#53 - Work in progress

Azt hiszem ideje lesz beleállnom, hogy valójában csak személyes naplónak használom ezt a blogot, és ennek megfelelően átalakíthatnám az egészet. A fanfices korszakom határozottan mögöttem maradt, vagy egyszerűen csak feltettem a polcra pihenni, de akárhogy is, valamit ki kell találnom, hogy kicsit kényelmesebbé tegyem, és az esetleges idetévedők se essenek abba a hibába, hogy ez még egy fanfices blog.
Vagy netalántán bármi vállalható megjelenik rajta a személyes nyavalygásomon kívül.
Hmmm... ezen határozottan el kell gondolkodnom, hogy mit rakjak hova, meg hogy miként maradjanak meg az írásaim, mert hát azokra azért mégiscsak büszke vagyok, meg nem nagyon akarom őket leszedni.
Csak valahogy át kell variálnom, ennyi az egész. Mert azért a blog megmarad. Szeretem kiüvöltözni magam a netre, még akkor is ha ez senkit nem érdekel.
Engem megnyugtat és segít, és ez a lényeg.
Amúgy persze mehetnék én is véleményezni másokhoz, mint pár éve, vagy akár elővehetném azt a projektet, hogy én leszek a wattpad közellensége - néha kifejezetten szeretek házhoz menni a pofonért -, de így eh. Nem igazán mozgat meg. Arról nem is beszélve, hogy időm se nagyon van, még akkor se, ha épp lenne, mert amúgy meg tök jól elvagyok itt magamban. Az én blogos közösségem már rég eltűnt a látóhatárról, az újba meg nem hiszem, hogy beleillenék, szóval maradok itt és írogatok csak úgy, magamnak.

Meg annak a pár szerencsétlen idetévedőnek, akik eltévedtek a végtelen internet sztyeppéin.
Oké, valamit kezdenem kell az egésszel, de fogalmam sincs, hogy pontosan mit, d egy biztos: ez a blog megmarad. Szeretem ezt a blogot, és korántsem lett még szűk a hely rajta.
Meg őszintén szólva, fárasztóbb lenne egy újat kezdeni, mint ezt renoválni.
Meg hát továbbra is alkotgatok, csak mindennel rohadt lassan haladok. De haladok, talán. Két héttel ezelőtt Larával tartottunk egy brainstorming napot, és kaptam egy rakat ihletet és ötletet a regényemhez, meg sikerült összébb is rántani, úgyhogy most a buzi táltosaimnál intenziven megy a világépítés. Az már megvan, hogy miként néznek ki a képességeik, meg miként és hogy lehet valaki táltos, és igyekszek nagyon a mitológiánkhoz visszanyúlni és nem nagyon Böszörményitől venni. Mert bár igaz, hogy nagyon rég olvastam, de ő volt aki táltosokkal meg sámánokkal foglalkozott így a YA keretein belül, és eléggé megihletett, szóval csak remélni tudom, hogy nem leszek totál koppintás.
Nem mintha lenne bármi új a Nap alatt, de értitek. Nehéz elkerülni ezeket, de nagyon dolgozom rajta, hogy tényleg az enyém legyen, csak hát vannak olyan részek a mitológiánkban, amiket nem tudok másként venni.
De még nem is ez az igazán nehéz része. Hanem hozzátenni a bibliai mitológiát! Oh gosh, elképzelni se tudjátok, hogy mennyire üti egymást a kettő! Vagy de. Nézzétek meg az István a királyt, oszt lesz képetek róla.
Szerintem ezt is mondtam már egyszer, de nem érdekes, mert állandó problémám még mindig.
Lassan meg közeleg a hivatalos camp, úgyhogy arra is ki kellett találnom valamit, hogy mit írok. Ez amúgy a Prométheusz tüze égett bennünk lett, ami még mindig az SPN sci-fi AU-m, és akkor is meg fogom írni, mert nem akarom elvesztegetni.
Ráadásul méltó tisztelgés lenne a sorozat előtt, ha már végre, végre eljutottak odáig, hogy lezárják. El se hiszem igazából, hogy tényleg lezárják, köszönöm Kálid Artúr, viszont már most elegem van abból, hogy mi hiszti lesz még itt, mert egész biztos vagyok benne, hogy az értelmezéssel hadilábon álló fanok nem fogják csak úgy elfogadni, hogy valaminek vége.
Komolyan nem tudom megérteni, hogy mi a fenét nyígnak, amikor kaptak egy tök hosszú sorozatot, sok-sok évaddal, szerethető karakterrel, epizóddal, meg remek ötletekkel, és egy lezárással. TUDJÁTOK HÁNY SZERETETT SOROZATOMNAK SOHA NEM FOGOM TUDNI A VÉGÉT CSAK AZÉRT, MERT KASZÁT KAPOTT MIELŐTT NORMÁLISAN BEFEJEZHETTÉK VOLNA!
HÚ, DE MENNYIRE SZAR LESZ MOST NEKIK, AZÉRT MERT KAPNAK EGY LEZÁRÁST, DE SAJNÁLOM ŐKET!
Biztos lesznek ilyenek, és már előre tikkel a szemem tőlük. Tudom, hogy mindenhol van egy hangos és hülye kisebbség, de köszönöm, nekem elég a munkahelyi stressz, plusz elég belefutni azokba a barmokba, akiknek még azt se sikerült elfogadni, hogy Mark Sheppard otthagyta a showt.
Kérdem én alázatos és rebegő hangú tisztelettel, hogy mi a hetvenhetedik pokol bugyrában ücsörgő szende utcalány redvás sarkáért nem lehe elfogadni színészek döntését.
Fel is húztam magam az egészen, pedig még el se kezdődött. Mi lesz velem később?
Házhoz megyek a pofonért. Az lesz, előre látom.
Mert hát engem is inspirált ez a sorozat, én is sokat köszönhetek neki, és igen, nekem is megvannak a magam kis holmijai, amikhez gyermeki önzőséggel ragaszkodom, csak azért teljesen más tisztelettel elbúcsúztatni egy lezárásra kerülő holmit, mint utána verni a mellünket, hogy deméhagytátokabba....
És ez az, amitől már előre kivagyok teljesen. Megpróbálom kikerülni amennyire lehet, de ismerve magamat, tuti, hogy bele fogok futni. Mert sajnos van egy olyan részem, ami imád házhoz menni a pofonért.
Mindenesetre így tudom, hogy mit fogok írni, és elbukni, mert én rendszeresen elbukom a campeket. Így két éve, mióta csinálom ezt az egészet, azóta folyamatosan bukom el a campeket, viszont magát a rendes NaNót, meg megnyerem. Nem tudok rájönni, hogy miért van ez, de szerintem köze lehet a versenyszellemhez. Mármint így valahogy jobban rajtam van, hogy teljesíteni kell, és akkor is megnyerem, ha holnap reggel vérben forgó szemekkel, görcsösen rángatózva heverek a laptop előtt. A camp meg lazább, így aztán én se veszem annyira komolyan, és nem is győzök benne.
Mondjuk értékelném, ha ez az életem más területére is igaz lenne, de sajnos ott még nem szembesültem vele. Nem tudom, hogy miért, lehet hiányzik az is, hogy másokért is hajtsak.
Akárhogy is, egy próbát azért mindig teszünk vele, mert ha már csak száz szót írok, azzal is előbbre vagyok.
Máskülönben meg amúgy minden ugyanaz még velem, dolgozom, keresek melót, interjúkra járok, aztán majd csak felvesznek most már valahová! Amúgy azért tart ez ennyi ideig, mert értelemszerűen jobbra akarok váltani, mint amilyenben most vagyok, és ahhoz idő kell. Csak a rossebb gondolta, hogy ennyi. Mindenesetre haladok ezzel is, meg elkezdtem jógázni, és két napja most már ilyen itthoni edzést is folytatok, nem fogyási céllal, egész egyszerűen csak jól akarom érezni magam ebben a testemben, amennyire ez lehetséges. Meg gyakorlom az oroszt, meg az angolt is. És elkezdtem keresztszemezni újra, mert az meg megnyugtat.
Szóval talán lassan lesz belőlem énekes halott.

Legyetek rosszak!

U.I: Azért ilyen kurva rövid ez a bejegyzés, mert későn álltam neki.