#34 - Nyugaton a helyzet változik

Az a nagy helyzet, hogy már vagy ötször belekezdtem egy afféle összegző posztba, de egyszer nem jutottam a végére, ráadásul aktualitását is elvesztették, szóval szerintem már soha nem fogjátok megtudni, hogyan éltem meg a költözést. Talán nem is baj, úgyis indokolatlanul nyálas lett volna.

A másik kálváriam azok a papírok voltak. Fuh...nem tudom, hogy el akarom-e mesélni, mert per pillanat nem is akarok gondolni rájuk. Legyen elég annyi, hogy az első héten rendesen kijött rajtam a szorongás, meg a többi, ami valahol teljesen normális, de ettől még kurva szar volt. Egyedül Trudykának kívánom, senki másnak.
Nem tudom ki ismeri közületek az Asterix tizenkét próbáját, de aki nem menjen, és nézze meg, szórakoztató egy régivágású rajzfilm. Aki meg igen, az idézze fel magában azt, amikor Asterixnek az A38-s igazolványt kellett előkerítenie. Nah, én is ugyanígy voltam a kilépőpapírjaimmal.

Persze, azért jó is akadt a heteimben, például találkoztam Alexel, akiről még sztem nem meséltem, de szerepjátékos, rajzos csávó, és annak ellenére, hogy átlag kétnaponként beszélünk, egészen jóban vagyunk. Moziztunk, megnéztük a Szólít a szörnyet, és utána beültünk még a Barcraft 2-be, szóval az egy nagyon jó nap volt. A film is szép volt, azt kaptam, amit vártam tőle, meg tanulságot, és jah, kéne róla egy ajánló.

Aztán Nienorral is taliztunk, agyonölelgettük egymást, meg beszéltünk, bár jó, ha a feléig eljutottunk az eszmecserének, hogy kivel mi és merre történt, plusz kaptam tőle egy Douglas könyvet, meg fahéjas kürtikalit, meg szeretet, és vele pedig a Köröket láttuk. Shit, arról is kéne egy ajánló.
Meg utána felmentem még hozzájuk és játszottam a kisfiával, imádom azt a kis csibészt. Úgyhogy az is egy nagyon-nagyon jó nap volt, remélem minél előbb megtudjuk majd ismételni és akkor már több időt tölthetünk együtt.

De...gyerekek, most jön a hab a tortán, az öntet a fagyikelyhen, az a bizonyos korona az élményeken. A jávorommal ugyanis elmentünk a Pál utcai fiúk musicalre és... és. Te.
Szentséges.
Júdás.
Ebből is kell egy normális ajánó, de nem tudom, hogyan fogom összehozni, mert olyan feelseim vannak, te jóságos...

Magával Gabival is jó volt találkozni, meg megölelni. Még akkor is, hogyha lyukat vágott a csontjába az állam. Meg én amúgy néha megölelném gyakrabban, de mindig oda jutok, hog túl awkward lenne. Ezt vele is közlöm, és akkor megnyugszom. Meg rájöttem, hogy én igy megérinteni szeretem a barátaim, vállsimogatás, vagy csak valahogy piszkálom, amikor rámjön, mert így megbizonyosodok arról, hogy tényleg ott van és ettől is megnyugszom. Bár, ez is inkább hangulatfüggő. Jó, maradjunk annyiban, hogy általában teljesen ki vagyok békülve azzal, ha csak így ülünk egymás mellett/szemben és beszélgetünk.
Ez most amúgy tök lényegtelen volt, csak így beugrott, abból, hogy régen láttam jávorom és nagyon boldog voltam, hogy most megint, és hát szinházba mentünk.

Kevésszer voltam annyira színházban, mint amennyire most voltam.
Ha azt mondom, hogy zseniális, azzal nem adom vissza, hogy mennyire felemelő, energikus, élettel és érzéssel teli, szenzációs, fantasztikus, szomorú és gyönyörű az egész darab.
A Grund fiai egyszerűen pont olyanok, akivel bárki könnyedén tud azonosulni, és olyan színeket visznek a megfakult kötelezőbe! Kolnay és Barabás már önmagukban egy teljes sitcom, Boka annyira lánglelkű, hogy néha a Doktorra emlékeztetett, és igazi kis vezéregyéniség és olyan bro momentjeik voltak Nemecsekkel, hogy hát azt én kevés vagyok elmondani. Nemecsek életképtelenségét és szerencsétlenségét, de ezzel együtt lévő bátorságát a színész úgy hozza, hogy vagy tíz kiló díjat dobnák a nyakába. Meg az egész castnak.
Csónakos az Csónakos, és hát mindenki olyan kis nyunyorgatnivaló, hogy nagyon.

De, de, de bármennyire is élek-halok értük, bármennyire is tudom, hogy ők a hősei a történetnek, engem végérvényesen megvettek a Pásztorok.
Tudom. Tudom. Mindent. Tudok.
Csakhogy ahhoz, hogy ezt megértsétek látnátok kell azt a félelmetesen nagyszerű belépőjüket, amivel egyszerűen beuralták a színpadot.
Kész voltam abban a pillanatban.
Valamint jobb, hogyha belátod, hogy soha nem lehetsz olyan menő, mint egy Pásztor. Nem, akkor sem, fizikailag képtelenség. Egyszerűen nem. Nem. Senki nem menőbb náluk, sajnálom Crow, de te sem.
Hát, csak egyszerűen rájuk kell nézni.

És igen, csak sikerült eldöntenem, hogy én valamelyik conon random vörösinges akarok lenni, mert csak. (Továbbra is könnyebb lenne az életem, ha kisebb lenne a mellem, mert így olyan szar férfit cpzni, lány karakter meg nem fogott meg még annyira.)

A vége. Holy judas a vége.
Nemecsek halála.
Az így... hát azon bekönnyeztem. Én erre amúgy számítottam, és nem hiszem, hogy bármi kínos lenne abban, hogyha elérzékenyül az ember egy ilyen mély jeleneten, de. De kissé elszámoltam magam.
Merthogy én megfogtam jávorom kezét és kiszorítottam belőle a maradék vérkeringést is, de egyszerűen muszáj volt, hogy érzelmi támasznak használjam. Aztán annyira belefeledkeztem a dolgokba, vagy nem is tudom, de elfelejtettem letörölni a könnyeim, és az egyik rácsöppent jávorom kezére.
Legcikibb dolog valaha, komolyan.
De Gabinak jár az ingyen élet és örök hála, azért a reakcióért, és még egyszer bocsánat.
Nagyon szomorú jelenet volt, világos?!

Fuh...nem tudom, hogyan fogom viselni, ha elmegyek erre egyedül még egyszer, de szerintem elbújok utána zokogni egy sötét sarokba. És iszonyat hosszú, elküldésre soha nem kerülő szöveget fogalmazok barátság/Tshapat témában.

Azt hiszem már csak Áts Adonisz Ferencről nem beszéltem. Nos, ő nem annyira adonisz, mint amilyennek anno meg lett álmodva, viszont igy is pontosan hozza azt, akit én vártam. Kellően szigorú, és azért ha nem is kétnaponta, de havonta egyszer levadász egy párducot. Valamint képes szemmel verni, és olyan hangja van te!
És amikor a végén már a vastapsot zsebelték be, olyan kis szerényen hajolt meg!

De azért a Pásztorok.

Mondjuk jávorom több shippel távozott előadás után, mint ahogy érkezett, aminek nagyon örültem, mert egyrészt ficialapanyogok, másrészt nem csak velem esett meg, hogy a tapsrend miatt kezdtem el valakiket sshippelni.
Ő Csónakossal meg a nagyPásztorral járt igy, akiket én valami miatt nem szúrtam ki, de boldog vagyok, hogy ő igen, és abszolút támogatom a shippet.

Minket meg a cast instagram fiókjai támogatnak, merthogy vannak nekik és valóságos aranybányák.

Én is nagyon, nagyon, nagyon szeretnék velük írni, csak még mindig nem látom, hogy mit és hogyan, annak ellenére, hogy született egy többé-kevésbé használható ötletem.
Mert továbbra is bizgat, hogy letörlöm a Deanley punk AU-t és addig gyúrom át meg át, amig használható ötlet nem kerekedik belőle. Úgyse fejezem be, akkor meg minek tartigáljam blogon?
Csak azt nem tudom, hogyan hozzam össze a két fandomot, mármint a PUF-t és az SPNt, főleg úgy, hogy az SPNből csak Crevinéket akarom, a többiek így nem igazán hoznak lázba. Merthogy ott vannak elsősorban a nyelvi különbségek, és azt hogy oldjam meg? És egyáltalán hogy keverednek össze ennyire különböző nemzetiségűek? Meg egyáltalán, mi történjen? Plusz Lara iszonytatóan zseniális ficije már önmagában is rohadtul laza modernizált, én meg így nem akarom, hogy esetleg koppintásnak vélje, szóval nem tudom, mihez fogok kezdeni.
Bosszant ez, de nagyon.
Mert dolgozni akarok velük, csak nincs sztorim, amikhez passzolna a cast. Hjaj...
Oké, útközben beugrott, hogy csak a világot veszem alapul, úgymint, démonok, angyalok, lények, meg vadászok és akkor abba behozhatom Crowleyt, aki nem tudom, talán renegát lesz, de a lényeg, hogy akkor képzeljétek el Áts Adonisz Ferencet, mint King of Hell, a két Pásztor meg a leglazább démonok valaha.
Bár vicces lenne, ha a fiatalabb Pásztor angyal lenne, de ugyanugy maradnának testvérek.
Az, hogy mi történik, még mindig teljes homály, de azért képzeljétek már el! Kolnay és Barabás továbbra is kétszemélyes sitcom, mert van ami soha nem változik. És Boka meg Nemecsek akik ilyen nagyon brok, Csele az tuti amúgy hogy Egyetemes lenne - nem érdekeltek, nekem igenis tetszik ez a fordítás -, és jhaj, nem akarok halált a végén. N e m :""""")
Mondjuk ez még mindig kevés a boldogsághoz, de legalább megoldottam egy problémát.

Ha pedig már ficik, akkor folytassuk ezt a vonalat. Ugyanis ha nem lenne elég, hogy a fenti leírtakon rágom magam, jávorom egyik éjjel instant agyfaszt okozott. Magára a beszélgetésre nem emlékszem, de az megvan, hogy Daev, igen youtuber és én a Fun with geeks csatornáról ismerem, szeretem, imádom, szóval ő kutyát sétáltat. És sztán felbukkan Crow. És beszélgetnek, és hát az alkukötésre terelődik a szó.
Nagyon agyfasz, de bosszant, hogy ehhez sincs közelebbi sztorim.

Jah, meg hát ott van az, hogy Dirk Gentleyék megtalálják a Retroshock filmszínházat, mert hát miért ne. De így hogyan, minek, mi történik? Semmi nincs meg, csak az hogy jó lenne.

Azt meg már meg se említem, hogy milyen aranyos angstot lehetne kihozni abból, hogy Gazdag Klón meg Crow együtt siratják hatalmuk romjait.

Nem tudom feltűnt-e, hogy a crossoverek közé be akar kúszi a magyar youtuber közösség, mint fandom.
Pedig TheVr-k még szóba se kerültek...

Mondjuk annak jobban örülnék, ha nem csak ilyen, "De jó lenne egy ilyen!" fellángolások jönnének, hanem rendes sztoriötletek, amikkel lehet valamit kezdeni.

Mondjuk a GF/DW crossoverem egész szép állapotbn van. Természetesen 12th-vel lesz, mert iszonyatosan laza az az ember, és mert látni akarom ahogy befenyíti Billt. (Pechemre a leendő companiont is Billnek hívják.)
A sztori az lenne, hogy a Pines ikrek már gimibe/egyetemre járnak, Dipper régész akar lenni, míg Mabel divattervező. Dipper tovább kutat a rejtélyek után, és hát belefut a Doctorba, és addig rimánkodik, meg akaszkodik a nyakába, amíg a Doctor maga ellé nem veszi, mint companion. Utazgatnak meg minden, de addig Bill visszatér, igaz legyengülve, de azért kap az alkalmon, hogy a Pines ikrek különváltak és hát megkörnyékezi Mabelt.
Yepp, merthogy nekem ebben a fandomban főleg hetero shippjeim vannak, és hát sajnos a MaBillben túl sok az őrület ahhoz, hogy ne próbáljam meg kiaknázni. Meg hát most képzeljétek el azt a pillanatot, amikor Bill által megszállt Mabel farkasszemet néz a Doctorral a TARDIS-ban.
Aztán ahogy lenni szokott, itt is valami nyugodt vég lesz, de hát ez még nagyon az eleje a dolgoknak.

Ezek mellett természetesen írom a "Valóság az, ami megtörtént"-et, már csak Bill része van hátra és már frissítem is. Az oldalszám húsz felett van, ezért hozom ilyen piszok lassan, de remélem, hogy rászolgálok majd a türelmetekre.

Az most mindegy, hogy én utálom az egészet, mert hát annyi gondom-bajom van vele, de remélem, hogy ti azért élvezitek olvasni. Mert legyen bármilyen kicsi is ez a hely, legyek bármilyen lusta azért szeretném hinni, hogy megütök egy mércét az írásaimmal.

Mondjuk tegnap megleltem az első, netre is publikált írásomat, 2011-s, és belegondoltam, hogy basszus lassan hét éve írok. Hét éve már, hogy jelen vagyok az interneten, és megosztom a történeteimet a nagyvilággal, és hogy ennyi tanulom és fejlesztem magam folyamatosan, hogy egyre jobb legyek.
Igazából most értettem meg, hogy miért választottam Crowleyt, és bár nem ez az egyetlen, de elég sarkallatos dolog. Egyszerűen rossz felől közelítettem meg. Nem a munka felől kellett volna, hanem az írás felől.
Én is anno egyszer eldöntöttem, hogy kikerülök a könyvespolcokra, ez az én "trónom", amit el akarok és el is fogok érni. Hét éve folyamatosan fejlesztem magam, és még mindig van hova fejlődnöm, de úgy érzem, hogy készen állok egy könyv összeeszkábálására. Ha ez még nem is a Pokol trónja, de a Keresztutakénak épp megteszi. (Dat mondat.)
Ennyi. Összeállt bennem a kép, és ez most nagy büszkeséggel tölt el. Kiverekszek én is egy helyet a kortárs magyar irodalomban.

Nos, ez épp megteszi záró gondolatnak.
Legyetek rosszak!

U.i.: Azt meg el is felejtettem, hogy jávoromtól kaptam egy Metagalaktikát és még nem olvastam bele, de nagyon, nagyon boldog vagyok attól is. Meg a levélért is :3