Szigorúan Nyilvános

Az a nagy helyzet, hogy már vagy ötször belekezdtem egy afféle összegző posztba, de egyszer nem jutottam a végére, ráadásul aktualitását is elvesztették, szóval szerintem már soha nem fogjátok megtudni, hogyan éltem meg a költözést. Talán nem is baj, úgyis indokolatlanul nyálas lett volna. A másik kálváriam azok a papírok voltak. Fuh...nem tudom, hogy el akarom-e mesélni, mert per pillanat nem is akarok gondolni rájuk. Legyen elég annyi, hogy az első héten rendesen kijött rajtam a szorongás, meg a többi, ami valahol teljesen normális, de ettől még kurva szar volt. Egyedül Trudykának kívánom, senki másnak. Nem tudom ki ismeri közületek az Asterix tizenkét próbáját, de aki nem menjen, és nézze meg, szórakoztató egy régivágású rajzfilm. Aki meg igen, az idézze fel magában azt, amikor Asterixnek az A38-s igazolványt kellett előkerítenie. Nah, én is ugyanígy voltam a kilépőpapírjaimmal. Persze, azért jó is akadt a heteimben, például találkoztam Alexel, akiről még sztem nem...

Nos, mint azt már mondtam, áthelyeztem a székhelyem a fővárosba. Erről majd lesz egy külön poszt, hogy én hogy éltem meg az utazást, a környezetváltást, az idegen terepet, a pánikot... Az hosszú lesz, és még kész sincs, de helyette van egy ilyen blogos díj. Tudjátok, ez így körbe-körbe röpköd bumerángként, csak én úgy döntöttem, hogy kicsit kiszállok és most támadt újra kedvem hozzá. A végén pedig pofázok arról, hogy mi jön, mi nem, meg a szokásos. Reiner erre csak a fejét szokta csóválni, mert tudja, hogy a végtelenségig tudok pofázni az írásról. Az írás helyett. Nah, de vágjunk is bele! Az első díjat nagyon köszönöm egyetlen Mademnek, aki anno bemutatott a Gravity Fallsnak, meg a HH-nak és hát hogy így egyszercsak lett egy squadunk. :3 A másikat pedig Larának, akinek sikerült elérnie azt, hogy legyen shippem a Pál utcai fiúkból. Nagy szó ez hölgyeim és nyulaim! Meg amugy is, amilyen halál laza stílusa van, bőven megérdemli az imádatot! 1. Hogy vagy mostanában? :) He...

Tegnap este belenéztem a Supnat új részébe, mert a tumblim aszonta, hogy most tényleg megéri, ha belepislantok. Tudom, el kéne már ezt az egészet engedni, de ha egyszerűen nem megy? Az a nyomorult öltönyös idióta a lelki állatom, a színészt is imádom, ráadásul a világgal már egész könnyedén alkotok, úgyhogy egy kicsit mindig a részem marad ez a sorozat. Ami valahol végtelenül szomorú, de hát ez van, majd megtanulom kezelni. Ami nem most lesz. Nos, mivel reggel én voltam itthon egyedül nyugodtan kimazsolázhattam az engem érdeklő részeket és nagyon örültem, hogy nem tartózkodott a házban más rajtam kívül. A fangirl énem kibontakozott pár sikoltozás és káromkodás erejéig. Bár nem sokat értettem, de a lényeg lejött és uramisten! Valami szenzációs volt! Aztán ahogy kijött a felirat, megnéztem még egyszer és gyerekek, nem tudom ki írta, de őt tartsátok meg. Légyszi. Crowley visszatért méghozzá úgy ahogy azt kell! Ja, ja, ja és végre derogált megköszönni a Winchesterekn...