Szigorúan Nyilvános

Ha, ez a harmadik hét, és megint hoztam egy kis friss blogbejegyzést! Mik meg nem esnek velem! Mondjuk annak jobban örülnék, hogyha valami értelmesebb írással lephetnélek meg titeket - bárkik is vagytok azok a ti -, de talán majd legközelebb. Lehet, hogy amúgy Fülöp olvassa a blogom? Hmmm... ez megnyugtató gondolat. Ja, igen, szerintem ti nem igazán ismeritek Fülöpöt, de rögvest elmagyarázom a személyét. Tudjátok, vannak azok a konteók, hogy mindenkit megfigyelnek, és mindenkinek lehet egy külön ügynöke, aki csak őt figyeli. Mondjuk a magam részéről ezt erősen kétségbe vonom, már csak azért is, mert önként és dalolva osztunk meg szinte bármit az internettel, és így az egész világgal, úgyhogy a legtöbb esetben a megfigyelés az olyan valami, amit nem lehet elkerülni. Ezért fontos a tudatos internethasználat, vagy legyél egy mesterbűnöző, akit úgysem fognak el. Vagy tényleg kerüld a kompromittáló helyzeteket. Visszatérve a megfigyelő ügynökökre, én úgy döntöttem, hogy a részemről ...

Na tessék, most eszembe jutott, hogy mennyire rég olvastam P. G. Wodehouset. Pedig az egyik kedvenc íróm, és azon kevesek közé tartozik, akitől nem hogy nem zavar a szerelmi szál, de kötelezően elvárom, hogy legyen. Pedig igazából csak nem jutott eszembe semmi jobb cím, és most elkezdett hiányozni. Pedig én inkább a Blandingsi kastélyos történeteit olvastam nagyrészt, viszont a Folytassa Jeevesből van egy remek sorozat. Ha valaki szereti a Csengett, Mylordot? vagy esetleg érdekli egy semmitevő arisztokrata és egy minden tekintetben kiváló komornyik vesszőfutása többek között nagynénik elől, akkor annak bátran ajánlom. Bónusz fiatal Hugh Laurie és Stephen Fry. Csodálatos sorozat, nézzétek. És olvassátok. Kell ennyi kikapcsolás a mindennapokból. Én meg tökre nem erről akartam amúgy beszélni, igazából számomra is meglepetésként ért, hogy amúgy így random reklámoztam egy sort. Bár velem előfordul az ilyesmi, ti meg úgyis megszoktátok már, hogy igencsak csapongó a stílusom. Pe...

Istenesen régen jártam már erre. Gyakorlatilag majdnem megfulladtam attól az istenes mennyiségben felhalmozódott portól, ami itt összegyűlt a távollétem alatt. Feltevődik a kérdés, hogyha ennyire elhanyagoltam szegény, szerencsétlen, ismeretlen kis blogom, akkor miért nem zártam be. Igazából ez lett volna az egyértelmű választás, de hát az úgy nem rám vallott volna. Ugyanis valahol mindig reméltem, hogy egyszer úgy adódnak a dolgaim, hogy visszatérek ide, és újfent boldogítom azt a pár darab véletlenül idetévedt lelket. Meg hát, szeretek blogolni, és úgyis azt írta a net megbízhatóbbnak tűnő oldala, hogy az alkotás csökkenti a stresszt. Amiből úgy fest, hogy bőven ki fog jutni nekem idén, ugyanis először is munkahelyet szeretnék váltani. A Posta, nos, hogy is mondjam szépen, szétbaszta az idegeimet, és eléggé mélyre lökött mentálisan, meg kissé fizikálisan is, úgyhogy az idei első feladatom az új munkahely keresése. Szép lesz, tekintve, hogy nem igazán lehet egy bérből normál...