Szigorúan Nyilvános

Helló kölkök! Na, akkor most már ideje lesz elmagyarázni, hogy hova és miért és minek tűntem el ennyire. Szokásomhoz híven ez káoszos és hosszú lesz, szóval mindenki így készüljön fel rá. Mert hát miért is tudnám, hogy hol akarom kezdeni? Az túl egyszerű lenne, úgyhogy most kezdem a legfrissebb emlékkel, aztán majd meglássuk, hogy hova lyukadunk ki. Izgalmas lesz, vágjunk is bele! Elsőként lefutott a con és amilyen pocsékul indult, olyan jó lett a vége. Igazából az a szombati Sherlock csapat cosplay, nos, az nem várt nehézségekkel startolt, és küzdött olyan csapatszinten, de aztán a nap végére sikerült kicsit felszívnunk magunkat és lettek fényképek is. Jó, igazából nem tudom mire számítottam úgy, hogy se jávorom, se Kisze nem aludt úgy köbö semmit, mert még a cp-ken dolgoztak, plusz nekem is volt egy momentem, amikor táskaörzés közben nemes egyszerűséggel bealudtam. Úgyhogy tudjuk be az összes kellemetlenséget az alváshiánynak, a faszkodós időjárásnak, és lépjünk túl rajta...

Már megint nem friss, már megint semmi olyan, ami értékelhető, csak a magyarázatom, hogy miért nem azt hozom, amit kéne. Gondolom már biztos a könyökötökön jön ki, hogy mindig csak magyarázok, meg mentegetőzök, ahelyett, hogy most már valami ficit, vagy egyebet mutatnék fel! Mondjuk azon egyszerű okból kifolyólag sem tudok hozni, hogy még nincs kész, és bár minél hamarabb jó lenne, ha végre ötről a hatra jutnék, sajnos ez nem megy ilyen könnyen. Egyrészt a munka miatt, ami még jobban leszív, mert most már levelet is veszek fel. Nem annyira vészes, csak inkább ez is az, hogy sok és sietned kell. Jah meg az a sok paraszt ügyfél, akinek nem szólhatsz vissza, mert Ügyfél. Komolyan, nem tudom, hogy nem lehet minimális megértést mutatni az ablak mögött ülő iránt, főleg úgy, hogy mi igazából megint a legkisebb fogaskerekek vagyunk. Oké, ez ritkán fordul elő, de azért akkor se esik jól. Ezért van az, hogy én inkább automatázok amikor csak lehet, mert így biztos nem leszek én a tapló ü...

Hát, papuskák, azt se tudom, hogy hol kezdjem. Igen, megint jól eltűntem, tudom, és már megint csak egy blogposztot tudok felhozni a mentségemre. Elég sok minden történt velem, ami miatt nem tudtam hamarabb jelentkezni. Meglehet kissé klisésnek tartjátok már azt, hogy mindig a körülményekre fogok mindent, de ha egyszer így van? Az élet egy nagy kliséhalmaz, higgyjétek el. Először is ott van a munka, ami rohadt fárasztó. Nem fizikailag, hanem mentálisan. Rengeteg ember fordul meg a postán, és mivel pénzzel is dolgozom, ezért nagyon jelen kell lenni fejben, ami azért jól kiszívja az ember erejét. Szóval skacok, soha ne ítéljetek meg egy munkát pusztán abból a szempontból, hogy ülő vagy álló. Mert egy ülőmunka is lehet kimeritő, és egy álló is laza. Én meg rohadtul utálom, hogyha az alapján van könnyűnek bélyegezve egy munka, hogy ülő. Én is ülök, mégis úgy kiszipolyoz! Péntekre már sírni tudnék a kimerültségtől. Persze, lehet van olyan ember, aki ezt könnyedén bírná, de én n...

Észrevettétek, hogy mennyi v betű szerepel a címeimben mostanában? Mert én igen. Lehet, hogy ez egy égi jel arra, hogy ujra meg kéne nézni a V mint Vendettát. Igen, megint eltüntem, megint nem azt csinálom, amit kéne, és mélyen sajnálom, hogy annyi aktivitást mutatok, mint egy sült hal. Elhiszem, hogy úgy tűnhet, hogy nem foglalkozom eleget a követőimmel, meg a blogommal, és ebben ott van az igazság, hogy korántsem tudok annyit veletek lenni, amennyit megérdemelnétek. Nagyon, nagyon, nagyon hálás vagyok annak a negyvenkét embernek, aki feliratkozott, mert úgy érezték, hogy érdemes követni ezt a rakás szerencsétlenséget. Valamit azoknak is, akik néha-néha bekukkantanak, mert hát miattatok érdemes csinálni. Egy művész a közönség által lesz művész, hogy vannak olyanok, akik kiváncsiak a munkásságára, arra, hogy mit ad magából, a gondolataiból, a véleményéből. Mert lehet az asztalfióknak alkotni, én is voltam így, de egy idő után kell, hogy mások lássák és elmondják, nekik mit a...

Az a nagy helyzet, hogy már vagy ötször belekezdtem egy afféle összegző posztba, de egyszer nem jutottam a végére, ráadásul aktualitását is elvesztették, szóval szerintem már soha nem fogjátok megtudni, hogyan éltem meg a költözést. Talán nem is baj, úgyis indokolatlanul nyálas lett volna. A másik kálváriam azok a papírok voltak. Fuh...nem tudom, hogy el akarom-e mesélni, mert per pillanat nem is akarok gondolni rájuk. Legyen elég annyi, hogy az első héten rendesen kijött rajtam a szorongás, meg a többi, ami valahol teljesen normális, de ettől még kurva szar volt. Egyedül Trudykának kívánom, senki másnak. Nem tudom ki ismeri közületek az Asterix tizenkét próbáját, de aki nem menjen, és nézze meg, szórakoztató egy régivágású rajzfilm. Aki meg igen, az idézze fel magában azt, amikor Asterixnek az A38-s igazolványt kellett előkerítenie. Nah, én is ugyanígy voltam a kilépőpapírjaimmal. Persze, azért jó is akadt a heteimben, például találkoztam Alexel, akiről még sztem nem...

Nos, mint azt már mondtam, áthelyeztem a székhelyem a fővárosba. Erről majd lesz egy külön poszt, hogy én hogy éltem meg az utazást, a környezetváltást, az idegen terepet, a pánikot... Az hosszú lesz, és még kész sincs, de helyette van egy ilyen blogos díj. Tudjátok, ez így körbe-körbe röpköd bumerángként, csak én úgy döntöttem, hogy kicsit kiszállok és most támadt újra kedvem hozzá. A végén pedig pofázok arról, hogy mi jön, mi nem, meg a szokásos. Reiner erre csak a fejét szokta csóválni, mert tudja, hogy a végtelenségig tudok pofázni az írásról. Az írás helyett. Nah, de vágjunk is bele! Az első díjat nagyon köszönöm egyetlen Mademnek, aki anno bemutatott a Gravity Fallsnak, meg a HH-nak és hát hogy így egyszercsak lett egy squadunk. :3 A másikat pedig Larának, akinek sikerült elérnie azt, hogy legyen shippem a Pál utcai fiúkból. Nagy szó ez hölgyeim és nyulaim! Meg amugy is, amilyen halál laza stílusa van, bőven megérdemli az imádatot! 1. Hogy vagy mostanában? :) He...