Szigorúan Nyilvános

  Pénteken voltam egy temetésen, és nagyon tanulságos volt, már ha szabad ezt mondani egy temetésre. Meg nyilván nagyon ünnepélyes és szomorú is, de számomra azért legfőképpen tanulságos. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt vele semmilyen kapcsolatom, sem laza, sem szoros, csak náluk laktam az első pár hónapban, amikor felköltöztem Pestre.  Aztán ahogy kitettem onnan a lábam, egy-két éven belül újra teljesen elvesztettem velük a kapcsolatot. Amit annyira nem bántam, mert bár hálás voltam, hogy ezt megtették értem, de mégiscsak a semmiből jött az egész, és olyan ideákkal bírtak, amikkel én nem kívántam közösködni. Fideszes volt, na.  De mivel mégiscsak engedte, hogy nála csövezzek, ezért aztán úgy voltam vele, hogy ennyi tiszteletadást azért megérdemel az öreg, és így aztán elkísértem anyámmal együtt. 

  Őszintén örülök, hogy elkezdtem új helyet nézegetni, mert hogy a melóhely megint kimutatta a foga fehérjét. Na, nem annyira, mint az "elvesszük a karácsonyi jutalmatokat, mert nem dolgoztatok elég jól, annak ellenére, hogy nem mondtuk meg, mit takar a jó fogalma, és a beigért jutalomnál se mondtuk, hogy nézni fogjuk a teljesítményt, ja és meg se mondtuk azoknak, akik mondvacsinált oknál fogva nem kapnak, mert fuck you, thats why" incidens, de hogy azért megálltam kicsinkét a fejlődésben. Persze jobban örülnék ha nem kéne, és ellehetnék itt még pár évig, mert maga a munka nem nagy szám, és közben hallgathatok audibookot. Ez egy nagyon fontos kitétel, mert hogy belém annyi ambíció se szorult, amivel egy hangya jóllakna, úgyhogy az, hogy kvázi zavartalanul működhetek, nekem tökéletesen megfelel. Csak hát sajnos a melóhely úgy döntött, hogy nincs szüksége olyan hülyékre, akik boldogan csinálják ugyanazt napi nyolc órában, a hét öt napján.