Szigorúan Nyilvános

Első és legfontosabb bejelentenivalóm, hogy: MEGNYERTEM A NANOT! HARMADSZORRA IS! RÁADÁSUL LETT EGY KÉSZ SZTORIM, AMIRE MÉG NEM NÉZTEM RÁ, DE KÉSZEN VAN! ÉS OLVASTÁK! SZÓVAL ROHADT MENŐ VAGYOK! Igen, ez a Kalandzónámra vonatkozik, ami amúgy szerintem messze nem lett olyan, amilyennek szerettem volna, de hát nem nagyon volt időm szerkeszteni, mert jóformán csak írni volt időm. Mondjuk ennek kicsit ellentmondott, hogy a TGIO-n Mena leült és egybe végigolvasta az egészet. És így többen is mondták, hogy van stílusom, amit megint igencsak nehéz elhinnem, de dolgozom rajta. Mármint azon, hogy elhiggyem, a stílusom az így, az nem tudom, hogy történik, csak leírok szavakat egymás után.

Nem tudom, hogy mennyire állja meg a helyét ez a mondat, amikor mindjárt itt van a nyakunkon, de már csak ez marad. A héten már kitör a november, azaz a NaNoWriMo, és már alig várom! Még az izgatottság dolgozik bennem és nem a teljes pánik, hogy az egész hónapot elbasztam a lelkivilágom hímezgetésére, és alig van plotom. Jó, nincs annyira okom nyavalyogni, mert a Kalandzónám az rendben van, és a buzi  táltosaimnak is vágom, hogy mit akarok, meg merre, szóval ha véletlen ki is fogynék az előre megírt plotból, akkor is tudom, hogy merre és hogyan akarom továbbvinni, úgyhogy ez annyira nem lesz gond.

El se hiszitek, hogy mennyire vártam már ezt az évszakot. Végre tudok aludni, lélegezni, létezni anélkül, hogy egy sütőben sercegő szalonnára emlékeztetném magam és mindenki mást is. Plusz hordhatok hosszúnadrágot, meg bakancsot anélkül, hogy megsülnék bennük, és egyáltalán sokkal komfortosabban érzem magam ilyen időben. Meg az életemben is kezd kialakulni végre valami. Sikerült eljönnöm az ingatlanos cégtől, egy hónap után, ami gyakorlatilag a próbaidő volt, és most egy gyárnál dolgozom. Amitől természetesen az összes létező rokonom kiakadt, az öcsémet kivéve, én meg hallgathattam a sopánkodó kórust. Főleg az „Ezért tanultál?” hangzott el nagyon sokszor, de már nem megyek bele ebbe a vitákba, mert felesleges. Annál is inkább, mert én elég energiát áldoztam arra, hogy megértsem őket, és elfogadjam, és megpróbáljam elfogadtatni magam, szóval most csinálom azt, amit már eddig is kellett volna: Ignorálom őket. Huszonhat év azt hiszem elég lehetett volna elfogadni ezt, de ha nem megy ...

Maradjunk annyiban, hogy címadásban rettenetesen rossz vagyok, és ha nem adhatok valami hosszú és némileg homályos címet, akkor már meg is buktam benne. Oké, a mondatcímeim se biztos, hogy jók, de legalább elviselhetőek. Szerintem. Meg totál tanácstalan is vagyok, hogy milyen címet adjak egy blogbejegyzésnek, úgyhogy azért születnek ilyenek. Mert egy idő után simán adhatnám ugyanazt az összesnek, amit meg azért el akarok kerülni. Mondjuk most eszembe jutott, hogy azért a klisévadászatot kezdhetném a blogbejegyzéseimnél, mert szerintem a legtöbb ugyanúgy kezdődik. Evvan fiaim, az eredetiségemet ellődözöm az írásaimra. Egyszer majd biztos kitalálom, hogy miként legyek itt is eredeti, de az nem most lesz. Ellenben a munkahely váltásom már nagyon is közel van. Már csak három napot dolgozom a Postán, és ezt soha nem hittem volna, hogy leírhatom ide. Meg is vagyok rémülve, ami azt illeti, bár nálam az egzisztenciális bizonytalanság már szerves részem. Fogalmam sincs hogy fog menni, m...

Na, aki szemfüles, észrevehette, hogy kerülnek fel érdemi írások is az oldalra. Amire rohadt büszke vagyok, annak ellenére, hogy mindegyikben lehet hibákat találni, mert még mindig nem tudom a nyelvtani szabályokat, azért. Bár Lara felajánlotta, hogy segít, és már bétázott is nekem, szóval rendben lesz ez a része is, főleg ha oda jutok, hogy ki is javítsam a szöveget. Amúgy most azon filózom, hogy kéne nekem ilyen külön jegyzetfüzet a nyelvtani szabályokhoz, mert bár van egy kis helyesírási zsebkönyvem, de hát az mégse az igazi. Na, majd még meglátom. A lényeg, hogy írok, és élvezem, hogy írok, és szerintem egész jó kis sztorikat hozok, mármint itt már az is jó, hogy írok. És nem csak írok, hanem be is fejezem, ami lássuk be, hogy a trükkösebb része a dolgoknak. Most a discord cseten van ez a Vetésforgó cucc, aminek ugye mindig van egy kulcsmondata, meg meg van adva a hossz, hogy meddig kell rá írni, és ez tök hasznos, mert motivál. Igaz, hogy a szóhatárt eddig csak egyszer siker...

Azt hiszem ideje lesz beleállnom, hogy valójában csak személyes naplónak használom ezt a blogot, és ennek megfelelően átalakíthatnám az egészet. A fanfices korszakom határozottan mögöttem maradt, vagy egyszerűen csak feltettem a polcra pihenni, de akárhogy is, valamit ki kell találnom, hogy kicsit kényelmesebbé tegyem, és az esetleges idetévedők se essenek abba a hibába, hogy ez még egy fanfices blog. Vagy netalántán bármi vállalható megjelenik rajta a személyes nyavalygásomon kívül. Hmmm... ezen határozottan el kell gondolkodnom, hogy mit rakjak hova, meg hogy miként maradjanak meg az írásaim, mert hát azokra azért mégiscsak büszke vagyok, meg nem nagyon akarom őket leszedni. Csak valahogy át kell variálnom, ennyi az egész. Mert azért a blog megmarad. Szeretem kiüvöltözni magam a netre, még akkor is ha ez senkit nem érdekel. Engem megnyugtat és segít, és ez a lényeg. Amúgy persze mehetnék én is véleményezni másokhoz, mint pár éve, vagy akár elővehetném azt a projektet, hogy ...

Szóval akkor megpróbálkozok azzal, hogy napi lebontásban írom meg a posztot, és akkor biztos minden benne lesz, amit akarok, ráadásul azzal se kell vacakolnom, hogy nem összefüggő a szöveg. Hétfő Nos, ez még nem volt annyira rossz nap, attól eltekintve, hogy lett egy kicsi hiányom, de ma mindenkinek volt hiánya. Szerintem mindenki annyira megörült, hogy nincs Timike, hogy senki nem figyelt oda kellően a munkára, mert végre nem kellett minden idegszáladdal arra koncentrálnod, hogy kizárd. Úgy fest, hogy ennek is van hátránya, vagy csak szimplán volt valami a levegőben. Akárhogy is, annyira nem volt vészes, bár az igazi káosz majd csak holnap kezdődik. Két állásinterjú, ráadásul két egymástól kurva messzire eső helyen, és akkor nekem még be is kell érnem dolgozni. De ha a holnapit túlélem, akkor gyakorlatilag már jó vagyok. Mondjuk nagyon örülnék, ha már felvennének valahova, mert kezd egy kicsit csömöröm lenni, hogy én keresek, küldözgetek, valahova visszahívnak, aztán amel...