#106 - Véremet a cégért

Az a nagy helyzet fiaim, hogy szerintem engem a munkahelyen kísért egy démon, mert mással nem tudom megmagyarázni, hogy miként szerzek random sebeket, meg karcolásokat. Másokat otthon kísért, engem meg munkában talál meg, bárhol is legyen az a munka, de legalább nagyon megértő, és haza eddig még egyszer nem követett.

Bár kíváncsi vagyok, hogyha beszereznék eBayről egy haunted dollt, akkor vajon hazajönne velem? Nem mintha annyira akarnék itthonra egy random démont, de érdekelne, hogy tényleg ennyire udvarias, vagy csak hiányzik neki a megfelelő vessel.
Szeretem ilyenekkel szórakoztatni magam.

Mondjuk tényleg nem értem, hogy honnan szerzek random sebeket, mert hogy akkor se érzem őket, mikor megtörténik a random baleset, csak észreveszem, hogy hoppá van egy új sebem, de fogalmam nincs, hogy mikor és miért.
De hát ez csak ilyen random sebekre vonatkozik, sajna az igazi munkahelyi balesetekre ez a blissful ignorance nem vonatkozik, mert azokat észre szoktam venni.
Jelenleg a Külhwassehror gép bántott, kétszer is, és ezen a ponton nem tudom, hogy egész pontosan mi baja van velem, vagy hogy mit követtem el a démonom ellen, de nagyon nem élvezem, hogy lett egy seb a nyelvemen, másnap rá meg egy seb a jobb mutatóujjamon. Oké, ez utóbbi jobban zavar, mert a nyelvemen lévő már egész szolidan begyógyult, és egyáltalán nem fáj, meg nem is zavar, csak egyszer-kétszer érzem, de a mutatóujjamon lévő csökönyösebb, és zavar is a mindennapi életben, mert a jobb a domináns kezem.

Van egy úgynevezett bilincs nevű kis műanyag bizbasz, amit be kell helyezni egy rugós mechanizmusba, és majd az rászorítja a gumicsőre, de hogy ez a mechanizmus nem éppen a legmegbízhatóbb dolog valaha, és van fölötte egy kis műanyag plexi, ami elméletileg védelmi célokat használ, de gyakorlatilag sikerült bebizonyítanom az ellenkezőjét. Meg ugye ott van, hogy védőszemüveget is kell viselni, hangsúly a szemüveg részén.
Ehhez hozzájön, hogy a bilincsek szára néha kisebb annál, mint amilyennek kéne lennie, szóval nem tud beülni rendesen a mechanizmusba, tehát simán ki tud ugrani, és sajna ez nem annyit takar, hogy akkor kigurul vagy pattan egyet és az asztalon végzi, nem, ez teljes erejéből kivágódik. Ha mázlid van, akkor elrepül valahova a fenébe, és soha többet nem látod azt a bilincset, de ha nincs szerencséd, akkor téged talál el.
Lehet tippelni, hogy velem melyik történt.
Kétszer is.

Örülök neki, hogy nem a szememnek ugrott, mert a szemüveg egy rohadt drága dolog, és oké, hogy kell egy új, de azért én szeretném eldönteni, hogy mikor megyek optikába.
(Mondjuk ha meglenne a játszós szemüvegem, akkor simán hordanám azt is melóba, de valahova elkeveredett, és nem találom az istennek se. Viszont legalább a tokjával együtt tűnt el, úgyhogy legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy baja lesz, de azért na. Hova az istenbe tudott eltűnni?)

A szemüvegem így megúszta, viszont a nyelvem már kevésbé volt szerencsés.
Fogból nem tört le, így fogorvoshoz se kellett mennem, de hogy azért egész nap utána zsiborgott rendesen, viszont a nyelvem vérzett, mert apparently azt találta el a bilincs.
Kellett nekem dúdolgatni meló közben! Ez volt a figyelmeztetés, hogy meg ne próbáljam magam jól érezni munka közben! Még egy kicsit se! Máskülönben egy munkahelyi baleset lesz a vége, és még 100%-s táppénzt se kapok rá, ami igazi szégyen. 

Szerencsére nagy bajom nem lett belőle. Fájt meg vérzett egy jó ideig, és komolyan elgondolkodtam, hogy miként fogok enni, de mint kiderült, csak egy kicsit kellett óvatosabb lennem. Másnap is éreztem még, de nem vérzett meg semmi, és harmadnapra meg már csak a kellemetlen emléke volt meg az egésznek. Úgyhogy ezt a részét egész olcsón megúsztam, és hihetetlen módon még vettek fel jegyzőkönyvet is.
Be kell vallanom, hogy nem én kezdeményeztem, bár főleg azért, mert nem tudtam, hogy kihez kéne mennem, mert hogy nincs semmi plusz cucc, ami jelezné, hogy hozzá lehet menni elsősegéllyel kapcsolatban. Úgyhogy ő jött hozzám, amin kicsit meglepődtem, hogy akkor jegyzőkönyvezünk egy sort.

Ennek a folytatása az lett, hogy pár napra rá előkerült egy maszk, ami leginkább a hegesztőmaszkra hasonlít, csak könnyebb és teljesen átlátszó plexi fedi le az egész arcot, amit én actually jobban preferálok, mint a védőszemüveget, mert azt a rendes szemüveg fölé kell felvennem, és az egy idő után kikezdi a fülemet. Szóval ez a sisak actually nekem jobb megoldásnak tűnik.
Az egyetlen problémám, hogy rajtam lett számonkérve, hogy hát nem olvastam a munkautasítást, hogy ezt lehet használni? Én meg néztem vissza, hogy nem tudtam, hogy lehet, meg senki nem mondta, mire az volt a válasz, hogy de hát benne van a munkautasításban.

Én meg álltam ott, tök kussban, mert még új vagyok, és nem tudom, hogy mennyire lehet visszapofázni, meg egyáltalán, kicsinkét le is fagytam, mert ez az egész beszélgetés kezdett olyan irányokat venni, amilyeneket anyámmal szoktam folytatni és amik általában oda szoktak vezetni, hogy úgy érzem egy beszélő téglafalba ütköztem, ami nem ért meg, nem is akar megérteni, szóval inkább kussba maradok, mert hogy minek szóljak bármit is, ha nem hallgat meg?
És minekutána ilyen vibeokat kezdtem kapni, ezért aztán csak álltam, és nagyon bűntudatosan néztem, miközben azt forgattam magamban, hogy amúgy erről miért nem oktatnak ki másokat is, meg miért nem mondják mindenki másnak is, mert hogy senkin, de tényleg senkin nem láttam ezt a maszkot, szóval ha annyira arról akar kioktatni, hogy nem olvastam el valamit, akkor másokat is elővehetne egész nyugodtan ugyanezzel kapcsolatban.
De hát apparently én kaptam a pofámba a bilincset, szóval én kapom a kioktatást is.
És ez ugyanaz az ember volt, aki előszeretettel kisasszonyoz, meg kicsinyítő képzőzik. Nem a kedvenc emberem, sejthetitek.

Szerencsére a műszakvezetőnk azért megértőbb volt, meg amúgy ő a normálisabb, annak ellenére is, hogy tőle meg ilyen állandóan szomorú-stresszes vibeokat kapok, de inkább hozzá fordulok bármivel, mint ehhez a fickóhoz.
Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy a műszakvezetőnk, vagy mégis milyen címmel rendelkezik, mert talán az interjúnkon mondták el, és azt háromszor elfelejtettem rögtön aznap, plusz sehova nincs kiírva semmiféle ilyen információ, amit valahol meg is értek, mert hogy viszonylag kis cég, de közben meg, légyszi? Mondd meg ki vagy és mi a pozíciód? Máskülönben még három év múlva se leszek benne biztos.

Anyway, ő mondta, hogy át fogja kicsit alakítani azt a plasztikot, ami azt hivatott megakadályozni, hogy felpattanjon, meg meg is kérdezte, hogy amúgy minden rendben van-e velem. Normális vezetői dolgok, meg hozzáállás, tudjátok.

Aztán másnap ennek örömére ugyanaz a szerkezet úgy döntött, hogy akkor ideje a jobb kezem mutatóujjára is alkotni egy sebet, aminek én egyáltalán nem örültem, mert így: pont oda? A domináns kezemre? És a mutatóujjra? Az összes többi ujjamon is rossz helyen lett volna, de a mutatóujjamon meg aztán különösen bosszantó, és nem is egy szép seb.
Kicsit bennem van, hogy mi van ha vérmérgezést kaptam, de szerintem arról már tudnék, egész egyszerűen csak ronda és kész.

Ezért nem nézek dr. House-t sem, mert teljesen mindegy, hogy milyen ritka betegségről beszélnek én végig azon fogok szorongani, hogy mi van ha nekem is az van? Nem konkrétan hipochonder vagyok, hanem a szorongásom tekeri fel magát, szóval egyáltalán nem nézek semmiféle ilyen sorozatot, meg filmet, mert hogy nem tudnám élvezni az egészet a szorongásom miatt.

Ha meg belehalnék fiaim, ne sirassatok.

Viszont ma bementem és tényleg változtattak a plasztik kialakításán, némileg le is vagyok döbbenve.
Ez nem jelenti azt, hogy a mérő részét például megjavítanák, mert hát mégiscsak magyar cégről van szó, és a karbantartás itt is szitokszónak számít. Pedig ha mondjuk egy napot, vagy kettőt, rászánnának és szétkapnák az egészet, hogy akkor megnézzük, hogy mégis miért mutat annyi pirosat, meg sárgát, és ezzel lelassítja az egész munkát. Mert egyáltalán nem fun, amikor háromszor-négyszer is le kell futtatnod ugyanazt a csövet, hogy kidobja jónak, és nem a csővel van baj, hanem a műszerrel, ami nem bír rendesen bemérni.
Már vagy két hete így van, és eddig még senki nem vette magának a fáradtságot arra, hogy akkor leszervezzen egy szerelőnapot? Biztos vagyok benne, hogy meg lehetne oldani, és hosszútávon sokkal jobb lenne, mert akkor normálisan haladnánk, és nem kéne várni arra, hogy akkor most leméri, nem méri, akkor próbáljuk újra, hátha csak igazgatni kell, meg az összes többi dolgot, hanem akkor pörögne szépen.

Arról nem is beszélve, hogy mielőtt beállt volna ez az állapot, akkor simán tudtad, hogyha kétszer pirosat mutat a gép, akkor az nem jó, félrerakjuk, szétszedik, aztán megpróbáljuk újra, mert ki tudja mi ment félre, és maguk az alkatrészek jók, csak valami félrement.
De most így hogy sárgát mutat szinte másodikra, hogy akkor futtassuk le újra a tesztet, meg pirosat minden nyolcadik-tizediknél és így akkor döntsd el, hogy mi az isten van. Arról nem is beszélve hogy ez plusz idő ami elmegy gyakorlatilag a semmire.
De hát hiába tudja mindenki, nincs kezdve vele semmi, szóval ez így még velünk lesz egy jó darabig.

Összességében azért nem panaszkodom, mert hogy egy decent munkahely, a hülyeség még mindig csak részletekben talált meg és senki nem akar velem barátkozni! Olyan jó, hogy hagynak a fenébe magamnak, és az egészet letudjuk némi small-talkal, amibe még én se halok bele, de senki nem képzeli azt, hogy én itt kapcsolatokat akarnék kiépíteni, meg ilyesmik.
A munkahelyre én dolgozni járok, köszönöm szépen.

Így nyilván a drámákról se tudok, amik biztos vannak, de hogy hozzám nem ért el, és nem is érdekel, és mivel a kollégáknak a legalább a fele ukrán, így aztán egy szót sem értek abból, mikor átváltanak oroszra, szóval így még csak véletlenül se értesülök semmiről. Nagyon jó, nagyon szeretem, főleg mert a fontos infók kint vannak a faliújságon, plusz tudom, hogy kihez kell fordulni ilyenekkel, szóval nem kell random munkatársakat levadásznom, hogy ugyan árulja el már nekem, hogy mi történik.
Tökéletes meló.

Persze nem bánnám, ha kicsit jobban fizetnének, de összességében a mentális egyensúlyom többet nyom a latban, és azt teljesen támogatja, úgyhogy nem sír a szám.

Na meg közben meghallgathatom az összes audibookot, már amikor a Neurodivergencia Istenei hagyják, hogy audiobookot hallgassak, mert van amikor csak random creepypasták mennek a fülemben egész nap. Azokat se bánom, de jobban örülnék, hogyha sikerülne jobban visszamászni félbehagyott dolgokhoz, amiket nem azért hagytam ott, mert nem tetszett, hanem mert vége lett a munkának, és hazafelé meg zenét szoktam hallgatni.
Van amikor minden probléma nélkül vissza tudok ugrani, de van amikor megunom keresni, hogy hol tartottam időügyileg, vagy találok valami mást, vagy egyszerűen csak nincs hozzá hangulatom, és aztán félbemarad az egész. És aztán takaríthatom a goodreads listámat, hogy amúgy mégis mit olvasok éppen.
Igaz, ezt a játékot a fizikai könyvekkel meg az ebookokkal is el tudom játszani. Szerencsétlen Csillaghullást, egy éve rágom, bár azt inkább emocionális okokból nem sikerül nagyon folytatni, mert ide látom, hogy meg fognak benne halni a jedik, és én nem vagyok felkészülve arra.

Minden egyes alkalommal sikerül megrendítenie a Star Wars könyveknek, mert valamiért mindig úgy megyek bele, hogy: ó, most biztos nem történik semmi, kapok egy vidám kalandot jedikkel, minden szép, minden jó lesz. Aztán pofánbasz a valóság, mert hát nem hiába hívják Star Warsnak.
Nem is értem, hogy sikerül magammal elhitetni újra és újra, hogy ezúttal majd nem fog fájni, ezúttal minden rendben lesz, mert soha semmi nincs rendben abban a nyomorú galaxisban.
Persze, nem lennék bele ennyire invesztálódva, hogyha nem élvezném, de hát ettől nem kéne folyamatosan bántania!

Igaz, ami jobban bánt, hogy a Szukits többé nem fordítja a könyveket, és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy itt maradtunk magyar fordítás nélkül, mert nincs olyan isten, hogy a sorozat kellős közepén átváltsak angolra! Egyszerűen nem szeretem, ha ugrálni kell, mert már megszoktam a fordítást, meg olvasni kényelmesebb nekem magyarul, ha fizikai könyvről van szó. (Audiobookot viszont nagyon ritkán hallgatok magyarul.)
Meg amúgy is, utálom mikor hirtelen felhagynak egy sorozat fordításával. És abban se vagyok biztos, hogy azért csinálják, mert nem fogy elég jól. Nem azt mondom, hogy ez nem fordul elő, hanem azt, hogy nem hiszem, hogy mindig ez lenne az indok.
Anyway, meg kell tudnom, hogy valaki átveszi-e ezt a feladatot, vagy mi lesz, mert nincs elég SW könyvem, főleg az Old Republic érában.

És ha már könyvek, az egyik műszak alatt végighallgattam egy yt videósorozatot, hogy miként tervezzünk sorozatot, és actually használt. Oké, néha fogcsikorgatva, mert hogy Láthatatlan Fal és Neurodivergencia Istenei, és nem feltétlenül örültek az egésznek, ki tudja miért, és néha jó lett volna ha meg tudok állni, és kijegyzetelni ami érdekelt, de hát meló volt, szóval erre nem volt lehetőség.

Az meg nem játszott, hogy akkor otthon hallgatom meg, mert akkor meg elkalandozok a fenébe, és soha nem végzek vele, szóval muszáj voltam melóba végighallgatni, és abszolút segített, mert oké, hogy voltak olyan dolgok, amik engem személy szerint nem érdekeltek, meg nem feltétlenül arra kerestem választ, de hogy aztán szolgált technikai dolgokkal, meg volt egy letölthető munkafüzete, amit azonnal be is szereztem, mert hát pont ilyet kerestem.
Oké, még nagyon az elején járok az egésznek, de nagyon sokat segített abban, hogy meg tudjam ragadni az ötletemet, és el is tudjam kezdeni rendesen gatyába rázni.

Jelenleg a Csillagok Útját Keresvén-nel kezdtem el, mert hát a SW 7-9 újraírásomat nem vagyok hajlandó elengedni csak úgy, de annyira overwhelming volt az egész, meg annyira káosz volt, hogy így nem haladtam semerre vele. Szóval letisztítottam a dokumentumaim - és nem töröltem, csak archiváltam -, és újra nekivágtam, ezúttal a munkafüzet segítségével, és sírni tudnék, annyival jobban rendszerezett máris.
A füzeteim nyilván megvannak, azokat nem bántottam, úgyhogy ha bármi kell, akkor vissza tudom keresni, miközben megvan az az érzés, hogy akkor új lappal indultam neki.

Eddig sikerült levázlatolnom, hogy melyik karakternek mi lesz a trilógián átívelő character arcja, plusz az első kötetben honnan indul és hova érkezik, és oké, hogy nem látom még pontosan miként fogja ezt támogatni a sztori, de legalább megvan nekik egy út, ami segít abban is, hogy jobban megértsem őket.
Illetve kitaláltam, hogy mindegyik könyvnek mi legyen a mini-bossa úgymond, mielőtt a harmadikban szembenéznek Tyldával, és a következő pont az lesz, hogy összekössem az egész Első Rendes dolgot az Erő kiirtásával/tompításával - bolygókat fognak mérgezni, aminek az ötletét a legenda Thrawn könyvekből meg az Old Republic egyik könyvéből vettem -, illetve azzal, hogy Tylda talált egy idők előtti biomechanikus fajt, akik szintén nem viseltetnek békés érzésekkel úgy mindenki iránt. 

 És van bennem valami elképzelés, hogy ezek miként fognak összekapcsolódni, de hogy nem sikerül tisztán látnom, hiába vacakolok vele, és nem tudom, hogy mi hiányzik. Úgyhogy remélem, ahogy szépen, rendezetten sorra veszem a dolgokat, ez is be fog kattanni a helyére, mert tudom, hogy ezek tudnak csatlakozni, és nagyjából van elképzelésem, hogy mit és hogyan akarok, csak nem áll össze.

Nagyon bosszantó, de aztán lehet, hogy csak annyi kell, hogy megtervezzem a csontvázat, majd elkezdjem írni, és akkor a sztori majd úgyis eldönti, hogy mit akar.

Ez a másik, hogy nem vagyok benne biztos, hogy meddig éri előre tervezni, mennyit kell, hogy biztosan tudjak, hogy elkezdjem írni. A novelláknál ugye végig kidolgozom, de ez sokkal nagyobb, sokkal bonyolultabb, még úgy is, hogy a világnak a kilencven százalékát készen kapom, a karaktereket meg a magam kedvére formálom, de hogy ott is megvan egy minta, hogy mégis miből indulok ki.
Viszont egy trilógia azért mégiscsak trilógia, és egyértelműen nem voltam elég felkészült hozzá, mikor belevágtam, és még most se érzem magam annak teljesen, de egy kicsivel azért jobb a helyzet, úgyhogy ebből még akár lehet is valami.

Persze ott van a Somebody Already Died Because Of Hope, aminek indokolatlanul angsty címe van ahhoz képest, hogy milyen maga a sztori. Star Wars/Descendants (Disney original) crossover, egy olyan párossal, ami rajtam kívül senkinek még csak eszébe se jutott, és az első angol nyelvű ficim, de még mindig ott tart, hogy családnevek. Kezdem azt hinni, hogy nem is az a bajom, hogy nincsenek családnevek, hanem az, hogy semmi gyakorlatom nincs és mit fog szólni a leendő bétám?
Mit, mit, semmit, kijavít, meg segít, mert meg fogom kérni, és minden rendben lesz, de hát az agyamnak úgy kellett döntenie, hogy nem, félünk ezzel kapcsolatban, és egy tapodtat nem hajlandó megmozdulni. Bár lehet, hogy most erre rájöttem, tudok kezdeni a problémával valamit, nevezetesen azt, hogy megtanulunk átlépni rajta, mert ennél azért jobbak vagyunk.

Ó, viszont képzeljétek, actually dolgoztam valamit a Lábnyomok A Hóban-nal, és bár nem a legjobb, de nem is kell annak lennie, egyelőre csak a kész fázisba kell, hogy eljusson.
Körülbelül húsz százaléka van meg így, ami nem is olyan rossz, bár nyilvánvalóan lehetne jobb, mert mindig minden lehetne jobb, de most az a lényeg, hogy haladunk.

Jelenleg arra jöttem rá, hogy sötétnél, gyertyafénynél írunk a legjobban, úgyhogy nagyon várom már az őszt, meg még veszek néhány nagyobb gyertyát, mert bár a teamécseseim nagyon cukik, és van tizenöt darab tartó hozzájuk, de hogy azért azok mégse az igaziak, és nem adnak annyi fényt.
Jelenleg egy nagy vörös színű gyertyám van, de kíváncsi vagyok, hogy lehet-e a feketét és rózsaszínt meg lilát beszerezni, meg valami tálkát alájuk, hogy ne kelljen a viaszt takarítanom az asztalról.
Az illatgyertyák egy egészen más tészta, azokat alapjáraton is égetni fogom, mikor eljönnek a hűvösebb idők, mert szeretem ha jó illat van itt bent.

Nyáron úgyis állandóan nyitva van az ablak, szóval sok értelme nem lenne a gyertyázásnak, meg alapvetően is olyan rohadt hőség van, hogy még az a minimális hő is csak az elviselhetetlen meleget növelné, és annyit meg nem ér az egész. Teljesen mindegy, hogy fizikálisan érezném-e, az agyam tudná és eldöntené, hogy nekem ez kényelmetlen, szóval inkább nem megyünk ebbe az utcába.

Yeah, szabadságot végül nem vettünk ki az írásban, mint láthatjátok, de hogy nem is annyira rágom a saját fülemet miatta.
Azt ugyan nem nagyon értem, hogy mégis mi a fenéért jelentkeztem be én is campra, amikor pontosan tudtam, hogy úgyse fogok csinálni sok mindent. Aztán végül is azt a nem sok mindent meg megcsináltam, szóval ha a végeredményt nézzük, akkor lehet, hogy mégiscsak megérte.
Könnyen lehetséges, hogy év végére lesz ebből még publikáció a wattpadra. 

Igaz, ami az év végét illeti, azt szeretném megtolni írás szempontjából, mert tavalyról maradt két karácsonyi sztoriötletem és tök jó lenne őket decemberbe publikálni. Amihez meg időbe hozzá kéne látni, szóval gyerekek, most jön az a rész, amikor így szépen, közösen, megtervezzük hogy akkor mégis mit kéne nekem írnom így az év hátralévő részében.
Először is ami novemberi prioritást tervez, és amit egész biztosan ki fogok tolni decemberre, az a Kalandzóna lesz. Az idei Szívküldire írt novellámat fogom alapul venni, na nem magát a sztorit, hanem a mágiarendszert amit kitaláltam, meg még egy-két világépítési dolgot, és úgy fogom megírni, hogy abszolút érthető legyen mindenki más számára is, aki esetleg nem olvasta volna. És mivel két hónaposra tervezem, ezért aztán lehet végre minden bele fog férni, amit eltervezek októberben, ami még számomra is igazi meglepetés lesz ezen a ponton.

Ezt októberben fogom úgyis megtervezni, de hogy majd az írása mellett lesz időm az egyik karácsonyi sztorimon is dolgozni. Vagy mindkettőn, ez attól függ, hogy épp milyen hangulatban leszek majd, illetve remélem, hogy lesz bennem elég karácsonyi hangulat novemberben, hogy ezekkel foglalkozzak.
És a hangulat itt kulcsfontosságú, mert ha nem vagyok benne a karácsonyi hangulatban, akkor aztán akár fejen is állhatok, akkor se tudok hozzányúlni.

Lehetséges, hogy elmegyek valami plázába, vagy hasonlóba, úgy ott is kint vannak a karácsonyi cuccok már októberbe, szóval elég lesz ott egy kört tenni, hogy átragadjon rám is.
Bár ehhez meg az kell, hogy először levetkőzzem azt az undorom, hogy mi az istennek pakolnak már ki két hónappal előbb, mikor én még javában a Halloweent taposom?
Úgy érzem, nincs erre igazán jó megoldás.

Viszont összességében úgy érzem, hogy ez működni fog, és ha igazán jó vagyok, meg tudom tervezni a Csillagok Útját Keresvént-t úgy szeptember végéig, és akkor még azt is elkezdhetem írni.
És azért kell végeznem vele szeptemberig, mert októberben meg magát a zónát kell megterveznem. Oké, hogy azt nem lehet túlságosan előre megtervezni, mert aztán úgyis az olvasók döntik el, hogy mit akarnak vele kezdeni, és egy ponton túl nem lehet eltervezni minden egyes lehetséges útvonalat, és elég ha csak nagyjából tudom, hogy melyik út hova fog vezetni.
Van ebbe már bőven tapasztalatom, úgyhogy annyira nem aggódok rajta. Igaz addig jó lenne egy címet is kitalálni neki, meg szerkeszteni egy lejátszási listát is, mert zene nélkül nem tudunk mit írni.

Aztán mindennek a tervezésnek egyszer majd lesz is foganatja, legalábbis őszintén remélem.

Visszatérve egy kicsit a munkára: végre letelt a próbaidőm! És meg vagyok tartva! Lerakhatom magamról ezt a szorongást!
Ami ugyan talál majd magának egy másik helyet, de hogy most van egy állandó munkahelyem! Juhé!
Visszajelzést ugyan nem kaptam, de őszintén szólva annyira nem is igénylem, meg nem is hiányzik, az csak egy felesleges stresszfaktor, úgyhogy azt látni, hogy be vagyok osztva két héttel előre, nekem tökéletesen megfelel.

És továbbra is, nagyon élem, hogy tudok hangoskönyvet, meg podcastot hallgatni. Most elkezdtem újra a Malevolentet, mert láttam olyan spoilert, hogy ledobta az agyam a gépszíjat.
Gondolkodtam azon, hogy egész egyszerűen folytatom onnan, ahol abbahagytam, de végül az újrakezdés győzött, mert amikor eredetileg elkezdtem, akkor még gyengébb volt az angolom, és a Dreamlandsnél teljesen elvesztettem a plotot. Azt valamiért nem bírtam követni, de utána meg ismét jó voltam, de az a rész az teljesen összezavart.
Úgyhogy inkább elkezdtem előröl, és valamiért teljesen meglepődtem, hogy jobban értem. Fogalmam nincs, hogy miért, mikor nyilvánvaló, hogy fejlődött az angolom, de hát ezen nem akadunk fent, az agyam érdekes.

Oké, a nyomozásos dolgot így is elvesztem néha, de nem az angoltudásom miatt, hanem mert krimikben rossz vagyok, és mivel nem látom leírva, ezért aztán jobban elveszítem a fonalat. De szerencsére az alkotó is tisztában van azzal, hogy az események sodrásában el lehet felejteni, hogy mégis miért vagyunk itt, szóval néha megáll és összefoglalja, hogy mit is tudunk eddig, amiért nagyon hálás vagyok. Igaz, így se vagyok mindennel száz százalékig tisztában, de hogy messze jobban vágom a nyomozás részét a dolgoknak.
És a Dreamlandset is jobban tudom követni, és vele együtt az összes házassági-válási vitáját Arthurnak meg Johnnak.

Emlékszem, az alkotó egy ponton, valahol, azt nyilatkozta, hogy ő abszolút plátói kapcsolatként kezeli, de ez egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy ne hardcore módon shippeljem őket. Nyilván tumblin belefutok ilyen anti-shipperekbe, akiket azonnal blokkolok, mert semmi szükségem nincs arra, hogy elrontsák az én békésen freak hangulatom. (Amúgy is, milyen hülyeség anti-shippernek lenni, hát mit zavar téged, hogy más miként játszik a babákkal a saját szobájában?)
Aztán persze ez lehet változott azóta, de akárhogy is, az egyik kedvenc párosom, fantasztikusak, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Egyedül azt sajnálom, hogy nem csináltam egy leesünk-helyekre számlálót, mert hogy esküszöm a plot úgy halad előre az esetek felében, hogy leesnek helyekre, és ez nagyon szórakoztató.
Az egész nagyon szórakoztató, hallgassatok Malevolentet, többek között.

Erről eszembe jutott, hogy rá kéne néznem, hogy mi a helyzet a Homestad on the Cornerrel, mert itt nekem ígérve volt egy második évad a Tales of the Echowoodból. Legalábbis erre emlékszem halványan, aztán lehet, hogy csak plusz epizód volt, vagy valami hasonló. Akárhogy is, ezt is újra elő kéne vennem, de majd szigorúan csak ha jobb idők lesznek, mert ez végtelenül őszi hangulatú.

Ha meg már ősz, majdnem elfelejtettem nektek mesélni a legújabb "jó ötletemet"!
A yt-n valamiért néztem egy csomó DnD horror storiest, és ismét feljött bennem, hogy én amúgy tök szívesen szerepeznék, csak éppen bármi mást, mint DnD-t.
Nem volt vele rossz élményem meg semmi ilyesmi, egyszerűen csak a sima középkori fantasy setting nem fog meg. Olvasni se olvastam ilyet hosszú idő óta, és nem is érzek semmiféle ingert rá, nem mozgat meg, és bár az a pár játék, amiben volt szerencsém részt venni, jó volt, de nem tudok konnektelni a világgal.
Hallottam olyat, hogy vannak más settingek, de nem találtam olyat, aki ebben mesélne - vagy csak rossz helyen kerestem, ez is benne van a pakliban -, szóval nyígtam egy sort a kuckómban, hogy én tök szívesen szerepeznék, csak éppen gyakorlatilag bármi mást, mint DnD-t.

Erre Mena bedobott egy csomó másik szerepcuccot, és Gellasz is felsorolt néhány csoportot, ahol érdemes próbálkoznom - nem csekkoltam le még őket, mert teljesen és tökéletesen elfeledkeztem róluk -, úgyhogy kaptam segítséget, viszont még mindig megvolt az eredeti problémám, nevezetesen, hogy nincs mesélőm.
És mivel a hegy egyértelműen nem jött Mohamedhez, ezért aztán Mohamed ment a hegyhez, mert, hogy akkor Én (!) leszek a mesélő!

Meg is kérdeztem az idevágó nyilvános csoportba, hogy akkor lenne kedve embereknek játszani egy horror szerepet, ahol én lennék a mesélő? Természetesen mindenkit figyelmeztettem, hogy végtelenül kezdő vagyok, nulla hozzáértésem, és ki tudja, hogy mikor lenne ez, mert hát az élet történik, és először szeretnék ismerős lenni magával a játékkal, aztán jöhet a többi.
De emberek jelentkeztek!
Hihetetlen!

És nyilván online játszunk, mert az az észszerű megoldás, és one-shotnak tervezem fejben, de ez nyilván még változhat, elvégre még soha semmi nem maradt meg rövidnek, amit annak is terveztem, viszont itt azért nem lenne sok értelme elhúzni, mert hogy nincs semmi tapasztalatom, és az csak elrontaná az egészet, ha rétestésztát játszanék vele.

Maga a játék neve Liminal Horror, és ingyenesen letölthető, meg amennyire néztem, nem olyan bonyolultak a szabályai, és hát benne van a Liminal a nevében! Hát hogy ne szeressek bele rögtön?
És simán kitalálhatok hozzá folklore inspirált szörnyeket, mert bár nyilván én is élem az összes Shadow People-t, meg not-a-deer dolgot, de azért bele fogok vinni néhány saját creepypasta szörnyet. Még nem tudom pontosan, hogy mégis hogyan meg mit, de ki fogom találni. 

És ha már játékok, az a helyzet, hogy rácsúsztam a Hollow Knightra.
Igaza volt mindenkinek, ez egy fantasztikus játék és nagyon élvezem, pontosan az a fajta cucc, ami tökéletesen be tud szippantani, és mivel nem vagyok kifejezetten jó gamer, ezért aztán valószínűleg évekre el fog látni.
Addigra ki is jön a Silksong XD (Nem vagyok a fandom tagja, és nem is rágom a szemöldököm, éppen csak végtelen viccesnek találom.)

Mások hogy mennek végig ezen ötven óra alatt, arról fogalmam sincs, de kicsit félek tőlük.

Engem az összes tüskés platform pillanatok alatt meg tud ölni. Esküszöm azokkal szopok a legtöbbet, pedig aztán vannak minibossok amik szintén elkenik a számat, de hogy a platform részek.

Uramég.

Nem tudom milyen szadista állat találta ki őket, de szívesen elbeszélgetnék vele egy sötét sikátorba.

A másik végtelen irritáló dolgok a repülő szúnyogfajzatok. Valamiért azok is irgalmatlan gyorsan meg tudnak ölni, és a Crystal Peaken lévő verziójuk az egyik legirritálóbb dolog a játékban valaha. Mert oké, vannak rosszabb és nehezebb bossok, de azokat egyszer legyőzöm, és annyi, ezek viszont újraspannolnak, és tovább keserítik az életem.

Igaz a jelenlegi fájdalmam az Estranged Guardian, ami nem elég, hogy lézerez, de egyszerre két életpontot szed le rólam, ami meg az összes homofóbia, és még csak nem is jöttem rá, hogy mikor tudok healelni két támadása között. Lehet, hogy később kéne visszajönnöm, de ezen a ponton csak egy pale ore-m van és kettő kéne a következő nail fejlesztéshez, és minden másnál is bossfight van, szóval kénytelen vagyok valamelyiket lenyomni, és jelenleg ezt a nyomorékot szeretném.
De hogy ennyire még a Lost Kintől se akarom lekaparni az arcom.

Amúgy értékelem a non-lineáris játékmenetet, meg hogy el tudsz menni ezer másik helyre, de nyilván nem kerülgetheted a végtelenségig a nehéz harcokat. Ez nem jelenti azt, hogy ne káromkodhatnék neki.

Szerencsére a Reddit szekció egészen segítőkész, és eddig még nem nagyon futottam bele a "git gud" csapatba, akik a magas lóról osztják az abszolút hasznavehetetlen tanácsot. Mert érted, a google teljesen használhatatlan, még annál is jobban, ha valami übersecifikus kérdésed van, szóval ha csak pampogni mész oda, inkább oda se menjél.

Igaz, ez a viselkedés meg mindenhol máshol megtalálható, és csak örülök annak, hogy én még nem nagyon futottam bele.

Mindent összevetve - fogalmam nincs, hogy ez az a szó, amit keresek, de ez is jó lesz most -, élvezem a játékot, nagyon örülök, hogy rászántam magam.

Zárásképpen meg csak idevetem, hogy teljesen össze vagyok zavarodva a Murderbot és a Murder Drones sorozatokkal, mert tökéletesen ugyanolyan a címük a fejemben, és amikor Wisp leültetett Murder Dronesokat nézni, teljes zavarban voltam, hogy hé, várjá, ebbe nincsenek véletlenül emberek? Vagy valami? Mi történik?

Ezt persze nem mondtam, mert öt perc alatt sikerült kibogoznom, hogy hol is van a hiba, de sajnos ez nem járt azzal, hogy akkor minden egyes alkalommal össze nem keverem ezt a kettőt, és állok a posztok felett, hogy: hé, ebbe nincsenek a robotok? Vagy ez most a másik? Send help!

 Szegény Murder Dronest folytatnom kéne, mert hogy azóta nem néztem tovább, pedig amúgy tök érdekes a plotja. És nincs neki olyan iszonyatosan nagy függővégje, mint az Internecion Cube-nak. Az egy rohadt érdekes dolog, és nagyon érdekelt, bár azóta se néztem rá, hogy az Ao3 vajon szolgáltat-e nekem proper továbbírást, mert hogy ekkora függővégnél nincs az az isten, hogy nem lett továbbírva!

Ezek amúgy pont ilyen tökéletes hátterek lennének a hímzéshez, ami lassan nem ötéves hanem tizenöt éves projektek lesznek, de hé! Szereztem be anyagokat az egyik ilyen random kínai webshopból, és őszinte meglepetésemre egész jó minőséget kaptam. Oké, a széleiről lógnak le szálak és ezért biztos vagyok benne, hogy egy baszott nagy ollóval vágták le, majd rögtön be is csomagolták, "jó lesz az!" címszó alatt, és nem hibáztatom őket érte. Főleg mert az adott méretben kaptam, és tényleg jó ez így.
Ennyi pénzért nem vártam díszcsomagolást, hímezni lehet rá, a színük ugyanaz, amit a weboldal mutatott, úgyhogy őszintén szólva nem panaszkodom. Csak egy leheletnyi lelkiismeretfurdalásom van, hogy ilyen megoldáshoz kellett folyamodnom, de talán én vagyok a kisebb probléma, és nem túlfogyasztásos influencer vagyok, csak magamnak vettem, három-öt darabot, és ezeket abszolút tervezem használni.
Nehéz antikapitalistának lenni, mikor csóró vagy.

Jelenleg egy indokolatlanul gejl, glitteres, csillámos karácsonyi mintát hímzek, egy abszolút hozzá illő csillogós anyagra, mert teljesen elegem van a hőségből, és szükségem van egy kis hidegre.
A következő karácsonyra talán el is fogok készülni vele, viszont azt tervezem, hogy keresek kisebb mintákat, amiket aztán majd átalakíthatok képeslapnak.
Amihez előbb megfelelő alapot kell beszereznem és legalább három yt videót megnéznem, hogy mégis miként kell ragasztani, meg általában, hogyan kell csinálni, mert őszintén bevallom, magamtól eddig nem nagyon sikerült ezt a rejtélyt megfejtenem.
Mondanám, hogy ezért nem fejezek be soha semmit, de ezeket igazából befejezem, csak nem rakok rájuk időintervallumot, mert teljesen felesleges.

 Mostanság rákaptam a vintedre, és pólók, toppok, meg egyéb cuccok vásárlására kitűnő, de hogy a nadrágokkal istennek nincs szerencsém. A szoknyák teljesen jók voltak rám, de a nadrágokkal állandóan félrelövök, és az istennek nem tudom megérteni, hogy mit nézek be folyton. Kifejezetten nagyméretű férfira szűrök, de a kiírásba már valahogy nem sikerül rendesen feltüntetni, hogy mekkora, vagy mi történik, és amikor lenyitom a megfelelő szekciót, az se segít - bár lehet, hogy így belegondolva, itt bennem van a hiba -, és minden egyes alkalommal nevetségesen kicsi nadrággal végeztem.

De ezt leszámítva, minden mással teljesen jól jártam, úgyhogy csak ajánlani tudom.

Nekem is fel kéne raknom rá a könyveket, amiket nem olvasok, meg azt a három tucat régi Galaktika könyvet, amit még egy ex-kolléganő adott nekem, mert hát a) én szeretek olvasni és b) érdekelnek a retró sci-fik és horrorok. Csakhogy ezek pont olyanok, amikből már kinőttem.

Simán látom magam előtt, hogy ezt gyerekként, meg kistiniként felzabáltam volna, már csak azért is, mert tipikusan azok a könyvek, amik elérhetőek lettek volna számomra is, az Isten háta mögött kettővel, és mint agyonbántalmazott, meg egy rakat diagnosztizálatlan mental health issueval küzdő gyerek, nyilván a könyvek voltak az egyetlen menekülési lehetőségeim.

De így felnőttként már végtelen és egy dologhoz férek hozzá, és bár továbbra is van egy soft spotom a régi idők sci-fi zsánere felé, olvasni már nem olvasom őket.
A lomtalanítás egy szóba jöhető variáns lett volna, de mire észbe kaptam, hogy az van, addigra véget is ért, szóval nem tudtam levinni se a könyveket - se az állólámpát amit szintén ki akarok cserélni -, így aztán marad a Vinted. Amihez meg le kéne fényképezni, meg hirdetést írni, amihez valamiért istentelenül nem fűlik a fogam. Biztos vagyok benne, hogy feleannyira se bonyolult és fárasztó, mint amennyire az agyam beállítja, de hogy sajnos az agyam így tartja, és ezért nehéz belekezdenem. Ezen valószínűleg az se segít, hogy ezek a galaktika könyvek önmagukban vagy ötven darab, és akkor még ott van az a néhány, amit soha nem fogok elolvasni és/vagy nem érdekel annyira, hogy a polcomon legyen.
Vagy istenesen felhúztam magam rajta.

Jelenleg egy ilyen könyvem van, amit én nagyon akartam szeretni, de nagyon nem sikerült. A conon vettem meg, és igazából nincs problémám azzal, hogy támogattam pénzzel a magyar indie szerzőket, de hogy a történet maga, uramég. Egy ponton hangos felolvasást tartottam, miközben festették a hajamat, mert az agyfasz társaságot kívánt. Tudom, hogy kategorizálni az embereket nem szép dolog, és hogy nem tudhatod biztosra, hogy mi a helyzet magával az íróval, de hogyha nem tudtam volna, hogy egy középkorú ciszhet nő írta, akkor is tudtam volna, hogy egy középkorú ciszhet nő írta. 

Tudjátok, ugyanúgy ahogy létezik a men-writing-women jelenség, ugyanúgy léteznek másfajta, kézzel tapintható minták, és ez az egyik közülük.
Az egész könyv olyan volt, mintha anyám írt volna egy könyvet, és ez egyáltalán nem dicséret.
Random fatphobia, pro-life hozzáállás ami ráadásul annyira a semmiből jött, amennyire csak lehetett, rasszizmus, az egyetlen sötét bőrű karakter egy szolga, általános misogyn - valószínűleg így kell ezt a szót írni -, és ezek csak amik hirtelen az eszembe jutottak.
A shadow daddy jelenség annyira nem zavart, mert ha egyszer ez a divat, meg ezt szeretik a népek, istenem, szeressék, legyen divat, én nem piszkálom bottal se, mert nem én vagyok a célközönség. Itt meg ráadásul az egyetlen karakter volt akinek akadt némi személyisége, és nyilván ki is kellett nyírni.
Nem volt annyira kidolgozott, meg őszintén nem állt bele annyira a possesive viselkedésbe, mint amennyire mondta, mert én nagyon adom azt, hogy: kénytelen vagyok szolgálni téged, és egy nap meg foglak ölni, de közben annyira imádlak, hogy nem engedhetem, hogy bárki is hozzád nyúljon.
Kellemesen dark cucc, nincs bajom, de nem állt bele eléggé! De legalább szarkasztikus kis köcsög volt, úgyhogy maradhatott volna tovább.

Ó, kifelejtettem a félig-meddig-incestet! Nem tudom, hogy pontosan a második vagy harmadik ági unokatestvérről volt-e szó, és valószínűleg ez csak ilyen saját szájhúzás de én teljesen kiakadtam rajta. A biológusok majd megcáfolnak, hogy ezeken az ágakon már nem számít ez annyira, de hogy én azért a kezembe temettem az arcomat efelett a tény felett.

Az egész egy hot mess volt, főleg a vége.
Egyrészt az, hogy a nagy csata lófasz se volt, alig kapott négy oldalt, és szinte semmit nem láttunk belőle, az legalább három tőr volt a szívembe, mert én úgy olvasom a military sci-fit, ahogy más a romantasyt, plusz ha nekem csaknem háromszáz oldalon át utalgatnak, meg terveznek, meg készülnek A Csatára, akkor könyörgöm legalább egy teljes fejezetet szánj rá, ne csak négy oldalt! Légyszi! Könyörgöm!
És ami utána jött, aztakurva, gyerekek, hát ott hisztérikus röhögőgörcsöt kaptam, pedig nagyon szerette volna előadni nekem a tragédiát.  

Nem tudom, hogy képes vagyok-e átadni azt a fajta megborulást amit éreztem, és ilyenkor sajnálom, hogy nincs könyvértékelős yt csatornám, mert mindenki imádná azt, ahogy elvesztem a fogást a realitáson. De addig is kövessétek a goodreadsemet, evaldmark néven, vagy ennek valamelyik variációjával megtaláltok, és ott elolvashatjátok az értékelésem a könyvről.
A névtelen királynő a könyv címe, keressetek rá, jó lesz nektek.
És olvassátok el a könyvet is. Nem egy Lightlark katasztrófa, de érzem azt, hogy követi az úton, csak éppen ilyen kis magyarosan. Mondanám, hogy "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk" de az az igazság, hogy még így is jobb, mint a Lightlark, bár ez nem azt jelenti, hogy jó lenne, csak azt, hogy kevésbé rossz.
De attól még rossz.

Oké, szóval a vége. Egyrészt függővég, mert nyilván sorozat, minden is sorozat, és attól tartok nincs jogom kritizálni ezt a jelenséget, mert minden nagyobb lélegzetvételű írásom sorozat lesz, de minimum doulógia.
Ettől még idegesített, mert olyan lehetetlen módon lett vége! Oké, oké, nem húzom tovább az idegeiteket, leírom, hogy mi történt.

Adott a főszereplő csajunk - fogalmam nincs kit hogy hívnak már -, aki hirtelen rájön, hogy egész életében hazudtak neki a szüleiről, és léteztek, csak az aktuális tündér keresztanya (tündérnek tündér volt, de hogy keresztanya is, azt már nem tudom), elrekesztette őket, hogy ne kerüljenek bajba. Vagy valami hasonló, a lényeg, hogy nem voltak jelen a csaj életében, és mikor erre rájött, akkor teljesen kiakadt, hogy hát nem voltak szülei! Miközben meg a tündér keresztanyja teljesen jól nevelte, bár kicsit ilyen van-life-parentingbe tolta, de ez narratívailag meg volt magyarázva, úgyhogy ez annyira nem zavart.
A lényeg, hogy hirtelen elkezdett neki hiányozni, és teljesen kiakadt.

Ezek után jött be az, hogy a másod unokatestvér LI (Love Interest), exe gyereket vár. De az LI közölte a csajjal, hogy nem akar semmit az exével, nem is övé a gyerek, mert nem is feküdtek le, és egyáltalán, de a csajnak ez nem volt jó, mert hát mi az, hogy nem akarja gondját viselni a gyereknek? Hát őt is elhagyták a szülei, ugyanezt akarja a gyereknek is? (Bár neki jó élete volt a szülei nélkül, és ez idáig nem is hiányoztak neki, de whatever.)

Erre az LI, hogy jó, akkor fizetek neki gyerektartásit, de nem akarok érzelmileg kötődni hozzá, mert téged szeretlek, és még egyszer, nem is az enyém a gyerek.
A csaj ezen is besértődött, mert hát materiálisan nem elég jelen lenni! A csávó meg erre, hogy jó, akkor látogatni fogom, meg minden, ha ez ennyire fontos neked. Mire a csaj: Itt hagysz engem egy másik nőért?!
Én meg csak ültem, hogy: görli, go to the therapy, please.

És ez így ment oldalakon át, én meg néztem, hogy oké, de ha nem jó neked, hogy a csávó nem akar érzelmileg ott lenni, de megsértődsz, mikor azt mondja, hogy jó, ott leszek érzelmileg, akkor mégis mit vársz? Mit akarsz? Mondd el nekem a két szép, kicsi, gülü szemembe, hogy mégis mi a fenét vársz? A csávó felajánlott neked megoldásokat, de te mindegyikre közölted, hogy nem, és ezzel az internalizált misogyn kristálytiszta formáját biztosítva. És oké, megértem, hogy ez nehéz, meg minden, de akkor legalább mondd azt, hogy időt kérsz és nem most akarod eldönteni!

És miután ez a gyönyörű, hasznos, mintaszerű beszélgetés lezajlott, ezek után a csaj odahívta magához az egyik tündérét, hogy akkor legyen szíves törölje az emlékeit, mert hogy erre a szerelemre ő nem kíván emlékezni.

De hogy ez neki mennyire fájdalmas, és mennyire szarul érzi magát, meg hogy így tiszta depibe van, de közben meg ki tehet róla? Kicsoda? Annyi megoldása lett volna ennek a helyzetnek, és neked sikerült a legrosszabbat kiválasztanod, ami már nem is megoldás, csak gaslightolás szintű tagadás.

Ha pedig ettől még nem dobtuk volna le közösségileg az ékszíjat, akkor elmondanám, hogy a csávó elment a terhes exéhez, hogy akkor megbeszéljék, hogy hogy is van ez. Ami lehetne egy egészséges beszélgetés is, de szerintem már mind tudjátok, hogy kurvára nem lesz az.
Merthogy a csaj - aki természetesen minden férfival lefeküdt, sminkelt, és amúgy is -, az közölte, hogy a magzat meg van átkozva a boszorkányok által, és ha megszületik, akkor a pokolra kerül, hogyha a csávó nincs a csaj mellett.  

Az, hogy lefelejtem a harmadik szintről az utcát, az nem kifejezés.

Az egészben volt egy anti-abortusz take, de nem emlékszem pontosan hogy hogy volt, mert teljesen lefoglalta az agyamat a felesleges dráma kibontakozása.
De amúgy is, mi a faszom ez a keresztény lószar, hogy akkor a gyerek, ami egy random csávótól származik az el legyen átkozva, csak azért, hogy aztán zsarolva legyen a csávó? Nem lehetett volna csak simán a terhesség? I mean, egy jól irányzott TikTokkal meg tudod oldani, hogy melletted maradjon, minek ebbe belekeverni ezt a faszságot?
(Az egész eredendő bűn áthallásos faszság az, ami itt felvitte a vérnyomásom a sztratoszférába.)

De amúgy meg az egész sztoriba volt egy táltos! Miért nem lehetett neki szólni, hogy figyi baszkikám, itt ez a szitu, oldd már meg! Vagy a két másik random karaktert, akik szintén boszorkányok ellen harcoltak, csak minek, és akik közül egyik a rasszista take miatt volt benne, szóval nekik is lehetett volna szólni!
De nem, de nem, a csávó az végrehajtott egy olyan mentális gondolatgyakorlatot, hogy az olimpián kétszeres aranyérmet kaphatott volna, és az exe mellett maradt a gyerek miatt, hogy ne legyen elátkozva. Mert mindannyian tudjuk, hogy a gyerek miatt együtt maradni olyan valakivel, akit az ördög segglyukába tolnál fel, az kibaszottul jó hatással van a gyerekre, és még véletlenül sem lesz szorongása, depressziója vagy más egyéb mentális betegsége, és még véletlenül sem végződik abban, hogy az első adandó alkalommal megszakít veletek minden kommunikációt.

De ha nem is számítjuk az efféle elhanyagolható dolgokat, amikre egészen biztos nem fog kitérni az író, hogyha oda kerül a sor, akkor is, mennyire kell trogloditának lenni ahhoz, hogy egyikőtök se kér segítséget? Mert oké, a csaj beduzzog, mert nem tudja mit akar, de közben meg mindketten pontosan tisztában vagytok azzal, hogy az ex a szarkeverés megtestesülése, és egyikőtöknek se jut eszébe felkeresni egy megbízható embert, hogy akkor legyen szíves segítsen?
Gyökerek. 

És a tény, a Tény, hogy ennek az egésznek egy komplett fejezet volt szentelve, míg az überfontos, gigaveszélyes, extra kiszámíthatatlan csatának csak négy oldal, hát megkopaszodom bele teljesen.
Mert oké, a főgonoszt nem győzhetjük le a sorozat elején, de annyira jelentéktelen volt az egész, hogy én azt kifejezni nem tudom.

Jaj eszembe jutott még valami!
Ezt még elmesélem, aztán tényleg lezárom a posztot, mert lassan hétezer szónál leszünk, és ember nem lesz a talpán aki ezt elolvassa.
Szóval a főszereplő csaj egy tündér leszármazott, nyilván abból is az extrakülönleges, bár Mary Suenak nem hazudnám, mert a Mary Sueknak szoktak jellemvonásaik lenni, meg érdekes dolgokat csinálni.
Anyway.
A csaj tündér, és tud recroutolni más tündéreket is, hogyha kimondja a valódi nevüket. Ez egy teljesen okés koncepció, semmi bajom nincs vele.
De.
Amikor az első három tündért gyűjti be, miután azok meg akarták ölni, és majdnem a vízbe fojtották - higgyétek el, annyira nem volt nagy cucc -, az érintésük helyén megjelentek foltok. Amikből aztán matyóhimzéses tetoválás lett! Én meg ott röhögtem vonyítva, hogy what in the House of Night shit is this?
Én ezt egyáltalán nem láttam jönni!

Aki nem vágná, a House of Night egy YA, névleg vámpírokról, gyakorlatilag boszorkányok felé hajló Twilight copykról szóló sorozat, aminek az elemzését Alizee-től szoktam hallgatni, és abban van, hogy a vámpírok ha felnőttek akkor kapnak egy tetoválást. Szemfoguk nincs, tetkójuk van. És a főszereplő nyilván minden egyes könyvben kap egy random képességet, ami egy újabb tetkóval jár, úgyhogy a sorozat végén egy összefirkált áltsulis padként fest a bőre.
És amikor a tündércsajunknál megjelentek a tetoválások rögtön ez jutott az eszembe, és percekig nem tudtam folytatni a könyvet, annyira röhögtem.

Oké, tuti nincs semmi összefüggés a két könyvsorozat között, csak az én agyamban, mert imádom Alizee roasting videóit a House of Nightról. Kövessétek ti is, jó lesz az nektek.

Na, de most már tényleg zárom soraimat, támogassátok a magyar szerzőket, legyetek rosszak és az Erő legyen veletek!

Ui..: Megtudtam, hogy a nyári depresszió létező dolog, ami kicsit megnyugtat, hogy akkor nem csak én képzelem be magamnak, hogy nyáron mindig rosszabb minden, gyógyszer ide vagy oda.