#44 - Szózat a semmiből

Fogós kérdés, hogy mégis hogy vagyok képes ennyire eltűnni a semmiben. Ami nem semmí, mert hát dolgozom, meg így a saját szörnyeivel is küzdd az ember, csak ebből kifelé nem sok minden látszik. Amit sajnálok, csak már úgy vagyok vele, hogy úgyis tudjátok, hogy iszonyat rendszertelen vagyok, és hogy úgyse hozok mostanában semmi értékelhetőt, hiába igérem meg.

Az az én nagy bajom, hogy megragadok a tervezésnél, magáig az írásig meg nehezen jutok el. Lehet kicsit átestem a ló másik oldalára, mert így annyi rossz és pocsék világkidolgozással találkoztam már, hogy én nem akarok ugyanabba a hibába beleesni. Így hát mindent megteszek, hogy a világ szépen ki legyen dolgozva, a kapcsolati hálók is, épp csak effekive az írásig nem jutok el.
Pedig önmagában a rendszer nem rossz, csak éppen az emberi tényező nem áll mindig a helyzet magaslatán és hiába van szépen kidolgozva, hiába vannak eszközeim érdemleges nem mindig születik. Sőt, mostanában egyáltalán nem.
Oké, ezen nem segít az, hogy a munka eléggé undoritó és leszív és igazából ez nem is rátok tartozik, mert mindenkinek megvan a saját maga baja, és igy vagy úgy, de megbirkózik velük. Nekem elméletileg ez lenne az írás, de elég gyakran csak odáig jutok, hogy bekapcsolom a gépet és fehér zaj. Görgetem a netet, de nem koncentrálok, nem fogom fel, egyszerűen üresjáratba fut az agyam, mert az egész napos meló ennyire leszívott, hogy semmire nincs erőm. Na, nem mintha ez mentség lenne, mert nem az, arra meg főleg nem, hogy így elhanyagoltam a blogot, mert hát az embernek arra van ideje, amire akarja.

Viszont annak se látom értelmét, hogy folyton megigérjem, hogy akkor ettől és ettől minden más lesz, mert nem lesz más, és nem tartom elegáns húzásnak, hogy hiábavalóan hitegesselek titeket, már azt a néhány kóbor idetévedőt. Igazából azt is csinálhatnám, hogy bezárom és akkor csak magamnak irogatnék, de ahhoz meg túl extrovertált vagyok, túlságosan megszoktam azt, hogy ide dobálom a készen lévő cuccaim, meg hiába kicsi kis bódé ez az internet hatalmas városában, én azért szeretem. És ez igy nem is megoldás. Szóval nem tudom, maradnak ezek a kósza életjelek, meg a néhanap feltölött ficik.

Tényleg rendbe is kéne rakni az ajánló szekciót, meg hogy miken dolgozok. Jelenleg ugyanis egy BATIM fanfic áll írás alatt.
Effektive írás alatt.
Komolyan.
Én se hiszem el, de megvan belőle olyan négyezer szó? Igaz, hogy lófasz se történik benne, mert ez egy előzménytörténet akar lenni, de a valamit még mindig könnyebb alakítani, mint a semmit.
Igazából mintha ezt már mondtam volna az előző posztban. Van egy ilyen deja vu érzésem, de most nem fogom visszaolvasni, mert így sokkal érdekesebb. Nem mintha nem lenne megnyitva a böngésző és nem kerülne két kattintásba, hogy odajussak, csak kényelmetlen saját magamat visszaolvasni.

„két perc szünet után”
Ok, megnéztem. Tényleg írtam róla. Akkor nem kell magyaráznom, hála az égnek. Amúgy jó lenne tudni, hogy pontosan mi fog benne történni, és hogy képes vagyok-e sötéten írni, vagy hogy egyáltalán át tudom-e adni a hangulatot. Mondjuk általában azt is kétségbe szoktam vonni, hogy képes vagyok-e egyáltalán írni, de hát ha az ember egy szépen fejlett anxietyvel él együtt, akkor hajlamos m i n d e n t kétségbe vonni, szóval ez nem hiszem, hogy mérvadó.
Ami viszont biztos, hogy én egy lassan elinduló típus vagyok, mert nálam nem úgy működik, hogy puff az események közepébe, nálam meg kell alapozni azokat az eseményeket. Mondjuk ezt még mentheti, hogy állítólag van stílusom, ami azért nagyban megkönnyíti azt, hogy ne legyek teljesen unalmas.
Meg aztán beindulnak az események, csak ki kell várni őket, ami nem tudom, hogy mennyire előnyös, mennyire se, vagy hogy megéri-e egyáltalán, de ezt az előbb már megbeszéltük.
Na, ebből a lényeg, hogy a BATIM az, ami fizikálisan is készül, csak irtózat lassan. Na, hát nem hiába Douglas Adams az Atyaúristenem, ezt is sikerült átvennem tőle. Vagy éppen azért is az Atyaúristenem, mert eleve is lassan írok. Hát, ez sem fog már kiderülni.

Ja, igen, azt még nem árt ha hozzáteszem, hogy lehet, hogy mindenki OOC lesz, mert a játék nem igazán mesél a múltjukról, sőt még a negyedik fejezet se jött ki, amit kezdek már igazán nehezményezni, mert a népnek szüksége van a tintadémonjára, de azért annyira nem háborgok. Biztos ezer dolguk van nekik is, csak hát egy hiátus sose jó.

Óh, ha már hiátus. Remélem hallottátok azt a szenzácós hírt, hogy nem és tényleg nem lesz Dirk Gently harmadik évad. Félelmetes. Én ezen mondjuk annyira nem lepődtem meg, mert az Univerzum szereti a mintákat, és Douglas se tudott már harmadik könyvet írni hozzá, de azért még undorítónak tartom ezt az egészet.
Mi mindent megpróbáltunk, a legbékésebb és legkreatívabb protestálók voltunk, twitteres Power Hoursok, origamik, rengeteg hastag, fanartok, képeslapok kerültek írásra/rajzolásra/alkotásra, hogy megmutassuk mennyire fontos és mennyire sokat jelent nekünk ez a sorozat, de nem. Valakik, valahol úgy döntöttek, hogy nincs szükség ennyi kreativitásra, ennyi váratlan tényezőre, ennyi egyediségre és kaszálták.
Azt persze meg kell hagyni, hogy biztosra mentek. Nem tudom hirtelen melyik volt előbb, az Umbridge által fogalmazott levél vagy a zaklatási botrány, de mindkettő undorító volt a maga módján.
A direkt kipattintott zaklatási botrány, csak azért hogy bemocskolja a rendezőt, eltántorítsa a szimpatizánsokat és megkönnyítse saját magának a sorozat törlését kiváló munka volt, ezt el kell ismernem. Nagyon nem tetszik, de ettől még értik a dolgukat.
Szögezzük le: nem hiszek az összeesküvés elméletekben, nem hiszek abban, hogy van egy háttérhatalom, de hiszek az emberi gonoszságban és mohóságban. Én az összesküvés elméletekről mindig úgy éreztem, hogy könnyebb abban hinni, hogy valaki szervezetten teszi tönkre a világot, hogy van valahol egy csoport ember aki mindent megtesz azért hogy a kisembernek szar legyen, mint elfogadni, hogy önerőből vagyunk balfaszok. Ráadásul így lehet lázadni, lehet azt érezni, hogy van valami értelme az életnek, de amúgy igazából csak egy menekülési útvonal.
Na vannak egyszer ezek és vannak azok, amikbe olyan szinten vegyül az emberi ostobaság, gyűlőlet és pénzvágy, hogy akaratlanul is valóságosabbnak haz. És sokkal realistább is. Nem könnyű megfogalmazni a különbséget, de azért megpróbálom.
Van a laposföld-elmélet, ami szerint a NASA, meg a kormány, meg igy még sokan direkt elfedik előlünk a valósgot, hogy a Föld az lapos, mert csak, mert nem akarják hogy kiderüljön. Na mármost, ebből nem látszik tisztán a pénzszerzési lehetőség, ez ilyen átlagos YA főgonosz aki csak azért gonosz mert gonosz és kész. Valahogy nem működőképes, már csak azért se, mert rengeteg energiaforrást kéne mozgosítani, rengeteg embert kéne lefizetni, olyan hatalmas szövetséget kéne fenntartani, ami egyszerűen lehetetlen, nem valóságos. Ráadásul azt se látod, hogy kinek érné meg ez közvetlenül.
Ellenben viszont itt van ez a sorozat, ami hoz x bevételt, de lehet hogy nem eleget ahhoz, hogy műsoron maradjon. Nem eléggé ismert, nem annyian nézik, hiszen a műfajából fakadóan nem ér el olyan széles réteget, tehát veszteséges. Pontos számoknak nem néztem utána, mert most maga az eszmefuttatás érdekel, bocsánat. Viszont nevezett sorozatot sokan szeretik, tehát előhúznak egy levelet, hogy tompítsák a várható haragot. Majd mikor látják, hogy ez nem elég fogják a szexuális zaklatás ütőkártyáját és kijátsszák. Még csak tények sem kellennek, az sem számít, hogy évtizedekkel ezelőtt történt, és igazából senki nem tudja hogy az most csak egy hangos szóváltás volt, vagy valami komolyabb, de nem is számít. Elég maga csak az árnyék, maga a gyanú és máris mindenki teljes hisztériába esik. Mert hát a metoo kampány, ami egy nagyon jó dolognak indult, kigáncsolta a saját lábát és lesodorta a céljait majd túlevickélt a határain, és vitte magával a józan észt, az objektív ítélőképességet és ebben a felfokozott érzelmi helyzetben elég egy odavetett szó, hogy cafatokra tépjék szerencsétlent. Nem számít, ha nem volt igaz, nem számít, ha már túllépett rajta mindegyik fél és ő is próbált jobb ember lenni saját magánál, nem egyszer hibázott szóval hadd falja fel élve a nép. Ráadásul a stáb is kihátrált mögüle, tisztelet a kivételnek, mert mindenki féltette magát és nem akart gyanúba keveredni, ami ugyan szomorú, de érthető. És innen már hiába a fanok összefogása, odafent döntöttek és kész. Ellehetlenítettek egy csodálatos, ámde kevéssé ismert sorozatot, hogy azt a pénzt, amit ennek a gyártásába öltek, szépen szétosszák.
Remélem látjátok az emberi rosszindulatot ebben a történetben és az, hogy itt fel tudsz mutatni embereket akiknek tényleg megérte tönkrettenni egy embert és vele a munkáját. Ezért hiszek én is benne, mert van olyan mocskos, hogy igaz legyen.

A való életből hiányoznak a gonosz lángelmék, a Moirartyk, a Lokik, a való életbe csak bűnözők és zsarnokok jutnak, elvek nélküli szélhámosok, akik ellen nem lehet színes latexruhában küzdeni. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy nem dőlünk be nekik, hogy akkor is higgadtak maradunk, amikor azt üvöltik fröcsögő nyállal a megafonba, hogy félnünk kell, amikor a munkahelyünkün, vagy a suliban nap, mint nap olyan irracionális elvárások alá helyeznek minket, amiktől a hátunkon is feláll a szőr. Nem azzal vagy a rendszer szolgálója, ha állami intézményben vagy, hanem azzal, ha elhiszed, amit mondd.
Légy kritikus.
Gondolkodj.
Vállald fel a véleményed.
Nem számít, hogy mihez értesz és mennyire, amíg jobb akarsz lenni magadnál, ameddig embersz akar maradni, ameddig tudod, hogy hiába érzed úgy, hogy te vagy az az egy aki a forgalommal szembe megy, attól még igenis jogos a világlátásod.
Ennek a történetnek pedig az a tanulsága, hogy a szeretet és az összefogás nem lesz elég azok ellen, akik valamiben csak a pénzt látják, és hajlamosak eltörölni valamit, ami hiába páratlan, ha nem hoz nekik elég lóvét a konyhára. Hogy mindig lesz valami olyan, ami teljesen megbolondítja a népeket és tévutakra visz egy nemes célért küzdő eszmét, hogy a valóságban a hősök gyakran nincsenek ott ahol lenniük kéne, de ettől mi még nem feledhetjük el azt, hogy kik vagyunk, és mik akarunk lenni. És ha csak legbelül sikerül annak lenni, akkor mit számít a világ ezernyi kisstílü mocsoksága? Ha magunkban meg tudjuk vívni a harcot, ha ki tudunk tartani akkor is, amikor már nem kapunk levegőt, akkor már győztünk. Élni nem mindig és nem mindenhol lehet, a túlélés pedig átkozuttul kemény, de attól még menni kell tovább. Emellett pedig ne csak élj. Tegyél is valamit. Mindegy mi az, milyen kicsinek hat, tedd meg. Mert arra csak te vagy képes.
Hogy ez a szöveg indokolatlanul nyálas és buzditó? Nos, I don't care. Én is megküzdök nap, mint nap a saját szörnyeimmel, itt élnek bent a fejemben, és van mikor hetekre átveszik az irányítást.Tudom, hogy a problémáim másokhoz képest hol helyezkednek el, és hogy mondhatjátok azt, hogy miket beszélek, nem is jártam a cipőtökben, és ez igaz. De a magaméban igen, és tudom, hogy jól tud esni, ha valaki hisz az emberben.
Szóval úgy döntöttem, hogy sportot űzök a másokban való hitből. Ha semmit nem adhatok, akkor legalább ezt tegyem meg.

Nos, útközben kijátszottam az Insidet, amit körülbelül évek óta akartam, mert nagyon és mélyen és őszintén imádok, egyszerűen gyönyörű a képi világa, ahogy egy büdös szót nem árul el és mégis rengeteg mindent mondd, a feszültségét, a hangulatát, a rejtvényeit. Olyan cirka három és fél óra alatt végigvittem, ahhoz képest, hogy régen láttam már végigjátszást, de most vagy a játék maradt meg nagyon jól vagy az én agyam állt rá semmi perc alatt a játékra. Szerintem ez utóbbi történt, mert a rejtvényeket szépen megfejtettem és igazából többször halltam meg azért, mert túl magasról ugrottam le és így kitörtem a nyakam, mint ahányszor egy csapda megölt.

Összeségében viszont egész nyugodtnak érzem magam, összeszedettnek, szóval lehet hogy többet kéne ilyen játékokkal játsszanom. Az összpontosítás meg a rutin segít a fehér zajt újra produktiv energiákká alakítani.
Ja, úgyhogy játszani jó, csak azt nem egyszerű megtalálni, ami neked megfelel, mert hát izlések és pofonfák. Nekem kell a szürrealista, elgondolkoztatós platformos játék, mást a lövöldözés nyugtat meg, megint más a stratégiai játék és ezzel nincs is semmi baj. Amig nem eröltetjük rá a másikra, addig teljesen békében lehet együttélni, de már megint kezdek belecsúszni egy nagymonológba. Úgy fest ez a bejegyzés már csak ilyen lesz. Nem baj gyerekek, belefér.

Amúgy is, általában az a fajta vagyok, aki még egy pohár vizzel is képes lenne összeveszni, bár a héten csak egy portásig jutottam. Mondjuk szerencsétlen kifogta azt a napomat, amikor nekem is rengeteg hülye volt és a meló végére úgy éreztem magam, mint akinek az idegeivel kismacskák játszottak, szóval megértem, hogy én se lehettem a legkönnyebb eset, de valahogy nem díjazom mikor valaki, ahelyett, hogy röviden, tőmondatokban vázolná, hogy figyu, nem engedhetlek fel név nélkül, hanem elkezd papolni arról, hogy az ő munkája milyen fontos, hogy neki micsoda kötelességei vannak és hogy képzelem azt, hogy nem ismerem a nevét akihez jöttem! Hát így próbáltam érvelni, hogy interneten ismerkedtünk össze, mert NaNos write-inra mentem, de meg se hallgatott. Csak hajtotta tovább a magáét, hogy mégis hogy engedhetnek meg magamnak ilyen hangot, meg már az asztalt csapkodta én meg csak vigyorogtam rá és felhívtam adott emberkét, hogy miként hívják, majd bementem.
Aztán adott emberke közölte, hogy az még a legrendesebb volt a többi közül.
Upsz.

Na, azt hiszem ezzel zárom soraim, ez így kellően kellemes levezető sztori volt, arról meg, hogy mi várható a közeljövőben, hát vagy egy BATIM novella vagy a Prométheusz tüze égett bennünk.

Legyetek rosszak!

U.I.: Volt ugyan egy szülinap ünneplés, meg színház is közben, de azokat már lusta vagyok leírni. Lehet ajánlóba kapjátok. Majd elválik.