#92 - Változások. Már megint

 

Valószínűleg mondanom se kell, hogy ezt a posztot is vagy háromszor kezdtem újra, mert hát egész egyszerűen nem sikerült befejeznem, meg történtek új dolgok és hát amiről beszélni akartam, azt is átértékeltem, és végül az egészet töröltem és újrakezdtem. Ezen nem segít, hogy ezek a '20-s évek olyan átkozottul eseménydúsak! Nem tudom, hogy ki dugta fel a zabszemet a seggébe, de hogy ki is vehetné onnan, mert hogy ez már nem állapot. 

És akkor nekem még viszonylag kevés problémám is van! Oké, tudom, nem szabad méregetni, és teljességgel mindegy, hogy húsz centi vagy két méter mély pocsolyába fulladsz bele, hogyha egyszer belefulladsz, de sajnos nem tudom teljességgel elhagyni. Pedig el kéne, mert hogy amúgy nekem se fizetnek a pity partyért, és még igazából haszna sincs. 
Visszaolvastam és pitypangpartinak olvastam, szerintem igazából el is kéne engedni az írást mára. 

Amit nem szabad, mert így is olyan irgalmatlan késésekbe vagyok a Szívküldivel! Az egész februárom valamiért egyetlen writer's block volt, vagy legalábbis valami hasonló, mert mással nem tudom megmagyarázni azt a tényt, hogy egyáltalán nem haladtam a vázlattal, holott megkaptam azt a promptot amire írni akartam, és aztán így március felére sikerült befejeznem és onnan nyilván még hátravan az a tény, hogy meg kell írni! Én meg nem tudok rövidet írni! Néhányszor sikerül, de szerintem azok csak a kivételek, amik erősítik a szabályt. Az elején még reménykedtem abban, hogy húszezer szó alatt megállok, de most már összeteszem a két kezem, ha negyvenezer alatt maradunk. És akkor még így is kivettem belőle dolgokat, mert hogy soha nem fogok a végére érni, plusz a környezetleírás néha abszolút elmarad, pedig az egy fontos kellék ahhoz, hogy meglegyen a hangulat. És sajnos nem lehet azt mondani, hogy az olvasó is dolgozzon meg azért az élményért, pedig néha nagyon szeretném ennyivel letudni. 

Úgyhogy most nagyon igyekszem magam behozni, és legalább a végére befutni vele, mert amúgy nagyon élvezem a Szívküldit, kedvenc eseményem egyike, már csak azért is, mert hogy fixen lesz készen egy novellám az évben! Ja meg nyilván írhatok másnak! Oké, bevallom mindig igyekszek olyat kifogni, ami passzol hozzám, mert lehet, hogy én eldöntöm, hogy ez valami laza kalandozás lesz, aztán mire felocsúdunk, már ég az ország és mindenki meghalt. A történeteknek saját akaratuk van, ami nem követi az én akaratomat, ezért szeretem bebiztosítani magam. 
Az meg hogy én is kapok írást, azt teljesen el szoktam felejteni, és mindig úgy meglepődők, mikor valakitől kapok! Persze, nyilván küldök be promptot, de hogy aztán el is felejtem ezt a tényt, és így nézek, hogy óóó! Ajándék! Nekem!

De hogy leköti az összes energiám az, hogy megírjam a sztorit és kész legyek és ne legyen egy teljes bukás. Mármint nyilván nem lesz, mert hogy egész jó a stílusom - el kell hinnem ezt embereknek, ha nem akarok megveretésben részesülni -, meg a sztori is tetszik, és talán a humorom is rendben van, de hogy nem lesz-e menthetetlenül középszerű. Nem a tisztes iparosmunka besorolás zavar, mert az is nagyon szórakoztató lehet, hanem attól tartok, hogy így... felejthető lesz. Hogy így ránéz az ajándékozott és aztán megvonja a vállát, hogy jó, oké, köszi, majd elteszi a többi kínos, de nem-szabad-kidobni ajándék közé. 
Látjátok? Bármiből tudok irracionális félelmet csinálni. Mondanám, hogy ez a szuperképességem, de inkább csak az általános szorongásom. 

És természetesen a megírási állapotán nem segített, hogy megint volt egy álláskeresési időszakom. Igazából nem is tudom, hogy akarok-e itt erről beszélni, de valószínűleg muszáj leszek. Az a pár ember, aki itten követ, plusz drága és egyetlen megfigyelőügynököm Fülöp, annak azért tartozok egy magyarázattal erre. De hogy közben meg kedvem egyáltalán nincs ám hozzá! 
Elvégre szerettem azt a munkát, és amúgy tök jogos amit mondtak, hogy miért bocsátanak el, de közben meg nem volt egy vidám dolog. Annyira nem, hogy sikeresen összeomlottam Menáéknál. Ez igazából amúgy jól is esett, és valószínűleg újra megtanultam sírni, vagy legalábbis merem remélem, na meg Menáéknál abszolút otthon érzem magam érzelmileg, szóval ez igy abszolút öröm az ürömben helyzet volt ez. 
És segített, hogy utána akkor újra hozzálássak a munkakereséshez, aminek köszönhetően jelenleg egy apró cégnél vagyok, mint nyomdagép operátor és beállító. Nem olyan rossz, de nem érzem azt se, hogy ez lenne az, amit feltétlen keresek, viszont egy ideig jó lesz ez is, amíg el nem döntöm, hogy csak az újdonság pánikja beszél belőlem, vagy tényleg nem nagyon élem. De amúgy cserébe rájöttem, hogy mi lenne az álommunkám: a targoncázás. 

Meg ne kérdezzétek, hogy mi az isten vonzz benne ennyire, de ma például tudtam egy kicsit békázni, és azonnal kisimult az idegrendszerem, és szebb lett a világ. Szóval májusban valószínűleg fogok nézni egy targonca tanfolyamot - amit majd valahogy kifizetek, azért van anyám -, és aztán elmegyek targoncázni valahová. És abszolút boldog leszek. A lehető legjobb opció az lenne, hogyha sikerülne egy állandó éjszakást találni, mert az éjszakás műszak a kedvencem. A hajnalhoz túl korán kell kelni, a délutános oké, de nincs elég időm délelőtt, de az éjszakás, az éjszakás az tökéletes. És az összes problémám az volt vele, hogy át kellett állni. Az átállás az ördög találmánya, és egyáltalán nem rajongok érte. Szóval vagy legyen két műszakom, vagy egy, és akkor az állandó éjszakás. De sajnos tök kevés munka van, amit így tudnék végezni. 

Ja, meg a BioLabnál ugye szintén egy műszakban voltam, de az meg ilyen irodai időszakban volt, amiről nem tudom, hogy egész pontosan mit gondoljak. Szerettem bejárni dolgozni, normális volt a környezet, a legemberibb munkahelyem valaha, az összes csillag, de hogy cserébe akkor voltam bent, mikor minden más is nyitva volt. 
Szóval attól tartok, hogy nekem az éjszakás műszak a nyerő, és nem is beszélve arról, hogy van egy hangulata. 

Ó, ami még újdonság, hogy jelenleg 12 órázok, ami nem tudom, hogy mennyire fog megviselni, bár tény, hogy az a három nap munka, négy nap szabadnap egész jól hangzik, illetve egyszer egy héten négy nap munka, mert hogy meg kell legyen a negyven óra, de hogy ez egész normális ár, cserébe a több szabadidőért. Mindig is mondtam, hogy eleve elég lenne négy napot dolgozni, hogyha ez a nyomorult kapitalizmus nem létezne, mert nem azzal van a bajom, hogy dolgozni kell, szeretek dolgozni, bármennyire is hülyén hangzik, és szeretem a gyári környezetet is, csak az egész társadalmi berendezkedés borít ki, meg hogy akik leginkább tudnának változtatni a rendszeren, azok nem akarnak, mert hát máskülönben hogy lennének a szamárlétra tetején? Tiszta ostobaság. 

Majdnem elmentem amúgy villamosvezetőnek is, mert hogy az is nagyon érdekesen hangzik, kötöttpályás, magasan fizetett és még be is tanítanak. Aztán kiderült, hogy amíg tart a betanítás addig csak a minimálbért fizetik, amiből meg simán éhen halhatsz, és nem tudom elmondani, hogy ez mekkora faszság. Megértem, hogy nem akarják kifizetni a teljes összeget, amikor kvázi nem csinálsz semmit, de őszintén nem értem, hogy képzelik, hogy bárki ott marad nekik betanulni nekik fél évet minimálbérért! Teljes faszság, ha engem kérdeztek. Adjanak mittudomén, nettó kétszázkilencvenet, vagy ekörül valamennyit, hogy azért meglegyen az, akik ott akarnak maradni a betanulásra is, majd amikor már levizsgáztak meg minden, akkor kapják meg a teljes összeget. És akkor legalább meglenne a motiváció, hogy miért csináld, meg közben se menne rá a gatyád. 
Ja, és ezt nem is tudtam volna meg, hogyha az egyik volt kollégámnak nem ott dolgozna az ismerőse. Szóval ennyit arról, hogy hétszázezres bruttó, meg mittudoménmi. 
Röhej. 

Úgyhogy maradok a targoncánál. Azt legalább egész biztos, hogy élvezném. 
Fura, mert amúgy soha nem akartam megtanulni autót vezetni, és igazából még most se nagyon. Esetleg kamiont. Azt fun lehet vezetni. Mekkora lenne, hirtelen elmennék kamionosnak. Nem mintha ennek bármi valós alapja lenne, csak ezt élvezném valószínűleg a vezetésből. Ami nem nekem való. 
Kivéve a targonca.
Targonca rulz. 
Úgyhogy igazából azt csináltam, hogy köszöntem a nyomdagépezésnek, így bőőőven próbaidő alatt és úgy döntöttem, hogy elvégzem a targoncavizsgát és elmegyek targoncázni! Az embernek úgyis állandóan azt mondják, hogy azt csinálja, amit szeret, és az hát számomra a targoncázás. Nyilván nagyon élvezem a szerelést is, de nem találok olyat, ami igazán bejönne. Igazából ez az egyetlen dolog, ami hiányzik a Festótól, a szerelő részlege. Az nagyon bejött, és olyasmit pont annyira csinálnék szívesen mint targoncázni, és ha nem pakolgattak volna ide-oda meg nem lett volna az egész faszság a vezetőséggel, akkor simán maradtam volna még. 

És akkor ezek mellett még simán edukálhatom magam, csak úgy, a saját kedvemre kémiából, mert azt is nagyon megszerettem. Meg érdekel, hogy mi hogy működik, és valószínűleg a számításokkal se lenne túl sok problémám, hiszen már nagyjából rájöttem, hogy amig csak számok szerepelnek a dologban és meg tudom érteni, hogy mi miért történik, és a saját ütememben tehetem és indokolatlanul sokszor rákérdezhetek, addig jó vagyok. 
Néha eltöprengek rajta, hogy csillagász is tök szívesen lettem volna, de aztán mindig rájövök, hogy én és az a fajta matek nem lennénk jó barátok. A másik ilyen a paleontológus, amit csakis és kizárólag a Jurassic Park miatt érlelgettem magamban, de aztán össze sem jött, ki is nőttem, bár természetesen nagyon bánom ezt is, hogy nem sikerült megugornom. Jó, nem úgy állandóan, csak éppen amikor eszembe jut, hogy miket gondoltam, mit fogok dolgozni. 

Egy ponton CNC forgácsolást - azt hiszem legalábbis így hívják - is ki akartam tanulni, de arról lebeszéltek, mert hogy az fiús szakma. Én meg álltam ott, hogy mi az istent jelent ez. Akkor még nem tudtam, hogy nonbinary vagyok, szóval csak szimplán az volt bennem, hogy de hát miért nem tanulhat olyat az ember, amilyet akar. 
Aztán nagyon gyorsan rájöttem, hogy az irodai munka nem nekem való. Jó, abba beletartozott az is, hogy nem rendes foglalkoztatottságban voltam, hanem csak ilyen... jó, nem fog eszembe jutni a dolog neve, de hogy valami ötvenezret fizettek azért, hogy ugyanúgy nyolc órában dolgozz, csak ilyen nagyon fasz munkákat bíztak rád. És unalmasakat. Szóval nem csoda, hogy nem dolgoztam rendesen, mert így: minek? Meg se fizetnek, csinálni sincsen mit, akkor meg? 

Olyan szempontból meg még inkább szar volt, hogy ugyanott töltöttem x időt, ahol anyám még most is dolgozik, és hogy volt olyan, hogy beszélt vele a főnököm, hogy nem teljesítek, ami miatt nyilván rendesen le lettem baszva. Senkinek nem kívánom, mert azóta anyám nem bírja elhinni, hogy I have munkamorál, főleg ha megfizetnek. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy felhozták azt hibának, hogy megkérdeztem a kollégát, hogy tudok-e valamiben segíteni. Mert hogy ilyet nem mondunk, nem így kérdezünk? Nem emlékszem már pontosan, hogy mi volt a baj, de hogy felvetették, hogy ez így gáz volt, én meg még a mai napig is megállok a fejlődésben, hogyha ez így az eszembe jut. Aztán lehet, hogy ez így nem is volt probléma, csak anyám tolmácsolásában lett az, de hogy se így, se úgy nincs ennek értelme. 

Fura helyeken dolgoztam, és nincs kedvem megint fura helyen dolgozni, kivéve ha egy list of rules horror fajta fura horror. Mondanám, hogy egy liminal space is nagyon jólesne, de bárhol lehet liminal spacet találni, ha az ember jó időben van jó helyen, és van szeme rá, szóval ez nem olyan nagy kérés. De a fura listák már speciális, és őszintén hiszem, hogy abszolút túlélném az egészet, főleg mert vinném magammal a listát mindenhova, hogy biztos ne felejtsek el semmit. Nagyon izgalmas lenne, és egész biztosan összehaverkodnék valamivel, magamat ismerve. Vagy leüvölteném a fejét, ha van neki. Oké, valószínűleg sikerülne magamat bajba keverni ezzel a hozzáállással, de hogy abszolút megérné. Nagyon szeretem ezt a fajta horrort, a megszállt házas mellett, és nem is tudom, hogy van-e ilyen könyv, mert eddig csak creepypastában találkoztam ilyesfajtákkal. Sad times, mert hogy az összeset felvásárolnám. 

Azonban van valami felszabadító abban, hogy rájössz, hogy akár harmincegy évesen is, hogy mi az amit szívesen csinálnál és van lehetőséged is azt tenni. Mert hogy nem vagy elkésve, és hogy nem ér véget az életed se húsz, se harminc után, és hogy bőven tudsz még mihez kezdeni. Nekem ez jelen esetben a targoncázás ez, és nagyon örülök, hogy erre rájöttem. 

A másik, amin ilyenkor mindig meglepődők, hogy így actually vannak terveim a saját jövőmre nézve! Nagyon vad, ha engem kérdeztek, mert én ahhoz szoktam hozzá, hogy így nem igazán szoktam várni a jövőt, főleg mert két év múlva úgyis beüt az apokalipszis. Jó, azóta már járok terápiára meg szedek gyógyszert és rengeteget fejlődtem, de hogy ettől függetlenül is még rácsodálkozok erre, hogy yééé, én várok dolgokat és hogy tudok tenni azért, hogy elérjem azt, amit szeretnék, mert az amúgy nem lehetetlen és hogy igenis képes vagyok rá. 

Még ha ha idő kell is ahhoz, hogy erre rájöjjek, és levezessem magamban, de hogy eljutok odáig! Ami még mindig nem vetette le magáról az újdonság varázsát. 

Nyilván ezzel együtt meg megérkezik a szorongás is, hogy vajon képes vagyok-e rá, és mi van ha belebukok, mert hogy amúgy nem is vagyok rá képes, és egyáltalán biztos akarom én ezt? De közben meg ez csak a szorongásom, ami meg csak megakadályozna abban, hogy abba az irányba tartsak, amilyenbe igazán szeretnék és ami úgy érzem, hogy a lehető legjobbat teszi nekem és hozzám. Ráadásul tele vagyok olyan barátokkal, akik támogatnak és bíztatnak és mellettem állnak a döntéseim során, és nem befolyásolnak csak beszélgetnek velem. Ami szintén egy másik lenyűgöző dolog, amire még mindig rácsodálkozom, hogy ahhoz képest hogy mennyire magányos, kitaszított és bántalmazott gyerek voltam, most mennyi fantasztikus barátom van. 

Akik akkor is bíznak bennem, amikor én nem tudok, és így sikerül nekem is megtanulnom bízni magamban. Az egész nagyon wild magic, ha engem kérdeztek. 

És azért a BioLabtól is úgy mentem el, hogy sajnálom, hogy vége, de nem bántam, hogy megtörtént, mert tök sokat tanultam, nem csak arról, hogy én mit szeretek vagy hogy mit tanultam volna szívesen, hanem arról is, hogy amúgy milyen egy normális munkahely és hogy milyen az, amikor tényleg emberként bánnak az emberrel. És ez mondhatni, hogy elrontott, mert hogy lettek elvárásaim, de közben meg jó, hogy lettek elvárásaim, mert hogy így hamarabb felismerem, hogyha valami shady helyre kerülnék. Vagy csak fura, not in a good way. 

Szóval bár már megint ott tartunk, hogy munkakeresés, ettől függetlenül jóval nyugodtabb vagyok és úgy érzem, hogy haladok valahová az életemmel, még akkor is, hogyha az egy targoncás jogsi. De a targoncás jogsi boldoggá fog tenni, úgyhogy igazából minden rendben. Vagy legalábbis nem katasztrófális, de nem merem elkiabálni, mert hogy még mindig a '20-s években vagyunk és még a végén meghallja. 

Persze vannak egyéb terveim is, mint például a névváltoztatás. Eredetileg tavaly akartam, csak aztán valamiért nem jött össze, valószínűleg azért, mert hogy így nem kerestem rá, hogy nekem hova kéne bemennem, meg aztán minden úgy volt nyitva, ahogy én dolgoztam, szóval good luck with that. Ja meg azt is meg kellett várnom, hogy megérkezzen az anyakönyv papírom, ami szintén kell ahhoz, hogy megváltoztassam, amit szintén nem kapkodtak el. Igaz itt azon is meglepődtem, hogy egyáltalán megérkezett hozzám, tekintve, hogy postázták, és mind tudjuk, hogy milyen a Posta. 
De most oda is elmegyek és az is meg fog történni, mert hogy nem adtam fel ezt a tervemet, csak jegeltem. Na, de majd most! 

A másik, aminek még nekikezdek, az a PCOS-m kivizsgálása, és jaj gyerekek, nagyon nem várom. Nem feltétlenül azért, mert hogy nem akarok tudni dolgokról, meg hogy nem akarok további kivizsgálásokra járni, vagy bármi hasonló, hanem mert rohadtul nincs kedvem megküzdeni az összes fatphobiával és hasonló faszságokkal. Meg azzal, hogy akkor fogyjak le és minden problémám megoldódik, ami így szintén nem éppen mükődőképes megoldás, már ha egyáltalán megoldásnak lehet nevezni ezt a problémák komolyan-nem-vevését. 
Bár már készültem beszéddel meg kaptam tanácsot, hogy írjam össze az előző pár napi étrendjeimet, hogy bizonyítani tudjam, hogy amúgy mennyit eszek és hogy az korántsem probléma, szóval legyen szíves nekem nem faszságokat beszélni. 
Szerencsére nem muszáj egyedül szembenézni ezzel, mert hogy Mena meg Vinnie is mondta, hogy szívesen elkísér és fogja a kezemet, és van egy olyan érzésem, hogyha kiírom a kuckómban, akkor legalább tíz másik ember fog jelentkezni, hogy szintén elkísér, és segít asztalt borogatni meg minden. Ami azért elég megnyugtató, és abszolút élni fogok vele. 
És csak remélem, hogy irányba állítanak és mondanak valamit, hogy actually mi bajom van, vagy hogy mit csináljak, és egyáltalán. Úgyhogy érdekes lesz, de szükséges, és ha csak egy faszságot is megpendít, akkor ráborítom az asztalt, mert hogy így nem ezért jöttem. 

Illetve szeretném kipróbálni a kontaktlencsét is, mert hogy a szemüvegem már rohadtul régi és eléggé karcos és erősen kéne egy új, szóval ennyi erővel megnézem, hogy amúgy lehet-e nekem kontaktlencsét hordani. Mert akkor nyáron viselhetnék funky napszemüvegeket, például. Meg valószínűleg a látásom is sokat segít, hogyha legalább ránéznek. És ha nem is adhatnak kontaktlencsét különböző okokból, akkor is lesz egy vizsgálatom és még mindig csináltathatok új szemüveget. 

Ja szóval elég sok mindent tervezek magamnak erre a tavaszra, és direkt mondtam tavaszt, mert hogy magamat ismerve nem érdemes azt mondani, hogy év végéig, mert tökre el fogom felejteni, vagy bármi, úgyhogy megnézzük, hogy működök határidőkkel. 

És ha már határidők, be kell valljam, hogy a Szívküldivel csúfosan megbuktam ezen a téren, mert bár írom, de hogy csak nem akar a végére érni! Pedig már húszezer szónál járunk, és ezen a ponton tényleg csak remélem, hogy megállunk harmincezer szónál. Főleg hogy már lassan a publikálási szakasz is véget ér, és így: még mindig a pánikban vagyok. 
Na nem azért mert, hogy nem bíznék abban, hogy jó író vagyok, mert hálistennek ezt már túlléptem, jó, oké, úgy ahogy, de túlléptem, és nem vonom kétségbe, hogy képes vagyok fogyasztható minőségben írni, csak azon parázok, hogy végezzek. És emiatt ugye nem is nagyon olvasok, mert ameddig le nem adom, addig nem tudok rendesen a többiekére koncentrálni, szóval jobb lenne, hogyha sikerülne ennek a végére jutnom, csak hát rohadtul nem akar véget érni. 
Ami abszolút felháborító, ha engem kérdeztek, mert ezen a ponton igazán megírhatná saját magát! 
Nagyon kéne egy gondolatolvasó írógép, ilyen esetekre főleg. Van amikor actually szeretek írni, csak hogy most valami gyorsabb folyamat kéne. Mert soha nem leszek kész. 

Jó, azt nem tudom, hogy ez a poszt mikor megy kész, mert hogy így ujjgyakorlatnak használom a blogposztot, szóval minden elképzelhető és még annak az ellenkezője is. 
Jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért is haladok olyan lassan az írásával, mert hogy közben az összes gondolatomat az köti le, hogy amúgy már nagyon a Star Warssal foglalkoznék legszívesebben. Annyi, de annyi projektem van és az az igazság, hogy nagyon szívesen foglalkoznék velük, de még nem lehet! Mert be kell fejeznem a Szívküldim! De hogy közben meg Star Wars! 

Kicsit félek attól, hogy ez a lelkesedés azonnal el fog múlni mihelyt actually odakerülök, hogy dolgozzak rajta, vagy túlságosan sok lesz a lehetőség, amin dolgozhatok, hogy nem tudok majd választani. 
Mena felhívta a figyelmem, hogy amúgy idestova három éve benne vagyok a fandomban, szóval erősen kétli, hogy hirtelen most kidobna. De hát ez nem jelenti azt, hogy ne lennének bennem kétségek azt illetően, hogy vajon tényleg tudok-e érdemben dolgozni rajta? 
És nyilván ehhez hozzájön az, hogy így egyik se rövid, mert miért lenne az? Kettő legalább trilógia, aztán az összes többi is kisregény, és akkor még mindig ott van az is, hogy el akarok kezdeni angolul írni és nyilván oda is van ötletem. Nem is egy, hanem kettő, és már most imádkozom, hogy az is maximum kisregény legyen csak, mert na, most már illene valahol meghúzniuk a határt. 

A nagy számok törvénye alapján biztos van olyan író, aki minden gond nélkül tud ragaszkodni egy előre kitalált hosszúsághoz és műfajhoz, de hogy én nem, és nagyon irigy vagyok azokra az emberekre. Mind szégyellje össze magát.
A másik még, amit nagyon rosszul szoktam viselni, hogy valahogy mindegyik sztorim kicsit ilyen action/adventure, found family megmenti a világot és lehetőleg közben égjen a kapitalizmus is. Ami önmagában nem feltétlen nagy gond, mert hát mindennek megvan a maga olvasótábora, meg az összes ilyen, de hogy közben megakadályozni, hogy ne legyen túlfejlett a csipetcsapatom, mindenki kapjon elég figyelmet, meg fejlődést, és akkor az ellenfél is legyen kompetens és ott is meglegyen a dinamika. Ez az a föld, ahol rohadtul nem egyszerű navigálni, és én még mindig nem is tanultam meg. 
Pedig kéne, mert hogy jelenleg ott tartok, hogy akár adhatnék Huxnak egy lasat nővért, így miért is ne alapon, ami nagyon csábító lenne, de hogy igazából nem lenne sok haszna, nyilvánvaló okok miatt. 

A másik oldalon meg ott vannak a Ren lovagok, akikkel szintén kezdeni kellene valamit, és lehet hogy van valami kánon könyv velük, vagy valami hasonló, de hogy én nem hiszem, hogy utána fogok járni még annak is. Amúgy is olyan könnyelműen kezelem a kánont, hogy nem hiszem, hogy pont itt lesz majd baj belőle, hogy nem vágom őket. 
Aztán ott van még Phasma is, akiről viszont tudom, hogy van könyv, de itt meg az a helyzet, hogy egész egyszerűen nem érdekel annyira a karaktere. Úgyhogy nemes egyszerűséggel majd újra alkotom őt is, mert az az egyszerűbb és így majd könnyebb is lesz vele együtt dolgoznom. 

Meg ott van még a politikai helyzet, és az egész szerkezet, hogy miként fogom amúgy felépíteni, mert hogy még soha nem dolgoztam ennyire hosszú dolgon, amit meg elkezdtem, azt nem folytattam, mert hogy maga az egész sztori nem állt össze. Nagyon örülnék ha lenne valami így-fogd-össze-a-könyvsorozatodat írástechnikai könyv. Nem szoktam nagyon írástechnikával foglalkozni, mert ha idáig eljutottam önerőből és írótársak segítségével, akkor tovább is fog menni, viszont vannak dolgok, amiknél jó lenne felütni egy könyvet is. De hogy az amit találtam, az kezdőknek szól, én meg nem kezdő vagyok, csak vannak specifikus nehézségeim. 
Mint például az, hogy miként kell egyben tartani egy trilógiát. 

A másik meg, hogy hova és miként gyűjtsem a kutatómunkámat és a jegyzeteimet, bár valószínűleg a OneNote ebben majd ki fog segíteni, csak el ne felejtsem majd megnyitni is. 
Valszeg működni fog, csak túl kell lépnem azon, hogy először muszáj mindent leírnom, mert ömlesztett vázlat nélkül nem fog működni. De egy trilógia esetében ez valami insane mennyiségű lesz, szóval fogalmam sincs mi lesz, de valami egészen biztos. 
Amit azonban tuti fogok csinálni, hogy először füzetbe fogom leírni. Nagyon hiányzik a füzetbe írás és biztos vagyok benne, hogy jót fog tenni, vagy legalábbis élvezni fogom. Az igazi kihívás úgyis az lesz, hogy átmásoljam, mert nagyon szépen írok, de hogy legalább ugyanennyire olvashatatlanul. Mint valami halott, orosz költő. 
De jó lesz, és legalább át fog menni egyből egy adag szerkesztésen. 

Mondjuk először úgyis mindenképpen a Dinfield ficimmel fogok kezdeni, ami miatt tök izgatott vagyok, mert nem csak az, hogy teljesen hiperfixálódva vagyok erre a párosra, de hogy ez lesz az első angol írásom! És mindenki abszolút támogató és segítő és Vinnie már jelezte, hogy szíves-örömest lesz a bétám, főleg ami az angolt illeti, mert hogy ő amúgy nincs benne a fandomban. Viszont az általános történetvezetésben és a logikai hibák kiszúrásában is fog tudni nekem segíteni, de úgyis elsősorban azért megyek hozzá, hogy hé, szia, angol, segítség!

Bár először úgyis a sztorit kell összeraknom, ami már így is abszolút idegesít, mert hogy az oké, hogy egy Din Djarin/Migs Mayfeld párossal indulok neki ennek az egésznek, de valahogy eljutottunk oda, hogy Din Djarin/Migs Mayfeld/Luke Skywalker? És én nem is shippelem Luket meg Dint! Szóval annál jobban nem értem ezt az egészet, és nagyon zavar, főleg mert tudom, hogy a végén úgyis működőképes lesz, mert a karakterek döntötték el. Ami jó dolog, viszont nem jelenti azt, hogy ne duzzoghatnék fölötte. 
Az egész onnan indult, hogy Migs azon a bolygón bujkál ahol Luke is tanítja Grogut, bár még azelőtt érkezett oda, hogy Grogu odakerült volna, amin így elgondolkodva, valószínűleg nem fog stimmel idővonalilag. De nem érdekel. Ha valamibe nem vagyok hajlandó energiát fektetni az az idővonal, mert olyan isten nincs, hogy megpróbáljam kibogozni azt a borzalmat, amikor a saját időzónám követése is hatalmas problémákat okoz. Úgyhogy ezt majd szépen mindenki elfogadja és kész. 
A lényeg úgyis az, hogy Luke és Migs nekiáll bondingolni, és ehhez később kapcsolódik majd Din, amitől Migs teljesen kiakad, hogy akkor most őt majd hátrahagyják, mert hogy ő és a bármiféle egészséges kapcsolat az nem működőképes, és amúgy is ki akarná szeretni pont őt? Lesz dráma rendesen, főleg hogy ráhúzok még egy adag szelektív némaságot - ami valószínűleg nem ez magyarul, angolul pedig nem jut eszembe -, aminek nagyon nem fog örülni, és ezt mindenki más problémájává teszi. Din meg alapvetően nem beszél sokat! És életében nem volt még rendes kapcsolatban. (Bár mit meg nem adnék egy sexual experienced Din Djarin/demisexual Migs Mayfeld ficiért! De hát attól tartok, hogy ilyesmire várnom kell.) Luke meg jedi, és egy human shaped golden retriever, szóval ő igazából nem sietteti a dolgokat, meg nem drámázik és nagyon szépen várja, hogy az a másik két idióta rájöjjön dolgokra. Amiért mind Din, mind Migs nagyon fogja utálni, de hát nyilván ez végül egy működőképes polyshipbe fog végződni. 

Az, hogy Grogu hogy fér bele ebbe az egészbe, azt őszintén nem tudom. Nyilván valahogy ott kell lennie a képben, már csak azért is, hogy Din meg tudja őrizni valahogy a józan eszét, meg azért, mert nyilvánvalóan újjáépítjük a Jedi Rendet. 
Nyilvánvalóan. 
Fogalmam nincs, hogy mi az istenért építjük újjá a Jedi Rendet minden egyes ficit, ami így az original trilogy után játszódik. Én nem tervezem ezt, de valahogy mindig ide lyukadunk ki. Lehetséges hogy van valami mély, személyes, igazából nem bolygatott beefem a sequel trilógiával, ami miatt be akarom bizonyítani, hogy lehet ezt jobban is. 
Oké, igazából csak jobban lehet, és ezt támasztja alá az egész átírásom, de nem magyarázza meg ezt a specifikus jelenséget, hogy a Jedi Rendet újjá kell építeni. 

Ami ebben a ficiben még nem tudom, hogy miként fog kinézni egész pontosan, de az már megvan, hogy egy ponton elmennek gyerekeket kiszabadítani, akiket amúgy sithnek nevelnének. Ami árt a gyereklétnek, úgyhogy nyilván megpróbálják kihozni őket, ami elsőre nem sikerül túl jól. Azt nem tudom, hogy ki lesz az ellenség, ami nagyon szomorú. Gideon maradjon csak halott, mindenkinek jobb lesz úgy, és igazából az Első Rendes branchot nem nagyon akarom piszkálgatni, szóval lehet valami random arc lesz, aki így ki akarja használni az alkalmat. 
Idk, de biztos ki fog derülni. 
A lényeg, hogy dolgok történnek az én különösebb beleszólásom nélkül is. 

Meg vannak egyéb Dinfield sztorijaim is, amiket vagy sikerül megírnom, vagy nem, de hogy mostanában bennem van, hogy csináljak egy másik rarepairt, ami így nem is tudom honnan jött, azt se tudom, hogy minek, de istennek nem hagy békén. Dogma/Wrecker shipről van szó, ami szerintem egyedül nekem jutott eszembe, de hogy nagyon szeretem azokat a headcanonokat, hogy Wrecker emotional intelligent, Dogma meg olyan autista ahogy a nagykönyvben meg van írva, és senki nem tudja, hogy mihez kezdjen ezzel a kettővel, max egy vagy két ember, és így tökéletes, hogy bondingolnak. 
De nincs hozzá egyetlen épkézláb történetem se, és nem tudok csak vibeot írni! Teljesen meg vagyok borulva, hogy van egy tök érdekes párosom, de nem tudok velük dolgozni, mert nem tudom, hogy mit is írjak. És nem fogok hozzányúlni az Umbara archoz, mert hogy túl törékeny vagyok és sose épülök fel belőle. Valahol örülök, hogy annak az anyaszomorító, zseniális hat mannek nem jutott eszébe még egy ilyen részt írni, mert ebből egy is sok volt. 
Na meg úgyse tudnék azzal a szituval mit kezdeni. 
Bosszantó, hogy semmi nem jut eszembe, pedig olyan jó lenne! Nem nagyon szeretném őket elrakni és elfelejteni, de hát mit csináljak? Plot nélkül nem tudok írni. Nem tudom, ha nektek valami eszetekbe jut, akkor ne fogjátok vissza magatokat és osszátok meg velem. 

Útközben leadtam a Szívküldit, és természetesen rá kell pihennem, hogy feltöltődjenek a kreatív energiáim, amit felettébb zokon veszek. Bár tudtam, hogy mivel van időm, ezért aztán a motiváció tűnik el, de ettől még utálom, hogy igazam volt. 

Ja, meg eszembe jutott, hogy akkor most már elővehetném a kalandzónám trilógiát és kipofozhatnám rendes sztorivá, mert hamar itt lesz ez a november is - bár ki tudja, hogy miként lesz. Jaj, november! Szerintem nektek nem is meséltem azt a hihetetlen agyfaszt, ami éppen a NaNoWriMo háza táján történik! 
Oké, egész biztosan nem beszéltem, mert hogy ezer éve írom ezt a posztot, a skandallum maga meg márciusba történt. Illetve kezdődött, valamennyire out of blue, de a problémák maguk már láthatóvá váltak, de hogy senki nem számított arra, ami történt. Kicsit még mindig nem hiszem el, de legalább állandóan felbasz, mikor egy újabb részletet hoznak hozzá, mert naná, hogy nem fog magától megoldódni, és úgy eltűnni, ahogy jött! 

Na, kezdjük az elején, csak hogy mindenki tisztában legyen mindennel, mert úgy lesz igazán szép a történet. 
Mind tudjátok, hogy van az az írós szervezet/kihívás, AZ Írós Szervezet/Kihívás, amit gyakorlatilag minden novemberben reklámozok nektek. A NaNoWriMo. National Novel Writing Month. 
Na, ez már nincs többé. 
Lehet, hogy vergődik, és úgy néz ki, mintha mutatna életjeleket, mozogna, lélegezne, de ne dőljetek be neki. Ez már csak igazából a zombifikált verziója, amit mind körülállunk és nézzük, hogy vajon sikerül-e végleg felgyújtania magát, vagy tovább fog kószálni a világban, hörögve, nyáladozva? Ezen a ponton már csak az hiányzik, hogy valamelyik youtuber is észrevegye és csináljon belőle videót. 

Yeah, a tavaly decemberben, de még igazából idén januárban is, úgy tűnt, hogy minden rendben van. Na jó, nem teljesen, de hogy senki nem látta jönni azt a mennyiségű szarvihart ami a nyakunkba szakadt márciusba. Vagyis elsősorban Mena nyakába, mert ő volt az ML, de hát elég hamar betekintést nyertem a történésekbe. És még a mai napig nem sikerült teljesen megemésztenem. De meglehet-e egyáltalán emészteni azt a tényt, hogy egy hosszú, hosszú éveken át szeretett és őszinte lelkesedéssel ajánlott szervezet és kihívás, amiben aktívan részt vettél évekig, az most leégett és fel is lett sózva? És én még csak egy random résztvevő vagyok, voltam, nem is olyasvalaki, aki mondjuk aktívan részt a fórum életében, de hogy azért mégiscsak hét éven keresztül csináltam, és sorban nyertem is hétszer. Na, most képzeljétek el, hogy milyen lehetett azoknak, akik így mondjuk tíz évet beleöltek a közösségszervezésbe, építésbe, az egész kihívás levezénylésébe, és ki tudja még mennyi időt, energiát meg pénzt öltek bele abba, hogy működjön az egész, erre ezt kapják. 
Na, de hogy mi is az az ez? 

Nos, a legjobb, ha ott kezdem, hogy még tavaly volt egy ügyük, hogy az egyik fiatalkorúaknak fenntartott fórumon az admin groomingolt, meg pornó oldalra irányította őket, de hogy ebből mennyi az igazság és mennyi az amit csak hozzáköltöttek? Simán lehet, hogy csak megkérdezték az admint, hogy magyarázza el, hogy mit jelent a grooming, vagy csak valami nagyon shady dolgot beszéltek ki. Meg az is felmerült, hogy ne beszéljenek erre a fórumon kívül, mert bezárják azt a csatornát. Ez persze önmagába egy red flag, de mivel nem tudjuk, hogy mi történt pontosan, ezért aztán az is simán lehet, hogy csak pontosan tudta, hogy az amerikaiak annyira prűdök, hogy már attól is összeszarják magukat, ha valaki leírja, hogy "killed". 
Egy írós fórumon, yes, yes, I know, én is kivagyok az uwuspeakingtől. 
De hogy benne van ez a lehetőség is, mert ki tudja. Senki. Ez persze nem akadályozta meg az embereket, hogy azonnal felszálljanak a Rettegés Expressre, és mindenki félti az összes gyerekét. Még nyomozás is indult, de abból se lett sok minden, mert hogy a vádlott admin meghalt. 
Yepp, pontosan, jól olvastátok.
Úgyhogy ezért mondom, hogy bármi történhetett, úgyse tudjuk meg.

De ez nem jelentette az, hogy elcsitult volna, sőt, még több kritika kezdte érni a NaNo háza táját, hogy rosszul reagáltak, későn reagáltak, egyáltalán nem is szabadott volna idáig fajulnia az egészet, ami megint nem tudom, hogy mennyire igaz és mennyire a szokásos boszorkányüldözés. Azt azonban le kell szögezni, hogy tényleg nem álltak a helyzet magaslatán, és már ezelőtt is voltak botrányaik különféle scetchy szponzorokkal, szóval egyáltalán nem csoda, hogy kicsit lecserélték a vezetőséget. 
Amennyire tudom, és az rohadtul nem sok, de hogy az előző igazgató amúgy is kifelé ment, vagy már el is távozott a pozícióból - ennek biztosan utána lehet nézni, de hogy így azt se tudom, hogy merre menjek és van egy érzésem, hogy úgyse találnék sokat -, és kellett egy új, ideiglenes igazgató. 
Ez lett Kilby (not her real name). 

És Kilby (not her real name) kitalálta, így február környékén, hogy mennyire fasza lenne, hogyha most így kitolna magából egy szerződést, ami komolyabb vizekre tereli a HQ és az ML-ek közötti kapcsolatot. Mert eddig ilyen félig-meddig haverkodó, poénkodós megegyezés született közöttük, ami most valami miatt elfogadhatatlanná vált. Ezzel önmagában még nem lenne semmi gond, hiszen minden szervezet életében eljön a változás ideje, amikor új vizekre kell evezni. Kivéve ha az a víz gyakorlatilag a Bermuda háromszög, állandó vihar dúl felette, és nyilvánvalóan egy abszolút másik kapitány kellene, hogy belevezesse, nem egy törtető idióta. Akkor talán hagyni kéne azokat a vizeket. 
És senki, de hogy senki nem tartott pisztolyt Kilby fejéhez, hogy ezt most azonnal véghez kell vinnie! Pont Sarah távollétében, aki afféle összekötő volt az ML-ek és a HQ között. 
Saraháról a mai napig nem tudni semmit, és bár a kedvenc viccem az, hogy "kár érte, kiváló ügynök volt" egy kicsit aggódok, hogy tényleg bitang rosszul van/eltűnt/halott. Sehol nem lehet elérni, és nyilván ez teljesen az ő döntése, csak vannak így…gondolataim. 

Na, Kilby (not her real name) kiküldött egy körlevelet, gyakorlatilag egy wall of textet, amiben valahol, közepén, kisbetűvel, dőlten, ott volt egy link, hogy akarsz-e ML lenni ebben az évben, vagy nem. Nyilván kicsit túlzok, de hogy tényleg nem volt jelölve hogy fontos, nem volt odaírva, hogy erre muszáj válaszolni, és nyilván voltak olyanok, akik csak így legyintettek rá/nem vették észre/bárakármi miatt nem vették észre, ami egy teljesen jogos dolog. Csakhogy ők nem kapták meg a következő körlevelet, ami gyakorlatilag az égő gyufa volt az olajjal fellocsolt épületnél. A körlevél ami maga az ML-kre vonatkozó szerződést tartalmazta. 
És az a szerződés.
Kálid Artúr gyere le és ragadd el kicsi, gülü lelkem! 
Az hogy borzasztó volt az nem is kifejezés. Olyan alapvető dolgok hiányoztak belőle, hogy én, aki életében csak alkalomadtán látott szerződést, és soha az életben nem foglalkozott fordítással, pláne jogi szövegek fordításával, még én is láttam, hogy akkora problémái vannak, amik remélhetőleg komolyak, mert viccnek nagyon de nagyon szar lenne. 

Kezdjük azzal, hogy azt mondta ez a szerződés, hogy az ML-k mostantól csak a hivatalos csatornákon kommunikálhatnak. De hogy mik azok a hivatalos csatornák? E-mail? Facebook csoport? Fórum? Ki tudja? Hát nem mi az, egész biztos. 
Aztán folytatódott olyan csodákkal, hogy akkor minden ML-től kér egy background criminal checket. Milyen törvények alapján? Hogyan legyen eljutattva neki? Egyáltalán egész pontosan miről akar meggyőződni? Hogyan és meddig tervezik tárolni az adatokat? Ki tudja? Nem mi. És ha mindez nem lenne elég, akkor egy harmadik féllel akarta ellenőriztetni az adatokat és/vagy kivizsgáltatni, akik után az FBI is nyomoz, meg az adatszivárgásokat és ilyesmiket ellenőrzi nagy szervezet! Mert hogy nem találtak másikat. 
Remélem kezditek érezni. 

Ja, és most jön az a rész, amitől úgy istenigazából kiakadtam, és fogalmam nincs, hogy ezt így hogyan gondolták, és miért, és egyáltalán, és szeretném megjegyezni, hogy még most is szeretném tőle falba verni a fejem. Remélem emlékeztek még, hogy ez egy nemzetközi szervezet. Egy nemzetközi írói szervezet. Aminek ahány régiója, körülbelül annyi beszélt nyelv. De a szerződésben az állt, hogy tilos csak úgy lefordítani a körleveleket, szabályokat, bármit ami hivatalos dolognak számít nem fordíthatják le az ML-k angolról bármire. Mert hogy nem tudnák pontosan visszaadni. 
Ismétlem: ez egy nemzetközi szervezet. Írókkal. 
Hagyok egy kis szünetet, hogy levegőhöz jussatok. 

Oké, sikerült, megvagytok? Remek, én is megnéztem közben egy videót, úgyhogy tudok tovább menni, de teljesen megértem, hogyha ti erre még nem álltok készen. Ez a szöveg megvár, és mint említettem: még én se tudtam megemészteni. 
Az se segít a helyzeten, hogy azóta született egy második vázlat, ahol ezt kivették, mert hogy ennek fel se kellett volna merülnie! 

Aztán voltak még olyan finomságok, hogy a kiskorúak nem vehetnek részt az eseményeken, de hogy most aztán ki számít kiskorúnak? Melyik szabályozást vesszük alapul? Ki tudja? Mi nem! 
Emlékeztek még arra a fórumra, ahonnan kirobbant a groomingos vád? Amivel kapcsolatban a fiatalok azt állították, hogy ne beszéljenek, mert lezárják a fórumot, aka a srácok számára biztonságos helyet, ahol nyugodtan beszélgettek rizikós témákról, mert hát mint tudjuk, hogy az uwuspeaking és a prűdség fénysebességgel terjed? Na. Azt a fórumot lezárták. És kizárták a kiskorúakat teljesen. Ó, és ahogy hallottam, beszüntetik a fiatal írók számára fenntartott programot is. 
Yepp.
Mindenki azt von le ebből, amit akar. 

A másik kedvencem, hogyha valaki káromkodik, akkor azt jelenti kell. Eltekintve attól, hogy ez mennyire végtelen spicli dolog, felmerül pár kérdés. Mi számít káromkodásnak? Hol kell elhangoznia a káromkodásnak, hogy jelentsék? Ha reggel félkómásan bevágom a kislábujjam a komódba, és elhordom a pokol mélyére a magyarok istenét, akkor azt jelentenem kell? És kvázi magamat, mert csak én hallottam? Meg mivan azzal, ha egy szöveget osztok meg, amiben a karakterek káromkodnak? És egyáltalán mit kezdenek ezzel az esettel? Ki tudja? MI EGÉSZ BIZTOSAN NEM. 

Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor ott van az is, hogy ez kiment valamikor március elején? Talán? Nem tudom biztosan, mert a) én csak másodkézből tudom ezt, b) az időmérés egy hazugság. A lényeg, hogy ennek a """""szerződés"""""" aláírására volt két hetük. És folyamatosan az volt a narratíva a HQ aka Kilby (not her real name) felől, hogy írják alá, mindegy, hogy mi a kérdés, tessék aláírni, mert hogy ez az új narratíva, és aki nem írja alá, az nem lesz ML, de amúgy mondta már, hogy írják alá? 
Mondanom se kell, hogy mi lett a vége: A körülbelül 850 régióból két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányan döntöttek úgy, hogy aláírják. 

Kilby meg nyilvánvalóan elkezdett rangokat megvonni emberektől, kizárni fórumokról, és általában agresszívan nem válaszolni semmiféle megkeresésre, miközben bőszen lökte szerencsétlen Saraht a busz alá. Akiről még mindig nem tudunk semmit. 
Mert hát természetesen voltak kérdések. Nem is kevés. Amiket én felsoroltam, csak pár probléma volt az ezerből, és ne aggódjatok, be fogom linkelni a hivatalos posztunkat, mint ex-hunowrimó régió, mert ott jobban összefoglalta Mena, csak én szeretek kiakadni. 
Annyira, hogy még a tetoválómnak is elmondtam, aki szerintem a hónap teáját hallottam tőlem azon a napon. 

Ó, igen, megvan még, hogy mire akartam kitérni, ami szintén akkora agyfasz, hogy ezen a ponton nyugodtan mindenki hozzon be magának alkoholt, már ha ezt még így nem tette volna meg. 
Szóval, mint említettem, hogy Kilby elvárta volna az MLektől, hogy nem csak fedjék fel a személyazonosságukat, adják ki az adatukat egy olyan szervezetnek, ami után nyomoz az FBI, hanem mindeközben ő ÁLNÉVEN VAN! Mert nem akarja, hogy az írói karrierje összemosódjon a civil életével! Mert hogy rossz hatással lenne, ha kiderülne hogy amúgy romantikát ír. Egy írói szervezet feje - még akkor is ha csak amúgy átmeneti, ha jól dereng -, úgy ítéli meg, hogy A NEMZETKÖZI ÍRÓS SZERVEZET VEZETÉSE ROSSZ HATÁSSAL LENNE A KARRIERJÉRE. 

Yepp.

Remélem érzitek. 

A helyzet most úgy néz ki, hogy gyakorlatilag minden ML-től elvették az ML rangot, azoktól is akik amúgy aláírták, a régiók hatalmas többsége a kalózok útjára lépett, kalózrégiókká alakul, szervezkedik, próbálják kitalálni hogyan tovább, köztük mi is, a nano vezetősége körülbelül mind felmondott/távozott, új embereket is keresnek, és mindeközben Kilby próbál úgy tenni, hogy minden rendben van. 
Holott gyakorlatilag csak hitetlenkedve bámuljuk a huszonsok éve létező, szeretett és tisztelt szervezet lassan kihűlő roncsait, amit egy hónap alatt sikerült gyakorlatilag a nullára leégetni. 
Szép munka volt Kilby, remélem büszke vagy magadra. 

Nyilván történnek még dolgok, amik csak így hisztérikus nevetésre adnak okot és sokkal érthetőbbek ha benne vagy ebben az egészben, de ezen a ponton nekem is néha meg kell állnom a fejlődésben a hülyeségnek ilyen mértékű megnyilvánulása felett. De szerencsére nincs azért minden veszve. A közösségünk ugyan átmegy egy kisebbfajta betyár tematikájú érán, így az új énkeresés közben, de hogy együtt vagyunk ugyanúgy továbbra is, és hűségesen követjük Menát. :D 
Nyilván rohadtul nem működne, hogyha Mena, meg nyilván a többiek akik ML-ek voltak, a segítőink, szóval mindenki aki közösségvezetésre adta a fejét, nem lettek volna ott, és nem dolgoztak volna nagyon keményen egy nyílt, befogadó és alkalmazkodásra képes közösségen. Nevezett közösség meg egy emberként állt Mena döntése mögé, hogy alá ne írja! Aztán fél órával később már fejek hullását és vérfolyókat vizionáltunk, mert hát nyilván, ezt szerintem mondani se kell. Ebből fakadt az egész betyárkodásunk, amibe nyilván nem fogunk beleállni, mert bármennyire is vicces lenne, egész biztos behúzná a mélymagyarokat, akikkel meg ki az isten akar foglalkozni? Meg amúgy is, nem jó dolog ilyen társasággal még csak névleg se összeköttetésbe lenni. Úgyhogy csak zárt ajtók mögött van ez az egész.
Hogy milyen néven futunk tovább népszavazáson van, és még amúgy is hosszú utunk lesz, mire ez kialakul és beérik, de nagyon megnyugtat engem is, hogy nem estünk szét darabokra. 
És nem is pánikoltam ezen! Yéy for me!

Huh, azt hiszem nagyjából mindent kiadtam magamból, amit akartam. Erre van alink a mi hivatalos nyilatkozatunkról, de érdemes felkeresni a nanowrimo redditet is, ahol szintén vannak csodálatos dolgok, és megéri nézelődni, hogyha nem lenne elég erős a reggeli kávé. 
Igazából már csak az hiányzik, hogy valamelyik youtuber beszéljen erről, és őszintén remélem, hogy majd valaki csinál, mert ez az egész egyszerűen hisztérikus. 

Kicsit nyugodtabb vizekre is evezem, mert úgy érzem, hogy mindannyiunknak jót fog ez tenni, és azt hiszem, hogy egy jó hírrel fogom kezdeni. Megvan a polipcsápos tetoválásom! Végre eljutottam tetoválóhoz, bár szeretném kijelenteni, hogy az instagramos üzenetváltás igencsak idegesítő dolog. Valahogy egész egyszerűen nem áll a kezemre, és nem is szeretem, de nem bántam meg, mert olyan jó lett a végeredmény! Fú, gyerekek nagyon baszó. 
Jelenleg nem fogja körbe a karom, de simán lehetséges, hogy majd visszamegyek a tetoválóhoz, és megkérdem, hogy mit lehetne tenni ez ügyben, de egyelőre csak gyönyörködöm benne.
Eredetileg feketére akartam, de aztán meggondoltam magam, és most színátmenetes: lila-kék-fekete, amitől van egy bi zászló behatása, teljesen véletlenül. Nem mintha bánnám, mert nagyon szépek a színei, plusz van ilyen festett hatása is, amit szintén kedvelek benne. 
Jaj, nagyon szép, nagyon jó és mindenki más szerint is abszolút illik hozzám, ami még boldogabbá tesz. Nagyon régóta terveztem már ezt a tetkót, és most, hogy megvan, egy kicsivel jobban érzem magam a bőrömben. És most tartunk abban az állapotban, hogy folyamatosan elfelejtem, hogy van tetoválásom, és folyamatosan meglepődők azon, hogy mi van a kezemen? 
A lábamon lévővel is ez van, hogy van, szeretem, de ha valaki megkérdezi, hogy mi van a lábamon, abszolút nem értem, hogy mire gondolnak. 
A másik "gondom", hogy mind a két tetoválásom a jobb oldalon van, szóval a következőnek a bal oldalamhoz kell közelebb esnie, vagy ott kell lennie, hogy egyensúlyban legyek. 
De hogy mi lesz az, még nem tudom. Egész biztos valami Star Warsos lesz, mert hát ha már egyszer három év alatt speedrunoltam tíz évnyi rajongást, akkor nem érdemes megállni, és nem is akarok.
És addig is kiélvezem a csápokat. 

Ó, befejeztem közben a Szívküldimet! Jóval határidő után, de hogy erről nem beszélünk, mert csak az számít, hogy kész lett. És egy kicsit szomorú vagyok, mert sok mindent ki kellett hagynom, hogy sikerüljön leadnom, és éreztem is, hogy kezdek kifogyni a lendületből. 
Nem nagyon megy az, hogy egyszerre csak egy projekten dolgozzak, és nem ugorhatok rá egy másikra. Szóval gyorsan lezártam úgy, ahogy a legjobbnak éreztem, és beadtam. Egy ponton pedig vissza fogok térni hozzá, és kibővítem, meg átpofozom, meg beleteszem azokat a dolgokat, amiket még akartam, és lecsiszolom, amiket beletettem. 

Ha pedig már írás, akkor szeretnék lezárásként beszélni valamiről, amin mostanság kezdtem el gondolkozni, méghozzá az egy Veres Attila interjú miatt. 
Elég régóta írok, megvan vagy tizenhat-tizenhét éve is, és mindent, amit tudok, autodidakta módon tanultam meg. Ami azt jelenti, hogy nagyon specifikus problémáim vannak, amire a könyvírást segítő könyvek között nem találok megoldást, mert nem vagyok kezdő, rengeteg sztorit megírtam - és még többet nem írtam meg -, és nagyon sokat szeretnék még megírni, de hogy vannak olyan problémák, amikhez segítség kell. 
Valószínűleg bele kell ásnom magam a yt bugyraiba, de nem erről akartam beszélni.

Hanem arról, hogy igazából még soha nem gondolkodtam el a stílusomon, a témaválasztáson, és egyáltalán hogy is tudnám kihozni a legtöbbet az egészből. Egész egyszerűen csak írom, ami eszembe jut, és igyekszem a lehető legjobban és legérdekesebben kivitelezni. Illetve jókat kesergek azon, hogy már megint miért ilyen rohadt hosszú, miért ugyanazokat a kliséket használom fel és egyáltalán miért jönnek össze már megint a karakterek az engedélyem nélkül? Bár ez utóbbi inkább afféle szórakoztatásként léteznek, mert pontosan tudom, hogy nem szabad erőltetni a történetet. Ha valamerre menni akar a történet, akkor jobb ha engedem, mert még én nem tudom, hogy miért megyünk arra, de fontos, hogy arra menjünk, mert alapvetően sokkal jobb lesz. 
Meg kell hagyni a szabadságot és a mozgásteret ahhoz, hogy rendesen működjenek, és ezt nem is akarom elvenni, mert attól kezdve nem lenne értelme az írásomnak. Egyszerűen csak arra szeretnék rájönni, és azt akarom kikísérletezni, hogy egész pontosan a tudatos írói folyamat és a tudattalan történetalkotás, hogy tudnának nálam együttműködni. 
Veres Attila teljesen másként ír, teljesen más eszköztárral dolgozik, mint én, de hogy mondott jó pár dolgot, amit én is hasznosítani tudok, és amin érdemes elgondolkodnom. 

Jó, be kell látnom, hogy még nem tudom rendesen megfogalmazni, hogy pontosan mit is akarok, azon kívül, hogy valahogy tudatosabban ráfeküdni az erősségeimre, és azokra amiket szeretnék. Illetve, hogy mit szeretnék. Mert rengeteg minden van, amit szeretnék kipróbálni, de egyszerűen nem merek belemenni, mert még az ajtót se találom. És aztán nem tudom a szabályait, mert nyilván érdemes tudni, hogy valami hogyan épül fel, hogy aztán a magad kedvedre alakíthasd. De rájöttem, hogy ehhez először is az kell, hogy megértsem, hogy a saját írói stílusom miképpen működik. Nem úgy, hogy keretek közé szorítom, hanem tanulmányozom, hogy miért arra megyünk, amerre, azok miért illeszkednek egymáshoz, és hogy miként tudom ezeket megcsavarni, elmélyíteni, úgy hogy azzal a történet egészét szolgálom. 
És igaz, hogy tizenvalahány éve írok - most már tényleg ki kéne számolnom, de nem akarok rádöbbenni az időre -, de most jutottam el idáig, és őszintén? Teljesen jókor. Most már van mögöttem tudás, lett légyen akármennyire is autodidakta is, van mögöttem elég gyakorlat és elég nyitott is vagyok most már, hogy meglépjem ezt a dolgot. 

Nem tudom, hogy fogom csinálni, nem tudom mi fog belőle kisülni, azt se tudom, hogy egyáltalán sikerül-e, de abban egész biztos vagyok, hogy fogok miatta káromkodni. Ez a természetemhez tartozik, nem lehetek igazi író anélkül, hogy ne drámáznék! És ne akarnék elmenni kisszéket faragni. 

Na, de azt hiszem egyelőre ennyi, aztán majd még jelentkezem. Nem állítom, hogy hamarabb, de hát igazából úgyis az a lényeg, hogy az ember megérkezzék.

Az Erő legyen veletek!

Ui.: Képzeljétek gonosz lettem. Mindent átállítottam világos témára.