Szigorúan Nyilvános

Április nyolcadikán megtörténtek a választások, és iszonyatos csalásokkal, amik nem kizárt, hogy központilag voltak megszervezve, az lett a vége, amire gondolni csak óvatosan gondolt az ember. Kétharmaddal győzött a FideSS. Nos, mivel útközben kiderült, hogy rengeteg helyen csaltak el szavazásokat, komplett szavazólapok tűntek el, vagy jelentek meg az érvénytelenné nyílvánitott szavazatokról nem is beszélve, viszont a lényegen ez semmit nem változtat. Hogy győztek a narancsok és mindenki más vesztett. És ebben nem kis szerepe van az ellenzéknek, akiknek túlságosan büdös volt egymás szaga ahhoz, hogy érdemlegesen együtt tudjanak működni, és az utolsó hetekben kezdtek el visszalépegetni, de azt is kapkodva és nem átbeszélve. És akkor még az MKKP-n van leverve a por, amit amúgy nem értek, mert kurvára nem rajtuk múlott az, hogy mondjuk a Jobbik képtelen volt hozni a vidéket, ahol amúgy ők erős párt, legalábbis nekem még úgy vannak meg, a többi töketlenkedésről pedig nem is beszélve...

Fogós kérdés, hogy mégis hogy vagyok képes ennyire eltűnni a semmiben. Ami nem semmí, mert hát dolgozom, meg így a saját szörnyeivel is küzdd az ember, csak ebből kifelé nem sok minden látszik. Amit sajnálok, csak már úgy vagyok vele, hogy úgyis tudjátok, hogy iszonyat rendszertelen vagyok, és hogy úgyse hozok mostanában semmi értékelhetőt, hiába igérem meg. Az az én nagy bajom, hogy megragadok a tervezésnél, magáig az írásig meg nehezen jutok el. Lehet kicsit átestem a ló másik oldalára, mert így annyi rossz és pocsék világkidolgozással találkoztam már, hogy én nem akarok ugyanabba a hibába beleesni. Így hát mindent megteszek, hogy a világ szépen ki legyen dolgozva, a kapcsolati hálók is, épp csak effekive az írásig nem jutok el. Pedig önmagában a rendszer nem rossz, csak éppen az emberi tényező nem áll mindig a helyzet magaslatán és hiába van szépen kidolgozva, hiába vannak eszközeim érdemleges nem mindig születik. Sőt, mostanában egyáltalán nem. Oké, ezen nem segít az, hogy ...

Na, az a nagy helyzet kölkök, hogy tegnap lettem huszonöt éves és ennek annyira tudok örülni, mint még egyik születésnapnak soha. A tizennyolc se töltött el semmilyen különösebb eufóriával, inkább úgy voltam vele, hogy jó akkor most ezt is letudtuk, menjünk tovább, nincs itt semmi látnivaló. Ellenben a huszonötöt egész héten vártam, holott ez nem igazán egy olyan szám, ami bármi különlegeset jelentene, egész egyszerűen nyugodtsággal tölt el az az érzés, hogy huszonöt vagyok. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani az érzést, amikor annyi összegyűrt és elpazarolt lap után rájössz, hogy tulajdonképpen mit és hogyan akarsz és ki és mi akarsz lenni és rájössz, hogy valóban meg tudod csinálni. Nem állítom, hogy akkor most varázsütésre több tartalom lesz a blogon, vagy azt, hogy nem követek el hibákat, vagy azt, hogy a rossz szokásaim kalapot és kabátot véve távoznak, csak annyit, hogy valahogy jobban érzem azt, hogy ennyi idős vagyok és hogy nem csak létezem ebben a világban. Jó, valószínű...

Helló kölkök! Remélem mindenkinek hiányzott már a komolyabb összefüggés nélküli csevejem. Helyes, mert még van talonban, legalább egy hónapja, ha nem több, egy díjas poszt, szóval megkímélem az életeteket, és inkább egy külön posztban pofázok mindenről.  Is.  Hu , hun is hagytuk el a dolgok állását? Valahol november környékén, amikor is nekifeküdtem a  NaNoWriMonak és végigvittem.  Ötvenvalahányezer szót sajtoltam ki magamból, utána vagy tíz napig még papírra se tudtam nézni, nemhogy megnyitni egy dokumentumot, aztán jött a karácsonyi őrület, meg az újév, de jobb lesz, ha sorba megyek.  NaNoWriMo azaz National Novel Writing Month, amiben én a Novelt mindig Novembernek mondom, mert valahogy így jegyeztem meg. Ne kérdezzétek miért, én se értem magamat néha. Olykor. Gyakran.  Igazából azzal a szent küldetéstudattal szálltam ebbe bele, hogy egyrészt végre írjak valamit a regényemből, másrészt, hogy lássam végig tudom-e vinni. Én lepő...

Hát helló kölykök! Ismét eltelt egy év, remélem mindenki a neki megfelelő módon tudta ünnepelni a szilvesztert, valamint a karácsonyt is, és a család senkinek nem ment különösképpen az agyára, plusz még jóságokat is kapott! Vagy legalábbis megúszta különösebb lelki törés nélkül.  Óh, igen, megint elhanyagoltam a blogom, erre ott van egyrészt mentségnek a NaNo, amit amúgy sikerrel kivittem, aztán a karácsonyi hajtás, de ezek lényegtelenek. Nem, ezután a mondat után nem az fog következni, hogy megfogadtam, hogy idén többet fogok foglalkozni a bloggal, mert ez úgysem jönne össze.  Ami azt illeti nem is fogadtam meg semmit, mert a fogadalmakat úgys tartják be nagy többségben, én meg még egy szimpla igérettel is el tudok csúszni.  Helyette inkább elégettük mindazokat a dolgokat, amiket már nem akarunk magunkkal cipelni, amik már túlontól terhesek és amiken egyszerűen csak szeretnék végre túljutni és változtatni rajtuk.  Sokkal badasabb és hatékony...