#91 - So far, so good

 

Berúgtuk 2024 kapuját, és el kell, hogy áruljam: én iszonyatosan át lettem verve. A melóhelyen mindenki beszaratott, hogy a december majd ilyen húzós lesz, meg hogy olyan brutális lesz, és senki nem mehet majd szabadságra, meg hogy lehet, hogy túlórázni is kell majd, amit ráadásul ilyen tizenkét-tizennégyórázásnak kell elképzelni.
Aha.
Aha.
Nem.
De hogy így nagyon nem. 

Nem mintha bánnám, hogy végül nem kellett tizennégyórázni - még akkor is, hogyha nyilván a pénz az jól jön, mert fiatal vagyok és csóró -, plusz végül rajtam is kijött a dögvész, úgyhogy ki kellett vennem betegszabit, így kimaradtam végül a munkahelyi vacsorából is, amit kicsit sajnálok. De, hogy közben meg korántsem volt meg az a nagy hajtás? Oké, visszamondták az egyik nagy rendelést, meg hogy nem érkeztek meg a vegyszerek, és nem tudtunk mit csinálni, plusz ugye kellett idő a leltárhoz is, ami egy igazi real pain in the ass. Mert most már elég nagy cég vagyunk ahhoz, hogy jöjjön hozzánk valami könyvelőféle is ellenőrizni, plusz nyilván így belül se mindegy, hogy átlátjuk-e mink van és mink nincs. De hogy Moncsi, az egyik főnökünk, még ezen a héten is bajlódott az egésszel. 
Nem irigylem, egyáltalán. 

A lényeg az az, hogy a decembert nem éreztem húzósnak, de a január! Emberek, ez a január, ez aztán megmutatta, hogy miből maradtam ki decemberben!
Ehhez valószínűleg hozzátartozik az is, hogy befutottak a vegyszerek, amiket már annyira vártunk és elkezdhettünk dolgozni a halogatott rendeléseken. És még mennyire elkezdtünk, holy shit, úgy úszunk a keverésekben! Mondjuk lassan beérjük magunkat, talán, a keverések egész jól állnak, de emellett persze ott vannak az átadások, meg hát maga a labor is, amit jelenleg át is nevezhetnénk Gramm gyárnak, mert annyit kell mostanában csinálnunk. Én nem tudom, hogy mi van ebben a cuccban, amitől annyira viszik. Az egyetlen indok amiről tudok, hogy amúgy mi adjuk ezt a legolcsóbban. 
Ha engem kérdeztek, akkor igazán adhatnánk kicsit drágábban is, de ez nem az én gondom. 

Ami viszont ebből annál inkább, hogy ehhez a készlethez kell kristályibolyás oldat, amiről azt kell tudni, hogy fog. Mindent. Észre sem veszed és már nyakig lila színű vagy, de hogy még az alsóneműd is. Tapasztalatból beszélek, mert nekem ki kellett már dobnom egy fehér melltartómat, mert rám fröccsent a tömény kristályibolya, és megfogta a pólóm, a melltartóm, meg még a bőröm is. Néztem is, hogy akkor most tényleg Domestossal kell mosakodnom? Mert oké, hogy ezt így viccből szoktam mondogatni, de nem akartam a valóságban is kipróbálni.
Végül úgy döntöttem, hogy kidobom, mert hát már amúgy is meg akartam ettől szabadulni, szerintem több mint hat éve használtam, és kiszolgálta az idejét, úgyhogy annyira nem vagyok szomorú, csak rohadtul meglepődtem, hogy ez történt. 

Na, persze a maradék kettő oldat se jobb, a safranin is úgy fog, mintha pisztolyt szorítanának a molekuláihoz, és nyilvánvalóan amikor olyan száztíz litereket csinálsz belőle, akkor az úgy nem olyan fun. Van még egy decolorizáló oldat, és az igazából a lejobb, meg a legkönnyebb, mert hogy csak kétfélét kell összekeverni, plusz legalább ez nem akarja megölni a ruhádat. 
A legutolsó nem jut eszembe, de hogy az se éppen barátságos és kedves hozzád, vagy a ruhádhoz. 
Szóval Nikivel szoktunk örülni, mikor befut egy-egy ilyen rendelés. 

Akkor persze még ott van az is, hogy lesütni, felcímkézni, elcsomagolni ami azért ekkora mennyiségnél azért már szintén tud egy munka lenni. Jó, igazából ez nem olyan panaszkodás, mint a Festós melónál, mert hogy élvezem amit csinálok, és örülök, hogy összetett, csak tudjátok, egy kicsit mindig kell morogni valamit a melón. És ez is inkább az, hogy "mire kell nekik ennyi?" nem az, hogy mi az istennek vagyok bent egyáltalán. 
Meg nem hoznak olyan balfasz döntéseket, amitől be akarom fonni a szemöldökömet, és nem akadályozzák semmivel a gördülékeny munkamenetet, sőt, még szereznek is be nekünk eszközöket! 
Nagyon durva halljátok. 

Ami meg még durvább, hogy abszolút emberien állnak hozzám. Volt egy-két hetem, amikor így teljesen kicsúszott alólam a talaj, de az az volt, hogy a kicsi, gülü autista agyam nem tudta kezelni azt, hogy egy teljesen más személyiségű emberrel kell együtt dolgoznom egy olyan helyen, ahol nem érzem magam magabiztosan. Mert általában Nikivel vagyok együtt a laborban, és szeretek vele dolgozni, még akkor is, ha számomra valami rejtélyes módon szereti Azariaht. Személy szerint engem ki lehet vele kergetni a világból, meg az összes többi magyar popzenével, ami gyakorlatilag csak ciszhetero férfiak indokolatlan siráma arról, hogy a nők milyen gonoszokTM. Tiszta incel kultúra az egész, én mondom. De ez nem lényeg, mert amúgy meg szoktunk egyezni a rockban, és akkor minden szép, minden jó. 

A lényeg az, hogy nagyon szétcsúsztam, mert ünnepek, december, stressz, menstruáció, és még a szorongásom is fent volt az egekbe, és nyilvánvalóan úgy voltam vele, hogy oké, ennyi volt, nem akar velem dolgozni, meg amúgy is használhatatlan vagyok és én se értem magam, hogy egyáltalán miért akartam is valaha stabilan a laborba dolgozni, meg hogy hülye vagyok dolgokhoz. 
Szeretném a figyelmetekbe ajánlani, hogy traumáim vannak és neurodivergens agyam, és nehéz felülírni a huszonkét év alatt belém ivódott előítéleteim magam iránt, amik aztán ilyen helyzetben fogják magukat és száz százalékra pörgetik a bulit. 
De senki nem baszott le, senki nem volt rám mérges és Niki azzal jött oda hozzám, hogy oké, látja, hogy valami nem megy, és kérdezi, hogy mi nem. Mire én nézek vissza, hogy hidd el, hogy fogalmam nincs, csak azt tudom, hogy nem áll össze, de rábökni a hibára? Mit tudom én, semmi nem megy! 
Nyilván ezt nem így mondtam, csak éreztem, hogy nagyon másképp működik az agyam, mint az átlag többségé, vagy csak lefagytam, és valamiféle mini pánikrohamot kaptam? Éppen sharkweek is volt, úgyhogy minden lehetséges. 
De a lényeg, hogy nem cseszett le, nem kiabált velem, nem könyvelt el hülyének, hanem akkor előállt egy megoldással, hogy akkor ezen dolgozzunk. És nyilván ezek ilyen komoly dolgok meg beszélgetések, de hogy nem azt éreztem, hogy az én képességeim vannak lebecsülve, vagy le vagyok baszva, vagy bármi ilyesmi, hanem hogy van egy probléma, és azon közösen fogunk dolgozni. 
Nyilván le kellett hozzá nyelnem a pánikot, meg a stresszt, meg a belém rögzült meghatározhatatlan félelmet attól, hogy semmihez nem értek, és megbukok, de hogy rábólintottam és nagyon megkönnyebbültem, hogy jó, akkor kaptam még egy esélyt. 

Ennek ellenére örültem, hogy a következő héten elkezdtünk forogni és a technoba kerültem, mert volt időm lenyugodni, kicsit kitisztítani az agyam, és elkerülni azt a csapdát, hogy azt gondoljam, hogy nem szeretek itt dolgozni, mert ez egy hazugság, amit csak a szorongásom akar elhitetni velem. Én pedig nem fogom engedni neki, és az az egy hét a technoban tökéletesen jó volt erre.

Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nem tartok egy kicsit attól, hogy akkor visszamenjek a laborba és akkor én legyek az irányító, míg Niki a padavanom, de ugyanúgy segíteni fog, meg visszajelzést adni, és egész biztos vagyok benne, hogy sikerül belerázódnom a dolgokba rendesen. Na jó, egészen biztos nem, mert hát szorongás, de hogy a tőlem telhető legpozitívabban állok ez elé a kihívás elé. Mert a laborban akarok majd maradni, mert a labor érdekes és nagyon tetszik, és bennem van, hogy el akarok végezni valami laborasszisztens képzést is akár, csak ahhoz ezt le kell küzdenem. 

Nem érzem magam valami bátor embernek, inkább csak vakmerőnek, ami meg nem ugyanaz, úgyhogy ilyenekhez igyekszem úgy hozzáállni, hogy oké, belül végig nyígjuk az egészet, meg remegünk, de végigcsináljuk, annyira, amennyire tőlünk telik. Néha nagyon kétszínűnek érzem magam, de azt hiszem, hogy ez is szintén csak a szorongásom. Ahogy Tika mondaná: "scooch, scooch"
És tök igaza van mindig. 

De hogy még mindig letaglóz, hogy ennyire emberien állnak hozzám, és jóban vagyok mindenkivel, de legalábbis elvagyunk egymás mellett, és nem érzem azt, hogyha xy-nal kell dolgoznom, akkor felgyújtom az épületet, és aztán felsózom a maradékát is. Oké, vannak olyanok, akiknek a kisugárzása nem tetszik, és néha kiesik a kicsi gülü szemem az üregéből, mert nem hiszem el, hogy ezt mondta, de összességében nem érzek heves gyűlöletet. Volt két vitám összesen, de azt is le tudtuk zárni, hogy jól van, akkor nem értünk egyet, és megyünk tovább. Meg azóta is megvagyunk, és azt hiszem legalább azt sikerült elérnem, hogy ne előttem legyen transzfób. 

Ezen a munkahelyen ugyanis coming outolva vagyok. 
Számomra is éppen olyan meglepetés ez, mint számotokra. 
Már bennem volt ez akkor is, amikor a Festótol terveztem eljönni, hogy a következő stabil munkahelyemen ezt meglépem, de olyan fura így belegondolni, hogy megcsináltam. Van egy olyan érzésem, hogy erről már beszéltem, de hé! Erről nem lehet eleget beszélni. 
Főleg, hogy néha megállok és elgondolkodom, hogy rólam itt tudnak dolgokat. Amiket a saját anyám se. Oké, ezt a lécet egyáltalán nem nehéz meglépni, de közben meg azért ez nem olyan egyszerű dolog. Hiszen nem egyszer coming outolsz, hanem sokszor, újra és újra, és akkor még nem is számoltuk azt, hogy akkor el is kell magyarázni, hogy ez mi, meg akkor emberek invalidálnak, de nem azért, mert rosszindulatúak, hanem szimplán nem értik. De közben meg azért mégiscsak jó, hogy nyílt vagyok, mert nem megy el mentális energiám arra, hogy akkor álcázzam magam és titkoljam a valódi énemet. Ez meg aztán még könnyebb lesz, mikor végre nevet változtatok, és hivatalosan is Énor leszek. 
Csak jussak oda végre. 

Idén mindenképp szeretnék sort keríteni rá, csak hát fogalmam nincs, hogy elég ha besétálok, vagy kell időpont, vagy intézhetem ügyfélkapun keresztül is? És ez nem olyasmi, amire rá tudnék guglizni csak úgy, mert hát a kormányablak nem éppen arról híres, hogy emberi nyelven érthető tájékoztatást adna. 
Erre pont most volt egy jó példám, ami teljesen beszaratott. 

Anyám egyszer csak azzal jelentkezett a semmiből, hogy kaptam egy levelet a kormányablaktól. Vagy akárhogy is hívják azt, aki a kormány nevében leveleket küldözget az embereknek hivatalos ügyekben. Elképzelni nem tudtam, hogy amúgy most miért írnak, és nem segített az se, hogy éppen a sharkweek közepén voltam, de be kell valljam, hogy az egészben leginkább az triggerelt be, hogy anyámhoz került először, aki meg aztán rögvest megsemmisül, meg jön azzal a hangsúllyal, hogy "minden az én hibám, és én nem vagyok elég felnőtt". Meg valami az egész megfogalmazásában és hangsúlyozásában azonnal kihoz belőlem egy sértett kamaszt, amitől aztán még rosszabbul érzem magam, mert hogy felnőtt vagyok, meg tudom oldani a dolgaim, de hogy mihelyt anyám bekerül a képletbe, azonnal visszajönnek a régi, rossz beidegződések, és valószínűleg kívülről nézve sokkal jobban reagálom le ezeket is, ahogy fejlődők, de legszívesebben vele is csak annyit közölnék, hogy "scooch, scooch". 

A lényeg, hogy kaptam levelet, valamit a táppénzemmel kapcsolatban, amire néztem, hogy de hát a TAJ kártyám rendben van, a papírt leadtam - mindig elfelejtem a nevét -, akkor most mi a bajuk? Valószínű, hogy csak a NAV nézett be valamit, mert hát mostanság szereti basztatni az embereket. Összeomlik az egészségügy, vagy valami hasonló. 
A lényeg, hogy nem voltam túl boldog és eleve az ugrott be, hogy nekem kell kifizetni valamit? Mert hát értitek, mi másért kereshetnének, mint azért, hogy fizessek be valamit? 

Anyám befotózta nekem, meg be is szkennelte, és elküldte, de hát nyilván azt nem sikerült megnyitnom, mert nem adott meg hozzáférést, de szerencsére a fotó is elég volt a könyvelésnek. Megmutattam, átfutották, és közölték, hogy ez csak egy tájékoztatás, és nem kell miatta aggódnom. 
Mert hogy igazából a hétvége miatt kicsit máshogy számolták el a betegszabadságom, mert az hétvége és akkor nem dolgozom, így nem a cég fizeti, vagy valami hasonló dolog. Igazából nem teljesen értettem, csak annyi jött át, hogy nem nekem kell fizetnem, és hogy ez egy tájékoztatás, hogy miért úgy csinálták, ahogy. 
Köszi srácok, teljesen beszarattatok, teljesen feleslegesen. 

Bár azt is be kell valljam, hogy leginkább anyám stresszelt ki ebben a szituációban. 
Szóval be fogom állítani, hogy minden ilyen szart online kapjak, mert tudjátok kinek van kedve ezzel dealelni? Ha magam vagyok, akkor egész egyszerűen csak futok egy pánikkört, aztán intézkedem. De ha a cshalád benne van az egész szituba, akkor az egész triplán szivatóssá válik és érzelmileg kimerítő, úgyhogy inkább kihagynám, még úgy is, hogy fejlődnek a pajzsaim. 

Azt hiszem ez a január is elég erősen indít, de talán a kínaik szerint még nincs új év. Vagy igen? Meg kéne néznem, mert az egyetlen horoszkóp, amit hajlandó vagyok valamelyest komolyan venni, és mert nagyon élem, hogy Kakas a horoszkópom. Everything is just fitting about it. És lassan az öltözködésemmel is megfelelően ki tudom majd fejezni. Arról nem is beszélve, hogy örök haragban leszek a Vízöntővel azért, mert benne van a víz a nevében és levegő a jegye. Mármint ez egy beszélő név. Akkor hogy az istenbe raksz hozzá egy teljesen más dolgot? És nem az zavar, hogy akkor milyen tulajdonságokat meg hasonlókat társítanak hozzá, hanem az, hogy benne van az a szó, hogy víz, és erre levegő. Nem lett volna logikusabb, akkor kicsit csavarni a dolgokon és akkor már vizet társítani hozzá, vagy átnevezni, vagy valami? 
Értitek ez olyan, mintha a léghajlító, mit tudom én, fákat növesztene. 

Persze, lehet sipítozni, hogy jaj hát ne vedd szó szerint, de egyrészt nem tudom nem szó szerint venni, mert nem így működik az agyam, másrészt meg ha már kitalálsz valamit aminek beszélő neve van, akkor nem kéne olyan dolgokat csatolni hozzá, amik alátámasztják a beszélő nevet? 
Nem? Ez csak engem zavar? Mindenesetre ez egy olyan domb, amin előszeretettel halok meg. 

Ehhez kapcsolódóan van egy másik testvérdomb, amin szintén szeretek meghalni, és ami miatt képtelen vagyok a horoszkópra nem úgy tekinteni, mint valami szórakozásra, amit nem érdemes túl komolyan venni. 

Az egy abszolút logikus dolog, hogy a csillagokat tájékozódásra használták, mert hát értitek, a csillagok az így elég beszámíthatóan ott maradnak a helyükön, legalábbis innen nézve, meg az is teljesen normális, hogy az emberek sztorikat találtak, az emberek MINDENRŐL sztorikat találnak ki, c'mon! De az a tény, hogy ezek a bolygók, csillagok, együttállások, hatással vannak olyan dolgokra, mint a pénzügyi helyzet? Hagyjuk már!

És igen, tudom, ez egy részletes dolog, meg hogy több van benne, de Nem Érdekel. Minden jogot fenntartok arra, hogy very bitch legyek a horoszkóppal, mert áruljátok már el, hogy az istenbe köthető össze egy ezer meg ezer fényévre lévő random bolygó a tőzsde helyzetével? HOGY. 

Félre ne értsétek, imádom a csillagászatot, az űrkutatást, meg az atomfizikát, és minden ilyesmit, de az is biztos, hogy az egész horoszkóp ügylet inkább tűnik hatalmas átverésnek számomra, mint bármi másnak. 

És aki ad egy beszélő nevet egy dolognak és teljesen máshoz köti, mint amiről a név beszél, az végtelen megvetésembe részesül. 

Látjátok ezért is áll közelebb a szívemhez a kínai horoszkóp, mert az éveken alapul, és bevallom őszintén, hogy nem tudom pontosan a metódust, hogy működik, miért alakult ki, de mivel elég helyet hagy ahhoz, hogy csak így elfogadjam, hogy yepp, ez egy rendszer, ezért aztán nincs vele bajom.
És a Kakas jóval baszóbb dolog, már csak ábrázolásban is, mint a Vízöntő. 
Oké, fogalmam nincs, hogy ez a kifakadás honnan jött pontosan, de letudtam, jólesett, menjünk tovább. 

Befejeztem az Ajtók köztes terekre munkavázlatát, és most jön az a rész, hogy átnézem, mit is hoztam össze. Mert akárcsak a blogposztokat, azt is részletekbe írtam, és bár közben jegyzeteltem, de hogy egyrészt a kézírásom néha még számomra is kész rejtély, másrészt pedig sosem árt még egy letisztázott vázlat, amit majd könnyebben tudok követni. 
Viszont azon a tényen nem változtat semmi, hogy megírtam, kész van, innentől csak olvasható formába kell öltenem. És itt következik az a lépcsőfok, hogy szeretnék visszatérni ahhoz, hogy az első vázlatot füzetbe írom meg, kézzel. Már csak azért is, hogy ki legyenek használva a füzeteim és a tollaim, na meg azért is, mert szerettem kézzel írni, és hiányzik. Az, hogy miként lesz átgépelve a kényelmetlen íróasztalomnál, az legyen a jövő problémája. Miközben már most is fáj, de nem annyira, hogy megkérdőjelezzem az egészet. 

Erősen tempting az, hogy beszerezzek egy normális íróasztalt és széket, mert amúgy szeretnék asztalnál dolgozni, de jelenleg olyan kényelmes, mint egy általános iskola padja meg széke. Körülbelül. 
Ezzel csak az a baj, hogy ez így a főbérlőhöz tartozik és amikor elköltözöm, akkor viszem magammal az asztalom meg a székem is, és akkor neki nem marad itt semmi. Bár magunk között szólva, jobban is járna, ha inkább újat venne magának helyette. Szerencsétlen lakásra ráférne pár felújítás, annak ellenére is, hogy én amúgy nagyon kényelmesen érzem magam benne. 
És most nem, nem megyünk bele a saját lakás dologba, bár gondolkodom rajta, hogy valami önkormányzati lakást megpályázok, hátha. Csak ahhoz még tovább kell zuglói lakosnak lennem. 
Nem megyünk bele. 

Szóval inkább gyorsan témát is váltok inkább, vagyis visszatérek az előző témámhoz, hogy vázlatok. Kedvem támadt a Csillagok útját keresvén-hez, ami a Star Wars sequel újraírásom, csak igyekszem rászoktatni magam arra, hogy a címükön hívjam a saját projektjeimet. 
Elő is vettem az ömlesztett vázlatom, hogy jó akkor nézzük át és folytassuk, mert még koránt sincs vége az egésznek és egy trilógiát megszervezni az így nem éppen egyszerű feladat, és most kell rájönnöm, hogy amúgy mennyire alábecsültem ezt a tényt. Mert az egy tény, hogy van ömlesztett munkavázlatom, ami nagyon hasznos tud lenni ahhoz, hogy rájöjjek mit is akarok írni, de egyszersmind borzalmas egy munka kibogarászni azokat az infókat amiknek a segítségével tényleg fel tudom építeni a sztorit. 

Az oké, hogy megpróbálom elszeparálni egymástól őket, de akkor is kell Egy Nagy Dokumentum, ahova kihányom az összes ötletem, mert máskülönben soha az életben nem fogok egyről a háromra jutni. Csak most nem figyeltem oda, hogy rendszeresen kiírjam a kérdéseim, és most állok az egész előtt, hogy fiam, ezt így rendesen elbasztad. Így most azt kell csinálnom, hogy átolvasni mindent, ami önmagában nem olyan rossz, már csak azért is, mert visszarázódsz a hangulatba, meg felveszed a fonalat, és ilyen általános "evés közben jön meg az étvágy" állapot lép fel, de közben meg ki kell szemeznem a lényeget, és átvezetnem füzetbe, amivel nem ez a baj, hanem az, hogy én vázlatoltam. 
Olvastátok ti már a blogposztjaim? 
Na, hát a vázlatolási módszerem is pontosan ugyanolyan, és őszintén remélem, hogy ezzel mindent megválaszoltam. 

Illetve a másik problémám, azon kívül, hogy egy rémálom kihámozni a lényeget, hogy még soha nem terveztem igazából ilyen hosszú sztorit, és olyat se, ami ennyire összefüggene. Nem csak az egész trilógiának kell egy átívelő céljának lennie, és a karaktereknek nem csak egy nagy fejlődésének kell lennie, hanem minden kötetnek meg kell lennie a maga kis történésének, ami természetesen visszakapcsolható a nagy képhez, és maguknak a karaktereknek is kell, hogy legyen könyvön belüli fejlődése. Plusz mindezt konzisztensen kivitelezve, ami olyan szempontból nehéz, mert hogy én leírom előre, hogy nagyjából milyen jellemet tudok elképzelni neki, és aztán elkezdem írni a sztorit, és valami teljesen más lesz, és így hogy az istenben lehet előre tervezni? Oké, persze, igyekszem úgy hagyni, hogy eléggé hajlékony legyen és dinamikus ahhoz, hogy idomuljon a sztori alatt kibontakozó jellemhez, de közben meg nyilván azért valahogy követni kéne az irányt. 

Problémáim vannak magammal, problémáim. 
Nyilván ezek nem ilyen megoldhatatlan dolgok, csak közben rendkívül irritálóak ezek a dolgok, mert hogy van egy metódusom, ami nem biztos, hogy a legeffektívebb, de nekem működik, és most rendkívül bosszant, hogy ez a metódusom nem tudom, hogy miként fog egész pontosan helytállni, vagy hogy miként kell módosítanom ahhoz, hogy működjön. Szóval inkább struktúrabéli problémáim vannak, mint bármi más, de ezek is eléggé bosszantanak. 

Arról pedig nem beszélünk, hogy olyan karaktereket szeretek meg, igaz egy teljes átírással később, akikről álmomban nem gondoltam volna. Azért kell átírnom, mert a filmekben hihetetlenül idegesített, de hát a filmeket írom újra, úgyhogy valahogy meg kellett vele barátkoznom, amihez viszont át kellett dolgoznom a személyiségét. 
Igen, rád nézek Hux.
Feloldottam magamban a gyűlöletem azzal, hogy megtettem Kallus fiának, mert borzalmasan irritál, hogy amúgy tökre egy Kallus copy, még kinézetre is. Szóval ez volt az egyetlen lehetséges megoldás. Ráadásul valamiért még a csipet-csapatom tired dadje is lett? For some reason, amire már egyáltalán nem emlékszem? 
Olyan dolgok történnek ebbe a trilógiába srácok, álmotokban nem hinnétek el. Mondjuk ami rosszabb, hogy én se, mert nincs írásos lenyomata :( 
Big sad, ha engem kérdeztek. 

A poszt írása közben elkezdtem olyan írói programokat/weboldalakat keresni, amik segítenek a tervezésben, de háromból három nem vált be, míg végül meguntam az egésznek, és úgy döntöttem, hogyha már elő vagyok fizetve a komplett Microsoft csomagra, akkor nézzük meg azt a OneNote nevezetű dolgát, és el nem hiszitek, de hogy működni látszik. Még át kell másolnom bele jó pár dolgot, és ki kell tapasztalnom, hogy miként működik egész pontosan, de hogy összességében jónak fest. És persze tudom, hogy van egy csomó dolog, amit direkt íróknak fejlesztettek ki, és hogy ezek között a Scrinever jár az élen, de nekem az bonyolult és nehézkes. 
Biztos, hogy szervezettebb a felépítése, mint az én három jegyzetfüzet + egy virtuális jegyzetfüzet+4thewords+words megoldásomnak, de egyszerűen nem bírom megszokni annak a kinézetét. 

Aztán tettem kemény három hónapig próbát a ProWritinggal, mert hát a NaNo adott rá kedvezményt, és annak nagyon tetszett a felépítése, viszont nem tudtam benne létrehozni nagy mappákat, hogy akkor a sorozataimat szét tudjam válogatni, és hiába mondta, hogy hol tudok projektet törölni, nem találtam meg. Illetve a jegyzetek részébe nem engedett képet betenni, márpedig az nekem nagyon fontos, mert egész egyszerűen nem emlékszem arra, hogy melyik karakterem hogy néz ki. A hunós discordon is tudják már, hogy amikor kalandzónában valakinek legalább két mondatban leírom a külsejét, akkor ő a későbbiekben fontos lesz. Szóval kell az emlékeztető. 

Aztán egy óráig próbát tettem a ButterWordsot, de meguntam, hogy folyamatosan azt dobja ki nekem, hogy váltsak prémiumra. Pedig azt ígérte nekem, hogy a nanos kóddal egy évig ingyen használhatom, vagy legalábbis valami nagyon hasonlót, és nem engedett ebből, én meg akkor azt mondtam, hogy: iratkozzon fel rád a halál, ha még ki se engeded magadat próbálni! Szóval töröltem is a fenébe. 
Az yWriterrel is próbálkoztam anno, de az meg szintén ilyen nagyon sok-minden-történik-benne dolog volt, ami nem segített. A bibisco meg csak nem tetszett, a vibejaival nem stimmelt valami, arról nem is beszélve, hogy párszor megette a cuccaim. 
Így hát kénytelen vagyok a magam káoszos módszerénél maradni, mert még nem találtam meg azt az írói szoftvert, amit nekem találtak volna ki. 
Jó, ott volt még a Bibisco, de az se vált be valamiért, vagy megette az is, amit írtam, vagy nem mentette el rendesen, de az megvan, hogy valami miatt nagyon megharagudtam rá, és azóta se vettem elő. 

Pedig higgyétek el, hogy nagyon szeretnék valami ilyesmivel dolgozni, már csak pusztán azért is, hogy professzionálisabbnak érezzem magam, mint amilyen valójában vagyok. De hát addig is marad a jegyzetfüzet meg a Word és a 4theWords kombó. Főleg, hogyha nem felejtem el kijegyzetelni azt, amit akarok. Ami szintén sokkal többször esik meg, mint ami kényelmes lenne, pedig most már igyekszem mindennek külön jegyzetfüzetet tartani. 

És rájöttem arra, hogy a pontozott füzet egy nagyon jó módszer arra, hogy legyen egy szép, letisztázott vázlatom, amin még így ki is tudok igazodni, mert nyilván az egy dolog, hogy kigyüjtöm egy helyre azokat a dolgokat, amiken dolgoznom kell, de kell még egy áttisztázás, amit így el is tudok olvasni. 

Nagyon szép a kézírásom, az összes halott orosz költő esztétikájával együtt, de őszintén bevallom, hogy megesik, hogy én se tudom elolvasni. Plusz nem árt, ha van egy hely, ahol látom szépen összegezve, hogy hol tartok, hol kéne tartanom és mégis mennyire mentem le a térképről. 

Közben rájöttem, hogy van nekem olyanom, hogy Microsoft előfizetésem, és hozzáférek az összes ilyen Office programhoz, köztük a OneNotéhoz, és tettem vele egy próbát, hogy akkor átmásolom Reynek az eddig kitalált karakterrajzát, meg mellé képeket, és egész jól néz ki. Lehet, hogy a végén még beválik. 

Ide hallom a háttérből a "Használj Evernote-t!" tanácsot, és nagyon köszönöm srácok, de az egyszerűen nem az én asztalom. Főleg hogy bizonyos betű kombinációt nem a számítógép érzékel, hanem az Evernote desktop alkalmazása, és az csinál valamit, ahelyett, hogy a számítógép tenné azt, amit az adott billentyűparancsra tenne. És ez rohadtul idegesített, és legalább háromszor adtam neki egy új esélyt, csak azért, hogy mind a háromszor beleszaladjak ugyanabba a hibába. Úgyhogy nem, nem fogok használni Evernote-t. 

Igazából jobb dolgom is lenne annál, mint nektek fosni a szót, mert elérkezett a Szívküldi ideje! Immáron harmadszor és el kell mondjam, hogy a lelkesedés nem hogy töretlen, de fokozatosan növekszik, ahogy új tagok érkeznek, és lassan meggyőzzük, hogy csatlakozzanak a szektához. 

A promptfoglalás űrlapját úgy vártuk, mint a messiást, és rendesen meg is borultunk a várakozásba, mert hát már mindenkinek megvolt, hogy mit szeretne, és ott izgultunk egymásnak, meg általános kaotikus viselkedést tanúsítottunk. Nem tudom, hogy más művészetek képviselői milyen elmeállapotban léteznek úgy általában, de az írók egy nagyon elvadult állatfaj. 

Oké, a kőfaragók és a sajtkészítők lehetnek a legnormálisabbak, mert ők csak boldogok. 

Aztán persze csak kikerült az űrlap, a jelzett időben természetesen, de hát nem is mi lettünk volna, hogy nem csinálunk cirkuszt a csatornán az egészből. Többek szerint olyan volt, mintha neptunon várnák a tárgyfelvételt, azzal a különbséggel, hogy itt működnek a dolgok. Én pedig hiszek nekik. 
Végül sikerült lefoglalni, én is azt kaptam, amit elsőnek jelöltem, ami azért is nagyon jó, mert természetesen fejben már elkezdtem írni, és nyilván volt más is ami megragadta a figyelmem, de ez volt az, amit igazán megkedveltem. 

Bevallom, hogy azért választottam, mert írhattam belőle volna horrort. A kulcsszó a volna, mert alighogy elkezdtem magamban forgatni az egészet, a sztori úgy döntött, hogy mi lenne, ha akkor ő most inkább afféle urban fantasy lenne némi űroperával megszinezve? Én meg néztem rá, hogy értem én, hogy mostanában sok powermetált hallgattam, mert a powermetál is life, de azért na. Tudjuk már a határokat. 
Mondanom se kell, hogy teljesen feleslegesen vetettem a cigánykerekeket, mert akkor is azt csinál, amit jónak gondol. Amivel nincsen semmi baj, nagyon örülök, hogy magától alakul ki, és nem nekem kell kikaparni, mert így sokkal természetesebb, de közben meg nekem kell kidolgozni a részleteket, és ez néha nagyon őrjítő tud lenni. 
Viszont a végén lesz legalább egy kész novellám, amit tudok publikálni wattpadra, és úgy érzem, hogy csináltam is valamit az évben. 

Arról nem beszélünk, hogy a Lidércsikolyra alszik el az erdő-ben még mindig nem javítottam ki az egyik karakter nevét, hogy konzisztensen Viktória legyen. Helyeken ugyanis elírtam, és megjegyezték emberek ezt kommentbe, amit én tudomásul vettem, de természetesen még mindig nem szántam rá magam, hogy megkeressem hol is történt a tévesztés. 
Egy szép napon majd biztos megtörténik ennek a rendbehozatala. 

És igen, nyilvánvalóan ezen a sztorin kéne dolgoznom, munkavázlatolnom, illetve összeállítani neki egy lejátszási listát, mert hogy zene nélkül mit érek én, meg az írói folyamatom. Semmit, mert nem tudok koncentrálni, hogyha nem szól a megfelelő hangulatú zene a háttérben. Mondjuk szerencsém van, mert powermetálból már van pár ötletem, csak meg kell találni a specifikus "ez illik hozzá" számokat. 
Címe már van, megfelelően lila, és az a jó, hogy abszolút nem lehet kitalálni belőle, hogy melyik promptot foglaltam. Mert az is a játék része, hogy mindenki inkognitóban van, mert így izgalmasabb. 
Én meg rendszeresen elfelejtem, hogy nekem is írnak, és nem csak én írok másoknak. Illetve írnék, hogyha nem itt basznám a rezet, de higgyétek el, hogy a háttérben most is fut a program. 

Viszont! Viszont elolvastam az eredeti Pán Pétert, és azt kell mondjam, hogy bár érdekes egy experience volt, nem fogom megismételni a jövőben. Egészen addig szerettem, amíg el nem mentünk Sohaországba, illetve akkor kezdtem el kedvelni újra, mikor eljöttünk Sohaországból. Szóval kvázi pont a lényeget hagytam volna ki az egészből, de mit csináljak, ha nekem jobban bejött az a rész, amikor ilyen elvont gyerekmeseként működött, és ott voltak a Parkban, mint amikor azt kellett olvasnom, hogy Wendy tényleg az anyja lett az Elveszett fiúknak, és Pétert meg apusnak hívták. 
Simán benne van, hogy én vagyok túlságosan szőrszálhasogató és woke, de hogy nekem a hátam borsódzott az egésztől, annyira fura volt és annyira bizarr, not in a good way. 
A mindenhol jelen lévő általános szexizmustól meg eltekintek, mert hogy az meg a kor sajátossága, de az, hogy minden nő teljesen rá volt indulva Péterre? For some reasons? Bizarr. Meg hogy Pán Péter és Wendy anyja megegyezett abban, hogy Wendy egy hétre visszatérhet Sohaországba egy tavaszi nagytakarításra? The hell?
Ráadásul Wendynek lett egy farkasa, és soha többet nem hallottunk róla azon az egy bekezdésen kívül? Igazságtalanság. 
Meg mi az isten volt egész pontosan Hookkal és a modorral? Elismerem, elég újfajta motiváció és mozgatórugó illetve flaw egy gonosznak, de hogy miért pont a modor? I can't. 

Azért nem tudom azt mondani rá, hogy teljes katasztrófa volt, mert amíg arról volt szó, hogy Péter Pán egy Parkban élt, és az egész egy elrugaszkodott esti mese volt, azt nagyon éltem. Meg tetszett, hogy egy kicsit Péter gondolatait is láthattuk belülről, hogy milyen kapcsolata van az anyjával, illetve hogy milyen nincs, és ezek a részletek nagyon jók voltak. Meg magának Sohaországnak a leírása, hogy milyen képzeletbeli ország, I loved it. Szóval nem utáltam teljes szívemből, csak nem is szerettem. 

Viszont közben folyamatosan gratuláltam a The Lost Boynak, ami Tökéletes munkát végzett az újraírásával, mert hogy abszolút elkapta ezt a fajta fantáziavilágot, de közben kellően kegyetlen is volt, mert hogy azért rendesen hullottak ám az emberek az eredetiben is! Fú, de kurva jó volt az a könyv, bevallom, egy kicsit megfélemlítve érzem magam, mert hát hogy tudnék ezek után belevágni a saját retellingembe? Pedig nagyon szeretnék, mert hogy vannak hozzá már ötleteim, és elkezdtem a kutatómunkát is, de hogy a The Lost Boy. Olvassátok el.
Angol, és nem tudom, hogy kap-e fordítást, holott kéne neki, abszolút zseniális és hibátlan. 

A következő az Alice Csodaországban lesz, amit nagyon várok, mert azt tudom, hogy pontosan annyira szürreális, amit én nagyon szeretek, csak kell ehhez egy szabad délután, mert nem nagyon szeretek úgy könyvet olvasni, hogy félbe kell hagynom. Kálid Artúr áldja meg a hangoskönyveket, meg a munkahelyemet, hogy tudok közben ilyesmiket hallgatni. De az Alice magyarul van meg, illetve Bandi kikölcsönözte nekem, szóval rohadtul haladnom kéne vele. 
Meg azokkal is, amiket én vettem ki a könyvtárból. 
Ugyanis elkísértem Teót, és ez azzal végződött, hogy beiratkoztam én is, és kivettem vagy hat könyvet, és ebből az egyik sikerkönyv, amit vissza kellett volna már vinnem, de hát pont akkor olvastam ki, amikor lejárt a kölcsönzési időt. Big sad, de egyáltalán nem meglepő. 

Én kis naiv azt gondoltam, hogy majd az e-book olvasó megoldja a gyűjtögetési problémáim a könyvekkel kapcsolatban, de igazából csak kibővítette, a hangoskönyveket pedig meg se említem ezen a ponton. És sajnos nem szoktam le a fizikai könyvekről se, sőt pont mostanában gondolkodom azon, hogy eladom a régebbi kiadású Good for School and Evil köteteim és beszerzem a legújabbakat, hogy meglegyen a teljes gyüjtemény és szépen nézzen ki a polcomon. Bár az ötödik könyv cimfordítására még mindig haragszom, és mindig is haragudni fogok. Komolyan nem értem mi lett volna olyan nehéz átvenni szó szerint a Crystal of time-t. Micsoda. Mi. Magyarázd meg nekem, és még akkor is hülyének foglak nézni. 
Viszont legalább az összes rész kint van, és már az előzményt is kiadták és végtelen boldog vagyok ennek a ténynek, mert bennem volt, hogy éveket kell majd várni. 
A könyvárakról pedig nem beszélünk. 

Azt hiszem, hogy nagyon másról nem akartam beszélni. Oké, eredetileg azt akartam, hogy ez a poszt januárban menjen ki, de hát nem sikerült koherensen megírni. Ez így koherens, higgyétek el nekem, és nem úgy néz ki, mint amit félálomban írtam, egy kézzel, elfeküdve a kanapémon. 
Lehet ebbe a hónapba még hozok egy bejegyzést, de nem tudom, majd kiderül. Addig is legyetek rosszak és az Erő legyen veletek! 

Ui.: Valaki adjon nekem egy időgépet, hogy bezárhassam magam egy zsebdimenzióba és végre legyen elég időm az összes hobbimra, mert ez a kapitalizmus dolog nem adja úgy.