Mondjuk azon egyszerű okból kifolyólag sem tudok hozni, hogy még nincs kész, és bár minél hamarabb jó lenne, ha végre ötről a hatra jutnék, sajnos ez nem megy ilyen könnyen. Egyrészt a munka miatt, ami még jobban leszív, mert most már levelet is veszek fel. Nem annyira vészes, csak inkább ez is az, hogy sok és sietned kell. Jah meg az a sok paraszt ügyfél, akinek nem szólhatsz vissza, mert Ügyfél. Komolyan, nem tudom, hogy nem lehet minimális megértést mutatni az ablak mögött ülő iránt, főleg úgy, hogy mi igazából megint a legkisebb fogaskerekek vagyunk. Oké, ez ritkán fordul elő, de azért akkor se esik jól.
Ezért van az, hogy én inkább automatázok amikor csak lehet, mert így biztos nem leszek én a tapló ügyfél az ablaknál.
Ott tartom, hogy most már leveleket is veszek fel, ami bonyolultabb, mint a csekk, de ami engem nagyon idegesít, hogy úgy akarja Gyöngyike, hogy gyors legyek, hogy semmi rutinom nincs. Így pedig ha olyan gyorsan csinálnám, ahogy ő gondolja, akkor csak kapkodnék és elbasznám, amivel meg csak plusz munkát csinálnék. Úgyhogy miért baj az, ha először meg akarom érteni, hogy mit miért és hogyan csinálok, majd onnan felhozni magam? Nem értem. Plusz sose lesz valami villámkezem, sajnálom, Amúgy kétlem, hogy vissza tudna emlékezni arra, hogy egykor ő is volt kezdő és neki se ment gyorsan, mert olyan a személyiségtipusa.
Jahj, de nincs szerencsém nekem a Gyöngyikkel.
Ami pedig csak még furábbá teszi, hogy amúgy dícsér. És nem tudom azért, mert tényleg meg van elégedve velem, vagy ez valamiféle jelzés, hogy csináljam jobban. Nem értem gyerekek, nem értem....
Amúgy maga a munka már kicsit jobban megy, most már nagyjából rálátok mindenre, levelezek is, úgyhogy igy már nem pánikolok annyira, de gyerekek, hogy mennyi hülye van! Egyszer el is mesélem, hogy mennyi, mert a Postára aztán tényleg odatéved mindenféle népség és ez hol nagyon vicces, hol pedig mérhetetlenül irritáló. Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennék kevésbé fáradt.
Az a baj, hogy egyszerűen nem tudok normálisan feltöltődni, mert mindig akar tőlem valaki valamit. A legjobb az lenne, ha három napra csak annyi netet használnék, ami zenehallgatáshoz, meg kutatómunkához szükséges és mellette olvasnék meg írnék. Teljesen és tökéletesen egyedül, mert bármennyire is függök a barátaimtól, néha nagyon jó lenne minden lelkiismeretfurdalás nélkül kilőni a chatet és csak merengeni, gondolkodni, alkotni vagy épp semmit se csinálni.
De sajnos képtelenség ezt megcsinálni, mert mindig vannak körülöttem olyanok akik akarnak tőlem valamit.
A másik megoldás az lenne, ha végre Nienorommal sikerülne összehozni egy pár napos hétvégét, mert akkor alapból ki van lőve a közösségi média, és beszélgetünk mindenféléről, meg főzünk, iszogatunk, ha úgy van, alszunk, egyszóval töltődünk. De sajnos neki is zajlik az élet.
Úgyhogy még kicsit a hattyú halálát játszom, de szerintem azt fogom tenni, hogy pár napra elhagyom a social mediát.
Legalább ott ne zargasson most senki, amíg meg nem találom magam. Ez ugyan nem az igazi, de a kevés is több, mint a semmi.
Update: kipróbáltam, de nem igazán jött be. De lehet, hogy csak azért, mert előre bejelentettem mindenkinek, hogy most eltünök
Meg talán így könnyebben tudok majd arra koncentálni, amire kell, például hsz-k. Tudom, hogy istentelenül el vagyok velük havazva, és nem ez mostanában fog változni. Bár lehet, hogy a hosszú hétvégéből rászánok egy egész napot, még elválik. Nyugi gyerekek, elfelejtve nincs, és egy hozzászólás úgyse jöhet rosszkor. Vagy ne magamból induljak ki?
Mindegy, érkeznek, amikor érkeznek és majd az illető szerzővel is igyekszem ezt tudatni, hogy tudjon róla.
Meg a blogaimat is rendbe kell vágnom, de hogy ezt mióta mondogatom? Jó rég óta, de már erre is sort kerítek. Először is kiteszem a cseréket, mert az a biztos, aztán valamit kezdenem kéne a bemutatkozásom menüpontjával is, mert per pillanat az nem mutat sehova, és ez már rohadtul zavar. Nem mintha tudnék bemutatkozást írni, csak úgy dukál, hogy legyen.
A Könyvturira kellenek ajánlók, és ami még friss élmény az a Hollóember, nem röhög, meg a Barátságos óriás. Ez így pont semlegesre jön ki, mert a Hollóembernek amilyen botrányos a borítója olyan fasza történetet tartogat, és fontosnak tartom, hogy magyar kortársakkal is foglalkozzunk, mert rohadtul megéri.
A Barátságos óriás pedig egy vesszőfutás, mert elvett két órát az életemből, amit már soha nem kapok vissza... Pocsék, én mondom nektek, pocsék. És ez még egy szelíd jelző rá.
A többire pedig még kitalálom. Szerintem a wordpressre felmegy a "Valóság az, ami megtörtént" első fejezete, hogy egy kis reklámalapot szolgáltassak magamnak. Amúgy csak azért nem mentem wattpadra, mert nem voltam hajlandó besározni a lábamat Mordor mocsarával. És ezek után se akarok, előbb publikálok Ao3-n, mint a wattpadon.
Ha pedig már "Valóság az..." akkor örömmel hirdetem, hogy kész vagyok a sztorinak úgy a negyven százalékával. Jó, a kész, az kicsit túlzás, mert még át kell néznem párszor, hogy minden pontosan úgy legyen, ahogy én akarom és azt az érzelmet közvetítse, amit közvetítenie kell. Ezért is írom ilyen rohadt lassan, mert abszolút ismeretlen terepen járok. Mármint úgy ismeretlen, hogy nagyon érzelemközpontú az egész, míg én inkább a cselekményt kedvelem, és most végig úgy érzem magam, mintha egy kötéltáncos lennék, akit elfelejtettek kikötni és még csak védőhálóm sincs, elég hát egy rossz lépés a szörnyethaláshoz.
Azért persze megy ez nekem és hozni is fogom, csak még meg kell találnom az ideális egyensúlyt a pihentetés és a halogatás között, mert az még nem mindig sikerül. Most mondjuk szerintem a halogatás van képben, sajnos, úgyhogy nem is igérgetek semmit.
Illetve dehogyisnem! Vért, könnyeket és fájdalmat, mert olyan végjátékkal készülök nektek! Csak jussunk el odáig.
Óh és van már rá egy bétám, mert rájöttem, hogy ilyen léptékű műnél fel kell adnom az elveimet és szerezni valakit, aki visszamenőleg is átfutja a ficit, és szól, hogy mire figyeljek és mit javítsak. Rendes srác, rossz szavam nincs rá, csak hát a jávoromhoz képest mindenki olyan puha kritikus és vigyáz rám, mintha himestojás lennék, amire az égadta egy világon semmi szükség. Tökéletesen tudom fogadni a normálisan megfogalmazott és építő jellegű kritikát és ezért is ezer hála jávoromnak. Annak ellenére, hogy mindig van bennem egy alap idegesség, ami mindenkiben benne lehet, ha kritikus szemek vizslatják a művét, én iszonyatosan hálás vagyok neki, mert ha egyszer tudok olyat írni, amire ő is azt mondja, hogy ez igen, akkor joggal leszek büszke magamra. Addig nem igazán.
És nem afféle önbizalomhiány miatt, hanem azért mert a művészet közönség nélkül nem művészet és ha én magam miatt írnék, akkor abból nem hiszem, hogy lenne bármi is. Ezért aztán mindig elképzelem, hogy másoknak ez hogy tetszene, vagy hogy mit reagálna rá, és ez segít át a kezdeti szakaszon. Úgyhogy ha az előre elképzelt reakció bejön annál jobb visszaigazolás nem is kell.
Ezenfelül pedig van nektek egy nagyon jó tanácsom. Ha van valaki, akárki, mindegy ki, aki egyszerre szereti és tiszteli a munkásságodat annyira, hogy felhívja a figyelmed a hibáidra, akkor azt az embert ha kell vaslánccal kötözd magadhoz és becsüld meg alaposan.
Komolyan beszélek, mert te is így fogsz a legtöbbet fejlődni és tanulni és így még azt sem fogod elfelejteni, hogy hol kezdted és mennyi tanulnivalód van még. Úgyhogy nagyon szeressétek és tiszteljétek azt aki normálisan, köntörfalazás nélkül, emberi hangnemben megmondja, hogy mit csinál rosszul és hisz benned annyira, hogy tudja ezeket ki fogod javítani.
Azt hiszem elmondtam azt, amit ezzel el akartam mondani, szóval jöjjön az én kedvenc részem, amikor beszélhetek az írásról, meg a terveimről!
Azt már tudjátok, hogy mi van a crossoveremmel, de miket tervezgetek ezen felül?
Nos, pályázatra saját anyagokat, mert egyrészt felháborító, hogy mennyire nincs leírva egyetlen régi és jó ötletem se, másrészt pedig találtam egy rakat nagyon jó pályázatot, amikre muszáj leszek rohadtul összekapni magam.
Eleddig ez nem nagyon sikerült, mert megint az a kacifántos helyzet van, hogy vagy időm van, van energiám, esetleg ötletem. A három együtt rohadt ritkán áll össze, de megoldom én ezt!
Arról pedig nem beszélünk, hogy a pünkösdöt a heverészésre basztam el, mert valahogy fel kell töltődni! Igyekszem magamhoz türelmes lenni, hiszen a szellemnek is kellenek üresjáratok olykor-olykor.
Jó, jó, abbahagytam és komolyra fordítom a szót, és megyek sorba a pályázatokkal, hogy miket akarok írni, és azt mikorra kéne produkálni.
Június 30.-án jár le a Magyar Irodalmi Ház egy kötetlen témájú novelláskötete, amit főleg és elsősorban a megjelenés miatt akarok megpályázni. Nos, azt hiszem oda vagy a "Túl tökéletes"-t fogom megírni, vagy beküldöm azt, ami már amúgy is készen van, és egy másik pályázatba már nem fért be. Lehet átpofoztatom valakivel és akkor azzal kicsit kevesebb gondom lesz. De még meglátom.
A "Túl tökéletes" amúgy egy urban fantasyba csomagolt valláskritika, és ez némi magyarázatra szorul. Ugyanis négy éve, körülbelül négy, kitaláltam egy meleg nyári hajnalon egy novelláskötetet, amiben mindegyik novella egy-egy fricska lett volna a társadalomnak, mert nem titkoltan szeretek polgárokat pukkasztani. Nos, ez nyilvánvalóan ebbe a formába nem fog elkészülni, de nekem ilyenkor könnyű dolgom van, mert előkapok egy nagyjából passzoló ötletet és megírom. Bár ha őszinte akarok lenni, akkor ez az első, amire ebből írok, és ráadásul a nyitó novellának is terveztem.
A történet röviden annyi, hogy van egy szépségiparos, akinek a termékei kezdenek kifutni a divatból. A férfi mindent megtesz, hogy életben tartsa a céget, amihez nem szégyell semmilyen eszközt bevetni, így hát amikor véletlenül foglyul ejt egy angyalt, azonnal azon kezd el töprengeni, hogy miként vethetné alá a céljainak. Végül lecsapolja a vérét és belekeveri egy arckrémbe, amitől az emberek szemmel láthatóan szebbek lesznek. Igen ám, de ennek nem várt következményei lesznek, főleg úgy, hogy a cégigiazgató kamasz lánya ellopott egy keveset a teszttermékből. Az emberek lassan egyre szebbek lesznek és egyre kevesebb lesz az árnyék, szó szerint.
Ennek a sztorinak az üzenete valami olyasmi lenne, hogy az ember soha nem lehet tökéletes, mert önmagában tökéletlen és ha mégis megpróbálja elérni akkor annak csúfos kudarc lesz a vége.
Aztán van egy verspályázat, amire nem tudom, hogy mit fogok beküldeni, mert a megírtak közül semmi nem igazán tartozik bele a jeligébe, szóval írnom kell egy újat. Amihez viszont csend és egyedüllét is szükségeltetik, amit meg aztán még úgyse kapok meg. Lehet, hogy majd leténfergek este a parkba, ott senki nem zavar és költök valamit a nyárról.
Mert hogy a nyár az egyik kulcsszó. Érdekes lesz, de hát a kihívások erről szólnak.
Ő pedig július 30.-án ér véget, arra kell összekaparnom.
A következő pedig egy novellapályázat, amire egy nagyon jót kell villantanom, valami valóban egyedi hangvételűt és ütőset, mert nagyon pénzdíjas, Milliós nagyságrendűen pénzdíjas, szóval alaposan fel kell kötnöm a gatyámat, hogy valami olyat küldjek be, amire még annyira se számítanak, mint a spanyol inkvizicióra mert olyan egyedi.
Hjaj, szeptember harmincadikáig kell összeszednem magam, úgyhogy erre van időm, de nem szabad elengednem magam, mert ha azt akarom, hogy valóban ütős legyen, akkor legalább egyszer pihentetnem kell és minimum két bétával átnézetni.
De még azt se tudom, hogy mit írjak rá!
Oké, ezzel kapcsolatban még párszor be kell vernem a fejem a falba. Addig is igyekszem magammal elhitetni, hogy van saját stílusom.
Óh és van egy regénypályázat szintén milliós pénzdíjjal, de arra legalább tudom, hogy mit akarok összehozni, csak az se olyan laza és menő, mint amilyennek lennie kéne. Egyedül a címe az, amivel meg vagyok elégedve: Én a lázadókkal vagyok!
Nos, ennyit a saját írásokról, következzenek a ficik, amikből nincs akkora felhozatal, mint bárki is gondolná. Nem tudom miért alakult így, de most mind fogadjuk ezt el.
Amivel elsősorban foglalkozni akarok majd az a sci-fi SPN AU-m, mert egyszerűen túl sok munkát öltem bele ahhoz, hogy ne írjam meg, és gyerekek ígérem, hogy nagyon laza és menő lesz, és koherens és még karakteríveket is tervezek bele.
Csak még mindig annyi nyitott kérdésem van, még magában a világ kialakításában is, hogy ez se holnap fog érkezni. De megírom, hiába zártam le végleg magamban a sorozattal való kapcsolatom. De erről majd a poszt végén.
Aztán erősen érlelődik egy Doctor Who/Gravity Falls, egyrészt mert konstans képtelen vagyok egy fandomon belül gondolkodni, másrészt pedig én nagyon élem a Mabel/Bill párost. Ne, ne is kérdezzétek, úgysem tudnék rá magyarázatot adni. A másik pedig, hogy nagyon látom magam előtt, ahogy a Doctor, szigorúan a tizenkettedik, áll a Bill által megszállt Mabel előtt és így a lángoló tekintetével közli Billel, hogy nem fog veszni hagyni senkit.
Sajnos ennél több nincs meg, pedig az az imádat amit én Capaldi iránt érzek! Nekem Eccleston volt az első Doktorom, és mindig is ő lesz, de Peter KingOfFuckingEverything Capaldi ő sajnos nem hogy kilóra megvett, de kiporciózott és el is adott. Annyira eszméletlenül zseniálisan játszik, mintha már a túlvilági életéért is játszana, annyi tűz és lendület sugárzik belőle, olyan profizmussal kezeli a szerepét! És ami a legszebb az egészben, hogy végre, VÉGRE, kapott egy méltó évadot, companiont, úgyhogy tényleg a fanszívem már ezermillió darabokra tört miatta.
Meg amiatt is, hogy sokan, akik eddig nézték, most azért nem nézik, mert öreg... Már bocsánat, de egy KÉTEZER ÉVES TIMELORDRÓL BESZÉLÜNK!
Fuh, bocsánat, de nagyon fel tud baszni, amikor ilyen ok nélkül okokra fognak valamit, mert Capaldi az Atyaúristen, és még ha nem is érzi magának valónak a Doktorát, akkor legalább azt mondaná! Nem azt, hogy: Öreg...
Abbahagyom, mert komolyan ideggörcsöt kapok.
Huh, lassan befejezem ezt a posztot, amit amúgy lassan már egy hete írok, és semmi érdemleges nincs benne. Nem baj a következőbe se lesz :D
Legyetek rosszak!
U.I: Az albis élet is megérne egy misét :"D ÉS tudom, hogy akartam még valamiről beszélni, de elfelejtettem, szóval nem beszéltem
Ezért van az, hogy én inkább automatázok amikor csak lehet, mert így biztos nem leszek én a tapló ügyfél az ablaknál.
Ott tartom, hogy most már leveleket is veszek fel, ami bonyolultabb, mint a csekk, de ami engem nagyon idegesít, hogy úgy akarja Gyöngyike, hogy gyors legyek, hogy semmi rutinom nincs. Így pedig ha olyan gyorsan csinálnám, ahogy ő gondolja, akkor csak kapkodnék és elbasznám, amivel meg csak plusz munkát csinálnék. Úgyhogy miért baj az, ha először meg akarom érteni, hogy mit miért és hogyan csinálok, majd onnan felhozni magam? Nem értem. Plusz sose lesz valami villámkezem, sajnálom, Amúgy kétlem, hogy vissza tudna emlékezni arra, hogy egykor ő is volt kezdő és neki se ment gyorsan, mert olyan a személyiségtipusa.
Jahj, de nincs szerencsém nekem a Gyöngyikkel.
Ami pedig csak még furábbá teszi, hogy amúgy dícsér. És nem tudom azért, mert tényleg meg van elégedve velem, vagy ez valamiféle jelzés, hogy csináljam jobban. Nem értem gyerekek, nem értem....
Az a baj, hogy egyszerűen nem tudok normálisan feltöltődni, mert mindig akar tőlem valaki valamit. A legjobb az lenne, ha három napra csak annyi netet használnék, ami zenehallgatáshoz, meg kutatómunkához szükséges és mellette olvasnék meg írnék. Teljesen és tökéletesen egyedül, mert bármennyire is függök a barátaimtól, néha nagyon jó lenne minden lelkiismeretfurdalás nélkül kilőni a chatet és csak merengeni, gondolkodni, alkotni vagy épp semmit se csinálni.
De sajnos képtelenség ezt megcsinálni, mert mindig vannak körülöttem olyanok akik akarnak tőlem valamit.
A másik megoldás az lenne, ha végre Nienorommal sikerülne összehozni egy pár napos hétvégét, mert akkor alapból ki van lőve a közösségi média, és beszélgetünk mindenféléről, meg főzünk, iszogatunk, ha úgy van, alszunk, egyszóval töltődünk. De sajnos neki is zajlik az élet.
Úgyhogy még kicsit a hattyú halálát játszom, de szerintem azt fogom tenni, hogy pár napra elhagyom a social mediát.
Legalább ott ne zargasson most senki, amíg meg nem találom magam. Ez ugyan nem az igazi, de a kevés is több, mint a semmi.
Update: kipróbáltam, de nem igazán jött be. De lehet, hogy csak azért, mert előre bejelentettem mindenkinek, hogy most eltünök
Meg talán így könnyebben tudok majd arra koncentálni, amire kell, például hsz-k. Tudom, hogy istentelenül el vagyok velük havazva, és nem ez mostanában fog változni. Bár lehet, hogy a hosszú hétvégéből rászánok egy egész napot, még elválik. Nyugi gyerekek, elfelejtve nincs, és egy hozzászólás úgyse jöhet rosszkor. Vagy ne magamból induljak ki?
Mindegy, érkeznek, amikor érkeznek és majd az illető szerzővel is igyekszem ezt tudatni, hogy tudjon róla.
Meg a blogaimat is rendbe kell vágnom, de hogy ezt mióta mondogatom? Jó rég óta, de már erre is sort kerítek. Először is kiteszem a cseréket, mert az a biztos, aztán valamit kezdenem kéne a bemutatkozásom menüpontjával is, mert per pillanat az nem mutat sehova, és ez már rohadtul zavar. Nem mintha tudnék bemutatkozást írni, csak úgy dukál, hogy legyen.
A Könyvturira kellenek ajánlók, és ami még friss élmény az a Hollóember, nem röhög, meg a Barátságos óriás. Ez így pont semlegesre jön ki, mert a Hollóembernek amilyen botrányos a borítója olyan fasza történetet tartogat, és fontosnak tartom, hogy magyar kortársakkal is foglalkozzunk, mert rohadtul megéri.
A Barátságos óriás pedig egy vesszőfutás, mert elvett két órát az életemből, amit már soha nem kapok vissza... Pocsék, én mondom nektek, pocsék. És ez még egy szelíd jelző rá.
Ha pedig már "Valóság az..." akkor örömmel hirdetem, hogy kész vagyok a sztorinak úgy a negyven százalékával. Jó, a kész, az kicsit túlzás, mert még át kell néznem párszor, hogy minden pontosan úgy legyen, ahogy én akarom és azt az érzelmet közvetítse, amit közvetítenie kell. Ezért is írom ilyen rohadt lassan, mert abszolút ismeretlen terepen járok. Mármint úgy ismeretlen, hogy nagyon érzelemközpontú az egész, míg én inkább a cselekményt kedvelem, és most végig úgy érzem magam, mintha egy kötéltáncos lennék, akit elfelejtettek kikötni és még csak védőhálóm sincs, elég hát egy rossz lépés a szörnyethaláshoz.
Azért persze megy ez nekem és hozni is fogom, csak még meg kell találnom az ideális egyensúlyt a pihentetés és a halogatás között, mert az még nem mindig sikerül. Most mondjuk szerintem a halogatás van képben, sajnos, úgyhogy nem is igérgetek semmit.
Illetve dehogyisnem! Vért, könnyeket és fájdalmat, mert olyan végjátékkal készülök nektek! Csak jussunk el odáig.
Óh és van már rá egy bétám, mert rájöttem, hogy ilyen léptékű műnél fel kell adnom az elveimet és szerezni valakit, aki visszamenőleg is átfutja a ficit, és szól, hogy mire figyeljek és mit javítsak. Rendes srác, rossz szavam nincs rá, csak hát a jávoromhoz képest mindenki olyan puha kritikus és vigyáz rám, mintha himestojás lennék, amire az égadta egy világon semmi szükség. Tökéletesen tudom fogadni a normálisan megfogalmazott és építő jellegű kritikát és ezért is ezer hála jávoromnak. Annak ellenére, hogy mindig van bennem egy alap idegesség, ami mindenkiben benne lehet, ha kritikus szemek vizslatják a művét, én iszonyatosan hálás vagyok neki, mert ha egyszer tudok olyat írni, amire ő is azt mondja, hogy ez igen, akkor joggal leszek büszke magamra. Addig nem igazán.
És nem afféle önbizalomhiány miatt, hanem azért mert a művészet közönség nélkül nem művészet és ha én magam miatt írnék, akkor abból nem hiszem, hogy lenne bármi is. Ezért aztán mindig elképzelem, hogy másoknak ez hogy tetszene, vagy hogy mit reagálna rá, és ez segít át a kezdeti szakaszon. Úgyhogy ha az előre elképzelt reakció bejön annál jobb visszaigazolás nem is kell.
Ezenfelül pedig van nektek egy nagyon jó tanácsom. Ha van valaki, akárki, mindegy ki, aki egyszerre szereti és tiszteli a munkásságodat annyira, hogy felhívja a figyelmed a hibáidra, akkor azt az embert ha kell vaslánccal kötözd magadhoz és becsüld meg alaposan.
Komolyan beszélek, mert te is így fogsz a legtöbbet fejlődni és tanulni és így még azt sem fogod elfelejteni, hogy hol kezdted és mennyi tanulnivalód van még. Úgyhogy nagyon szeressétek és tiszteljétek azt aki normálisan, köntörfalazás nélkül, emberi hangnemben megmondja, hogy mit csinál rosszul és hisz benned annyira, hogy tudja ezeket ki fogod javítani.
Azt hiszem elmondtam azt, amit ezzel el akartam mondani, szóval jöjjön az én kedvenc részem, amikor beszélhetek az írásról, meg a terveimről!
Azt már tudjátok, hogy mi van a crossoveremmel, de miket tervezgetek ezen felül?
Nos, pályázatra saját anyagokat, mert egyrészt felháborító, hogy mennyire nincs leírva egyetlen régi és jó ötletem se, másrészt pedig találtam egy rakat nagyon jó pályázatot, amikre muszáj leszek rohadtul összekapni magam.
Eleddig ez nem nagyon sikerült, mert megint az a kacifántos helyzet van, hogy vagy időm van, van energiám, esetleg ötletem. A három együtt rohadt ritkán áll össze, de megoldom én ezt!
Arról pedig nem beszélünk, hogy a pünkösdöt a heverészésre basztam el, mert valahogy fel kell töltődni! Igyekszem magamhoz türelmes lenni, hiszen a szellemnek is kellenek üresjáratok olykor-olykor.
Jó, jó, abbahagytam és komolyra fordítom a szót, és megyek sorba a pályázatokkal, hogy miket akarok írni, és azt mikorra kéne produkálni.
A "Túl tökéletes" amúgy egy urban fantasyba csomagolt valláskritika, és ez némi magyarázatra szorul. Ugyanis négy éve, körülbelül négy, kitaláltam egy meleg nyári hajnalon egy novelláskötetet, amiben mindegyik novella egy-egy fricska lett volna a társadalomnak, mert nem titkoltan szeretek polgárokat pukkasztani. Nos, ez nyilvánvalóan ebbe a formába nem fog elkészülni, de nekem ilyenkor könnyű dolgom van, mert előkapok egy nagyjából passzoló ötletet és megírom. Bár ha őszinte akarok lenni, akkor ez az első, amire ebből írok, és ráadásul a nyitó novellának is terveztem.
A történet röviden annyi, hogy van egy szépségiparos, akinek a termékei kezdenek kifutni a divatból. A férfi mindent megtesz, hogy életben tartsa a céget, amihez nem szégyell semmilyen eszközt bevetni, így hát amikor véletlenül foglyul ejt egy angyalt, azonnal azon kezd el töprengeni, hogy miként vethetné alá a céljainak. Végül lecsapolja a vérét és belekeveri egy arckrémbe, amitől az emberek szemmel láthatóan szebbek lesznek. Igen ám, de ennek nem várt következményei lesznek, főleg úgy, hogy a cégigiazgató kamasz lánya ellopott egy keveset a teszttermékből. Az emberek lassan egyre szebbek lesznek és egyre kevesebb lesz az árnyék, szó szerint.
Ennek a sztorinak az üzenete valami olyasmi lenne, hogy az ember soha nem lehet tökéletes, mert önmagában tökéletlen és ha mégis megpróbálja elérni akkor annak csúfos kudarc lesz a vége.
Aztán van egy verspályázat, amire nem tudom, hogy mit fogok beküldeni, mert a megírtak közül semmi nem igazán tartozik bele a jeligébe, szóval írnom kell egy újat. Amihez viszont csend és egyedüllét is szükségeltetik, amit meg aztán még úgyse kapok meg. Lehet, hogy majd leténfergek este a parkba, ott senki nem zavar és költök valamit a nyárról.
Mert hogy a nyár az egyik kulcsszó. Érdekes lesz, de hát a kihívások erről szólnak.
Ő pedig július 30.-án ér véget, arra kell összekaparnom.
A következő pedig egy novellapályázat, amire egy nagyon jót kell villantanom, valami valóban egyedi hangvételűt és ütőset, mert nagyon pénzdíjas, Milliós nagyságrendűen pénzdíjas, szóval alaposan fel kell kötnöm a gatyámat, hogy valami olyat küldjek be, amire még annyira se számítanak, mint a spanyol inkvizicióra mert olyan egyedi.
Hjaj, szeptember harmincadikáig kell összeszednem magam, úgyhogy erre van időm, de nem szabad elengednem magam, mert ha azt akarom, hogy valóban ütős legyen, akkor legalább egyszer pihentetnem kell és minimum két bétával átnézetni.
De még azt se tudom, hogy mit írjak rá!
Oké, ezzel kapcsolatban még párszor be kell vernem a fejem a falba. Addig is igyekszem magammal elhitetni, hogy van saját stílusom.
Óh és van egy regénypályázat szintén milliós pénzdíjjal, de arra legalább tudom, hogy mit akarok összehozni, csak az se olyan laza és menő, mint amilyennek lennie kéne. Egyedül a címe az, amivel meg vagyok elégedve: Én a lázadókkal vagyok!
Nos, ennyit a saját írásokról, következzenek a ficik, amikből nincs akkora felhozatal, mint bárki is gondolná. Nem tudom miért alakult így, de most mind fogadjuk ezt el.
Amivel elsősorban foglalkozni akarok majd az a sci-fi SPN AU-m, mert egyszerűen túl sok munkát öltem bele ahhoz, hogy ne írjam meg, és gyerekek ígérem, hogy nagyon laza és menő lesz, és koherens és még karakteríveket is tervezek bele.
Csak még mindig annyi nyitott kérdésem van, még magában a világ kialakításában is, hogy ez se holnap fog érkezni. De megírom, hiába zártam le végleg magamban a sorozattal való kapcsolatom. De erről majd a poszt végén.
Aztán erősen érlelődik egy Doctor Who/Gravity Falls, egyrészt mert konstans képtelen vagyok egy fandomon belül gondolkodni, másrészt pedig én nagyon élem a Mabel/Bill párost. Ne, ne is kérdezzétek, úgysem tudnék rá magyarázatot adni. A másik pedig, hogy nagyon látom magam előtt, ahogy a Doctor, szigorúan a tizenkettedik, áll a Bill által megszállt Mabel előtt és így a lángoló tekintetével közli Billel, hogy nem fog veszni hagyni senkit.
Sajnos ennél több nincs meg, pedig az az imádat amit én Capaldi iránt érzek! Nekem Eccleston volt az első Doktorom, és mindig is ő lesz, de Peter KingOfFuckingEverything Capaldi ő sajnos nem hogy kilóra megvett, de kiporciózott és el is adott. Annyira eszméletlenül zseniálisan játszik, mintha már a túlvilági életéért is játszana, annyi tűz és lendület sugárzik belőle, olyan profizmussal kezeli a szerepét! És ami a legszebb az egészben, hogy végre, VÉGRE, kapott egy méltó évadot, companiont, úgyhogy tényleg a fanszívem már ezermillió darabokra tört miatta.
Meg amiatt is, hogy sokan, akik eddig nézték, most azért nem nézik, mert öreg... Már bocsánat, de egy KÉTEZER ÉVES TIMELORDRÓL BESZÉLÜNK!
Fuh, bocsánat, de nagyon fel tud baszni, amikor ilyen ok nélkül okokra fognak valamit, mert Capaldi az Atyaúristen, és még ha nem is érzi magának valónak a Doktorát, akkor legalább azt mondaná! Nem azt, hogy: Öreg...
Abbahagyom, mert komolyan ideggörcsöt kapok.
Huh, lassan befejezem ezt a posztot, amit amúgy lassan már egy hete írok, és semmi érdemleges nincs benne. Nem baj a következőbe se lesz :D
Legyetek rosszak!
U.I: Az albis élet is megérne egy misét :"D ÉS tudom, hogy akartam még valamiről beszélni, de elfelejtettem, szóval nem beszéltem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése