#73 – Ünnep, te csodás!

 

Onnan tudom, hogy öregszem, hogy már én is kezdem megérezni, hogy egyre hamarabb érkezik a karácsony, és valamikor az évben ki is csúszott a számon, hogy "Mindjárt itt a karácsony!"
Ősszel. 
Meg is álltam egy pillanatra a növésben, hogy én ezt most tulajdonképpen miért is mondtam? Hát én szoktam ezellen a legjobban ágálni, mert mi a fenének siettessünk mindig mindent? Majd odaérünk, ha odaérünk. I have an anxiety, így is épp elég dolog miatt aggódok feleslegesen meg hamar elvesztem a kapcsolatot a valósággal, szóval amit lehet, azt igy igyekszem kicselezni. 
Sajnos ennek ellenére tényleg iszonyatosan gyorsan ideért. 

A november nyilvánvalóan a NaNoWriMórol szólt, ami meglepően jó élmény lett. Mármint mindig szerettem a nanót, pont azért csinálom évek óta, csak ugye történtek dolgok a másik szerveren, meg a magánéletemben, amitől igy kicsit azért aggódtam, de hála az égnek, hiába. A szerveren, ahol most vagyok, és ami amúgy a hivatalos nanoszerver, sokkal de sokkal jobb hangulatilag. Persze, kisebb viták vannak, mert mégiscsak egy közösség, eltérő emberekkel, és az ilyenkor természetes, de nincsenek torokfeltépő veszekedések.
Meg az összes ML és segítő annyira jól kézben tartja a dolgokat, és sikerül megbeszélni dolgokat, és most már én is nagyon nyugodt vagyok. Általában decemberbe szokott kitörni valami hihetetlen nagy hiszti, főleg azért mert a november azért mindenkit megvisel, meg kifáraszt. Elvégre azért ötvenezer szót megírni egy hónap alatt nem kis feladat, vagy akárcsak elérni az egyénileg kiszabott célt, és nyilván a vége felé már mindenkinek elege van a mindenből és ilyenkor szokott egy apró félreértésből kipattanni az év veszekedése.
De hogy itt nem volt semmi, és annyira megnyugtató ez az egész. 
Meg nyilván lettek új barátaim, és egy JarJar szekta. 

A JarJar szektát SENKI nem látta jönni, legfőképpen én. Mert értitek ott vagyok mint friss Star Wars fan, de hogy tényleg friss, alig egy éve vagyok oda ezért az egész univerzumért, és ott rajongok nekik a klónokért, többek között, és erre milyen szekta alakul, na milyen? JarJar.
Jó, én se nagyon szeretem a karaktert, mert hogy így tökéletesen működne a plot nélküle is, és nem igazán vagyok a humora célközönsége nem, de végül is egészen kibékültem a jelenlétével. 
Főleg mert Morttal elkezdtük nézni és ő nagyon jól szórakozott rajta, így aztán én is megenyhültem. 
Meg Reni mondta, hogy ő a Star Warsból csak két dologra emlékszik: JarJarra és a tojásfejű Darth Vaderre. 
Úgyhogy így lett egy szekta, akik nagyon rossz szóvicceket toltak és körülbelül minden posztnál megkérdezték, hogy mikor lesz JarJar?

Ja, mert én vittem idén is a kalandzónát. 
Nyilván Star Warst meséltem, ha valakinek nem lett volna egészen egyértelmű, és ajh nagyon nagyon élveztem! Nyilván mikor először leírtam, hogy "Réges-régen egy messzi, messzi galaxisban..." szabályosan bekönnyeztem. 
Nagyon szeretem ezt az univerzumot, és most már kicsit kezdek aggódni, hogy mi lesz ha ugyanilyen hirtelen távozik, mint amilyen hirtelen jött? És akkor a nyakamon marad rengeteg fandomos cucc. De tényleg rengeteg. 
Csak könyvből van több, mint tíz.
De szerintem ha nem lesz akkora hiperfixációm, akkor is nagyon szeretni fogom, mert rengeteg adott és ad nekem és átsegített azon az időszakon, mikor úgy igazán beütött a pandémia. És mert rohadtul izgalmas és hatalmas a világa. 
Ami pontosan ugyanennyire hátrány, mint amúgy előny, mikor ír az ember. Mert néha megtalálni egy darab konkrét dolgot az így maga a halál. Főleg, hogy magyarul írok, de angolul jut eszembe a ficik miatt az, ami kéne, és angolul megvan, de fogalmam nincs, hogy magyarul az mi lehet, és a kaminopedia egyáltalán nem olyan részletes, mint a wookipedia, és így ülök, hogy well, fuck. 
(Amúgy nem értem, miért pont a kaminoiak után kellett elnevezni a magyar szekciót, all my homies hate kaminoiak. De ez csak egyéni szocproblémám.)

Viszont így is nagyon jó volt írni, nagyon szerettem, és az emberek is nagyon szerették! Olyan sok visszajelzést kaptam, szerintem ennyit az elmúlt évek alatt nem kaptam összesen. Biztos benne van, hogy látszott, hogy mennyire de nagyon szeretem az adott fandomot, meg a történetet is, úgy, de úgy meg volt tervezve, hogy nagyon, meg az is, hogy fejlődtem azért írás terén. 
Mondjuk végig ment a kiabálás, hogy nem fogunk beleférni a hónapba, mert hogy valamikor elfelejtettem röviden írni, és az alap szószám az így három-négyezer körül stagnált. Meg volt egy poszt, ami konkrétan tizenegypárezer szó lett, és volt rá egy napjuk, hogy elolvassák és szavazzanak. De elolvasták és szavaztak!
Teljesen le voltam döbbenve az egésztől. 
Igyekeztem úgy írni, hogy anélkül is érthető legyen, hogy az ember elolvasott volna három könyvet, megnézett volna két filmet és egy sorozatot, mert bár én nyilvánvalóan ez a fajta rajongó vagyok, de tisztában vagyok ezzel. Ezért aztán igyekeztem egy olyan idővonalba tenni, amivel nagyjából mindenki képbe van, és bár a kameó karakterek főleg az én rajongásom tükrözték, azért sikerült egész jól eltalálnom őket. Oké, volt benne egy Yoda, mert hát nyilván Erőérzékeny lett a karakterünk, és akkor kell valaki, aki tanítsa kicsit. A választás végül Dagobáhra esett, és kicsit aggódtam, hogy vajon tudok-e Yodával irni, de meglepően egyszerűen ment, és megfelelő arányban volt kaotikus goblin és bölcs jedimester.
Rajta kívül még Ashoka Tano tűnt fel és Hondo Ohnaka, akiből ilyen nagyon kaotikus kalóztündérkeresztenya lett, de igazából ezt én nem számolom karakterhűtlenségnek, mert hát Hondoról van szó. 

Nyilvánvaló, hogy ezt a posztot is akkora darabokba írom, hogy még, és legalább kétszer újrakezdtem, mert nem is én lennék, úgyhogy igazából fogalmam sincs, hogy mit akartam mondani. 
Pedig ezúttal még vissza is olvastam, tehát azt se mondhatjátok, hogy nem próbálkoztam volna. 
Annyit leszűrtem, hogy a kalandzónáról beszéltem, ami Star Wars, úgyhogy maradjunk ezen a vonalon. 

Én őszintén nem gondoltam volna így május környékén sem, hogy ez a fandom ennyire velem marad. Mondjuk örülök neki, mert májusban impulzusvásároltam a franchise könyveim kilencven százalékát, és igazán kínos lett volna, hogyha aztán csak úgy magam mögött hagyom az egészet. 
De ettől függetlenül továbbra is le tudok döbbenni azon, hogy mennyire de nagyon szeretem, és hogy mennyire betalált nálam. Nem egyszer kiselőadásokat tartok fejben a barátaimnak a különböző szegmenseiről, mostanság mondjuk pont arról, hogy de mennyire zseniális karakter Thrawn.
Mert hogy Thrawn végtelenül zseniális és eljutottam az "AZ A KÉK KÖCSÖG!-től" a "Please, be my boss!-ig" ami meg nálam a lehető legnagyobb dicséret, és eddig még csak Vinkó Szilárdnak sikerült ezt megugornia. Ebben nagy szerepet játszott Timothy Zahn, akit szerintem egyszer meg fogok verni puszta szeretetből. Olyan kibebaszottul jól ír, hogy az már büntetendő. Ha csak egy embertől olvasol SW-t, akkor az Timothy Zahn legyen. 
Nagyon gördülékenyen ír, nagyon olvastatja magát a stílusa, és megállja a helyét úgy is a trilógia, hogyha kivesszük a Star Wars világából. Nincs bajom a franchise könyvekkel - bár szerintem Karen Travissal egyszer el fogok beszélgetni egy sötét sikátorban -, de ha nem vagy benne fülig az adott világban, akkor a legtöbbet nem igazán tudod élvezni.
Na, ez a kivétel. 
És mellette olyan átkozottul okos! De hogy igy nagyon! Amikor a szerző varázsol neked egyet, és aztán megadja a magyarázatot, te meg nézel, hogy óh, baszki, hát ez itt meg itt volt felvezetve, ah, de nagyon jó! Ott van minden, hogy összeadd a kettő meg kettőt, és mégis olyan asztalracsapós élmény, amikor meglátod a négyet! Hihetetlenül okos az a könyv, én nagyon hálás vagyok neki ezért. Szeretem az ilyeneket, de krimiktől nem szoktam megkapni, mert ott sosem úgy tálalják az egészet, és nincs meg a sikerélmény. 
Ellenben itt!
Plusz Thrawn egy nagyon, nagyon jó hiánypótló: bár a Birodalomnak dolgozik, nem öncélúan gonosz, sőt én azt sem mondanám, hogy gonosz lenne. Egész egyszerűen ő olyan világból érkezett, ami az Ismeretlen Űrben helyezkedik el, és számukra a Birodalom egész egyszerűen csak egy nagyon erős szomszéd, akivel megérné nagyjából jó viszont táplálni, vagy legalábbis kiismerni. Tehát Thrawn aztán végképp nem érintett személyesen az egész hajcihőben, és nincs is semmi különleges képessége, egész egyszerűen csak átkozottul jó abban, amit csinál. Jó, oké, nem tudom minek számítsam azt, hogy bemegy egy múzeumba és három haditervvel jön ki, de hogy nem Erőérzékeny, meg semmi ilyesmi. 
Ráadásul, ami aztán tényleg hiánypótlóvá teszi, az az, hogy nem kegyetlen a beosztottjaival, sőt! Kifejezetten jutalmazza a kemény munkát és díjazza a tehetséget, és tiszteli azokat akik be vannak osztva alá, nem játszik ostoba játékokat velük, és ha hibáznak, akkor kapnak tőle még egy lehetőséget, mert Thrawn tisztában van azzal, hogy csak így lehet tanulni. 
Nem úgy, mint egyesek, ugyebár "néz ki darth Vaderre."

Kicsit mintha elszaladt volna velem a ló, de hát ez történik, ha az ember a kedvenceiről kezd el beszélni. 
Egyszóval nagyon megszerettem Thrawnt, remélem látni fogom valamelyik elkövetkezendő SW sorozatba, bár csak remélem, hogy nem fogják valami középszerű gonosszá lealacsonyítani, mert akkor itten asztalborogatások lesznek, de irgalmatlanul. Mondjuk ha a Kenobi sorozatba belevisznek valami szerelmi szálat, akkor is. 
Könnyeket akarunk, vért és szenvedést! Meg passziv-agressziv jeleneteket Kenobi és Vader között. Na jó, meg esetleg egy purge trooper Codyt, mert nyilvánvalóan nem fájt eléggé a Clone Wars. 
Mostanság úgyis emlékeztetnem kell magam arra, hogy amúgy a klónok nem nagyon élték túl a hatvanhatos parancsot, bár igazából ezt mindig megbánom. 
Viszont a Book of Boba Fettől csak egyetlenegy dolgot várok el: verekedjünk az összes útszéli, poros kocsmában. Ennyit és semmi mást. Sajnálom, Rejtő Jenőn nőttem fel - többek között -, nekem lelki igényem van a kocsmai verekedésekre.
Yepp, itt leszünk a Star Warsban még jódarabig. 

Mondjuk annyira nem sír a szám, mert kirángatott egy jókora artblockból, csak luxushisztizek, hogy még a saját írásaimba is kell egy kis SW, vagy máskülönben az agyam nem hajlandó foglalkozni vele. 
Na, ezt a sztorit kicsit messzebbről kell kezdenem, de szerintem úgyis hozzá vagytok szokva, hogy csapongok, mint valami részeg pillangó. 
Felbuzdulva azon, hogy milyen jól ment ez az év írásilag, meg azon, hogy nagyon tudnak motiválni a verseny-és kihívás szerű dolgok, jelentkeztem egy olyan csodára, hogy Get Your Words Out. 
Ez lényegében olyasmi, mint a NaNo, csak éves, több goal lehetősége van, lehet szószámban vagy napban megadni, hogy mennyit akarsz írni, és mivel nem igazán szeretem én se magam, meg nem akartam nyuszi lenni, ezért aztán jelentkeztem, hogy én 350.000 szót szeretnék megírni egy év alatt. 
Napra lebontva ez úgy körülbelül ezer szót jelent, ami nem nagyon tarthatatlan, de előre látom, hogy nagyon fogom utálni magam miatta. Igazából már most utálom magam miatta, hogy nem volt erősebb a racionális hang a fejembe, de hát nyilvánvalóan nekem a go big or go homeból mindig a go big kell. Ami pedig a legrosszabb, hogy nem is nyivákolhatok senkinek, mert hát senki nem nyomta le a torkomon, senki nem rángatott bele abba, hogy vállaljam el a többet, én csináltam magamnak, és hát csak magamat hibáztathatom, hogy hülye vagyok, minek vállaltam be. 
Mondjuk azt nem tudjuk, hogy vajon küldenek-e emailt arról, hogy felvettek a taglistába, mert eddig még nem kaptam tőlük semmit. Vagy majd egyszer csak megjelenik egy démon/bagoly/hologram a szobámban, hogy mostantól része vagyok a versenynek és csak egy maradhat. Mondjuk az biztos, hogy lenne egy élmény. 

Ami a fun, hogy a lelkesedésem másokat is belerángatott, szóval azt hiszem vagyunk négyen-öten, akik ilyen olyan célokkal vágnak neki ennek a kihivásnak? Nem számoltam meg őszintén szólva, de nagyon boldog vagyok, hogy mások is jönnek és együtt vágunk bele ebbe az egészbe. Részemről szeretnék egy olyan memét, hogy: One does not simply, defeat the hun" de még nem jutottam el idáig, hogy megkérjem Adát rá. Általában őt szoktam nyaggatni ilyenekért :"D

Na, és ezt nyilvánvalóan elmeséltem a Squadnak is, és Bandi közölte ilyen finoman, hogy reméli, hogy fogok foglalkozni a buzi táltosaimmal is vagy kénytelen lesz biztatóan fenyegető levelet fogalmazni. Én meg ott ülök, végtelen vörösen, hogy hát izé, ez nem így működik egészen és beszélnem kell az SW crewval a fejemben, hogy ugyan legyenek szívesek szóhoz jutni másokat is. 
És ez félsikert aratott, mert ugyan tudtam foglalkozni a táltosaimmal, viszont csakis egy Star Wars crossover keretében. És mondjuk nagyon jól szórakoztam, egy rakat dolgot megtudtam a karaktereimről, de hogy közben meg csak néztem magamra, hogy tényleg? Most tényleg? Most tényleg. 
Valamint töröltem az egész varázslóiskola dolgot, mert bár lesz benne szó a táltosképzőről, meg szerepelni is fog, nem ilyen iskolába-járunk-és-tanulunk cucc lesz, mert rájöttem, hogy bár olvasni szeretem meg nézni, de írni annyira nem passzol. Úgyhogy öregebbek lesznek valamivel és szétváltak az útjaik, csak a történet elején találnak újra össze. Azt meghagyom, hogy szétrúgják a megalomániás nyomoroncok seggét, mert arra nekem is szükségem van, de hogy ezenkívül mi lesz még benne? Hát az majd kiderül, ha nekiülök. 
Óh és új címet is kapott az És a sötétség visszanéz rád helyett, most már Átokverte víg napjainkon fut. Mert hát lássuk be, hogy nem fogok én itten valami nagy és mély témákról irni. Legalábbis eddig nem érzem, aztán ez majd írás közben úgyis eldől. 

Uh, amúgy megvan, hogy miről akartam én még beszélni! Lassan itt van a szilveszter, oké, kit akarok becsapni, kurvagyorsan itt lesz, pénteken már 31. Nekem pedig van egy olyan szokásom, hogy egész évben egy kis dobozkába gyűjtöm mindaz, ami jó dolog történt velem. Tudjátok, leirom egy papírra, összehajtogatom, beledobom, és egészen az adott év végéig nem is nézegetem meg, csak dobálom bele. 
Már ha el nem felejtem. 
És igazából mivel ki tudja hogy lesz nekem időm, energiám január másodikán/harmadikán, ezért aztán úgy döntöttem, hogy most elkezdek számot vetni az örömeimmel. Azt csak reméltem, hogy mindent felírtam, mert én és az emlékezetem, nem egy kitűnő páros. 
Nem sorrendben veszem elő őket, nem is tudnám, csak belenyúlok a dobozba és meglátom, hogy mi jön. 

Pride felvonulás, öcsém jelenléte és jól kijövetele a Squaddal valamint a komfortzónám átlépése: Nem tudom pontosan mi szállt meg idén, de úgy csapattam a Pridet, ahogy még soha. Nem csak a Vinnietől kapott, homemade asex szárnyaimban voltam, de toppban! Amiket én eddig nem vettem fel, mert hát eléggé testes vagyok, és van egy jókora adag önbizalomhiányom és hát a testemmel se vagyok feltétlenül kibékülve, de eljutottam odáig, hogy igazából leszarom, ki mit gondol, azt veszek fel, amiben jól érzem magam. Plusz minden ruha nonbinary ha eléggé leszarod. 
És kiderült, hogy nagyon jól érzem magam ilyen dolgokban! Úgyhogy többet fogok hordani ilyesmiket. 
Aztán sikerült öcsémnek is eljönnie, és jól érezte magát! Találkozott a Squaddal és két szempillantás alatt összehaverkodott mindenkivel, meg a végén megölelte aki ezt így igényelte, és általában felszabadult és boldog volt. 
A kedvenc momentem az volt, mikor a szokásos "ellentüntetőkhöz" értünk, és elkezdték nekünk skandálni, ki tudja milyen okból, a Ria, Ria, Hungária rigmust, mi meg úgy döntöttünk, hogy ilyet mi is tudunk, és az egész menet egy emberként ordította vissza ugyanezt a rigmust. Fantasztikus érzés volt.
Meg az egész, de hogy nagyon. Iszonyatosan elfáradtam a végére, mint mindig, de szerintem ez volt számomra az eddigi legjobb Pride. Azt továbbra se hiszem el, hogy ez tényleg idén volt, de a dobozkám szerint igen. Iszonyatosan nagy parti volt, és sokat léptem előre magammal is. 

Újra voltam - másfél/két év után a Győri Nemzeti Színházban: Jaj annyira, de nagyon hiányzott a színház, hogy azt el se tudjátok képzelni! Sajnos történtek változások, mint például, hogy megmondták Forgács Péternek, hogy önként szeretne távozni az igazgatói székből, és vele együtt elment Járai Máté is, de maga az a két előadás amit láttam, így is nagyon tetszett. Oké a Szerelmes Shakespearenak a fele az olyan volt, hogy nem érdekel a szerelem, viszont a másik fele ilyen végtelen írói moodok voltak, és szerintem volt egy-kettő, amin csak én nevettem a közönségből. Meg az is jópofa volt, amit a színházzal meg a próbákkal össze nem kínlódtak, és messze az egyik kedvencem lett az a szál, ahogy a kezdetben kétkedő mecénás végül szívvel-lélekkel is támogatta őket, nem csak pénzzel. 
A másik az Öldöklés Istene volt, amit egy fura darab volt, és nagyon sokáig nem is tudtam, hogy álljak hozzá, de aztán csak megtetszett. Az alapszitu az volt, hogy két szülőpár összeült, mert az egyikük gyereke megverte a másikat, és hát ezt valahogy le kéne rendezni. Aztán az ottlét alatt szépen felszínre jött az összes generációs meg egyéni probléma, és az egésznek az volt a tanulsága, hogy srácok, menjetek terápiára. Voltak benne iszonyatosan vicces részek, bár engem néhány rész igy hit to close to home, mert hogy átéltem testközelből vagy azért mert pontosan tudom, hogy mennyire káros az adott viselkedés. Épp ezért nem is értettem sokszor, hogy min nevetnek körülöttem az emberek. De végső soron szeretem az ilyen elgondolkodtató, fura darabokat, így aztán ezt is. 

Kaptam egy stormtrooperes paint by numbert Vinniéktől: Amit még mindig nem bírtam befejezni, és egy szín már eleve beszáradtan érkezett, de hogy van! És rohadtul jól néz ki! És nagyon élvezem csinálni, amikor végre van időm foglalkozni vele. Nem hiányzik már belőle sok, a fekete részeket kell kifestenem, meg néhányat újrafestenem, hogy eltakarja a számokat, de már most látszik, hogy nagyon baszó! El van nevezve Nelnek - igen, a számát adtam a számának meg a nevének -, és a fejemben így ő nagyon nagy pajtikban van Sabinéval, azért ilyen szines a páncélja, mert befestette neki. 
Maga a festés is abszolút megnyugtat, és szeretek vele pepecselni, ráadásul instant sikerélményt ad, ami egy nagyon fontos kitétel nálam minden ilyen kézműves dolognál, mert nincs kézügyességem, és ha nincs sikerélmény, akkor nagyon gyorsan otthagyom. De ennél van, és lehet, hogy rendeltem még egyet, amin koponyák és pillangók vannak. Lehet. 

Hétvége Miskolcon a wrimósokkal: Augusztusban sikerült egy hosszúhétvégét összehozni az írósokkal, mindent is leszerveztek az ML-ek, és természetesen csak érvényes oltási igazolvánnyal együtt lehetett menni, úgyhogy ami biztonságot lehet garantálni, az garantálva volt. Nagyon jó kis muri volt, végre fürödtem is, és ahh nagyon hiányzott már az is. Vettem magamnak egy kétrészes fürdőruhát is, mondom, nagyon bátor voltam én az idén, és abba csapattam. Volt egy jakuzzi is, azt is kihasználtuk, és hát társasoztunk is meg sütögettünk, meg beszélgettünk, és mivel írókról van szó, ezért közösen elmentünk papír- és kreatívboltba. Írni, nem tudom, hogy valaki írt-e, de nagyon sokunknak lett új csecse füzete és tolla :D Meg nyilvánvalóan voltak nagy beszélgetések és teázások, mármint nem teát ittunk, hanem előadta mindenki a traumáit és jól megbeszéltünk mindent. Tipikusan az a hétvége volt, amikor nagyon jól érzed magad, sokat beszélgettek, de mikor megkérdezik, hogy na, mégis milyen volt, akkor csak annyit tudsz mondani, hogy jó. 
Nagyon jó buli volt, nagyon élveztem, remélem lesz még ilyen. 

Vettem fel szoknyát és nagyon élveztem: Mint már említettem, nem nagyon vagyok jóban a saját testemmel, és igazából jelenleg is ott tartunk, hogy nem feltétlenül pozitívan állok hozzá, hanem úgy, hogy jó ez van, legyen mindenki más problémája akkor. Meg mivel nonbinary vagyok, ezért aztán nehezen viselem el, hogy a társadalom számára ciszhet nőnek nézek ki, mert hát nem vagyok elég androgün és lapos. Sokkoló, tudom, de az, hogy valaki nonbinary vagy sem, nem az alak kérdése. Sőt, az alaknak nem sok köze van így a nemhez. Ettől függetlenül azonban gyerekként se szerettem, ha rámeröltették, főleg mert erőltették, aztán volt egy nagyon erős férfi korszakom, amikor csakis és kizárólag olyasmit voltam hajlandó felvenni, ami a lehető legtávolabb áll a nőies fogalmától. És valahogy idén jutottam el odáig, hogy jó, akkor én ezt szeretném kipróbálni mégiscsak. 
Úgyhogy kihasználtam a motivációm és elrohantam szoknyát turizni. Őszinte meglepetésemre sokkal könnyebben kaptam, mint nadrágot, és ahogy felvettem, jól is éreztem magam benne! 
Szóval többször fogok még szoknyát és toppot is hordani. Bár nyáron továbbra se leszek hajlandó szoknyát felvenni, mert kidörzsölődik a combom, a harisnya meg nem jó érzés olyan hőségbe rajtam. 

The Magnus Archives: Jajistenem annyira csodálatosan tökéletes podcast volt ez, hogy még! Nagyon szeretek történetközpontú podcasteket hallgatni, már amikor időm és energiám meg foglalatosságim engedik, és hát az éjszakai műszak tökéletesnek bizonyult minden szempontból. A QCODE stúdiótol hallgattam szinte mindent, de aztán kellett valami új, és valahogy rátaláltam a Magnus Archivesra. Horror, történetközpontú, kellemes hang és audiotechnika, hát csapattam. 
És azon kaptam magam, hogy teljesen ráfüggtem. Oké, nyilvánvalóan nem értettem mindent száz százalékosan, mert na angol, de azért egész szépen követni tudtam, és amellett hogy elég gyakran állkapocsleejtősen hideglelős volt, amellett olyan queer reprezentációt is tolt, hogy csak pislogtam. Én abszolút nem láttam jönni és majdnem elsírtam magam a kidugózás közben, mikor ez igy komolyra váltott! Annyira hihetetlenül tökéletes volt, és az összes karaktert imádtam, és még a lezárása is tökéletes lett. Pedig egy jó lezárást nem könnyű összehozni, főleg egy nyitottat, ami azért le is zár minden szálat, de mégse ad választ minden kérdésre. Én különösen gyűlölőm a nyitott véget, de ennél nem volt rossz szájíz, hogy jó, de akkor mi a fene történt? Hanem hogy igy le volt zárva a cselekmény, de hogy mégis maradt függőben és ah TÖKÉLETES VOLT, HALLGASSATOK MAGNUS ARCHIVEST! Rendeltem is tőlük merchet, egy pólót és egy maszkot, mind a kettőn olyan szöveg van, ami nagyon, nagyon megfogott.

Öcsémmel megnéztük a Lelki ismereteket: Ez is idén történt? Hihetetlen. Én tudtam, hogy nincs időérzékem, de hogy ennyire? Borzasztó. Ez azonban semmit nem von le az élmény értékéből. Nagyon szeretek az öcsémmel dolgokat csinálni, és hát ezt a filmet annyira jó volt együtt nézni! Én tudtam, hogy sírni fogunk, és hát eléggé érzelmes állapotba lettünk a végére, meg mindblowingokba és rengeteget beszélgettünk a film üzenetéről, meg általában így mihez kezdjen az ember az életével, és az, hogy miután elváltunk én nyári zuhéban sétáltam haza, az hihetetlenül jó élmény volt. 
Abszolút visszahozott az életre. 
Ami különösen tetszett, hogy mennyire jól elkapták a mentális betegségeket, meg hogy amúgy mennyire jól beszéltek arról mi az amiről azt hiszed, hogy kell, és mi az, amire valójában szükséged van. 
Ez is tipikusan az az élmény, amiről nem tudok sokat beszélni, de nagyon jó volt. 

Kalandparkban voltunk a Squaddal: Mint kiderült, a kalandparkok nem egészen nekem valóak, mert bár szeretem a kihívásokat, és szeretek túrázni, főleg ilyen folyómedres történetekbe, a kalandparkot mégsem rám szabták. Én voltam az a szerencsétlen, akit vagy háromszor kellett lementeni, mert képtelen volt átlendülni. Meg igy alapjáraton, a saját testsúlyod emelgetni nem kis munka, főleg ha nincs is gyakorlatod. 
De hogy ennek ellenére nagyon jó móka volt, még egy baszó sebhelyet is szereztem. Nem tudom mibe sértettem fel, de hogy így vérzett, meg minden, és hónapokig látszott is, hogy valahol én jártam. 
Mondjuk Bandi - rá szeretnék szokni arra, hogy jávort Bandinak hívom -, meg Béka olyan überbrutál keménybe tolták, hogy szavaim nincsenek rá. Felmentek a profi felnőtt pályára és olyan magasságokba mászkáltak, hogy nem tudtam se köpni, se nyelni. De végigcsinálták! Nagyon durva, én mondom, nekem már attól is fájt mindenem, hogy csak néztem őket. 
Utána meg elmentünk egyet közösen enni, és beszélgettünk, és összességében nagyon jó csapatépítő nap volt. 

Átváltottam Cityfoodra: Egyik nap, így ősszel, hihetetlenül bemérgedtem azon, hogy bemegyek a boltba, veszek csupa alapdolgot és otthagyok tízezer forintot, és akkor még ezek nem is olyan bonyolult vagy többfogásos kajákhoz kellenek. Úgyhogy megkérdeztem Vinniet, ők hogy oldják meg a rendelést, kitől és mennyiért, és miután felvilágosított, kipróbáltam én is a Cityfoodot. És annyira, de nagyon megérte, hogy iszonyatosan. Tízezer forint körül így is megúszom az egészet, tudom SZÉP kártyával fizetni, és szombatig megvan a meleg kajám, átlagban leves és főétel, és sokkal jobban érzem is magam. Arról nem is beszélve, hogy nem megy el energiám meg időm arra, hogy magamnak kotyvasszak valami. 

Megkaptam az oltást: Azt hiszem ez abszolút magáért beszél, bár sajnos a harmadik oltásig még nem jutottam el. De el fogok, csak legyen időm levegőt venni végre az ünnepek után. Meg igazából a maszk se esett le rólam mióta kötelező lett, és a kézfertőtlenítésre is ügyelek, ha már távolságot meló miatt nem tudom tartani. Sajnos az én kollégáim többsége is oltás/virustagadó és sajnos nem lehet őket nagyon megverni. 

Vinnie és Mena egy Városőrség karakterhez hasonlították a kézírásom: Általában azt szoktam megkapni, és azt is szeretem hangoztatni, hogy egy elhunyt orosz író írásképével rendelkezem, de hát nyilvánvalóan ez egy kicsit nagyobb dícséret. Azt hiszem, pont az Őrséges noteszomat nézegették és arra kaptam, talán a miskolci elvonulás alatt, de légyszives ne kérdezzétek. 

Star Wars: Oké, oké, tudom, hogy mindenki ezt hallgatja tőlem mindenhol, és elegetek van, annak ellenére, hogy ti még mindig nem szólhattok egy árva szót sem, mert nem éltek a fejemben, ahol aztán tényleg nulla huszonnégyben ez megy. Szinte. De közben meg annyi de annyi örömet adott nekem ez a hülye fandom és annyira megszerettem és annyit segített a puszta léte, hogy azt nem tudom megfogalmazni nektek normálisan. 
A legvicesebb számomra továbbra is az, hogy én nem az, hogy nem nagyon szerettem, hanem egy kicsit le is néztem, mert hát tudjátok Star Trekes voltam, és hát akkor értelemszerűen meg kell vetni a Star Warst. Az vesse rám az első követ, akinek nem volt egy hasonló korszaka, hogyha szeret valamit, akkor automatikusan utálja a másikat. Tudjátok ez a macska vs. kutya "vita". 
Meg nyilván akkor a Star Trek szólított meg, amivel szintén nincs semmi baj.
Most pedig a Star Wars, amivel szintén nincs semmi baj, csak valahogy külön tudatosítani kellett magamban, hogy ez tényleg nem baj, mert lehet sokféle dolgot szeretni egyszerre. Bár mondjuk az SW nagyon uralja a terepet, és szegény ST csak a múltból integet felém. 
Mondjuk ha nincs a Mandalorian, nem tudom, hogy valaha is berántott volna a világ annyira, hogy eljussak a Clone Warsig, ami meg aztán végképp megvett az egésznek, úgy, ahogy volt. De a Mandalorian meg tipikusan az a western sci-fi, ami megvesz és aztán elad kilóra. És aztán úgy voltam vele, hogy jó, akkor most már szeretném tudni, hogy végül is mi van, így go big or go home alapon úgy döntöttem, hogy kronológiai sorrendben végignézek mindent. 
Végignéztem.
Imádtam. 

Kétszemélyes twittertali a Darjeelingben: Hát gyerekek, ha fejbevertek, se fogom tudni, hogy kivel voltam én tulajdonképpen. Nyilvánvalóan beszélgettünk így twitteren, meg épp ráértem, hogy elszórakoztassam, mert neki meg kellett a társaság. Aztán úgy voltam vele, hogy akkor szeretném a helyhez köthető vegyes érzelmeim felülírni valami pozitívval. 
Oké, közben megkérdeztem és diszkohold volt, úgyhogy most már kevésbé érzem magam hülyén.
Beszélgettünk mindenről, teáztunk egy jót, elvoltunk, jó délután volt. 

Electro swing táncórák: Oké, ezt szerintem TUTI, hogy nem láttátok jönni. Ami azt illeti, én se nagyon láttam jönni, de aztán valahogy mégis nekem jött ez a dolog. A sztori az, hogy nagyon szeretem az electro swing táncstílust, meg a zene is olyan, hogy nagyon tud energetizálni, mikor ahhoz van hangulatom, de hogy így erőm, vagy energiám, vagy időm nem volt ilyesmit keresnem, na meg aztán egyedül én ellógom ezeket a dolgokat, és amúgy is. Aztán idén Kadorival felhájpoltuk egymást, kerestünk sulit és elkezdtünk járni. Heti egy órás a történet, és sikerült velük megbeszélnem, hogy én jöhessek csak kéthetenként, mivel hát tudjátok, két műszakba dolgozom. 
És annyira nagyon fun! Mármint jó fárasztó, meg rettenetesen fura az, hogy nem azért tanulok táncolni, hogy valahol fellépjek, hanem csak azért, hogy tudjak táncolni. A tanár is tök türelmes, bár nyilvánvalóan nem egyszer azt érzem, hogy minek vagyok ott, mert úgyse vagyok olyan ügyes, de aztán a fizikai erőfeszítés ezeket a gondolatokat viszonylag hamar lelövi. Meg most már merem magam nézni a tükörben -  nagyon sokáig nem mertem, mert hát tükör, önbizalomproblémák, szerintem össze tudjátok rakni a képet -, és eljutottam oda, hogy értem mit kell csinálni, de nem nagyon sikerül. Főleg a csípőmmel van gond, ami nem akar egy helyben maradni, de dolgozunk az ügyön. 
Ami külön szórakoztat, hogy néha a tanárnak olyan megjegyzései vannak, amiket sajnálok, hogy nem jegyzek fel, mert simán bármelyik jedimester szájába adhatnám őket. Meg hogy néha úgy értek meg egy-egy dolgot, hogy végigpörgetem magamban, hogy ez olyan kicsit, mint a vívásban, vagy pontosan az ellentéte annak, amit néptáncon tanultam. 
Meg az is nagyon jó, hogy Kadorival ketten vagyunk, így én nem érzem magam olyan egyedül, mert nem szocializálódom könnyen, és ha éppen olyanom van, hogy a hangok azt nyivákolják, hogy mi lenne ha kihagynám, akkor rágondolok, hogy óh, Kadori is ott lesz, és akkor elmegyek én is. 
Azt mondjuk még nem mondom, hogy nagyon jól tudnék táncolni csak úgy magamtól, de talán majd ídővel. Meg na, ez is hihetetlen sokat hozzáad ahhoz az aesthetichez, amit el szeretnék érni. 

Menáéktól kaptam egy Mandalorianos pulcsit: Ez egy karácsonyi ajándék volt tőlük és nyilvánvalóan mióta megkaptam, azóta le sem szakad rólam. Imádom, egyszerűen imádom, Mando lovagol rajta egy Blurgön, meg mind a két karjára rá van írva, hogy The Mandalorian, és van kapucnija is, meg kenguruzsebe, és hibátlan. Ami külön vicces, hogy Mena a gyerekosztályon vette, úgyhogy végtelen confident boost ez, és eleinte magának gondolta, de aztán addig addig nézegette, meg filozott rajta, hogy végül úgy döntött, hogy nálam jobb helye lesz. 
Nem viccelek, haldokló fókahangokat hallattam, mikor megkaptam. 

Don Carlos: EZ ANNYIRA DE NAGYON ZSENIÁLIS DARAB VOLT! A hunos discordos szerveren ajánlotta valaki, talán Tika?, nem tudom, de így mesélte, hogy ezt nézte, és mennyire tetszett neki, és ajánlotta, hogy menjünk el rá, mert nagyon jó lesz. ÉS annyira igaza volt, mert olyan nagyon jó volt, hogy ihajcsuhaj. 
Ezt itt egy budapesti színházba néztem, mindjárt rákeresek, hogy pontosan hol, és nagyon fontolgatom, hogy fogok bérletet venni oda egy ponton, mert nagyon, nagyon tehetségesen játszottak a színészek, nagyon tetszett a rendezés, és hát olyan gay volt az egész, hogy ihaj. Nem nyiltan gay, nyilvánvalóan, de nekem senki nem tudja megmagyarázni, hogy néhány jelenet nem krisztálytisztán homoerotikus volt. Meg végtelen dráma, és úgy, de úgy fájt! Én színházba a drámáért járok elsősorban, és ez tökéletesen kielégítette az ezirányú vágyaim. Ráadásul az egyik színész az volt, aki Bazsót játssza a Mi kis falunkban, már ha jól emlékszem a nevére, és ah nagyon jól játszott! Meg volt egy részlet az egészben, aminek a láttán tökéletesen és pontosan el tudtam képzelni, hogy miként nézne ki a horror színházi körülmények között, mert hát rendesen rám hozta a frászt. Fuh, nagyon jó volt, és erősen filózok, hogy fogok bérletet is venni oda.

Lett két új polcom, egy parafatáblám: Nem volt elég hely, ahova pakolhatnék, úgyhogy megkérdeztem a főbérlőmet, hogy felszerelhetek-e, és igent mondott. Úgyhogy vettem az Ikeába két polcot és egy parafatáblát, mert mindenkitől irigyeltem a parafatáblát. Vinniet természetesen megkértem, hogy segítsen, mert hát ő ért ilyen dolgokhoz, én meg annyira nem. Viszont megengedte, hogy én is fúrjak, és gyerekek, anynira, de nagyon élveztem! Amikor évtizedeken át hallgatod a szomszéd fúrását, faragását, télen való fűnyírását, és aztán végre lehetőséget kapsz kicsit törleszteni. Nem mintha ezek a szomszédok bármit is vétettek volna, vagy legalábbis nem a közvetlenül a falszomszédaim, de azért maga a tudat, hogy végre, végre én is fúrhattam. És a végeredmény is nagyon pofás lett, úgyhogy most már van hova tenni a teáim, van egy külön dedikált SW polcom és ki tudtam tűzni a kapott képeslapjaim is, többek között.

AWS- Örs emlékkoncert: Ez egy végtelenül édesbús emlék, mert nagyon szomorú dolog miatt gyűltünk össze, szegény Örs eltávozott közülünk, legyen neki könnyű a föld. Emellett viszont valami hatalmas buli volt, és életemben először kipróbáltam a pogót! Kétszer is! Jó, nem voltam a sűrűjében, mert nem vagyok pro, de hogy nagyon jó volt, leizzadtam, mint annak a rendje és módja. Ráadásul kettőből két alkalommal vissza is találtam jávorékhoz. Mert nyilván nem egyedül mentem, mert én annyira nem követtem a munkásságát, hanem Kiszével és jávorral, és nagyon szomorú volt az egész, de közben meg hatalmas nagy buli. 

Star Wars - Clone Wars: Óh boi, oh boi, gyerekek, ez nem egy könnyű menet, de megpróbálok röviden beszélni róla. Bár ezen a ponton lehet bölcsebb lenne kettészedni ezt a posztot, na majd meglátom. A Clone Wars volt az, ami abszolút és végleg megvett a Star Warsnak, meg hogy kitépte, apró darabokra szaggatta és feletette a kutyákkal a szívemet meg a lelkemet. Az utolsó négy rész után meg csak ültem és néztem ki a fejemből, hogy hűbaszdmeg. Mint amikor egy nagyon jó drámáról jövök ki a színházból. 
Imádtam, minden egyes pillanatát, annak ellenére, hogy a kezdő animációk a tipikus kezdeti 3D jegyében készültek, tudjátok, amikor minden olyan egységesen gumiszerű, ráadásul az összes bolygón ugyanazok a növényállatszörnygomba létformák voltak a helyi faunák. Szóval az első három évadot gyakorlatilag végighímeztem, bár természetesen figyeltem. Aztán meg elkezdtek nagyon történni a dolgok, és egyre jobban kötődtem a klónokhoz, meg úgy mindenkihez, és hát egészen bevonzott. Olyannira, hogy a Clone Wars éra lett a legkedvencebb érám az egész Star Warsból, és még a halott, hideg ujjaim közül se csavarják ki. 
A karakterfejlődés, a történetívek, a cselekmény, annyira, de hogy annyira tökéletes volt, és Dave Filonit egyszer meg fogom verni puszta szeretetből egy kivilágított sikátorban. Aztán meg agyonölelem. 
Tudnék erről még beszélni, hajaj, nem is kicsit, de akkor aztán tényleg soha nem lenne vége ennek a posztnak. A Clone Wars az a rajzfilmsorozat, amit ha nem ismered a Star Warst akkor azért kell látnod, ha meg igen, akkor azért. 

Kaptam egy Cody figurát meg SW könyveket: Azért is jó, hogyha az ember Star Wars rajongó, mert kap egy csomó secondhand fancuccot. Jelen esetben én így jutottam hozzá rengeteg poszterhez, újsághoz, meg még könyvhöz is. Amiket azóta se olvastam ki, de hogy still ott vannak és nagyon retrok, és nagyon szeretni fogom őket, mihelyt hozzájuk jutok. Amire azonban nem számítottam ennél a csomagnál, hogy kapok mellé két teafiltert, és egy Cody figurát. Álltam a metróban, bontottam ki a csomagot, és így hirtelen egy Cody. Hát igyekeztem annyira némán sikoltozni, amennyire csak tudtam, de úgy megörültem neki! Azóta is ott van a polcomon egy R2-D2 mellett. Ne ilyen angyon kidolgozott részletű bábura gondoljatok, csak egy műanyag kis játék, és még fegyvere sincs, de hát Marshall Commander Codynak nincs szüksége fegyverre ahhoz, hogy győzzön egy harcban. He can protect me anyway. Nagyon, nagyon szeretem Codyt, oké, minden klónt nagyon szeretek, de Codyt különösen. Néha le is veszem a polcról mikor extra támogatásra van szükségem. 

Kései, közös karácsony a Squaddal: Oké, ez állítólag, elgalábbis a többiek szerint, valamikor februárban volt, de én ezt csak elfogadom. Oda kellenne irni a dátumokat is az eseményhez lassan, hátha úgy több megmaradna bennem. Amúgy több hirtelen nem ugrik be, csak az, hogy nagyon jól éreztük magunkat, mert a Squaddal mindig nagyon jól érezzük magunkat. 
Óh, de megvan! Kaptam tőlük egy lila, plüss narvált, amin csillagok vannak és pont olyan gömböc, hogy az ember ölébe tökéletesen beleférjen. Imádom, nagyon puha, nagyon hamar az egyik legkedvencebb plüssöm lett. Meg egy eredetileg terráriumdíszt, ami kvázi úgy néz ki, mint egy levágott entfej. Tettek bele ilyen elemmel működő izzófüzért, szóval abszolút kimaxolta a látványelem definicóját. Aztán nyilván volt beszélgetés, meg eszem-iszom, szóval a szokásos feel-good összeülés volt, amik soha nem okoznak csalódást. 

Bad Batch maraton öcsémmel: Én nem vártam nagyon a Bad Batchet, mert hát értitek a felelállást az összes akciófilmbe láttam már: a vezető, a mesterlövész, az ész, a technikus meg a tank. Úgyhogy nem igazán hittem abban, hogy ez így bármi újat fog nekem tudni mutatni, de hát klónok azok klónok, plusz öcsém egyik kedvenc korszakában játszódik, vagy legalábbis egy olyanban, ami nagyon érdekli és eddig kevés alkotást talált benne: a Birodalom felemelkedése. Meg hát ott van Dave Filoni neve is, akkor valamit biztos kapunk. És sajnos az a baj, hogy megvett magának. Na, nem annyira, mint a Clone Wars, vagy a Rebels, de hogy still egész jól elszórakoztam rajta. És Crosshair, óh szegény, szerencsétlen Crosshair, hát persze, hogy ő lett a kedvencem az egész csapatból. Mert ki más, ha nem a traumatizált, depressed, széttört szívű, morálisan megkérdőjelezhető karakter? I have a type, okay? 
Öcsém meg nagyon élte, úgyhogy megbeszéltük, hogy az évad második felét együtt daráljuk le otthon, nagyképernyőt egy mozimaraton keretében és annyira, de nagyon megérte az egész, hogy el se hiszitek. Mivel öcsém is odavan a Star Warsért, és rengeteg háttértudása van, mert egy rakat ilyen videóesszét meg ilyesmit néz. Együtt pedig tökéletes élmény volt az egész fél évad. Rajongtunk rendesen mindennek, a végén pedig szó szerint egymás nyakába borulva zokogtunk. Volt egy élmény határozottan. Egy nagyon jó élmény, és remélem, hogy még más SW sorozattal is megismételjük majd. 

Határozatlan határidejűre módosult a szerződésem: VÉGRE, két év után most már állandó dolgozója vagyok a cégnek és nem kell azon izgulnom félévenként, hogy vajon megfeleltem-e annyira, hogy maradjak. Szóval most már állandósulhat ez a félelmem, bár igazából amilyen kollégákkal kell mostanában együtt dolgoznom ez igazából simán kikopott belőlem. Nyilvánvalóan igyekszem mindig a legtöbbet nyújtani és segíteni másoknak, bár mondjuk aztán mindenkivel szinte össze is vesztem, mikor jöttek az oltástagadó/virustagadó, -fób faszságokkal, mert az egy tény, hogy alapjáraton türelmes vagyok, de ezeknél most már meghúzom a vonalat. De hogy így dolgozom és csinálom, és végre nem az van, hogy félévente kell haptákba állnom, az nagyon megnyugtató. Bár az hihetetlen, hogy még ezzel is sikerült rám hozniuk a frászt, mert úgy kezdte el mondani, hogy a szemem előtt végigfutott az összes világvége lehetőség. Természetesen emelkedett egy kicsit is a fizetésem, bár nem sokat, és továbbra se tudom, hogy pontosan hogyan számolják ki, de legalább egész tisztességes, és bár rengeteg az agyfasz, a pénzzel még sose volt baj.Úgyhogy összességében remélem, hogy még itt dolgozom jópár évig. 

Átrendeztem a szobám: Nagyon rossz volt az egésznek a heykihasználása, plusz mivel a matrac használhatatlan az ágyon, ezért a földön alszok és elötte az is olyan hülyén volt megoldva. De aztán áttologattam a bútorokat és most már egészen elviselhető a térkiosztás. Azon a tényen persze nem változtat, hogy a belmagasságát szivesen kicserélném a szélességével, mert sztem több hely lenne. Én nem tudom, hogy itt pesten miért divat ez az óriásokra szabott szobaméret? A lényeg úgyis az, hogy most már kicsit kényelmesebben vagyok, amig még itt tartózkodom. 

Lefordították az egyik ficimet angolra!: Hát ezt elfelejtettem, pedig ilyen is történt. És most, hogy eszembe jutott, még mindig lesokkol ez a tény. Meg az, hogy gyakorlatilag a nulladik Star Wars ficimmel történt meg ez az eset, ami gyakorlatilag egy fél délután alatt összedobott crackfic, mert hát mi más lenne? Megvan az Evergivenes sztori, mikor a hajó keresztbeállt a csatornán? Na, az nyilvánvalóan mindenkit megihletett, és lett egy csomo ilyen fici, és hát az én fülembe is beletették a bogarat, hogy hát csak meg kéne írnom azt az ötletet, hogy Anakin vezette a hajót. (Szeretem Anakint. Vannak pillanatok, amikor nagyon nem, de többnyire azért igen.) És ez annyira megtetszett valakinek, hogy megkérdezte, lefordíthatja-e angolra. Nanáhogy igent mondtam! Annyira hihetetlen és felemelő ez még mindig, és azt a hangot is lelőttem magamban, ami azon panaszkodik, hogy de hát miért ezt, amire csak egy fél napot szántam, mert a tényen semmin nem változtat: lefordították egy ficimet angolra!

NaNoWriMo győzelem, immáron ötödször!: Én richtig abban a hitben éltem, hogy ez még csak a negyedik nanom volt, de az oldal közölte velem, hogy amúgy hivatalosan az ötödik és ezt is megnyertem! Zsinórban. Ráadásul hihetetlenül fényesen, olyan hatvananezer szóval, de ezt lehet, hogy már eldicsekedtem. Nem baj, akkor eldicsekszem még egyszer, mert alaposan megküzdöttem ezért is!

Nevermoor könyvsorozat: Ez egy annyira jó kis sorozat, úgy örülök, hogy megtaláltam magamnak! Minden benne van, amit nagyon szeretek: fura, némileg steampunkos környezet, varázslat, found family, és kellően izgalmas és némileg dark történet. Nagyon jó, nagyon ajánlom és inkább ifjúságinak mondanám, mint YA-nak, mert nincsenek benne azok az idegesítő tropek. Magyarul már három rész van lefordítva, és nem tudom, hogy amúgy is ennyit irt a szerző, vagy van még, de én nagyon ajánlom ezeket is. Igaz még csak kettőt olvastam, a harmadik a gépemen pihen, de hogy annyira végtelenül megéri. Azzal reklámozzák, hogy olyan, mint a Harry Potter, de könnyű szívvel jelenthetem, hogy semmi köze nincs hozzá, azon kívül, hogy a marketingesek ezzel a szöveggel akarják eladni. A történet egy lányról szól, akit különös átok sújt és a tizenvalahányadik szülinapján éjfélkor meg kell hogy haljon. Ám végül megmenekül és egy lenyügöző városban találja magát, ahol csupa varázslat veszi körül. 
Hihetetlenül jól van megírva, szerintem ha szeretted az Így neveld a sárkányodat! könyvsorozatot, akkor ezzel sem fogsz nagyon mellényúlni. 

Elkezdtem rajzolni: Ha azt hitted, hogy ennél többet nem tudok beszélni a Star Warsról, akkor nagyon, de nagyon tévedtél. Ez a világ ugyanis nem csak a writers blockból hozott ki, hanem a hatására elkezdtem rajzolni is! Pedig én aztán nagyon azt tartottam, hogy semmi kézügyességem nincs, és a rajz az nem nekem való. Most se hiszem, hogy olyan hűdemélyen bele fogok menni, mert így nem érzem azt, épp csak magamat szórakoztatom vele. A Pinterestnek, a step by step guideknak, meg Ada leckéjének hála egész értelmezhető képeket tudtam összehozni, és ami fontosabb, hogy megtanultam, hogy milyen szinten tudok rajzolni és hogy a fejemben élő képet ne gondoljam túl, és így ne legyen instant csalódás az egész. És eljutottam oda, hogy most már el mertem vinni barátok közé, és megmutogatni, hogy nézzétek, ezeket alkottam! Annyira nagyon jó érzés! És amúgy élvezek is rajzolni, főleg a színezés részét, bár attól már teljesen kivagyok, hogy képtelen vagyok olyan szinesceruza készletet találni, amelyiknek nem törik ki a hegye attól, hogy hegyesre akarom faragni. 
Csináltam pár kép erejéig az inktobert is, nyilván mind SW tematika, és még egy SW csoportban is megdicsérték - ami le van némítva, de talán visszanézek -, és nagyon élveztem. Jó, meg van egy darab Magnus Archives fanart is, bár azt nem fejeztem be, mert nem tudom igazából, csak valahogy félkész maradt. Meg a karácsonyi csomagolásra mindenkinek rajzoltam egy kis névjegykártyát, nyilván segítséggel, de ez nem von le az értékéből. Kálid Artúr áldja az összes guidet és step by step dolgot. 

Vettem egy új laptopot: A régi szinte már használhatatlan volt, fél óráig tartott, mire egyáltalán bekapcsolt, aztán mire bejött bármi is, hát volt, hogy egy órát kellett várnom arra, hogy bármi elinduljon. Meg alapjáraton is, leszolgált nálam vagy tiz évet, ha nem többet, ráadásul jött a nano, úgyhogy már csak pusztán ezért is akartam egy újat. Körbenéztem, tájékozódtam, segítséget kértem és végül sikerült is találnom egy olcsót és jót, ami igy tudja azt, amit szeretnék. Kompakt és kicsi, úgyhogy könnyedén tudom vinni bárhová, gyors, amin én még mindig meglepődöm, és világítanak a billentyűzetei, ami nélkül nem tudom, hogy élhettem idáig. Eli Vantonak neveztem el, mert éppen nagyon olvastam a Thrawn sorozatot, és úgy éreztem passzol hozzá. Bár nem nagyon szoktam elnevezni a dolgaimat. Aztán felraktam rá egy csomó matricát, és most nagyon boldogan használom, nagyon szeretem. Ada felrakta nekem rá a Win10-t, úgyhogy még naprakész is. És még a pénzem is maradt egész szépen, bár amennyit dolgozom, ezt már igazából el is vártam. Úgyhogy most van egy nagyon szép, nagyon csecse, nagyon gyors laptopom, ami remélem, hogy velem is marad hosszú, hosszú évekig. 

Filmmaraton Morttal: Morttal megbeszéltük, hogy meg akarjuk jobban ismerni egymás brainrotját, mert egész sokat beszélgettünk, és úgy döntöttünk, hogy átjön hozzám egy hétvégén és akkor vagy Bleachet vagy Star Warst foguk nézni. Kő-papír-ollóval döntöttük el, és én nyertem, úgyhogy Star Warsot néztünk. Az elejétől, így aztán a Baljós Árnyakat, a Klónok támadását, meg a Clone Wars pilot epizódját néztük meg, ami gyakorlatiag egy másfél órás animációs fim, és nagyon élvezte! Aminek hihetetlenül örültem, mert hát az egy dolog, hogy én a fejembe élek, és biztos, hogy nagyon sok vagyok a rajongásommal, de így legalább ő is kezdi érteni, hogy miért is. Pedig még csak most jön majd a Clone Wars, a harmadik alkalomkor, mikor összeülünk, és hát nem tudom, hogy utána szóba fog-e még velem állni. :D Vasárnap pedig, ha minden jól megy, én fogok közelebbről megismerkedni a Bleach animével, ami meg neki a hatalmas nagy brainrotja. Úgyhogy ha minden jól megy, egyszer csak összeér valahol mind a kettőknek a rajongása.

Közös fagyizás a hunosokkal: Hivatalosan nem lehet nanos találkát, meg élő write-int hirdetni semmilyen hivatalos szerveren, viszont barátilag továbbra is szeretnék összejárni, úgyhogy kitaláltuk az Sz.T.K.-t és megszerveztük úgy egy hétvégét. Elmentünk fagyizni egy fancybb helyre, ahol nem a szokásos algidás dolgot adták, hanem rendes fagyit, olyat, amilyet gyerekkoromba ettem utoljára. Uh, kezdek öregedni, de hogy hasonló ízű fagyit tényleg kölyökként ettem. Aztán beszélgettünk, meg átmentünk a CCC-be - nem a cipőboltba! - kávézni és folytatni a csevejt, és az egész ilyen nagyon relaxing day volt. 

Pride fotózás népviseleti ruhában: Na, ez is volt egy élmény! Már eleve összeszervezni, mondjuk nem nekünk kellett, de hogy így is volt egy élmény, mert x mennyiségű embert összeszervezni és elosztani két napra, az azért nem egyszerű. Twitterről indult az esemény, hogy egy fotós megkérdezte a queer embereket, ki szeretne népviseleti ruhában fotózkodni, hogy megmutassuk, hogy nem veheti el tőlünk a kormány a hagyományainkat. Plusz a nő egy kiállításhoz is használja őket, szóval abszolút win-win. A Squaddal mentünk, minusz Béka, mert ő nem tudta megoldani, de hogy így is nagyon jó volt. Én voltam az egyedüli aki szoknyát húzott, mert nagyon szép zöld himzése volt, meg amúgy is, tetszett magamon a dolog.  Mindenki más csikós/betyár/palotás díszmagyart választott, és nagyon snájdigul néztünk ki. Ami egyedüli hátrány volt, hogy elfelejtettem boxert venni a szoknya alá, úgyhogy aztán ki is dörzsölődött a combom, meg a cipő is feltörte a lábam. Ilyen kölcsönzött ruhák voltak, szóval naná, hogy nem volt tökéletes, de ezeket leszámítva nagyon fun volt. Morttal együtt felelevenítettük a néptáncos múltunkat és aztán majdnem találtunk neten táncházat is. Bár lehet, hogy most már több sikerünk lenne ezzel kapcsolatban. Mondjuk ő is dolgozik, meg én is, szóval igazából a fene tudja. 
Az elkészült képeket amúgy nem nagyon láttam, mert hogy így nem bánom ha fényképeznek, csak visszanézni ne kelljen, és jávort megkértem, hogyha esetleg végignézni, akkor mondja meg, hogy miket nézhetek meg diszfória nélkül. 
Ja meg csináltunk a végén saját magunknak képeket, amiket a fényképész egyik gépe ott helyben ki is nyomtatott. Ilyen polaroidos megoldás volt, kompakt ügyes kis gép, és amiket azzal készítettünk, azokat el is osztottunk egymás között, úgyhogy nekem is van itthon. Mindegyiken verekszek mindenkivel, mert az on brand. 
Jó délután volt, azt hiszem pont munkából is jöttem, mert nyilván miből másból, el is fáradtam, mint a veszedelem, de hogy azért izgalmas volt, és örülök, hogy végül bevállaltam. 

The Mandalorian: I have a thing for western sci-fi, szóval nyilvánvaló volt, hogy ez aztán megfog, behúz és nem ereszt, csakhogy amikor kijött, én ezt így nem tudtam, hogy ez western sci-fi. Csak a hájpot, ami engem aztán abszolút el tud tántorítani bármitől, ami mondjuk alapjáraton még tetszeni is, mert egyszerűen túl sok, hogyha a csapból is az folyik. Aztán öcsém tavaly karácsonykor, mármint 2020 tavaly karácsony, mesélt róla, és annyira megvett, hogy megnéztem. És egészen biztos vagyok benne, hogy ezt már számtalanszor elmeséltem, de hát mit csináljak, ha ez lökött bele a nyúlüregbe? Meg amúgy is, olyan kibebaszottul szép az egész, olyan gyönyörű a látványvilága, meg a zene, meg a karakterek, meg minden, hogy még. Nagyon várom a harmadik évadot, remélem látunk benne egy Din Djarin vs. Thrawn fightot, meg úgy általában Thrawnt és nem basszák el a karakterét. 

Jávor szülinapi partija: Mennyi partink volt a Squaddal, de jó! Mondjuk aztán lehet mindig hasonló mennyiség van, csak én nem vettem észre, ki tudja. De hogy ez is nagyon jó volt, Bandiék pincéjébe voltunk sokan, volt eszem-iszom, meg nyilván ajándékozás, szerintem az összes Witcher könyvet megkapta, meg még egy csomó cuccot. Szegénynek akartunk rendelni egy Taylor Swiftes pulcsit, de hát természetesen nem jött meg időbe, még az se, amit Teó intézett, hogy hahó elveszett a postán, küldjetek egy másikat. Jó, ez aztán amúgy megjött, de annak, amit én rendeltem, annak azóta se láttam nyomát. Magyar Posta én így szeretlek. 
Ezeket a malőröket leszámítva nagyon fun volt, beszélgettünk, megváltottuk a világot, meg ami ilyenkor még történni szokott. Szeretem a szülinapi bulikat :3

Inktober: Hát erre végül kemény három képet fejeztem be, de hát ha egyszer preptober is volt közbe, és nekem epikus tervezésekbe kellett lennem a kalandzóna miatt?! De arra a háromra is nagyon büszke vagyok, egyre meg még annál is jobban, mert abba aztán belepakoltam a munkát. Óh meg egy negyediket is elkezdtem, egy Magnus Archives fanart, csak aztán valahogy nem fejeztem be. De idén is tervezek belekontárkodni, bár sokkal jobb lenne, ha szeptemberben lenne mondjuk. MErt valamiért szinte minden kreativ kihivás az az októbert-novembert találja meg magának. Én komolyan nem értem miért, mert sokkal jobb lenne, ha elosztanák egész évre maguk között. 

Újra rendesen írok és befejezek dolgokat: Ezt is mondtam már szerintem párszor így az év során, de ezt is külön felirtam, mert hogy így évek óta nem fejeztem be annyi dolgot, mint amennyit ebben az egy évben. Ráadásul nem is egy ebből negyvenezer szó környékén volt, ami meg aztán még nekem is black magic. De nagyon, nagyon boldog vagyok ennek az egésznek, mert hogy így kijöttem a writers blockból, és nem az van, hogy csak szenvedek azon, hogy írni kell. Jó, nyilván a drámát nem hagytam el teljesen, mert az már hozzám nőtt, de hogy közben rendesen haladok is a sztorikkal, amik a fejemben élnek. Sajnos nem elég gyorsan, de ez már igazából a személyes problémám, amin valahogy túl kell lendülnöm, vagy megbékélném vele. Mondjuk amúgy is ao3-ra publikálok magyarul, ami meg olyan, mint a jégtörés, szóval nincs rajtam nagy külső nyomás, csak az a belső, amit én amúgy is magamra teszek. 

Na, és ezzel végére is értem a listámnak.
Nem volt rövid, és ezért én nagyon hálás vagyok, de már befogom egy időre. 
Az Erő legyen veletek!