#31 - Ilyen idők

Hogy én milyen boldog voltam, hogy sikerült megúsznom a zombiapokalipszist! Már a cuccom is összekészítettem, hogy csatlakozom Deaconhoz, mert én is immúnis vagyok, aztán... aztán tessék. Utolért.

Hétfőn úgy kibontakozott rajtam a nátha, mint az újonnan felfedezett szigeten az oda behurcolt agresszív növényfaj. Az egyik nap még boldogan mászkáltam a ballon felső részén, mit sem törődve a körülményekkel, másnap meg már csak úgy zubogott belőlem a takony. Egy egész százas zsepit elhasználtam egy nap alatt és még a szám felső ajka is kisebesedett.
Plusz ráment a fülemre, mert hát olyan rohadt kicsi az a terem, hogyha nincs nyitva az ablak akkor egyszerűen megfulladnánk. Az ajtót meg ugye nem lehet mindig, mert szünetbe halljuk a srácokat kint tombolni. Akiket amúgy a rendszergizda, aki az online alapismeretek tanítja nekünk, egyszerűen majmoknak nevez... Kedvelem a felvilágosult fejét.

Szóval muszáj nyitva tartani az ablakot, csakhogy a cúg pont rám jön. És mivel mégsem ülhetek pilótasapkába a terembe, ezért szépen benáthásodtam. Ráadásul pont most, amikor színházba megyek. Meg lett volna egy másik fontos dolog, de az tolódott hétfőre. Remélem, hogy akkor már emberinek fogok kinézni.
Mondjuk most is egészen normálisan érzem magam, igaz, hogy pénteken vettem be egy rakat gyógyszert, meg most is csepegtetem a fülem, mert hát nem bedugult az is? Nesze neked immunitás...

Maga a tanfolyam, hát gyerekek, többször érzem azt, hogy meg se érte felkelni, mert annyira unalmas és értéktelen, hogy én azt nem tudom nektek elmondani. Ennyi erővel akár neki is navigálhatnék valami hegységnek, annak se lenne sokkal több haszna és értelme. 

A Word még oké, meg néha az Excel is, de például van olyan, hogy marketing, vagy micsoda. Amiből vizsga se lesz, csak elő van írva, hogy tartani kell. Alapjáraton nem lenne rossz az az elképzelés, hogy magyarázzuk el miként kell viselkedni egy állásinterjún, miket mondjuk és ne, de ehelyett? Hát fogalmam nincs mit csinálunk, mert a tanárt akár leállíthatnánk ajtótámasztónak aztán hadd mondikáljon ott magának.

Mindent Ádámtól és Évától kezd, útközben elfelejti, hogy mit akart belőle kihozni, ezért aztán a mondandójának kilencven százaléka csak függ a levegőben, nincs levonva belőle tanulság és nem is kapcsolódik hozzá semmihez. A maradék tíz százalékot meg úgy olvastatja el velünk, akárcsak a volt föcitanárom. És ezzel megy el egy napom.

Mázli, hogy lehet netezni, így közben nyelvet tanulok, kutatómunkázok, szóval legalább ki tudok belőle hozni valami értelmeset.

Az online alapismeretek szintén egy vicc, most például útvonalterveztünk, és én megértem, hogy nagyon széleskörű a csapat, de amit művel. Direkt odafigyeltem, de baszott elmondani, hogy mi a kiindulópont, mi a végpont, mit állítsunk be, semmit. Én nem kétlem, hogy rendszergazdának okés, de hogy tanítani nem tud, az is biztos.

Van még olyanunk is, hogy számítógépes alapismeretek és ha a marketing abszolút felesleges, az online alapismeretek unalmas, akkor ez az amitől legszívesebben kétdimenziósra fejelnéd a falat. A tanárnak nem a képe olyan, hogy meglátod és ütnéd hanem a hangja! Egyszerűen olyan lekicsinyítő, lenéző hangszínnel beszél velünk, olyan ostobának gondol hogy én néhányszor már kivégeztem gondolatban. Egyszerűen azt hiszi, hogy mind kisgyerekek vagyunk, akiket hódok neveltek az erdőben és még sosem láttunk számítógépet, sőt be se kapcsoltuk. 
De ez még hagyján. Ezt még valahogy elviselném, bár már ez is eléggé nehéz, de...de.

Tudjátok van olyan, hogy orvosi titoktartás. Na, most elvi és közmegyezésszinten létezik olyan is, hogy tanári titoktartás. Tehát, ha olyan viszonyban van egy tanárral egy diák, hogy el meri neki mondani a magánéleti problémáit, akkor az a tanár ne adja már tovább tizenhat embernek! Már eleve az sem érdekel, hogy miként neveli otthon a gyerekeit, de az meg főleg nem, hogy a diákjai miket beszéltek neki bizalmasan! Mégis milyen undorító viselkedés ez?

Felfogni se tudom.

Talán még a Word az, amiért úgy-ahogy megéri, de amúgy unalmas, logikátlan, akinek meg tényleg új infók, mert mondjuk nem napi szinten használja, vagy valami, na őt meg még jobban belekeverik.
Szóval várom már azt a március hetedikét, amikor a vizsga lesz.

Addig is nem lehetne, hogy én mondjuk bájitaltanra járok? Sötét varázslatok kivédése? Kviddics?

De ennyit erről a tanulmányi borzalomról, amiről még tudnék regélni, nagyon hosszan, csak már nem akarok.

Beszéljünk az írásról, okés?

Okés.

Rainer most kissé elégedetlen és hát őszintén szólva én is.

Amúgy, aki nem tudná Rainer a Múzsám. 
Haha, azt hittétek, hogy Crowley az, de nem. Crowley bár igen közel áll hozzám, de nos, én őt inkább úgy veszem, mint egy énképet, amire ráhúztam az ő figuráját. Tudom, nem érthető, de egyszer írok most már tényleg egy posztot arról, hogy miért ő a spirit animalom. És bár nagyon szeretem, de lássuk be, hogy nem feltétlen egy múzsa alkat.

Olvastam Stephen King könyvét, még x éve, az Írásról, és volt egy leírása, hogy ő hogyan képzeli el a Múzsáját. Ne kérjétek már tőlem a pontos idézetet, kutassátok fel magatok, a lényeg, hogy megmaradt bennem. És nemrégiben beugrott, hogy az én Múzsám biztos egy német származású katonatiszt, mert amennyire szeretek csoportosítgatni, címkézgetni és mindent szépen elrendezni. A vázlataim vázlatai is külön helyen vannak, de azt tudnám, hogy ennek ellenére, hogy tudom eltenni annyira a dolgokat, hogy meglegyenek, hogy aztán ne is találjam.

Ezenkívül pedig olyan valakire volt szükségem, aki hosszútávon is rezzenéstelen arccal tűri a hisztijeimet, majd ha kell ellökdös írni.
Hát egy ilyen valaki Rainer. Őt nem egy szigetről szedtem fel, hanem csak úgy megjelent a léghajómon. Eléggé magas figura, épp hogy nem hórihorgas, fekete, hátranyalt hajú férfi, szürke tekintettel, szemüveggel és vonalzóval szerkesztett arcvonásokkal. Mindig pedánsan rendbe tartja magát meg a cuccait és valamilyen különös oknál fogva utálja a székeket. Inkább enyhe terpeszben ácsorog, vagy felül az asztalra, de a székeket nem szívleli. Az irodájában sincs egy se, de kanapé ellenben igen. A többiekkel nem nagyon szeret vegyülni, mármint a többi karakterekkel és ha meg is kell velem látogatnia a szigeteket, azt igen kelletlenül teszi. Kicsit magának való, bár engem fura mód elvisel. Muszáj neki elvégre ő a Múzsám.

Bár magán a hajón nem sok ideje van, de azért meglátszik a jelenléte. Rendben, nektek még nem annyira, mert még mindig nem tudok frisst hozni. De gépelem, komolyan, igyekszem visszarázódni a napi ezer karakterre, csak hát az se megy könnyen.
Mert van nekem egy sajátos Micimackó-effektusom: Amit leírok, hogy csinálnom kéne, tuti nem azt fogom csinálni.

De ennek a kiküszöbölésre van Rainer.

Amúgy a betegség mellett volt némi elakadás problémám is. Nienor szokta mondani, hogyha elakadsz, az nem véletlenül van. Higgyétek el ez a lehető legigazabb mondás.

Ugyanis ha még te nem is látod, hogy miért nem tudsz tovább haladni, annak ellenére se, hogy van egy kész, komplett terved, a sztori már érzi, hogy légy van a levesben. Nekem is volt, de Madnak kihisztiztem magam, és megoldottam a dolgot.
Ráadásul megint az a nyomorult átkötő részekkel tudok a legtovább szenvedni. Teljesen piszlicsáré dolgok, de egyszerűen nagyon nehezen tudok túllendülni rajtuk. Az eddigi legdurvább a Mooseley ficimben volt – amire még úgyis büszke vagyok, hogy soha nem fejezem be, és a páros azóta egy erős friendshippé avanzsált. Na ott volt egy olyan jelenet, hogy a srácok lemennek a bunkerbe. És az istennek nem tudtam megírni azt a szakaszt mikor lemennek a lépcsőn. Nem történt semmi nagy, egyszerűen csak egy rohadt lépcsőn kellett nekik lesétálniuk és afelett is ott ragadtam hetekre az tuti.

Na, most csak pár napig, de itt meg egy padra nem bírt leülni Crow meg Kevin. Oké, itt érzelmileg fajsúlyos dolgok is folytak közbe, de speciel az egyszerű lenne, hogy leülnek egy padra. És alig tudtam összehozni, nem tudom miért.

De sikerült, és most már haladok tovább és így már sokkal faszább lesz az egész. Amint tudom, hozom! Nem ígérgetünk, mert nem tudom betartani. 

A sci-fi Au-ba jelenleg komoly kutatómunka folyik, amit még nekem is gyakorolnom kell, mert szeretek belemélyedni és elaprózgatni. Mondjuk már van egy nevem. Haladok. Tudom. De a türelmeteket kérem srácok, igyekszem, hogy ne süllyedjen le ez a kis káoszhajó.

Továbbra se leszek a gyorsaság mintaképe, és abban is csak bízhatok, hogy legalább minőségileg elfogadhatóak hozok.

Lassan amúgy zárom soraim, mert holnap színház, mint mondottam, végre láthatom a Macskákat! *-*
Ja, igen, jelen vagyok Wordpressen is, miért ne alapon, aki gondolja ott is követhet. Ott igyekszem majd főleg a nonficieimre koncentrálni, de ne aggódjatok, nem költözök el blogspotról.
Ennyi voltam:

Legyetek rosszak!

U.I: A legelső kép saját szerkesztés a "Valóság az, ami megtörtént"hez