Szigorúan Nyilvános

  Sokadszorra kezdem újra ezt a posztot, ezen a ponton inkább már meg sem számolom, hogy hányadszorra, mert MINDIG történik valami. De hogy mindig történik valami, ami miatt át kell gondolnom, meg kell változtatni az egészet, vagy előröl kezdeni, mert egyszerűen már nem az van, amit leírtam. Alapjáraton is hetekig írok egy posztot - ezért kaptok hónaponként egyet, maximum kettőt -, de hogy ezt már május óta folyamatosan elkezdem és kitörlöm, mert annyi minden történik. És még kétezerhúsz volt kemény év. 

  Végre vége az áprilisnak! El se hiszem! Ti se hiszitek el, mi? Én is alig. De ez nem akadályoz meg abban, hogy megkönnyebbüljek ettől a ténytől. És eddig a május máris sokkal kegyesebb volt hozzám, azt kell, hogy mondjam. Ó, és még mielőtt elfelejtem: May the 4the be with you! És: This is the May! Mert nyilván, ki tudja, hogy ez mikor megy ki.  Remélhetőleg mondjuk még májusban. 

  Na srácok, ez az április nagyon megtolja nekem az életet. Illetve úgy fest, hogy ez az év is kezdi utolérni magát, hogy így annyi minden történik velem! Bár ezek úgy fest, hogy inkább jobbak, ha más nem, legalábbis hosszútávon, és én se érzem konstans úgy, hogy lángolnak körülöttem a falak. Legalábbis egyelőre még nem tartunk ott, de ez nem azt jelenti, hogy később se fogunk. Viszont az biztos, hogy a gyógyszerek meg a terápia használnak és nagyon örülök, hogy mindkettő van, mert ezek nélkül - na meg a végtelenül támogató barátaim nélkül -, nem biztos, hogy végig tudnám ezt csinálni. 

  Az élet már megint annyira történik, mintha minimum fizetnének neki, hogy történjen. Mert ha nem történne, akkor még a végén esetleg ki tudnánk pihenni magunkat, vagy valami hasonlót tenni. Az pedig nem megengedhető, ugyebár.  Mondjuk megnéztem a kínai horoszkópomat - az egyetlen, amit egy kicsit is hajlandó vagyok komolyan venni és azt is főleg azért, mert a Kakas még mindig közelebb áll hozzám, mint a Vízöntő. Még az is azt ígérte, hogy lesznek így kihívások, de hogy ezek is azért vannak, hogy megmutassam, hogy mire vagyok képes.  Amit értékelek, de hogy miért. 

  Amennyire lila címeket tudok kitalálni az írós projektjeimnek, annyira képtelen vagyok normálisat kitalálni a blogposztjaimnak. De hát úgy fest, hogy ez is olyan, mint a beszéd, hogy az írás nagyon jól megy, de mihelyt beszélnem kell, teljesen elveszek. Mondjuk ha nem tetszene valakinek, akkor is ezek maradnának, mert ez az én blogom, and I woke up and choose violence. Jó, ebbe közrejátszik, hogy éppen sharkweek van és így a szokottnál is jobban instabilabb vagyok.  

  Na, végre elérkeztünk ehhez a részhez is, amikor számba veszem, hogy mégis miket akarok és miket nem fogok ebből megírni. Attól tartok, hogyha több időm lenne, akkor se haladnék feltétlenül gyorsabban. De így munka mellett szinte lehetetlen.

  Én komolyan akartam egy posztot kitenni még decemberben, de sehogy nem sikerült összehozni. Ötször újrakezdtem, és semmi. Egyszer még valami hatezer szót is összehoztam, de azt bevallom, hogy puszta szószámbányászat volt. Mondjuk a blogposztjaimat erős hatvan százalékban erre használom, mert a 4thewordson pötyögöm őket.  Nem, sajnos nem fizetnek nekem, hogy reklámozzam őket, pedig ezen a ponton igazán megtehetnék. Itt csak én fizetek - nem mintha amúgy bánnám, nagyon szeretem ezt az oldalt és nagyon sokat segít abban, hogy tényleg írjak. Még ha nem is feltétlenül látszik az eredménye.  De ebbe inkább bele se menjünk most. Magamat ismerve úgyis fel lesz még hozva, de egyelőre szeretném még azt az illúziót megőrizni, hogy ez egy évösszefoglaló lesz.  "mély sóhaj" Ezt is egy hétig fogom írni.