Szigorúan Nyilvános

Még mielőtt belevágnék, el kell, hogy mondjam, hogy ez a poszt erőteljes SPOILEREKET tartalmaz a Clone Warsra, Rebelsre és a Mandalóriánira nézve, szóval ha még nem láttad őket, akkor egyrészt miért nem láttad, másrészt meg csak óvatosan. Az előzménytrilógiákat meg gondolom mindenki látta, úgyhogy ahhoz nem kell a spoiler tag. Na, most már elkezdhetjük. 

A melóhelyen teljesen meg vannak őrülve. Oké, ez annyira nem újdonság, de azért lehetnének kevésbé akkora idióták, mint amekkorák jelenleg. Igazából azt se tudom, hogy hol kezdjem, annyi agyfasz ér minket mostanság, és az a baj, hogy nem lassítanak senki kedvéért. Pedig annyira jó lenne!

Én magam nem vagyok híve az újévi fogadalmaknak. Egyrészt mert borzalmasan rossz vagyok a betartásukban, másrészt meg az embernek nem kell különleges dátum, hogy elkezdjen magán dolgozni. Bár az tény és való, hogy a különleges dátumok sokat tudnak segíteni abban, hogy az ember egyáltalán elkezdjen valamit.

  Lassan vége az évnek, a karácsonyt pedig már letudtuk, legalábbis amikor kimegy ez a poszt, akkor egészen biztosan. Idén iszonyatosan keveset irtam, és még kevesebbet posztoltam, és tudom, hogy ez ilyen nyilvános naplós blog, amit már elengedtem és igazából nem zavar, még akkor se, hogyha a háromnegyed része igérgetés. Mert nem igérgetek, annyira, igyekszem legalábbis kevésbe, és inkább csak mondani, hogy min dolgozom, min szeretnék, meg közbe panaszkodom, meg dolgok.  Mondjuk most már a blogom kinézete olyan, amivel ki vagyok békülve. Az, hogy a blogspot meg hülye, az nem új probléma. Mondjuk ezekkel a betüméretekkel kezdhetnének valamit, meg hogy lehessen a tabot használni. De ezek csak szolid kívánságok.  Oké, 2020 egy messze undorító év volt, és mind tudjuk, hogy 2021 se lesz feltétlen unikornishányás meg pillangószárny simogatás, de azért az ember hadd bizzon már abba, hogy tanult a dolgokból, fejlődik és valahogy jobb lesz.  Nem biztos, hogy világszinten is j...

2020 egy undoritó, és vég nélküli érzelmi hullámvasút, és nem segít az egészen, hogy ezt megint én csináltam magamnak.Bár sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, meg láttam is jönni, de nem nagyon volt eszköz a kezemben, aztán meg el is felejtettem, hogy vannak barátaim, akikkel ezt igy kibeszélhetem. Mental illness te csodás. 

                                                                                                    Alapvetően nem akarok egyetérteni azokkal, akik szerint minden hónap egy-egy külön év, de úgy fest, hogy kénytelen leszek felülvizsgálni ezt az álláspontomat. Nem pont azért, mert egy-egy hónap olyan lassan telik el, egyedül az április volt nagyon káromkodós rohadalom, de a többi egész jól vánszorog. 

2020 igazán kezdhetne már magával valamit, mert ez már kezd kurvára nem vicces lenni. Mondjuk elméletileg én nem panaszkodhatnék, de ha már másoknak azt magyarázom, hogy minden probléma számit, és nem kell összeméregetni, akkor az enyém is számít. Lassan kezdek agyfaszt kapni, hogy a barátaimat nem láttam vagy két hónapja, színházba, moziba se mehetek, csak dolgozom és boltba megyek. Ami meg messze nem elég a lelki feltöltődéshez, mert a munka az csak munka. Sose hittem ebben az egész álommeló dologban, és bőven elégedett vagyok azzal, hogy fix munkaidőm van és nem kell vele itthon foglalkoznom, meg így fizetnek érte, de nem ez az amiből feltöltődöm. Az a Szerelmem. A barátaim. A rendezvények. És kezdek becsavarodni, hogy egyik se áll rendelkezésemre.