#94 - Szabadságra mentem

 

Nyilván sokadszorra kezdem el a bejegyzést, mert egyszerűen csak nem voltam vele elégedett. Jó, persze, ez csak egy napló, nincs semmi más célja, csak hogy leírjam mi történt velem, mit szeretnék, meg hasonló, de ettől még van úgy, hogy egész egyszerűen csak nem érzem az igazinak. A helyzeten pedig az se segít, hogy rámolvad a billentyűzet. 
Gyűlölöm a nyarat. 

Pontosabban szólva a klímakatasztrófával járó harminc-negyven fokokat utálom, ha megmaradna 25 fok körül, valószínűleg kevesebb problémám lenne. Mert szeretek én toppot és shortot hordani, és élvezem, hogy végre eljutottam idáig, hogy merek és szeretek ilyen ruhákat hordani, de ennyi az egyetlen előnye számomra a melegnek. És a huszonöt fok is bőven jó lenne rá! De hát ha nem kapják össze magukat kurva gyorsan a politikusok és billiárdosok, akkor ez nem az eddigi életem legmelegebb nyara volt, hanem az elkövetkezendő éveim leghidegebbje. 
És már így is vizes törülközőn alszom, mert klíma az nincs. Az pedig, hogy alszok, hát kissé túlzás, de próbálkozok, és őszintén gondolkozom, hogy beköltözöm a munkahelyemre, mert ott van klíma, és működik is. Az egyetlen hely, ahol még a gondolkozás is megy. 

Be is vittem a jegyzetfüzetemet, hogy amikor abszolút nincs munka, akkor tudjak írni, és eddig egészen bevált a módszer. Olyan hangulata van az egésznek, mint amikor egy különösen unalmas óra alatt a margóra jegyzeteltél volna, plusz haladok is! A probléma akkor kezdődik, mikor hazaérek, és valahogy át kéne másolnom/vezetnem gépre, hogy ott is meglegyen, mert az agyam pudingállapotot vesz fel, ahogy kilépek a melóhelyről, és nem csak azért mert elfáradok azért fizikailag a nyolc óra alatt. Hanem mert rohadtul harminc fokok vannak, és a laptop is rámolvad. És kinek van ilyenkor kedve gépelni? Vagy gondolkozni? 
Szóval erősen gondolkodom, hogy írói szabadságot veszek ki a nyárra, és nem erőltetem a haladást, mert úgyis tudom, hogy nem lesz belőle semmi és csak rosszul érzem magam amiért, nem haladok. Mert alapból is lassú író vagyok, és amikor csak azon lamentálok, hogy nem írok eleget és gyorsan, akkor csak a bűntudatom nő és nem a produktivitásom. Szóval érdemesebb, ha hagyom azt, hogy haladjak és csak azon leszek, hogy pihenjek, illetve maximum a 4thewords streakem legyen meg, mert azt nem nehéz tartanom. 
Nem tudom hogy jutott emberek eszébe, hogy adjunk az íróknak szörnyeket, amikkel harcolhatnak, de hogy az egyik legkielégítőbb dolog valaha. Főleg, hogyha elegáns és/vagy csinos szörnyek ellen harcolhatok, de jelenleg épp valami rémálom-patkányokat kell gyaknom, és nemszeretem mert rondák, de azt hiszem, hogy valahol pont ez a lényeg. 
A másik kedvenc dolgom, hogy nagy vérfrissítések történnek, és volt/van néhány design újragondolás, és köztük az egyik companiont is átalakították, szóval most úgy néz ki, mint a kigyúrt JarJar meme. Egyrészt vicces, másrészt meg kicsit unfairnek tartom, mert elvesztette a hasát, szóval olyan mintha az egész hirtelen fatphobic árnyalatokba öltözött volna. Igazán sajnálom, mert az egyik kedvenc companionom. 
Mondjuk még így is kevésbé idegesít, mint az első számú companiunk, Suvö - azt hiszem így kell írni a nevét -, akitől a falra mászok. Egyszerűen olyan savanyú, szarkasztikus és hitetlenkedő tud lenni néha, hogy teljesen kiakaszt. Simán lehet, hogy másnak meg a kedvence, de személy szerint visszaküldeném az otthonába, hogy legyen ott el magának, jól elleszek én a rókafival meg a vízi néppel magam mellett. És még csak a statjai se olyan jók, hogy megérje. 
De hát sajnos a sztori része, hogy mellettem marad, és nyilván ez nem választható, mert hogy mégiscsak az íráson van a hangsúly, nem pedig a történeten. Mondjuk ahhoz képest nagy a lore mögötte, ami nem is csoda, hiszen tuti fut már egy évtizede ez az oldal, ha nem több. És az egyik legjobb dolog az interneten, amihez íróként hozzáférhetsz. 

Én jelenleg a Dust regionnál vagyok, ami az Our Valley utolsó régiója, de kiderült, hogy vannak más világok is, úgyhogy a végtelen mennyiségű kontent mellé kapunk még ráadást! Van már varázslóiskolánk, ami iszonyatosan menő, jó, nem az Our Valleyben van közvetlen, de összeköttetésben állnak, és azt hiszem ezen kívül egy jégvilág van felfedezve, mert valamelyik novemberben sárkányok történtek. Igen, sárkányok is vannak. A pride hónap alatt meg egyszarvúak is. Őszintén, ha író vagy és nem próbáltad ki még ezt az oldalt, én nem tudom, hogy mit csinálsz az életeddel. 
És még csak nem is fizetnek azért, hogy reklámozzam őket, teljesen önkéntesen vagyok ilyen. Mert jó, azért.

Ha pedig jó dolgok, akkor végre elkezdtem az Acolyte-t, és én abszolút megőrülök, megvadulok felette. Egyetlen kritikus videót nem láttam, semmi posztot nem olvastam, fogalmam nincs mi az isten a hiszti és a dráma, mert nekem semmi szükségem arra, hogy elvegyék a kedvemet. És úgy, de úgy élveztem! Aztarohadt! Eddig még három részt láttam csak, ami aztán lehet több lesz, mikor végre kimegy ez a poszt, de hogy az a három! Az hozta, amit hoznia kell. Volt egy olyan rész, ahol nagyon könnyen, nagyon csúnyán el lehetett volna hasalni, és végig ott kapaszkodtam a párnába, hogy csak el ne basszátok! Csak el ne basszátok! És quess what: NEM BASZTÁK EL! 
Innentől kezdve nem érdekel senki hisztije, véleménye, okossága, nálam ötösre vizsgázott. 
És lehet, hogy olcsó vagyok, de erősen rajta vagyok, hogy ez ne érdekeljen, mert megérdemlem én is, hogy bűntudat nélkül élvezzek dolgokat. Ha mások odavannak Coolen Hooverért akkor én is rajonghatok ezért a sorozatért is, meg úgy általánosságban a Star Warsért is. 

Valószínűleg ha lenne rá hajlandóságom, akkor simán kiszúrnám a hibákat, de nincs és csak élvezem. A karaktereink zseniálisak, imádom őket, szeretem, az aktuális golden trió abszolút megérdemli egymást, mi meg őket, mindegyikük hibátlan, a dinamikájuk is on point, és ha bármi történik velük, akkor mindenkit megölök a teremben és utána magammal is végzek. 
Nem akarok nagyon spoilerezni, de szeretném ha tudnátok, hogy én hihetetlenül élveztem, és még akarok High Republic contentet a mozivásznakra, mert megérdemeljük a boldog és kiterjedt jedi kultúrát a világunkba. 
Merek tenni pár forintot arra, hogy megy a fandom körében a jedik ilyen: rósz debate, ami szerintem Karen Traviss hibája végső sorban. Legalábbis az ő könyvei csöpögtek ettől. Többek között. 
Pedig a jedik az összes szeretetet megérdemlik, és itt végre láttunk younglingseket is edzés közben! És életben is maradtak! Nem én könnyeztem meg ezt a tényt, nem is értem miért feltételeztek ilyet. 

Az egyetlen bajom, hogy a sithekkel kínlódunk, holott a könyvekben ott van a Nihil, akik új és érdekes fenyegetést jelentenek a Köztársaságra. Mert nem Erőhasználók, hanem kalózok és fosztogatók szervezett gyülekezete, de nem tudom, hogy mi igazából az ő problémájuk, mert még nem olvastam el a zárókötetet. Maradjunk annyiban, hogy a második kötet záró jelenete kiverte nálam a biztosítékot. Nem spoilerezek, de hogy nem hiszem el, hogy megjátszották. Én meg bedőltem ennek. Megint. 
Íróilag persze abszolút elismerésem, de mint olvasó? Oh boi, we have some serious problem with each other! 

Értitek, minden egyes alkalommal úgy megyek bele egy könyvbe, hogy ezúttal majd egy jó kis kalandozás lesz, mindenki túléli, minden rendben lesz végül, a sok szenvedés kifizetődik és megússzuk nagy áldozatok nélkül. 
Aha. 
Aha.
Nem. 
Minden egyes alkalommal, de hogy tényleg minden egyes alkalommal beleesek ebbe a csapdába. Azt hinnétek, hogy egyszer megtanulom, hogy ez mégiscsak Star Wars for a reason, de őszintén? Nem látok erre reális esélyt. De ha valami csoda folytán mégis megfelelő lelki felkészüléssel megyek neki, akkor is ugyanúgy össze fog törni. És miután összeszedtem a darabkáimat, akkor visszamegyek még egy körért. 
Mert I love Star Wars, and Star Wars love me. 

Nagyon örülök, hogy így megtaláltam magamnak, még akkor is hogyha fáj. 

A lényeg, hogy őszintén ajánlom a High Republic könyveket, mert nem csak érdekes ellenség van bennük, hanem abszolút szerethető karakterek és még az írói stílus is olvastatja magát! Találkoztam már olyan könyvekkel, amik helyett akár téglát is rágcsálhattam volna, de ezek nem tartoznak közéjük. 
Ó, ha már könyvek, meséltem, hogy megvannak a sequel trilógia könyvei is, és meg kell valljam, hogy nem volt olyan fájdalmas olvasni őket. Nem, nem a történet miatt, bár őszintén szólva az összes kreditet megérdemlik az írók, mert megpróbálták összekötni azokat a szálakat, amik csak úgy függtek a levegőben. De hogy stílust tekintve egész okésak voltak. Semmi világmegváltó, de hogy nem is akartam kitépni tőlük a hajamat. Mondom: ez csak az olvashatósága. Az, hogy mi történt bennük, az abszolút a filmek hibája, és annak a mértéktelen inkonzisztenciának ami az egészet jellemezte. 
De ebbe nem megyünk bele, legyen elég annyi, hogy még mindig aktív tervezési fázisban van az egésznek az átírása. Illetve, hogy azokhoz képest az Acolyte egy hibátlan masterpiece. Amitől azért az is messze áll, bármennyire is szeretem, egy ponton kénytelen vagyok elismerni a hibáit, még akkor is hogyha ennél tovább nem megyek. 

Lehetséges, hogy így nyáron megint nekivágok az egésznek így időrendi sorrendben. Ami nyilvánvalóan egy kissé insane elgondolás, tekintve, hogy mellette van vagy hatvan könyvem, amiket szintén szeretnék elolvasni, lehetőleg egyszerre és egy időben ahogy nézem a sorozatokat. De hát sajnos ez nem így működik és továbbra sincs időgépem. Úgyhogy minden vár szépen a sorára, amig az autizmus istenei úgy nem döntenek, hogy akkor most olvasni fogunk. 
Ilyen szempontból őszintén sajnálom, hogy nem vagyok már gyerek, mert nincs végtelen időm arra, hogy olvassak, és csak enni járjak ki a szobából, mert más vezeti a háztartást. És nem nekem kell gondoskodnom magamról, már ami a fizikai szükségleteimet illeti. A lelkiekről meg ne is beszéljünk. 
Úgyhogy így felnőttként nyilván nincs annyi időm, amennyit szeretnék, amikor meg van, akkor is elmegy mással, és így nem sikerül úgy olvasni és annyit, amennyit akarnék, szívem szerint. Meg egyáltalán, a többi hobbimra se jut annyi időm, amennyit szeretnék, mert köcsög kapitalizmus. 
Plusz a szervezetem állapota, de azon dolgozva van, és amúgy is: ez a két dolog nem zárja ki egymást. 

Az, hogy teljes állású író legyek, őszintén szólva egyáltalán nem tartozik a vágyaim és álmaim közé. Egész egyszerűen azért, mert nekem kell, hogy valami kiszakítson, valami amihez nem kell kreatív energia, és enged, hogy csak úgy gondolkozzak a nagyvilágba. Őszintén szólva a legideálisabb dolog számomra, ha négy, max hat órába kéne csak dolgoznom, és a fennálló időben, meg akkor írhatnék, illetve elvégezhetném a házimunkát. De hát ezzel jóval magasabb státuszba kéne lennem, mint amibe jelenleg most vagyok, szóval megmarad álomnak.  
Persze ott van a másik lehetőség, hogy akkor nekidurálom magam, és több energiát meg munkát teszek bele, mint amit eddig, viszont ez egyenes út a kiégéshez, amiből köszönöm, szintén nem kérek. Arról nem is beszélve, hogy így is vashiányos, meg vérszegény vagyok - ez utóbbit továbbra is kikérem magamnak -, így talán nem a legjobb ötlet az, hogyha akkor még jobban meghajtom magam. 

Amit viszont esetleg csinálhatok, hogy megpróbálok egy rendszert csinálni magamnak. Általában nincs bajom a rendszerekkel, és szeretem, hogyha minden ugyanabba az időbe és az eltervezettek szerint halad, a probléma ott szokott kezdődni, amikor úgy érzem, hogy nincs kedvem valamihez, vagy csak fáradt vagyok. 
Na. Ott szoktak olyanok történni, hogy elhagyom azt is, ami amúgy rövidtávon is használna. Nem könnyű magammal együtt élnem, de azért ha eddig sikerült, ezután is menni fog.
Úgyhogy nem csak megtalálni a működő stratégiát nehéz, hanem el nem hagyni is. Azt hallottam, hogy harminc napig tart amíg berögződik egy szokás, de sajnos nem tették hozzá, hogy egyetlen alkalom is elég, hogy elhagyd. És akkor ha nem is hagyod el, ott van, hogy na vajon a módszer nem jön be, vagy csak én csinálom rosszul? Esetleg egész egyszerűen csak meg kell szoknom? 
Indokolatlanul bonyolult ez az egész. 
Amin nem segít, hogy a nap is Halálcsillagot játszik a fejem fölött. Én huszonöt fok fölött nem tudok működni kéremszépen! Pont ezért gondolkodtam azon, hogy nyári szabadságra megyek. 

Az azonban nem működik, hogy teljesen felhagyjak az írással pár hónapra, mert az írás nem csak az, hogy akkor leülök és elkezdem actually megírni a sztorit - azt, amit jelenleg nem csinálok -, hanem a tervezés, a gondolkodás, a playlist tervezés, és a daydreaming is. Ezeket meg hogy hagyhatnám el? Sehogy. Szóval maradjunk annyiban, hogy redukálom a történet írását, mert időjárási körülmények. Így remélhetőleg, mikor élhetőre fordul megint az idő, akkor produktívabb leszek. 

Megvan, hogy mit is kéne írnom, és már elkezdtem, van hozzá playlistem, vázlatom, meg minden, de egyszerűen nem sikerül eltalálnom a megfelelő nyelvezetet. Az, hogy mit akarok az egésszel, és mi fog történni tökéletesen megvan, de nem találom a megfelelő szavakat rá, és kicsit megbolondulok. Lovecraft hangoskönyveket hallgatok, egyrészt, mert az megnyugtat, másrészt mert megpróbálom eltanulni a trükkjeit a drága szerzőnek. Nagyon jól mutat be dolgokat, és én is hasonlót szeretnék, úgyhogy remélem, hogy rám ragad valami. 
Mert a könyvben fontos az, hogy leírj valamit, hogy elmondj dolgokat, mert ez nem egy vizuális média, mint a film, és igenis kell, hogy jól mutass be dolgokat, Lovecraft pedig ennek az egyik mestere. Az, amilyen atmoszférát teremt, az egyszerűen tökéletes, és végig fent tudja tartani, ami számomra nehézséget okoz. 
Az sincs kizárva, hogy amúgy tényleg van egy saját stílusom, amit aztán próbálgathatok én hajlítgatni, akkor is azt csinálja, amit ő akar. Vagy több körös szerkesztés kéne neki. Esetleg ezeknek végtelen variáció és valami teljesen más megoldás. A lényeg úgyis az lesz a végén, hogy elkezdeni dolgokat nehéz! 
És van, hogy folytatni is. 

Aztán lehet, hogy simán bele kéne kezdenem egy másikba, amin szintén sokat dolgoztam a melóba, és egy kicsit jobban is vonzz, valószínűleg azért mert frissebb. És ha teszek vele egy kitérőt, akkor az Ajtók...-hoz is megjön a kedvem. Ennek az újnak a címe: Úszni nem tudóknak kijelölt terület, és még kell mondjam, hogy nagyon büszke vagyok erre a címemre. Mondjuk valamiért azt hittem, hogy megcsavartam egy létező feliratot, de aztán rájöttem, hogy ez így létezik, de ez csak ilyen zárójeles megjegyzés. 
A sztori maga egy Balatonnál játszódó lovecrafti horror, amit az Árnyék Innsmouth fölött inspirált, és újra is hallgattam, miután végeztem egy adag vázlatolást, és elégedetten állapítottam meg, hogy tökéletesen eltaláltam. Nálam is Dagon lesz a fő antagonista, és kitűnően illik hozzá az egész kapitalista világvége amit kitaláltam. 
Jó, nem világvége, csak a Balaton parti üdülővárosoké, de azoké nagyon. Még szerencse hogy van ez a képzeletbeli tengerpartunk, amit használhatok helyszínként, és a lovecrafti lore szerint a "vízi népek" úgyis mindenütt ott vannak. Igaz, nálam maga Dagon is előkerül, de a végén beszopja az egészet. A főszereplőnkkel együtt, de hát ez horror, itt a boldogság nem feltétlen a főhősöknek jár. Már ha boldogságnak lehet nevezni azt, hogy felszabadulnak a terror alól, de a következmények továbbra is ott maradnak. 
Természetesen az egész meg van fűszerezve egy "fuck capitalism" felhanggal, mert az sose árt, a kapitalizmust nem lehet elégszer elküldeni a fenébe, és az Árnyék Innsmouth fölött is rezonál vele. 

És most nem megyünk bele abba, hogy eléggé rasszista megmozdulásai is voltak Lovecraftnak, mert tökéletesen egyértelmű, de a) régen halott már ahhoz, hogy helyén lehessen kezelni ezt az egészet, b) nem tweetelt faszságokat. Meg őszintén szólva, hogyha csak rasszista lett volna, akkor nem futottak volna ekkorát a novellái és regényei. 
Roppant büszke vagyok rá, hogy a Lovecraft összes mindhárom kötete megvan, mert anno csak könyvtárból tudtam kivenni, és át sajnos vissza kellett vinnem, és nem tudtam úgy kiélvezni ahogy akartam volna. Arról nem is beszélve hogy először rossz időben kezdtem neki rossz helyen, ami aztán el is vette a kedvem elég sok időre. De nem örökre, és ezért nagyon hálás vagyok. 
Ami pedig végképp segített az egy nem hivatalos hangoskönyv a yt-be bugyraiból. Van két srác, aki hibátlanul olvassa fel a magyar fordítást: Game-Obscura és Péter Váczi, mindketten hibátlanok és az egyik kedvenc esti mese materiáljaim. Biztos vagyok benne, hogyha előveszem a köteteket, az ő hangjukon fogok olvasni, mert mindketten annyira karakteresek. 

Igaz, el fog tartani egy ideig, mire előveszem, mert már megint vagy öt könyvet olvasok egyszerre, attól függően, hogy épp mihez van kedvem. Ebből az egyik hangoskönyv, úgyhogy ahhoz idő kell, mert még a melóba nem szereztem be bluetooth -s fülest. A legutolsót eltörtem, mert apparently én eszem a fülhallgatókat. Abba se vagyok biztos, hogy értékelnék, de ha azért nem szólnak, hogy üresjáratokban írok, akkor talán ezért se, bár lehet, hogy ez kicsit túlmenne a határokon, mert hát nehogy már szórakoztasd magad melóba! Főleg úgy, hogy monoton, amivel nekem nincs semmi bajom, a monoton munkavégzés az erősségem, de az, hogy közbe csak a random rádiót hallgathasd, ami tele van indokolatlanul nyálas és ostoba szerelmes dalokkal, amikből tizenkettő egy tucat, na, az csak simán érthetetlen. Ha nem végzek veszélyes munkát, nem kell csapatba dolgoznom, akkor miért ne hallgathatnék ami nekem tetszik? Úgyis zúg minden más is, és így se nagyon beszélgetek senkivel, mert egész egyszerűen nem állunk ugyanott intellektuálisan. 
Ez rendkívül nagyképűen hangzott, de attól tartok, hogy igaz. A baráti körömmel hozzászoktam egy bizonyos szintet és aztán fáj találkozni a valósággal. Hiányzik Erika, vele olyan jókat tudtunk hülyéskedni, de hát ezekkel a jelenlegiekkel? Felejtős. Na, meg az se segít, hogy én a munkába nem barátkozni járok és ezen nem segít, hogyha azt érzem, hogy teljesen más hullámhosszon vagyunk. 
Az egyetlen arc, akit értékelek az a szortírozónk, Krisz, mert eleve van iránta valami kimondatlan negativitás, amit nem tudok hova tenni, mert szerintem teljesen okés a gyerek, bár apparently ő se nagyon tartozik bele a társadalom által normálisnak tartott keretbe. Legalábbis ezek a vibejaim, és a radarom ritkán téved. 
Ennek az egésznek a lényege, hogy simán hallgathatnék dolgokat melóba. Mert van amikor annyira puding az agyam, hogy vázlatolni se sikerül, amit kikérek magamnak. 

Aztán természetesen azt is, amikor sikerül, mert már megint olyan agyfasz ötletem van, hogy én bujdosok el magam elől. El sem hiszitek, hogy mennyire szeretnék normális és populáris sztorikat írni, és lehetőleg gyorsabban is, de úgy fest, hogy ez olyan skill amit nem sikerül elsajátítani. 
Jelenleg a bitchy behavioromra az a magyarázatom, hogy küldött a wattpad értesítést emailben, hogy kaptam csillagot! Nyilván csillogó szemekkel nyitom meg a wattpadot, nézem, hogy mire kaptam, és sose fogjátok elhinni. A bevezetőre és a figyelmeztetésekre... Nem a sztorira, nem arra, ahol actually történik is valami, nem arra, amibe vért, verítéket és időt fektettem, amire igyekszem büszke lenni, neeeeem. A bevezetőre, meg a figyelmeztetésekre. 
Haver, akkor nem adtál volna semmit. 
Nem tudom szavakba foglalni, hogy ez mennyire kibaszott demotiváló. 
Azt már megszoktam, hogy mivel nem reklámozok - mert nincs rá energiám, és nem érdekel -, ezért aztán a kutya se talál meg, és apparently amúgy is képtelen vagyok találkozni a közízléssel, és így nem kapok reakciókat, de ez egy egész új szintje az érdektelenségnek. 
Tanítani kéne, hogy miként vedd el egy veterán író kedvét az írástól. 

Ezen nagyon az se segített, hogy útközben eltelt az egész nap, és rendesen ettem is, mert nyilván hogy az istenbe segítsen ez azon, hogy nem olvasnak? 
Nagyon visszasírom a blogspot aranykorszakát. Vagy egész egyszerűen kéne egy harmadik hely, ami nem a wattpad, nem az ao3, és ahol a hozzám hasonló helyzetben lévők rakhatják fel a cucciakat. Kicsit úgy képzelem el, mint az első írós közösségemet egy random gportál oldalon. Az nagyon jó volt, nagyon sokat segített, és igazából vissza kéne hozni ezeket a dolgokat. Meg nem tudom, léteznek még ezek a történetspecifikus blogok, ahol voltak külön karakterlapok, meg képek, meg isten tudja mi még. Azok is nagyon funak voltak, szerettem őket. 

Aztán az is lehet, hogy simán csak én lettem túl idős ezekhez a diszkókhoz, és itt az ideje, hogy elengedjek dolgokat. De hogy közben meg jó lenne, ha valami lenne helyette, de hát nincs. Vagy csak én nem találom. 
Amúgy itt közben történt egy alvás, de sajnos a szomszéd építkezés talált magának egy új, még hangosabb játékszert, és egyáltalán nem segít abban, hogy a magam ritmusában ébredjek fel. Pedig most már egész élhető idő van így reggelente. 
A lényeg, hogy morcosabb vagyok, mint kéne, és minden, de minden idegesít. 

Eszembe jutott, hogy amúgy valamiről én itt elkezdtem beszélni, mielőtt elkanyarodtam a fenébe. 
Ja igen, az újabb agyfasz ötletem. 
Az egész ott kezdődött, hogy megnéztem az Utódok 4-t - az angol szó leírása komoly problémákat okoz -, és indokolatlanul élveztem. Mármint a plot teljesen össze-vissza van, a mellékkarakterek vannak, de minek, karakterfejlődés megmutatkozik nyomokban, de semmi hatalmas, de hogy én abszolút imádtam. Alapvetően is nagyon szeretem ezt az univerzumot, holott írástechnikai szempontból tökéletes ellentéte a School for Good and Evilnek, ami így: hibátlan, tökéletes, mestermű. De hát mindenkinek kell egy quilty pleasure, és ez az enyém. 
Eddig még minden szép és jó, csakhogy egy önelfogadási krízist követően, amiről itt nem fogok beszélni, vagy legalábbis most még nem állok készen itt beszélni, eszembe jutott egy nagyon vad crossover ötlet. Kapaszkodjatok meg, mert ez még tőlem is ilyen: meredek. 
Star Wars/Utódok crossover. 

Yeah.
Higgyétek el, én se értem
Körbe is sírtam miatta az összes szerverem!

De ez még csak a probléma egyik része. A másik, hogy ezt ötvöztem egy már meglévő ötletemmel, amitől szintén ki voltam akadva egy ponton. A Luke Skywalker/Migs Mayfeld párossal operáló ficimmel. Nem elég, hogy sikerült találnom egy olyan párost, ami soha senki másnak még csak eszébe se jutott volna, de beraktam mellé egy ilyen világot. És tudjátok mi a legszomorúbb az egészben? A legtragikusabb? Az, hogy működik. 

Nem hazudok srácok, egy olajozott gépezet az egész, én meg állok fölötte, hogy nagyon örülök, de miért? Miért nem tudok populárisabb, népszerűbb dolgokat írni, amik meg tudják lovagolni az épp aktuális hype-t, és főleg miért nem tudok gyorsabban írni. 
Fogalmam sincs. 
Maybe I'm just like this. 
Ami nem jelenti azt, hogy ne drámázhatnék fölötte. 

A sztori eddig az, hogy Migs ott ragadt azon a bolygón, ahol felrobbantották a birodalmi bázist, és nyilván ennek senki nem örül, főleg Migs, aki elég rossz állapotba kerül fizikailag és mentálisan is. Persze végül jön egy kalózhajó, ami hajlandó magával vinni Migset, természetesen azért, mert Migs kiharcolta magának. My man is so feral, I love him. 
Az egyezség az, hogy megjavít a hajón dolgokat - persze ezen a ponton az egész hajót ki kéne vágni a szeméttelepre -, de a crew csak nem hagyja békén, Migs meg nem az a fajta, aki elengedné a füle mellett a dolgokat, szóval az lesz a vége, hogy dolgok felrobbannak, a crew lelép a mentőkabinnal, Migs meg lezuhan egy random bolygón, de túléli. Épp, hogy csak, de túléli. 
Ez a bolygó azonban az a bolygó, ahova Luke lelépett meditálni, meg gondolkozni a jedik jövőjén, és nyilván észleli, hogy történt valami, úgyhogy megmenti Migset. 
Migs nem boldog, mert természetesen tudja, hogy kicsoda Luke, és meg van győződve róla, hogy csak azért állította talpra, hogy aztán megkínozhassa. Luke meg szeretne segíteni Migsen, de sajnos afféle házifeladatnak is tekinti, és itt az a gondolatmenetem, hogy Luke nem nagyon találja a helyét a galaxisban, most, hogy legyőzték a Birodalmat. Kicsit a Korra plotját vettem át, hogy mihez kezd a hős egy olyan világban, aminek nincs szüksége hősökre. És Migs, aki a Birodalmat szolgálta, egy remek alany arra, hogy Luke bebizonyítsa magának, hogy igenis meg tud menteni másokat. 
Migs meg senkiben nem bízik, és olyan elbaszott érzelmileg, amennyire csak lehet. 
Persze aztán végül sikerül felülkerekedniük saját magukon, és az egésznek egy romantikus szál lesz a vége, amihez már kitaláltam egy olyan szép jelenetet! Meg lesz köztük az egyensúly, meg minden, és abszolút hihető lesz, annak ellenére, hogy én vagyok ezen a legjobban továbbra is meglepődve. 

Aztán az egészbe bejön a csavar, meg a crossover, hogy miután Migs talpra állt, és rájött arra, hogy igazából tök jó dolga van Luke mellett, befut a képbe Carlos, és innentől kezdve Luke-nak meg Migsnek együtt kell dolgoznia. 
Pontosan min, azt még nem tudom, mert útközben rájöttem, hogyha beleteszem a srácokat, akkor elég sok mindent át kell gondolnom, mert hogy plot és mit és hogyan tudok átemelni az első Utódok filmből. Erre menet közben jöttem rá, mikor a crossover nélküli verzióban csak egy szektából hozták ki a srácokat, ami ebbe már nem működik, nyilvánvalóan. 
Így tervezgetésekbe vagyok, de legalább a csapatdinamika is működik, és megvan a vége is, ami mindig egy nagyon pozitív pont, mert szeretem tudni, hogy hova megyek. Ez az egyik kulcsa az egész írói processzemnek, a másik meg a cím. A többi pure spite igazából. 

Nyilván a srácok beállnak hozzájuk jedinek, csak úgy, mert nincs az az isten, hogy visszaküldjék őket a mérgező otthonukba, sőt Leia közbelép egy ponton, hogy legálisan is együtt maradhasson a found family, és ekkor! És ekkor megkapja a hívást Luke Grogútól, szóval nem csak Luke fog megjelenni Gideon hajóján hanem az egész gárda. Így hát második rész is simán lehetséges lesz majd, mert az sose akadályoz meg, hogy még egy szót se írtam ahhoz, amit éppen tervezek. 
Viszont a kalóztémát tökéletesen át lehet emelni, és végre ki tudnám vitelezni a Luke/Din/Migs triót, mert a srácok lefoglalnák Grogut, így nem kéne azon nyígnom, hogy de mi az istent csináljak vele. 

Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyire fogalmam nincs róla, hogy mit csináljak Groguval. Valamiért nagyon nehezemre esik vele írni, pedig literálisan csak egy cuki gyerek. Mégis mi ebben a nehéz? Nem tudom, mondjátok meg ti. 
És az se működik, hogy nem veszem be a sztoriba, mert hát literálisan ez Din egyik nagy karaktere, hogy ő Egyedülálló Apa TM, és nem vehetem el tőle a gyerekét! 
Csak nevezett gyerekkel nem tudok íróilag mit kezdeni. Viszont ha ott van néhány másik srác, akkor csoportban talán kevésbé fog zavarni. De ha ott van egy csapat másik gyerek, akkor tényleg kell bele Grogu? Mert az ő szemükben is lehet apafigura, és Din is simán kiélheti ezt az oldalát velük szemben! 
Így viszont meg kell változtatnom, hogy miként keveredik Migs Luke mellé, de az igazából simán működhet alapból is, annyi, hogy Migs nem azon a bolygón van, ahol felrobbantották a birodalmi bázist, és így később bele tudom tenni azt a rendkívül gay jelenetet ami felett bondingolnak! És Din továbbra is lehet bounty hunter, akit valamelyik család bérel fel, hogy vigye vissza nekik a kölykeiket, de valahogy Uma mellé keveredik, ami már egy eleve érdekes páros, de hogy így nem kell Groguval kínlódnom, nem tudjátok micsoda felszabadulás ez, hát megoldottam!
Nagyon jók vagytok srácok! 
És minden továbbra is működik, mindent meg tudok tervezni, ahaha de jó! Nagyon örülök most ennek, mert lehet, hogy megbonyolítottam a saját dolgomat, de egyszersmind meg is könnyítettem, mert nem kell beletennem egy olyan karaktert, akivel nem tudok mit kezdeni és nem is tudnék neki kitalálni semmit. Ez így tökéletes. 
Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyire örülök most ennek. 

Útközben találtam egy-két videót arról, hogy miként változott az internet, és kevésbé érzem magam őrültnek, mert úgy érzem, hogy az internet valahogy kevesebb lett, mert tényleg így van. Nem lehet igazán személyre szabni semmit, plusz a nagy brandek kiszorítanak mindent, és minden rohadtul ugyanúgy néz ki. Mint a gyorséttermek. És nem a gyorskaját akarom szidni, hanem az épületeket. 
Szóval nem véletlenül hiányzik, és nem csak arról van szó, hogy "bezzeg az én időmben", hanem tényleg változott és unalmasabb lett. 
Aztán lehet, hogy van valahol egy indie net, ami izgalmasabb, és nem, nem a dark webről beszélek, csak még nem találtam meg.

Mondanám, hogy addig is keresek valami pozitívot, de az a helyzet, hogy nem tudom teljesen levetkőzni a cinizmusomat, és azzal meg csak elrontom az egészet, mert nem tudok anélkül örülni, hogy ne gondolnám, hogy x időn belül ez is tönkremegy. Ami meg valahol teljesen jogos, tekintve a társadalom állapotát. És ezen nem segít az se, hogy útközben megtudtam, hogy a görögöknél annyira szarban a haza, hogy be akarják vezetni, vagy már be is vezették, a hat napos munkahetet. 
Fun.

Kezdem úgy érezni, hogy nem pusztán azért nincs jövőképem, mert traumák, hanem mert így tényleg szépen zuhan a szakadékban az egész emberiség. És akkor ez valószínűleg fel van szorozva a fiatalabb generációknál, akikre meg egyre több és több súly rakódik, hogy valahogy helyrehozzák, amit sikeresen elbasztunk. Már ha helyre lehet ezt hozni egyáltalán. 
Abban mondjuk nem hiszek, hogy a Föld és az Élet TM, ne élné túl, mert "az élet utat tör magának" csak mi, mint emberiség, szopja be. 
A legszomorúbb ebben az, hogy én érzem magam szarul és tehetetlennek, miközben azok, akiknek van lehetősége és pénze tenni, azok vígan élik világukat. Ki kéne lőni az összeset a Marsra, hadd kolonizálják, mi meg rendbe vágjuk amit rendbe kell. Persze, nem fog megtörténni, hogy gerincet és felelősségtudatot növesztenek, úgyhogy csatoljuk be az öveinket, és próbáljuk meg kiélvezni azt a pár, röpke pillanatot, amikor el tudjuk felejteni, hogy mind a végzet felé robogunk. 

A net kivételesen tudta, hogy mire van szükségem, és elém dobott egy pozitív hírekkel teli videót, hogy mit ért el az emberiség, és őszintén szólva nagyon jó volt látni, hogy embereknek sikerül összefogniuk és tenniük azért, hogy élhető maradjon a Föld. Nem azt mondom, hogy egy csapásra kigyógyított a doom and gloom állapotomból, de sikerült a reményem maradékát megőrizni. Aztán majd csak növesztek még hozzá! Mert alapvetően én szeretném túlélni az összes rohadékot, hogy aztán táncolhassak a sírukon. 

Na, de lassan zárom soraimat, szerintem egyelőre mindent elpanaszkodtam, amit kellett, aztán majd még úgyis jelentkezem. Egyszer csak. 

Az Erő legyen veletek!

Ui.: Találtam egy olyat, hogy neocities, és most ott próbálok összedobni egy blogot. Meg tervbe van, hogy újra felfedezem mi a kínálat blogspot földjén, hátha van valami érdekes. Az egyetlen önreklám amit szívesen csinálok az amúgy is a kommentelés.