#89 - Ha eljő szép karácsony

 

Igazából fogalmam sincs, hogy miért hiszem azt, hogy majd idén nyugalmas és lassú lesz a december, és lesz időm kiélvezni a dolgokat, amikor eddig még soha nem volt nyugalmas vagy lassú a karácsony előtti időszak. 
A karácsony meg amúgy is mindig őrültekháza, főleg a szüleimnek köszönhetően. Igaz, főleg anyámnak köszönhetően, meg az anyai ági rokonoknak, akik a hangosabb idióták a családban. Apám meg amúgy is inni fog, mint mindig, hiába esküdözik anyám, hogy most már kevesebbet teszi, amikor most is vannak érdekes húzásai. Főleg azért, mert baszik enni az alkoholra. Mondanám, hogy nem olyan vészes, mint amilyennek ezt leírtam, de... igazából pontosan olyan pocsék. Oké, mostanság már nem kell azon gondolkozni, hogy vajon mennyire tudom gyorsan tárcsázni a rendőrséget, ha eldurvulnának a dolgok, de nem érzem, hogy olyan nagy fejlődések történtek volna. Kivéve engem. Én elég nagyot változtam. Mázlimra. Úgyhogy idén azon leszek, hogy az energiáim ne arra menjenek el, hogy egy hologramot tartok fent nekik, hanem arra, hogy a saját pajzsaimat erősítsem. Ami egyáltalán nem ugyanaz! Érdekes lesz, ez biztos. 

Mondjuk ezen a ponton igazából tényleg csak a kajáért megyek haza, meg azért az esélyért, hogy simogassak cicákat. Nincsenek benti cicáink, csak ilyen félvad házimacskák, akik odaszoktak ki tudja honnan, és apparently elkezdték élvezni a meleget meg a rendszeres kaját, és hát biztos vagyok benne, hogy azért a szeretet se bánják. 

Bevallom őszintén, hogy valahányszor lemegyek falura, akkor mindig szembesülök azzal a ténnyel, hogy apám mennyire gyengéden bánik a kismacskával - aki leginkább hagyja magát szeretgetni -, én meg ott állok, hogy velem, meg az öcsémmel is, nem tudtál volna ilyen gyengéden bánni? Természetesen a macskát nem hibáztatom, meg nem utálom érte, hiszen ő csak egy állat, nem értheti és ha értené, akkor se tudná, szóval ugyanúgy simogatom, meg adok neki enni. Mert nem fogok hibáztatni egy állatot azért, mert az apám egy nyomorék volt! 
Csak azért szar látni na, hiába érzem csak egy idegennek a biológiai apámat, aki csak ott van, de egyedül azok a pofonok hagytak nyomot bennem. Meg az üvöltözések. Meg az összes többi trauma materiál.

De valamennyire már feldolgoztam, és így elfogadtam, hogy soha nem lesz olyan kapcsolatom, amilyennek kéne, és felesleges ezután vágyakoznom, mert hogy úgysem történik meg, mert nem egy fikcióban élek. Bár azért nem mondom, hogy nem lenne jó, ha lenne egy apja az embernek néhanap, és nem a saját szülőjének kellene lennie, de hát sajnos egy mandalóri se akart még örökbe fogadni. Ami szégyen és gyalázat, ha engem kérdeztek. 

Igen, tudom, én se szeretem a fordítást, de jóval kezelhetőbb ragozás ügyileg így, mint a mandalorian. Én megpróbáltam, egy hónapon át szenvedtem vele a tavalyi zónámban, és soha többet. Vannak határaim, és ez az egyik.

Szóval a családi karácsony az egy igazán fura és nem a jó módon tud izgalmas lenni, főleg, hogy most anyámnak meg az öcsémnek van valami beefje, de őszintén szólva nem tudom hogy mi az, és nem is érdekelnek a részletek, mert ez az ő dolguk, nekem megvan a saját élete, és bármennyire is szeretem az öcsémet, továbbra is úgy vagyok vele, hogy önmagam számára én vagyok az első, így aztán szükségszerűen mindenki más a második helyre kerül. Ez nem azt jelenti, hogy ne törődnék az öcsémmel vagy nem érdekelne, hogy mi van vele, hanem arról, hogy így egy ponton túl már aktívan lemeríteni, hogy ezzel foglalkozok, úgyhogy így egész egyszerűen nem foglalkozok vele tovább. 
Meg amúgy is: én pihenni akarok, nem hisztit hallgatni. 

Bár van egy olyan megérzésem, hogy a legnagyobb hisztit úgyis apámtól fogom hallani, aki meglett felnőtt férfi létére - vagy talán pont azért -, elég nagy hisztit tud csapni, a saját maga által generált problémákon, amikre így csak felhúzom a szemöldököm, hogy tényleg? Most ezen fogsz picsogni? Olyasmin, aminek eleve nem kéne problémának lennie, csak addig pörögtél rajta, amíg azzá nem vált. 
Aztán csinál olyat, hogy nem eszik, csak iszik - bár anyám szerint jóval kevesebbet, mint anno, ami nyilván rajtam meg az öcsémen nem segít. De közben meg intézkedik meg mindent csinál, és persze, hogy az alkohol a fejébe szál, és segítséget követel, de amikor megkérdezi az ember, hogy mihez, akkor nem tud válaszolni, aztán meg kiakad, hogy nem kap segítséget. A fogalmunk nincs mihez. De azért a mi kurva anyánkat, hogy nem segítettünk neki. 
Ez persze üvöltözésbe szokott torkolni, legtöbbször, ami meg csak aztán tényleg a legszükségtelenebb dolog a világon, és kicsiként, meg igazából egészen addig amíg ott laktam, nagyon félelmetes és traumatikus dolog volt. Azóta is, hogyha van valami ilyen feszült helyzet, és valakik felemelik a hangjukat, én nagyon gyorsan próbálok nagyon láthatatlanná válni. 
Azt felejtsük el, hogy én is hangos vagyok, mert én elfogadom ha szólnak, hogy halkabban, meg csak egész egyszerűen így maradtam a Festo után, ahol legalább három gépet kellett túlkiabálnom ahhoz, hogy halljanak. Meg nem csinálok körülötte hisztit. 

Bár tavaly volt a "kedvenc" hisztim tőle, amikor valamin, isten tudja, hogy amúgy min, kiakadt és közölte, hogy őt nem érdekli a karácsony, meg nem érdekli az ajándékja sem, és nem fogja kinyitni, és elvonult valahová duzzogni, és anyám meg persze ment utána beszélnie a fejével, de így is belekerült vagy egy órába, mire hajlandó volt újra normálisan viselkedni. Mondjuk legalább tényleg nem nézte meg az ajándékát, ami legalább némi kreditet ad neki, még ha nem is sokat és azt is inkább negatív értelemben. 
Azóta se tudom, hogy mi a fene volt az, főleg mert akkor se értettem, hogy mi a fene volt az, csak bennem maradt, hogy: wow, ez aztán a teljesen idióta viselkedés!

Szóval egész egyszerűen azt fogom csinálni, hogy hátradőlök egy pohár borral a kezemben, kajával előttem, és csak megvető tekintettel figyelem majd az előttem zajló drámát. Mondanám, hogy nem öntök olajat a tűzre, de igazából nem lehet kiszámítani, hogy mi olaj és mi nem, mert én hozzászoktam a normális beszélgetéshez, ami nem feltétlenül igaz az otthoni állapotokra. Na meg aztán ottvan a smink. 
A smink nem olaj lesz.
A smink egy rohadt nagy dinamit egyenesen a kályhába. 

Szombaton elvoltunk anyámmal a Mary Poppins musicalen, ami nem is tudom kik által volt szervezve, de a lényeg, hogy úgy döntöttem, hogy jó lesz, és szeretnék elmennék rá. Meg is beszéltük, minden ki lett fizetve, estébé, tudtam hova és mikorra kell mennem. Aztán el is jött a nap, kiválasztottam a ruhámat, meg a sminkemet. És itt jött el az, amiért nyilvánvalóan meg is fizettem az árat, hogy feltettem a sminkemet. 
Mert hát az utóbbi időben elkezdtem sminkelni, méghozzá elég feltűnőt használni, különböző alkalmakra, és hát élvezem. És mivel ez egy színház, nyilván kisminkeltem magam, meg hát úgyis úgy voltam vele, hogy nincs elég energiám megjátszani magam és amúgy is: jól akarom érezni magam. 
Hu, azt a sokkot anyám arcán!
Szerintem ennyi erővel akár egy orgiát is elkezdhettem volna, az is kevesebb felháborodást váltott volna ki belőle. 

Jó, ezt a részét még megértem, mert hát ritkán látom - szerencsére - és meglepő tud lenni, hogy hirtelen ennyire erős sminkkel állítottam oda. Azt viszont már annyira nem, mikor rögvest jött azzal, hogy hogy nézek ki, mi van rajtam, a nadrágom is milyen. Itt azt hiszitek viccelek, de nem, konkrétan ezt is felhozta. Aztán persze közölte, hogy miért ilyen erős, meg mit szólnak a többiek - well, a többiek semmit nem szóltak -, és egyáltalán. 
Aztán ez kicsit elcsitult, és én megjegyeztem, hogy na, kiheverted? Mert én hülye azt hittem, hogy tényleg túlvan rajta, mert már felnőtt, és ha nem is szupportál - mert apparently nem tudja mit jelent ez igazából - és nem jön elő a szokásos mártírkodással. 

Ebben a hitben voltam egy teljes napot, mert mihelyt hazament, és fent ült a vonaton, jött is a messenger üzenet, hogy "nem tudja mikor rontotta el a nevelésem". Én meg csak csináltam róla egy screenshotot az összes szemforgatásom közepette, majd bedobtam a discordos kuckómba, hogy srácok, anyám már megint hülye, egyelőre ghostolom, majd csinálok vele valamit. 
És igazából ők mondták, hogy írta azt is, hogy írt olyat is, hogy "nem engedte nekem hogy megtapasztaljam ezeket a dolgokat" meg még sírt egy kört arról, hogy túl erős a sminkem. Én meg néztem, hogy jaj de rendes tőletek srácok, hogy elolvastátok helyettem! Aztán sikerült, főleg Tikának köszönhetően, mert rá emlékszem a legjobban, meg valszeg Vinnie és Maiev is ott volt, szóval a hardcore szupport arcok, de értitek, a visszakeresés a gyengéknek való. 
A lényeg az, hogy felvetette Tika, hogy ha már úgyis itt tart, akkor keressek valami sminktanácsadást, aminek állhatja az árát és abból én is profitálok, mert ők tudják, hogy nekem van elképzelésem milyen típusú sminket akarok, a tanácsadó is profitál, mert pénz, anyámnak meg ott lesz, hogy hát a tanácsadó mondta! És nagyon ügyesen kikerültem, hogy az ő általa ajánlott random barát legyen az. A legkevésbé sem akarom azt, hogy bármi módon vissza tudja követni, hogy kinél voltam, meg odamenjen zaklatni őket. 
Volt már példa a családban erre, bár nem tőle, de róla is el tudom képzelni. 
Az igazából a barbacsi öreganyám volt, akit amúgy szeretek, de mikor először vágattam le igazán rövidre a hajamat, odament a falusi fodrászhoz, hogy akkor most ő megmondja neki a magáét. 

Yeah. 
Pedig a barbacsi öreganyámat amúgy még szeretem, de olyan kibaszott fura mindenki a családban, és közben mégis én vagyok a szivárványszínű bárány. 
Félálomban elgondolkodtam azon, hogy csinálok egy abúzus bingót amit majd tudok x-elni, mikor otthon leszek. Ami természetesen kibaszott szomorú, de legalább vicces.
Feltevődik az a kérdés, hogy miért megyek haza, amire a válasz nagyon egyszerű: könnyebb hazamenni, mint végighallgatni az összes sirámot, átkozódást, mártírkodást amit írásban, telefonon és valószínűleg faxon is elkövetnének, hogyha lenne faxom. Egyszerűen csak kevesebb energiát igényel. Nem mondom, hogy nem fog eljönni az a pillanat, amikor azt mondom, hogy köszönöm, de innentől kezdve nem megyek le, de egyelőre még nem tartunk ott. 
Most azon dolgozom, hogy csak ünnepekre menjek haza, mert annyi igazából elég is a cshaládból. És még annyi is sok. 
Viszont van gyógyszerem, ami sokat segít abban, hogy elviseljem őket. 

Vannak terveim arra nézve is, hogy írni fogok otthon, ami aztán vagy sikerül vagy nem, mert nyilván az íráshoz kell egy elmeállapot, meg az a puszta tény, hogy NE zavarják meg az embert minden harmadik másodpercben. Mert az egy dolog, hogyha én zavarom meg magam némi internettel, vagy állok neki random playlistet szerkeszteni, mert azt én csinálom. Attól még haladok, vagy egyáltalán csak foglalkozom vele, de összességében benne vagyok abban, hogy én itt csinálok valamit, és nem kell monitoroznom állandóan a környezetem, hogy akarnak-e valamit tőlem. Sajnos a drága szüleimnek, na jó, jobban mondva anyámnak, mert apám nem törődik velem ilyen szempontból se, van egy jó szokása, hogy állandóan akar tőlem valamit. Még akkor is, hogyha megkérdeztem kellek-e valahova, vagy hogy elmehetek-e pár órára a saját dolgaimmal törődni, és közlöm hangosan, hogy akkor most ne keressenek, de azt hiszitek hogy kibírja? Nehezen. 
Meg az a helyzet, hogy otthon nehezebben is lazulok el, mert hiszen mégiscsak ott nőttem fel, és ahogy hazamegyek, újra indulnak bennem azok az emlékek és viselkedésminták, amik ott a túlélésemre szolgáltak. Úgyhogy nem csak arról van itt szó, hogy a hologramot-vetítést kell levetkőznöm, hanem azt is, hogy állandó veszélyben érezzem magam. 

Hm, idáig ebbe még nem is gondoltam bele. Itt pesten, az albimban, nyilvánvalóan biztonságban érzem magam, vannak barátaim akiknél szintén biztonságban érzem magam - itt jelentőségteljesen nézek Winnire meg Menára -, meg hogy a munkahelyem is normálisan bánik velem, és már az életben se érzem azt, hogy teljesen el vagyok tévedve. Oké, persze, biztos elvagyok, de közben meg mindenki más is el van, és mások jobban, mint én, úgyhogy igazából jó vagyok. Csak amikor lemegyek falura, akkor sokkal biztonságosabban és szeretve vagyok az üres utcák által, mint a házban, ami a végcélom. Mert az utcákat szeretem, főleg az üreseket, ahol tudok kedvemre gondolkozni, meg lélegezni és elképzelhetek bármit, és az egésznek van egyfajta hangulata, amit nem tudok teljesen szavakba önteni, és a ház, ahova megyek, pedig olyan végleges fekete pont az egészben. 
És ez nagyon bizarr, főleg erre rájönni. 
De közben meg már én is sokat változtam, sokat nőttem és fejlődtem, és rájöttem, hogy ki vagyok én, meg hogy nagyjából mit akarok, és tudom, hogy nem kellene félnem vagy tartanom tőlük, de hát tudjátok hogy van ez: bad habits die hard. És igazából ez az ellenség, hogy úgy mondjam, vagy legalábbis valami olyasmi amit le kell győznöm. 
Ezen most még gondolkozni fogom, és azt hiszem rajta leszek, hogy levigyem magammal mindazt a fényt, amit magam köré gyűjtöttem, az elmúlt időszakban. 
Szó szerint is, mert hogy egy rakat fényfüzérem van, meg gyertyám, hogy simán el tudom téríteni vele a Mikulás szánját. 

Oké, ott tartottam, hogy írni akarok. Ami már önmagában is fura, mert hogy nano után én egy hónapig nem szoktam írni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy kiégek november végére, és látni se bírom se a 4thewordsot, se a Wordöt, és bár nyilván vannak ötleteim, elteszem őket addigra, amikor már mentális felálltam ebből az egészből. Így aztán a téli eventbe se szoktam részt venni a 4thewordson, egészen mostanáig. 

Idén ugyanis kicsit rosszabbul ment a nano. 
Oké, ez így nem igaz, mert hogy megnyertem! Hetedszerre is! Tessék engem körbe gratulálni a kommentekbe! És lezártam a Star Wars trilógiámat! El se hiszem! Úgyhogy most már elkezdhetem átszerkeszteni és rendes sztorivá átalakítani, mert a jelenlegi állapotában nem mehet fel sehová. Lássuk be, hogy bármennyire is okésak first draftként, főleg olyan first draftként amit nano alatt írtam, azért nem egy máshol publikálható dolgok. És arról se beszélünk, hogy jövőre is tervezek spin-off sorozatot hozzá. Borzasztó, én mondom nektek, borzasztó. 
Egyszerűen csak nem ment úgy az írás, ahogy hozzászoktam. Általában meg tudtam tolni az elejét, mert ki tudtam venni egy egész hetet, amikor csak azon voltam, hogy megtoljam, plusz utána is voltak időpontok, amikor jobban bele tudtam hozni. Idén viszont azonban nem sikerült ezt megcsinálni, és szinte végig a vonalon voltam, illetve pont harmincadikán sikerült befejeznem, ami nem egy rossz dolog, csak én nem ehhez szoktam. Valószínűleg hozzátett, hogy új munkahelyem van - oké, már nem annyira új -, de hogy ott is oda kell figyelni, jobban, mint a porszoróban, meg másként van a beosztásom, szóval nyilván nem tudtam úgy haladni, ahogy az évek során megszoktam. 
Ez nem jelenti azt, hogy ki is békültem volna vele! Az sem segít, hogy amúgy simán belefértem a zónámmal a hónapba, ami két év alatt szintén nem fordult elő, mert mindig sírtam azon, hogy nem lesz meg, nem férek bele a hónapba, és egyáltalán, meg amúgy is! Mindig meg szoktam tervezni, legalábbis amennyire ezt meglehet, iszonyatos gondolatbeli körömrágások között, hogy amúgy ez így majd tényleg valódi választásokat ad? Az emberek nem fogják úgy gondolni, hogy én terelgetem a nekem tetsző kimenetel felé? 
Idén azonban meglepően simán tudtam tartani a tervezetet, ami valószínűleg azért volt, mert így a végére nem volt már bennem huszonötezer mondanivaló. Vagyis ehhez a trilógiához, a spin-offokról majd jövőre beszélünk. 

Úgyhogy győztem, belefértem a hónapba, és megint volt a kedvenc eseményem a világon: a GWIC! Az összes zenét posztoltuk nekik, jó főleg én, de mások is segítettek, úgyhogy abszolút jó buli volt, és bár nem igazán írtam, de annál többet beszélgettem, amire nagyon büszke vagyok, tekintve, hogy még mindig nagyon bizonytalan vagyok a saját angolommal kapcsolatban. 
Nagyon fun volt, nagyon éltem, és imádtam az összes visszajelzést, hogy emberek tényleg belehallgattak a zenékbe. Bár egyszer szegények megkapták a mulatóst is, amit abszolút nem érdemeltek ki, csak mi éreztük túl jól magunkat XD
Ó, meg idén a bingó is blackoutra lett meg! Ez sose szokott meglenni. 
Viszont a sprintek valahogy egyáltalán nem feküdtek, nem tudom miért, máskor egészen szoktak motiválni és élvezem a versenyzést. Lehet hogy ez is csak egy melléktünete annak, hogy alapjáraton is lassabban haladtam magamhoz képest.

Na meg volt egy megborulásom a hónap közepén, ami igazából mindig van, mert az ember mindig találkozik a mélyponttal, ahol egy nagyon jó ötlet megpihenni és kiadni magunkból a feszültséget. 

Meg szinte az összes személyes write-inen tudtam lenni, aminek nagyon örültem, bár az online most lemaradt, mert nem éreztem úgy magam. Még most se érzem úgy magam, hogy én nagyon akarnék online kommunikálni. Mármint szóban, az írás alap. Lehet valami köze ahhoz, hogy csömöröm van még mindig a telefonálásoktól, de aztán ki tudja. Remélem jövőre már több kedvem lesz, vagy egyszerűen csak a magam kedvére indítok ilyen ungodly hosszúságú sprinteket, mert abban érzem magam jobban. 

Szóval vannak ilyen vegyes érzéseim, ami teljesen normális amikor véget ér egy intenzív írással teli hónap, amit immáron hetedik alkalommal nyerek meg. Én amúgy azt hiszem, hogy kevesebbnél tartok, de elhiszem a nano honlapnak, hogy a hét a nyerőszám ebben az esetben. 
Hogy jövőre mi lesz, a fene se tudja, kicsit úgy érzem, hogy el kéne engedni a mindenáron nyerést, de aztán ez meg csak azért van bennem, mert most fejeztem be gyakorlatilag - oké, november harmincadikán, de az most volt -, és még fáradt vagyok miatta. 

De nem annyira, hogy ne akarjak írni! És most már tényleg eljutok oda, hogy mit is akarok, mert szerintem eddig még nem sikerült. 
Kapaszkodjatok meg, mert ilyet még tőlem nem hallottatok, és még én is csak barátkozom az egésszel. Jó, a barátkozás erős szó, mondjuk úgy, hogy a sarokból tartom szemmel, és próbálok nem morogni rá, mert mégiscsak az én ötletem volt, és szerencsétlenségemre hagytam magam rábeszélni. (A rábeszélés ez esetben úgy történt, hogy meg akarom csinálni, csak kellett egy külső lökés, ami megerősít ebben. Yeah, tudok bonyolult lenni.)

Egy karácsonyi szerelmi sztorit fogok írni. 
Zenével és zombiapokalipszissal körítve, meg egyéb természetfelettivel.
És a fő páros egy ember/lovecrafti monster lesz. 
És csak egy plázában fog játszódni. 
Jó, lesznek benne karácsonyfák és karácsonyi díszítések meg zenék! 
Meg szerelmi szál. 

Mondjuk van bennem némi bizonytalanság, mert hogy eddig csakis és kizárólag véletlen jöttek össze párosok nálam, és mindig az én akaratom ellenére, amin szeretek minden egyes alkalommal drámázni, mert az egészséges dráma jót tesz az írói izmoknak. Az enyémnek legalábbis. Oké, az is igaz, hogy a barátságok is meg tudnak lepni, mert hogy olyan unexpected friendshippek is születnek nálam, hogy ihaj. 
A lényeg, hogy ezúttal viszont szándékosan akarok romantikus kapcsolatot írni, és a fejemben farkasfalka üvölt, hogy miként kell ezt csinálni? I have NO idea! I'm aromantic, és szerintem a "szerelem olyan kis izé, amit senki nem látott, de valaki már érzett", hogy ezzel az örökérvényű Zanzibár dalszöveggel fejezzem ki magam. Mármint nyilván felismerek egy rossz kapcsolatot ha elém raknak, röhögve kiszúrom a tömegből, de hogy én magam írjak egy rendeset? Mit tudom én, hogy történik az, ha az ember direkt akarja? Mi van, ha a fő karaktereim nem is akarják ezt? És nem fog működni a sztori, mert nyilvánvalóan nem működik, ha nem akarják a karakterek! Úgyhogy vannak itten úgynevezett írói félelmek.

Az alaphelyzet az lenne, hogy van ez a random pláza egy random magyarországi városban, mert egy kicsit fújok arra a tényre, hogy minden Budapesten játszódik, mintha nem lenne másik város. Az első ami eszembe jutott az Kaposvár és/vagy Veszprém, mert ezek jól hangzó nevek, és több, mint valószínű, hogy kitalálok valahova egy random plázát, mert tudjátok, hogy kinek van kedve utánanézni egy létező plázának, ahol még csak nem is tud személyesen körbemenni! 
Mondjuk valószínűleg egy google térképes körbejárást majd csinálok a tisztesség kedvéért, de úgy tervezem, hogy az egész a plázán belül fog játszódni, és a zombi apokalipszis is a pláza körein belül marad, meg igazából nem lesz outbreak és minden jóra fordul a sztori végére, mert alapvetően a zombikat nem kedvelem és őszinte meggyőződésem, hogy az egyetlen értékelhető formájuk, ha musical is van mellé. Ó, meg whatever a Cornetto trilógia első részében történik. 

Ez itt úgy lesz megoldva, hogy a főszereplőnk egy random banda énekese lesz. Ez nem ilyen feltörekvő banda, vagy bármi ilyesmi, egyszerűen csak barátok, akik együtt zenélgetnek a szabadidejükben. Már előre szívom a fogam, hogy mi keresést kell megcsinálnom, hogy legalább félig hihető legyen az egész zenekaros felállás. Persze, nem kéne annak lennie, de már mint mondtam: kell a zene mellé! Lehetőleg hagyományos karácsonyi zenék, és minden fejezet címe egy-egy karácsonyi zene refrénje lesz, mert nem is reménykedem abban, hogy húszezer szó alatt megleszünk. És már eleve fejezetekben gondolkozom. 

Tehát, van ez a banda, akinek kell név. Holy shit. Ez most esett le. Természetesen még soha semmire nem mondtam, hogy ez lesz a punk bandám neve, mert semmi nem jut eszembe. Eh, mindegy, erre vannak az embernek barátai. A lényeg az, hogy ez a banda némi pluszpénzért játszik élőzenét a plázában, mert a pláza úgy döntött, hogy ez lesz nekik az az extra amiért majd az emberek odamennek a plázába. Egyáltalán hogy működnek a plázák? Van egyetlen nagy igazgatójuk, akinek van tanácsa, de a végső szó az övé, vagy így csak egy tanács van, akik megvizsgálják, hogy milyen üzleteket engednek be, vagy egyáltalán? 
TUDOM, hogy nem tudok témánál maradni, de mit csináljak, hogyha egyszer ilyenkor jutnak eszembe ilyen kérdések? Nem is biztos, hogy releváns lesz a story szempontjából, de érdekes lenne tudni. Már csak azért is, hogy akkor mikor és mennyiért játszanak ott a srácaim. Ami nem olyan fontos magát a sztorit illetően, de hogy én azért szeretném tudni. 
Félálomban eszembe jutott az is, hogy azt se tudom, hogy pontosan miként működik az áramellátásuk meg ilyenek. Ezen a ponton valószínűleg nem ezt a blogposztot kellene notesznek használnom. Főleg mert még mindig nem jutottunk el a sztoriig!

A kis bandánk ott zenélget a plázában, minden megfelelően csiricsáré, meg giccses és túltolt karácsonyi hangulatú, és nagyon fontos tudnotok, hogy van a plázában egy ilyen dísztó, ahol egy kiégett kívánságteljesítő aranyhalat tartanak. Ez már egy nagyon régi ötletem, hogy valahova akarok egy cinikus és lack of magic power aranyhalat és végre ide bele tudom tenni! Nyilván nem a bájos személyiségért tartják, hanem azért, hogy random akciókat meg hasonlókat sózzon rá az emberekre. Meg van szabva, hogy melyik üzletnek hány százalékos akciót adhat, meg hogy mik az egyéb kikötések, és pontosan annyira élvezi ezt a munkát, mint amennyire gondoljátok, hogy élvezi. De kap cserébe vizet meg kaját, meg nem kell az időjárással foglalkoznia túlságosan, szóval igazából rendben van, de valami végtelenül cinikus mellé. 
Neki lesz szerepe, még nem tudom pontosan hogy, azon kívül, hogy nagyon szórakoztatóan fog kommentálni mindent. És persze pertuban van a főszereplőnkkel. 

Akit amúgy Violának hívnak, de erősen gondolkodom azon, hogy genderfluid lesz - tudjátok ti mennyit gondolkoztam ezen a szón? - vagy agender, és váltogat a Viola meg a Viktor között, attól függően, hogy miként érzi magát. Ez egyrészt azért van, mert nem tudtam eldönteni, hogy milyen nevet adjak neki, és már most biztos vagyok benne, hogy ennek ellenére előállok egy harmadik névvel - a becenév nem számít -, és teljesen összezavarodom. 
A lényeg az srácok, hogy ez egy abszolút queer relationship lesz, és abszolút nem prezentáció céljából írom, mert nálam mindenki default agender, és nem tudok ilyen edukációs és/vagy érzékenyítő céllal írni, de még úgy se, hogy ez legyen a középpontban, mert így nem, szóval nálam mindenki kimondottan queer, csak nem az van az előtérben. 

Jó, oké, eleve egy cthulhu entitással jön össze, aki meg szintén minden, csak nem emberi, szóval eleve nem lehet ez ilyen ciszhet dolog, de hát miért hagynánk ennyiben, hogyha mehetünk tovább is? Na ugye. 

Amíg a bandánk hangol, meg ilyen, addig egy másik üzletben egy végtelenül arrogáns és gazdag hapek vesz valami bájitalt, amit nyilván a felelősség teljes hiánya nélkül kezel, mert gazdag és jobban tudja. Yepp, a mágia nagyon casual itt ebben a világban, mert nincs nagyon kedvem építgetni. 
És hát a szerelmi szál mellett kell egy olyan is, ahol néhány arrogáns seggfej megkapja a magáét. Elvégre az is a karácsony igaz szellemiségéhez tartozik! 
Egyrészt ők lesznek a nulladik betegek, pusztán azért mert okosabbak akartak lenni, mint az egész bájital factory és használati utasítás. Hülyék és kész. 
Ezzel együtt pedig megidéznek valami entitást, akit egyáltalán nem akartak, és aki így nyilvánvalóan nem akar itt lenni, mert egyéb fontos entitás dolgai vannak, és visszamenne, ha tudna, de valószínűleg itt is vannak szabályok, amiket nem szeghet meg. 

Azt hiszem fontos kitétel, hogy csak az emberek szeghetnek meg szabályokat. Oké, vállalniuk kell a következményeket, mert természetesen következmények mindig vannak, mert hát azok nélkül nem történik semmi, de a puszta tényre, hogy megszegjék ezeket, csak az emberek képesek. Mindenki más maximum csak kibővíteni képes ezeket, meg esetleg a szélén egyensúlyozni, de hogy megszegni egyáltalán nem. 
Ez azért fontos, mert így rájöttem, hogy kell valami, ami miatt a szerelmi szál másik résztvevője nem lép le két perc alatt, az első adandó alkalommal. 
A bondingolás lehetőségének meg éppen jó lesz a kitörőben lévő zombiapokalipszis. 

Most hogy így mondjátok, arra is kéne valami válasz, hogy amúgy miért nem tudja leállítani a zombiapokalipszist, ha már egyszer úgyis természetfeletti erőkkel rendelkezik, plusz egy csomó más varázslény is ott kóricál mellettük. Na jó, ezt is fel kell jegyezni a többi kérdésem mellé. 
Írni nehéz munka srácok, higgyétek el nekem. 

Bár az is biztos, hogy jóval könnyebb, mint elviselni a rokonokat. 
Hazamegyek karácsonyra, vagy öt napot, és már most kiver a víz az egésztől. Főleg úgy, hogy barbacsi öreganyám megbetegedett, vagy isten tudja mi van vele, de most anyáméknál van, és ezen a ponton igazából szerintem vagy öregek házába kéne tenni, vagy egy ápolót felfogadni hozzá, aki rá-ránéz. 
Az, hogy esetleg meghal, nem zaklat fel mentálisan, merthogy szép, hosszú életet élt, fejben meg már vagy évek óta elbúcsúztam tőle - something, something with that elképzelés, hogy úgyse maradnak velem azok, akiket szeretek -, meg amúgy is, egyszer mindenki meghal.
Jobban zavar az, hogy a szülők képtelenek megküzdeni rendesen, hát gyakorlatilag bármivel, és a fenének sincs kedve még az ő problémájukkal is foglalkozni. Meg az egész egy untangled mess, amiből épp igyekszem magam kihámozni, ami egész jól megy, csak amikor visszamegyek falura, akkor nézek, hogy aztakurva, hát ez tényleg semmit nem változott, talán csak rosszabb lett, mint volt, mert hát nem vagyok benne, és kívülről nézve meg még inkább értetlenül állok előttük. 

Persze, örülnék annak is, hogyha nem veszíteném el öreganyámat, legalábbis nem most, mert hogy elég volt ebből az évből, és szeretnék kicsit pihenni. Már amennyire lehet. És mihamarabb rendbejön, meg nem lesz semmi baj. Vajon mennyire vagyok önző, ha többet esz a fene amiatt, hogy mennyire vesznek meg a szülők és hogy mennyi felesleges érzelmi hercehurca lesz ebből. 
Bár aztán az is lehet, hogy csak a szorongásom beszél belőlem, mert hát akárhonnan nézem, nem éppen könnyű ez az egész szituáció, bármennyire is igyekszem magam felvértezni. 

Ennek ellenére azért jól telik ez a karácsony, sikerült többek között fantasztikusan jól feldíszítenem a szobámat, nagyon kis cozy lett, és tökéletes döntés volt fent hagyni a halloweeni díszeket és csak köréjük rakni a karácsonyiakat. Meg az összes létező fényfüzéremet, amihez még vettem egy fényfüggönyt is, ami egy nagyon jó, de az elején iszonyatosan tragikus ötlet volt. Tudjátok ti mennyi ideig tartott kibogoznom és feltennem? Túlságosan sokáig! 
Mondjuk most már jól néz ki, de hogy amit összeszenvedtem vele! 
Abba se érdemes belegondolnom, hogy ezt a kétféle díszcsoportot ki kell majd válogatnom valamikor február környékén. Most csak élvezem, hogy vannak fényeim, az összes fényem. 

Meg persze a fehér kis műfenyőm, ami minden évben egy kiváló döntésnek bizonyul, mert olyan kis csecse és aranyos és olyan szép. Bár lassan már lehet be kéne szereznem egy nagyobbat, vagy még egyet, mert hogy nem tudom feltenni az összes díszemet erre a kicsimre, ami valahol egy nagyon szomorú dolog. 
Ó, meg szereznem be kell szaloncukor kötözőket, mert minden egyes évben nézek a szaloncukrokra, hogy akkor ezeket hogy is hogy kötöztem meg tavaly? I have no memories for doing do this. Csak nézek, meg vakarom a fejem, hogy akkor ez mégis mi ez, hogy kell, és egyáltalán miért csináljuk ezt? Aztán persze rájövök, hogy miként kell, de hogy közben azért csak jobb lenne, hogyha ehhez a könnyebb utat választanám. Főleg, hogy van könnyebb út hozzájuk. Csak mindig elfelejtek venni. 

Jaj, meg amúgy hazaértem, és srácok, ez egy ÚT volt. Legalább annyira, mint ahogy ez a poszt lesz, mert természetesen egész decemberben írom. Azért majd a szokásos "ezek a jó dolgok történtek velem" összefoglalóm is érkezni, de az majd egy külön posztban. Mert ez így is lesz vagy hatezer szó. 
Back to the journey! 

Remélem nem hittétek el, hogy tényleg egyenesen visszatérek hozzá. Látjátok, ezért használok jegyzeteket az íráshoz, mert olyan isten nincs, hogy én épkézláb szöveget hozzak csak úgy össze a semmiből, ami ne úgy nézze ki, mint ökörpisa vágta közben. 
Sajnos, nem sajnos, kontextus is kell az egészhez, méghozzá az, hogy egyik kolléganőm, Vió, megkérdezte, hogy hazamegyek-e az ünnepekre, és ha igen, akkor esetleg tudnék-e neki segíteni. Én meg természetesen igent mondtam, mert hogy csak arról volt szó, hogy átveszek egy lámpát az eladótól itt Győrben, és felviszem neki Pestre. Mert ez így neki könnyű, nekem útba esik és igazából minden szépen és simán le van tudva. Odaadta a pénzt is, nyilván, hogy ki tudjam fizetni, meg a címet is megadta, és le lett beszélve minden mindenkivel. 

Ez az egész nagyon jó ötletnek indult, és igazából csak legyintettem mindenféle ellenszolgáltatásra, mert hát így, nekem nem fáradtság, ne idegesítsen ezekkel, ha egyszer úgyis útba esik, meg minden! 
Na, hát egész addig volt ez a nagylelkűség bennem, amíg rá nem jöttem arra, hogy az ajándékok is külön táskába lesznek - a lidliben vett mikulászsákban, ami egy indokolatlanul jópofa beruházás volt -, plusz a hátitáskám, amibe beletettem mindent, kivéve a konyhai cuccaimat, amiket teljesen elfelejtettem, pedig le akartam hozni a sütipecséteimet. 
És akkor az egész pakkal lejönni a harmadik emeletről, ami önmagában is egy tortúra volt, és egyelőre bele se akarok gondolni abba, hogy miként fogok visszavergődni. Aztán kijutni Kelenföldig, majd le Győrig, majd aztán Győrből kijutni az eladó címére, ami persze kint volt valahol, ahova csak egy darab busz ment. És maga a lámpa is olyan volt, hogy egy méteres állólámpa, szóval közlekedni vele enyhén szólva is agyfasz volt. De csak győri öreganyámig vittem, aztán majd onnan viszem fel Pestre, és itt is igazából csak az fáj a legjobban, hogy majd fel kell vinnem a harmadik emeletre. 
Nagyon fog fájni. 

Felkeltem hajnali hatkor, hogy mindennel végezzek, két embernek be tudtam csomagolni ajándékot is. Aztán igazából elegem is lett az egészből, főleg azért, mert hogy még rengeteg dolgom volt és úgy döntöttem, hogy majd falun. Falun azonban nincs csomagolópapír, csak ajándékzacskó, ami egyrészt nagyon praktikus és időkímélő, de másrészt én idén úgy benne vagyok az egész ajándékcsomagolásban! Nem mintha olyan szépen csinálnám, csak élvezem, és igazából ez nagyon sok mindennek a titka. 
Így azonban nem lettek becsomagolva az ajándékok, és igazából győri öreganyámnak még kész sincs, mert valami scrapbookot talált ki nekem anyám, és ahelyett, hogy ő megcsinálta volna, rámsózta, mert ez ilyen kreatív cucc, és én vagyok a kreatív. Vagy egyszerűen csak én vagyok az aki elintéz dolgokat, de igazából fogalmam nincs. 
Mondjuk így se sikerült megcsinálnom, mert hogy utolsó pillanatban érkezett meg, így hát most addig kell vele készen lennem, amíg meg nem érkezik. 
El nem tudom mondani, hogy MENNYIRE nincs kedvem semmiféle kreatív energiát belefektetni abba az ajándékba, mert hogy egyáltalán nem kedvelem győri öreganyámat. És ez még csak egy nagyon enyhe jelző. 

Azonban akárhogy nézem, itthon leszek 28.-ig, ami nem tudom mikor és milyen elmebajos állapotban tűnt jó ötletnek, vagy hogy milyen pokolbéli fajzat szállt meg, de erősen bánom. Az azonban fix, hogy lesz időm gyakorolni az önmagamért való kiállást, meg a határaim meghúzását, meg csupa ilyen hasznos dolgot, ami szükséges az élethez, viszont iszonyatosan le fog szívni mentálisan. 
Azonban úgy döntöttem, hogy idén én akkor is boldog karácsonyt fogok tartani, mert az ő érzelmi állapotuk nem az én problémám és hát az ünnep úgyis bennem van. Ha valamire megtanított az összes karácsonyi film, akkor az ez. 

Plusz a barátaimnak már sikerült egy-két ajándékkal és meglepetéssel kedveskednem, úgyhogy megvolt az ünnepi hangulat is. Idén voltam Mikulás is! Ami egy nagyon szép gondolat volt, egészen addig, amíg nem kellett a szakadó esőben róni az utakat. Mert hát természetesen mikor máskor kellett leszakadnia az égnek, mint azon a napon? És hát persze úgy voltam vele, hogy óóó, hát mindenki, akihez terveztem menni, csak öt perc sétára lakik bármilyen buszmegállótól, hála az égnek, simán elérek mindent, nem lesz nagyon gond!

Aha.
Aha.
Ahogy a művelt angol mondja: The risk was calculated, but man, I'm bad at math. 
Hát én úgy, de úgy szarrá áztam már az első körben, de úgy, hogy két kádnyi fürdővizet ki lehetett volna csavarni belőlem. De hát értitek, mi ez nekem? Ha már elterveztem, végig csinálom, majd megszáradok a buszon. 
Remélem érzitek, hogy ez igy mennyire iszonyatosan ironikus hülyeség, de hát akkor egy nagyon legit gondolat volt. 
Mena felajánlotta, hogy akkor elvisz engem, mert úgyis autóval volt a bárhol is, elvisz szívesen. Először azt mondtam, hogy nem, de aztán azért csak beláttam, hogy ez így mégse olyan hülye ötlet, és Békától már Mena vitt tovább, így mindenkinek sikerült eljuttatnom azt, amit szerettem volna.
És bár szarrá áztam, illetve tízre értem haza - mert természetesen munka után mentem - de volt egy fuvarom, és az emberek örültek a dolgoknak. 
Ez igazából onnan jött, hogy nekem hiányzott az, hogy december hetedikén reggel találjak valami csokit a csizmámban, úgyhogy úgy döntöttem, hogyha már én nem kaphatok meglepit, akkor én adok másoknak, hiszen ez is pontosan olyan jó dolog!

Csak néhány embert választottam ki, mert hát én is tudtam, hogy először csinálom ezt, és munka után megyek úgyhogy ennyi eszem még volt, de annyi már nem, hogy elsőre lecsapjak a fuvarra. 
Szóval ha jövőre csinálok egy ilyet, akkor eleve úgy indulok neki, hogy fuvarral, mert szép, szép, hogy ilyen jó a tömegközlekedés Budapesten - Kálid Artúr áldja meg az éjszakai buszokat -, de hogy egy ilyen akcióhoz kell azért egy sofőr, már csak azért is, hogy hamarabb végezzek. 
Ki hinné, hogy a várakozási időt joggal hívják várakozási időnek. 
Mert természetesen már bennem van, hogy jövőre azért csak több emberhez mennék ki, mert hát na, élveztem a dolgot. Az elázást nem, meg a hideget se nagyon, de azt igen, hogy adhattam a barátaimnak, és örömet okozhattam nekik. Főleg mivel úgy érzem, hogy szavaimmal nem nagyon tudom átadni, hogy mennyire szeretem őket, de dolgokkal igen. 
De azért jövőre beszervezek egy sofőrt. Vagy veszek ki szabadnapot, ahogy majd alakul. Kár ennyire előre tervezni, főleg, hogy még ennek a karácsonynak sincs még vége. 

Viszont már megkaptam az összes névnapi köszöntést, holott Minden Egyes Alkalommal elmondom, hogy nem ünneplem. És ők minden egyes alkalommal megsértődnek, hogy miért nem, miközben meg csak simán el is lehetne fogadni, hogy ezt én így nem akarom, de hát nem tudom, ők akarnak lenni a főnökök, vagy csak erőfitogtatás, vagy mi is ez igazából. Én meg csak simán nem akarom ünnepelni. 

Aztán ezt majd meg fogom oldani egy névváltoztatással, amit majd jövőre megcsinálok, de tényleg, és azt a névnapot bezzeg majd tartani fogom. És ezt nekik is megmondom, ami természetesen fel fogja bosszantani őket az egekig, és simán benne van a pakliban, hogy ezt se fogják figyelembe venni, de Nem Érdekel. Akkor is én nyerem ezt a játszmát. 

Nos, azt hiszem, hogy kell ez a poszt túl hosszú lenni, és már nem nagyon tudok mit hozzátenni, szóval kiengedem a nagyvilágba, élvezzétek!

Az Erő legyen veletek! Legyenek békések és nyugodtak az ünnepek számotokra, kevés veszekedést, sok finom kaját, szép ajándékokat és boldogabb új évet! 

Ui.: Eszembe jutott, hogy van blueskyom, szóval majd használni is fogom!