#25 - Hűvös hétköznapok

Alliteráció mind fölött.
Igyekszem most nem elvinni a posztot abba az irányba, mikor ötletelés vagy kifejtés alatt álló írásaimat reklámozom. Bár… lehet, hogy mégis az lesz a vége. Szeretek az alkotásaimról beszélni, még akkor is, ha nagyon kevés látszata van.
Mondjuk most a “Valóság, ami…”-val egész jól haladok, fenn van a második része és természetesen írom tovább, úgyhogy be lesz ez fejezve! Nem idén, de be lesz.
Idénre, egészen pontosan az adventi - karácsonyi időszakra, Van Egy Tervem. Így, csupa nagybetűvel.

Ugyanis én szeretem a karácsonyt. Tudom, tudom, nem kell mondani. A családi állapotok erre sem ideálisak, úgyhogy mindenkit meg tudok érteni, hogyha amiatt utálja, én nem fogok köveket dobálni. Nálunk is ugyanúgy megvan a vita, a veszekedés, meg a kölcsönös haragszomrád, de nem is azért szeretem.

Hanem gyakorlatilag minden más miatt.

Először is ott vannak a barátok, akik toronymagasan vezetik ezt a listát. Ilyenkor talán jobban is ki tudom fejezni, hogy mennyire fontosak számomra és hogy mit is jelentenek, és ezt némi tárgyi bizonyítékkal is alá tudom támasztani. Rémesen nyálas vagyok, és alaptalanul tudok rettegni attól, hogy az a néhány nagyon közeli ember esetleg nem áll velem többet szóba, és ilyenkor aztán ezt is igyekszem kompenzálni. Előveszem még a nem létező kézügyességemet is, és akkor éjfélig homemade cuccokon ügyködés megy, meg káromkodás. Mert hát anélkül nem készül el semmi! Persze, mindenkit elküldök a lehető legmelegebb és legkellemetlenebb helyekre, de azért mégis jó érzés csinálni. Meg imádom felkutatni a tökéletes ajándékokat.

Sajnos engem nem áldott meg az ég valami sok tehetséggel, inkább az ellenkezőjével, így aztán elöbb veszek valamit, mintsem, hogy készítsek, de akkor is igyekszem figyelni, hogy az az ajándék ne porfogó legyen, hanem tényleg szép és hasznos is. Mert az a néhány kitartó emberke megérdemli, hogy a képességeimtől tellő legjobb ajándékot kapják.

Jah meg mindegyikük kap egy kilométeres levelet is, mert abban a téveszmében szenvedek, hogy ez nem maradhat el, szerencsétlenek meg bogozhatják ki, hogy mi a fenét is akartam leírni. Mármint fizikailag, mert szép az írásom, csak olvashatatlan. Leszokhatnék erről, de akkor hogy a fenébe fogom tudni elmondani, hogy mennyit jelentenek nekem?

Ez a második dolog. Ilyenkor lehetek úgy igazán nyálas önmagam. Nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, se lányos, a hercegnő kategóriát fényéves körökben kerülöm, de karácsonykor kicsit úgy érzem, hogy elengedhetem magam. Hogy kiélvezhetem az ö s s z e s létező legnyálasabb, leggejlebb, legusztustalanabbul boldog karácsonyi számot anélkül, hogy lelkiismeretfurdalásom kéne hogy legyen. Igen, tudom, tudom, hogy a világ szar, az élet még inkább, éheznek, szomjaznak, háború dúl, de most attól, hogy bent ülök a sarokban és magamat ölelve hintázok előre-hátra, nem fog megjavulni semmi. A barátaim mellett ott vagyok, ha kellek, igyekszek segíteni, támaszt, vigaszt nyújtani, meghallgatni, vagy legalábbis szeretem ezt elhitetni magammal és valamennyire ott lenni fejben, ahol talán tehetek is valamit.

Ostobaság, persze, de mégis olyan jó, hogy ilyenkor, kicsit úgy tekinthetek a világra, hogy van értelme a létezésnek, a tetteinknek és egyéb ilyen fennkölt dolgokkal eltelni. Nem nap per huszonnégyben, csak alkalmanként és kicsit többször, mint máskor az évben. Jah, tudom, tartsam meg magamnak a naívan pozitiv kis nézeteim.

Aztán persze ott vannak a sütik, a forralt bor, a meleg teák, az egyéb italok és ételek, az ajándékok, a hideg, a hó, ahogy belépsz a meleg lakásba, a karácsonyfa, a díszek, a zene, a hangulat… Minden.
Kövezzetek meg, de én szeretem.

És, hogy nektek is kicsit feldobjam az adventet, kitaláltam valamit.

Huszonnégy napon át kaptok valami frisset: blogbejegyzést, receptet, youtube-videót, mesét, fanficit, verset, újrafeltöltést. Vasárnaponként pedig egy boldogságos cukorbombombát négy külön fandomban, négy párossal négy ünnepi témával kapcsolatban.

Igen, tudom, hogy hangzik ez. Hogy pont én? Aki lajhárgénekkel született? Pont én akarom ezt megcsinálni?

Hát igen. Pont én.

Lehet, hogy nem fog menni, lehet, hogy belebukok, de akkor is bele akarok vágni. Végig akarom ezt csinálni, egyszerűen csak azért, hogy lássam képes vagyok-e rá. Egyszer tíz napot voltam edzőtáborban, és nem érdekel, hogy ez mások számára milyen röhejesen hangzik, számomra motiváló. Hogyha azt végig tudtam csinálni, akkor ezt is. Tán még önbizalmat is merítek belőle, mert hát ha a boldogság lakozhat fura helyeken, akkor az önbizalom is.

Emellett pedig szeretném majd Candy segítségével kicsit feldobni a blogot, amire vannak elképzeléseim, de nem szeretnék többet mondani, mert még ki tudja mi lesz a vége.

A lényeg, hogy adventre ilyesmire készülök, és valószínűleg rekordmennyiségben fogom elátkozni magamat, de azért már várom is. Az előkészületeket már most elkezdtem, úgyhogy még akár sikerülhet is.

Még egy kis szolgálati közlemény a végére: a “Flotta” menüpontnál a képre kell kattintani, nem a blog nevére, mert valami oknál fogva úgy döntöttem, hogy jó buli, ha a szerkesztett matricán van a link. Valamint töröltem azokat az oldalakat is, amik 2014-ben frissültek utoljára. Érkezni fog egy külön önbemutatkozó, mihelyt Candy megműti nekem a blogot, hogy hajlandó legyen mutatni.

Legyetek rosszak!