2019. január 5., szombat

#46 - Újrakezdünk. Megint. Jó lesz.


Istenesen régen jártam már erre. Gyakorlatilag majdnem megfulladtam attól az istenes mennyiségben felhalmozódott portól, ami itt összegyűlt a távollétem alatt. Feltevődik a kérdés, hogyha ennyire elhanyagoltam szegény, szerencsétlen, ismeretlen kis blogom, akkor miért nem zártam be.
Igazából ez lett volna az egyértelmű választás, de hát az úgy nem rám vallott volna. Ugyanis valahol mindig reméltem, hogy egyszer úgy adódnak a dolgaim, hogy visszatérek ide, és újfent boldogítom azt a pár darab véletlenül idetévedt lelket. Meg hát, szeretek blogolni, és úgyis azt írta a net megbízhatóbbnak tűnő oldala, hogy az alkotás csökkenti a stresszt.
Amiből úgy fest, hogy bőven ki fog jutni nekem idén, ugyanis először is munkahelyet szeretnék váltani. A Posta, nos, hogy is mondjam szépen, szétbaszta az idegeimet, és eléggé mélyre lökött mentálisan, meg kissé fizikálisan is, úgyhogy az idei első feladatom az új munkahely keresése.
Szép lesz, tekintve, hogy nem igazán lehet egy bérből normálisan megélni, de mázli, hogy az albim egy nagyon rendes fajta, szóval szerintem sikerrel fogom ezt abszolválni, és nem kerülök az utcára. Vagy ami még rosszabb lenne, vissza a rokonokhoz.
Beláthatjátok, hogy cseppet megalázó az emberre nézve, ha nem képes fenntartani magát, még úgy sem, hogy amúgy tényleg ésszerűen költ, és vigyáz a pénzére, mert hát eléggé egy elbaszott országban élünk. Egy olyan fajtában, ahol ha a kacsa nem tud úszni, akkor nem biztos, hogy ő a hülye.
De azért csak könnyebb úgy, hogyha az ember nem érzi úgy, hogy a munkahelyén hülyeségeket és olyan, abszolút nem kéne hogy a munkakörébe tartozó dolgokat várnak el tőle. És rendes fizetésért és talán kevesebb hülyével van megáldva.
Amúgy higgyétek el, hogy bármelyik munkahely automatikusan jobb lesz azáltal, hogy nincs ott Timike. Timikéről rengeteg tudnék mesélni és kétlem, hogy elhinnétek, hogy létezik.
Na, de a lényeg, hogy munkahely váltást fogok eszközölni elsősorban, és aztán pedig egy szakember, mert mind említettem volt, eléggé megzuhantam mentálisan. Oké, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor még most is meg vagyok zuhanva, de már szedegetem szépen össze magam. Nem megy valami gyorsan, se látványosan és minden nap egy küzdelem, de azért igyekszem, hogy legyen valami látszata is annak, hogy tényleg jobb életet akarok magamnak.



Mondjuk ez egy rohadt nehéz dolog, főleg úgy, hogy azt látod, hogy körülötted minden összeomlik a világban szépen, lassan. Vagyis inkább gyorsan és csúnyán. Akárha a környezeti katasztrófákat vesszük, akárha a háborúkat, akár ennek a nyomorult országnak, ahol élünk, a helyzetét, az ember komolyan elgondolkodik azon, hogy amúgy mi a fenének invesztáljon energiát bármibe is. Főleg a jövőjébe, hogyha az úgyis elveszik, mindegy mit csinál, plusz az álmait se érdemes megvalósítania, mert így úgyis ki fogunk halni, ha ez nagyon sokáig így folytatódik. De nem is kell sokáig mennie, mert úgyis előbb irtjuk ki magunkat, mint ahogy realizálni tudnánk.
Az egész világ egy nagy szemétdomb, és ezen nem sokat segít az se, ha az ember úgy érzi, hogy a saját környezete is az. És ilyen helyzetben meg gondolatokkal kurva nehéz harcolni bármivel is, de az a nagy helyzet, hogy ettől függetlenül meg kell próbálni. Az egész világot nem fogod tudni megváltoztatni, lehet, hogy még a saját kis mikrovilágod se fogja tolerálni, de attól függetlenül meg kell próbálni. Mert ha az életnek egyszer semmi értelme, akkor bármi lehet, nem igaz? 42 gyermekeim, 42.
Úgyhogy ja, az embernek mennie kell tovább, és tenni azért, hogy megérjen még egy napot és jobb legyen neki. Ilyenkor már az is eredmény, ha van még egy nap, és nem kell szégyellni, hogyha éppen úgy érzed, hogy épp csak a minimumot tudod megcsinálni. Semmi baj, majd legközelebb jobb leszel, és hé! Csináltál valamit. Ez már mindenképpen nagy szó.
Olyan okosakat mondok már megint, jesszusom. Oké, igyekszem is megfogadni én is, de amúgy jobban idegesít, hogy nem tudom honnan jönnek ezek. Az egy dolog, hogy undorítóan nyálas tudok lenni, de ezek így honnan. Meg minek. Főleg minek. Mindegy srácok, most már nem törlöm ki. A lényeg úgyis az, hogy holnap meg holnapután meg azután is fel fogunk kelni valami miatt, mert meg kell mutatni, hogy azért a szörnyek nem bánnak el velünk olyan könnyen.


Mondanám, hogy vissza a fő sodorba, de szerintem ilyen eddig se nagyon volt. Arról már beszéltem, hogy munkát készülök váltani. Jelenleg azon vagyok, hogy mindennap legalább egy helyre leadjam az önéletrajzom, ha lehet három helyre is. Lehet, hogy többet kéne tennem, de nos, ezt legalább tudom csinálni és bírom, úgyhogy innentől kezdve nem érdekelnek az ellenvélemények. Én tudom, hogy ez amit bizton bírok, és ha tényleg teszem, akkor nincs miért szégyenkeznem, azt hiszem.
Emellett meg nagyon szeretném fejleszteni az angolom, mert nem állapot, hogy csak makogni vagyok képes. Első körben a nyelvtanomat szeretném egyberántani, mert így nem azzal van a bajom, hogy megszólaljak, csakis barátok előtt van ez a félelmem, hanem azzal, hogy fogalmam sincs, hogy pontosan hogyan tegyek össze egy mondatot, hogyan ragozzak, mi a felszólító mód és ezek. Szavakat fel tudok szedni, mert rendszeresen olvasok, nézek és hallgatok angol szöveget, úgyhogy nekem tényleg a nyelvtanban kell elsősorban nagy segítség. És Kálid Artúrnak hála, kapok is, meg találtam a neten is használható anyagokat. Bár attól kicsit kiakadtam, hogy így a nyelvtant nehéz megtalálni, meg hogy igy miért alapoznak arra, hogy kevés nyelvtan.
Ember... Attól, hogy szavakat dobálsz egymás mellé, abból még nem lesznek kerek és érthető mondatok.
A másik nyelvi célom az az orosz. A Szturgackij fivérek nagyon megihlettek és így felötlött bennem a gondolat, hogy tök jó lenne eredetiben olvasni őket is, meg amúgy is. Az oroszok elég őrült népek, és kedvelem őket. Na, nem a politikai berendezkedésüket, hanem az irodalmukat elsősorban, mert így érzem a rokonságot. Szóval el akarom kezdeni, de ezt még nem tudom pontosan hogy.
Jó lenne, ha lenne pénzem nyelvtanfolyamra járni, de sajnos nincs. Mondom, itt megélni se nagyon lehet, amiért remélem egyszer fel lesz gyújtva a Parlament. Érdekel is engem, hogy mennyire szép épület, amikor az ország szép lassan magába roskad.
Ezenkívül kitaláltam még, hogy teljesen szívesen foglalkoznék játéktervezéssel, pedig még programozni se tudok. Ahogy elnézem most magam a logikus gondolkodás is erősen hiányzik a felhozatalból, de hát ki tudja? Még az is lehet, hogy sikerül egy olyan szegmenst találnom, ahol tudok érvényesülni. Mondjuk a sztorimesélés az megy, abban tudom, hogy jó vagyok.


Így pedig el is érkeztünk az írással való terveimhez. A legnagyobb talán az, hogy befejezzem a tavaly novemberben - Kálid Artúr gyere le, de fura azt mondani, hogy tavaly - elkezdett regényemet. Jelenleg még erősen munkacímes, de úgy érzem, hogy meg fogom változtatni arra, hogy És a sötétség visszanéz rád.
Ez az első regényem, ami elég koherenciát mutat ahhoz, hogy be bírjam fejezni, és én is érzek magamban annyi ötletet és kitartást, hogy tényleg befejezzem. nem lesz elsőre nagyon jó, de na, az is eredmény, ha valamit befejezek. Főleg ilyen nagy lélegzetvételű holmit, ami ráadásul nem is könnyű témával operál.
Az egész sztori nagyjából annyiból indult, hogy két srác fogad, hogy elhozza az egyikük a világvégét, és nos... El is hozza. Még mindig ez a keménymag, de ezt be kéne mutatni szépen, koherensen, átérezhetően, és még így se lesz szerintem egy nagyon kemény regény, de próbálkozom. Mondjuk, ha már szórakoztatni fogok tudni vele, az egy egész kellemes eredmény, de ne szaladjunk ennyire előre. Műfajilag, hát a fene tudja, de az biztos, hogy a magyar mitológia van keverve a bibliaival, mert valamiért nagyon szeretem ezt a mixet, és ebbe működni is fog. Jelenleg van belőle ötvenezer valamennyi szó, meg egy kevéske vázlat, de hát rendesen neki kéne ülnöm, hogy valóban minőségi cucc legyen.
Ezen felül ott van a pár saját novellám, amikkel szintén nem ártana foglalkozni, hiszen kell a gyakorlás, és őszintén szólva kicsit kezd hiányozni a fanfices korszakom. Csak hát időközben újra elkezdtek jobban érdekelni a saját ötleteim, meg nincs úgy világ, amiben szívesen írnék. Kivéve az egy sci-fi SPN AU-t, mert ez meg már úgyis eléggé saját ötlet ahhoz, hogy foglalkozzak vele. Meg amúgy még a színházas bizbaszt akarom, mert színház. Értitek. Színház. S z í n h á z.
Értitek.
Körülbelül azt hiszem ezek lennének az éves terveim, aztán majd még meglátjuk mit hoz maga az esztendő. Remélem, hogy valamivel erősebben, jobban, önmagamként és egy jobb élettel a zsebemben sétálok majd ki belőle.
Legyetek rosszak!

U.i: Majd elfelejtettem, hogy szeretnék újra rendszeresebben blogolni, mert hiányzik, még akkor is, ha senki nem olvassa

2 megjegyzés:

  1. Én aztán olvaslak, és borzasztóan megörültem, amikor megláttam a posztot! Kitartást, erőt és szerencsét kívánok mind a regényíráshoz (rettentően érdekes ám az alapötlet!), mind a nyelvtanuláshoz, mind úgy általánosságban az életedhez. Remélem, mielőbb hallunk rólad újra! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh köszönöm!
      Ez valóban váratlanul ért, tekintve, hogy eltüntem minden értelemben.
      Köszönöm szépen, te vagy a sokadik aki ezt mondja, úgyhogy lassan el is hiszem :D
      Tervezek visszaszokni a heti frissítsére, meglássuk, mi lesz belőle.

      Jó újra itt lenni

      Törlés