#26 - Mindjárt advent...

Én meg teljesen pánikban vagyok.
MÁR. El. Vagyok. Késve.

Én nem tudom, hogy csinálom. Illetve igen, csak nagyon nem tetszik. Úgyhogy lehet, hogy ezentúl úgy veszem ezt, mint egy képességet.

Beza.

Megvan az a laza arc, aki a legnagyobb veszélyt beharangozó hírekre is legyint? Inkább elmegy kocsmázni, filmezni, ledől egyet szunyálni, és amíg a többiek idegbajt kapnak a felgyülemlett feszültségtől, ő csak így elvan a maga dolgaival. Aztán mikor már nagyon beüt a krach, feláll, odabattyog a csapathoz, majd jóóóól agyonveri a támadó alieneket. Úgy döntöttem, hogy én leszek ez az arc.

Mert az menő.

Viccet félretéve, én teljesen le vagyok sokkolódva, hogy jövő héten már advent.

Advent.

Csak engem akaszt ki, hogy az advent első vasárnapja előbb van, mint december elseje? Bizonyára. Mert nekem van egy futó pályázatom, amit már nagyon meg kéne már írni. Igazából csak egy munkavázlat van hátra, meg a legépelése, és gyakorlatilag van egy hetem rá. Szeretem a lelehetetlen kihívásokat. Mázli, hogy van történetem, és elképzelésem, hogy mit akarok írni, valamint nem kell harminc oldalt tálalnom. Elég csak tizet, az meg megvan három nap alatt köbö.
A csapda ott van, hogy ugye emellett nekem meg kell írnom az első ficit is és én egyáltalán nem így terveztem!
Azért megoldom, mert elkezdtem, és az is egy rövid fluff lesz. Oké, olyan crack, hogy a terméskő adja a másikat, és karakterhűtlen, de ezt kicsit mentegethetem azzal, hogy első Stonym lesz. Igen. Stony. Steve Rogers és Tony Stark.
El nem tudjátok milyen bizarr ezt nekem leírni, lévén, hogy Amcsikapcsi nem éppen a kedvenc szuperhősöm, hogy finoman fogalmazzak, de aztán hála jávoromnak egészen kibékültem vele. (És egyre többet filózok azon, hogy alapjában véve ez a védelmező hozzáállás egész közel áll hozzám, de mivel csak egy nyamvadt pajzsa van, én meg odavagyok a szúró-vágó fegyverekért, ezért ezt soha nem fogom bevallani)

A maradék dolog pedig, amit az istennek nem tudok megérteni, hogy én, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal, de amúgy állhatatosan I M Á D O M a Star Treket, lelkes fan vagyok, órákig eljátszanék egy Star Trek feliratú kaviccsal, végleges életcélom az Enterprise csillaghajón szolgálni, és sírva jöttem ki az új Star Trek- Beyondról, na ehhez képest Star Wars ficit irok.

Huuuh… szóval egyelőre ennyi, és megyek PlayItre, egy rrrrrakat emberkével fogok találkozni, és mélyen átérzem ripacstársam Bia hiányát.

Legyetek rosszak!

#25 - Hűvös hétköznapok

Alliteráció mind fölött.
Igyekszem most nem elvinni a posztot abba az irányba, mikor ötletelés vagy kifejtés alatt álló írásaimat reklámozom. Bár… lehet, hogy mégis az lesz a vége. Szeretek az alkotásaimról beszélni, még akkor is, ha nagyon kevés látszata van.
Mondjuk most a “Valóság, ami…”-val egész jól haladok, fenn van a második része és természetesen írom tovább, úgyhogy be lesz ez fejezve! Nem idén, de be lesz.
Idénre, egészen pontosan az adventi - karácsonyi időszakra, Van Egy Tervem. Így, csupa nagybetűvel.

Ugyanis én szeretem a karácsonyt. Tudom, tudom, nem kell mondani. A családi állapotok erre sem ideálisak, úgyhogy mindenkit meg tudok érteni, hogyha amiatt utálja, én nem fogok köveket dobálni. Nálunk is ugyanúgy megvan a vita, a veszekedés, meg a kölcsönös haragszomrád, de nem is azért szeretem.

Hanem gyakorlatilag minden más miatt.

Először is ott vannak a barátok, akik toronymagasan vezetik ezt a listát. Ilyenkor talán jobban is ki tudom fejezni, hogy mennyire fontosak számomra és hogy mit is jelentenek, és ezt némi tárgyi bizonyítékkal is alá tudom támasztani. Rémesen nyálas vagyok, és alaptalanul tudok rettegni attól, hogy az a néhány nagyon közeli ember esetleg nem áll velem többet szóba, és ilyenkor aztán ezt is igyekszem kompenzálni. Előveszem még a nem létező kézügyességemet is, és akkor éjfélig homemade cuccokon ügyködés megy, meg káromkodás. Mert hát anélkül nem készül el semmi! Persze, mindenkit elküldök a lehető legmelegebb és legkellemetlenebb helyekre, de azért mégis jó érzés csinálni. Meg imádom felkutatni a tökéletes ajándékokat.

Sajnos engem nem áldott meg az ég valami sok tehetséggel, inkább az ellenkezőjével, így aztán elöbb veszek valamit, mintsem, hogy készítsek, de akkor is igyekszem figyelni, hogy az az ajándék ne porfogó legyen, hanem tényleg szép és hasznos is. Mert az a néhány kitartó emberke megérdemli, hogy a képességeimtől tellő legjobb ajándékot kapják.

Jah meg mindegyikük kap egy kilométeres levelet is, mert abban a téveszmében szenvedek, hogy ez nem maradhat el, szerencsétlenek meg bogozhatják ki, hogy mi a fenét is akartam leírni. Mármint fizikailag, mert szép az írásom, csak olvashatatlan. Leszokhatnék erről, de akkor hogy a fenébe fogom tudni elmondani, hogy mennyit jelentenek nekem?

Ez a második dolog. Ilyenkor lehetek úgy igazán nyálas önmagam. Nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, se lányos, a hercegnő kategóriát fényéves körökben kerülöm, de karácsonykor kicsit úgy érzem, hogy elengedhetem magam. Hogy kiélvezhetem az ö s s z e s létező legnyálasabb, leggejlebb, legusztustalanabbul boldog karácsonyi számot anélkül, hogy lelkiismeretfurdalásom kéne hogy legyen. Igen, tudom, tudom, hogy a világ szar, az élet még inkább, éheznek, szomjaznak, háború dúl, de most attól, hogy bent ülök a sarokban és magamat ölelve hintázok előre-hátra, nem fog megjavulni semmi. A barátaim mellett ott vagyok, ha kellek, igyekszek segíteni, támaszt, vigaszt nyújtani, meghallgatni, vagy legalábbis szeretem ezt elhitetni magammal és valamennyire ott lenni fejben, ahol talán tehetek is valamit.

Ostobaság, persze, de mégis olyan jó, hogy ilyenkor, kicsit úgy tekinthetek a világra, hogy van értelme a létezésnek, a tetteinknek és egyéb ilyen fennkölt dolgokkal eltelni. Nem nap per huszonnégyben, csak alkalmanként és kicsit többször, mint máskor az évben. Jah, tudom, tartsam meg magamnak a naívan pozitiv kis nézeteim.

Aztán persze ott vannak a sütik, a forralt bor, a meleg teák, az egyéb italok és ételek, az ajándékok, a hideg, a hó, ahogy belépsz a meleg lakásba, a karácsonyfa, a díszek, a zene, a hangulat… Minden.
Kövezzetek meg, de én szeretem.

És, hogy nektek is kicsit feldobjam az adventet, kitaláltam valamit.

Huszonnégy napon át kaptok valami frisset: blogbejegyzést, receptet, youtube-videót, mesét, fanficit, verset, újrafeltöltést. Vasárnaponként pedig egy boldogságos cukorbombombát négy külön fandomban, négy párossal négy ünnepi témával kapcsolatban.

Igen, tudom, hogy hangzik ez. Hogy pont én? Aki lajhárgénekkel született? Pont én akarom ezt megcsinálni?

Hát igen. Pont én.

Lehet, hogy nem fog menni, lehet, hogy belebukok, de akkor is bele akarok vágni. Végig akarom ezt csinálni, egyszerűen csak azért, hogy lássam képes vagyok-e rá. Egyszer tíz napot voltam edzőtáborban, és nem érdekel, hogy ez mások számára milyen röhejesen hangzik, számomra motiváló. Hogyha azt végig tudtam csinálni, akkor ezt is. Tán még önbizalmat is merítek belőle, mert hát ha a boldogság lakozhat fura helyeken, akkor az önbizalom is.

Emellett pedig szeretném majd Candy segítségével kicsit feldobni a blogot, amire vannak elképzeléseim, de nem szeretnék többet mondani, mert még ki tudja mi lesz a vége.

A lényeg, hogy adventre ilyesmire készülök, és valószínűleg rekordmennyiségben fogom elátkozni magamat, de azért már várom is. Az előkészületeket már most elkezdtem, úgyhogy még akár sikerülhet is.

Még egy kis szolgálati közlemény a végére: a “Flotta” menüpontnál a képre kell kattintani, nem a blog nevére, mert valami oknál fogva úgy döntöttem, hogy jó buli, ha a szerkesztett matricán van a link. Valamint töröltem azokat az oldalakat is, amik 2014-ben frissültek utoljára. Érkezni fog egy külön önbemutatkozó, mihelyt Candy megműti nekem a blogot, hogy hajlandó legyen mutatni.

Legyetek rosszak!

#24 - Don’t panic?

Nem szokásom a blogon politizálni. Mondjuk az egészbe igyekszem minél kevesebbet beleártani magam, azon egyszerű elv alapján, hogy a kutyaszart is kikerüljük.

Igazából őszintén remélem, hogy ez lesz az első és utolsó ilyen jellegű poszt itt, de nem tudok szó nélkül elmenni eme csodálatosan demokratikus választási eredmény mellett.

Nagyon úgy fest, hogy a világ egész egyszerűen elhatárolódott a józan észtől. Vagy pont fordítva, a józan ész határolódott el a világtól. Más magyarázatot szerény személyem nem tud kitalálni, teljesen értetlenül és ledöbbenten állok az előtt, hogy miképpen történhetett meg ez. Egy olyan államban, ahol kétszer egymás után is fekete bőrű elnököt választottak, legalizálták ötven tagállamban a melegházasságot, most egy vérbuta, rosszindulatú, gonosz, gyűlölködő, homofób, rasszista humanoid került hatalomra. Arról nem is beszélve, hogy nincs is tapasztalata a vezetésben, egyszerűen csak sikerült neki meglovagolni neki egy olyan hullámot, amit kis hazánk (rabló)vezérei már csaknem egy évtizede aknáznak ki.

Az emberi sötétség, ostobaság és gyűlölet ugyanis olyan tőke amit nagyon könnyű kiaknázni. Pontosan nem ismerem Trump kampányát, nem néztem utána, de ahhoz eleget találkoztam vele a hírportálokon, hogy lássam mennyire rosszindulatú és kártékony.

Ehhez képest mégis ő nyert.

Nem azt mondom, Clinton se lett volna tökéletes, de hát két rossz közül még mindig ő lett volna a kisebb. De hát nem. És már reggel óta azon pörgök, mint olyan sokan, hogy vajon mégis honnan mászott elő az a sok idióta, aki Trumpra szavazott. Miként történhetett ez meg?

Nem tudom, lehet olvasgatni a témában, utánajárni, tuti született már egy csomó tanulmány, kimutatás, én itt most csak a saját fejtegetésemet osztanám meg. Amihez hozzákapcsolódik egy másik kérdés is: Miért történhetett meg a Brexit?

Mert szerintem a kettőnek köze van egymáshoz. Nem földrajzilag, inkább lélektanilag.

Nekem szilárd meggyőződésem, hogy mindkettőben ugyanaz a pár tényező játszhatott közre, amivel a józan ész egyszerűen nem tud mit kezdeni.

A világ egyre veszélyesebb körülöttünk, elég ha csak a terrortámadásokra, a rengeteg menekültre, a Közel - Keleten folyó harcokra gondolunk. Egyre nagyobb teret nyernek maguknak a szélsőséges nézetek, és ha az egyszerű ember körülnéz azt látja, hogy minden, amit ismer leomlóban van. És mit tesz ilyenkor az egyszerű ember? Pánikba esik. De minimum, hogy félni kezd attól, hogy esetleg az ő házát is felrobbantja valami elvakult hívő. Úgyhogy elkezd menedéket keresni, ahhoz fordul, aki menedéket és biztonságot ígér. Nem akar tudni róla, nem akarja hallani, neki csak egy fal kell, ami mögött ugyanúgy élheti tovább a saját kis életét.

Nem ez a reakció az elítélendő. Ez is a túlélés egyik eszköze, hogy elzárkózni attól, ami megrémiszt, hiszen az akár meg is ölhet! Márpedig én élni akarok!

A gond ott kezdődik, amikor ezt az ösztönt kihasználják, kiforgatják a végletekbe kergetik, és ebből születnek meg a kerítések a határokon, ebből a tömeghisztéria valamint a Trump-félék is. Hiszen mi sem egyszerűbb annál, mint a végletekig felhergelni az embereket, majd menedéket kínálni nekik. Az se számít, hogyha nem ért a vezetéshez, hogyha köröm nagyságú elfogadás sem szorult belé, ha agresszívan törtet előre, nem az ország, nem az állam, nem az emberek, de a saját érdekében.

A félelem az egyik ok, ami miatt győzni tudott, és ez az érzelem is beletartozott a Brexit meglépésébe.

A másik a butaság.

Ne legyenek illúzióink, az ember ritka sötét és ostoba tud lenni. De nem is velük van most elsősorban a gond, hanem a funkcionális analfabétákkal. Magyarországnak mintegy negyven százaléka küzd ezzel a problémával, ami annyit jelent, hogy a nevét talán még képes leírni, bár az sem biztos, de az elé tett, száz szónál hosszabb szöveget már képtelen összeadni, az alap matematikai műveletek is nehézkesen vagy sehogy nem mennek neki. Mivel a rendőrségen dolgozom, ezért aztán nem egyszer láttam, ahogy jól szituáltnak tűnő ember alig bírt összekaparni egy aláírást. Nagyon riasztó szembesülni azzal, hogy egy olyan ember szavazata, aki egy fél oldalas újságcikket se tud értelmezni, egy szinten van a tieddel. És Amerikában körülbelül 42 millió ember küzd hasonló problémával.

Az ilyen ember legtöbbször a tévéből tájékozódik, vagy a rövid üzenetekkel operáló közösségi médián, ami mint tudjuk nagyon is torz képet tud adni. Ahogy kivettem Trump is kifejezett előszeretettel használta a Twittert szavazói megszólítására, pontosan ezért. Szerintem ugyanis Trump sem hülye, a szó hétköznapi értelmében, csupán kihasználta ezeknek az embereknek a tájékozatlanságát, valamint a fent említett pánikot és bumm! Így lett a Chocapic.

Hadd emlékeztessek mindenkit, hogy a Brexitre szavazók nagy aránya azt se tudta, hogy miről szavaz tulajdonképpen.

Persze, biztos akadtak olyanok is szép számmal, akiknek ez imponált, és úgy vélték, hogy végre egy igazán erős személyiség, aki majd rendet vág, hogy a nyerészkedőkről ne is beszéljek. De én úgy vélem, hogy elsősorban az egyszerű emberek választották meg, akik annyit fogtak csak fel a világból, hogy valami nagyon nincs rendben. Őket pedig inkább csak szánni tudom, így az első haragom után, hisz ők is ugyanúgy megisszák már annak a levét, aminek mi már jó pár éve isszuk.

Mit is tehetünk mi ilyenkor? Egyáltalán érdemes vele foglalkozni? Hiszen olyan távol van.
Nem igaz. A mai korban átalakultak a távolságok, és mindaz ami Amerikában történni fog, itt is érezteti majd a hatását. Annál is inkább, mert Trump ugyanazt a zsigerekre ható gyűlőletpolitikát fogja alkalmazni, vagy legalábbis meg fogja próbálni, ami itt nálunk megy. Ráadásul senki nincs elzárva egy külön szigetre/barlangba/bolygóra, az egész világ összekapcsolódott és egy olyan nagy befolyásokkal rendelkező hatalom, mint Amerika, egész biztosan hatással lesz a gazdaságra és minden másra.

Elsősorban tehát ne dugjuk a homokba a fejünket. Nem segít az elzárkózás, a lerázás, egyedül a megértés és az utánajárás. Nem fogod tudni egyedül megváltani a világot, de minél inkább utánajársz, minél jobban beleásod magad, annál többet fogsz tudni, és másoknak is többet mondhatsz el. Azoknak is, akik funkcionálisan analfabéták, de nem is tudod róluk, hiszen titkolják, mert szégyellik. Így viszont ők is könnyebben megérthetik, hogy mi történik és esetleg másként döntenek majd.

Tudjátok a tudás hatalom, így alaposan tárazzunk be tudásból!

Másod sorban pedig legyünk nyitottak. Bármit hallunk, látunk, tapasztalunk ne csak egy oldalról közelítsük meg. Nem lesz könnyű, hiszen az ismeretlen félelmetes, valamint ugyancsak reménytelen a sok hülyével vitatkozni. De példát kell mutatni, hogy így is lehet, nem csak elzárkózva, mereven megtagadva mindent.

Harmadszor pedig ne féljünk. Oké, könnyű ezekkel a szavakkal dobálózni, de az is bátorság, amiről nem is gondolnád, hogy az. Például felvállalni a véleményed, vagy akár egy mély levegőt véve nem egyből elutasítani embertársad, hanem megbeszélni vele, hogy miért olyan kártékony a legelemibb ösztönöket meglovagoló nyerészkedés.

Trump alaposan gyomorba vágott mindenkit, és a legszívesebben én is üvöltenék kint a pusztában a tehetetlen dühtől, de pont ez az, ami nem szabad hogy eluralkodjon rajtunk. Mi itt kis ország vagyunk, kis emberek, kis véleménnyel, de tudjuk, hogy mi sülhet ki még ebből. Szóval a legkevesebb, amit megtehetünk az ez. És némi reménykedés.

Ha pedig még valakit érdekel egy másik, szerintem nagyszerű, vélemény, akkor fáradjon erre a HVG-s linkre.
Én befejeztem mára, köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta, még akkor is ha a vége némileg szentimentálisra sikeredett.

Legyetek rosszak!

#23 - Mindennapi nehézségek

Az a nagy helyzet, hogy kicsit összejöttek a dolgok itthon. Egyrészt a wifi is érdekes mintázatokban van, másrészt meg a családi helyzet is kissé… bonyolult. Persze ami nem öl meg, az megerősít, és hát igazából a legnagyobb problémám, hogy egyszerűen nincs olyan légkör, ami elősegítené az alkotást.

Egész jó kifogás a lassúságomra, nem?

De, én is úgy vélem, hogy egész szép.

Persze, azért igyekszem kiküszöbölni, megoldani valahogy, csak elnézéseteket kérem, amiért képtelen vagyok normálisan írni és frissíteni. Bár van egy olyan érzésem, hogy soha nem leszek a gyakoriság és a rendszeresség mintaképe, de talán egy nyugodt hely mégis jobban hozzásegíteni az alkotás nehézségeinek leküzdésére. Nagyon remélem, hogy jövő ilyenkor már ezt elértem. Van egy haditervem, hogy megoldjam, és hát a szükség már eléggé rákényszerít a lépésre, és hát amúgy is az a normális, hogy az ember saját életet kezd.
Ok, önsajnáltatásból elég ennyi, fordítsuk érdemire a szót.

Mad kitalálta, hogy minden nap ezer karaktert ír, amihez én szolidarításból csatlakoztam. Lehet tippelgetni, hogy meddig sikerült betartani.

Mindenesetre magát az elvet megtartottam, igaz némi átalakításokkal. Heti négy nap foglalkoznom kell a műveimmel, és ezer karakter alatt nem zárhatom be a doksit.

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle. Remélem tudom tartani, a fizikailag is lassú írásom ellenére is. Mármint gépelni úgy gépelek, mint a veszedelem, de mégis eltart egy óráig mire teleírok egy oldalt. Ok, másfelet. Mert hát közben visszalépek, javítok, bővítem, kitörlöm meg minden szar. Én sajna nem tartozom azon írói csodák közé, akik elsőre képesek jól megírni valamit és végig, majd csak aztán térnek vissza javítani, nekem muszáj közben is szerkesztenem. Még akkor is, ha éppen jól jön az ihlet.

Szerintem a Múzsám egy német SS tiszt lehet, amilyen aprólékosan megtervezem a műveimet, meg magát a folyamatot. Hmmm… asszem tényleg egy ilyen alak lehet. Hosszú bőrkabát, monokli, természetesen ezüst láncon függ, tányérsapkája van, meg vonalzóval szerkesztett arcvonásai. Szigorú tekintete, valamint rövid, fekete haja van, és kínosan ügyel, hogy az arca mindig bársonysima legyen, a csizmája pedig tükörként csillogjon. Nem igazán kedveli a székeket, inkább enyhe terpeszben áll, vagy az asztalon ücsörög. Szerintem még senkit nem láttatok ilyen komoly képpel asztalon ülni, mint Rainert. Ez a neve. Rainer.

Abban azonban nem vagyok biztos, hogy vannak e érzelmei, de az biztos, hogy higgadtan viseli a legrosszabb hisztijeimet is, és mindig képes valami logikus kérdéssel vagy meglátással a helyes irányba terelni. A többi karakterrel nem közösködik, a “bagázs”ként emlegeti őket. Bár van neki saját irodája, szép, nagy mahagóni asztallal, hogy kényelmesen tudjon ücsörögni rajta, jah meg nekem egy kanapé.

Igazából nem is ezt akartam kihozni belőle, de akkor most legalább kapott nevet és alakot a Múzsám. Térjünk vissza arra, amit valójában mondani akartam.
Hogy tudniillik nekem van három füzetem, két jegyzettömböm, valamint egy mappám, és még mindig nem érzem úgy, hogy kellően fel lennék készülve. Kéne egy parafatábla, ahova felfüggeszthetnék dolgokat, elsősorban a szereplők neveit meg egy térképet, hogy ne tévedjek el véglegesen. De ez még a jövő zenéje.

A füzeteim aszerint vannak megkülönböztetve, hogy ficit, blogos dolgot vagy nonficit firkálok beléjük. Gyűlölöm ha keverednek, mert utána alig tudom kibogozni és folytatni, szóval inkább legyenek külön. A jegyzetfüzeteknek nincs ennyire megszabott feladatuk, mindent beléjük firkantok, főleg neveket, történetvázlatokat, kérdéseket tartalmaznak, röpke ötleteket. Mondjuk a piros bőrkötéses, Katrinának nevezett, jegyzetkötetkém még komplett történetvázlatokat is tartalmaz, valamint két, indokolatlan és barlangrajzszerű, Billt. Jah meg Anthony Sheenardtól egy autogrammot. Szeretem Katrinát. (Egyszer összeshippeltük jávorom NotEsterével - remélem, jól írom -, és még valami fanartokat is rajzolt. Jó kis este volt).

Érdekes rigolyám még az is, hogy szeretek kézzel írni. Ezt minden karácsonykor megszívja az összes barátom, mert kilométer hosszú leveleket kaparok le nekik, amiken aztán alig győznek kiolvasni. Szépen írok én, csak olvashatatlanul, főleg ha sietek.

Én persze ki tudom bogozni, de mások számára ez már maga egy titkosírás. Mindenesetre én nem fogok leszokni róla, mert segít felépíteni a történetet, jobb rálátást ad a részletekre, és segít felfedni a hibákat. Ez az első munkavázlatom. Aztán jön a második, aminek során részletesebben is kifejtem, alaposan, épp, hogy csak a párbeszédek hiányoznak belőle, majd ennek alapján megírom a novellát. A novella írása viszont már csak Wordbe megy, mert ott jobban látom a mennyiséget, meg a fene sem akarja átgépelni még egyszer.

Nem tudom pontosan miért alakult így, de ez a módszer vált be leginkább, még akkor is ha lassú. A jó munkához idő kell, ezt szoktam mondogatni magamnak néha, de sajnos tudjuk, hogy a rosszhoz is. Önbizalom a köbön emberek, önbizalom a köbön.

Amúgy a “Valóság az, ami megtörtént” egész szépen haladgat, annak ellenére, hogy azzal folytattam, hogy kitöröltem ötszáz karaktert, mert nem éreztem jónak. Most meg lett egy merengős/filozofálós Samem, egy duzzogós Deanem és köbö csak ennyit mondhatok, mert Kevin még ezután lép színre. És aztán majd lesz egy BillCrowunk is, és alig várom már, hogy írhassak vele! Remélem sikerül majd átadnom a tömény őrületét, valamint Crow helyzetét a buborékban. Kaptam néhány jó tanácsot is, amit igyekszem megfogadni és kamatoztatni.

A következő tervem, ami most birizgál az egy nagyobb lélegzetvételű regény, vagy kisregény, és crossover. M e g m a g y a r á z h a t a t l a n  a vonzódásom a fandomok keresztezéséhez. Ezúttal a 12 Monkeyst akarom ötvözni a Gravity Fallsal, mert akkor jöhetnek a zombiszellemcápamajmok és Mabel leborotválhatja Ramsey haját. Igazából ez a két dolog inspirál nagyon, meg az, hogy Bill itt is mindenre magyarázat.

Nem lesz rövid, mert nem akar rövid lenni, szóval erre is várhattok egy jó ideig még.

Annál is inkább, mert ott van még a sci-fi AU-m, aminek mostanában akarok megint újra nekiesni, hogy az is készüljön, és erről már éppen eleget regéltem, úgyhogy többet nem is mesélnék, most már jobb szeretném, hogyha a fejezetek beszélnének helyettem.

A többi novellámról inkább nem mondanék semmit, majd egyszer csak felkerülnek, vagy ha azok nem, az újrafeltöltések biztosan.

Ezek mellett pedig vannak olyan elgondolásaim, hogy van pár téma, amit szívesen kibontanék, többek között a testalkatról, az írói önbizalom(hiány)ról, a rajongásról, csak ezekhez még a gondolataim is össze kell kapargatnom, hogy ne legyen az, mintha én most mindenkinek megmondanám a tutit.

Jah… van pár projektem, és megfigyeltem, hogy újabban az összes blogposztom ilyen jellegű, de hát nem győzök szabadkozni, meg mondani, hogy dolgozom, ötleteim is vannak, csak kibaszott lassú vagyok.

Óh és megyek PlayItre! Nem nagyon vonz továbbra se a gamer kultulkör, biztos nagyon laza, vagány és menő, de nem az én világom. Most se azért megyek, hanem mert ott lesz Mad meg elvileg Bia is, és hát a jávorom, jah, meg akkor vasárnap ott lógok Candynél és akkor körbebarátozok mindenkit.

Valamint karácsony is közeleg, de jobban izgat, hogy két rész és vége a Fireflynak. Gorram. Zárom is ezt a posztot, hogy kikeseregjem magam.
Legyetek rosszak!

#22 - Technikai előrejelzés

Volt egy hetem.
Egy szubjektív szempontból nézve nagyon is kemény hetem, amiből két dolgot tanultam meg. Egy az, hogy olyan gyorsan dobbantanom kell itthonról, amilyen gyorsan csak lehet. Másodszor pedig azt, hogy sokkal keményebb vagyok, mint hittem. Ez nem jelenti azt, hogy ne ültem volna néha itthon iszonyatos gyomorgörccsel, mert de, hanem azt, hogy éreztem magamban végbemenni a változást.

Tulajdonképpen nem rossz dolog ha az ember ismeri önmagát, még akkor se, ha úgy látja, hogy átlagos. Ismerni az erősségeid valamint a gyengéid nem egy hátrányos dolog, mert így könnyebben tanulsz meg a hátrányaidból is előnyt kovácsolni. Mondjuk nem könnyű dolog, és nem is zökkenő mentes, de nem is lehetetlen. Nekem azt hiszem most ért be igazán, ami nem jelenti azt, hogy én akkor most hirtelen felnőtt lettem, mert nem. Csak annyit, hogy tisztábban látom magamat, és ez segít a nehézségek leküzdésében, mert azért hamarabb megtalálod a sérülési pontot és gyorsabban be tudod tapasztani.
Vagy csak nekem ment most ezt gyorsabban, a helyzethez képest. Meg azért, mert átbeszélgethettem Candyvel. Az önismeret mellett ez segít még rengeteget. ha meg tudod valakivel beszélni.

Viszont én nem lelkizni akartam! Mert az egy másik poszt lesz majd! Ez most megint ilyen szolgálati közleményes, akármilyened blog poszt. Nincs fici, illetve… valaki szóljon már rám, hogy újra feltöltés! Nagyon elfelejtkezek róluk.

A héten egyáltalán nem volt wifi, most van, de nem tudom meddig, úgyhogy igyekszem kihasználni, és kicsit felpörgetni a dolgokat. Még mindig nem írok gyorsabban, DE! Van más!

Először is frissítem az elérhetőségeket, aztán majd kirakok egy rendes bemutatkozást. Az se rendes, de se gáz. Csak előbb drága Candymnek meg kell oldania, hogy látszódon, mert valami a kódokban van elbaszódva, ahhoz meg ő ért.
Aztán a blogoknak készítettem egyik nap egy egyenmatricát, úgyhogy majd mindenki szépen megkapja és akkor a Flotta is kap egy egységes jelleget. Csak mire azt is összeszöszölöm! Mert a kép kész, csak rá kell tennem a blog címét, majd alá némi összefoglalót, hogy azért ne folyjon egybe… nem két perc na.
Más technikai dolgot aztán nem is kell a bloghoz csinálnom.
Végre készen leszek! Jó pár hónappal a költözés után a blog úgy néz ki, ahogy kell. XD El se hiszem :D

Mást most nem is akartam közölni, még magam se tudom mivel jelentkezem legközelebb, de addig is ne feledjétek a csatakiáltást:
Legyetek rosszak!

#21 - Ünnepek közelegnek

Még nem a karácsony, egyelőre csak a Mindenszentek/Halloween - ki, mit ünnepel -, viszont idén úgy döntöttem, hogy tényleg időben nekiállok az ajándékoknak, mert így is el fogok csúszni. Komolyan, különleges tehetségem van hozzá, hogy alaposan elhúzzam a dolgokat, és mindennel csak az utolsó utáni pillanatban legyek kész. De mindig megígérem magamnak, hogy idén aztán másképp lesz.

Ami a furcsa, hogy kezdem úgy érezni, hogy idén talán időben végzek, de ezt gyorsan lekopogom. Összeszámoltam hány embernek kell karácsonyi ajándék, és már megint el fogok jutni tíz emberig. Max nyolcig, és nem értem, hogy csinálom. Év közben ugyanezen szám három-négy, csak ilyenkor, az ünnep közeledtével hízik fel. Nem panaszkodom, mert királyság, hogy van ekkora a baráti köröm, csak szolid értetlenséggel állok az ügy előtt.
De hogy aztán ki mit kap?! Az egy jobb kérdés, mert csak pár embernél tudom biztosan, és még náluk se érzem azt, hogy ez így korrekt. A problémát nehezíti, hogy nincs kézügyességem, így aztán arra nem támaszkodhatok, hogy akkor most rajzolok valamit, vagy varrok. De ennek a fele megint nem igaz, mert Madnak akarok egy Billt varrni, ami onnan indult, hogy anyám egyik varrós újságjában megláttam, hogyan lehet ilyen kis háromszöget csinálni, és ettől megjött a kedvem. Nyomokban tán még hasonlítani is fog. Sárgának sárga lesz az biztos.
Candynek meg egy macskát keresztszemezek, amit én könyvjelzőnek gondoltam, de így elnézve, kicsit nagyobb lesz annál. Hát... lehet, hogy csinálok egy rendes könyvjelzőt, vagy nem tudom. És még könyvet is kell néznem. Tudom milyen szeret, csak találni! Na, majd szépen lassan azt is megoldom.
Aztán jávoromnak akartam egy Hufflepuff címert, szintén keresztöltéssel, csak az a buzi nyomtató egyszerűen nem volt hajlandó rendesen kinyomtatni a mintát és egyszerűen kivehetetlenek voltak a kockák, meg a fekete árnyalatai. Pedig az összes létező variációban kipróbáltam, és nem. Úgyhogy ez most ugrott neki, de a múltkor valamelyik csángálásom során láttam egy művészellátót. Oda benézek, csak jó lenne tudni, hogy pontosan merre is volt.
A családnak meg... na nekik egyáltalán nem tudom. Győri öreganyám csokit kap, ez fix, barbacsi valami alkoholt, apám szerintem valami konyhai eszközt, anyám nem tudom, gyönyöket meg könyvet, öcsém meg... talán a PlayIt-en is vannak valami vásárosok, ott nézek valami gamer cuccot, vagy hozzá kapcsolódó bizbaszt, úgyis rá van függve a játékokra. Hmm... akkor ezzel nagyjából el is dölt, kösz skacok a segítséget!

És most valami hír az írásról.
Nem leszek gyorsabb. Ez gondolom senkit nem lepett meg.
A jelenlegi fő projektemmel haladok, de egyrészt a varrogatásba most nagyon belejöttem, másrészt meg elértem az első fő részhez és nagyon pocsék lett. Sikeresen beletapicskoltam két olyan dologba, ami mindig nehézséget okozott az írás terén. Az egyik a tájleírás, amiről nem tudom az oroszok miként képesek három oldalakat megtölteni, de taníthatnának. A másik pedig, amiről itt nem panaszkodhatok, mert túl nyilvános, de legyen elég annyi, hogy bele fogok őszülni, mire sikerül úgy kipofoznom, hogy az jó legyen és azt adja át, amit én akarok, hogy átadjon.
Utána már talán könnyebben fog menni, és jobban ráérzek majd, de ez... Ez nagyon szivat.
Aztán mostanában megint azt érzem, hogy csak foglalkozni kéne a sci-fi AU-val, de az annyira nagy projekt, hogy nem tudom mikor láttok belőle értékelhető formát. Nem akarom elsietni, mert az senkinek nem használ, főleg nekem nem, úgyhogy egy darabig még csak ígérgetve lesz. A többi fici meg, nem tudom. Egyszer csak érkeznek, mert annyira hangulatfüggő mind, hogy az valami undorító. Van egy, amin dolgozok, és akkor ahhoz igyekszek minden nap hozzányúlni, de a többi így elvan magába. Sorry guys, de ez van.

Jah és akkor nem beszéltem még a saját novellákról, regényeimről, amikkel szintén haladni kéne. Pályázatost veszem előbbre, ami robotok a munkahelyen jeligére halad, és már van egy jó kis ötletem ezzel kapcsolatban, de azt is ki kéne dolgoznom.
Aztán van egy steampunk kisregényem, amit szintén pályázatra akartam, de kibaszottul nem készült el időre. Maga a koncepció okés, mármint készen van, de simán ki tudnám bőviteni, és akkor több idő jutna megismerni a karaktereket, meg a mozgatórugóikat. Amúgy a funny az az benne, hogy egyrészt Győrben játszódna, mert rohadtul unom, hogy Budapesten kívül más város nem létezik. Valamint belepofátlankodott egy Gabriel és szó szerint kitúrta Michaelt. Mert úgy a negyedik oldalnyi vázlat után vettem észre, hogy mindenhova Gabet irtam Michael helyett. Úgyhogy marad, de arról ne is álmodjon, hogy valami SPN értelmezésű karaktere lesz. (Dehogynem... Köcsög, kierőszakolja magának)
Aztán ott van az évek óta húzódó két Nagy projektem, egy novelláskötet meg egy regény, de a regénynek m é g m i n d i g hiányzik az átfogó koncepciója, mert mindig túl sok kérdés és logikai bukfenc van a rohadékban, szóval azt még pihentetem. A novelláknak meg kéne egy normális munkavázlat.

Asszem hirtelen ennyi az írásról, meg minden másról is.
Legyetek rosszak!

U.I.: Igen, megint nem volt energiám giffeket keresni, ezért a zene az elején

#20- Benéz az ősz az ablakon

Amitől a kislámpám úgy megijedt, hogy nem csupán kiégett, hanem egyenesen elszakadtak a vezetékei. Úgyhogy most gyakorlatilag vakon gépelek, csak a laptopom ad némi fényt, mert bár már lett másik lámpa, csak nincs hova bedugni. Kívülről nézve ez vicces lehet, de én nem élvezem annyira. Mert így aztán csak még lassabban haladok bármivel is. Főleg az írással, amikhez megint lett egy rakat ötletem. Rossebb, hogy ezek csak jönnek és jönnek, de alig tudok belőlük valamit felmutatni.
Bár, most már lement az őszi mondocon is, amiről meglehet, hogy érkezik egy beszámoló is, még meglátom, mennyire lesz kedvem bepötyögni, vagy csak megemlékezek róla annyival, hogy egész jó volt. Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb. Mondjuk én a végére annyira kimerültem, hogy még a táskám is táskás volt. És ezt én még nem pihentem ki, de bojkottálom a szombati munkanapot, és itthon maradok. Aludni akarok, legalább kilenc órát, nem hiszem, hogy ez olyan nagy kérés lenne.

Mondjuk, ez nem azt jelenti, hogy ne tudnám magam túlszervezni, mert túl tudom, de most úgy érzem, hogy fel vagyok töltve szellemileg, lelkileg, és vannak terveim! Nem kell félni, nem fog fájni, annál is inkább mert még én se tudom, hogy mi lesz kész belőlük. A biztonság kedvéért, most listázom, hogy legyen valami rálátásotok. 

Készül a Valóság az, ami megtörtént folytatása, komolyan írom, gépelem, de még mindig örülök, hogyha egy nap három bekezdésnyi megy, az egy oldal pedig már kész csoda. Ráadásul nem egy rövid lélegzetvételű történet, mert én egyszerűen olyat nem tudok, úgyhogy még jobban húzódik. 

Ok, tudok, csak azokat is egy külön élet mire feltolom, pedig most el van kezdve az a két kis szösz, csak így... hangulat is kéne. Hangulatom meg az máshoz van, például a sci-fi AU-hoz. Random rám jön, hogy amúgy azt nagyon szívesen írnám, csak háttérmunka kell hozzá dögivel, plusz valami, amibe külön kigyűjtöm az infókat, térképeket, mert nekem nincs tájékozódási képességem. (Erre bizonyíték, hogy én lehettem az egyetlen gyerek, aki belekeveredett az "Előttem van észak" kezdetű rigmusba. Sose értettem, hogy lehet előttünk észak, ha közben megfordulunk, és akkor ami eddig elöttünk volt az mögöttünk lesz...). De amúgy szerintem halál laza lesz, vagy legalábbis igyekszem ilyenre megalkotni. És rájöttem arra, hogy nálam a táj az kábé csak egy díszlet, mert amilyen kevés szót fordítok rá! És hogy ez mennyire mellékvágány volt!
Mivel kifejezetten utálom magam, ezért aztán beterveztem még néhány nagy lélegzetvételű crossovert. Az egyik a 12Monkeys/Gf, mert zombiszellemcápamajmok, másrészt meg... áh, a sírba fogom kergetni magamat azzal, hogy nem értek az időutazáshoz. 

Meg még az eszembe volt valami, amit szeretnék és óh igen! Nagyon szeretnék valami önálló GF történetet írni, még én se tudom, hogy pontosan mi lesz benne, de az biztos, hogy csak hetero shippekkel fogok dolgozni, mármint ami a jelentősebb szerelmi szálakat illeti, vagyis Dipper/Pacifica és Dipper/Mabel. Nem tudom mi lesz a sztori, ami nálam azért nem szerencsés mert cselekményközpontú vagyok, és ha nincs cselekmény, nincs történet. Szóval ez még érik kicsit.

Eh, nem tudom még mik lesznek, de azok biztosan! Mindig akkor jutnak eszembe, mikor nem blogposztot írok és sose jegyzem le. 

Aztán a Könyvturit is végre frissíteni fogom, mert van egy rakat könyvem conokról és könyvtárakból, úgyhogy asszem magyar napok lesznek csapva. Mert nekem lett az az irracionális gondolatom, hogy belevágok a Mysterious Universébe. Ez alsó hangon is harminc könyvet számlál, vagy harminc éve van a piacon. Ezt az infót keverem, de az fix, hogy sok és szerteágazó, de nem érdekel, mert magyar és sci-fi, és az irótársulat nagyon szimpatikus a számomra.

A Kelléktárra pedig majd érkezik egy versenyféle-fajta, meg lesz fészbúkcsopija is, és rendesen nekiesek, most, hogy már tényleg lement ez az idegbajos időszak.

Jah, nekem is van fészbúk oldalam, mármint így, bloggerként, mert... az most menő, és különben is teljesen jó apró kirohanásokra.
Más, amit el akartam volna mondani, azt hiszem nincs. Jah, giffeket most nem volt erőm keresni, de kaptok szép őszi zenét.
Legyetek rosszak

U.I.: Lett lámpám! Van fény az éjszakába! 

#19 - Egy kis ez, egy kis az

Kivételesen nem kell elnézést kérnem, mert frissítettem! Elvileg meg akartam írni az egészet és úgy feltenni, de nem bírtam megállni, hogy körbe ne lobogtassam ami kész van és vállalható. Így legalább rám lett szólva, hogy kicsit kevesebb felkiáltójelet használjak és hogy végig rosszul írtam azt, hogy Cipher.  De ezekből tanul az ember.

Ezek mellett volt vagy négy programom, amin részt vettem, mert egy randa extrovertált féldémon volnék, aki igazán a tömegrendezvények töltenek fel. Élvezem a kicsi, baráti összejöveteleket is, természetesen, csak mellette szükségem van ilyenekre is. Gondolkodtam is róla, hogy egy külön fülön menüpontot csinálok ezeknek az élménybeszámoló bizbaszoknak. Hátha valakit érdekel, hogy zajlanak az ilyenek, már amennyit látok belőlük, mert Hungaroconon hajlamos vagyok bebarikádozni magamat az irodalmi előadásokra. 

Aztán végre rájöttem, hogy ebből a blogból én egy léghajót akarok csinálni, és amint az látható, többé-kevésbé sikerült is. Mindig is nagyon vonzottak azok a tematikus blogok, amik képesek voltak koherensen felépíteni. Na ez nekem sose ment, mert mindig annyi mindenben akartam jelen lenni, hogy képtelennek bizonyultam választani. Kicsit úgy érzem magam ilyenkor, mind az internet vs. valóság képek, hogy látok valami nagyon királyt, amit én is akarok, csak mire megcsinálnám, akkor lesz belőle egy katyvasz. Ez főleg az alteregókra vonatkozik, mert én sose tudtam magamnak kitalálni egyetlen jó karaktert, akinek előadom magam. Részint azért, mert annyi minden volt/van, amit bele akartam tenni, részint azért, mert képtelen vagyok a rendes színészkedésre. Én csak ripacskodni tudok, bár azt egész jól. Szóval ezért volt itt mindig akkora káosz, bár szerintem megtaláltam a tökéletest, ezt a kapitány dolgot, mert ezzel sok mindenbe belekaphatok és nem lesz túlzás sem. Jah, erre eltartott egy ideig, mire rájöttem. 

Továbbá újfent elkezdtem kommentározgatni, bár még csak az elején járok, de lassan kezdek visszarázódni, úgyhogy nem kizárt, hogy teljesen random felbukkanok itt-ott. Főleg, ha GF fici is van, az most nagyon vonzz. De tényleg, muszáj visszaszokni a kommentárokra, mert azokból él a blogger. Én meg amúgy is az a lelkes fajta vagyok, igazi Mabel ezen a téren. 

A blogjaimmal is elkezdek rendesen foglalkozni, szégyellem, hogy elhanyagoltam mindent, de már vannak ötleteim a visszatérésre! A Könyvturira változatlanul egy filmes lista érkezik majd, míg a Kelléktárra egy feladatot szeretnék majd hozni a héten. Meg egy fészbúk csopit, mert az elmaradhatatlan. 

Asszem hirtelen csak ennyi, majd lehet, hogy egy kis őszt még becsempészek a fészbúk oldalamra. Mert nekem olyanom is van, beza :"D Nem tudom miért, de van.
Noh, egyelőre ennyit, legyetek rosszak!

#18 - Magánéleti- és bloggertervek

Húúú, gyerekek, azt se tudom hirtelen hol kezdjem. Nem mintha általában szoktam volna tudni hol kezdeni, mindenesetre megpróbálom.
Nos, majdnem katona lettem. Nem röhög ki, mindig is vonzott ez a pálya, de sajnos a szemem túl erős ahhoz, hogy felvegyenek. Eléggé letörtem miatt, mert amúgy meg tudtam volna csinálni, de hát ugye a szemüvegem miatt ezt bebuktam. Szóval keresgetek más melót, mert azért valamiből meg kell élni, de hát jó lett volna.
Egyetlen pozitív dolog azért mégis lett az egészben, miszerint nekiálltam edzeni és hát fogjuk rá, hogy fogyókúrázni. Apám hajlandó velem súlyzózni és kettlebellezni, plusz van néhány tornászdévédénk, amiktől ugyan kiugranék az ablakon, de remélem, hogy azok is segítenek valamit. Emellé még igyekszem visszaállni a napi két étkezésre, és kerülni a nassokat. Mondjuk úgy, hogy reggel fél nyolckor eszem reggelit: joghurtot, zabkekeszet és kávét, mert a kávéról nem vagyok hajlandó lemondani, aztán meg pontban délben ebédet és utána semmit, kicsit érdekes. Estére már azért érzem, főleg, mikor apámék főznek valamit. De erős vagyok én, mint a kád széle! Mondjuk kiváncsi vagyok, hogy lesz-e ennek valami látszata :"D Nádszál nem leszek ez mondjuk biztos.
Amúgy meg, ez azóta, hogy elkezdtem ez a posztot - nagyon darabkákba haladtam vele - azóta kiderült, hogy bizony délelőtt is kell valami tízórai, meg kettőkor valami kevés, mert így könnyebben bírom, és itthon se érzem azt a késztetést, hogy feltúrjam a hűtőt. Mondjuk ha valami olyan van, amit nagyon, nagyon, de nagyon szeretek abból persze eszek egy keveset, de nem zabálom tele magam. És ez használni látszik, mert jobban érzem magam a bőrömben :3

És most valami egészen más:
Valamelyik héten annyira őszt éreztem, hogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy ki mit kap karácsonyi ajándéknak. Aztán arra is rájöttem, hogy még az se körvonalazódott, hogy egyáltalán kik lesznek azok a szerencsétlenek, akik majd kibogarászhatják a kézírásomat. Megmagyarázhatatlan rajongás köt a kézzel írt levelekhez, ami csak azért kifejezetten szar ügy, mert bár a kézírásom szép, de szinte elolvashatatlan. Mármint a normál, mert ilyenkor azért igyekszek figyelni, hogy nagyjából olvasható legyen.
De ha már rajongás, készülök egy retek hosszú poszttal arról, hogy miért szeretem Mark Sheppardot, mert már unom, hogy a barátaimat is folyton elárasztom rózsaszín nyállal, valahányszor szóba kerül. Mondjuk mindig bocsánatot kérek, mert bosszantóan szemellenzős tudok  lenni, de hát ettől még zavar. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy kiadom itt magamból. Vicces lesz :"D
Aztán érkezni fog majd még egy kirohanás, mert a múltkor rájöttem, hogy az rendben van, hogy én nem vagyok kibékülve az alakommal, de a mainstream filmgyártás se foglalkozik a telt lányokkal. Gabival megosztottam eme ötletemet amiből hirtelen ellenpéldák felsorakoztatása lett, mert bár a filmek elhanyagolnak minket, de a képregények és rajzfilmek már másként állnak hozzá. Úgyhogy remélem az én kis kifakadásom másnak is segít majd, hogy megbéküljön magával. És Amanda Waller. Aki nem ismeri őt, az most menjen és nézze meg a Suicide Squadot, vagy kérdezze ki róla képregény fan ismerősét, mert ő az a karakter, aki után az egész posztban sírtam.
A Kelléktárba is illene már valamit dolgozni, ha már egyszer belementem, és igazából azon gondolkodok, hogy amíg nem tudok oda egy sztorit vinni, addig valamiféle véleménnyel próbálkozok meg. Már a témám is megvan, a másolásról szeretnék eloszlatni néhány tévképzetet, és ha megüt a mennykő, akkor még a Mary Sue jelenségre is kitérek. De ez még bizonytalan.
A Könyvturira meg kénének már ajánlók, ha más nem, filmeké, de... nyeh :"D Inkább az összeset egy posztba szedem, mert akkor nem fogok lelőni semmi poént, meg lesz is valami. Na, meg is van, így fogom csinálni. Csak rohadtul össze kéne szednem, hogy miket láttam és leírni, mert valami folyton kimarad.
Ééééés még mindig mennem kellenne véleményezni. Nagyon. Sürgősen. De asszem majd a héten elkezdem, úgyis olyan retek unalmas a meló. Amúgy valamiért azt hiszem, hogyha fizikailag aktívabb leszek, akkor virtuálisan is. Érdekes elképzeléseim vannak, bezony. Ami a vicc, hogy úgy tűnik, beválik.
Na, de ami ezt a blogot illeti, ide is vannak ám ötleteim!
Mert vázlatolok azért, és próbálom magam felhozni, hogy ne csak mindig az újrafeltöltések legyenek, meg ezek a blogszöszök, de mindig annyira belelovallom magam abba, hogy nem tudok írni, hogy végül tényleg nem lesz semmi belőle. Tényleg nagyon ügyes vagyok.
Mindegy, a lényeg, hogy dolgozom, írok, a fizikai aktivitástól szellemileg is kicsit feljavultam, már ami azt illeti, hogy kevesebbet nyavalygok mielőtt belekezdenék. Ez szerintem már haladás.
Nos, de mit is körmölök, gyerekek, hát ez megkíván egy hisztérikus nevetést.

Akartam én egy elmegyógyintézetes SPN AU-t, de miután másfél oldalon át csak szenvelegtem, mikor a frissen magamévá tett Gravitiy Fallsból, továbbiakban GF, átsétált Bill, majd lazán, két mondatban megmagyarázta azt ami nekem addig nem sikerült. Én meg csak így pislogtam arra a nyamvadt sárga háromszögre, hogy de mégis mikor engedtem meg neki, hogy közbeszóljon? Egyáltalán nem engedélyeztem neki! De hát most nagyon nem tudok mit tenni, mert már kész az egész munkavázlat, fel van építve a regény és már van 1500 karakterem is lepötyögve, úgyhogy marad a drága, viszont rájöttem valami másra.
Hiányzik Castiel.
Az elején még megvolt, ott lébecolt a srácok körül, bár sok vizet nem zavart, és aztán egyszer csak Hopp! Sehol sincs. És erre akkor jöttem rá, mikor már megvolt a munkavázlat fele, és elkezdtem magamban pörgetni a címkézést majd azon belül elértem a párosokhoz ahol illeszteném be hogy Destiel, de... nincs Cas. Sehol. Egy árva Cas sem dugta elő a rosszul megkötött nyakkendőjét, hogy hahó itten van! De mivel a sztori nem kívánta meg a jelenlétét, és kifogástalanul működik minden nélküle, ezért aztán az elejéről is kihúztam, mert utálom a slendriánul elvarrt szálakat. Így persze elvesztettem egy olvasócsalogató párost, de hát istenem! Ha nem kell a történetbe, nem fogom pusztán ezért beleszuszakolni. Épp csak furcsálltam ezt a teljesen önkéntes lelépést, mert a pszichopata és/vagy sötét karaktereimet meg úgy kell elrugdosni a fenébe, hogy ne nyüzsögjenek már.
A lényeg azonban az, hogy elkezdtem és igyekszem folyamatosan írni, hogy minél előbb tudjam nektek hozni. Ami az érdekes, hogy egész könnyen belerázódtam. Jó, a "hogyan kezdjük el?" hiszti az megvolt, de utána meg szépen gördültek a mondatok, ami mindenképpen jó jel.
De, hogy ezután mit fogok írni? Arról halványlila gőzöm sincs.

Pedig kéne, hogy legyen, mert ez is motiváció, meg segít, hogy csináljam, hiszen van még következő állomás! Az hiszem valami Deanley lesz, mert mostanában sorra köszönnek vissza a szerepes korszak Deanley dalai, meg a Görbe Tükör egyik dala is megihletett. Ami ebben a csavar, hogy Gabi egyszer már ajánlotta őket, de akkor nem igazán jött be, pedig Imrénknek szép énekhangja van, csak hát az történt, hogy nem a jó időben talált meg. Viszont a Radioaktív, hát az egy hatalmas siker lett nálam, és arra is akarok majd egy nonficet alkotni, de most nem arról beszélek. Hanem egy régebbi számukról, ami akkora Deanley, hogy összefacsarodott rajta a szívem. Szóval ideje lenne titeket is megríkatni vele. Már egy ideje forgatom az agyamban, hogy lenne jó, de ami eddig megszületett, az inkább csak az asztalfiókba való, mert túl OOC még magamhoz képest is. Igyekszek finomítani rajta, bár sajnos még mindig inkább a cselekményközpontú történetek vonzanak, azokban érzem magam jobban otthon.

Amire jó példa egy újabb crossover. Meg vagyok én áldva ezekkel, de hát ha egyszer szeretem bemutatni egymásnak a fandomjaimat! Ezúttal egy SPN/DW, mert még a múltkor sikeresen ráébresztett egy klipp, hogy mennyire jót tenne annak a depresszív mocsárnak amit Supernaturalnak is hívnak egy tűzről pattant menyecske, név szerint Donna Nobel. Azt hiszem többet nem is érdemes mondani, mert ez a vörös hajú forgószél alaposan rendbe tesz mindent és mindenkit. Párosilag főleg Crevin, mert túl kevés fici van velük, amit csak nagyon lassan ellensúlyozok. Olvasócsalógatónak talán Destiel vagy Sabriel, még meglátom, melyik angyalka lesz közreműködőbb. Remélem az már nem is szorul kijelentésre, hogy a 10 Doktor fog rohangászni A-ból B-be  a cybermaneket üldözvén. Nem nagy cucc igazából, de emellett legalább szórakoztató.

Amin még úgy érzem, hogy dolgozni kéne az a steampunk SPN AU, ami sajnos még nem öltött koherens jelleget, de egész sok részlet megvan már belőle, csak össze kell kapirgálni, meg adni valamiféle gerincet az egésznek, mert oké, hogy nekem van egy elképzelésem, hogy ki, mit, hol, miért ez még akkor is nagyon kezdetleges.
És kell valami Loki. Jávorom múltkor aszonta, hogy én szeretnék egy újságárus crack Thorkit, és igaza volt, csak ebbe azóta se jutottam tovább.
Viszont lehet, hogy spontán megírom a flatmate AUnk következő rám eső részét, szimplán szivatásból. (Tudom, hogy rengeteg dolgod van, hidd el, de már egy ideje a fejemben van, hogy kéne és a Nienoros hétvége csak rátett erre)
Egyelőre ennyi nagyjából ami az írás részét illeti, ami tudom, hogy kevés, de sajnos most csak ennyit tudok félig-meddig biztosra megigérni. Meg azt a pár újrafeltöltést, amiket constans elfelejtek.
De addig is: legyetek rosszak!