2018. február 11., vasárnap

#43 - Születésnap, szellemek és egyebek


Na, az a nagy helyzet kölkök, hogy tegnap lettem huszonöt éves és ennek annyira tudok örülni, mint még egyik születésnapnak soha. A tizennyolc se töltött el semmilyen különösebb eufóriával, inkább úgy voltam vele, hogy jó akkor most ezt is letudtuk, menjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló.
Ellenben a huszonötöt egész héten vártam, holott ez nem igazán egy olyan szám, ami bármi különlegeset jelentene, egész egyszerűen nyugodtsággal tölt el az az érzés, hogy huszonöt vagyok.
Leginkább ahhoz tudom hasonlítani az érzést, amikor annyi összegyűrt és elpazarolt lap után rájössz, hogy tulajdonképpen mit és hogyan akarsz és ki és mi akarsz lenni és rájössz, hogy valóban meg tudod csinálni. Nem állítom, hogy akkor most varázsütésre több tartalom lesz a blogon, vagy azt, hogy nem követek el hibákat, vagy azt, hogy a rossz szokásaim kalapot és kabátot véve távoznak, csak annyit, hogy valahogy jobban érzem azt, hogy ennyi idős vagyok és hogy nem csak létezem ebben a világban.
Jó, valószínűleg egy kicsit mindig más dimenziókban fogok létezni, mert hát én már csak ilyen vagyok, de alapvetően most jól érzem magam. Nem tudom, hogy ez meddig fog kitartani, gyanítom csak addig, amíg vissza nem esek a hétköznapok harcai közé, de addig is kiélvezem.
Úgyis olyan ritkán érzem magam így.

Maga a szülinapom érdekesre sikeredett, mert én csak arra készültem, hogy anyám látogat meg, erre az egész családot a nyakamba kaptam. Hát alaposan lesokkolódtam mikor erre rájöttem, és hát nem éppen kellemesen. Nagyon szar érzés, amikor egész héten mást nem csinálsz, mint emberekkel foglalkozol, a türelmedből meg annyit raksz félre ami egy családtagra elég, és akkor hirtelen lesznek öten. És így ráadásul apám meg győri egy légtérben, hát az mindig extra fárasztó tud lenni, mert nem éppen könnyen kezelhető esetek. És amikor egész heti munka után még rád szabadul öt ember úgy, hogy egyre készültél, na az úgy kicsit szíven üt. Nem volt annyira borzalmas, csak többet ilyet ne csináljunk velem, mondjuk el, hogy mindenki jön és akkor én is úgy készülök fel.

Ami viszont tényleg kellemes meglepetés volt az, az hogy barbacsi öreganyám is feljött. Nyolcvanöt éves lesz és Győrbe nem tudjuk felráncigálni, pedig az ott van harminc kilométerre, fél órás út, semmi extra, de Pestre, Pestre bezzeg feljött! El se hiszem, komolyan. Nem is tudom, hogy mi ütött belé, hogyhogy feljött. Igaz, az első mozgólépcső után kijelentette, hogy csak most kerüljön haza, de hát ez meg várható volt. Törzsgyökeres falusi, utoljára talán még fiatalon, akárhányszor éves korában lehetett itt fent Pesten, szóval ez teljesen megérthető viselkedés a részéről.
Amúgy nagyon jól bírta meg élvezte, és mikor kérdeztük, hogy na, kinek fogja elújságolni, hogy itt volt fent Pesten közölte, hogy senkinek.
Szeretem az öreglányt.

Ja meg hát kaptam családtól jóságokat, egy orosz nyelvkönyvet, mert eldöntöttem, hogy oroszul is akarok tanulni. Nem baj, hogy angolul se tudok rendesen! Azért csak jöjjön ránk az az orosz nyelv is. Főleg azért mert a twitterem hirtelen tele lett orosz DGHDA fanokkal - Dirk Gently Holistic Agency - és így nem igaz, hogy nem értem azt, amit írtok! Cirill betűk ijesztő mennyiségben, tehát már csak ezért is szeretnék kicsit kikupálódni. Meg alapvetően is szeretem az orosz irodalmat, meg a legendájukat és komolyan, ha nem lenne olyan a politikai berendezkedésük amilyen, oda is szívesen kiköltöznék.

Aztán család könnyes búcsút vett tőlem, én meg akkor jeleztem jávoromnak, hogy akkor találkozzunk vagy valami.
És találkoztunk és vettünk jégkrémet, mert hát az finom, és igaz, hogy már fagyileves maradt belőlük, de ettől függetlenül még jó volt. Nem volt valami nagy buli, de sokkal fontosabb volt, hogy vele is megünnepelhettem a születésnapomat, mert már vagy kismilliószor elmondtam, neki is, hogy mennyit jelent nekem, szóval ez így tökéletes volt.
Megbeszéltük a világunk dolgait, mert hát valamikor ezeket is meg kell és most tudtunk annyi időt együtt tölteni, hogy ezt valóban megtehessük nyugodt környezetben és bár nem feltétlenül lettünk okosabbak, vagy jutottunk előbbre, de határozottan jobb lett utána.

Ezen kívül persze tőle is kaptam ajándékot, először is életem első DVD-jét, amit hirtelen nem is tudtam hova tenni, mert még soha nem kaptam még filmet ajándékba, szóval fogtam a TWE-t - The World‘s End - és beraktam két könyv közé. Egyelőre még kibontani se mertem, mert ránézek és tömény érzelmi hullámvasút. Arról nem is beszélve, hogy valahányszor újranézem, oké eddig kétszer láttam, mert mint mondtam érzelmi hullámvasút, szóval mindig elgondolkodok az emberi természeten, meg a rengeteg összefüggésen, meg mindenen és imádom, hogy ennyi mindent elmesél és ennyit ad és közben persze tönkretesz, de rohadtul megéri. Szenzációs egy alkotás, de fizikai fájdalmat okoz, hogy ezt emberek vígjátéknak sorolják be. NEM! Tragikomédia maximum, de nem vígjáték! Micsoda fogalomtévesztésben vannak egyesek, azt a jó életbe.
Plusz van rajta versidézet, mert az mindig jó.

Ja, meg kaptam a szent és sérthetetlen grogos szilvateából, szóval azt majd így kincsként fogom adagolni és őrizni, mert ez mégiscsak ritka csemege a teák között.
Ami viszont teljesen meglepett, bár eddig is már teljesen meg voltam lepődve, hogy egy piros madzagot is kaptam.
Ez ilyen kabbalista móka, a lényege, hogy a bal kézre kötött piros madzag távol tartja a gonoszt. Így néztem, hogy ez nem fog-e valami paradoxont előidézni az őrdémoni létemben, de hát megnyugtatott, hogy az életem így is egy paradoxon. Aztán én is utánaolvastam, és ez a kívülről érkező ártalmak elhárításáért felelős. Szóval kvázi kaptam egy mentális védőpajzsot, ami kurva fasza, ha engem kérdeztek.
Annál is inkább, mert mostanában megint kezdtem alámerülni a laposföldhívők, gyapjas alakváltók és Sziriuszról jöttünk hívők mocsarába, mert egyrészt rettenetesen szórakoztató, másrészt meg szeretném azt hinni, hogy ez csak egy kitűnő trollkodás. De azért elfér rajtam a védőmechanizmus.
Arra leszek még kíváncsi, hogy vajon a keddtől is megvéd-e.
Jávorom ugyan azt mondta, hogy ezt egy mesternek kéne felkötni, de utánanéztem és ez csak opcionális lehetőség, mert felkötheti egy olyan ember, akit szeretsz és akiben megbízol. Szóval szerintem egy hiba sem volt ebben az egészben.

Jaj meg mesélt Karcagról, amit nagyon imádok, mert Kacag az a magyar Night Wale, a legabszurdabb hely kis hazánkban és ahol van egy zebra a lovardában. Meg páva. A lovardában. Nem, nem állatkert, vagy bármi, hanem lovarda. Van egy zebra a lovardában. Ez így csak miért. Meg minek.
A másik kedvencem, ami szerintem egy zseniális történet és minden ízében imádom, hogy felgyújtott egy fagyizót a konkurencia.
Szerintem ezt itthagyom nektek kommentár nélkül. Ízlelgessétek.

Ezenkívül pedig Shane videóit néztük, mert így közölte, hogy van pár, amit meg akar mutatni nekem, és hát olyan jutott eszünkbe, amiről ketten nem értjük, hogy idáig még miért nem jött velünk szembe ez a gondolat, és miért nem csináltuk még meg, amikor SPN-en nevelkedtünk.
Valószínűleg már sejtetitek, hogy mi lehet ez a fantasztikus gondolat, de azért én eloszlatom a kétségeket.
Nyáron fogjuk magunkat és elmegyünk egy magyarországi kísértettúrára. Kinézünk néhány helyet, amiről természetfeletti legendák keringenek és jól megnézzük magunknak. Oké, hogy nálunk nem annyira elterjedtek a kísértetjárta helyek, nem tartozik bele annyira a legendáinkba, mint mondjuk Angliába vagy Amerikába, de vannak ijesztő, elhagyatott helyek, amik érdemesek arra, hogy megtekintsük őket.
Szóval abban a pillanatban rácuppantunk a netre, hogy találjunk megfelelő célpontokat, és közben meghánytuk vetettük, hogy mi kell feltétlen egy ilyen holmihoz. Persze a legjobb az lenne, ha lenne egy beszervezhető és kocsival rendelkező ismerősünk, de ennyire persze nem avatkozott be az életünkbe a fandom, amiért most csúnyán nézek rá.
Azért persze megoldjuk mi az utazást is, mert rólunk van szó.
Meg miközben keresgéltünk, összeszedtük, hogy mi kell feltétlen: só, mert a só ilyen univerzális elhárítóeszköz, fejlámpa, zsebkés, hőmérséklet változás mérő, olyan ruha, amit nem féltünk, cipőből hasonló, gyufa és öngyújtó, meg így felhozta jávorom az ásót is, mire így ránéztem, hogy azért annyira én nem akarok vadászni :”D
Értem én, hogy ez nála családi ökörség, de részemről ha nem muszáj, inkább ennyire nem mélyednék bele.
Meg még pár dolog is szóba került, de hát majd ahogy tervezzük, meg alakul úgyis változni fog, meg kiérni. Ami viszont biztos, hogy alaposan utána kell néznem a magyar mitológiában, hogy mi szolgál még védőrúnaként, vagy mit érdemes magunkkal vinni.
Az élet túlságosan fura ahhoz, hogy ne próbáljunk meg mindenre felkészülni.

A lehetséges helyszínek között szerepel a Boszorkánysziget meg egy elhagyatott gyerekkórház, de ha valaki tud pár libabőröztető helyet és/vagy otthon van a magyar mitológiában, akkor ne tartsa magában az információt.

Mondjuk amit én remélek, hogy a végén az egészet levezetjük egy Dobogókő és Rám-szurdok túrával :”D

Na, hát egyszer egy ilyen terveink vannak, és remélem, hogy azzal, hogy leírtam, nem kiabáltam el. Mondjuk ez még nagyon friss és nagyon változás alatt álló projekt, de már most imádom és meg akarom csinálni.

A másik ilyen hosszú távú utazgatásos terv, ami tényleg csak elméleti szinten működik, és csak így fel lett vetve az egy külföldi conra való eljutás. Oké, hogy pénz meg minden, de mennyire zseniális lenne már? És végre úgy cosplayezhetnénk Cornettot, hogy felismernének. Jávoromnak nem tudom a terveit, senkinek se tudom a terveit, de én Andy Knightley akarok lenni és punktum. Iszonyatosan szeretem azt az embert, meg Nick Frostot is, és tudom, hogy nem nagyon szoktam róla áradozni, de ettől ez még tény.
És végre nem néznének Castielnek csak azért mert ballonkabát volt rajtam.

De hát ez még csak ilyen nagyon jövőbeli, meg egyszer jó lenne dolog.
Ami viszont kicsit közelebbi, hogy már megint NaNo-zok. Ez így magyar közösségen belüli cucc, személyes kihívás, és azt adsz meg elérendő célnak, amit csak akarsz, akár karakterszámot, akár órát.
Eleinte órában gondolkodtam, de aztán rájöttem, hogy nekem személy szerint sokkal könnyebb szószámot számolni, úgyhogy egy miért ne impulzus alapján beállítottam ötvenötezer szót célnak.
Nem.
Nem vagyok normális.
És tudjátok mi a legszomorúbb ebben az egészben? Hogy jó ötletnek tűnt.
Komolyan, tényleg, egészen addig amíg el nem kezdtem megvalósítani. Mert úgy gondoltam, hogy tudok én pofázni a bármiről is ennyit, ami szerintem még igaz, csak elfelejtettem beleszámolni, hogy azért lényegesen kevesebb idő jut erre, mint a novemberire. De hát most már mindegy, már kiírtam, aztán lesz, ami lesz.

Persze, igazából ez akkor lenne jó, ha valami érdemlegesen dolgoznék, de egyáltalán nem érzem úgy. Egész egyszerűen max két dologra tudok koncentrálni, írásügyileg is. És akkor eldöntöttem, hogy jó akkor foglalkozok a sci-fi AU-val, és amúgy sikerül is neki egy koherens háttérvilágot adnom, bár tudom, hogy ebből gyakorlatilag nulla holmi látszik. De azért még ettől így van. Rowena például, akiről tudtam, hogy egy igencsak kétes egyéniségű tudósnő lesz sokkal jobban kivette a részét az okokból, mint ahogy ezt előre gondoltam volna. És ezen én lepődtem meg a legjobban, pedig várható volt. Csak hát egészen más tudni valamit, és megint más látni, ahogy a gyakorlatban működik.
Meg most az a bajom, hogy nem igazán tudom, hogy tudok-e politikai ármánykodást írni. Még nem igazán próbáltam az a nagy helyzet, de hát most kénytelen leszek, mert másképp nem lesz történet. Az egy dolog, hogy a krimiben nem vagyok otthon, mert arról tudom, hogy nem igazán értem, hogy tudják ezt felépíteni, meg magát a gondolatmenetet se tudom követni, de politikai játszmát még nem próbáltam. Még az is kiderülhet, hogy megy nekem, de amíg nincs egy normális alapokkal rendelkező világom, akkor addig nincs miről beszélni.
És ez egy lassú folyamat. Én se szeretem, hogy ez ilyen sokáig tart és hogy nem tudom hozni, de muszáj, hogy legyen egy alapom. Szóval bocs srácok, erre még várnotok kell kicsit.

A másik, amit talán előbb tudnék hozni, az egy BATIM novella, de ott meg egyrészt fogalmam sincs, hogy kit hogy hívnak, ami tőlem nem nagy csoda, viszont magát a történetet se érzem még úgy igazán.
Az addig megvan, hogy egy előzménytörténet lesz, mert egyelőre még csak keresem a helyem és a stílusom a fandomban, hogy mit és mennyit engedhetek meg magamnak, meg a karakterekkel is ilyen tapogatózó stílusban vagyok, hogy kivel és mit tudok írni. Meg hogy az mennyire karakterhű az, amit írok. Amit igazából mindenképpen szeretnék kipróbálni, hogy mennyire tudok sötét és kemény lenni. Mert ugyan én előszeretettel hirdetem magamról, hogy én egy barátságos és kedves író vagyok, mert nem nagyon szeretem, ha egy karakter csak azért hal meg, hogy fájjon, de azzal igenis egyetértek, hogyha egy karakter már lefutotta a saját köreit és beteljesítette azt, amiért jelen van akkor igenis írjuk már ki. Nem muszáj éppen meghalnia, de valahogy lépjen ki a történetből.
Jelen esetben viszont fel kell hagyni a csipkeveréssel, mert itten démoni jelenlét van és hát láttuk, hogy Bendy mire képes a tintával. Szóval meg akarom neki adni az esélyt, hogy igazán kibontakozhasson démonként, de még horrort se írtam! Csak egyszer volt vele egy elvetélt próbálkozásom, szóval ez is vicces lesz. Inkább érzésből fogom ezt majd felépíteni, hogy nekem mi és hogyan lenne rémisztő, aztán majd vagy bejön, vagy nem. De nem fogom visszafogni magam, mert hát egyszer kell egy ilyen is. Meg engem is érdekel, hogy vajon meddig tudok lefelé menni. Még az is kiderülhet, hogy megy.

Persze, tudom én, hogy x éve írok, de azt egy szóval se állítottam, hogy ne lenne még irgalmatlanul sok tanulnivalóm.

Ezeken kívül persze foglalkoznom kellene a DGHDA ficimmel, a saját regényemmel meg még valamivel, ami per pillanat nem jut eszembe. Szóval jah, vannak itten gondok meg gondolatok és remélem, hogy most már tudok valami vállalhatót is hozni blogra, mert nem állapot, hogy mindig csak verseket hozok, meg blogposztot.

Na, mára ennyi kölkök, legközelebb fogalmam sincs, hogy miképp találkozunk, szóval:

Legyetek rosszak!

U.I.: Gifek helyett mostanában átszoktam a zenékre. Meglehet egyszer visszaszokok, nem tudom.
Share:

2 megjegyzés:

  1. Bár a mitológiáról és a kísértetekről nem tudok sokat, nekem a helyi orosz laktanya elhagyatott épületei segítettek a Valóság az, ami megtörtént purgatory-jának vizualizálásában. Egyébként kíváncsi vagyok, milyen helyeket választotok, ne felejts el róla beszámolót írni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jezus, azt valaki olvasta? :"D Szegényt nagyon át kéne írnom, és ezzel adtál is egy jó ötlet. A fejemben valamiért mindig egy szálloda ugrott be, igazából nem tudom miért, de nem is bánom az orosz laktanyát, mert a szívemhez közel állnak az oroszok :") A tudatalattim működött :"D

      Hát igazából én a magyarral nagyjából tisztában vagyok, de hát sose lehet tudni, hogy ki mit és hogyan tud.

      Én is, és mindenképpen irok róla majd valamit, hogyha sikerül kiviteleznünk ezt az utazást!

      Törlés