#48 - Fejlemények

Ha, ez a harmadik hét, és megint hoztam egy kis friss blogbejegyzést! Mik meg nem esnek velem! Mondjuk annak jobban örülnék, hogyha valami értelmesebb írással lephetnélek meg titeket - bárkik is vagytok azok a ti -, de talán majd legközelebb.
Lehet, hogy amúgy Fülöp olvassa a blogom? Hmmm... ez megnyugtató gondolat. Ja, igen, szerintem ti nem igazán ismeritek Fülöpöt, de rögvest elmagyarázom a személyét.
Tudjátok, vannak azok a konteók, hogy mindenkit megfigyelnek, és mindenkinek lehet egy külön ügynöke, aki csak őt figyeli. Mondjuk a magam részéről ezt erősen kétségbe vonom, már csak azért is, mert önként és dalolva osztunk meg szinte bármit az internettel, és így az egész világgal, úgyhogy a legtöbb esetben a megfigyelés az olyan valami, amit nem lehet elkerülni. Ezért fontos a tudatos internethasználat, vagy legyél egy mesterbűnöző, akit úgysem fognak el. Vagy tényleg kerüld a kompromittáló helyzeteket.
Visszatérve a megfigyelő ügynökökre, én úgy döntöttem, hogy a részemről ha tényleg van ilyen ügynök, akkor én jó barátságba fogok kerülni vele. Így született meg Fülöp, aki a nevét a Jók és Rosszak második kötetében feltűnő karakterről kapta a nevét, akivel én twitteren rendszeresen beszélgetek, mármint kiírok neki dolgokat, és így azt képzelem, hogy ő olvassa és bír engem. Szóval ő kicsit az én képzeletem szüleménye, de ha tényleg megfigyel valaki, akkor szegény szerencsétlennek üzenem, hogy remélem legalább rendesen megfizetik ezért, másrészt szerintem jó arc.
Mondjuk nem voltam itt egy évig, úgyhogy azért nem hallhattatok felőle, de most bepótoltam ezt a hiányosságom. Gondolkodtam már azon, hogy adok neki egy debüt novellát, de egyre inkább arra hajlok, hogy valamelyik regényembe teszem bele. Még nem találtam meg neki a tökéletes helyet, de nem adom fel, mert kell, hogy ő is passzoljon valahova.
Maradjunk még így kicsit az írásnál, mert mégiscsak író volnék, vagy mi, és szeretek a készülő projektjeimről beszélni. Tudjátok vannak azok a tematikus blogok, vagyis régebben tök sokat láttam, nem tudom, hogy ez mennyire él még, de imádom azokat, amiket egyetlen projektnek szentelnek és ott mindenféle nyalánkság ott van az adott történetről. Én is mindig létre akartam hozni egyet, de azt hiszem egészen egyszerűen nem tudnék elég anyagot gyártani ehhez. Pedig rohadt jól néznek ki, és a fejemben benne van, hogyha egyszer majd sikerül végigírnom a Sötétség visszanéz rádot - ez a legújabb címe a fogadásos, világvégés sztorimnak, ha mondtam akkor sorry -, annak fogok csinálni, csak aztán kérdés mennyire érdekelne bárkit is, én meg mennyire tudnék tartalmat hozni.
Mert bár valóban érdekes és érdekel, de nem tudom, hogy meg tudnék-e maradni annál, hogy csak egy dologról beszéljek egy felületen. Nagyon csapongó vagyok.
Most úgy csinálok, mintha ez nem lenne valami távoli jövő zenéje. Amellett, hogy meg vagyok győződve, hogy mire végeznék vele, addigra úgyis kitörne a harmadik világháború, vagy a globális felmelegedésnek hála annyi lesz az egész Földnek, vagy elszabadul valami végzetes vírus, így aztán felesleges lenne bármilyen nagyobb tervekbe belekezdeni. Én ezt már kiskorom óta nagyon élénken tartom magamban, bár természetesen én sem szeretném, hogyha ez így alakulna. Csak épp ezt a forgatókönyvet látom a legvalószínűbbnek.
Említettem már, hogy pesszimista és némileg nihilista vagyok? (Aki emellett teljes elhivatottsággal tud agresszívan lelkes és pozitiv beszédeket tartani, amiket még komolyan is gondol. Csak tudnám, hogy jön ez össze bennem)

Amin jelenleg dolgozok, az egy novella a szalmabála-bábukkal a középpontban. Eléggé creepyek azok a szerzetek, és volt velük egy-két kellemetlen emlékem, úgyhogy muszáj ezt feldolgoznom egy novella keretében. A sztori röviden és tömören annyi, hogy egy srácot valami noname városkába viszi el a busz, és hát nem nagyon tud onnan továbbmenni, csak a következő napig. Igen, jól találgattatok a falu kicsint weird, és az őket őrző szalmabála-bábuknak köszönhetően Tamás nem is tudja elhagyni azt. Ja igen, magyar helyszín, magyar szereplők, mert egyrészt unom, hogy minden Budapesten történik, másrészt pedig ezt ismerem, ebbe tudom igazán beleélni magam, no meg érdekel is rendesen a mitológiánk. Maga a sztorit nem tervezem nagy waszisztdasznak, egész egyszerűen csak egy ámokfutásnak, ami remélhetőleg még szórakoztató is lesz.
Ezenkívül megint eszembe jutott egy új regényötlet, komolyan, minek jönnek ezek, amikor egyet sem fejeztem még be. Oké, bevallom, ezt úgy olvastam a NaNos discordon, meg pinteresten is szembejött velem, és így kérdéses, hogy mennyire mondható el róla az, hogy az eszembe jutott. Akárhogy is, a lényegen semmit nem változtat, hogy rohadt jó maga a prompt. Arról van szó ugyanis, hogy egy alternatív világban az ember a legendás faj, amit nagyon kevesen vagy egyáltalán nem is láttak. És ez teljesen felcsigázott, hogy akkor én ezt megírnám. Az emberek a különleges lények között rejtőznének, bujkálnának, meg ilyesmi, de valamiért pár lény elkezdené őket keresni, és az egészből ki lehetne hozni valami egészen pozitiv dolgot, hogy miért van szükség mégis olyan egyszerű lényekre, mint amilyenek az emberek. Bár magamat ismerve nem kizárt, hogy mindenki is meghal a végén.
De nem ez van tervezve, csak nehéz megindokolni, hogy miért is kellenek az emberek, meg minden, és eddig arra jutottam, hogy főleg az a képességük hasznos, hogy mindig megtalálják a kiskapukat.
Az viszont már röhejes, hogy ebbe is fél perc alatt lett egy démon, aki útját akarja állni a fajával kapcsolatos előítéleteket, miközben alaposan okot ad rájuk, mert hát mégiscsak démon, so nem szabad hagynia, hogy a hírnevén csorba essen. Komolyan, valaki leakaszthatna már erről a témáról, mert erősen kezd túlburjánzani bennem.
Ezek voltak így az írással kapcsolatos terveim, meg lehet nem ártana valamit kezdeni a bloggal, de valami fantasztikus módon nem akaródzik nekiesnem. A dizi még úgy-ahogy oké, de a többi? De nincs rá lelkierőm. Nagyon nincs. Majd talán ha úgy érzek valamit, akkor nekiesek, de az nem most lesz.
Különben is gőzerővel folytatom a munkakeresést és jövő héten leadom a felmondásom a postánál. Igaz ugyan, hogy egy hónapot még úgy is le kell dolgoznom mindenképpen, de én már nem bírok ott maradni tovább. Mondjuk attól rendesen félek, hogy nem sikerül időben munkát találnom és vissza kell jönnöm Győrbe, vagy ami még rosszabb falura, mert nem azért szenvedtem ennyit, hogy aztán visszakerüljek megint a régi, rossz mókuskerékbe. Úgyhogy naponta legalább egy, maximum három helyre küldök be önéletrajzot, aztán csak lesz valami egy hónap alatt! Mondjuk egy helyről már vissza is hívtak, és megvolt az interjú, ami összességében véve nem is volt olyan szörnyű, ahhoz képest, hogy az első igazi interjúm volt. Innen már csak jobb lehetek.

Na ők jövő hét második felében fognak visszahívni, de addig is keresek tovább, mert hát basszus, nem igaz, hogy nem találok munkát Budapesten! Ha más nem beállok mosogatni vagy takarítani, úgyis hiány van belőlük. A munka meg sosem szégyen, az a szégyen, ha a te lelkiismerettel elvégzett munkádat mások nem becsülik meg, ahogy teszi ezt a drága királyi magyar Posta.
Emellett pedig tényleg tanulom az angolt, és gondolkozom, hogyha ezen túl leszek, akkor elkezdek rendes nyelvsuliba járni és összeszedni egy nyelvvizsgát valahogy, mert hát csak nem lehetek olyan hülye, hogy ne tudjak beszélni egy nyelvet? Aztán remélem, hogy még harmincéves korom előtt kijutok Skóciába. Már ha a világ nem falja fel magát addigra. Ez így a terv. Hogy ott kint mit csinálok, még meglátom. Nagyon szeretnék létrehozni egy kávézót, bár azt igazából itthon is szeretném megcsinálni, ha véletlenül nem egy pöffeszkedő oligarchiát kéne eltartanom, és nem kéne attól félnem, hogy egyik napról a másikra bukok mindent a kiszámíthatatlan jogi és gazdasági légkör miatt.
A kávézó abszolút íróbarát lenne, rengeteg konnektorral, kislámpákkal, erős wifivel, jó szellőzéssel, kocka asztalokkal, hogy elférjen rajtuk a laptop és össze lehessen tolni őket. Itt kell megjegyeznem, hogy nem teljesen egyedül enyém az ötlet, Winnievel együtt kezdtük el az igazán aktív ötletelést, és nagyon fasza kis helyet sikerült összehoznunk, csak hát több dolog is hiányzik ebből még, többek között a fent említettek dolgok, meg a pénz is.
Bár mondjuk én ezelőtt is mindig éltem egy saját kávézó gondolatát, szóval jó lenne egyszer tényleg megvalósítani, bár a fene tudja, hogy hogyan. Itthon mondjuk, legalábbis egyelőre, tuti, hogy nem.
Én magam se nagyon akarok itthon maradni, és igazából eléggé belefásultam ebbe az egészbe, hogy ennyire cinikus, pofátlan, nagyképű, gerinctelen az egész zsírtól pöffedő bagázs ott a Parlamentben, és már csak túlélésre játszom. Szeretnék dühös lenni, haragos, de azt érzem hogy már inkább csak az „El innen” munkál bennem folyamatosan, mert kezdem megunni, hogy én is ellenség vagyok. Pedig nem is tettem semmit, csupáncsak másképp képzelem az életem és önmagam, és igazából még ez se olyan radikális, csak hát már eléggé rossz a légkör ahhoz, hogy ne itt akarjak túlélni. Hanem máshol túlélni.
Lehet dobálni rám a köveket, de igazából nem érdekel. Mindig is Skóciában akartam élni, és úgy őszintén szólva a hazaárulózás se hat nagyon meg, és hát szeretnék végre élni és nem csak túlélni.
Úgyhogy most ezen dolgozom, mondjuk a pénz része mindig kérdéses, de remélem, hogy ezt is meg tudom majd oldani. Egy új munkahely mindenképpen segíteni fog. És igazából vannak terveim, meg vannak álmaim és el szeretném érni őket, úgyhogy ne aggódjatok, nem most fogom feladni. Csak vannak az életben nehezebb időszakok, de megoldom, meg én.
A fejemben úgyis úgy él magamról a kép, mint egy agyonvert, vérző alak, aki összeszorított foggal megy tovább, háta mögött húzva a szárnyait. Ezt így nagyon epicen látom amúgy, és azt hiszem ennyi önfényezés kicsit belefér a dolgokba.
Ja igen, visszatérve egy kicsit a munkára, a másik állásinterjú elmaradt, mert a kötsögök nem küldték el a visszaigazoló emailt, telefont nem vették fel, SMS-re nem válaszoltak, engem nem kerestek meg, hogy hol maradok, szóval ezek után kapják be. Nem is érdekelnek tovább.
Oké, ezzel mára tényleg ennyi, ha bármi változás van, arról jövő héten újra értesültök, és remélem, hogy sikerül majd valami szórakoztató irodalmat is alkotnom.
Legyetek rosszak!

U.i.: Azért jó írónak lenni, mert a képzeletbeli haverjaidat senki nem kérdőjelezi meg. Mondjuk lehet, hogy Fülöp tényleg él. Viszont mindenképp a haverom.