#50 - Utószülinap és egyéb hobóságok

Eredetileg azt akartam írni, hogy bohóságok, csak aztán elgépeltem és úgy döntöttem, hogy így is elég fasza, tulajdonképpen még találóbb is, és hát így hagytam.
Amúgy múlt héten huszonhat éves lettem és ezt még mindig fizikai nonszensznek érzem, meg nem igazán tudom hova tenni így magamban. Nem tudom pontosan, hogy milyen szabályok szerint kéne játszanom most, hogy így ennyi éves lettem, de megnyugtat a tudat, hogy valószínűleg mindenki másnak is csak ködös elképzelése van erről, valamint, hogy csak az számít, hogy elkezdtem rendbe tenni az életem. Meg aztán eddig se nagyon tudtam, hogy miként illik viselkedni ha az ember tizenhat, tizennyolc, huszonöt éves szóval igazából én már fel is adtam ezt az egészet, és egész egyszerűen csak megpróbálok rendesebb ember lenni magamnál.
Az egyetlen ami tényleg fáj, és ami szíven ütött, hogy lejárt az utolsó kedvezményem is a MÁV-nál, és most már kénytelen vagyok drágán utazni. Ha esetlegesen tömegközlekedéssel utaztok, akkor most pontosan tudjátok, hogy mit érzek. Amúgy lassan már egy hete, hogy siratom, de hát ez nem egy olyan fordulat, amit az ember máról-holnapra fel tudna dolgozni. Amúgy is eléggé nehéz a megélhetés, és hát senki nem örül, hogyha ilyen, abszolút rajta kívül eső dolog miatt, megnehezedik. Igen, az idő múlását én egy külső tényezőnek tartom, fogadjátok el.
És nagyon, nagyon, nagyon fáj, hogy most már nekem is teljes áru jegyet kell vennem. Nincs igazság a Földön, én mondom nektek. Mondjuk majd még annak a MÁV Start kártyának utána kell néznem, hátha megérné tartanom egyet.
Maga a szülinapom nagyon nyugisan telt, bár azért reménykedem abban, hogy egyszer szerveznek nekem meglepetésbulit, de amúgy nincsenek elvárásaim, meg Lizzyvel és Gyurival töltöttem, úgyhogy Tényleg nagyon jó volt. Lizzyvel kibeszéltünk mindent és mindenkit is és nagyon tündér volt, mert nemcsak fánkot hoztak nekem, hanem Lizzy megvette visszafelé az utolsó kedvezményes jegyemet. Gyuri meg amúgy a barátja, és őt is nagyon bírom. Felajánlkozott nekem szigorú kritikusnak, úgyhogy mikor már úgy érzem, hogy olyan állapotban van, elküldöm neki is a regényem, hogy ugyan már legyen kegyetlen hozzám.
Az embernek nem lehet elég szigorú bétája, lássátok be. Mert ugyan fáj, hogyne fájna, amikor kiemeli a hibákat, de miután az ember letörölte a könnyeit és felhörpintette az utolsó kortyot is, utána be kell hogy lássa, hogy igen, ezeket ki kell javítania.
És én mindig nagyon értékelem, ha valaki őszintén, higgadtan megmondja, hogy ez a baj, ezen kéne változtatni és bár akkor és ott ezt nem nagyon tudom a helyén kezelni, de összességében mindig örülök ennek, mert ez azt jelenti, hogy a másik ember őszintén foglalkozik velem, és nem csak úgy baszogat jókedvében. Plusz tudom, hogy mind a jávorom, mind Gyuri azért javít, hogy én fejlődjek és ezért én a végletekig hálás vagyok nekik.

Mondjuk az kurva cuki volt, mikor Gyuri így lazán közölte, hogyha megjelenek, akkor igényt tart egy dedikált példányra. Hát így oké. Attól még messze vagyok, de elkezdtem szerkeszteni.
Szerkeszteni amúgy nagyon nehéz feladat, tudtátok ti ezt? Mert én eddig nem, lévén eddig nem igazán alkalmaztam ilyet, szerintem látszik is, úgyhogy ezt is meg kell tanulnom, de én nyitott vagyok rá, és biztos, hogy ki fogom tapasztalni, hogy mi merre hány méter, elvégre mégiscsak író lennék vagy mi a fasz. És van stílusom is, ami nagyon fontos. Ezt nem én mondom, ezt mások mondják, én csak igyekszem elfogadni és feldolgozni, hogy yepp, létezik ilyen. Mondjuk szépen néznék ki, hogyha hány év is? Na, ezt mos ki kell számolnom, várjatok.
Márk kerít egy számológépet, és kiszámolja
Oké. az jött ki, hogy tizenegy.
Így tizenegy éve írok.
Tizenegy.
Nope. Ez is csak nonszensz. Pont annyira nonszensz, mint a szülinapom, hogy huszonhat éves lettem. Ki vagyok ezektől a számoktól.
Nem teszem fel azt a kérdést, hogy akkor miért nem jelentem meg gyakrabban, mert így nem küldtem be sok helyre az írásaim, lévén mi az a határidő, és valahogy sose tudtam témába vágóan írni. Gondolom ennek köze lehetett ahhoz, hogy irodalomórán se tudtam már mindig a lényegnél maradni esszéírásnál, meg így nem mindig a kérdésre válaszolok, de ez akkor is durva. Én valamiért agyilag megmaradtam a nyolc évnél, ahogy egyelőre lélekben is maximum húsznak érzem magam.
Viszont az kicsit jobban zavar, hogy úgy érzem így is csak kezdő vagyok, pedig az ember azt hinné, hogy ennyi év gyakorlással a háta mögött már csak összeszed valami önbizalmat az ember, és biztos van, akinek sikerül, de nekem nem igazán jött ez még össze.
Tizenegy éve írok, mi a fasz, de most komolyan. Le vagyok teljesen hidalva.

Oké, szóval szülinapom volt, és Lizzyvel beszéltünk meg mindent is, meg Gyurival is beszéltünk és imádom őket együtt, egyik kedvenc OTP-m, nem a bank, és tökre boldog vagyok, hogy vele is milyen kurva régen tartom a kapcsolatot. És még ő sem utál, meg örült, hogy jobban vagyok.
Amúgy tényleg jobban érzem magam, mióta letettem a kávét, rendszeresen meditálok és végzek légzésgyakorlatokat, meg használok kétféle segítő appot is, és remélem, hogy azért eljutok rendes orvoshoz is, ami amúgy egy abszolút másik történet lesz, de így is sokkal jobban vagyok, mint amilyen állapotban voltam. Még el akarok kezdeni jógázni is, ja meg gondolom az is segít, hogy több vizet iszom napközben, meg így igyekszem mindig találni valamit, amiért hálás lehetek. Kis dolgok, de azért úgy fest hogy haladok valamerre.
Jah meg hát természetesen ugyanúgy keresek továbbra is munkát, és igyekszem váltani, szóval talán lesz valami ebből az élet nevezetű dologból.

Na meg természetesen ott van a nyelvtanulás, amire mindig nehezen találok időt, a fene tudja miért amúgy. Pedig kéne, úgyhogy muszáj lesz találnom valamit, amivel könnyebben inspirálom magam rá. Az eddigi kedvenc appom, amit szívesen használok, az a Slowly. Zseniális találmány, az email és a levelek ötvözése. Írsz valakinek egy levelet, és csak úgy elküldöd és nem egyszerre ér oda, hanem napok alatt. Ez egy ilyen levelezős program és imádom. Van egy brazil gyerek, akivel különösen jól megtaláltam a közös hangot és valamiért veszek neki majd egy olcsó gyűrűt, meg megbeszéltük, hogy lesz egy boánk így közösen, meg így a vőlegényének nevezett? Fogalmam sincs mi történik és miért, de nagyon közel vagyok ahhoz, hogy megírjam Crevin ficinek. Nagyon olyan az egész, és rendkívül mód szórakoztat.
Na meg talán az angolomat is fejleszti. De hogy így engem bárki is a vőlegényének nevezzen, ezt így végleg nem tudom hova rakni, szóval remélem, hogy hamar válaszol, és megnyugodhatom. Vicces amúgy, hogy annak ellenére, hogy asex vagyok, meg aromantic, azért tökre élnék egy real esküvőt :”D Nem tudom ezt hova tenni magamban, hogy ez így miért, meg minek, de hát elég sok minden mással is így vagyok magamban, szóval eggyel több vagy kevesebb, már nem igazán számít.
Angolhoz visszatérve szeretnék beiratkozni nyelvsuliba és idén vagy jövőre egy nyelvvizsgát szerezni, mert nem hiszem el, hogy nem tudok megtanulni angolul, meg hogy ez ne menne, hiszen gyakorlatilag csak eredeti szinkronnal nézek minden sorozatot, meg rengeteg hallgatok, olvasok, szóval ha valaki egyberántja nekem a nyelvtant, meglenne ez.
Emellett meg oroszt akarok tanulni, mert érdekel. Mióta volt az a nagy összefogás a Dirk Gentlyért ez azóta piszkál. Na meg mennyire menő lenne már eredeti nyelven olvasni Sztrugackijékat, vagy éppen a Metrót! Csak az idő, meg hogy rászánjam magam. Az hiányzik. De rajta vagyok az ügyön.
Amúgy a bejegyzés írása közben aludtam is egyet, úgyhogy aztán végképp elvesztettem a fonalat, amit amúgy se tartottam nagyon szorosan a kezemben. Szóval fogalmam sincs arról, hogy mit akartam mondani eredetileg, mit mondtam el, és mit akarok még elmesélni. A visszaolvasás meg gyengéknek való.
Ja igen! Meghallgattuk tegnap jávorral a Dzsungel Könyve hangjátékot bakelitlemezről - Kálid Artúr áldja apját, már pusztán a létezéséért, meg a kincsgyűjtögetése miatt is - és ANNYIRA MENŐ VOLT! Plusz már jávorom is érti, hogy egész pontosan mi ez a nagy függésem az egészen, elvégre tele van önkereséssel, meg gyönyörűen felépített mitológiával és az összes karakter szerethető, és! És benne voltak a dhólok! A dhól sztoriig soha, egyetlen, semelyik feldolgozás nem jutott el, amit nem bírok megérteni, mert egyrészt mi a faszért nem olvasod már el azt, amit feldolgozol, másrészt pedig annyira epikus és szomorú is, és tényleg ilyen nagyszabású csatajelenetet lehetne csinálni belőle, és Nem. Értem. Hogy. Miért. Nincs. Adaptálva.

Egész egyszerűen képtelen vagyok ezt feldolgozni, hogy mindenki megragad Sír Kánnál. Értem, hogy ceca, de na. Azért vannak ott még történések kérem szépen.
És most végre hallottam, és gecc olyan hangok voltak benne, hát elismert szinkronszínészek! Meg ahogy meg voltak oldva a zörejek, az állatvilág hangjai, és! ÉS BENNE VOLTAK A DALOK.
Én ezt nem tudom ám olyan egyszerűen feldolgozni. Aki olvasta a könyvet, bármelyik megjelenést, azt tudja, hogy elég sok dal szerepel benne, amit Maugli énekel, a dzsungel állatai, vagy valamelyik karakter, és ezek sincsenek sehol adaptálva, de itt! Itt feldolgozták! Meglepően profi módon volt a hangszerelése, nem vitték túlzásba egyáltalán, és maga a tény, hogy feldolgozták őket, az valami egészen páratlan. Például, amit akkor énekel, amikor a falura szabadítja a Dzsungelt. Na, az volt az egyik személyes kedvencem.
De igazából maga a tény, hogy feldolgozták, nem kerülték ki, belevitték, már nekem az a tény is hatalmas nagy flesh volt. Igazából még mindig nem sikerült megemésztenem.
Ja meg hát maga a történet, mert ezt se szokták nagyon belevinni a feldolgozásokba, amikor letarolják a falut, amit szintén nem értek, hogy miért nem, de hát már kezdem feladni, hogy ilyeneket megkérdezzek. (Amúgy nem. Mindig meg fogom kérdezni, hogy miért nem). És ha már történetek, tudjátok mi lepett meg még istenesen? Hogy az elefántösztökés sztorit is felvették. A Kobrák Atyjának hangja egész egyszerűen zseniális volt. Mindenki hangja zseniális volt bár kicsit nehéz volt megkülönböztetni egymástól őket, de a Kobrák Atyja az így itt is vitte a prímet.
Meg Mauglié.
Szóval az elefántösztökés sztorit vitték bele, amit én nagyon szeretek tök jó sztori, és igazából olyan szempontból érthető, hogy megmutatták, hogy barátok Kával, csak ez is egy olyan sztori, amit az adaptálók átugranak. Most kicsit le is vagyok hangolva, hogy nincs nálam a könyvem, pedig olyan szívesen elolvasnám! Talán valahol fent van e-bookban, és akkor le tudom szedni és nem szenvedek a hiányától.
Nagyon szívem csücske ez a sztori, és nem értem, hogy amúgy így a magyaroknak mi a függése ezen a könyvön, de nagyon hálás vagyok érte, mert így legalább minőségibb adaptációt kapok, mint az a két új film... Az első nem létezik, a második kábé szórakoztató, de adaptációnak azt se hívnám.
Long story short: a hangjáték zseniális és valószínűleg hacsak nem vagytok nagyon, nagyon, nagyon mázlisták sose fogjátok hallani.
Nos, azt hiszem nagyjából mindent elmondtam, amit akartam. A napjaimat amúgy a munka meg a munkakeresés teszi ki, és puh gyerekek... fárasztó munkát keresni, és nem egy gyors folyamat. De azért rajta vagyok, hogy így év elején sikerüljön váltani.

Legyetek rosszak!

U.I.: Jó vadászatot!