#75 - Művészetek völgye

 

Összegezve: történtek velem dolgok. Munkahelyen főleg, meg úgy a magánéletben is, és nyilvánvalóan ezt a posztot is körülbelül hetek óta próbálom fedél alá hozni, de hogy azt hiszitek sikerül? 
Egy frászt sikerül.
Megint az van, hogy van vagy időm, vagy energiám, vagy ihletem, de valami mindig hiányzik és sose fejezem be, ha meg minden összejön, akkor meg inkább szerkesztek, hogy egyszer tényleg legyenek készen dolgaim és publikálhassam végre őket. 

A helyzeten nem segít, hogy a szerkesztéssel is csak egyre hosszabbak lesznek a dolgok, és aztán még ugye bétáztatni is kell, ami meg ugye szintén nem egy rövid dolog. De azért haladok vele, csak sok a munka vele és ez nem feltétlenül látszik meg a felszínen. Ami egy kicsit mindig is zavar, mert hát na, szeretném, hogy az emberek olvassák a dolgaim, bármennyire is jégtörő funkcióba tolom ezt az egészet.
Óh igen, meg egy kicsit pofozgattam a blogomat is, mert úgy döntöttem, hogy ez mostantól pusztán személyes napló lesz, mert megvannak azok a helyek, ahova publikálni szeretek/szoktam. Meg egy kicsit elegem van abból, hogy állandóan meccselnem kell a blogspot felhasználóbarátlan felületével, meg azzal, hogy állandóan elbassza nekem a tördelést, meg betűtípust, meg ilyeneket.
A linkeket meg majd megosztom twitteren, mert az insta kezd egyre jobban összezavarni. Meg ott nem is vagyok annyira jelen, bár lehet kéne. 
Bár aztán reklámozásra végképp nincs energiám meg időm. 

Jó, oké rantelhetnék még a munkáról, meg projektekről, és magamat ismerve tuti, hogy fogok még, de azt hiszem első körben jobb lenne, hogyha rátérnék végre a lényegre. Aztán, hogy ott is maradunk-e, az már egy bőven másik kérdés. 
Valamikor jávor felvetette, hogy ő meg Teó szívesen menne a Művészetek Völgyébe, és hogy esetleg volna-e kedve valamelyikünknek csatlakozni hozzájuk. 
Én igent mondtam, másoknak másféle programjaik voltak, aztán végülis jávornak meg Teónak is úgy alakult, hogy máshova kellett a pénz, így végül maradtam én. Én meg úgy vagyok, hogy szívesen megyek akár egyedül is új helyekre, meg amúgy is: a jegyem megvan, miért ne próbáljam ki? Legrosszabb esetben egész nap hesszelek a zöldön és pihenek. 
Úgyhogy vettem magamnak szálláshelyet, és természetesen sikerült indulás előtt pár nappal bepánikolnom, hogy amúgy baszki, ez egy sátorhely és nekem aztán rohadtul nincs sátram. Nem tudom, nem minden dolog egyértelmű a kezdetektől fogva, úgyhogy egy adag pánik lefutása után elfogadtam Vinnie felajánlását, hogy ő odaadja a sátrát. De aztán kiderült, hogy a mondott sátor az apjánál van, szóval nem tudja kölcsönadni, úgyhogy végül is vettem én egy egyszemélyes sátrat. Egész élhető árban találtam, de kiderült róla, hogy nem egészen vízálló. 

Nyilvánvalóan sikerült behúzni ilyen igazi első sátros élményeket, mint éjjeli vihar, ami igazából addig se volt jó, amíg tartott, mert kurvára nem tudtam attól se aludni - se attól, hogy kitűnően felhallatszódott az összes színpad összes koncertje és nyilvánvalóan egyszerre -, és némileg beázott a sátor. Nem olyan tragikus, centis vízben úsztak a holmijaim beázásra kell gondolni, csak valahogy befújta a szél, és a tolerálhatónál jóval hidegebb is volt. Persze egy szárogatás megoldott minden problémát, és jobban zavart a saját kialvatlan nyűgösségem, mint a vihar. 
Meg az utána jelentkező összes páratartalom. 
Szóval nincs más megoldás, vennem kell rá egy viharponyvát, aztán tényleg minden fasza lesz. 

Első nap meg sikerült belenyúlnom egy hangyabolyba, vagyis pontosabban szólva az egyik rögzítő vackot sikerült beletennem egybe, és ez csak másnap tűnt fel, minekutána feltűnően sokszor kellett félelálomban lesöpörnöm magamról hangyákat. Úgyhogy arrébb húztam egy fél méterecskét, és így már az is okés volt. 

Szerintem öt nap alatt nem aludtam összesen tíz órát, de ennek ellenére nagyon élveztem. Egészen biztosan fogok menni jövőre is, mert akkor már jobban tudom, hogy mit szeretnék, meg mit akarok látni. Meg az első nap az úgyis olyan, hogy odamész, aztán átveszed a jegyeket, meg becsekkolsz a táborhelyen, aztán felállítod a sátrat, majd így próbálsz magadhoz érni a két és fél órás buszút után, aminek során gyakorlatilag élve pácolódtunk, mert nyilvánvalóan klíma az így nem volt, sőt ablak sem, amit ki tudtunk volna nyitni. Na most képzeljetek el egy buszra való embert, egy hermetikusan lezárt buszt, meg negyven fokot odakint. Szerintem mindent értetek. 
Aztán nyilván a kempingnél egy szem fa, annyi se volt, ami árnyékot adott volna a sátrak fölé. Amit nem értettem, mert így a legnagyobb hőségekben azért csak jó lenne, hogyha nem sülne ropogósra a vászon, meg ha eső van, abból is csak azért felfognak valamit, de hát nem én terveztem. 
Jövőre viszont lehet, hogy faházba megyek, mert kicsit felbaszott az a tény, hogy nem tudtam normálisan visszacsomagolni rendesen a sátrat abba a kis izébe, amiből ki kellett csomagolnom. Értitek. 
Bár ez mindig így van. 
Visszafele mindig valahogy sosem férnek bele a dolgok a tárolóba, mint odafele. 
Megoldottam, meg tök jó, hogy van egy sátram, arra az esetre, ha a világvége túllépne a társadalmi összeomláson és eljutnánk a Mad Max állapotig. Vagy bármiféle esetre, mikor jól jön egy sátor. 

Úgyhogy pénteken nem csináltam sok mindent, csak tettem egy kört, aztán korán visszamentem pihenni, mert elfáradtam az egész hercehurcában bár igazából nem tudtam aludni, szinte semmit, mert hát mint említettem, tökéletesen felhallatszódott minden koncert. 
Meg megszálltak a hangyák. 
Második napra meg jutott egy kis vihar, de harmadik napra győzött a kimerültség és sikerült aludnom valamennyit. 

Arra is rájöttem, hogy az egész rendezvény ilyen délután egytől kezdődig igazán, és hajnalba nyúlóan tart, úgyhogy igazából érdemes ilyen délelőtt tájékán keresni egy viszonylag nyugodt és árnyékos helyet és aludni egyet. vagy legalább szundikálni. 
Szerencsére ilyenből akad jó pár, úgyhogy nem kell aggódni. Érdemes így hát becsomagolni egy pokrócot is, hogy az ember kellemesen tudjon pihenni, vagy akár csak egy pulcsit is, az éjszakákra való tekintettel. Mert azért elég hűvösek arra az esték, jól jön olykor egy pulcsi. 

Én amúgy csak egy faluban voltam, Kapolcson, mert bár tettem egy kitérőt a másik faluba, de végül meleg volt, nem értettem, hogy merre kell menni, és sehol nem volt egy árnyék, úgyhogy úgy döntöttem, hogy visszamegyek Kapolcsra, mert az már úgy, ahogy ismerős terep volt, és ott volt árnyék meg vizeskút, szóval ilyen csupa jóféle dolog. 
Meg igazából egész jól kiigazodtam a térképen is, amin én lepődtem meg a legjobban. Sokat segített, hogy be voltak jelölve a helyszínek, így aztán sikerült egész jól elnavigálnom. Bár a végén úgyis csak két helyszín között ingáztam, mert ott voltak olyan dolgok, amik érdekeltek. 

Jó a Momentán néha kiverte a biztosítékot, de igazából nem ők tehetnek róla, hanem az általános néplélek, hogy még mindig ott tart, hogy "haha férfiruhát hord, de titokban nő" és tsai. De hát ezt kinevelni addig, amíg ilyen országban élünk, nem hiszem, hogy ez sikerül. 
Szóval ezekre haragudtam, de voltak olyan programok, amik ilyen kis társas foglalkozások voltak, ahol párokba kellett állni, és ott Márkként mutatkoztam be, de nem kaptam egy-egy összezavarodott tekintetnél többet, és utána is abszolút rendesen meg normálisan bántak velem. Úgyhogy van még remény. 

Amit viszont nem értettem, hogy mindenhol ilyen nagyon központi szerepet kapott a szerelem, de nyilván az ilyen hetero féle, ami jó, oké legyen, nem is ez zavart, hanem az, hogy szerelem. 
Ami szerintem egy messze túlértékelt dolog, és nem vagyok képes elhinni, hogy tényleg ez az a nagy Motivációs Dolog, ami körül forog az egész nyamvadt galaxis. Főleg a ciszhetero szerelem. 
Eljövök egy kicsit pihenni, meg lazítani, erre mindenhonnan ez köszön vissza. Nem tudom, hogy én vagyok túlérzékeny és vettem észre mindenhol, vagy az alloszexuálisak tényleg ennyire... ilyenek. 
Nem értem én ezt srácok, nem értem. 
Mondjuk amíg elkerülhetem, addig nagy bajom nincs, csak amikor így az arcomba nyomják, azt rühellem. Nem lehetnének az emberek négy fal között ciszhetero szerelmesek? 

Ó, útközben eszembe jutott, hogy mégis csináltam valamit pénteken: elmentem egy Völgynyitó kézműves, alkotós programra. Művészetterapeuta tartotta, és az volt a feladat, hogy le kell festenünk milyen érzések vannak bennünk így a Völggyel kapcsolatban, milyen hangulatban érkeztünk, illetve hogy kipróbáljunk új eszközöket, ha úgy érezzük. És én is színeztem, illetve festettem, de otthagytam, mert ilyet itthon is tudok. 
Amit amúgy nagyon szeretek, hogy az utóbbi időben megtanultam, hogy lehet élvezni dolgokat úgy is, hogy nem vagy kifejezetten jó bennük. Mint például a rajzolásban, mert kézügyességem az nincs sok, mondhatni kevés, plusz afantáziám is van, úgyhogy a vizualizáció se megy annyira, tehát nem én vagyok egy artist alapanyag. Meg őszintén szólva nincs is kedvem olyan sok időt meg energiát belefektetni a rajzolásba, mint az írásba, és bőven elvagyok azzal, hogy alkotok valamit. 
Úgyhogy oda is úgy mentem, hogy tudtam élvezni azt, amit csinálok, és nem azon görcsöltem, hogy jaj hogy néz ki, meg más biztos ügyesebb nálam, és amúgy is, mi a fenét keresek itt. 
Bár még így is sokat kell dolgoznom azon, hogy csak úgy élvezzek dolgokat, meg hogy megmaradjak a jelenben. A jelenben maradni nagyon nehéz srácok, én nem tudom, hogy mások hogy csinálják. És tök jó volt, hogy véletlenül találtam magamnak egy csomó olyan programot, ami segített ebben. 
És mindegyiket a Momentánosok helyénél találtam meg. Szerencsétleneket folyamatosan Momentumosoknak akarom mondani, pedig tudom, hogy semmi köze a kettőnek egymáshoz. 
Voltak nekik jó programjaik, csak az az egy dolog verte ki a biztosítékaimat. 

Volt valami, hát a fene tudja, hogy mi a pontos neve, de az volt a lényege, hogy ilyen testtudatot meg jelenlétet adott. Megnéztem a programfüzetembe, hogy milyen név alatt futott, de ott is csak annyi van, hogy testtudat kurzus, szóval most ti is érjétek be ennyivel. Páros gyakorlatok voltak, többnyire, mert hogy volt egy tömeggyakorlat is. Egyszer hol a másikat kellett vezetni ilyen finom, lágy érintésekkel, hol követni kellett egymás ütemét, és bár egyik sem volt ilyen izzasztóan nehéz vagy fárasztó, azért mégiscsak lihegtem rendesen a végére. Mert bár nem voltak olyan intenzívek a feladatok, azért mégiscsak vagy másfél óra folytonos mozgás volt az egész. És nyilvánvalóan nem szokta a paraszt a szántást, mert oké, hogy könnyű fizikai munkát végzek, azért az sehol nincs az ilyesfajta mozgáshoz képest. Mert ez azért egész testedet megmozgatja, és jól esett egy kicsit felszabadultan mozogni. 
Hiányzik a tánc, az a helyzet. 
Meg az ilyen társas dolgok. 
Mert a mozgás mellett azért az érintkezés is nagyon jó volt, hiszen mégiscsak társas lény az ember, vagy mi a fene. Meg ami végtelenül jólesett, hogy az első dolga az volt az oktatónak (? fogalmam nincs minek nevezzem, úgyhogy marad ez), hogy megkérdezze, hogy van-e valakinek bármi fenntartása az érintéssel kapcsolatban. És ez olyan jólesett! Mert nekem is vannak olyan korszakaim, amikor senki hozzám se érjen, mert tőből leharapom a karját. Előtte meg évekig ment ez, hogy semmi érintés, vagy szintén karleharapás várható. De aztán végül is szépen sikerült kinőnöm, úgyhogy most már rendben vagyok - bizonyos körülmények között - az érintéssel.
Úgyhogy nagyon jól mulattam az egész szabadmozgásos dolognál, és sajnáltam, hogy csak egy alkalmon vettem részt, de lehet, hogy majd felkeresem őket itt pesten belül is. 
Már ha lesz olyanom, hogy idő és pénz, ugye. 

A másik ilyen, vagy legalábbis távolról ehhez hasonlító dolog, amit még szintén nagyon éltem, az az impróworkshop. A Momentánosok csinálták, ilyen kis gyakorló, játékos feladatok az improvizációs színházba való bevezetéshez, és nagyon vicces volt! Ezek is ilyen páros, kiscsoportos feladatok voltak, és mindegyiket nagyon éltem. De halljátok, hogy azért nehéz dolog ám improvizálni, illetve az, hogy ne görcsöljön rá az ember és ne gondolja túl az egészet. Volt egyszer-kétszer olyan alkalom, amikor így egyszerűen kidobott a szorongásom az egészből, még dadogtam is, meg minden. 
De hát ez ilyen, és lassan megtanulom, hogy a szorongásom meg ezek a dolgok ne tartsanak vissza. Bár az tény, hogy néha idő kell ahhoz is, hogy összeszedjem magam és csináljam, bár így is végig hisztizem az egészet. De ez most nem téma. 
Ott úgyis az volt a lényeg, hogy elsősorban jól érezd magad. Meg hát ezen kívül az is fontos volt, hogy figyelj a másikra is, mert amit mondd, az úgy történik a sztoriban. Ami meglepően nehezebb, mint hinnéd, mert hát na, neked is megvan a fejedben a magad kis ötlete, hogy mégis hogyan kéne zajlania a dolgoknak. De nem az számít, hanem, hogy ott és adott pillanatban mik történtek, és ahhoz kell neked is igazodni. 
Tök sok mindenre kell figyelni, de hogy közben meg végtelen játék az egész, és ajh imádtam ezt is. 

A másik helyszín, amihez odanőttem, az a Kőbánya udvar volt. Teljesen véletlenül találtam oda, mert a programfüzetbe az volt írva, hogy ott lesz egy Hobo előadás, de kiderült, hogy elírták, én meg mivel nem óhajtottam elbuszozni a másik faluba, ahol fogalmam nincs, hogy mi merre és miért, ezért inkább ott maradtam. És egész jó volt, valami blues számokat játszottak, amit meg szeretek. Aztán elmentem egy másik programra, ami igazából annyira nem tetszett, mert valami zenés dolog volt az is, de messze nem találkozott az én stílusommal, úgyhogy elkezdtem lapozgatni a műsorfüzetet, meg az internetet, hogy megtudjam legalább azt, hogy az adott zenekar milyen stílusban játszik. 
És megragadott a Klasszik Lasszó kifejezés, szóval visszasprinteltem a Kőbánya udvarhoz, mert nekem az internet westernt igért, és bár végül nem azt kaptam, de iszonyatosan jól szórakoztam. Bár itt is a szerelem, illetve a szakítás volt a téma, amire már csak a szememet forgattam, mert mi más, de igazából egész kezelhető lett, meg nem lett ilyen nagyon sírós, rívós, fogcsikorgatós. Azt meg ne kérdezzétek, hogy pontosan milyen műfaj volt, fogalmam nincs, de nagyon vibeoltam. Az egyik kedvenc részem az volt, mikor ilyen Monthy Pythonosan adták elő, hogy kivel hogy szakítottak, és az egész ilyen nagyon komikus lett a végére, mert nyilván minél hihetetlenebb szituációkat adtak elő, hogy felülmúlják az előzőt. 
A végén pedig volt teljesen random egy együtt éneklős móka, mert azok a legjobbak, amik nincsenek erőltetve, hanem teljesen spontán kialakulnak, és hát az utolsó szám nagyon énekelhető volt. Utána még jó egy óráig ment a fejembe a dallam, nagyon tapadós volt. 
Szóval még utánanézek, hogy hol meg mikor játszanak. 
Ami még tetszett, hogy tudjátok, hogy van amikor csak a közönség egyik fele, aztán meg csak a másik fele énekel, és itt úgy osztották fel a közönséget, hogy akik katások, és akik nem. 
Nem tudom, mondtam-e már, hogy az egész Völgy ilyen megküzdésekben volt. 
Mert nagyon megküzdésekben volt. 

Ez volt a másik nagy téma a szerelem mellett, de hogy hihetetlenül. Volt a Momentánosoknál - valahogy le fogok szokni arról, hogy folyamatosan Momentumosoknak hívjam őket, nem érdemlik meg -, egy olyan program, ahol a közönség segített rendezni egy filmet. A befutó pedig egy magyar James Bond lett, ahol James Bondot Rezső Dezsőnek hívták, meg volt egy Trabantja, aki annyit tudott, hogy halkan közlekedett, meg egy csomó ilyen hülyeség. De a végén az ispán volt a főellenség, meg ott is kínlódtunk valamit a katával. 
Meg a szabadtáncos oktató is nevetett-sírt egy kört felette.
Szóval ja. 

Én továbbra is csak ott tartok, hogy úgyis meg fogom érezni az árakon, mert minden geci drága lesz. Még geci drágább, mint eddig. Ráadásul egész biztosan itt maradnak még ezek a nyakunkon úgy tíz évre, úgyhogy én feladtam a reménykedést. Bár mondjuk jó lenne élni is, túlélés helyett, de hát ez van, ez jutott. 

Történt még valami a Völgyben? Fú, fogalmam sincs, mert bár tök sok mindent csináltam, így leírva valójában nem is olyan sok. De nekem pont így volt jó, hogy nem kellett rohannom sehova, hogy nem volt akkora kényszer, hogy jaj ha erről lemaradok, akkor soha többet nem lesz, és amúgy is, mi az, hogy tíz óra és még nem voltam sehol. A családi nyaralások mindig akkora stresszek voltak, mert ugye mindig menni kellett, plusz az ősök is állandóan veszekedtek, ami nem segített sokat, ahogy az sem, hogy akkor se voltam túlságosan meghallgatva. 
Szóval most, hogy egyedül mentem, de tele ilyen rossz tapasztalatokkal, kellett kicsit dolgozni azon, hogy megtanuljam élvezni azt, hogy nem kell sietnem, nem kések le semmiről, és hogy a pihenés történhet a saját ütememben is. Meg, hogy nem megy pocsékba a ráköltött pénzem. 
Yeah a szorongás nem megy vakációra, amikor te is. 

De végül is sikerült túllendülnöm fölötte, és nagyon jól mulattam, és élveztem azt, hogy a saját ritmusomban csinálhatok dolgokat. Bár ez is kicsit fura, hogy így csinálhatom, de igyekszem magamévá tenni. Ahogy azt is, hogy azt veszek fel, ami tetszik és egyáltalán kikísérletezni, hogy mi az ami tényleg tetszik...nem könnyű dolgok ezek na, de szerintem szép lépéseket teszek. 

Jaj, eszembe jutott, még hol voltam a Völgyön belül! Az 51-s körzetben. 
Ez ilyen művészeti kiállítás volt, de meg ne kérdezzétek, hogy miről szólt, mert az egésznek ilyen "Több tiszteletet a performansz művészetnek!" vibeja volt. 
Fogalmam nincs, hogy miről szólt egész pontosan, de az tény, hogy az egész nagyon művészi és nagyon modern volt. Én éreztem, hogy mondani akar nekem valamit, de sajnos nem tökéletesen sikerült rájönnöm, hogy egész pontosan mit, de ez nem akadályozott meg abban, hogy élvezzem. 
Főleg a pincét.
Mert ott olyan jó hűvös volt! 
Jó, nyilván nem csak ezt élveztem, de hogy ez sokat hozzádobott az élményhez. 
Az egész amúgy ilyen kis házikónál volt kiállítva, egy előkertben, meg pár melléképületben, és be lehetett járni az egészet, és mindenhol versek, idézetek, képversek, képek voltak, sőt zenék és zajok is, meg valahol valaki verset is olvasott fel. Az egész nagyon hangulatos volt, bár volt egy pont, a pincébe lemenéskor, mikor meg voltam győződve, hogy na, most lesz belőlem egy Magnus Archives féle Avatár. 
De lementem, mert hűvös, és ott meg ilyen fluoreszkáló festékkel voltak felfestve mondatok, úgyhogy tök menő volt az egész. Ha meg Avatár is lett belőlem, azt nem vettem észre. 
A másik kedvenc helyem ugyanitt egy kis szobácska volt, ahol le volt téve pár szék és egy régi, katódsugárcsöves tévén valami férfi adott ki inkoherens és fájdalmas hangokat. Én azt hittem ilyet csak horrorfilmekben csinálnak, de úgy fest a modern/performansz művészek is. Meg kell valljam, az is volt egy élmény, de nem bírtam sokáig, mert fájt a fülemnek az a hang. 
Azt sajnáltam, hogy nincs így merchük, mert tök szívesen vettem volna, hogy támogassam őket. Bár lehet rá kéne keresnem online, hátha több sikerrel járnék. 

A másik hasonló hely, aminek nem jegyeztem meg a nevét, ami szintén csakis az én hibám, de hogy ott is tök hűvös volt, szóval már csak azért megérte bemenni. Srácok, ha a legnagyobb nyári hőségben, a kora délutáni órákban mászkáltok egy fesztivál helyszínei között, akkor igenis nagyon sokat tud nyomni a latba az, hogy ad-e neked bármi árnyékot és hidegebb levegőt az adott program, vagy sem. 
Ez konkrétan csak egy termecske volt, telis-tele képekkel, amikről szintén éreztem, hogy nagyon mondanának nekem valamit, de megint nem jöttem rá, hogy mit. Tök szomorú vagyok amúgy, mert én akarok ilyeneket érteni, meg szeretek gondolkozni szimbólumokon meg összefüggéseken, de úgy fest, hogy ez már az én szellemi határaimon túl van. Úgyhogy valószínűleg nem lesz belőlem ilyen művészgyerek.
A másik viszont, ami rohadt érdekes volt, hogy volt egy nagy kivetítő a falon, ahol valami film ment, de így olyan, hogy biztos voltam benne, hogy miután ezt végig néztem, megszólal a telefonom és egy női hang közli velem, hogy hét nap múlva meghalok. 
Jó, nem volt olyan szép, mármint nekem a Körben lévő kisfilm esztétikailag sokkal kielégítőbb volt, mint ez, de cserébe ez is ilyen disturbing érzéseket keltett bennem, szóval a célját végül is elérte. Aztán amúgy megtaláltam, hogy miről is szólt, de tökéletesen elfelejtettem azt is. 
Összességében nagyon tetszett mind a kettő, a maga érthetetlen, fura módján, és remélem, hogy jövőre is ott lesznek. 

Meg, hogy jövőre is lesz Művészetek Völgye, mert nagyon élveztem a maga gyerekbetegségeivel együtt, és nagyon szívesen mennék ismétlésre. Kicsit sajnálom, hogy nem fedeztem fel előbb, de hát valószínűleg oka van annak, hogy miért pont most találtam meg 

A záróakkord pedig egy hiperkarma koncert volt, amire rá kellett beszélnem magam, mert bár nagyon szeretem a hiperkarmát, de sajnos a Muffinnal folytatott incidens alatt hallgattam tök sokat - főleg egy bizonyos albumukat -, és így kicsit nehéz volt rábeszélnem magam, hogy jó, akkor menjünk el rá. Mondanám kapcsolatnak, de nem igazán akaródzom, mert szerintem az minden volt, csak rendes párkapcsolat nem, de hát mikor volt nekem bármi, ami kicsit is normális párkapcsolathoz hasonlít? Úgy van, soha. De most nem fogok ezen nyígni, mert sok értelme nincs, és a lényeget már úgyis levágtátok belőle. 
Úgyhogy megkerestem jó időbe a helyszínt, ami lényegében a Völgy nagyszinpada volt, és éppen egy Anna and the Barbies koncert ment és srácok, sajnálom, de nekem egyáltalán nem jött be a koncertstílusa a csajnak. Valahogy olyan kellemetlenül éreztem magam az egész alatt, de nem tudnám megmondani, hogy egész pontosan mi zavart az egészben. 
Úgyhogy az egész. 
De megérte ott maradni, mert mikor vége volt a koncertnek, akkor a távozók között simán előre surrantam az első sorba, mert értitek, hol máshol lennék hajlandó tombolni, ha nem az első sorba? Főleg mert ott amúgy tök biztonságos, mert meg tudsz kapaszkodni a korlátban, ha nagyon menne a tombolda mögötted, plusz le tudod tenni a korlát lábához a cuccod és végig szem előtt van, anélkül, hogy akadályozna a saját tombolásodban. Arról nem is beszélve, hogy mindent tökéletesen látsz. 

Mondjuk a koncert kezdetéig meghallgattam mellettem és mögöttem lévő tipikus kamaszproblémákat, amiktől nem győztem forgatni a szemem. Mondjuk az egyik srácnak szívesen odaszóltam volna, hogy ne aggódjon aromantic people exist, és nincs semmi baj azzal, hogyha nem talál magának párt. Mert a csaj nagyon nyomta a "még nem találkoztál az igazival" dumát, amire nekem meg üss-vagy-fuss reflexeim alakultak ki, de nyilván nem szóltam semmit. 
Meg igazából csak nagyon fáradt voltam már, és azért idegesített a beszélgetés is jobban a kelleténél. 

De végül elkezdődött a koncert, és fú gyerekek, akkora tombolási ment alatta! Én nem vártam, hogy ez ekkora buli lesz, de ekkora buli lett. Nem tudom fotók vagy felvételek hol és hova kerülnek fel, azt pláne nem, hogy mikor, de majd felkutatom. 
Meg már csak azért is megérte ott maradnom, mert az egyik gitáros olyan stilóba tolta, de olyanba! Ez a tipikus fehér, asszonyverő trikó, ilyen testhezálló, hát meg-nem-mondom-milyen-anyagú, szivárványszínű nadrágban, meg villogós talpú cipőben, jelenség volt a gyerek, abszolút jelenség. Meg neki is, meg az énekesnek is olyan mozgáskultúrája volt, hogy csillagos ötös. 
Imádtam. 
És elég sok dalt ismertem is. Jó a régebbieket nem annyira, de hát koncert közben az ember a dalokat ozmózissal tanulja, plusz legalább volt időm levegőt venni, meg inni egy kicsit. Szükségem is volt rá, mert ha már egyszer ott voltam és élveztem, akkor nyilván teli torokból üvöltöm a dalokat én is, mert valahol ki kell adni magadból mindent, értitek. 
És énekelték az egyik legkedvencebb dalomat is, a Kincsem meg ént, amit nagyon élek, úgyhogy onnantól kezdve én már csak pozitív érzésekkel távozhattam. És utána legalább három napig folyamatosan hiperkarmát kellett hallgatnom, mert annyira velem maradt az egész élmény, hogy az agyam úgy döntött, hogy jó, akkor most ezt fogjuk hallgatni és semmi mást. Az tetszett a Spotitól, hogy random indítottam el a "Népszerű" dalokat és pont olyan sorrendben játszott le dalokat, ahogy a koncerten is voltak. Vagy legalábbis erősen hasonló sorrendben. Kicsit felhúztam rá a szemöldököm, de annyira fáradt voltam, hogy igazából nem is érdekelt. Meg örültem, hogy hozza a koncertélményt. 
A végső következtetésem az úgyis az lett, hogy mennem kell még hiperkarmára, mert iszonyatosan nagy buli volt, iszonyatosan imádtam, és örülök, hogy tudtam új és jó emlékeket kapcsolni hozzá. 

Na, azt hiszem nagyjából ennyi volt a Völgy, remélem mindent elmondtam, amit akartam, mert visszaolvasni nyilván nem olvasok vissza. Ha valami, akkor ez most már igazán a red flagem lesz, bár nem kizárt, hogy amikor átfuttatok ezen egy helyesírás ellenőrzőt, akkor még találok valamit, amihez hozzá akarok még tenni valamit, de jelenleg nem hiszem, hogy kihagytam volna bármit is. 

Aztán hazajöttem, nyilván pihentem, meg darvadoztam, aztán elkezdtem készülődni a szombati esküvőre. Ami abból állt, hogy végre eljutottam Sachihoz, hogy felhajtsa nekem ingyen és bérmentve a nadrágomat, meg elmentem venni inget és hajfestéket, meg lenyíratni a hajam. 
Srácok, azt hiszem itt az ideje, hogy beruházzak egy saját hajnyíró gépre, mert úgy, hogy se mosást nem kértem, se semmit, csak vágást, otthagytam ötezer forintot a szalonban. Úgy, hogy én max. háromezerre számítottam. Néztem is, hogy mi a fasz, gyerekek, mi a fasz. 
Vagy ennyi erővel megkérek valaki havert, hogy ugyan már tolja le, és akkor neki fizetek valamennyit, mert az, hogy egy rövid hajért ennyit kiadjak, hát no way. 
Abba meg bele se megyek, hogy eleve drágább a női frizura, mint a férfi, amit soha a büdös életben nem fogok megérteni, hiszen a haj az haj, és az eltérések meg nem nemhez kötöttek, de úgy fest, hogy a társadalom még nem érett meg erre a megvilágosodásra. 
De legalább most rövid és lila a hajam, szóval pár hétig, vagy talán egy hónapig én abszolút rendben vagyok. 

Maga az esküvő annyira de nagyon kibaszottul jó és szép volt, és olyan boldog vagyok nekik! De hogy annyira nagyon boldog! Tudom, hogy azt szoktam mondogatni, hogy a szerelem túlértékelt - és senki nem fog meggyőzni az ellenkezőjéről -, de I. Orbán Viktor kísértsen az álmaimban, hogyha nem örülök és nem hat meg szívem, lelkem legmélyéig a barátaim kapcsolata. És az, hogy amennyire lehet, hivatalossá is van téve, hát baszki, ez mennyire de nagyon zseniális?
És nagyon szép volt a szertartás, és senki nem szólt egy árva szót sem - vagy csak nem hallottam -, hogy ez mennyire queer, mert hogy nagyon queer volt, ahogy ezt kell. És olyan szépek voltak! Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire. Mert, hogy nagyon. 
És én is nagyon jól éreztem magam, sikerült egészen gendernek öltöznöm, és arra kell rájönnöm, hogy igazából én tökre szeretek színeket hordani. Főleg ilyen lila, kék, zöld árnyalatait, de majd megnézem, hogy mik azok a hideg színek, mert hogy kaptam egy olyan tippet, hogy azok állnak jól. 

Meg akkorát buliztam! Hasznosítottam a Völgyben tanultakat, és csak úgy mozogtam bele a vakvilágba, szerintem többször ritmusra, mint ahogy nem, és fú, az is nagyon jó volt. Szerintem abszolút megéri ugrabugrálni a zenére. Meg ment a dalom, a 16 tonna fekete szén is, amire szintén nagyot tomboltam. 

Jaj, meg ami még ilyen nagyon jópofa dolog volt, hogy a menyasszonyokra nem virágot, vagy rizst szórtunk, mint násznép, hanem buborékokat fújtunk. Mindenki kapott ilyen kis buborékfújót, aztán éld ki magad vele. 
Mondanom se kell, hogy nagy sláger volt egész este alatt. 
És a kaja is, meg a torta is természetesen, nagyon finom volt. És annyira hihetetlenül boldog vagyok, hogy ott lehettem! De hogy ilyen kézrázogatósan, sikongatósan boldog. Hát mégiscsak összeházosodott két barátom! Olyan szépek voltak, úgy tündököltek és ők is olyan boldogok voltak! Csak azért nem sírtam el magam, mert pár éve képtelen vagyok rendesen sírni. 

Fuh, lassan amúgy kifogyok itt a témákból és mivel ez a poszt is négyezer szó fölött jár már, azt hiszem ideje is lesz, hogy befejezzem. 
A munka még mindig agyfasz, de lassan hozzászokom, hogy ez már így is marad - nem mintha nem élném jobban a nyugalmat -, és természetesen a szabiról való visszatérést egy hatnapos munkahéttel izzítom be. Mert fiatal vagyok és kell a pénz, vagy mi a fene. 
Projektek terén haladok dolgokkal, nem látjátok, de haladok. Nem segít a helyzeten, hogy mind a kettő ilyen nagy projekt, negyven-ötvenezer szavak, és hát az idő még mindig nem az én pártomon áll. Ráadásul Teónak majd írni fogok egy ATEEZ fanfictiont, mert olyan jó ötlettel sikerült előállnom, ami engem is érdekel, és hát az írói én azonnal ráharapott, dacára annak, hogy nem is hallgatom őket, nem tudok semmit, csak amit Teó elmondott a ppt-jében, úgyhogy ja, teljesen logikus, hogy ilyet fogok csinálni. 
Lassan meg jön az ősz, ami azt jelenti, hogy jön az október és a november, szóval készülnöm kell a kalandzónámra, úgy, hogy még ezt se szerkesztettem le, és folytatást akarok írni hozzá. 

Valamint abbahagytam a Get Your Words Outot, de nem azért, mert nem tudnék megírni egy év alatt háromszázötvenezer szót, hanem mert teljesen megöli nekem az írást az hogy naponta be kell csekkolni. Hát a munkába csekkolok be naponta és az agyam összekötötte, hogy jó, akkor az írás is munka, főleg, hogy ugye a napi szószám, amit teljesítenem kell, az a napi kvóta, és így megölte azt, hogy nálam a munka, meg az írás az két külön dolog, és egy halmazba hozta össze. Ami meg mondanom se kell, hogy rohadtul megölte az egész folyamatot. Meg stresszelni azon, hogy nincs meg a napi szószám, és az a tény, hogy tizenötezer szóval jártam az éves cél előtt, az nem igazán jött le. 
Mert a second draftolást számoltam főleg, az meg olyan csalásnak érződött, hogy valójában én ezt már megírtam, csak átírom még egyszer, és eh... Meg az, hogy eleve nagyon furán indult az egész a táblázattal, meg a discord szerver se tetszett igazából, úgyhogy úgy döntöttem, hogy elengedem a büszkeségem, és szimplán abbahagyom. Kipróbáltam, toltam hét hónapon át, szerintem elmondhatom, hogy tudom, hogy mit hagyok ott. 

Na, de lassan zárom soraimat, úgyhogy:

Az Erő legyen veletek!

U.I.: Kinyomtattam a jedi!Maul ficim első részét, hogy jobban tudjam javítani, és átolvasni, és nyolcvan A4-s oldal, úgy, hogy kétoldalú, wtf, srácok, én nem tudtam, hogy ennyit írtam.