#59 - Februári ez meg az

Bevallom, azt hittem, hogy egy kicsit előbb hozok híreket, de nagyon megviselt az a háromezer szó veszteség, amibe annyi munkát, meg mindent öltem, aztán egész egyszerűen a január történt. Irgalmatlan hosszú volt az a hónap, pedig az is csak egy hónap, eskü, nem tudom, hogy miként csinálta. Na meg aztán nekem is volt néhány nehéz napom, meg hetem, de hát ez már csak így megy, hogyha az ember szorongással és egyéb mentális bajokkal él együtt. Van amikor ő van felül és van amikor nem. Hullámvasút az egész, de nem a jobbik fajtából.



Mindenesetre most már megvagyok annyira, hogy jelentkezzek néhány dologgal. Először is arra gondoltam, hogy elkezdek csinálni, ilyen hónapokénti ezt láttam/olvastam/hallgattam, mert nagyon szeretnék ajánlókat írni, csak nincs türelmem egy egész posztot rájuk szánni, meg ismerem magam annyira, hogy tudjam, úgyse lennék rendszeres. Viszont havonta egy összesítő kis szösz az bőven beleférne, és legalább elsírhatnám örömöm-bánatom. Csak kéne neki valami fasza név, amiben viszont borzasztó vagyok. Gyűlölök nevet kitalálni, meg adni, meg úgy általában bármit csinálni, amihez a neveknek köze van. Ezért van az összes saját karakterem olyan nyomorultul elnevezve, mert találomra adok nekik valamit, mert mégis hivatkoznom kell rájuk valahogy, megígérem, hogyha találok valami normálisabbat, akkor arra átnevezem őket, de természetesen ez soha nem történik meg.
Úgyhogy az a tanulság, hogy az elsőnek is élhetőnek kell lennie, mert rajta fog ragadni így, vagy úgy. De ezt majd valahol kitalálom, nem most fogom megvitatni veletek, mert az egy véresen unalmas holmi. Unalmasabb, mint ezek a blogposztjaim, igen.
Hjaj, hiányzik az a fasza háromezer szavam, az a nagy helyzet.

Amúgy ezenkívül semmi nem történt velem januárba, még mindig megvan a melóm, aminek nagyon örülök, mert ez egy végtelenül nyugodt dolog, és nagyon szeretem, főleg mert olyan monoton és közbe tudok gondolkodni, meg nem üvöltözik velem senki. Mondjuk azt nehezményezem amikor beszélgetni akarnak velem, én meg gyülölöm a small talkot, és egy bizonyos szint után egész egyszerűen megunom és már-már fizikailag undorodom az egésztől. Úgyhogy kifejezetten utálok jópofizni, de sajnos muszáj. Ez azonban a kisebbik problémám. A nagyobbik Győző.
Győző az a tipikus old, white, ciszhet man és ezzel szerintem mindenki pontosan tudja melyik tipusról beszélek. Nem szokásom mások magánéletébe turkálni, csak igy nem értem, hogy van egy felesége, kavar valakivel a műszakból, és plusz az összes nőnemű lénynek - köztük nekem is -, udvarolgat, mert azt hiszi... nem, igazából fogalmam nincs mit hisz. Csak kibaszottul undorít a viselkedése, mert azt hiszi, hogy mindent megengedhet magának, mert jaj, hát ő csak viccel. Nem, haver, hanem kibaszott bunkó vagy.
Velem például azt csinálta, hogy a buszon ráült a táskámra. Csak úgy. Hogy vegyem észre. Mert én senkit nem veszek észre ha közlekedek, és ezt meg is mondtam mindenkinek, hogy nem bunkó vagyok, csak a külvilág nem velem történik. És ez a kétbites fasz azt gondolta, hogy milyen jó vicc, hogy ráül a táskámra... Szóhoz nem kaptam ilyen stilus láttán. Másnap meg mikor kérdőre vontam, csak röhögött.
Aztán folytatta azzal, hogy ilyen kényelmetlenül közel állt hozzám, én meg szégyenszemre teljesen lebénultam és rohadt dühös voltam magamra. Alapból is utálom, hogyha közel állnak hozzám, hát még ha olyan teszi, akiben nem hogy nem bízok, de még csak nem is szeretek, és így valami elfuserált nyomulást folytatom. Ez hetekkel ezelőtt történt, de azóta is rosszul vagyok, ha eszembe jut. És akkor ne is tegyem hozzá, hogy agender vagyok, úgyhogy köszönöm, hogy egy jó adag diszfóriát is belém táplált. Azóta olyan nyers vagyok vele, amilyen nyers csak lenni tudok. Ami nem elhanyagolható mérték, mert a barátaimmal is szarkasztikus vagyok, hát még azokkal, akiket gyülölök. Mondjuk a virágnevekig még nem jutottam, de ne is kelljen. Mondjuk már kezdi kapizsgálni, hogy engem jobb békén hagyni, mert hogy én vagyok az egyetlen, aki nem érti meg. Hja fiam, hadd mutatkozzam be, én is az vagyok, aki nem tolerálja az ilyen viselkedést.

Tudom, hogy erre az a sztenderd válasz, hogy a hülyékkel nem kell foglalkozni, de szerintem ez egy ócska hazugság. Igenis foglalkozni velük, látjátok, hogy hova jutott ez a világ, csak azért mert hagytuk, hogy a hülyék azt csináljanak, amit akarnak. A seggfejekkel igenis közölni kell, hogy seggfejek, ha meg elkezdenek vinnyogni, hogy jaj hát sZóLásSzAbAdSáG akkor nyugodtan szembe lehet őket röhögni, mert a szólásszabadság nem arról szól, hogyha fasz vagy, akkor ezt senki nem fogja neked megmondani, hanem hogy elmondhatod a baromságod. Viszont attól a baromság még baromság marad, csak hát azt hiszik, hogy attól mert elmondhatják, egyből legalizálják. Hát nem kisbogaram, korántsincs így. A liberális eszmék nem arról szólnak, hogy beengedjük a farkast a nyájba, hanem pont, hogy távol tartjuk azokat, és ezt nagyon világosan és egyértelműen tesszük. A farkasnak joga van létezni, de nem a nyájban. És a nyájban nem szabjuk meg, hogy ki milyen és mit csináljon, csak próbáljon meg nem ártani a másiknak.
De hát ez már valamiféle rakétatudomány elég sokak számára, és ehhez nem kell messzebbre mennem a saját családomnál. Én vagyok a fekete bárány, és amúgy ezt nem bánom, még ha nehéz is, és örömmel és büszkén látom, hogy az öcsém is. Amíg a megértés, a nyitottság, az elfogadás képessége gyengeség és bűn, addig bátran leszek gyenge bűnös.
Huh, átmentem forradalmiba. Átlagba nem szoktam érezni magamba ezeket a nagy Vizöntő energiákat, csak aztán elkap a harci ideg és legszívesebben egy forradalmat vezetnék. Mint ahogy most is. Discordon meg peptalkokat csapatok. Halványlila segédfogadalmam nincs, hogy ezek honnan és minek és merre, de összességében örülök, hogy vannak, mert így kevésbé érzem magam kudarcnak. Különben is bárhol és bármikor megveregedek a demokráciáért, meg a nők és LMBTQ jogokért, hogy csak pár dolgot említsek.
Mondjuk ezzel egyidejűleg szoktam bánni azt, hogy miért ekkora a pofám, mert nem biztos, hogy sokáig csendben tudok maradni, és minden egyes alkalommal belesétálok valamibe, amiről pontosan tudom, hogy nem kéne, de egyszerűen nem állom meg. Aztán persze mindig megbánom, hogy már megint megpróbáltam amellett érvelni, hogy a világ az bőven túl a szemellenzőkön található.
Amúgy egyszer, egy asztrológiás beszélgetés során, úgy voltam jellemezve a Vizöntő és Rák aszcendemsem, hogy kirobbantok egy forradalmat, aztán utána órákat sirok a sarokban és nem tudom elmondani, hogy ez mennyire true. Nem mintha annyira tudnék sírni, általában roppant egészségtelenül visszafojtom, amit ti ne csináljatok, mert az nem bölcs taktika. De a lényeg attól még megmarad, hogy vannak teljesen random ilyen pillanataim. Amúgy a hunosok szeretik a peptalkjaim, amit én nem mindig értek, hogy miért, mert általában akkor írom ezeket, amikor nekem nagy szükségem van arra, hogy valaki valami bátorítót mondjon nekem, és hát úgy fest, hogy másoknak is jó hallani ezeket.
Meg ha jobb napom van és békén hagynak a mentális baszásaim, akkor én is élvezem ezeket. Szeretek őrdémon lenni, mert hát na, az őrangyalosdi nem az én pályám.

Jaj, amúgy őrdémon, gecc, én azt hittem, hogy én találtam ki ezt a szót, erre fel valamelyik nap találkoztam vele, egy olyan könyvben, ahol erre számítottam volna utoljára. Amúgy arról a könyvről is akarok majd ajánlót írni, főleg, hogyha kitalálom, hogy mégis mi lesz a neve, és valószínű, hogy egybevonom a februárival. Na, a lényeg, hogy olvastam és így szembejön velem ez a szó, hogy őrdémon. Baszki, én felsikoltottam, hát úgy megörültem a reprezentációmnak, hogy még! Ráadásul maga a karakter is ilyen chaotic good volt, mint én :D
Legalábbis azt mondják, hogy chaotic good vagyok, amivel kiegyezek. Jaj, amúgy képzeljétek végre játszom DnD-t és Kálid Artúr gyere le, szerelmes vagyok belé. Hihetetlenül tetszik az, hogy mennyi világban lehet kalandozni, maga a harcrendszer, meg az egész hangulata, a különböző stílusú mesélők és a szerepjáték része! Végre lehetek annyira bastard, amennyire csak szeretnék :D És lőhetek ilyen nagyon menő egysorosokat is.
Martin mesélt nekünk egy zombiapokalipszist, ahova én Marion fiamat vittem, ember paladin, aki a pénzért megy, mert így én mindig a pénzért megyek és a dicsőségért. Itt már elvesztette a hitét, mert hát miben higgyen az ember, mikor az egész világ meghalt. Mellette pedig ott volt Adriael, Muffin karaktere, akinek tutira nem jól írom a nevét, de mindegy. Szóval ő éppen farkas alakban volt, én meg a páncélingemben, némileg megtépázva, nyomunkban legalább két horda zombival, így lazán berúgom a fogadó ajtaját, majd igy hangosan, mintegy kedélyesen megkérdezem: Van egy szabad asztal?
Mindenki úgy nézett rám, és aztán egész játék alatt emlegetve volt ez. Én meg nagyon büszkén ültem ott, igaz, hogy ezzel előttem az egész puskaporomat, de abszolút megérte.
És olyan mély karakterfejlődésem volt a short rest alatt! De olyan! Hogy majd meg is fogom írni.
Amúgy az volt nekem az első ilyen nagyon igazi DnD moment, amikor short rest alatt így Martin odafordult hozzám, hogy akkor most Marion mit csinál. Én meg ez a ragyogó tekintettel nézek, hogy óóóóóóó! Az így nekem eddig a best moment. Mondjuk azt kétlem, hogy nagyon jól ment volna a szerepjátszás, mert én csak mórikálni tudom magam, de akkor is! Nagyon élveztem!

Úgyhogy alig várom már a következő kalandot, bár ugye nem könnyű egy DM-t találni, és bennem van, hogy megtanulok mesélni, de ahhoz még akarok pár játékot játszani, hogy tényleg ráérezzek a mechanikára, meg nem igazán bízok az előadási képességeimben. Oké, magamban nem bízok úgy an block. Viszont nagyon szeretnék és tudom, hogy senki nem úgy kezdte, hogy perfect mesélő, csak nekem szükségem van arra, hogy értek mindent. És mivel főleg angolul vannak meg az ilyen statok, meg minden, nekem meg korántsem olyan jó az angolom, ezért is tologatom még ezt. Úgyhogy addig is várom az alkalmakat, amikor mehetek játszani.
Ha pedig már szenvedélyek, akkor el kell árulnom nektek, hogy a Hadestown az úgy becsipődött de nagyon. Mit becsipődött, hiperfixációm és örök szerelmem lett, örökre a szívembe vésem minden egyes dallamát. Tudjátok rólam, hogy mekkora színházbuzi vagyok, és ez egy musical, de én most itt leteszem nektek a nagyesküt, hogy ennél faszább musical rohadt kevés van a világon. Hihetetlenül egyedi, torokszorító, szívtörő, bámulatos, álleejtő, fantasztikus musical amit mindenkinek meg kell hallgatni. Erről is fogok majd beszámolót írni, már ha képes leszek összeszedni addigra magam, hogy valami koherenset hozzak ki ebből, és ne csak az legyen öt oldalon át, hogy: asfafgfhshdfgagagargafFGARGEARAA
Egész hónapban ezt hallgattam, és még mindig csak ennyire telik tőlem. Egyszerűen hibátlan. Tényleg. Komolyan. Talán mire megírom az ajánlót, addigra összeszedem magam.
Huh, még mit is akartam... Írással kapcsolatban valami? Hát srácok eldöntöttem, hogy a horrorban akarok kiteljesedni, mert I love horror és állítólag jól is áll, legalábbis az eddigi, kissé félresikerült próbálkozás után. Úgyhogy most azt akarom játszani, hogy az összes VET mondatra egy horrort írni. Tudjátok a Vetésforgó, amit a HuNo Discord szerverén játszunk, és bár én rohadtul el vagyok késve, mert mik azok a határidők és hogy működnek egyáltalán. De ettől még szeretném megírni, meg így egy pályázatra kéne irnom nagyon sürgősen egyet. Márciusba kell leadni, de én egy bétázott változatot szeretnék. Maga a sztori megvan, tényleg, itt a fejembe, de hát úgyis mindig az a nehéz, hogy leülsz és megirod. Meg elkezdeni. A kezdő mondatok azok nagyon nehezek, meg a lezáró mondatok. Oké, közte is nehéz, de jól lezárni egy külön művészet. Egy rossz lezárás tönkreteheti az egész addigi művet, amíg egy rossz kezdésen azért átrágja magát az ember, hátha később jobb lesz.
Megvan a lezárásom, hogy miként akarom, meg minden megvan, de hát Le. Kéne. Ülni. És az megy nehezen, köszi mentális baszások. Srácok, tegyetek meg nekem, meg magatoknak is egy szívességet, és ha bárki arról kezd el papolni nektek, hogy a művészetet elősegítik a mentális betegségek, csak verjétek meg. Az erőszak nem megoldás, de néha jólesik.
És ha már erőszak, annyira szeretnék valamit sportolni, csak annyira fogalmam sincs, hogy mit! Ugye két műszakba vagyok, egyik héten délelöttös a másik héten délutános, úgyhogy igy a hétköznapi sport az inkább a délelöttös hétre esne, viszont így edzésekre járni, hát nem tudom, nekem olyan fura, hogy csak minden második héten bukkanok fel. Hétvégén viszont fogalmam nincs mi van. Az edzőtermek nem vonzanak, mert egyrészt fogalmam nincs mit kell ott csinálni, másrészt meg jobb szeretem a csapatsportokat meg a küzdősportokat. Pedig amúgy biztos van erre valami megoldás, ami nekem is tetszik, és el is tudok rá járni. Ja és tudok SZÉP kártyával fizetni. Vagy az se baj, ha nem csapat, csak lehessen eldönteni, hogy én mikor megyek, vagy ne legyen gáz, hogy kéthetenként bukkanok fel.
A boksz amúgy nagyon érdekel, meg a súlyemelés is, meg bármi ahol hasznosítani tudom, hogy zömök, köpcös ember vagyok. Meg amúgy kitartó, csak ez nem feltétlenül játszik és szeretek versenyezni is, mert nem tudom, bármi ami verseny, abba igy benne vagyok. Nem tudom, hogy ez honnan jön, valószínűleg abból, hogy slytherines vagyok, ízig-vérig. Szóval szeretnék újra sportolni, csak fogalmam sincs, hogy hogyan. Meg amúgy kell vennem sportcuccot, és itt szeretném megragadni az alkalmat, és kiakadni azon, hogy a Decatlon, ami a legnagyobb sportszereket és egyebeket áruló cég, nem fogadja el a SZÉP kártyát. Szeretném megkérdezni, hogy mi az öregördög szegycsontjában bujkáló piócaféreg váladékában hempergődző mézesmázos istennyiláért nem fogadják el? Amikor olyan logikus lenne! Úgyhogy most vagy Hádázok, vagy keresek egy másik sportszerboltot. A SZÉP kártya app szerint vannak, de nem tudom, hogy ezek mennyire true infók.
Mindenesetre most ez az egyik projekt.
A másik projekt az a tetoválás, ami, nem akarom elkiabálni, de talán összejön. Most a fizumból már megengedhetem magamnak, illetve szülinapomra is tán kapok valami zsét, és akkor végre elmehetek. Nagyon régóta akarok már és szerintem mióta van blogom azóta időről-időre felhozom, és végre nem csak a pénzem szedtem össze, de a bátorságom is. Nem magától a tetoválástól, vagy a tűtől félek, hanem a család reakciójától. Bár sokat fejlődött a kapcsolatunk és igyekszek kijönni a társfüggőségből, de még így is messze vagyunk az egészséges kapcsolattól, főleg apámmal. Tudjátok van az az érzés, amikor a szüleitek élnek és együtt vannak, de te mégis úgy érzed, mintha árva lennél. Na, nekem ez rohadtul megvan, úgyhogy parázok, hogy mit fogok kapni a tetkóért, de igyekszem azt szem előtt tartani, hogy én már felnőtt vagyok, az én testem és az én döntésem, meg az én pénzem, szóval igenis tetováltathatok. Pont
Huh, asszem hirtelen így ennyi lenne, majd jelentkezem még az ajánlóval, meg talán sztorikkal is, és blogposztokkal. Ez az, ami biztos. Amúgy van Goodreads accountom is, úgyhogy össze kéne szednem végre egy helyre, hogy hol meg miként értek el. Ja meg ao3-ra is publikálgatok, kemény három ficim van fent és magyarul. I love the challenges.
Legyetek rosszak!

U.I.: Még mindig hobbim a writer softwarek keresése, csak tudnám minek :D