#47 - Folytassuk, Jeeves?

Na tessék, most eszembe jutott, hogy mennyire rég olvastam P. G. Wodehouset. Pedig az egyik kedvenc íróm, és azon kevesek közé tartozik, akitől nem hogy nem zavar a szerelmi szál, de kötelezően elvárom, hogy legyen. Pedig igazából csak nem jutott eszembe semmi jobb cím, és most elkezdett hiányozni. Pedig én inkább a Blandingsi kastélyos történeteit olvastam nagyrészt, viszont a Folytassa Jeevesből van egy remek sorozat. Ha valaki szereti a Csengett, Mylordot? vagy esetleg érdekli egy semmitevő arisztokrata és egy minden tekintetben kiváló komornyik vesszőfutása többek között nagynénik elől, akkor annak bátran ajánlom. Bónusz fiatal Hugh Laurie és Stephen Fry.
Csodálatos sorozat, nézzétek. És olvassátok. Kell ennyi kikapcsolás a mindennapokból.
Én meg tökre nem erről akartam amúgy beszélni, igazából számomra is meglepetésként ért, hogy amúgy így random reklámoztam egy sort. Bár velem előfordul az ilyesmi, ti meg úgyis megszoktátok már, hogy igencsak csapongó a stílusom.

Pedig amúgy most van jó hírem is! Jövő héten két állásinterjúra is megyek!
Egészen sokkban voltam úgy jó pár percig, miután letettem a telefont. Ugyanis, amikor ezt így eldöntöttem és belevágtam, akkor nem hittem volna, hogy tényleg lesz eredménye. Mármint természetesen ezért csináltam, hogy legyen eredménye, de annyira meglepett mikor ez bekövetkezett! Ugyanis titokban nem igazán hittem el, hogy valóban van rám kereslet a munkaerő-piacon, hogy az én nyamvadt kis személyem is ér valamit, és most tökre boldog és büszke vagyok magamra.
Mentálisan is egyből jobban lettem, bár ettől függetlenül fel fogok keresni hivatalos szakembert is, mert van az úgy, hogy mankók kellenek ahhoz, hogy teljesen talpra állj. De ez nem azt jelenti, hogy ettől rosszabb ember lennél, vagy kevesebbet érnél, egyszerűen csak szükséged van segítségre.
Mondjuk a hideg ráz az egészségügytől, de már eldöntöttem, hogy egyszer legyenek köcsögök és rájuk borítom az asztalt.
Ugyanitt maradva most olvastam egy tök jó cikket a 444-n arról, hogy mik is lehetnek a depresszió és krónikus szorongás valódi okai, és hát ja, igazából a társadalom. Vagyis inkább a csoportmunka hiánya, az, hogy az ember nem érzi, hogy tényleg fontos lenne abban, amit dolgozik, meg még egy rakat másik dolog. Akinek kedve van, olvassa el, én most találkoztam először ezekkel a dolgokkal, és tök jó tudni, hogy nem biztos, hogy én vagyok teljesen és végtelenül hülye. Valamint mások is érzik ugyanazt a kilátástalanságot, mint én, és ez megnyugtat. Szeretem tudni, hogy nem vagyok egyedül. (Kommenteket nem biztos, hogy érdemes olvasni)
Amit tenni tudsz, azon kívül, hogy szuperhős vagy és képes vagy egyedül megváltoztatni a társadalmat, az ha nos, először is magadnál kezded. Keress egy közösséget, találj egy célt, fejtsd meg, hogy mi okozza ezeket a tüneteket és dolgozz azon, hogy ezek megszűnjenek. Persze beszélni, meg megmondani a tutit mindig rohadt könnyű, de az az igazság, hogy én is ehhez kezdtem hozzá.
Ennek az egyik lépése a munkaváltás, a másik váltás majd a pszichiáter lesz, viszont addig is letöröltem a tabletemről pár nagyon felesleges, sok tárhelyet foglaló dolgot, és az így támadt helyet valóban hasznos appokkal töltöttem ki. Elsőnek ott van a Youper, ami segít feltérképezni az érzéseim, gondolataim, és afféle félhivatalos segítséget jelent, mert valódi szakemberekkel közreműködve fejlesztették ki. Természetesen nem pótolja azt, hogyha te nem mész el pszichiáterhez, de segít a mindennapok során.
Pár napja használom, és azt kell mondanom, hogy beválni látszik. A másik nagy kísérletem a Pacifica ami szintén hasonló okokból létező platform, és eléggé széleskörűnek és hasznosnak néz ki.
Az egyik új dolog amit felfedeztem még, hogy a légzésgyakorlatok valóban hasznosak, úgyhogy igyekszem ezzel a meditáció dologgal is, meg a mindfullnessel, bár az hogy minden angol néha még eléggé zavaró, mert nem értem mit akar, de legalább az angolom is fejlődik.
Óh, igen, szedtem le pár angol tanulást is segítő appot, azt még próbálgatom, hogy melyik a legideálisabb, szóval itt nem mondok semmit, csak annyit, hogy nagy a piac, érdemes tenni egy próbát, mert mindenki belefuthat valami igazán hasznosba. Én jelenleg három, négyet is használok, mert hát na, eggyel nem tudom beérni. A BBC appját viszont még igy is merem ajánlani, ha valami, az aztán változatos!
Ezenkívül nem adtam fel az orosztanulással kapcsolatos terveimet se, ahol lehet, ott beállítottam ezt a nyelvet kezdőre. Meg ne kérdezzétek, hogy pontosan miért akarok is megtanulni a nyelvet, mert valahol bennem is egy részem nagyon elutasító „Te hazaáruló!” tekintettel néz a többi részemre. Az az ötvenhat, az azért úgy megtörtént, meg hát a jelenlegi kormány dörgölőzése Putyinhoz se az, amit olyan szép szemmel néznék. Csakhogy mindezek ellenére nagyon szeretem az irodalmukat és érdekel a kultúrájuk Úgyhogy meg is szeretnék tanulni a nyelvükön.
A német egyáltalán nem érdekel, annak ellenére, hogy általánosban, meg gimiben, de még egyetemen is oktatták, de valahogy sose éreztem azt, hogy én ezt így nagyon érezném, vagy akarnám. Plusz eléggé szétszórt és különböző volt az oktatás, úgyhogy aztán sikerült velem elhitetni, hogy egyáltalán nincs nyelvérzékem. Pedig szerintem csak arról van szó, hogy nem úgy tanítottak, ahogy nekem jó lett volna és eredményes, hanem... egészen másképp. Jó, hát az egész oktatás egy nagy kalap szar, ebbe bele se kezdjünk.
A lényeg az, hogy most így megacéloztam magam, hogy képes vagyok megtanulni, mert nem az ördögtől való az se, és amúgy is ragad az emberre a szókincs, a nyelvtant meg lehet tanulni. Ugyanez az orosszal. Csak ott tovább tart amíg megszokom a ritmusát, meg egyáltalán az ABC-t. Azok a cirill betük, hát Kálid Artúr gyere le.
Ezenfelül edzeni el fogok kezdeni itthon, arra is van appom, mert olyan isten nincs, hogy én bármifél fitneszterembe betegyem a lábam, sportolni nincs úgy időm és pénzem, pedig valami küzdősportot szívesen tanulnék, szóval marad ez. Ja, és valamikor majd a jobb idők következtével szerzek görkorit is magamnak és megtanulok görkorizni.

Amúgy nem láttátok, de egy csomószor kitöröltem azt, hogy „szeretnék” és lecseréltem arra, hogy „fogok”, mert így nem akarok kiskapukat adni magamnak. Annyit fogok vállalni, amennyit bírok magamtól és a jelenlegi képességeimmel, de nem szabad hagynom, hogy azok alól is kibújjak. Meg kell tanulnom nem halogatni, ami egy nagyon nehéz feladat lesz, de igen, kitaláltok, erre is lett egy appom. A Do it now, egy jópofa to do alkalmazás, ahol létrehozhatsz egy hőst, és ahogy elvégzed az előre megírt feladataidat xp-t kapsz, meg aranyakat, amitől fejlődik a hősöd és te pedig az aranyokból vásárolhatsz magadnak - szintén általad létrehozott - jutalmak közül. Nagyon hasznos, mert pl. ma is azért csináltam meg valamit, mert egyrészt felírtam és tudtam, hogy eredménye lesz. Mind a való életben, mind a hősöm számára. De itt az a lényeg, hogy a hősömre gondoltam, és így ajh baszki, csináljuk meg, kapjuk meg azt az xp-t, ne legyünk lusták, és... megcsináltam.
A lényeg, hogy használ és fejlesztem magam. Nem egy könnyű feladat, de azért rendesen próbálkozom. Nem azt mondom, hogy menni fog máról holnapra, és hogy akkor majd minden könnyű lesz, meg egyebek, de jobban fogom kezelni.
Aztán ahogy a vak is mondta: Majd meglátjuk mi lesz!
Mondjuk az kicsit zavar, hogy a héten csak jegyzeteltem egy novellához, és nem effektíve írtam, de muszáj lennie egy koherens vázlatnak mielőtt belekezdenék. Ha ez nincs akkor úszik az egész, meg nem tudom merre akarok haladni. Oké, hogy útközben úgyis változni fog, de legalább lesz egy kijelölt utam, hogy akkor innen indulok, ide akarok kilyukadni, nagyjából ezen az útvonalon, de ha ez nem megy, akkor még mindig megmarad a cél, ahova érkezni akarok.
Ráadásul be se fejeztem. Újfent arra jöttem rá, én is, hogy egy nap huszonnégy órája bőven kevés mindenhez, amit az ember meg akar csinálni. Szeretnék harminchat órás napokat, de ugyanúgy csak nyolcat kelljen dolgozni, vagy kilencet. Nem buli, ha az ember széthajtja magát.
Visszatérve az íráshoz. A regényem még mindig áll, de a februári NaNo campen azt szeretném tovább írni, úgyhogy muszáj lesz valami világépítést prezentálnom, csak egyszerűen a fejemben sikerült egy rossz ízű emlékhez társítani, és így nem szívesen nyitom meg. Pedig nem akarom teljesen előröl kezdeni, meg kidobni se, csak nem tudom, hogy kalibráljam át az agyam, hogy azt ne akarja ignorálni, csak azért mert december első hetében történt valami szar velem. Amit még mindig nem dolgoztam fel, csak így félretettem a polcra, mert nagyon nem tudok vele mit kezdeni. Csak csendesen utálom az egész helyzetet és kész, de sajnos ez hatással van azzal a regényre, amit pedig Tényleg akarok szeretni és foglalkozni vele. Lehet azt kéne csinálni, hogy előveszem és új emléket, benyomást gyártok hozzá.
Ez amúgy a legnehezebb része, meghekkelni a saját agyad.
Más így hirtelen nem jut eszembe, csak az, hogy ma sikeresen lehoztam magam az életről, de nem tudom minek vagy miért, szóval zárom is soraim.
Remélem legközelebb már jobb hírekkel jelentkezhetem!

Legyetek rosszak!

U.I.: Most azt tervezem, hogy minden hétvégén hozok egy ilyen bejegyzést, mert megtehetem azért.