Szóval akkor megpróbálkozok azzal, hogy napi lebontásban írom meg a posztot, és akkor biztos minden benne lesz, amit akarok, ráadásul azzal se kell vacakolnom, hogy nem összefüggő a szöveg.
Hétfő
Nos, ez még nem volt annyira rossz nap, attól eltekintve, hogy lett egy kicsi hiányom, de ma mindenkinek volt hiánya. Szerintem mindenki annyira megörült, hogy nincs Timike, hogy senki nem figyelt oda kellően a munkára, mert végre nem kellett minden idegszáladdal arra koncentrálnod, hogy kizárd. Úgy fest, hogy ennek is van hátránya, vagy csak szimplán volt valami a levegőben. Akárhogy is, annyira nem volt vészes, bár az igazi káosz majd csak holnap kezdődik.
Két állásinterjú, ráadásul két egymástól kurva messzire eső helyen, és akkor nekem még be is kell érnem dolgozni. De ha a holnapit túlélem, akkor gyakorlatilag már jó vagyok.
Mondjuk nagyon örülnék, ha már felvennének valahova, mert kezd egy kicsit csömöröm lenni, hogy én keresek, küldözgetek, valahova visszahívnak, aztán amelyik tetszik, oda engem nem vesznek fel, amelyik meg nekem nem tetszik, nos, arról én mondok le. De nem akarok olyan helyre menni, ahova csak azért, hogy ne a Postán, hanem akkor már tényleg tetsszen és legalább minimálisan feleljen meg az elvárásaimnak.
De akkor is kezdi kicsit megenni az energiáimat az egész, és kezdem magam haszontalannak és semmire nem valónak érezni. De azért megyünk tovább.
Röviden és tömören: Nagyot.
És még azt se tudom, hogy a jó vagy a rossz értelemben, mert minden nagyon szépen fel volt építve, de akkora cliffhangerrel zárult, hogy majdnem a falba vertem a fejem. De helyette a billentyűzetet strapáltam.
Komolyan. Iszonyúan agyfasz, szóval menjetek és nézzétek meg. Zseniális. De készüljetek fel rá, hogy úgy lesz vége, hogy nagyon ki fogtok akadni.
Kedd
Fúj, de undorító nap volt ez.
Tényleg.
Őszintén és igazán.
De legalább a nehezén már túl vagyok, úgy érzem. Legalábbis a kedd lement, úgyhogy valamilyen szinten egészen stabil ez az állítás.
Mondjuk eleve azzal kezdődött, hogy hétfő este kaptam egy sírógörcsöt, mert így hirtelen feltört belőlem minden szar érzésem, és nem tudtam mit csinálni, ráadásul ma is rajtam volt végig a szar hangulat, bár voltak pillanatok, mikor enyhült. Remélem, hogy csak sharkweek lesz, mert akkor legalább tudnám, hogy mitől vagyok ennyire bolond.
Visszamentem az NN biztosítóhoz, megadtam neki ezt az esélyt, de hát valóban, tényleg nem ezt keresem. Aztán lemondtam egy alsónémedist, mert így ha már váltok, akkor olyanra akarok váltani, amit szívesen csinálok, meg tényleg jobbak a körülmények, mint a postán. De nagyon nehéz ilyet találni.
Mármint tényleg nagyon nehéz. Három hónapja keresek már, és még mindig semmi. Komolyan, kezdek kicsit kilenni bele, de hát feladni meg nem akarom.
Csak jó lenne egy olyat találni, ami mondjuk így budapesti, fix bérezés, irodai meló, és boldog lennék. Mondjuk eléggé szerencsétlennek érzem magam, hogy angolt is csak alig makogok. Eh, srácok, az se biztos, hogy egyáltalán munkapiacra való vagyok-e, de ma este mindent is megkérdőjelezek, szóval ezt ne is vegyétek figyelembe.
Csütörtökön is lesz egy interjúm, arra is kíváncsi leszek.
Vigasztalásból elkezdtem nézni a Doom Patrolt, ha már egyszer Mark Sheppard játszani fog benne! Eleinte nem akartam, mert hát majd ha játszott benne, utána megmondom, hogy kell-e nekem az egész sori, de aztán mégiscsak elkezdtem és... kinda tetszik? Meg hát játszik benne Alan Tudyk és így ahahahaha, főgonosz, oké, kész, vége, megvett, adjatok még. És igazából a komoly részek nagyon működnek, azok rohadtul ülnek. Amikor cinikus, szarkasztikus, görbe tükröt tart az is. Aztán amikor megpróbál vicces lenni, na... az abszolút nem jön össze szegénynek.
Valahogy nem illik össze az egésszel, mert a komoly részekhez ez a fajta humor egész egyszerűen nem passzol. Ha van alapjáraton egy komoly holmid, és ha abba beleraksz ilyen altesti poénokat és társaikat, akkor abból nem fog kisülni valami jó dolog. Vagy az egyik, vagy a másik, de a kettő nem fog nagyon könnyen elegyedni úgy, hogy az élvezhető eredményt adjon.
Nem is működik itt se. Viszont amikor kicsit intellektuálisabbra veszi a figurát, hirtelen az egész hazatalál. Úgyhogy ha nem tart vissza titeket némi műfajdöcögés nyugodtan kezdjétek el, mert határozottan van benne fantázia és ihlet, és amikor nem akar vicces lenni, akkor még működik is.
Ja meg hát van benne egy rakat ismerős színész, szóval ez a fele is rendben van, és mindenki nagyon ügyes meg tehetséges. Főleg, aki Janet játssza. Remélem, hogy neki még nagyon sikeres pályája lesz, mert holy shit! TUD.
A hét maradék része
Tévedtem kedden.
Az egész hetem egy katasztrófa volt, és egyáltalán nem örültem, hogy élek. Komolyan nem. Az egyetlen értékelhető pont az a csütörtöki állásinterjúm volt. Mondjuk szerintem egy odavágó végzettséggel rendelkező kiüt az egészből, de hát legalább én úgy érzem, hogy jól ment és nagyon azon vagyok, hogy ezt pozitívként kezeljem.
Aztán minden más egy katasztrófa volt, de tényleg. Nagyon szar hetem volt, úgyhogy remélem, hogy a jövő hetem vállalhatóbb lesz. Nem is nagyon akarok beszélni róla, már kipanaszkodtam magam a megfelelő embereknek, szóval blogra már nem hoznám.
Legyen elég annyi, hogy alaposan megtalált az élet és pofán vert. Megint.
Biztos vannak, akik ezeket könnyebben vagy jobban kezelik, és biztos meg lehet tanulni valahogy, hogy én is jobban és könnyebben kezeljem, de hát nagyon nehezen jutok el odáig. Amúgy nem tetszik, hogy egyfolytában panaszkodok, viszont abból se származik túl sok minden előny, ha magamba tartom, szóval akkor már mondom, bár mindig úgy érzem, hogy túl sokat pofázok magamról.
Nehéz velem srácok, ez a mély és visszavonhatatlan igazság.
Már megint úgy jártam, hogy korántsem érzem annyinak magam, amennyinek mutatott és tökre nem értem, hogyha elkezdtem kicsit jobban odafigyelni a testemre is, meg igyekszem rászoktatnia szervezetem a napi másfél liter vízre, meg ilyenek, és akkor azt közli velem a mérleg. Hát kösz baszdmeg.
És mivel benne voltam éppen egy anxiety attackba, ez csak még lejjebb lökött. Úgyhogy ja, megint és még mindig nem szeretem a testem. Szívesen elcserélném.
De engedjük el ezt az egészet, és beszéljünk arról, hogy mindenki menjen és nézzen Doom Patrolt.
Komolyan.
Menjetek és nézzétek.
Pénteken jött ki az új rész és egyszerűen képtelen vagyok leakadni róla. És nem csak azért, mert Mark Kurvára-Enyém-Az-Egész-Jelenet Sheppard játszott benne, bár elismerem, hogy miatta kezdtem el érdeklődni a sorozat miatt, hanem mert tényleg JÓ.
És ezen én vagyok a legjobban meglepődve. Amikor már a csapból is szuperhősös dolgok folynak, akkor az ember hajlamos azt hinni, hogy még egy ilyen sorozat már nem érheti meglepetésként, kiszámítható az egész, de azért megnézi, hátha elszórakoztatja, és aztán... kiderül, hogy tévedett.
Valószínűleg rajtam kívül vannak még olyanok, akik szintén nem vágták, hogy ez DC sztori, és meg is lepődtem mikor szembesültem ezzel, mert hát főleg Marveles vagyok, meg aztán az utóbbi időben kezdenek nem nagyon izgalomba hozni ezek a szuperhős dolgok, de ez egy teljesen új dolog!
Ilyennel, ebben a műfajban még nem találkoztam. Most az utolsó két részben végképp elhagyták az altesti humort, és ráfeküdtek a weird vonalra, ami iszonyatosan jól áll neki, és istentelenül szórakoztató. Végig ilyen „Whathehell?” arccal néztem, már amikor nem azon voltam ledöbbenve, hogy mennyire komoly az egész, és hogy itt valódi, élethű, reális emberek vannak irtózatos problémákkal, és nem is akarják megjátszani a hőst. Egész egyszerűen fantasztikus, ahogy elegyítik az emberi drámákat a bizarr humorral.
Ódákat tudnék zengeni arról, hogy mennyire komolyan veszi azt, hogy ezeknek az embereknek igenis teher, probléma, veszteség és fájdalom a „képességük”, amikkel meg kell tanulniuk együtt élni, és hogy ezek felett nem biztos, hogy van hatalmuk. Csodálatosan odatették magukat a karakterábrázolásban és nem tudom eldönteni, hogy ez most csak a Doom Patrol részéről működik ennyire jól, vagy ez ilyen DC specifikus dolog?
Aztán amikor épp nem a dráma történik, akkor meg foghatod a fejed a szürreális helyzetek felett, amiket egy idő után meg sem próbálsz megérteni, és nem vársz választ a „Miért?”re, mert tudod, hogy nem is kell.
Úgyhogy a show maga is megér pár misét, és én nem tudtam elképzelni, hogy fog ebbe illeszkedni Mark, aztán megnéztem a negyedik részt, és gyakorlatilag nem értem, hogy nem vagyok klinikai halott még. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy káoszmágus, és egyrészt medzsikel az öreg harcos, másrészt meg szerintem valaki úgy írta meg a karaktert, hogy végignézte miben és miket játszott a színész, majd szó szerint személyre szabta. Nem találok más magyarázatot arra, hogy mennyire tökéletes.
Ehhez még hozzá kell vennünk, hogy gondoltak a rajongókra, én legalábbis úgy érzem magam, mint akire gondoltak, mert így már a megjelenése is olyan, hogy így képzeltem el azt, hogy miként bukkanhatott fel az összes sorozatban, amibe eddig szerepelt. Meg aztán üvölt róla, hogy mennyire élvezi az egész helyzetet, és hogy egyszerre rutinos, de újszerű, és valaki adott neki egy kibaszott mágikus lángoló kardot.
Tízes skálán közel a végtelenhez haltam meg.
Tudtam amúgy, hogy az öreg harcos többnyire jó sorozatokban játszik, de egyrészt ez az első szerepe az SPN után, szóval már csak ezért is hihetetlen nagy volt bennem a hájp, másrészt pedig még mindig a szívem bal csücskének bérlője, csak a körülményekre nem voltam felkészülve.
Amúgy szerepel benne még Alan Tudyk, akit a Fireflyból és a Dirk Gentlyből ismerek, meg a Halál az SPN-ből, meg amúgy az a fószer, aki a DW-ben Rassilont alakította, szóval ha nézed a sorit, és nem ismersz fel legalább három embert, akkor add vissza a geek cardodat.
Amúgy még tudnék bőven regélni, hogy mennyire fantasztikus az egész, de hagyom hadd fedezzétek fel magatoknak.
Legyetek rosszak!
U.I: A Good Omens trailerről meg nem is beszéltem még, de ami késik, az nem jön időben. És a Pinterest nem szeretett képekkel a Doom Patrolról, sorry about that.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése