Szigorúan Nyilvános

  Igazából fogalmam sincs, hogy miért hiszem azt, hogy majd idén nyugalmas és lassú lesz a december, és lesz időm kiélvezni a dolgokat, amikor eddig még soha nem volt nyugalmas vagy lassú a karácsony előtti időszak.  A karácsony meg amúgy is mindig őrültekháza, főleg a szüleimnek köszönhetően. Igaz, főleg anyámnak köszönhetően, meg az anyai ági rokonoknak, akik a hangosabb idióták a családban. Apám meg amúgy is inni fog, mint mindig, hiába esküdözik anyám, hogy most már kevesebbet teszi, amikor most is vannak érdekes húzásai. Főleg azért, mert baszik enni az alkoholra. Mondanám, hogy nem olyan vészes, mint amilyennek ezt leírtam, de... igazából pontosan olyan pocsék. Oké, mostanság már nem kell azon gondolkozni, hogy vajon mennyire tudom gyorsan tárcsázni a rendőrséget, ha eldurvulnának a dolgok, de nem érzem, hogy olyan nagy fejlődések történtek volna. Kivéve engem. Én elég nagyot változtam. Mázlimra. Úgyhogy idén azon leszek, hogy az energiáim ne arra menjenek el, hogy egy ...

  Végre megint október van! Túléltem a nyarat! Meg a munkakeresési depressziót is vele együtt! És most már megint hordhatok ruhákat! És tudok aludni normálisan! Már amikor nem ébredek fel teljesen indokolatlanul hajnali egy órakor és nem bírok visszaaludni. De ezt ráfogom az időjárásra, mert az amúgy is egy fasz mostanság. Köszönjük klímakatasztrófa, és multimilliárdosok, akiknek nem igénye megváltoztatni a rendszert, hiszen ők a nyertesek.  De egyszer majd úgyis felgyújtom a kapitalizmust és minden sokkal szebb lesz, meglátjátok. Addig is, ebből a helyzetből igyekszem kihozni a legtöbbet. 

Oké srácok, brace yourself, mert ez bizony egy kiakadós poszt lesz. Az utóbbi időben elég sok szarság történt velem, és nem érzem úgy, hogy sikerült volna feldolgoznom a dolgokat, valamint a pszichológusomhoz is ki tudja mikor jutok el legközelebb - főleg, mert sírógörcsöt kapok a telefonálás gondolatától is -, és valahol ki kell adnom a dolgokat. Persze a barátaim meg az írópajtijaim is nagyon rendesek, türelmesek és normális tanácsot adnak, de nagyon azt érzem, hogy kezdek átmenni egy egészségtelenebb állapotba, viszont emellett valahol ki kell adnom.  És ekkor eszembe jutott a blogom.  Hogy használhatom erre is.  Így most a tófenekek kikaparásának mentális megfelelője fog következni, ghouls, monsters, and everything between in the shadows and lights.

Egyszer, egyszer srácok leülök egy szép napon, és végig írom egyszerre a blogbejegyzéseim, mert vagy ötödszörre kezdem újra ezt a nyamvadt posztot, és tudjátok mikor kezdtem el írni? Júliusban! Értitek? Júliusban! És még mindig csak ott tartok, hogy újra meg újra meg újrakezdem, mert egyszerűen annyi minden történik, hogy nem bírom léptékkel.  És tudom, hogy egyszerűen nem tudom úgy csinálni, hogy jó, akkor most leülök és megírom, mert szakaszosan történnek velem dolgok - mint valószínűleg mindenki mással is az életében -, és az úgyse megy. Anyway, ha ezt sikerül végig írnom és kimegy, akkor mindenki tekintse magát kibaszott szerencsésnek, hogy még mindig tájékoztatva van a random queer dolgaimról a netsztyeppén.

  Sokadszorra kezdem újra ezt a posztot, ezen a ponton inkább már meg sem számolom, hogy hányadszorra, mert MINDIG történik valami. De hogy mindig történik valami, ami miatt át kell gondolnom, meg kell változtatni az egészet, vagy előröl kezdeni, mert egyszerűen már nem az van, amit leírtam. Alapjáraton is hetekig írok egy posztot - ezért kaptok hónaponként egyet, maximum kettőt -, de hogy ezt már május óta folyamatosan elkezdem és kitörlöm, mert annyi minden történik. És még kétezerhúsz volt kemény év. 

  Végre vége az áprilisnak! El se hiszem! Ti se hiszitek el, mi? Én is alig. De ez nem akadályoz meg abban, hogy megkönnyebbüljek ettől a ténytől. És eddig a május máris sokkal kegyesebb volt hozzám, azt kell, hogy mondjam. Ó, és még mielőtt elfelejtem: May the 4the be with you! És: This is the May! Mert nyilván, ki tudja, hogy ez mikor megy ki.  Remélhetőleg mondjuk még májusban. 

  Na srácok, ez az április nagyon megtolja nekem az életet. Illetve úgy fest, hogy ez az év is kezdi utolérni magát, hogy így annyi minden történik velem! Bár ezek úgy fest, hogy inkább jobbak, ha más nem, legalábbis hosszútávon, és én se érzem konstans úgy, hogy lángolnak körülöttem a falak. Legalábbis egyelőre még nem tartunk ott, de ez nem azt jelenti, hogy később se fogunk. Viszont az biztos, hogy a gyógyszerek meg a terápia használnak és nagyon örülök, hogy mindkettő van, mert ezek nélkül - na meg a végtelenül támogató barátaim nélkül -, nem biztos, hogy végig tudnám ezt csinálni.