#26 - Mindjárt advent...

Én meg teljesen pánikban vagyok.
MÁR. El. Vagyok. Késve.

Én nem tudom, hogy csinálom. Illetve igen, csak nagyon nem tetszik. Úgyhogy lehet, hogy ezentúl úgy veszem ezt, mint egy képességet.

Beza.

Megvan az a laza arc, aki a legnagyobb veszélyt beharangozó hírekre is legyint? Inkább elmegy kocsmázni, filmezni, ledől egyet szunyálni, és amíg a többiek idegbajt kapnak a felgyülemlett feszültségtől, ő csak így elvan a maga dolgaival. Aztán mikor már nagyon beüt a krach, feláll, odabattyog a csapathoz, majd jóóóól agyonveri a támadó alieneket. Úgy döntöttem, hogy én leszek ez az arc.

Mert az menő.

Viccet félretéve, én teljesen le vagyok sokkolódva, hogy jövő héten már advent.

Advent.

Csak engem akaszt ki, hogy az advent első vasárnapja előbb van, mint december elseje? Bizonyára. Mert nekem van egy futó pályázatom, amit már nagyon meg kéne már írni. Igazából csak egy munkavázlat van hátra, meg a legépelése, és gyakorlatilag van egy hetem rá. Szeretem a lelehetetlen kihívásokat. Mázli, hogy van történetem, és elképzelésem, hogy mit akarok írni, valamint nem kell harminc oldalt tálalnom. Elég csak tizet, az meg megvan három nap alatt köbö.
A csapda ott van, hogy ugye emellett nekem meg kell írnom az első ficit is és én egyáltalán nem így terveztem!
Azért megoldom, mert elkezdtem, és az is egy rövid fluff lesz. Oké, olyan crack, hogy a terméskő adja a másikat, és karakterhűtlen, de ezt kicsit mentegethetem azzal, hogy első Stonym lesz. Igen. Stony. Steve Rogers és Tony Stark.
El nem tudjátok milyen bizarr ezt nekem leírni, lévén, hogy Amcsikapcsi nem éppen a kedvenc szuperhősöm, hogy finoman fogalmazzak, de aztán hála jávoromnak egészen kibékültem vele. (És egyre többet filózok azon, hogy alapjában véve ez a védelmező hozzáállás egész közel áll hozzám, de mivel csak egy nyamvadt pajzsa van, én meg odavagyok a szúró-vágó fegyverekért, ezért ezt soha nem fogom bevallani)

A maradék dolog pedig, amit az istennek nem tudok megérteni, hogy én, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal, de amúgy állhatatosan I M Á D O M a Star Treket, lelkes fan vagyok, órákig eljátszanék egy Star Trek feliratú kaviccsal, végleges életcélom az Enterprise csillaghajón szolgálni, és sírva jöttem ki az új Star Trek- Beyondról, na ehhez képest Star Wars ficit irok.

Huuuh… szóval egyelőre ennyi, és megyek PlayItre, egy rrrrrakat emberkével fogok találkozni, és mélyen átérzem ripacstársam Bia hiányát.

Legyetek rosszak!

#25 - Hűvös hétköznapok

Alliteráció mind fölött.
Igyekszem most nem elvinni a posztot abba az irányba, mikor ötletelés vagy kifejtés alatt álló írásaimat reklámozom. Bár… lehet, hogy mégis az lesz a vége. Szeretek az alkotásaimról beszélni, még akkor is, ha nagyon kevés látszata van.
Mondjuk most a “Valóság, ami…”-val egész jól haladok, fenn van a második része és természetesen írom tovább, úgyhogy be lesz ez fejezve! Nem idén, de be lesz.
Idénre, egészen pontosan az adventi - karácsonyi időszakra, Van Egy Tervem. Így, csupa nagybetűvel.

Ugyanis én szeretem a karácsonyt. Tudom, tudom, nem kell mondani. A családi állapotok erre sem ideálisak, úgyhogy mindenkit meg tudok érteni, hogyha amiatt utálja, én nem fogok köveket dobálni. Nálunk is ugyanúgy megvan a vita, a veszekedés, meg a kölcsönös haragszomrád, de nem is azért szeretem.

Hanem gyakorlatilag minden más miatt.

Először is ott vannak a barátok, akik toronymagasan vezetik ezt a listát. Ilyenkor talán jobban is ki tudom fejezni, hogy mennyire fontosak számomra és hogy mit is jelentenek, és ezt némi tárgyi bizonyítékkal is alá tudom támasztani. Rémesen nyálas vagyok, és alaptalanul tudok rettegni attól, hogy az a néhány nagyon közeli ember esetleg nem áll velem többet szóba, és ilyenkor aztán ezt is igyekszem kompenzálni. Előveszem még a nem létező kézügyességemet is, és akkor éjfélig homemade cuccokon ügyködés megy, meg káromkodás. Mert hát anélkül nem készül el semmi! Persze, mindenkit elküldök a lehető legmelegebb és legkellemetlenebb helyekre, de azért mégis jó érzés csinálni. Meg imádom felkutatni a tökéletes ajándékokat.

Sajnos engem nem áldott meg az ég valami sok tehetséggel, inkább az ellenkezőjével, így aztán elöbb veszek valamit, mintsem, hogy készítsek, de akkor is igyekszem figyelni, hogy az az ajándék ne porfogó legyen, hanem tényleg szép és hasznos is. Mert az a néhány kitartó emberke megérdemli, hogy a képességeimtől tellő legjobb ajándékot kapják.

Jah meg mindegyikük kap egy kilométeres levelet is, mert abban a téveszmében szenvedek, hogy ez nem maradhat el, szerencsétlenek meg bogozhatják ki, hogy mi a fenét is akartam leírni. Mármint fizikailag, mert szép az írásom, csak olvashatatlan. Leszokhatnék erről, de akkor hogy a fenébe fogom tudni elmondani, hogy mennyit jelentenek nekem?

Ez a második dolog. Ilyenkor lehetek úgy igazán nyálas önmagam. Nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, se lányos, a hercegnő kategóriát fényéves körökben kerülöm, de karácsonykor kicsit úgy érzem, hogy elengedhetem magam. Hogy kiélvezhetem az ö s s z e s létező legnyálasabb, leggejlebb, legusztustalanabbul boldog karácsonyi számot anélkül, hogy lelkiismeretfurdalásom kéne hogy legyen. Igen, tudom, tudom, hogy a világ szar, az élet még inkább, éheznek, szomjaznak, háború dúl, de most attól, hogy bent ülök a sarokban és magamat ölelve hintázok előre-hátra, nem fog megjavulni semmi. A barátaim mellett ott vagyok, ha kellek, igyekszek segíteni, támaszt, vigaszt nyújtani, meghallgatni, vagy legalábbis szeretem ezt elhitetni magammal és valamennyire ott lenni fejben, ahol talán tehetek is valamit.

Ostobaság, persze, de mégis olyan jó, hogy ilyenkor, kicsit úgy tekinthetek a világra, hogy van értelme a létezésnek, a tetteinknek és egyéb ilyen fennkölt dolgokkal eltelni. Nem nap per huszonnégyben, csak alkalmanként és kicsit többször, mint máskor az évben. Jah, tudom, tartsam meg magamnak a naívan pozitiv kis nézeteim.

Aztán persze ott vannak a sütik, a forralt bor, a meleg teák, az egyéb italok és ételek, az ajándékok, a hideg, a hó, ahogy belépsz a meleg lakásba, a karácsonyfa, a díszek, a zene, a hangulat… Minden.
Kövezzetek meg, de én szeretem.

És, hogy nektek is kicsit feldobjam az adventet, kitaláltam valamit.

Huszonnégy napon át kaptok valami frisset: blogbejegyzést, receptet, youtube-videót, mesét, fanficit, verset, újrafeltöltést. Vasárnaponként pedig egy boldogságos cukorbombombát négy külön fandomban, négy párossal négy ünnepi témával kapcsolatban.

Igen, tudom, hogy hangzik ez. Hogy pont én? Aki lajhárgénekkel született? Pont én akarom ezt megcsinálni?

Hát igen. Pont én.

Lehet, hogy nem fog menni, lehet, hogy belebukok, de akkor is bele akarok vágni. Végig akarom ezt csinálni, egyszerűen csak azért, hogy lássam képes vagyok-e rá. Egyszer tíz napot voltam edzőtáborban, és nem érdekel, hogy ez mások számára milyen röhejesen hangzik, számomra motiváló. Hogyha azt végig tudtam csinálni, akkor ezt is. Tán még önbizalmat is merítek belőle, mert hát ha a boldogság lakozhat fura helyeken, akkor az önbizalom is.

Emellett pedig szeretném majd Candy segítségével kicsit feldobni a blogot, amire vannak elképzeléseim, de nem szeretnék többet mondani, mert még ki tudja mi lesz a vége.

A lényeg, hogy adventre ilyesmire készülök, és valószínűleg rekordmennyiségben fogom elátkozni magamat, de azért már várom is. Az előkészületeket már most elkezdtem, úgyhogy még akár sikerülhet is.

Még egy kis szolgálati közlemény a végére: a “Flotta” menüpontnál a képre kell kattintani, nem a blog nevére, mert valami oknál fogva úgy döntöttem, hogy jó buli, ha a szerkesztett matricán van a link. Valamint töröltem azokat az oldalakat is, amik 2014-ben frissültek utoljára. Érkezni fog egy külön önbemutatkozó, mihelyt Candy megműti nekem a blogot, hogy hajlandó legyen mutatni.

Legyetek rosszak!

#24 - Don’t panic?

Nem szokásom a blogon politizálni. Mondjuk az egészbe igyekszem minél kevesebbet beleártani magam, azon egyszerű elv alapján, hogy a kutyaszart is kikerüljük.

Igazából őszintén remélem, hogy ez lesz az első és utolsó ilyen jellegű poszt itt, de nem tudok szó nélkül elmenni eme csodálatosan demokratikus választási eredmény mellett.

Nagyon úgy fest, hogy a világ egész egyszerűen elhatárolódott a józan észtől. Vagy pont fordítva, a józan ész határolódott el a világtól. Más magyarázatot szerény személyem nem tud kitalálni, teljesen értetlenül és ledöbbenten állok az előtt, hogy miképpen történhetett meg ez. Egy olyan államban, ahol kétszer egymás után is fekete bőrű elnököt választottak, legalizálták ötven tagállamban a melegházasságot, most egy vérbuta, rosszindulatú, gonosz, gyűlölködő, homofób, rasszista humanoid került hatalomra. Arról nem is beszélve, hogy nincs is tapasztalata a vezetésben, egyszerűen csak sikerült neki meglovagolni neki egy olyan hullámot, amit kis hazánk (rabló)vezérei már csaknem egy évtizede aknáznak ki.

Az emberi sötétség, ostobaság és gyűlölet ugyanis olyan tőke amit nagyon könnyű kiaknázni. Pontosan nem ismerem Trump kampányát, nem néztem utána, de ahhoz eleget találkoztam vele a hírportálokon, hogy lássam mennyire rosszindulatú és kártékony.

Ehhez képest mégis ő nyert.

Nem azt mondom, Clinton se lett volna tökéletes, de hát két rossz közül még mindig ő lett volna a kisebb. De hát nem. És már reggel óta azon pörgök, mint olyan sokan, hogy vajon mégis honnan mászott elő az a sok idióta, aki Trumpra szavazott. Miként történhetett ez meg?

Nem tudom, lehet olvasgatni a témában, utánajárni, tuti született már egy csomó tanulmány, kimutatás, én itt most csak a saját fejtegetésemet osztanám meg. Amihez hozzákapcsolódik egy másik kérdés is: Miért történhetett meg a Brexit?

Mert szerintem a kettőnek köze van egymáshoz. Nem földrajzilag, inkább lélektanilag.

Nekem szilárd meggyőződésem, hogy mindkettőben ugyanaz a pár tényező játszhatott közre, amivel a józan ész egyszerűen nem tud mit kezdeni.

A világ egyre veszélyesebb körülöttünk, elég ha csak a terrortámadásokra, a rengeteg menekültre, a Közel - Keleten folyó harcokra gondolunk. Egyre nagyobb teret nyernek maguknak a szélsőséges nézetek, és ha az egyszerű ember körülnéz azt látja, hogy minden, amit ismer leomlóban van. És mit tesz ilyenkor az egyszerű ember? Pánikba esik. De minimum, hogy félni kezd attól, hogy esetleg az ő házát is felrobbantja valami elvakult hívő. Úgyhogy elkezd menedéket keresni, ahhoz fordul, aki menedéket és biztonságot ígér. Nem akar tudni róla, nem akarja hallani, neki csak egy fal kell, ami mögött ugyanúgy élheti tovább a saját kis életét.

Nem ez a reakció az elítélendő. Ez is a túlélés egyik eszköze, hogy elzárkózni attól, ami megrémiszt, hiszen az akár meg is ölhet! Márpedig én élni akarok!

A gond ott kezdődik, amikor ezt az ösztönt kihasználják, kiforgatják a végletekbe kergetik, és ebből születnek meg a kerítések a határokon, ebből a tömeghisztéria valamint a Trump-félék is. Hiszen mi sem egyszerűbb annál, mint a végletekig felhergelni az embereket, majd menedéket kínálni nekik. Az se számít, hogyha nem ért a vezetéshez, hogyha köröm nagyságú elfogadás sem szorult belé, ha agresszívan törtet előre, nem az ország, nem az állam, nem az emberek, de a saját érdekében.

A félelem az egyik ok, ami miatt győzni tudott, és ez az érzelem is beletartozott a Brexit meglépésébe.

A másik a butaság.

Ne legyenek illúzióink, az ember ritka sötét és ostoba tud lenni. De nem is velük van most elsősorban a gond, hanem a funkcionális analfabétákkal. Magyarországnak mintegy negyven százaléka küzd ezzel a problémával, ami annyit jelent, hogy a nevét talán még képes leírni, bár az sem biztos, de az elé tett, száz szónál hosszabb szöveget már képtelen összeadni, az alap matematikai műveletek is nehézkesen vagy sehogy nem mennek neki. Mivel a rendőrségen dolgozom, ezért aztán nem egyszer láttam, ahogy jól szituáltnak tűnő ember alig bírt összekaparni egy aláírást. Nagyon riasztó szembesülni azzal, hogy egy olyan ember szavazata, aki egy fél oldalas újságcikket se tud értelmezni, egy szinten van a tieddel. És Amerikában körülbelül 42 millió ember küzd hasonló problémával.

Az ilyen ember legtöbbször a tévéből tájékozódik, vagy a rövid üzenetekkel operáló közösségi médián, ami mint tudjuk nagyon is torz képet tud adni. Ahogy kivettem Trump is kifejezett előszeretettel használta a Twittert szavazói megszólítására, pontosan ezért. Szerintem ugyanis Trump sem hülye, a szó hétköznapi értelmében, csupán kihasználta ezeknek az embereknek a tájékozatlanságát, valamint a fent említett pánikot és bumm! Így lett a Chocapic.

Hadd emlékeztessek mindenkit, hogy a Brexitre szavazók nagy aránya azt se tudta, hogy miről szavaz tulajdonképpen.

Persze, biztos akadtak olyanok is szép számmal, akiknek ez imponált, és úgy vélték, hogy végre egy igazán erős személyiség, aki majd rendet vág, hogy a nyerészkedőkről ne is beszéljek. De én úgy vélem, hogy elsősorban az egyszerű emberek választották meg, akik annyit fogtak csak fel a világból, hogy valami nagyon nincs rendben. Őket pedig inkább csak szánni tudom, így az első haragom után, hisz ők is ugyanúgy megisszák már annak a levét, aminek mi már jó pár éve isszuk.

Mit is tehetünk mi ilyenkor? Egyáltalán érdemes vele foglalkozni? Hiszen olyan távol van.
Nem igaz. A mai korban átalakultak a távolságok, és mindaz ami Amerikában történni fog, itt is érezteti majd a hatását. Annál is inkább, mert Trump ugyanazt a zsigerekre ható gyűlőletpolitikát fogja alkalmazni, vagy legalábbis meg fogja próbálni, ami itt nálunk megy. Ráadásul senki nincs elzárva egy külön szigetre/barlangba/bolygóra, az egész világ összekapcsolódott és egy olyan nagy befolyásokkal rendelkező hatalom, mint Amerika, egész biztosan hatással lesz a gazdaságra és minden másra.

Elsősorban tehát ne dugjuk a homokba a fejünket. Nem segít az elzárkózás, a lerázás, egyedül a megértés és az utánajárás. Nem fogod tudni egyedül megváltani a világot, de minél inkább utánajársz, minél jobban beleásod magad, annál többet fogsz tudni, és másoknak is többet mondhatsz el. Azoknak is, akik funkcionálisan analfabéták, de nem is tudod róluk, hiszen titkolják, mert szégyellik. Így viszont ők is könnyebben megérthetik, hogy mi történik és esetleg másként döntenek majd.

Tudjátok a tudás hatalom, így alaposan tárazzunk be tudásból!

Másod sorban pedig legyünk nyitottak. Bármit hallunk, látunk, tapasztalunk ne csak egy oldalról közelítsük meg. Nem lesz könnyű, hiszen az ismeretlen félelmetes, valamint ugyancsak reménytelen a sok hülyével vitatkozni. De példát kell mutatni, hogy így is lehet, nem csak elzárkózva, mereven megtagadva mindent.

Harmadszor pedig ne féljünk. Oké, könnyű ezekkel a szavakkal dobálózni, de az is bátorság, amiről nem is gondolnád, hogy az. Például felvállalni a véleményed, vagy akár egy mély levegőt véve nem egyből elutasítani embertársad, hanem megbeszélni vele, hogy miért olyan kártékony a legelemibb ösztönöket meglovagoló nyerészkedés.

Trump alaposan gyomorba vágott mindenkit, és a legszívesebben én is üvöltenék kint a pusztában a tehetetlen dühtől, de pont ez az, ami nem szabad hogy eluralkodjon rajtunk. Mi itt kis ország vagyunk, kis emberek, kis véleménnyel, de tudjuk, hogy mi sülhet ki még ebből. Szóval a legkevesebb, amit megtehetünk az ez. És némi reménykedés.

Ha pedig még valakit érdekel egy másik, szerintem nagyszerű, vélemény, akkor fáradjon erre a HVG-s linkre.
Én befejeztem mára, köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta, még akkor is ha a vége némileg szentimentálisra sikeredett.

Legyetek rosszak!

#23 - Mindennapi nehézségek

Az a nagy helyzet, hogy kicsit összejöttek a dolgok itthon. Egyrészt a wifi is érdekes mintázatokban van, másrészt meg a családi helyzet is kissé… bonyolult. Persze ami nem öl meg, az megerősít, és hát igazából a legnagyobb problémám, hogy egyszerűen nincs olyan légkör, ami elősegítené az alkotást.

Egész jó kifogás a lassúságomra, nem?

De, én is úgy vélem, hogy egész szép.

Persze, azért igyekszem kiküszöbölni, megoldani valahogy, csak elnézéseteket kérem, amiért képtelen vagyok normálisan írni és frissíteni. Bár van egy olyan érzésem, hogy soha nem leszek a gyakoriság és a rendszeresség mintaképe, de talán egy nyugodt hely mégis jobban hozzásegíteni az alkotás nehézségeinek leküzdésére. Nagyon remélem, hogy jövő ilyenkor már ezt elértem. Van egy haditervem, hogy megoldjam, és hát a szükség már eléggé rákényszerít a lépésre, és hát amúgy is az a normális, hogy az ember saját életet kezd.
Ok, önsajnáltatásból elég ennyi, fordítsuk érdemire a szót.

Mad kitalálta, hogy minden nap ezer karaktert ír, amihez én szolidarításból csatlakoztam. Lehet tippelgetni, hogy meddig sikerült betartani.

Mindenesetre magát az elvet megtartottam, igaz némi átalakításokkal. Heti négy nap foglalkoznom kell a műveimmel, és ezer karakter alatt nem zárhatom be a doksit.

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle. Remélem tudom tartani, a fizikailag is lassú írásom ellenére is. Mármint gépelni úgy gépelek, mint a veszedelem, de mégis eltart egy óráig mire teleírok egy oldalt. Ok, másfelet. Mert hát közben visszalépek, javítok, bővítem, kitörlöm meg minden szar. Én sajna nem tartozom azon írói csodák közé, akik elsőre képesek jól megírni valamit és végig, majd csak aztán térnek vissza javítani, nekem muszáj közben is szerkesztenem. Még akkor is, ha éppen jól jön az ihlet.

Szerintem a Múzsám egy német SS tiszt lehet, amilyen aprólékosan megtervezem a műveimet, meg magát a folyamatot. Hmmm… asszem tényleg egy ilyen alak lehet. Hosszú bőrkabát, monokli, természetesen ezüst láncon függ, tányérsapkája van, meg vonalzóval szerkesztett arcvonásai. Szigorú tekintete, valamint rövid, fekete haja van, és kínosan ügyel, hogy az arca mindig bársonysima legyen, a csizmája pedig tükörként csillogjon. Nem igazán kedveli a székeket, inkább enyhe terpeszben áll, vagy az asztalon ücsörög. Szerintem még senkit nem láttatok ilyen komoly képpel asztalon ülni, mint Rainert. Ez a neve. Rainer.

Abban azonban nem vagyok biztos, hogy vannak e érzelmei, de az biztos, hogy higgadtan viseli a legrosszabb hisztijeimet is, és mindig képes valami logikus kérdéssel vagy meglátással a helyes irányba terelni. A többi karakterrel nem közösködik, a “bagázs”ként emlegeti őket. Bár van neki saját irodája, szép, nagy mahagóni asztallal, hogy kényelmesen tudjon ücsörögni rajta, jah meg nekem egy kanapé.

Igazából nem is ezt akartam kihozni belőle, de akkor most legalább kapott nevet és alakot a Múzsám. Térjünk vissza arra, amit valójában mondani akartam.
Hogy tudniillik nekem van három füzetem, két jegyzettömböm, valamint egy mappám, és még mindig nem érzem úgy, hogy kellően fel lennék készülve. Kéne egy parafatábla, ahova felfüggeszthetnék dolgokat, elsősorban a szereplők neveit meg egy térképet, hogy ne tévedjek el véglegesen. De ez még a jövő zenéje.

A füzeteim aszerint vannak megkülönböztetve, hogy ficit, blogos dolgot vagy nonficit firkálok beléjük. Gyűlölöm ha keverednek, mert utána alig tudom kibogozni és folytatni, szóval inkább legyenek külön. A jegyzetfüzeteknek nincs ennyire megszabott feladatuk, mindent beléjük firkantok, főleg neveket, történetvázlatokat, kérdéseket tartalmaznak, röpke ötleteket. Mondjuk a piros bőrkötéses, Katrinának nevezett, jegyzetkötetkém még komplett történetvázlatokat is tartalmaz, valamint két, indokolatlan és barlangrajzszerű, Billt. Jah meg Anthony Sheenardtól egy autogrammot. Szeretem Katrinát. (Egyszer összeshippeltük jávorom NotEsterével - remélem, jól írom -, és még valami fanartokat is rajzolt. Jó kis este volt).

Érdekes rigolyám még az is, hogy szeretek kézzel írni. Ezt minden karácsonykor megszívja az összes barátom, mert kilométer hosszú leveleket kaparok le nekik, amiken aztán alig győznek kiolvasni. Szépen írok én, csak olvashatatlanul, főleg ha sietek.

Én persze ki tudom bogozni, de mások számára ez már maga egy titkosírás. Mindenesetre én nem fogok leszokni róla, mert segít felépíteni a történetet, jobb rálátást ad a részletekre, és segít felfedni a hibákat. Ez az első munkavázlatom. Aztán jön a második, aminek során részletesebben is kifejtem, alaposan, épp, hogy csak a párbeszédek hiányoznak belőle, majd ennek alapján megírom a novellát. A novella írása viszont már csak Wordbe megy, mert ott jobban látom a mennyiséget, meg a fene sem akarja átgépelni még egyszer.

Nem tudom pontosan miért alakult így, de ez a módszer vált be leginkább, még akkor is ha lassú. A jó munkához idő kell, ezt szoktam mondogatni magamnak néha, de sajnos tudjuk, hogy a rosszhoz is. Önbizalom a köbön emberek, önbizalom a köbön.

Amúgy a “Valóság az, ami megtörtént” egész szépen haladgat, annak ellenére, hogy azzal folytattam, hogy kitöröltem ötszáz karaktert, mert nem éreztem jónak. Most meg lett egy merengős/filozofálós Samem, egy duzzogós Deanem és köbö csak ennyit mondhatok, mert Kevin még ezután lép színre. És aztán majd lesz egy BillCrowunk is, és alig várom már, hogy írhassak vele! Remélem sikerül majd átadnom a tömény őrületét, valamint Crow helyzetét a buborékban. Kaptam néhány jó tanácsot is, amit igyekszem megfogadni és kamatoztatni.

A következő tervem, ami most birizgál az egy nagyobb lélegzetvételű regény, vagy kisregény, és crossover. M e g m a g y a r á z h a t a t l a n  a vonzódásom a fandomok keresztezéséhez. Ezúttal a 12 Monkeyst akarom ötvözni a Gravity Fallsal, mert akkor jöhetnek a zombiszellemcápamajmok és Mabel leborotválhatja Ramsey haját. Igazából ez a két dolog inspirál nagyon, meg az, hogy Bill itt is mindenre magyarázat.

Nem lesz rövid, mert nem akar rövid lenni, szóval erre is várhattok egy jó ideig még.

Annál is inkább, mert ott van még a sci-fi AU-m, aminek mostanában akarok megint újra nekiesni, hogy az is készüljön, és erről már éppen eleget regéltem, úgyhogy többet nem is mesélnék, most már jobb szeretném, hogyha a fejezetek beszélnének helyettem.

A többi novellámról inkább nem mondanék semmit, majd egyszer csak felkerülnek, vagy ha azok nem, az újrafeltöltések biztosan.

Ezek mellett pedig vannak olyan elgondolásaim, hogy van pár téma, amit szívesen kibontanék, többek között a testalkatról, az írói önbizalom(hiány)ról, a rajongásról, csak ezekhez még a gondolataim is össze kell kapargatnom, hogy ne legyen az, mintha én most mindenkinek megmondanám a tutit.

Jah… van pár projektem, és megfigyeltem, hogy újabban az összes blogposztom ilyen jellegű, de hát nem győzök szabadkozni, meg mondani, hogy dolgozom, ötleteim is vannak, csak kibaszott lassú vagyok.

Óh és megyek PlayItre! Nem nagyon vonz továbbra se a gamer kultulkör, biztos nagyon laza, vagány és menő, de nem az én világom. Most se azért megyek, hanem mert ott lesz Mad meg elvileg Bia is, és hát a jávorom, jah, meg akkor vasárnap ott lógok Candynél és akkor körbebarátozok mindenkit.

Valamint karácsony is közeleg, de jobban izgat, hogy két rész és vége a Fireflynak. Gorram. Zárom is ezt a posztot, hogy kikeseregjem magam.
Legyetek rosszak!