#96 - December in da house

 

Gyerekek, el nem hiszitek, de olyan karácsonyi hangulatba vagyok már legalább két hete! De hogy nem csak ez az általános, ó jön a december, advent, karácsony, forralt borral és sütikkel, hanem ilyen hardcore karácsonyi hangulatba vagyok. Olyannyira, hogy önként és dalolva hallgattam végig egy tipikus hallmark karácsonyi sztorit, mármint hangoskönyvben, de hogy amúgy filmeket is nézek. Én. Aki ugyan nem Grincs, mert szeretem a karácsonyt - csak éppen a családi hisztit nem -, de hogy én nem vagyok ilyen hallmark típus. Erre tessék. 

A legrosszabb az, hogy amit hallgattam, a Christmasland, még tetszett is, bár egy ponton már az arcomat kapartam attól, hogy mennyire nem mondják el egymásnak, hogy mi is történik, meg miért, mert a srác épp az erős és hallgatag típust játssza, aki nem ért a szavakhoz, a csaj meg kivan attól, hogy hát itten minden csak hazugság volt, jadda, jadda. Szerencsére ez csak az utolsó negyedben csavarta fel magát, mert gondolom kellett még pár oldal, hogy meglegyen a hossz, de jaj de nagyon bosszantott. Komolyan ciszheterók, get your shit together! 
Meg az az indokolatlan mennyiségű egymás arcába bámulás, meg izzó szemek, meg ilyenek, jajistenem, hát én ehhez túl aroace vagyok. Persze ezeket a kliséket leszámítva egész jól szórakoztam, amihez hozzátett, hogy megfelelő hangulatban hallgattam, meg hogy a könyv se vette magát túl komolyan. Ha valaki meg eleve szereti az ilyen romantikus dolgokat, akkor ez is tetszeni fog neki. 

Aztán, hogy ezt még fokozzam, a youtuben találtam ilyen könnyű nonszensz karácsonyi filmeket, kettőt néztem meg, ha jól emlékszem, az első tényleg aranyos volt, és tetszett, hogy nem feltétlen a romantika volt a középpontban - bár nyilván nem maradhatott el, és jutott is belőle bőven -, hanem afféle múltidézés. Kellemesen jól szórakoztam rajta. 
A másodikat már kicsit nehezebb volt megemésztenem, mert hogy ami igazi, vagy legalábbis, az amire rá lehetett volna fogni, hogy konfliktus, azt indokolatlan korán kiírták a sztoriból. És bár egyfelől hálás vagyok, hogy nem volt benne ostoba szenvedések afelett, hogy ki kit szeret és miért, és egyáltalán, de másfelől így nagyon nem volt semmi feszültség. Amire egy ponton az írók is rájöttek, mert hogy bedobtak egy abszolút agyfasz konfliktust, aminek ráadásul semmi következménye nem lett, de legalább a csaj megborulhatott azon, hogy jaj, hát ő mindent tönkretesz, és elrohanhatott. 

Elárulom, mert ezt egyáltalán nem csúfolnám spoilernak, hogy bennmaradt egy sütőkesztyű a sütőben, nem figyeltek oda a srácokkal, és kigyulladt a sütemény. De hogy időben jelzett a tűzjelző, semmi nem égett meg, még csak a fal se lett kormos, arról nem beszélve, hogy a főszereplő pasinak pénze mint a pelyva, úgyhogy ha bármiben kár esett volna, akkor is könnyedén pótolhatja. De legalább megborulhatott azon, hogy jaj a gyerekek, mintha nem is tudom, egy komplett emelet égett volna, és nem csak egy kicsit füstölt volna a sütő. 
Uramég. 
És még csak nem is a csaj felejtette benn a kesztyűt, hogy akkor legalább adjunk még egy adag bűntudatot, hanem az egyik kislány. 
Az egész akkora faszság és semmiből jött volt, hogy csak fogtam a fejem, hogy ez aztán abszolút szükségtelen volt, köszönöm szépen. 

Aztán persze visszatértem a klasszikusaimhoz, a Polar Expresshez meg a Karácsony Artúrhoz.
Szegény Polar Express, nagyon látszik rajta, hogy halad az idő, mert minden évben egyre bizarrabbul néznek ki a gyerekek fejei, pedig alapvetően se voltak túlságosan elbűvölőek. Ráadásul az az indokolatlan jelenet a jeggyel meg a vadonnal! Idáig érzem, hogy azért volt benne, hogy flexelhessenek azzal, hogy ilyet is tudnak. 
Azért nem bántom nagyon, az a jelenet egész jól néz ki, meg összességében jó munkát végeztek. Ha nem így lenne, akkor nem venném elő minden évben, ugyebár. 
Meg az üzenet is teljesen rendben van, és bár a karaktereink inkább csak prototípusok, mint bármi mások, nem akarom kikaparni a szemem tőlük. Szóval egy abszolút szolid karácsonyi élmény. 

A Karácsony Artúr meg úgy hibátlan ahogy van, nem tudok belekötni egyáltalán, az összes valaha volt családi karácsony egy mérsékelten toxikus családban, ahol megtörténik a csoda és túljutnak az ellentéteiken és actually karakterfejlődés történik. 
Mindemellett hibátlan a humora és szoktam idézgetni is, bár általában csak én nevetek ezen, ami őszintén szólva annyira nem érdekel, mert hogy én jól szórakozom, és az ő bajuk, hogy nem vágják. 

De az abszolút tökéletes karácsonyi film az a Klaus. Az annyira top tier, hogy nem találok rá szavakat. Terry Pratchett féle humor, gyönyörű látványvilág, szerethető karakterek, minden és mindenki fejlődik, és az egész annyira szerethető és annyira ünnepi, hogy aki ezt nem szereti, azzal sajnálom, de jó darabig nem állok szóba. 
Még nem vettem elő, mert várom a tökéletes alkalmat, mert ez elé le kell ülni és oda kell figyelni, nem csak úgy bedobni a háttérbe!

Amit a Grinccsel meg szoktam játszani, mert hát kívülről fújom azt is, de hogy ezt előbb berakom csak úgy, hogy legyen ünnepi hangulatom, ami nem jelent se többet, se kevesebbet, csak máshogy szoktam megnézni őket. 
Nem is értem kitől kérek bocsánatot, meg kinek magyarázkodok, hát úgy és akkor nézek filmet, ahogy akarok! Bruh. 

Amúgy szigorúan a Jim Carrey feldolgozást nézem meg, mert hogy az az új animációs film, az egész egyszerűen nem létezik, és erről nem nyitok vitát. Persze, minden merchen ez a fajta van, mert hát ez az eladhatóbb, de ettől még nem létezik és kész. 

Van-e még karácsonyi filmem, ami nem horror? Fogalmam sincs, de lehet, hogy majd menet közben még eszembe jut. Mert nyilván nem létezhetek horror nélkül az évnek ebben a szakában se, és őszintén szólva, lehet, hogy több horrort fogok megnézni karácsonyra, mint halloweenre. 
Ezen én is teljesen meg vagyok lepődve, mert hogy arra számítottam, hogy én is októberbe veszem elő az örök kedvenceimet, de hát másként alakult. 
A karácsonyi horror amúgy is egy egészen érdekes műfaj, amit én is csak azután kezdtem el értékelni, hogy megtapasztaltam. Bár azt hiszem, hogy bármelyik ünnep specifikus horror egy érdekes alzsáner tud lenni. 

Ott van a Krampusz, aminél elsőre nem esett le, hogy komédia is akar lenni, és nem is értettem, hogy miért annyira hihetetlenül hülye mindenki, de aztán helyre raktam, és azóta rendszeresen újranézzem. Na meg a vége mindig üt, teljesen mindegy, hogy hányszor nézem újra, na meg a némi folkhorror áthallás is nagyon bejön. Egy teljesen korrekt horrorfilm, az összes ünnepi hangulattal, amire csak szükséged lehet. 

És szerencsére nem annyira slasher, hogy ne tudnám megnézni. Van benne vér, meg hullanak a karakterek, de hogy számomra nem elviselhetetlen mértékben. Ami nagyon fontos, mert hogy én személy szerint egyáltalán nem állhatom a belezős horrorokat, sem a body horrort, és egyáltalán nem óhajtom arrafelé tágítani a komfortzónámat. Megvan a Szín az űrből legújabb filmváltozata? Na, hát azokat a kibaszott lámákat nézni se bírtam, annyira kivoltam az egésztől.

Szóval ha valakinek a slasher horror jön be, és abból szeretne karácsonyit, akkor máshoz kell, hogy forduljon, mert nem én leszek az embere. 

A másik nagy kedvencem, ami igazából jókora WTF faktorral rendelkezik, és bár legalább négyszer láttam, egyszer nem sikerül megértenem a végét. Ritka export címen fut, az összes hideg, téli vibeot hozza, a gonosz Mikulással a háttérben, némi folk beütéssel, és olyan, de olyan csavarral a végén! Oké, ez így félrevezető, mert nem csavar, inkább csak az, ahova kifutnak az események, és hogy mégis ki gondolta jó ötletnek! És elborultnak se mondhatom, mert hogy így nem durva, egyszerűen csak... fura. Nem írói szempontból, sokkal inkább az, hogy a szereplők hogy jutottak arra a következtetésre, és hogy gazdagodnak meg belőle. 

Nagyon szeretném elmondani, de egyrészt él bennem a remény, hogy valamelyikőtök megnézi, másrészt meg nem akarom lelőni a poént. 

A sztori maga annyi, hogy van egy csapat kutató, akik nyilván ott ásnak, ahol amúgy rohadtul nem kéne, de hát mikor állított meg ez valaha bármelyik filmbéli kutatót? Na ugye. Persze meg is találják amit keresnek, de nem igazán boldogok tőle, és valószínűleg mindenki, aki valaha látott már karácsonyi horrort, az itt már tudja is, hogy miről van szó, viszont mi nézők csak másodkézből tudjuk meg az infókat. Legyen elég annyi, hogy they fucked around and finded out. 

A valódi főszereplőnk egy kissrác, akinek az apja rénszarvasvadász, abból élnek meg ők is, meg a haveri kör is, ám azon a télen nem jönnek a rénszarvasok, és hát mind azon vannak, hogy kiderítsék, hogy mi a fene történt, míg a településen sorban tűnnek el a gyerekek. Ez utóbbi csak telefonhívásokból derül ki, és csak arra jó, hogy megerősítse a kissrácot abban, amire rájött, de fontos plotrész így is. 

Egész korrekt horror, de bevallom őszintén a legnagyobb kényelmetlenséget az okozza, hogy soha nem esznek semmi rendes ételt, csak azokat a hülye süteményeket. Ami valszeg azért van, mert hogy nincsenek rénszarvasok, de hogy still. Nagyon sikerült ezt eltalálni. Meg maga az egész is abszolút hideg és rideg, ahogy egy északi horrortól elvárható. 

Az pedig, hogy mi a rakomány, nos, az a végén derül ki, és pontosan az az agyfasz dolog, amit nem spoilerezhetek le nektek, pedig higgyétek el, hogy nagyon szeretném. Ha valamelyikőtök el jut idáig és megnézi a filmet, jöjjön már vissza kommentben és ossza meg velem a tapasztalatát, mert tudnom kell, hogy nem csak én találtam-e abszolút bizarrnak. 
Amúgy tényleg jó film, mondom, nem kell aggódnotok! 

Mi is van még, ó, igen az az antológiaszerű karácsonyi film, amit nem is tudom őszintén, hogy kedvelek-e vagy sem, mert hogy egyrészt kedvelem, mikor több történetet kapunk egyben, viszont ahogy össze vannak fűzve és ahogy megtudjuk, azt nem igazán vágom, pedig szinkronnal nézem. 
Legalábbis azt hiszem, hogy szinkronnal. Az az árnyoldala annak, hogy egész jó az angolom most már, hogy néha az agyam elfelejti hogyha valamit angolul hall és meg van győződve róla, hogy de hát az magyar, mert értem. Szóval lehet, hogy van szinkron, lehet, hogy nincs, ne kérdezzétek.
A lényeg, hogy nem tudom, hogy miért vagyunk egy rádióállomáson és hogy miért az a keret és egyáltalán. Olyan furcsának és távolinak érződik, mintha csak egy hógömbe lenne a tudósító maga is. Meg, hogy miért ez a keret? Bár aztán lehet, hogy ezzel a problémámmal tökéletesen egyedül vagyok. 

Aztán ott van a zombi vírusos manók sztorija, ami SOKKAL de sokkal jobb lett volna, hogyha kihagyják belőle azt a csavart a végén. Nekem egyáltalán nem tetszett, egyszerűen csak meh volt. És lehúzta azt a részt, pedig a Krampusz benne, ujujuj gyerekek, top tier. Bár, ha belegondolok a Krampusz a másik sztoriban is top tier. Jól sikerült Krampuszok ezek, én mondom nektek. De sajnos elvették tőlünk, és amúgy nem is értem hogy miért pontosan. Az egész olyan kurta-furcsa, és egy teljesen korrekt történetet húz le közepesre. Szóval annyira nem nagy kedvencem, de azért újranézzem, mert adja a karácsonyi hangulatot, és az urban-fantasy horror is egy gyenge pontom. 

Hirtelen ez a három jut eszembe, de tuti, hogy van több is, ami szintén értékelhető, és nem mondjuk ilyen gyilkos karácsonyfa szintű. Amit lehet, hogy meg kéne néznem öcsémmel, mert ketten jobb ilyen agyfaszokat nézni. Na, majd felvetem neki, hátha vevő lesz az ötletre. Bár ő Jurassic Park maratont tervez, ami szintén egy kitűnő ötlet, mert mindketten odavagyunk érte. A Jurassic World nem tudom, hogy sorra kerül-e, amiből még mindig nem néztem meg a harmadik részt. Na, majd kiderül. 

Én karaokezni akarok majd, mert falun van nagytévé, és a szöveges videókon kívül úgy sincs az embernek igazán szüksége semmire. Nem tudom, hogy az ősök mit szólnak hozzá, de álljanak be, és mulassanak. Az eddigi ünnepekből kiindulva biztos vagyok benne, hogy megint lesznek összekapások meg veszekedések, meg minden egyéb agyfasz, mert hát képtelenek normális felnőttként beszélni, és ami még rosszabb, hogy minket se nagyon vesznek felnőttszámba, ami nagyon-nagyon irritáló, de hát már nem akarok különösebben borsót hajigálni a falhoz. Szóval minél kevesebb időre, maximum négy-öt napra, semmi többre, és már ez is túlságosan soknak hangzik, de akkor remélhetőleg abbahagyja anyám azt a kórust, hogy mikor megyek megint haza. 

Meg őszintén szólva az, hogy semmit nem kell csinálnom, és olvashatok, meg varrhatok, meg játszhatok kedvemre, egész jól hangzik. Feltéve ha hagynak. És hagyjanak, mert hogy dolgozó felnőtt vagyok, és szükségem van a pihenésre, szóval hagyjanak csak békén. 
Az írás is jó lenne, de sajnos SEMMI kreatív energiám nincs falun, ami igazából teljesen érthető, tekintve, hogy mennyi abuziv dolog történt ott velem, és hogy mélydepressziós voltam, és a falak emlékeznek erre. Az ősök nyilván nem, de a falak igen, és bennük van, és nem tudom elengedni úgy magamat, ami ahhoz kéne, hogy alkossak. 

A másik ok, meg hogy rengeteget kérdezgettek arról, hogy mikor fogok megjelenni, meg hogy mikor adatom ki magam, meg hogy jelentkezzek már erre és erre a pályázatra, ami nekem meg nem volt célom, nem álltam készen, és egyáltalán, hadd döntsem el már én. Amikor meg felhoztam ezt, hogy egyelőre még csak a fióknak szeretnék írni, mert még fejlődnöm kell. De figyelembe voltam véve? Áh, dehogy.
A másik meg, hogy állandóan verseket kértek tőlem, mert hát én olyan jó verseket írok, és akkor biztos nem lehet nekem probléma, hogy írjak valakinek a temetésére pár búcsúztató sort, akiről annyit tudtam, hogy létezik. 

Most, hogy ezt így leírom, kezdem belátni, hogy ez is némileg fucked up, mert ők ezt úgy látták, hogy támogatnak, meg jót akarnak nekem, de azt soha, egyetlen pillanatra se vették figyelembe, hogy mi az amit én akarok, és tényleg hallgatni rám. Amiből jött azt, hogy nem mondtam el semmit, mert hogy minek. 
Oké, de visszatérve az írásra, nem is csoda, hogy nem mondtam el nekik, amikor blogolni kezdtem, mert hogy nem a kreativitásomat támogatták, hanem egyből elvárásokat támasztottak felém, amiből jutott épp elég, tekintve hogy suliban jártam, és jól kellett teljesítenem. 

Illetve szeretnék még valamit tisztázni. A többesszám nem apámat meg anyámat takarja, hanem anyámat meg az ő anyját, továbbiakban győri, mert Győrben lakik. Apám nem volt jelen életemben csakis és kizárólag negatív és távoli figuraként, akivel semmilyen érzelmi kapcsolatom nincs, és igazából csak afféle állandó veszélyforrásként volt jelen, és szilárdan emlékszem, hogy nem egyszer-kétszer mondogattam magamban a rendőrség telefonszámát, arra az esetre ha elfajulnának a dolgok. Persze, anyám mondja, hogy most már kevesebbet iszik, de tudod, hogy ki hiszi el, amikor még mindig azt hallgatom ha lemegyek falura, hogy ne menjen be a kocsmába. 
Ja, szóval ha őkre hivatkozok az anyám meg győri. 

Jaj, amikor megtalálta anyám a blogomat! Fú, az de megszégyenítő volt, jézusisten! Nem emlékszem már mi volt, csak az érzésre. Tudjátok, ez még a családi komputerek korában történt. 
És attól kezdve nem hagytak békén, meg mindig az volt, hogy jaj miért nem jelentkezek pályázatra, amikor olyan jól írok! De hát nem írtam olyan jól, és nagyon bosszant, hogy nem bírtak meghallgatni. 

A másik kedvenc példám, amikor elmagyaráztam, évtizedekkel később, mikor már külön éltem, a NaNoWriMot. Legalábbis próbáltam, de valahogy mindig visszakanyarodtunk oda, hogy akkor ez egy verseny? És ki győz? És ki veszít? És hogy győzhet mindenki, akkor nem is verseny? És néztünk egymásra, mert én egyáltalán nem értettem, hogy mit nem ért, ő meg nem értette, hogy én mit nem értek. Egyike volt azoknak az éles pillanatoknak, amikor rájöttem, hogy igazából soha nem fogjuk megérteni egymást. Nem csak egy sima félreértés volt, hanem valahol a szavaknak az értelme veszett el az éterben. Úgyhogy csak néztem rá, és feladtam az egészet. Mert Kálid Artúr látja lelkem, én próbálkoztam hidat építeni, és józanon, higgadtan elmagyarázni dolgokat, mert azóta már tudom, hogy szimplán csak neurodivergens vagyok, és másként működik az agyam, de hogy ő aztán egyáltalán nem próbálkozik, és nem bírja megérteni, hogy amiről azt hiszi hogy nekem jó, az nem az ami valójában jó. 
Eh, boomerek. 

A másik meg, hogy amikor szintén évekkel később mesélni próbáltam arról, amit írok, szinte nulla lelkesedéssel reagált, ami nekem rosszul esett, mert hát az írás az így az én dolgom, teljesen mindegy, hogy mennyi látszik ebből a netsztyeppén, író vagyok és kész. És látni, hogy alig van reakció, meg mintha nem is érdekelné, hát nem esett túl jól, és felhagytam az egésszel. 
Arról nem is beszélve, hogy úgy vagyok, mint az a mém, hogy nem mutathatom meg, amig nem lesztek rendben egy csomó dologgal nagyon gyorsan. 

Így mostanság már csak azt mondom, hogy az asztalfióknak írok, ami nem annyira igaz, de így egyszerűbb, mint újra és újra elmagyarázni olyan dolgokat, amiket semmi kedvem megint elmagyarázni. 

Persze, ezen semmit nem segít, hogy vannak karácsonyi sztoriötleteim! Én nem tudom, hogy idén mi ütött belém, nem mintha bánnám persze, de hogy ennyire karácsonyi hangulatban legyek már hetek óta! Alapvetően is kedvelem a karácsonyt, nem vallásos megközelítésben, mert köszönöm szépen, én visszaadnám a keresztségemet is, hogyha lehetséges lenne, de a karácsonyfadíszités, az ételek, az édességek, na meg az ajándékok, és hogy együtt lehetek a tesómmal, az hibátlan. Az abszolút adja, és idén, valahogy feltekerték bennem ezt, vagy, ahogy arra nagyon jól rávilágított, hogy most már kevésbé vagyok depressziós és simán megengedek magamnak olyan dolgokat, hogy élvezzek, amiket ezelőtt nem. 
És még ihletem is van! Három sztorihoz is! Három téli/karácsonyi sztorihoz! Ami csakis és kizárólag azért szívás, mert harmincadikán be kell fejeznem a zónámat, ami egy nyáron játszódó urban fantasy. Nyáron! Ez egészen addig rendben volt, amíg meg nem ütött a karácsony szelleme, és azóta alaposan megcsappant az érdeklődésem iránta. Ami rendben lenne, de hogy zóna, és a zónát be akarom fejezni időre. Oké, ez egyelőre nem néz ki úgy, hogy sikerülne, de hogy ott van rá az egész hétvégém, szóval a lehetőség adott, meg kivételesen időm is van rá, csak hát. 

Tél.

Karácsony. 

Forró csoki, fények, hideg esték, és gyertyák, meg az összes többi. Abszolút semmi hangulatom visszamászni a nyárba, és sajnos nem játszhatom meg, hogy akkor átalakítom az időjárást, mert hogy azon már túlvagyunk. 

Bár, azt megjátszhatom, hogy nem fektetek akkora hangsúlyt arra, hogy milyen idő van. Megtehetem, mert november vége van, meg utolsó poszt, és hát amúgy is tudják, hogy nyáron játszódunk. Nagyobb problémám az, hogy olyat szavaztak meg, amire nem számítottam annyira, de hát az olvasóközönség már csak ilyen. A későbbiekben úgyis át tudom írni, szóval nem kell ehhez igazodnom, de sajnos a felkészületlenség attól még felkészületlenség. 

Jó, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor magára a zónára se tudtam rendesen felkészülni, és nem segített későbbiekben a munkahelyi beosztásom sem, szóval a kezdés se sikerült úgy, ahogy azt szerettem volna. Meg az egész november nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, kezdve azzal, hogy nem sikerült elérne az ötvenezer szót.

Hét éve először.

És nem olyan könnyű ezt megemészteni, annak ellenére, hogy az ember azt hinné, hogy hét évnyi konstans győzelem után letudja egy vállvonással, de sajnos nem. Mert könnyű hozzászokni, és hiába futottam le már a gyász öt fázisát év elején, most még egyszer rámtört, hogy ez hát már nem ugyanaz. Nem azért, mert annyit használtam volna a fórumot, mert hogy az mindig használhatatlan volt, de a tény, hogy nincs már meg az a nemzetközi közösség, meg hogy nem az anyaszervezetet zászlója alatt hajózunk, meg hogy egyáltalán, a tény, hogy Kilby (not her real name), sikeresen lebombázta az egészet, keserű szájízt hagyott bennem így egész hónap alatt. 

Pedig mi, így a magyar hunósok egész jól vettük az akadályt, volt egy csomó program, matricázás - amiket le is kéne csekkolnom és beküldeni az igénylést -, bingó, írásmaratonok, ott voltunk a GWICen is, ami megint fantasztikusan sikerült, csak hát. Nem ugyanaz. És lehet, hogy jövőre már sikerül másként, jobban hozzáállnom, és áthuzaloznom magam, de hát ez a november ez ilyen volt. 

Nem bántam meg, csak nem nagyon tudok mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy vesztek. Nem mintha nem az lenne a lényeg, hogy amúgy írj, és dolgozz a projektjeiden, és ha már írtál valamennyit, akkor nyertél. Jó lenne, ha könnyebb lenne elfogadnom. 

Huh, alaposan elkanyarodtam, de azt hiszem, hogy ezt már megszoktátok tőlem. 

Szóval, téli sztorik!

Az egyik a tavalyi ötletem, a Ho, ho, ho! És egy üveg vér! ami eredetileg egy Anna and the Apocalypse knock-offnak indult, de most már inkább egy urban-fantasy Hallmark movie utánzatnak néz ki, de igazából nem bánom annyira. Az első verziót azért vetettem el, mert nem volt nagyon sok hangulatom hozzá, meg így lett volna benne egy banda, de hogy valahogy nem sokat foglalkoztam ezzel az aspektussal. Szóval nem lesz benne random punkrock garázsbanda, de megmarad a zenei dolog, még ha csak annyiban is, hogy lesz egy lista. Amúgy is minden WIP-nak csinálok listát, szóval ez nem fog problémát okozni, hogy akkor hozzácsapjam a fejezetekhez. 

Plusz egy plázában fog játszódni, ahol meg úgyis állandóan szól valami zene, karácsonykor meg különösen, szóval ez nem lesz nagyon probléma. 

De nem budapesti plázában. Úgyis mindig minden Budapesten játszódik, szóval én igyekszem kerülni ezt a várost, még akkor is, hogyha nem feltétlen sikerül. Azt nem tudom, hogy akkor melyikben, valszeg csak rábökök egy városra, és akkor ott lesz egy random pláza, és mindenki más meg csak sodródjon az árral. Mindenképpen nagyobb város lesz, mert hát el kell férnie egy plázának, és szerintem a Mákvirágok univerzumában fog játszódni, ami a buzi táltosos trilógiám sorozatneve. (Azzal is haladnom kéne, de abba most nem megyünk bele.) Úgyis csak annyi lesz benne abból, hogy feltűnik egy-két táltos, legalábbis egyelőre még nem tudok többet, mert csak az ötlet magja van meg. 

Illetve, aki még biztos szereplő lesz az egy random eldritch lény, aki, ha minden jól megy, akkor a szerelmi szál másik résztvevője lesz. Mert ha már a Hallmark copyról van szó, akkor illő, hogy legyen benne egy szerelmi szál. Ezzel igazából eddig az a legnagyobb gond, hogy a karaktereim maguk döntik el, hogy kivel jönnek össze, én meg csak pisloghatok felette, hogy mégis mi történik és miért. Nem tudom mennyire fog segíteni az a tény, hogy ezúttal szándékosan akarom belevinni, és hogy van egy előre eltervezett párom. Már amennyire ezt eltervezettnek lehet tekinteni, mert ki tudja, lehet, ki sem fogják állni egymást. 

Az eldritch lényről többet nem tudok, így azt se, hogy általában véve milyen hozzáállása van a karácsonyhoz, vagy a többi téli ünnephez, pedig ez is fontos, tekintve, hogy a páros egyik felének Grincs tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Bár, igazából mikor tekintettem én kőbe vésettnek bármiféle zsánerszabályt? Na ugye. 

A sztori maga egy nap alatt játszódna, nem pont karácsonykor, de egy adventi hétvége megfelelő erre, hisz minél nagyobb tömeg, annál több potenciális áldozat, annál nagyobb muri. Na meg az egész átok se lenne hosszabb életű, elvégre csak véletlen robbanna ki, néhány gazdag kölyöknek köszönhetően akik elfelejtették rendesen elolvasni a használati utasításokat, és olyanokat kevertek össze, amit rohadtul nem kellett volna. 

Hmm... lehet, hogy mégse csak zombivírus lesz, hanem adunk hozzá jóadag glittert és általános karácsonyi elmebajt. Nem tudom, hogy ezek pontosan miként fognak kinézni, de hát erre vannak a munkavázlatok. 
A végére minden rendbejön, a gazdag kölyköket megbüntetik, a vásárlóknak elsősegélyt nyújtanak, a két főhős meg vagy összejön vagy megbeszélik, hogy amúgy szívesen randiznának normálisabb körülmények között. 
A lényeg úgyis az, hogy ez ilyen feel-good urban-fantasy lesz, se több, se kevesebb. 

A következő ötletem a Mennyből az angyal! munkacímet viseli, amit gyorsan kellett kitalálnom, mert cím nélkül még csak vázlatolni se tudok. És sajnos azt se hiszem, hogy a későbbiekben megváltoztatnám, mert hogyha egyszer megvan, akkor az megvan és az is marad. 
Viszont az tény és való, hogy kifejező, mert ez horrornovella lesz, amiben a szörnyek az angyalok lesznek. Persze, én is ugyanannyira kedvelem a gonosz Mikulásos horrort, mint a mellettem álló horror fan, de felénk az angyalok hozzák az ajándékokat, szóval miért is ne tehetném őket gonosszá?
Oké, hivatalosan a kisJézus, de már gyerekként is teljesen kivoltam a gondolattól, hogy szegény, szerencsétlen újszülöttet kirakják a hidegbe, hogy nesze, járjál házról házra. Nem, köszönöm szépen, én ilyesmikből nem kérek. 

Az, hogy miért gonoszok, mit csinálnak, miként néznek ki, kiket támadnak meg és miért, arról fogalmam sincs, de hát majd csak kitalálom! Na meg azt se, hogy hol játszódik, de akárhol is, egész biztosan nem lesz nagyobb a támadás hatásköre egy utcánál, mert hogy elég lesz annyi karakter menedzselni úgy, hogy ne legyen túlzsúfolt. Meg ennyit akar a sztori is, és ilyeneket nem kérdőjelezek meg, és nem is magyarázok. Ha egy utcányi horror akar lenni, akkor egy utcányi horror lesz. 

Oké, elismerem a gonosz Mikulás annyival könnyebb, mert ott van egy lista, hogy akkor kiket is akar megbüntetni, vagy ha ő nincs is képben akkor még mindig ott van a Krampusz, akire meg alapból is személyre van szabva a feladat. De az angyaloknál? Valami más kiinduló ok kell. 
Ó, és mi lenne, ha valakik elfognának egyet és a többiek meg megbüntetnék? De hogy miért pont egy utcányit? Mondjuk minden kihullott tollért egy ház, és akkor meg is van magyarázva az egész! Nagyon jó vagyok, az az igazság. 
Ez igazából öcsémmel egy rég konspirációs teóriám, hogy ugye az amcsik mindig a Mikulást akarják elfogni, de hogy mennyivel hardcorebb az, hogyha egy angyalt fogsz el. És akkor már miért is ne használhatnám ezt a régi ötletünket? Tökéletesen passzol. 
Nem hiszem hogy teszek bele bibliailag pontos angyalt, bár lehet, hogy ez a későbbiekben még változni fog, de egyelőre ki van húzva a listáról. 

Ami pedig a végét illeti, nos, én szeretem a bad endinget, de inkább csak nézni, semmint írni, szóval itt is kell, hogy legyenek túlélők, bár hogy miként, azt nem tudom. Itt ugyanis a szentelt víz nem segít, sőt, több, mint valószínű, hogy csak felbuffolnál őket. Aztán lehet a tüzet a tűzzel megoldás segít, és summonoljuk a Krampuszt, bár azzal csak egyik problémát cserélnénk le egy másikra. 
Na, de majd még meglássuk, egyelőre annak is örülök, hogy megvan egy kiindulási alap. 

A harmadik, és egyik egyben utolsó ötletem, az egy karácsonyi sci-fi, mert szent meggyőződésem, hogy túlságosan kevés karácsonyi sztori játszódik az űrben, így hát itt az ideje ezen változtatni. Kicsit ilyen Karácsony Artúrosra veszem a figurát, már ami azt illeti, hogy a Mikulásnak lesz űrhajója, bár azt nem tudom, hogy az Északi Sark nevet viseli-e, vagy mi történik. Az viszont tuti, hogy lesznek ott angyalok is, mert bár nem vagyok túlságosan jó az ilyen reprezentációs dolgokban, és nem is szeretnék belemászni, mert pocsékul menne, de szeretném, ha helyet kapna az a tény, hogy nálunk az angyalok hozzák az ajándékokat. És nem a kisJézus, mert hogy engem gyerekkoromban nagyon bántott, hogy szegény újszülöttet kirakják a hidegbe, hogy járjon házról házra és adjon ajándékokat. Akkor inkább az angyalok. 

Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne ott a hajón, valahogy, bár egész biztos, hogy rengeteg időanomália lesz a hajónak azon a részlegén, mert természetesen az is összezavart, hogy miként ünnepelhetjük előbb valakinek a halálát, mint a születését, egy éven belül. 
Azt hiszem ezek az ünnepek engem jobban összezavartak, mint ahogy azt eredetileg gondoltam. 

Anyway. 

Ha már ott van a kisJézus, akkor nyilván Szűz Mária is, aki az egyetlen személy, akire hallgatnak az angyalok, és aki rendben tartja a dolgokat addig, ameddig Mikulás meglátogatja a magyarokat, amit nem szívesen tesz, mert hogy mi az istenért kell ezeknek a szerencsétleneknek különcködni. 
József is valahol ott van a színen, de igazából ő elvan valami szereléssel, mert hát van munka, gyerek, család, feleség, szeretet, mégis mi más kellene a boldog élethez? Akkora egy simp. 

Az emberek hajója egy kisebb hajó lesz, hat emberrel és egy idegen kapitánnyal, akit valószínűleg valami tapasztalatszerzési okból raktak oda, de hogy nagyon hamar megbánja, mikor kirobban a nacionalista háború a három magyar és három amerikai között azt illetően, hogy mégis miként kell méltóan megünnepelni a karácsonyt. Meg hogyan. És milyen fa legyen, és mi kerüljön a fára, és mikor legyen ajándékozás. A kapitány valszeg megpróbálja ezt az egész őrületet leállítani, de esélye sincs rá, és nem azért mert tapasztalatlan, hanem mert mindenkiből előtört a vadállat. 

Aztán persze a végén minden rendbejön, mert ez így egy feel good, vicces sztori lesz, legalábbis ha minden jól megy, mert hát ki tudja, hogy mégis mit csinálnak majd a karakterek. Az viszont biztos, hogy nem fogok belemenni semmiféle vallási dologba, mert hogy én nem vagyok jó ezekben a reprezentációs dolgokban Bár lehet, hogy ezt már mondtam, csak éppen nem ebben a verzióban. Mindegy, akkor most megerősítettem és kész. 

Ha pedig már úgyis történeteknél vagyunk, akkor be kell számolnom, hogy vége a novembernek, de most nem sikerült megnyernem a kihívást. Nem lett meg az ötvenezer szó, és a zóna se ment úgy, ahogy azt szerettem volna. Jó, nagyon előre tervezni se tudtam, de hogy ettől függetlenül savanyú a szőlő, mert hát mégiscsak hét éven át zsinórban nyertem meg a kihívást, és most, hogy nem sikerült, el vagyok azért kenődve. 

A beosztásom se volt éppen a legideálisabb, hogy sikerüljön ez az egész, és kanalakkal meg energiával se álltam úgy, ahogy az ideális lett volna, de hogy nyilván ez mindig fent áll, de hogy meghajtani se sikerült magam, úgy ahogy máskor. Egyszerűen csak nem volt ugyanaz, hiába voltak meg ugyanúgy a programok és szálltam be én is egy éjszakai write-in szervezésével a közösbe, az egész év agyfaszaival a hátunk mögött nem volt ugyanolyan, mint tavaly. 

Nem azért, mert annyit használtam volna a fórumot - az egész amúgy is úgy volt átláthatatlan, ahogy a nagykönyvben meg van írva -, csak maga az anyaszervezet hiánya, a nagy íróktól való peptalkok, a nyertes videó, meg az összes többi apró-cseprő dolog, amihez hozzászoktam az évek során. Meg hát maga az oldal is, amin kényelmesen tudtam követni a szószámaimat, mert most legalább hat helyre vittem fel, és egy pont után nyilván eluntam. 
A trackbear is közöttük volt, ami sajnos nekem annyira nem jött be, valahogy nem adta vissza azt a közösségileg versenyzés érzését, amit nagyon szerettem és szeretek még most is, de ezzel a feldarabolódással nem ugyanaz. 

Azt hiszem, hogy a leginkább így tudnám jellemezni, hogy nem volt ugyanaz. 
És hiába tudtam, hogy nem lesz ugyanaz, mégis azt vártam, és természetesen csalódtam az egészben, amiért nem adta azt a hét évnyi megszokott élményt. Azért a kilencven százalékát ennek Kilbyre fogom, mert ő baszta tönkre az egész szervezetet, úgy ahogy van, és csak a maradék tíz százalék az, hogy nem klappolt az elvárásaimmal az, amit szerettem volna. Így aztán nyilván nem is sikerült begyűjtenem azt az élményt, amit eddig megszoktam. 

És most nem tudom, hogy mihez kezdjek ezzel az egésszel, legalábbis egyelőre. 
Szerencsére nem volt teljesen, és voltak olyan pontok, amiket még jobban is élveztem, mint eddig, úgyhogy összességében pozitívan tudok majd tovább menni, amikor végre sikerül ezt lemeccselnem magamban. Valószínűleg jót fog tenni, hogyha kijön valami összegzés, és a redditen meg a szerverünkön közösségileg akadunk ki, és levonjuk a végkövetkeztetést. Ad majd egy lezáró érzést, legalábbis őszintén ajánlom neki, mert hét év azért az mégiscsak hét év, bárhonnan nézem is. 
Lehet, hogy igazából teljesen rendben van, hogy ilyen meh vagyok az egész miatt. 

Nem is nagyon tudok rámutatni egyetlen dologra, hogy emiatt vagyok ilyen, mert rengeteg minden történt, és ez a november csak a végső megkoronázása volt az egésznek. 
Az lenne a legjobb, hogyha kicsinkét megverhetném Kilbyt (not her real name.) Nem azért mert megoldana pár dolgot, hanem azért, mert nekem abszolút jólesne.

Mondjuk, ami jó volt, az a GWIC. Meg ne kérdezzétek, hogy minek a rövidítése mert nem fogok tudni rá válaszolni, csak azt tudom, hogy az egyik legjobb esemény az egész november alatt, és mindig akkora buli! Én szoktam lenni a DJ, mert nyilván mi mást csinálnék egy nemzetközi szerveren, amikor a mi régiónkra kerül a sor, mint hogy magyar dalokat mutogatni a nagyközönségnek? Szoktam vinni musicaleket, fordításokat, rock klasszikusokat, meg ami még eszembe jut, és általában szeretni szokták, mert úgyis az a lényege, az íráson kívül, hogy megismerjük egymás kultúráját, és hát mivel valahol még mindig él bennem egy theatre nerd, ezért aztán nyilván viszek nekik klasszikusokat! Dzsungel könyvét, Padlást, Pál utcai fiúkat, tudjátok, a top tier cuccot. 
Aztán a többiek is bedobják a magukét, meg amúgy is nagyon megy az élet, és idén valamiért az ételek voltak a fókuszban, és mindenkit megtanítottunk gulyást, meg lángost csinálni, többek között, és az egész nagyon jó buli volt. Mindig nagyon jó buli és imádom, hogy a többiek is, mármint a nemzetközi részleg, mennyire élvezi. 
Na meg mindig kapunk valami kis plecsnit, és imádom, hogy ilyen funkyt kapunk, most olyasmit, hogy mi fogunk leginkább valami magic stewet főzni, ami teljesen és abszolút igaz. 
Végtelenül cuki ez tőlük, és ezen nem változtat az a tény, hogy mindegyik részt vevő régió is kap, mert hát ez a miénk! Mi dolgoztunk meg érte!

Azonban idén visszanéztem a többi helyre, mert volt egy Discworld, amin akkor is ott lettem volna, hogyha a WC-re kell kiszöknöm meló közben érte, de szerencsére nem kellett ilyen drasztikus eszközökhöz folyamodni. Azt hiszem csak annyi volt, hogy fent kellett maradnom valami hajnalig, ami nyilvánvalóan nem tetszett annyira, mert már öreg vagyok a hajnalozáshoz, de hogy teljesen és tökéletesen megérte. Nagyon fun volt, nagyon tudta, hogy mit csinál, aki vezette, és nagyon jól fel volt építve az egész, imádtam az egészet, úgyhogy jövőre is megyek, ha lesz és tudok. 

A másik kedvencem meg valami szerepjátékos cucc volt, ami során a vonattal történt valami - mert hogy apparently vonattal jártuk körbe virtuálisan a különböző régiókat -, és az is egy élmény volt :D Abszolút káosz, és fogalmam nincs, hogy pontosan mi történt és miért, de volt benne egy sárkány. Egy cuki, kicsi sárkány. 

Még soha nem maradtam eddig a további állomásokon, vagy legalábbis nem vettem részt annyira a beszélgetésben, de idén igen, és semmit nem bántam meg. Miután véget ért a fő esemény, azután se léptem ki a szerverről, ahogy általában szoktam, hanem ott maradtam, és ez is nagyon megérte, mert a későbbiek során volt egy másik event, ami szintén félig ilyen szerepjátékos cucc volt, és az összes káosz a négyzeten. Amennyi megvan, hogy a vonatunknak egy nagyon fontos eszköze elromlott, valami időutazáshoz szükséges dolog, bár nem emlékszem, hogy pontosan mi is volt. Csak arra, hogy elromlott, kitört a káosz és meg kellett javítanunk, amihez fejtörőket kellett megfejteni, többek között. Én nem gondoltam volna, hogy angol találós kérdéseket megfejteni ennyire szórakoztató, de hát apparently ennyire szórakoztató. Oké, nem mindegyiket sikerült, de amiket igen, azoknak nagyon örültem. Jót tett az egomnak. 

Aztán, mi is volt még, ami nagyon tetszett, ezen kívül. A matricázás mindig fun, az éjszakai írást meg említettem, nem? Nem tudom, és a visszaolvasás a gyengéknek való. A lényeg, hogy szerveztem egy ilyet, de elfelejtettem, hogy bármennyire is szeretném, nem vagyok már mai gyerek és kénytelen voltam olyan fél kettő-három között mindenkit hazaküldeni, mert képtelen voltam tovább ébren maradni. És nem úgy rendezkedtem be, hogy akkor mások aludhatnak nálam, mert hogy bár elférnek nálam úgy öt és tíz fő között, aludni azonban nem feltétlen lehet. És élvén a házigazdai jogommal, mindenkit kiraktam, de szerencsére ebből nem lett semmi probléma, mert felnőtt barátaim vannak, és szerencsére Budapesten létezik olyan, hogy éjszakai járatok, így aztán mindenki szépen hazajutott, és állítólag jól is érezték magukat, úgyhogy összességében sikernek könyvelem el. 

Jövőre azért majd megpróbálok felkészültebb lenni. És lehetséges, hogy inkább reggeli brunchra hívom meg az embereket, mintsem éjszakai írásra, mert őszintén szólva hamarabb felkelek hajnali négykor, mint hogy fennmaradjak hajnali négyig. Nem is értem, hogy erre miért nem gondoltam idén. Pedig szokott lenni ilyesmi is, csak valamiért nem jutott eszembe. 
Ha, na majd jövőre, és remélem nem felejtem el. 

A probléma ezzel csak annyi, hogy a társaság nagyja épp fordítva működik, és ezért szokott olyan lenni, hogy rögvest az éjszakai írás után van a reggeli brunch. És persze ezért szokott egy helyen lenni mind a kettő, mert én ugyan szívesen tartok reggeli brunchot, viszont nem hiszem, hogy az éjszakai brancs átjönne A helyről B helyre, hogy reggelizzenek. Bár, lehet, hogy vannak ilyen elvetemültek. Hmm, na majd felvetem az ötletet a megfelelő szerveknek, ha el nem felejtem. 

Mondjuk a legnagyobb győzelmem, hogy Tüncöt is ráfüggesztettem a 4theWordsre, és annyira hihetetlenül bejött neki is az egész! Egész éjszaka küldte az üzeneteket, hogy mennyit haladt a vázlatolásokkal, és éppen hol tart, és hogy ezek mennyire az én hibáim. Természetesen büszkén vállaltam mindezt, mert fellow writer, és most már fellow Dust Warrior is. 

És ha már 4theWords, ott is történtek változások, amiknek nagyon örülök, mert többek között elhatárolódott a NaNoWriMotól, és most már nem egy novemberi nagy event van, hanem megváltoztatták és negyvennégy napos event lett belőle, ami nagyon jó, mert így a halloweeni kis event se süppedt el, hanem szépen, organikusan átsimult a nagyba, ahogy a téli Winter Wonderland is így fog majd eljárni. Amin most részt tudok venni, mert hogy nem vagyok kiégve!

Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy nem hajtottam túl magam, és bár vesztettem, mert nem lett meg az ötvenezer szó, de hogy nem érzem azt a szokásos kimerültséget, és így most a téli eventen is tudok értékelhetőt alakítani! Nem azt mondom, hogy akkor majd gőzerővel fogok írni, csak azt, hogy nem akarok félredobni minden írással kapcsolatos dolgot azonnal. Na, meg még úgyis tart a fő event, legalábbis pár napig, úgyhogy azt még egy kicsit meg akarom tolni. Nem fogom tudni az összes questet befejezni, de szerencsére vannak most már potionok is, úgyhogy a szörnyeket, amik kellenek, bele tudom tenni egy time-warpba, így aztán akkor is tudok velük harcolni, hogyha hivatalosan már nincs az a szörny. 
Nagyon menő újításokat hoztak be, az a lényeg. 

A munkahely is nagyjából normális, bár a kisfőnökeink néha indokolatlanul behisztiznek, fogalmam sincs, hogy min, csak olyan savanyú arccal járnak kelnek, hogy a citrom elkéri a receptet. A nagyobb főnökök felől meg ritkábban hallunk, pedig most kifejezetten jól lenne, mert nagyon szeretném tudni, hogy vajon kapunk-e karácsonyi jutalmat. Nekem úgy dereng, hogy megígérték, hogy lesz, ahogy azt is, hogy kapunk valami pénzt azért, hogy átvett a Hungaropharma a bellist, és azt is megkaptuk. Szóval kapjunk karácsonyi jutit is, már csak azért is, mert hogy a pénz ilyenkor különösen jól jön. A fizuval nem jött meg, de arra nem is számítottam, mert hogy azt a jutalmat se a fizuval kaptuk meg, szóval még bőven látok rá esélyt. De jó lenne ha sietnének azért. Addig is praying circle, hogy megkapjuk! 

Egyébként nem panaszkodok, továbbra is nyugodtan hallgathatok hangoskönyvet, ami a világ legjobb dolga, mert hogy a munka szinte semmi odafigyelést nem kíván, nekem meg nagyon jólesik a monotonitás, és közben könyveket olvasok, így nem megy az agyamra a rádió, ami valamiért instant meltdownt vált ki nálam, plusz nem unom bucira se a fejemet. Közben meg jár a kezem, meg csinálom amit kell, csak éppen egy teljesen másik világban vagyok. Így sikerült idén először ötven könyvet elolvasni, és ezzel megnyerni a goodreadses kihívást. Roppant büszke vagyok magamra, azt kell, hogy mondjam. 

Szóval jelenleg ennyi történik, ami nem sok, de néha lehetnek nyugodtak is a napok, már amennyire azt a világ engedi. Tekintve hogy Amerika úgy döntött, hogy ők is szeretnének egy szeletet a Fideszből, ezért aztán igazából csak imádkozom, hogy ne legyen egy harmadik világháború ebbe a négy évbe, amig uralkodása tart, mert hogy valahogy nem tölt el nyugalommal, hogy olyanok kezében vannak világpusztító fegyverek, akiknek az önmérséklete és az általános jelleme egy hisztis kisovódását is kenterbe veri. Nem hiszem el, hogy ezeket nem zárhatjuk be egy házba és dobhatjuk el a kulcsot. Sokkal boldogabb és egészségesebb hely lenne a világ, és valószínűleg nyugodtabb is. De hát ez jutott, ezt szavazták meg, szóval ezt kell túlélni. Csak a sok szerencsétlent sajnálom, akik ennek úgy meg fogják inni a levét, ahogy a nagykönyvben meg van írva, vagyis az összes létező kisebbség meg a szegények, az egyszeri munkások és a hasonló állapotokban lévők, mert mindig azokon csattan az ostor, akik amúgy is a földön fekszenek. 

És hát meg lennék lepve, hogyha Trump nem akarna néhány lapot kivenni Orbán Viktor királyunk könyvéből, és mondanám, hogy remélem azért ott okosabbak a parlamentben, de nem vagyok benne annyira biztos. Az a helyzet, hogy Magyarországon élek, így aztán az elvárásaim gyakorlatilag nem léteznek, és tekintve, hogy Amerika se józan teljesen, nem érzem, hogy beköszönne az Aranykor. 
Akárhogy is, csak ússzuk meg világháború nélkül és jók vagyunk. 

Azt hiszem többet nem akartam mondani, így hát lassan zárom a soraimat, és megyek effektíve vázlatolni, hátha összejön valami még ebbe a hónapba. Nem hiszem, tekintve, hogy lassú író vagyok, de hé, lesz még karácsony! Legalábbis úgy számolom, hogy jövőre azért még megtartjuk, és akkor is szívesen fogadják majd. 

Az Erő legyen veletek!

Ui.: Praying circle a karácsonyi jutiért, meg azért hogy összeszedjem végre magam és feldíszítsem a karácsonyfát.