#68 - Munka, munka és még egy kis munka

A melóhelyen teljesen meg vannak őrülve. Oké, ez annyira nem újdonság, de azért lehetnének kevésbé akkora idióták, mint amekkorák jelenleg. Igazából azt se tudom, hogy hol kezdjem, annyi agyfasz ér minket mostanság, és az a baj, hogy nem lassítanak senki kedvéért. Pedig annyira jó lenne!

Talán kezdjük azzal, hogy továbbra is meg vannak áldva ezekkel a kötelező szombati munkanapokkal, amiket nem igazán értek, mert eddig még senki nem jött le elmagyarázni, hogy pontosan miért nincs egy szabad hétvégénk úgy október vége óta. Úgy szabad, hogy nem ünnep, hanem a normál szabad hétvége. 
El se hinnéd mekkora áldás, hogy két napot otthon tölthetsz nyugiba, intézve a dolgaidat, takaritva, amíg el nem veszik tőled. Enyhén szólva is kedvem támadt egy proletár forradalomhoz, hogy visszaszerezzem azt a szabad szombatot, amit anno kiharcoltak nekünk. Imádom, hogy ennyire ki lehet zsákmányolni a munkásokat, hogy ennyire nem tekintenek ránk élő személyekként, hogy még annyira se méltatnak minket, hogy lejöjjenek és elmondják, hogy azért kell túlóráznotok, mert le vagyunk maradva.
Vagy, hogy felgyűlt a munka. Vagy bármi, csak legyen már bennük annyi gerinc, hogy lejönnek és hazudnak valamit. 

Az a két mázlijuk van, hogy szeretek ott dolgozni, mert a munka nem megeröltető és már egészen belejöttem, meg hogy kifizetik a túlórákat, ami meg azért valljuk be: nagyon jól jön. Lesz haszon őszire!
Bár azért az továbbra is felháborító, hogy szabit kell kérnem péntekre, hogy szabad legyen a szombaton és el tudjak menni a közös karácsonyozásra. 
Hihetetlen. 
Egyért nem szidhatom őket: a most szombatomért. 
Elválltam délutánosba a túlórát, mert egyrészt nem tud, dolgozik bennem az, hogy lássák, hogy lehet terhelni, és meghosszabítsák a szerződésem, aztán az, hogy jó, akkor mások tudjanak pihenni, és harmadrészt meg az, hogy nem igazán megy nekem ez a nemet mondás dolgokra. Akárhogy is, elválltam, és utána úgyis csak négy napot megyek, feltéve ha sikerül elkapnom TEVet, hogy irjon már ki legyen olyan jó hozzám. 

Vannak pletykák, hogy ezek meddig fognak tartani, vannak akik szerint márciusig, másoktól júniust hallottam, de kering most már egy olyan változat is, hogy február közepéig, de ezek is csak pletykák, senki nem cáfolja vagy erősiti meg őket. Tessék, így szervezz a hétvégédre bármit is. 

Helyette vannak viszont újféle baszogatások. Valakinek a fönökségből eszébe jutott, hogy nem tudunk elszámolni minden percünkkel. Ami úgy bullshit ahogy van, ráadásul a rendszerben bele van írva minden. Az, hogy nem másodpercre lebontva, hát uramég, nagyobb bajuk az életben sose legyen. 
A Nagy Testvér figyelne, de sajnos túl ostoba hozzá. 
Meg most mit fáj nekik, hogy mondjuk nem öt percet ülsz a WC-n hanem hatot? Vajon mi fog történni azalatt a plusz egy perced alatt? Arról nem is beszélve, hogy ez egy GYÁR. Itt vannak TÁVOLSÁGOK. Baszki, csak az, ameddig elérek az ebédlőig, az maga két perc. De akkor egyek meg érjek vissza húsz perc alatt.
Pofám leszakad tőlük. És egészen biztos lehetsz abban, hogy ezeket azok találják ki, akik nincsenek géphez kötve, akik szabadon értelmezhetik a munkaidőt, akiknek halvány fogalmuk van arról, hogy a gyártószint miként működik. Vagy legalábbis bőven elfelejtették, hogy honnan jöttek, meg egyáltalán nem az a céluk, hogy könnyebb legyen a termelés, hanem, hogy bosszút álljanak az egykori helyükön. Amit szintén nem értek, mert csak kibasznak egy rakat olyan másik emberen, akit nem is ismernek, hogy nekik meglegyen az az örömük, hogy na, bosszút állhatnak. 
Sose értettem igazából ezt a felfogást. 
Jó, nyilván én feltételezgetek dolgokat, de ha egyszer nem kapunk normális választ, akkor igenis feltételezgetni fogok. Főleg, mert úgyse nézek ki az ilyen vezetői szintekből semmi jót, mert megvan bennem alapozva rendesen az irántuk való pesszizmus. 

Jó, talán ha lenne benne logika, akkor nem puffognék ennyire, de logika sincs! Ott van a számítógépes rendszer, abban benne van minden, de tényleg minden, hogy ki mikor milyen pozicióban volt, hogy mennyi anyag jött le, mikor voltak átállások, m i n d e n is kétszer, de nem, nekik kell még egy papír. Hurrá. 

Van egy másik, kifejezetten értelmetlen papírunk, amiről nem tudom, hogy meséltem-e már, de ha nem akkor most mesélek, mert attól is fogom a fejem. A lényege, hogy óránként jegyezni kell, hogy mennyi anyag jött le, abból mennyi volt hibás és mennyi volt a jó. 
Ami egy irtózatos faszság, mert a porszoró nem úgy működik, hogy ezt könnyedén számolni lehessen. Plusz minden ott van a gépben. Ráadásul szökőévente egyszer jönnek be, ha ellenörzés vagy audit van, de még soha, senki nem sétált be úgy, hogy na neki kellenek ezek az adatok. 
Amik megbízhatóbban, és tényleg adott anyagra, inditásra lebonthatóan ott vannak a rendszerben.
Egyszer, mikor volt egy ilyen parasztvakítás, hogy miért szép és jó az amúgy teljeséggel haszontalan OPEX rendszer, amit eröltetnek, megkérdeztem, hogy kinek és miért jó ez, miért nem lehet a rendszerben utána nézni. Erre gyakorlatilag azt a választ kaptam, hogy hát valakinek egyszer valamiért valahova majd jó lesz. Talán. 
Hát kösz szépen. 

A végtelen hozzáértés vonala azonban még nem ért véget. Igazából ezen a ponton egy hangocska már elkezdte a magáét, hogy mi van ha valaki ezt megtalálja a cégtől és kirúgnak miatta, de ezt a hangot nagyon gyorsan lecsaptam. Egyrészt egyik kollégám se tudja, hogy ezt a blogot irom, nem reklámozom fészbúkon, ahol esetleg láthatnák, plusz twitteren egyik se követ. Szóval teljes anonimitásba vagyok. Plusz ha megkérdezik, elmondom személyesen, hogy figyi, ekkora faszságokat ne csináljunk már ha kérhetem. 
Meg anyám szokott ilyenekkel előállni, amiről igazán leszokhatna, mert egyáltalán nem segít, sőt. 
Plusz képeket úgyse teszek fel.
Meg igazából kicsit elegem van abból a hozzáállásból, hogy ne mondj el dolgokat, mert bajod lehet belőle, inkább hallgass, mert ha elmondod, akkor te ütöd meg a bokád. És utálom, hogy belém van nevelve, és nagyon nehezen tudok tenni ellenne, de akkor legalább itt hadd panaszkodjam el. 
Plusz igazából vicces sztorik. Olyan magyarosan viccesek. 

Szóval az egyik pályán elromlott a hütőrendszer. Ez ilyen légfolyosó-szerű izé, ahol a ventillátorok vízszintesen vannak elrendezve, és ahogy áthalad fölöttük az anyag, akkor lehűti őket. Ez ugye azért kell, hogy amikor kijön a kazánból az anyag, akkor lehűtse és ne égjen oda a kezünk. 
Na, ezt legutoljára akkor működött redesen, mikor a második világháborúban legyártották, azóta csak beszerelve volt igazából. (Bár ez mind a két porszoró gépünkre igaz). És a karbantartás hiánya miatt a hütőrendszer úgy döntött, hogy viszlát világ, neki ennyi elég volt, és elromlott. Nem működött egyáltalán.
Szóltunk ugye a karbantartóknak, akik lejöttek, megnézték, mármint szó szerint csak álltak felette és nézték, majd hoztak helyette egy... na tudjátok mit? Nem, nem fogjátok tudni, úgyhogy elárulom: egy teljesen hétköznapi, otthoni használatra alkalmas, álló ventillátort. 
És ebből is csak egyet.
Hagyom, hogy megemésszétek. 

Sikerült? Akkor folytatom tovább, mert hát nyilván ennek is van folytatása! Úgy körülbelül három-négy napra rá, nem emlékszem, hogy pontosan mennyi idő volt, de lejöttek újra és megnézték, amiből az lett, hogy nem tudtuk szabályozni a ventillátorok erősségét. Amit talán nem is kell ecsetelnem, hogy miért hihetetlenül gáz. Vagy bekapcsoltad és akkor ment egyből maximumon, vagy kikapcsoltad és akkor egyáltalán nem ment. És nem mindegyik anyagnak kell a legerősebb fokozat, meg amúgy is, erről üvölt, hogy valami rohadtul nem működik benne. 
Aztán jött le egy szerelő, mert nyilván felszóltunk, hogy hahó, ez igy nem egészen az, amire szükségünk lenne. A faszikám nézi, majd odabök egy olyan kérdést, hogy: Hát végül is működik nem? 
Én meg ott neki háttal ülök, dolgozom, és a tőlem telhető legflegmábban visszaszóltam, högy: Micsoda prioritások! Végül is ki dolgozik vele, meg ki nem. 
Na, erre aztán befogta a száját. Mondjuk jelenleg nem tudom, hogy miként működik, mert a másik pályán voltunk. De hétfőn megyünk vissza, akkor majd kiderül, hogy javult-e bármi is.

A másik nagy kedvencem, az a blende pálca. Jó, nem kedvencem, pont ez a lényeg, hogy nem az, mert elrontották. A blende nagyjából úgy néz ki, mint egy félbevágott henger, és a két oldalán egy-egy csík le van ragasztva. Egy rugóra tesszük fel, és igazából ez egy laza kis munka, szerettük, nem kellett vele nagyon kínlódni, lehetett ragasztgatni amikor igy épp nem volt mit csinálni. 
Na, ezt "javították" fel úgy, hogy egyszerre ne két blendét lehessen festeni, hanem négyet. 
Megkérdeztek anno mindenkit, hogy szükséges-e bármiféle változtatás ebben a technológiában. Mivel mindenki egyöntetűen nemet mondott, ezért aztán igennek vették. Ne ajd Isten, hogy egyszer hallgatnának a melósra is!

Természetesen a technológosunk kitalált valamit, és nyilvánvalóan nem jött le ellenőrizni, hogy jó-e úgy. Talán ha kétszer leette a fene, és akkor is csak pár percet volt lent. Az, hogy beszéljen, teszteljen, módosítson, áh minek azt. Ő ott fent kitalálta, és az se érdekli, hogy a valóságban ez egészen máshogy működik, finoman szólva is, mint az ő képzeletében. 
Meg is rendelt úgy hatvan valamennyi pálcát, ami nem két fillér, amit nekünk kellett összeszerelni, jó, oké, ki másnak? De hogy igy nagyon nehéz volt. Mármint n e h é z. Valamelyikre rá kellett taposni, hogy összepattanjon, aminek össze kell pattannia, és nem tudom, hogy azt miként fogják valaha szétszedni, hogy kiküldjék tisztításra. 
András már mondta, hogy hozzá sem nyúl, és teljes szivemből megértem, mert én se fogom megpiszkálni se. 

Ez az egész kicsit olyan, mint az ereszes sztori. Nem tudsz belőle kiemelni egy hibátlan részletet, mert mindegyik az a maga módján. Na, itt se tudok egyet kiemelni, mert az egész ilyen összefüggő agyfasz.

A pálcáknál aztán kiderült, hogy amellett, hogy nagyon nehéz összerakni őket, még valamit el is basztak, vagy legalábbis nem lett úgy kivitelezve, ahogy kellett volna, mert ez a barom egyszer nem jött le volna ellenőrizni őket. Holott ott álltak már egy éve! Egy éve megrendelte őket, és nem tudott lejönni megnézni őket. És most jött rá erre, mikor már beüzemeltük őket. 
Ami szintén nagyon jó móka volt, értsd szenvedés. 
Mert nem mindegy, hogy hogyan húzod rá a blendét, és ami eddig volt két mozdulat, az lett négy, és valakinek elő kell készítenie, mert nem tudjuk pálya mellett csinálni, mint eddig és szerintem mind látjátok, hogy egy egyszerű és működő technológiát sikerült hihetetlen mértékekben megbonyolítani. 
Az első három órában ráadásul le se jött anyag! Semmi! Egy darab se! Mert nem égett be rendesen a festék. Mert ami eddig a blende programja volt, az többé már nem passzol ehhez. Mert nyilván nehezebb pálca, több cucc van rajta, szóval minden más, és így nyilván másik program kell hozzá, de hát nyilván nem jött le az az idióta, és nézte meg és írt hozzá újat. 
Végül nem tudom, hogy mi lett ennek a sztorinak a vége, valahogy mégis sikerült lejönnie, de hát nyilván nem volt ez az igazi. 

Meg volt egy olyan része ennek az egésznek, hogy a már leragasztott blendékről fel kellett szedni a ragasztót, hogy már azt is az új technológiával csináljuk. Nem tudjuk, hogy miért nem lehetett megvárni, hogy akkor azt még a régivel megcsináljuk, de hát ez egy nem feltétlenül logikus munkahely na. 

És ez egyszer történt meg, mert most már közölték, hogy mivel a pálcák nem jók, ezért a régi technológiával csináljuk. Az, hogy mikor lesznek ezek készen, meg egyáltalán, hogy minek kellett, amikor senki nem kérte? De hát ezek már csak így maradnak. 
Mindenesetre mi olyan agyfaszokat kaptunk, hogy ihaj-csuhaj. Van is belőlük eladó, rendesen. 

Nyilván voltak még ilyen mindfuckok, de egész egyszerűen nem jut eszembe, mert ez a blende pálcás história elfeledtette velem az összes többi másikat. Pedig egészen biztosan vannak még, csak hát most nem ugrik be semmi. Ezt igazából igy szombat délelött pötyögöm, amikor igy igazából nincs kedvem igy kaját csinálni, pedig csak így krumplit kéne feltenni főni, meg a mikróba beletenni a fasirtot, de azt hiszitek? Bár lehet, hogy fasirt lesz kenyérrel, mert az úgy jó, és mégis legyen bennem valami kajaféle. 

Nagyon, nagyon fáradt vagyok most már ebbe az egészbe, meg hogy egész egyszerűen az itthoni dolgokkal is úgy vagyok elmaradva, ahogy, és egész egyszerűen nem érem utol magam, és ez még jobban elfáraszt... Meg szerintem a depresszióm is éppen eléggé tombol, köszönöm drága menzesz, ami amúgy teljesen meg volt bolondulva, nem is értem, de talán ha elmúlik akkor kicsit összeszedem magam. Vagy jövő hét pénteken, amire kivettem egy nap szabit. 
Esetleg lehet ma este is tudok csinálni valamit, ez attól függ, hogy mennyire leszek kiütve. Majd meglássuk. 

Azt is sajnálom, hogy nem tudtam rendesen haladni a novellámmal, pedig tökre jól haladtam! Eldöntöttem, hogy minden hónapban megírok egy novellát, mert az igazából ilyen tarthatónak hangzik, de hát ezt már most buktam. Nem szabad ilyeneket mondanom, mert nem igazán sikerül megugornom. De ki tudja, igazából nem jegelem annyira, mert többet akarok irni, mint tavaly, de hogy januárba nem fogom ezt végigirni, az is biztos. 

Pedig tök jól megy, kis horror ujjgyakorlat Lovecraft nyomában, egy emberről akit felvesznek egy gyárba, és hát nyilván nem lesz szép vége. Igen, megihletett a meló, mármint maga a gyár aesthetic, mert rájöttem, hogy amúgy nagyon tetszik ez az egész. Meg maga a gyár is nagyon tetszik és szeretem, hogy be kell menni, átöltözöl, érted, a ritmusa. Egyedül csak az hiányzik, hogy valami hangjelzés is legyen, hogy kezdődik a műszak.
És nyilván a horror része az adott volt, mert mikor elmész a sötét területen, ahol ott állnak a gépek csendben, és csak a kijáratot jelző fények égnek tompán, hát az valami zseniális, és nagyon megfogott. És turns out, egész jól megy ez a stílus, nagyon könnyedén jön, és tök jól áll, de ettől függetlenül kétezer szónál még mindig nem történt semmi :D 
Meg ezt mire leírom, meg lebétáztatom, meg dolgok, addig eltelik még némi idő. De amúgy tökre élvezem! És remélem majd ti is!

Azt kéne még megcsinálnom, hogy a telefonom naptárába is beleirom azokat a pályázati határidőket, amig érdekelnek, mert na, jó lenne kicsit berúgni ezt az ajtót. Ehhez persze első körben az se ártana, hogyha tudnám, hogy milyen pályázatokra akarok menni. Ez is egy újabb kihúzandó tétel a teendőim listájáról, amitől nem vagyok túlzottan boldog. Többnyire nincs bajom azzal, hogy felnőtt vagyok, legalábbis olyan értelemben, hogy nem vagyok otthon, vannak barátaim, meg munkám, de ezek a végtelen teendőlisták kicsit elmehetnének a fenébe. 
De ez amúgy hasznos, és igazából tud szólni nekem a telefonom is, hogy fiam, ezen kéne dolgoznod. Persze, először ehhez az kell, hogy összeszedjem a pályázatokat. 

Ehhez jön még az a fenti elhatározásom, és arról még nem is beszéltem, hogy nyáron már rendesen be akarom izzítani a podcastem. Mert addigra azért csak összehozok egy mükődőképes forgatókönyvet! De legalábbis valami ahhoz hasonlót, és ugye embereket is kell találni, meg egy megfelelő helyet és technológiát. Eskü ez a kettő legutolsó néz ki a legrémisztőbben, mert én tudom magamról, hogy körülbelül nem létező a technológia tudásom. Jó, lehet, hogyha megmutatják, akkor nekem is mennek dolgok, de bizonytalan vagyok. 
A másik meg a hely kérdés. Mert oké, hogy én elhivok az albiba bárkit, hogy figyi, akkor légyszives kiabálj a mikrofonba, de egyrészt rohadt kicsi a hely, másrészt nem tudom, hogy mennyire néznének rám rosszallóan. Jó, az nem érdekel annyira, mert nyilván emberi időben lenne ez az egész, inkább az aggaszt, hogy jó lesz-e a hang. 
Még kész sincs az alapanyag, de máris ezen aggódok. Valahogy majd csak megoldjuk. 

Aztán ott vannak a regényeim, amiket szintén most már olvashatóra kéne kalapálni, de hát ez nem egy-két év alat letudható dolgok. Főleg, hogy nincs meg a megfelelő eszköztáram. Nem tudom, hogy pontosan miért nem áll össze az egész, hogy csak a félelem tart vissza, hogy nem tudok ilyen nagyléptékű dolgot megírni, vagy az, hogy még nincs ebben tapasztalatom, vagy tényleg valami módszerbeli hiányosság van, de rá fogok jönni és meg fogom oldani. 
Mert olyan nincs, hogy ezeket a sztorikat ti ne olvassátok. 

A sztorikról jut eszembe, hogy én realizáltam valamit. 
Nagyon szeretem az ifjúsági sztorikat. Nem a a young adult holmikra gondolok, a szerelmi háromszögekkel, meg a part nélküli kinlódásokkal, hanem a kalandozós dolgokra. Az új világok, új képességek, új minden felfedezése, a barátok, a barátokból család, a CSHAPAT, a gonoszok seggbe rúgása, meg a kalandok, és a happy end, ez ami igy igazán meg tud mozgatni kismilliomodszorra és én is szeretek ilyeneket irni. Mármint nagyon szeretek. NAGYON. 
A táltosos sztorim egy gonosz felemelkedésének indult, ami világvégével, összetört szívekkel és halállal végződik, de aztán ahogy elkezdtem dolgozni rajta, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy itt a dolgok nem egészen úgy fognak kinézni, ahogy én elgondoltam. De így nagyon nem. 
És ahogy magam is változtam, úgy változott a sztori, a karakterek, és most már egy igazi CSHAPAT kontra begyöpösödött megalomán vezetőség sztori, és ÉLVEZEM! Mindenki egy káosz, és még a világ sincs kiforrva, és csak fogom a fejem, de annyira azt érzem, hogy igen, én így, ezt a sztorit akarom elmesélni. 

Ott van még a Démonidéző játékok unatkozó fiataloknak, ami igy horrornak néz ki, és lesz is benne, mert hát az a másik kedvenc nagy műfajom, de itt is van egy csapat, és itt is össze kell fogniuk valaki ellen, egész pontosan Lilith ellen, mert a csaj megérdemli, hogy istenesen szét legyen rúgva a segge. De ugyanígy ilyen pozitiv dolog lesz, és humoros, annak ellenére, hogy nagyon szeretném kiélni benne az ilyen horrorjátékokhoz fűződő szenvedélyem. Gondolok itt az egyszemélyes bújócskára, meg a lépcső rituáléra - amit amúgy még nem kerestem ki, hogy pontosan micsoda -, mert lenyűgöz, hogy valaki ezt kitalálta, és igy ennyire elterjedt. Meg amúgy is lenyűgöz, hogy hogyan változott a mitológia, hogyan jutottunk el a Minotaurusztól Slender Manig, és nagyon nagyon szívesen is tanulnék ilyenekről. 
Szóval lesz benne vér, meg szellemek, meg démon, mert mindenhova is bezsúfolom az angyal-démon tematikát, és igazából ezen a ponton már pont le is szarom, hogy egyediség, meg alkoss újat. Én szórakoztatni akarok. Megnevettetni az embereket. Meg nyilván mondani is valamit és odaszúrni, mert mindig kell egy kicsit odaszúrni is, hiszen csak akkor ér valamit az egész, ha közben érezni is a súlyát. 
És ez amúgy most tök ponyvásan hangzik, de én ezt élvezem. Ezt szeretem írni. Ugyan nem tudom, hogy miként kerülhetném el, hogy ne legyen minden tök ugyanolyan, és hasonló, de majd azt elárulják nekem a karaktereim, úgyis szeretik magukat írni, mert tudják, hogy nekem magamtól ez a része nem nagyon megy. 

Amit ebből ki akartam hozni, hogy nekem tök nagy ráébredés volt ez, hogy tulajdonképpen én szeretem az ifjúságit, szeretem a kalandokat, szeretem ha valami szines-szagos, szeretem ha el is gondolkodtat, és azt is nyilván ha keserű-szép a vége, mert kellenek a szomorú és keserű-szép dolgok is az életembe, de én írni egyre inkább a happy endet szeretem. 
Mert amúgy amikor fanficeket írtam - és kinda hiányzik a ficiírós időszak -, akkor a legtöbbje ilyen nagyon dark, meg szomorú volt. És nem tudom, hogy azért mert a novelláknak tartogatom a sötét hangulatot és a regényeimet, meg a nagyobb lélegzetvételű cuccokat tervezem pozitivra, vagy csak simán akkor abban a korszakomba voltam, viszont mostanában egyre inkább ott vagyok, hogy kalandot a népnek! Meg CSHAPATOT! 

Most nyilván felhozta az agyam, így vasárnap hajnali fél kettőkor, egy átdolgozott hét, és egy szombati túlóra után, hogy lehet vissza kéne térnem a ficíráshoz, de igy is van elég befejezetlen projektem, plusz azt se tudom, hogy mit és mihez. Nem tudom, hogy pár éve hogy tudtam olyan könnyedén kitalálni a szeretett karaktereimhez történeteket, de most inkább az original holmik mennek. 
Bár lehetséges, hogy egy kísérletet kéne tennem az OC-kel. Azt én valahogy sose értettem teljesen, most viszont ki tudja? 
Nem tudom, de úgyis ti lesztek majd az elsők akik megtudjátok!

Legyetek rosszak!

U.I.: Tök szomorú vagyok, mert eltűnt az egyetlen tűm és most nem tudok keresztszemezni. Tanulság: Legyen több tű a háznál.