerre fut a háztömbtől elég nagy aestheticet ad az egésznek. És látok emeletes vonatot is, és minden egyes alkalommal irigykedem, hogy én nem utazom olyanon. Ja meg húznak el repülők is, amiket egy időben fényképeztem Teónak, mert ő ilyen nagy repülőgép-buzi. És még csendes is az egész, olyannyira, hogy még mindig kételkedem abban, hogy ötnél több szomszédom van. Azt nem tudom, hogy ők mit gondolnak rólam, eddig csak az egyik panaszkodott, hogy penészesedik a fala, because of me, de szerintem csak párás a lakása. De azóta se hallok róla, szóval I'm good. Meg még azért se jöttek át szólni, hogyha valami party volt nálam - értsd: barátokkal beszélgetünk, társasoztunk, ilyesmik -, illetve mikor teli torokból iszonyatos hamisággal éneklek angolul. Általában ilyenkor takarítok. Úgyhogy nekem ez nagyon pozitív meg kellemes hely egyelőre, és nem is tervezek váltani még pár évig. 

— Lakásavató/szülinapom: Természetesen egy tisztességes lakás sem maradhat avató nélkül, és mivel úgy jött ki a lépés, ezért aztán egybekötöttük a szülinapommal és az összes elérhető barátomat meg tudtam hívni. Ami önmagában is egy hihetetlen dolog, hogy ennyi dolgozó, meg tanuló embert sikerült egy helyre, egy időbe összeterelnem, és nagyon élveztem. Bár egy ponton el kellett feküdnöm húz percre, mert nyilván kifáraszt azért, ha sok ember van körülöttem. Meg leszakadt az ágyam. Pedig csak feküdtünk rajta, de apparently túl sokan. Jó, végül is ezt aztán Vinnie megjavította, meg így utólag visszagondolva tényleg inkább röhejes volt, mint vészes, csak nyilván ott és akkor azért kiakadtam kicsit. Tényleg kicsit csak, magamhoz képest. És aztán úgy is azt tartják, hogy nem igazi az a lakásavató, ahol nem törik el semmi, úgyhogy végül is megbékéltem az egésszel.
Meg kaptam ajándékot, többek között a Squadtól olyan pro színesceruza készletet, amit magamtól soha nem vettem volna, de még csak rá se gondoltam volna. Nem igazán a hagyományos színesceruza, cretacolor néven fut, és nagyon intenzív színei vannak és tudom kicsit úgy használni, mintha festék lenne, úgyhogy nagyon élem, és nagyon szeretem, bár nyilván nem feltétlen van időm meg energiám rajzolni, de hogy ezek nem is ilyen romlandó dolgok. 

Abszolút jól sikerült az egész, és hogy demonstráljam a szobám nagyságát: simán elfértünk benne tizen-tizenöten. Ez nem egy kis szoba na. Jó, voltak akik a földön ültek, de hogy ez így a buli része. Kicsit ugyan sajnáltam, hogy nem tudtam feltétlenül mindig mindenkivel beszélgetni, de hát nem is lehetett volna, hiszen sokan voltak, és mindenki amúgy nagyon ügyes és okos felnőtt volt, és elbeszélgettek egymással és feltalálták magukat, és mindenki nagyon jól érezte magát. 

— Szívküldi: Ez egy új program volt a hunós szerveren, és nagyon, nagyon tetszett, nagyon élveztem, és alig várom, hogy majd megint legyen. Igazából ez egy ilyen történetajándékozás volt, afféle, mint amit a Merengő szokott csinálni, csak annak nem tudom a nevét. Mindenki adhatott meg maximum öt promptot, viszont ebben az esetben legalább egyet kellett írnia egy másik ember promptjára egy történetet. Így aztán te is adtál sztorit, meg te is kaptál egy sztorit. Nyilván volt határidő, hogy mire kell készen lennie, bár én a második sztorimmal alaposan túlléptem a határt, de hát tudattam az igénylővel, hogy készül csak rohadtul lassan haladok vele. Írtam egy Star Wars ficit, amit horrornak szántam, de aztán valahogy ilyen fantasy történet lett belőle, ami önmagában is értelmezhető, mert igazából a lore részével foglalkoztam, hogy mégis miként lett a Leány és a Fiú, akik ugye az Erő Világos és Sötét oldala, és egész jól sikerült. Persze, nyilvánvalóan nem lett rövid, mert így valahogy sose sikerül rövidet írnom, de azt hiszem annak a pár embernek, aki elolvasta, nagyon tetszett. Mondjuk az is igaz, hogy a tagek nagyon darkokra sikeredtek, de közben meg annyira nem lett durva. Annyira. 
A második sztorim egy sci-fi lett, azt hiszem az első sci-fi, amit írtam, és bár nyilván inkább a light SF kategória, ha nem egyenesen űropera, és sikerült alaposan megszopatnom magam vele. Mert a prompt kidolgozása közben oda jutottam, hogy ez igazából lehetne egy regény is, de hogy akkor soha nem fejezném be, úgyhogy ez a novella igazából a regény felvezetése. Próbáltál meg már úgy írni egy előzménysztorit, hogy maga a fő sztori csak a fejedben létezik és ott is csak homályosan és megfoghatatlanul? Na, akkor tudod az érzést. Ha nem, akkor örülj neki, hogy ez eddig kimaradt az életedből. Persze, elméletileg tudom, hogy mindent megváltoztathatok, hiszen az én sztorim, de közben meg nyilván bele akarom vinni, hogy még mi várható, és elég gyakran be akartam fonni miatta a szemöldököm. De végül megírtam, és akinek írtam, nagyon örült neki és nagyon tetszett neki, én meg egyszer összeszedem magam és megírom belőle a regényt. Amúgy hárpiákkal dolgoztam, mert nem akartam emberekkel, mert a történet nem azt kívánta meg, és rá kellett jönnöm, hogy a fajkidolgozás se feltétlen lesz a kedvencem. De azért persze élveztem, csak nem szabad túlságosan belegondolni a fizikába és minden oké lesz. 
Jaj, meg én is kaptam egyet, Sybilltől, egy táltosos, enemies-to-friends saját sztorit és olyan szép hosszú volt, és úgy élveztem, mert hát magyar mitológia, kedvenc tropem, jó stílusban, nagyon, nagyon tetszett. Meg persze igyekeztem másokét is végigolvasni, már amennyire az agyam engedte, mert nem mindig én döntöm el, hogy mit akarok. Azt hiszem, hogy ezt hívják neurodivergenciának. Lényeg a lényeg, hogy nagyon élveztem, és alig várom a következőt. 
Nos, azt hiszem ez egy ennyi lett volna, és másfél hétig írtam. Ezt úgy mondogatom, mintha lenne bármiféle menetrendem, hogy mikor töltök fel bármit. Bár azt hiszem, hogy ezen a ponton lehet, hogy nem ártana, hogyha lenne, lehet akkor sikerülne tartanom az egy hét-egy blogbejegyzés dolgot. Mert igazából az a bajom, hogy nem tudom egy ültő helyemben végigírni, mert nem történt úgy semmi, vagy nem haladok, és ezért aztán mindig félrerakom. 
Vagy egyszerűen el kéne fogadnom, hogy lassan írom, és akkor inkább a két hét-egy blogposzt ütemet tartani. És akkor nem kapnátok ilyen retek hosszú posztokat, valahányszor felrakok valamit. 
Nem tudom észrevettétek-e, hogy nem tudok rövidet írni, ami még hagyján, de cserébe még nem is összefüggő feltétlen. Persze, hogyha esetleg visszaolvasnám amit írok, akkor ez valószínűleg kiküszöbölhető lenne, de hát kinek van arra ideje meg ereje? Mondjuk lehetne, hogy ráveszem magam, de nem tennék ilyen meredek újévi fogadalmakat. 
Biztos történtek még velem jó dolgok, de hát örülök, hogyha a múlt hetemre emlékszem, nem arra, hogy mik voltak hónapokkal ezelőtt! Így is volt egy csomó ismétlődés a cetlik között, mert elfelejtettem, hogy egyszer már felírtam. 

Nos, mindenesetre megvolt az összegzés, a köviben az írós projektjeimről fogok pofázni, mert már régen tettem, és tudom, hogy hiányzik nektek. 

Az Erő legyen veletek!

Ui..: Még mindig nem láttam az Andort.